Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum2002/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 64. kötet, 2002. 1-2.füzet

Székely Zsolt

A Bodrogkeresztúr-kultúra újabb emlékei a Székelyföldön

Erdély õskori történetének egyik legfontosabb és talán legtöbbet vitatott korszakát a késõ rézkor vagy eneolitikum és a kora bronzkorba való átmenet képezi. Ebben az idõszakban eltûnnek a régi neolit kultúrák, amelyek hosszú idõn keresztül fejlõdtek és uralták ezt a földrajzi térséget, és megjelenik egy kora bronzkori civilizáció, amely a balkáni, égei-anatóliai és dél- kaukázusi világban gyökerezik.[1]

Az eneolitikum végén a különbözõ rézkori kultúrák egyesülési folyamata észlelhetõ, amely a közös elemek arányának növekedésében nyilvánul meg egy bizonyos területen belül, ahol azelõtt több, jól elhatárolt kultúra otthona volt. Gondolunk itt a Tiszapolgár-, Petreºti-, Cucuteni–Erõsd-kultúrákra stb.[2]

Délkelet-Erdélybe, az Erõsd-kultúra késõi fejlõdési szakasza után (Erõsd B) – amely meghatározó volt erre a vidékre, és amelyet virágzó gazdasági élet jellemzett, hosszabb ideig fennálló településekkel, fejlett kerámiamûvességgel, valamint a fémfeldolgozás kezdeteivel – behatol a Tisza-kultúra, a Tiszapolgár és a Bodrogkeresztúr fejlõdési szakaszaival.[3]

A Cucuteni–Erõsd AB és B típusú kerámia jelenléte a rétyi,[4] bögözi,[5] székelykeresztúri,[6] sepsiszentgyörgyi,[7] szászhermányi,[8] Bodrogkeresztúr-kultúrás településeken azt bizonyítja, hogy ezen mûveltség hordozói Délkelet-Erdélyben is az Erõsd-kultúra utolsó és nem a középsõ szakaszában telepednek meg. Tehát nem beszélhetünk egyidejûségrõl a Cucuteni A–Erõsd- és a Tiszapolgár-kultúrák közt, amint azt egyes kutatók korábban állították.[9]

Erdélyben a helyi eneolitikumi – rézkori – népcsoportok és az ide behatolók közti keveredés nyomán egy egységes kultúrkör alakult ki, amelyet az olyan típusú leletek bizonyítanak, mint a Déva-Csángótelepen elõkerültek,[10] valamint a Rétyen feltárt település,[11] amelyek a Tiszapolgár jellegû elemek fontos szerepére világítanak rá Erdély keleti határáig és ezek hozzájárulására a Fekete-tenger északi partjai felõl a Kárpát-kanyar vidékére betörõ csoportok megsemmisítéséhez, biztosítván ezzel a helyi rézkori elemek uralmát.[12]

Szövegdoboz:  
I. A bibarcfalvi kultikus gödör alaprajza

 


Szövegdoboz: Humusz

A Bodrogkeresztúr-kultúra hordozói olyan közösségekben éltek, amelyek gyakran változtatták szálláshelyüket. A rézmûvesség ebben a korban maximális fejlõdési szintet ér el. A Bodrog­keresztúr típusú törzsek függõvé válnak az erdélyi és bánáti rézlelõhelyektõl.

Szövegdoboz: Fekete föld

A közelmúltban Bibarcfalva (Barót város, Kovászna megye) határában elõkerült egy kultikus gödör, amelynek a mellékletei új adatokkal gazdagították ismereteinket a Bodrogkeresz­túr-kultúra korai elterjedésével kapcsolatban Délkelet-Erdély területén. Ugyanakkor új megvilágítást nyer a fontosabb edényformák fejlõdése is ezen kultúra keretében.

Szövegdoboz: Agyag

A Bardóc és Bibarcfalva közti határban elhelyezkedõ kora bronzkori – Schneckenberg B típusú – halomsíros temetõtõl körülbelül 300 m-re keletre egy ovális alakú, lapos terasz terül el, melynek hossza északkelet–délnyugat irányban 80 m, szélessége pedig délkelet–északnyugat irányban 40 m.[13] A terasz déli része magasabban fekszik, és egy kör alakú platót képez. Ezen a platón húztunk 1997 nyarán egy kelet–nyugat irányú hitelesítõ kutatóárkot, melynek közepén, a déli profilban, rögtön a humuszréteg alatt, 0,25 m mélységben több cserépdarab került elõ. Ezen edénytöredékek mentén egy kazettát nyitottunk, amelyben egy szabályos, 1 m átmérõjû, kör alakú gödör került elõ (I. ábra). A kerámián kívül a gödör leltárában még két kovapenge, egy nyéllyukas, kõbõl készült kalapácsfejsze és egy ellentett élû vörösréz csákány is volt.

Szövegdoboz:  
II. Fedõedény. Bibarcfalva

 

Szövegdoboz:  
III. Agyagedények Bibarcfalváról

 

Szövegdoboz:  
IV.1. Rézcsákány 2. Andezit kalapácsfejsze 3–4. Kovapengék (Bibarcfalva)

 


A kerámiatöredékekbõl a következõ edényeket lehetett rekonstruálni:

1. Fedõedény, amelynek a fenék menti peremén négy kis fül található. Finom iszapolású, és sötétbarna színûre van kiégetve. Magassága 9 cm, a száj átmérõje 15,5 cm, a fenék átmérõje pedig 9,5 cm (II. ábra).

2. Virágcserép alakú edény, melynek falán, függõleges vonalban bütykök helyezkednek el, 2–3 váltakozva. Apró kaviccsal kevert, szemcsés pasztából készült, és sötétszürkére égették. Magassága 9 cm, a perem átmérõje 13 cm, a fenék átmérõje pedig 9,5 cm (III/3. ábra).

3. Az utolsó edény nagyon töredékes állapotban került elõ, a formáját nem sikerült rekonstruálni. Nagyon finom iszapolású, szürke pasztából készült, vékony falú, több lapos fogóval és kis füllel látták el. Valószínû, hogy a Bodrogkeresztúr-kultúrára jellemzõ tejesköcsög formája volt (III/1–2. ábra).

 A két kovapenge különösen nagy méretû, 16 cm hosszú, ritka és igen szép példány (IV/3–4. ábra). A magyarországi rézkori temetõk mellékleteiben gyakran elõfordul, Erdélyben a marosdécsei temetõbõl ismert. Délkelet-Erdélyben Erõsdön kerültek elõ hasonlóak. A nyéllyukas kalapácsfejsze kovásodott piroxén andezitbõl készült, melynek alapanyaga a közeli Tirkó­tetõrõl származik[14] (IV/2. ábra). Az ellentett élû vörösréz csákány hossza 20 cm, a penge szélessége 5,5 cm, a nyéllyuk átmérõje pedig 2,5 cm (IV/1. ábra). A nyersanyag – termés-vörösréz – valószínû, hogy a közeli Balánbányáról származik.

Ez a kultikus gödör, a kerámiaanyag, valamint a többi melléklet alapján, a Bodrogke­resz­túr­-kultúra korai szakaszából való. Az ásatások során a gödörhöz tartozó sír sajnos nem került elõ. Fontos kihangsúlyozni, hogy az itt elõkerült ellentett élû rézcsákány ez idáig az egyetlen olyan példány Délkelet-Erdély területén, amely rendszeres régészeti ásatások alkalmával és nem véletlenszerûen, szórványleletben került elõ. Ez a csákánytípus keleten a Tripolje (Veremje)-kultúra elterjedési területén ismert,[15] jelen van ugyanakkor a Cucuteni A–B és B[16] fejlõdési fázisokban is. A marosdécsei temetõben elõkerült példányon kívül[17] a bibarcfalvi az egyetlen, amely jól meghatározott környezetbõl származik. Legkorábbi típusai kõbõl készültek, és kalapácsfejsze formájuk volt. Ezt támasztja alá a bibarcfalvi kultikus gödör anyagából származó csiszolt andezit kalapácsfejsze. A legarchaikusabb formája egy Cucuteni A2 típusú településrõl ismert Rétyrõl.[18] Egy fejlettebb változata Szentdomokoson került elõ, szórványleletként. Szárai egyenlõtlen méretûek, a függõleges éle hosszabb.[19]

Ezeket az ellentett élû rézcsákányokat termésrézbõl készítették, kalapálással. Erdély területén elég ritkán fordulnak elõ. Egy Cucuteni A–B típusú településrõl ismerünk egyet Brádról.[20] A Marosdécsén elõkerült példány D. Berciu szerint a Bodrogkeresztúr-kultúra késõi fejlõdési sza­kaszába sorolható.[21] Kutzián I. viszont a Tiszapolgár- vagy Gumelniþa-kultúrához kapcsolja.

Magyarország területén ez a rézcsákányforma bizonyítottan a Bodrogkeresztúr-kultúrához tartozik, a Bibarcfalván elõkerült példány a jászladányi típusként ismert.[22]

A Marosdécse típusú népesség, amely rövid ideig a Maros völgyében telepedik le, megelõzi a Bodrogkeresztúr-kultúra hordozóit. Marosvásárhelytõl Rétyig és Bibarcfalváig Erõsd típusú településekkel együtt jelentkezik, az Olt völgyében pedig már a Bodrogkeresztúr-anyag dominál.[23]

A rétyi[24] és a székelykeresztúri[25] települések anyagában nem lehetett rétegtanilag elkülöníteni a festett kerámiás Erõsd típusú anyagot a Tiszapolgár–Bodrogkeresztúritól.

Az ezt követõ idõszakban a Sãlcuþa IV–Herculane III–Cheile Turzii (Tordai Hasadék)–Pecica (Pécska)–ªanþul Mare (Nagyárok)–Hunyadihalom-kultúrkör természetes folytatása a Bodrogkeresztúr-kultúrának.[26]


  [1] Székely Zsolt: Perioada timpurie ºi începutul celei mijlocii a epocii bronzului în sud-estul Transilvaniei. Bibliotheca Thracologica XXI. Buc. 1997. 23.

  [2] Roman, I. Petre. Banatica 2. Temesvár  1973. 75.

  [3] Nestor, Ion: Der Stand der Vorgeschichtsforschung in Rumänien. Bericht der Römisch-Germanischen Kommission des Deutschen Archäologischen Instituts, Frankfurt a. M. 1924 (1923); Székely Zoltán: Descoperiri din neoliticul târziu în aºezarea de la Reci. = Studii ºi cercetãri de istorie veche – a továbbiakban SCIV(A) – 15. 1964. 1. 125.

  [4] Székely Zoltán: Contribution à l’étude du développement du Néolithique dans la Transylvanie sud-orientale. = Atti del VI. Congresso Internazionale delle Science Prehistoriche e Protohistoriche – a továbbiakban Atti, Roma – 1965. 70–74.

  [5] Ferenczi István–Ferenczi Géza:  Sãpãturi arheologice la Mugeni între 1960–1961. Revista Muzeelor – a továbbiakban RevMuz. – II. Buc. 1965/417. különszám.

  [6] Székely Zoltán: Cultura Tisa în Valea Târnavei Mari. Aluta, Sepsiszentgyörgy 1983. 31–42.

  [7] Székely Zoltán: Descoperiri din neoliticul târziu în aºezarea de la Reci. SCIV(A) 15. 1964. 1. 125.

  [8] Alexandrescu, Alexandrina–Pop, Ion–Marcu, Maria: Raport asupra sãpãturilor de la Hãrman (jud. Braºov). = Materiale ºi cercetãri arheologice – a továbbiakban Materiale – Buc. 1961–1970.  X. 1973.  239–259.

  [9] Kutzián Ida:  The copper age cemetery of Tiszapolgár-Basatanya. Bp. 1963. 448.

[10] Floca, Octavian: SCIV. I. Buc. 1950. 2. 220–224; Roman, I. Petre: Strukturanderungen des Endaneolithikums im Donau-Karpaten-Raum. Dacia. Revue d’archéologie et d’histoire ancienne, Buc. I. 1957 és a következõk. N(ouvelle) S(erie) – a továbbiakban  Dacia N. S. – 15. 1971. 114.

[11] Székely Zoltán: i. m. SCIV(A) 15. 1964. 1. 121–127.

[12] Roman, I. Petre: Forme de manifestare culturalã din eneoliticul târziu ºi perioada de tranziþie spre epoca bronzului. SCIV(A). 1. 32. Buc. 1981. 24.

[13] Székely Zsolt: Brãduþ, jud. Covasna. = Cronica cercetãrilor arheologice, campania 1997. Cãlãraºi 1998.  9.

[14] László Attila–Kozák Miklós–Püspöki Zoltán: Szerkezeti, vulkanológiai és magmás kõzettani vizsgálatok a Baróti-medence keleti részén. Acta ’96, Sepsiszentgyörgy 1997. 21.

[15] Passek, Tatiana: Periodizatia tripolkli posselinu. = MIA. 10. Moszkva 1949. 100/7–9. ábra.

[16] Nestor, Ion: i. m. 178.

[17] Kovács István: Cimitirul eneolitic de la Decia Mureºului. Anuarul Institutului de Studii Clasice. Cluj 1933; Roska Márton:  A rézcsákányok. Közlemények az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából, 1942/II. 43–44. 39/1. ábra.

[18] Székely Zoltán: i. m. Atti, Roma 1965. 70–74.

[19] Székely Zsolt: Perioada…, Buc. 1997. 65. XCIV/2. ábra.

[20] Vulpe, Alexandru: Probleme actuale privind metalurgia aramei ºi a bronzului în România. Revista de Istorie 27. Buc. 1974. 243–255.

[21] Berciu, Dumitru: Contribuþii la problemele neoliticului în România în lumina noilor cercetãri. Buc. 1961.

[22] Patay Pál: Kupferzeitliche Meisel. Beile und Axte in Ungarn. München 1984. 39. tábla/407.

[23] Luca, Sabin Adrian: Sfârºitul eneoliticului pe teritoriul intracarpatic al României, cultura Bodrogkeresztúr. Alba Iulia 1999.  43.

[24] Székely Zoltán: Descoperiri… SCIV(A). 15. 1964. 1. 121–136.

[25] Székely Zoltán: Cultura Tisa… Aluta, Sepsiszentgyörgy 1983. 31–42.

[26] Patay Pál: Die hochkupferzeitlische Bodrogkeresztúr-Kultur. BerRGK 55(1974). 1975. 1–72; Uõ: Angaben zur relationen Chronologie der Kupferzeit im Karpatenbecken, östlich der Donau.  Atti X. Roma (1982), 107–115.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék