A nemzedékváltásról – interdiszciplináris megközelítésben

Veress Károly: A nemzedékváltás szerepe a kultúrában.
Kvár 1999. 400 lap

 Miért nemzedékváltás? Miért felvetni egy filozófiai körökben mostohán kezelt problémát? Veress Károly monografikus írása válasz; eszmefuttatása, kutatása hitelesen tematizált, s arra késztet, hogy identitáskeresõ/választó gesztusainkban nemzedéki problémáinkra jobban odafigyeljünk, felszámolva az említett mellõzöttséget.

A kontextus: a nyugati kultúra, a modern történelem; a tárgyalandó jelenség: a nemzedékváltás, amely olyan dichotómiák vizsgálatát igényli, mint hagyomány–újítás, konformizmus–nonkonformizmus, konfliktus–konszenzus stb., vagyis európaiságunk pulzusát képezõ ellentmondások kitapintását. A kutatás dialektikája próbára teszi a filozófiai kezelésmód lehetõségeit és esélyeit alapvetõ létmódozataink értelmezése végett.

A kézbe vett könyv kultúra–idõ–nemzedék hármas csomópontját bontja ki, új összefüggésekben kapcsolja össze azokat, elõkészítendõ a nemzedékváltás szerepének tisztázását. A fogalmak elsõ látásra is óriási szellemi tereket implikálnak, mindegyik terminus kellõ rálátást igényel, ily módon a filozófiai diskurzus kiegészül szociológiai, antropológiai szempontokkal is. A problémák sokoldalú, interdiszciplináris elemzése s a kellõ elméleti-módszertani megalapozás a szerzõ felvállalt/beteljesített erõfeszítése.

Elsõdlegesen a kultúra fogalmának alapos vizsgálata teszi lehetõvé a témába való beilleszkedést: a terminus történetének felvázolása, jelenkori akcepcióinak felsorakoztatása hozzájárul a hipotézis megfogalmazásához. A szerzõ elhatárolja  szubjektív–objektív kultúra, kultúra–civilizáció fogalmait, s feltár szemiotikai, antropológiai, értékfilozófiai megközelítéseket is.

A kultúra hagyományképzõ folyamata fizikai idõben bontakozik ki, idõtudatot igényel, s nyilván az ember idõbeni létezésének terméke. Így válik az idõ kategória kultúra és nemzedék viszonyában szükségszerû összefüggésteremtõ kapoccsá. Kulturális létünk, nemzedéki öntudatunk egyaránt az idõbeliség megtapasztalásához kötõdik. Világ és lélek idejének találkozási módjai a kultúra jelenségei, ezáltal a nemzedék sajátos problémái. Az idõ különbözõ aspektusainak elemzése – fizikai, szociális, történelmi szempontokból – egyértelmûen a nemzedékiség megértésének eszköze.

A nemzedék sajátos értékalkotó, értelemadó együttlét, a generációk identitása korántsem merül ki az életkori vagy térbeli közelségben. A nemzedék közösen „átélt idõ” (Bergson), tudati-tapasztalati egység (Husserl), közös tartózkodás a most-ban, az idõfelettiség s az elmúlásnak való ellenállás kedvéért (Heidegger). A nemzedék sajátos jelentésrendszer kialakítója, specifikus kódok használója, kollektív törekvés egy újfajta szövegvilág megalkotására. Ez az a pont, ahol a szerzõ fejtegetõ értelmezése az elõkészített problémát kibontja, a három bemutatott terminus kohéziója révén megválaszolódik az alapkérdés, kirajzolódik a nemzedékváltás mibenléte. Ennek alapján a generációk váltakozása a különbözõ háttérrel rendelkezõ, más-más idõben kialakuló nemzedékek sajátos szembesülése. A határesemény nyomán valami „más” jön létre, tudjuk meg az elemzés végigkövetése nyomán: átrendezõdnek a szokványos struktúrák és funkciók. Az új kultúrahordozók a régiek helyébe lépnek, sok esetben „harc” által, mivel a magatartási és cselekvési formák összeférhetetlenek, s hiányzik a közös nyelv. Az idõsebb nemzedék élettapasztalatainak továbbítási szándékát a fiatalabb generáció elutasítja, s a készen álló tudásanyagot letûnt világnak tekinti.

A könyv utolsó fejezetében a szerzõ figyelme a komplex konfliktusrendszer megértésére, megoldási lehetõségeire irányul, a hermeneutikai szemléletmód eszköztárát erõteljesen kiaknázva. Pedagógiai szempontból feszültség van tanító és tanítvány között, s ha ezt fel akarjuk oldani, a tanítványnak is nevelnie kell tanítóját kreatív kölcsönhatás nyomán. Antropológiai megközelítésben normaváltással, életmódbeli különbségekkel szembesülünk, szemiotikai viszonylatban az új nyelv megjelenése eredményez kommunikációképtelenséget.

Veress Károly úgy véli: a konfrontáció század végimegoldása az együttmûködésben, nézetegyeztetésben,szóértésben rejlik. A „domináns” nemzedéki szerep leépül. A könyv konkrét, alapvetõ konklúziója útnyitás, lehetõség-felvillantás. A nemzedékek ellentmondását, értékrendbeli inkompatibilitását s a hagyományhoz fûzõdõ (õrzés–elvetés) dilemmát feloldja a dialógusra tett kísérlet. Kialakul egy olyan hermeneutikai szituáció, amely közeledni, tolerálni, feszültséget oldani tanít meg. A „korhangulat” értelmében a szerzõ elutasítás helyett konszenzust, dominancia helyett együttélést javasol, hisz paradox módon ez marad posztmodern korunk egyetlen-sokféle kínálata.

A kolozsvári Polis és a Pro-Philosophia Kiadó közös kiadványaként megjelenõ sorozatnyitó könyv hiányt pótol mind a felvetett téma, mind a probléma hermeneutikai kezelésmódja által. A sorozat további köteteit óhatatlan érdeklõdéssel várjuk.

Kálmán Ungvári Kinga