Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1999/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 61. kötet, 1999. 1-2.füzet

Egy csíki falu tanulságos története

Pál-Antal Sándor–Ördögh Imre–Balázs Dénes–Miklós Márton: Csíkmadaras.
Egy fel-csíki falu hét évszázada. Marosvásárhely 1996. 356 lap

 Az ébredõ helytörténetkutatás egyik ígéretes ágazata a falumonográfia-írás. erre valló adat, hogy az utóbbi években néhány székelyföldi falu monográfiáját már kézbe is vehették az érdeklõdõk. S ha ezek elemzésével még adós a történetírás, az bizonyosan azért van, mert a megjelent kötetek száma még nem nyújt elég támpontot a felmerülõ módszertani s elméleti kérdések tárgyalásához. Ezért legyen szabad ezúttal csak egyik, nevezetesen csíkmadaras falumonográfiájára kitérnem.

A falumonográfia elsõsorban történeti jellegû mûfaj. Arra törekszik, hogy tárgyát történetiségében, változásaiban bemutassa. Feladata természetesen az is, hogy az illetõ település értékeit feltárja és megörökítse.

Falvaink különbözõ értékek hordozói voltak, ezek közt rendszerint a történelmi mellett a néprajzi, építészettörténeti s kulturális örökségekre összpontosítanak a szerzõk. Bár a fenti kérdések általában nem hiányozhatnak a falumonográfiákból, ezek sablonos megoldásokhoz vezethetnek, ha a szerzõk nem tartják eléggé szem elõtt az egyes települések sajátosságait, s megfeledkeznek a megkülönböztetõ jegyek bemutatásáról. Csíkmadaras monográfiáját ezért is sikerült munkának tartom, mert az általános és sajátos kérdések szerencsésen ötvözõdnek benne.

Csíkmadaras monográfiájának történeti része teljes egészében Pál-Antal Sándor ismert marosvásárhelyi levéltáros munkája. A szerzõ igyekezett hasznosítani a foglalkozásából adódó lehetõséget – mint a bevezetõben írja –, elsõsorban a levéltárakban felkutatott adatokból építkezve próbálta megírni szülõfalujának a történetét. Ennek köszönhetõen sikerült Csíkmadaras helyzetét hitelesen bemutatnia a hét évszázad egymást követõ, különbözõ történeti korszakaiban. Ez a módszer lehetõvé tette, hogy a település helytörténete az általános székely történelem tükrében is értelmezhetõ legyen. Ezt tartom módszertanilag a szóban forgó monográfia egyik erõs oldalának.

A település elsõ írásos említése 1567-bõl való, de a szerzõ feltételezése szerint a valóságban már 1200 körül faluvá válhatott, s így Csík (elsõ írásos feljegyzés 1285-bõl maradt ránk) legrégibb települései közé tartozik. Ezt a megállapítását a helynévanyagra hivatkozva teszi Pál-Antal Sándor: a falu helynevei közt szerepel ugyanis a Dudor és Pozsony székely nemzetségi ágnév. Következtetését azzal is támogatja, hogy a Csíkmadaras környékén fekvõ településekben (ábránfalva, Jenõfalva) „számottevõ õsfoglaláskorra utaló” helynév fordul elõ. A szerzõ feltevése figyelmet érdemel, de a korai eredeztetés nem tekinthetõ eléggé bizonyítottnak. Ezért egyetértünk a szerzõvel abban, hogy a falu keletkezésének pontosabb meghatározását a majdan elvégzendõ régészeti ásatások, valamint a történeti helynévanyag eredményeinek „együttes elemzése teszi lehetõvé” (14).

Hogy Csíkmadaras eredetileg is székely település volt, azt a fennmaradt írásos emlékek egyértelmûen bizonyítják. Arra a kérdésre pedig, hogy a falualapítók milyen nyelven beszéltek, a falu neve s teljes magyar helynévanyaga, valamint személy- és családnévanyaga több mint elegendõ bizonyítékot szolgáltat (15, 185–197, 202–210). Idegen eredetû családneveket elenyészõ számban mutatnak a források, s azok viselõi máshonnan betelepült zsellérek és szolgák voltak (186).

A székelység társadalmi megoszlására vonatkozó fejezetek gondos elemzésrõl tanúskodnak. A madarasiak helyzete nem sokban különbözött a székely társadalom általánosan ismert képétõl. Viszont sok újat tudhat meg az érdeklõdõ a csíkmadarasiak részvételérõl a nagy országos eseményekben (a Rákóczi-féle szabadságharc, a határõrség elleni harc, 1848–1849). Pál-Antal Sándor a székely önkormányzat elismert szakértõje. Ezt a csíkmadarasi helyi önkormányzatról írt fejezetben ismételten bizonyítja.

Csíkmadaras gazdasági-társadalmi viszonyait, valamint a falu határait jóval meghaladó szerepét vasbányászata és a vashámora határozta meg. Általa vált „kiváltságos” községgé. Errõl Pataki József már korábban kitûnõ könyvet írt. Pál-Antal Sándor újabb adatokat sorol fel, s kitér a hámor hanyatlására. A madarasi vashámor története a székelyföldi iparfejlõdés szomorú történetét is jól példázza. Azt, hogy jelentõs régi létesítmények úgy tûntek el, hogy nem tudtak átnõni egy fejlettebb formába. A feudalizmus kori hámorokból, kisipari mûhelyekbõl nem nõtt ki nagyipar, s emiatt sokat késett a Székelyföld polgárosodása is. A madarasi vashámor Erdély osztrák megszállása után elveszítette a fejedelmi korból származó „kiváltságát”, sõt – tegyük hozzá – a piacait is (a fejlettebb osztrák és cseh gyárak versenye miatt), és megszûnt.

1848–1914 közt Csíkmadaras – eltekintve az abszolutizmus korától – csendes évtizedeket élt át, és jelentõs átalakulás, sok tekintetben fejlõdés volt jellemzõ rá. A hagyományosságból csak lassan kibontakozó földmûvelés és állattenyésztés mellett az erdõkitermelés, fazekasság és a háziipar képes volt a szaporodó népesség nagy részét eltartani; 1850-tõl 1910-ig a lakosság száma 1532 fõrõl 2255-re növekedett. De a háború kitörése és az azt követõ változások véget vetettek a fejlõdés folyamatosságának. Az elsõ világháború s az 1916-os román betörés 138 személy pusztulását okozta.

A trianoni döntés utáni hatalomváltás megpróbáltatások egész sorát zúdította Csíkmadaras életére is. Ez különösen az iskolai oktatásban és a közigazgatásban az anyanyelvhasználat háttérbe szorítását, erõszakos korlátozását jelentette. Ebben a helyzetben megnõtt az egyház szerepe, s felértékelõdött a közbirtokossági vagyon és szervezet jelentõsége is.

A csíkmadarasi római katolikus egyházközség történetérõl szóló fejezetet Balázs Dénes, az oktatási részeket Ördögh Imre, a mûvelõdését Miklós Márton írta. Ezek a részek is mind szervesen beletartoznak a monográfia szerkezetébe. Érdekes és színvonalas írások. A falu személyiségeit külön fejezet tárgyalja: Cs. Bogáts Dénes, Kiss Ferenc és Száva János életét és tevékenységét tartották a szerzõk különösen kiemelkedõnek a falu történeti örökségében.

Meg kell említenünk azt is, hogy hiányérzetünk támadt a lakásviszonyokat ismertetõ fejezetnél. Úgy vélem, hogy itt lehetett volna kitérni a népi építészeti hagyományokra, azok továbbélésére (vagy netán pusztulására). A népesedési viszonyokat tárgyaló fejezet igen jó része a monográfiának, nem ártott volna azonban a népesedési magatartás változásairól is megemlékezni. S talán az erkölcsi szokások is megérdemeltek volna néhány sort. Ezek a hiányosságok azonban nem érintik a monográfia egészét.

Meggyõzõdésünk, hogy Csíkmadaras monográfiája hasznos ismeretekkel gyarapítja a község lakóinak történelmi tudatát s hozzájárul a szülõfaluhoz való kötõdés megerõsödéséhez, értékei megõrzésének, továbbfejlesztésének tudatosításához. Ugyanakkor a monográfia történetírásunkat értékes kötettel gazdagítja.

Egyed Ákos

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék