Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1994/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 

Gaal György

Pataki Jenõ, Erdély elsõ orvostörténésze

1. A Házsongárdi temetõ legkeletibb ösvényének közepe táján, mindkét oldalon néhány patinás követ találunk. Felirataikból kitûnik, hogy a Pataki család tagjai nyugszanak itt közel három százada. A legrégebbi kis ereszes — ma már alig olvasható feliratú — kõ Pataki Sámuel orvosdoktor 1750. június 30-án elhunyt feleségének, Dálnoki Máriának az emlékét örökíti meg.[1] Egy száz évvel korábbi, 1646 tájáról való, már elpusztított koporsó alakú kõvel kapcsolatban Herepei János a Patakiak megelõzõ generációiról is érdekes adatokat kutatott fel.[2]

A család legrégibb ismert tagja 1615 körül születhetett Bojsza Péter hajdú hadnagy és Bonyha Anna sárospataki polgárok fiaként. A keresztségben az István nevet nyerte, talán pár osztályt járt a kollégiumban is, majd kitanulta a szabóságot. Mint vándor szabólegény érkezett 1638 õszén Erdély központi városába. Bethlen Gábor, majd I. Rákóczi György fejedelemsége idején sokan vetõdtek erre szerencsét próbálni. A szabólegényt Kolozsvárt — az akkori szokás szerint — származási helyérõl már csak Pataki (Szabó) Istvánnak emlegették, s a próbaévek letöltése után 1642-ben felvették a céhbe. Elsõ feleségének korai halálát (1646) követõen másodszor is megnõsült, Kõrösi Miklós tekintélyes kolozsvári polgár Anna (†1690) lányát véve feleségül. Ebbõl a házasságból származik az a Pataki-dinasztia, mely hat generáción át Kolozsvár református értelmiségének élvonalát képezte s különösen az orvostörténetbe írta be nevét.[3]

Az 1685-ben elhunyt szabómester egyetlen, szintén István nevet viselõ fia Teleki Mihály pártfogoltjaként már holland és német egyetemeken tanul, hazatértekor Apafi Mihály fogadja, radnóti udvari papjául nevezi ki. Utána még Kolozson, Torockószentgyörgyön, Görgényszentimrén lelkészkedik. Kétszer is nõsül, házasságaiból összesen 12 gyermek születik, akikbõl 8 jut el a családalapításig. Miskolczi Judittal (1658–1686) 1675-ben és Böszörményi Nagy Katával (†1729) 1686-ban kötött házasságáról, gyermekei sorsáról önéletrajzi feljegyzéseket hagyott hátra az 1710-ben elhunyt lelkész.[4]

A Nagy Katától 1692. január 1-én Torockószentgyörgyön született Pataki Sámuellel kezdõdik a családban az orvosdoktorok sora.[5] Naplójában[6] maga meséli el élete, felemelkedése történetét 1707-tõl 1735-ig. A Teleki grófok udvarában szolgaként tölt öt évet, majd nevelõként Teleki Ádám mellett végzi a Kolozsvári Református Kollégiumot, s szintén a Telekiek támogatásával jut el 1720–1726 között Hollandia és Németország leghíresebb egyetemeire, ahol az enciklopédikus-teológiai ismeretek mellett az orvostudományban szakosodik. Leydenben a kor legnagyobb orvosprofesszorának, Boerhavénak a tanítványa. Ahogy hazatér, 1726-ban feleségül veszi a dési Dálnoki Máriát (1709–1750), s ott le is telepszik. Gyógyító munkája nyomán 1728-ban már Belsõ-Szolnok megye orvosául választják. Házat vesz, református kurátor, városi tanácsos lesz. 1738-ban Kolozsvárra költözik, itt is rövidesen nagy tisztelet övezi. 1743-ban városi orvossá, a Református Kollégium gondnokává választják. Arisztokrata családok, fõleg a Telekiek kedvelt orvosa, ugyanakkor a szegényeket ingyen kezeli, gyógyszerekkel látja el. Kiérdemli az Aesculapius Dacicus elnevezést. Néhány latin nyelvû orvosi értekezése mellett fennmaradt betegeirõl vezetett jegyzetkötege. Akárcsak apja, õ is a Házsongárdban nyugszik (†1766), de csak felesége kis köve maradt fenn.

A családtörténetben II-vel jelölt Pataki Sámuel (1731–1804) már kitaposott úton jár: a kolozsvári kollégium után Leyden, Odera-Frankfurt és Utrecht egyetemein szerez enciklopédikus mûveltséget, az utóbbi helyen orvosi diplomát is 1758-ban. Még ugyanazon évben megválasztják a kolozsvári kollégium filozófiai tanszékére. Akkor ez sokkal biztosabb megélhetést jelentett, mint a bizonytalanul alakuló orvosi gyakorlat. 1769-ben rábízzák a kollégiumi nyomda igazgatását is, s negyed századig látja el ezt a tisztséget, miközben a nyomdászatban szerez jártasságot. A tanítás mellett egyre szélesedik praxisa, a Telekiek õt is bizalmukba fogadják. Az iskolában kellemetlensége is van amiatt, hogy néha betegeihez lévén kötve, óráit nem tarthatja meg. Engedélyezik, hogy lektort fogadjon helyettesítésére. 1780-ban Kolozs megye rendes orvosául választják, s így lemond kollégiumi tanszékérõl. A megye határain túl messze kiterjedõ praxisa mellett a botanikával foglalkozott szívesen, és könyveket gyûjtött. Tagja volt az Erdélyi Nyelvmívelõ Társaságnak. Könyvtárát a kollégium vette meg, növénygyûjteménye az Erdélyi Múzeum-Egyesülethez került. Elsõ feleségével, Verestói Erzsébettel csak pár hónapra terjedt házasélete, a másodikkal, Szathmári Pap Sárával (1746–1816) 39 esztendõre.[7] Közös sírjukon kõkoporsóra vésett felirat hirdeti latin, illetve magyar nyelven emléküket.[8] E házasság a Patakiakat Kolozsvár másik nagy református értelmiségi dinasztiájával, a Szathmári Papokkal hozta rokonságba. II. Sámuel nem tartozott az író tudósok közé. Disszertációján kívül Teleki Ádám felett mondott temetési beszéde (1775) és a skarlátról falusiaknak írt felvilágosító füzetecskéje (1801) maradt fenn. 1776-ban ajánlást írt Pápai Páriz Ferenc Pax Sepulcri címû mûvének harmadik, kolozsvári kiadása elé.

III. Pataki Sámuel (1765–1824) vitte rangban és tekintélyben a legtöbbre. A hagyományos kolozsvári kollégiumi évek után õ már csak Göttingában és Bécsben folytat tanulmányokat, s Pesten szerzi meg 1794-ben doktori diplomáját. Apja mellett kezdi az orvosi gyakorlatot. 1801-ben Bécsbe megy, hogy kitanulja a himlõoltást, s azt meg is honosítja Erdélyben. 1806-ban a Fõkormányszék melletti egészségügyi tanács tagjává nevezik ki, majd 1812-ben ennek elnöke, „Erdélyország protomedikusa” (fõorvosa) lesz. Mint ilyen, õ az elsõ orvos, aki részt vehet a Fõkormányszék ülésein. 1814-ben a Brassó környéki pestisjárvány elfojtása körül szerzett érdemeiért királyi tanácsosi címmel tüntetik ki. 1817-ben a Fõkormányszék megbízásából Erdély fürdõvizeit vegyelemzi, s ennek eredményeit 1820-ban latin nyelven megjelenteti. Urnás emlékoszlopán a magyar nyelvû sírfelirat szerint „a természet tanítványa” és „az emberek barátya” volt, „nagy érdemei, jó tettei halhatatlanná teszik”.[9] Felesége, a kolozsvári gyógyszerész-dinasztiát alapító Mauksch Tóbiás leánya, Zsófia (1780–1863) volt, aki öt fiúgyermekkel ajándékozta meg. Közülük a legidõsebb, Sámuel (1797–1820) folytatta volna a családi tradíciót. De õt Bécsben III. éves orvostanhallgatóként elragadta a halál.[10]

1824-ben III. Sámuel halálakor Erdély fõurai megdöbbenve állapítják meg, hogy megszakadt a Patakiak orvosdinasztiája. Márpedig nem egy családnál generációkra visszamenõleg õk voltak az orvosok. Ezért tizenkét Kolozsvár környéki arisztokrata família felajánlja III. Sámuel harmadik fiának, az akkor 20 éves Dánielnek, hogy Bécsbe küldik orvosi képzésre.

Pataki Dániel 1804-ben született Kolozsvárt, elvégezte a Református Kollégium bölcseleti, majd jogi tanfolyamát, s ekkor már a Fõkormányszéknél gyakornokoskodott. Orvosi tanulmányait teljes egészében a császárvárosban végezte, s ott is védte meg 1830-ban a légkör élettani szerepérõl szóló 88 lapos doktori értekezését. Még tovább tökéletesítette volna tudását, de az 1831-es kolerajárvány hírére hazahívják Kolozsvárra, hogy vezesse a megelõzõ, védekezõ munkálatokat. A betegséggel kapcsolatos tudnivalókat és a járvány itteni lefolyását kis magyar nyelvû füzetben ismerteti: A' Cholera Kolo'svártt (Kolozsvár 1832). A folyamatos praxis közben tekintélye egyre nõ. 1845-ben egy hosszabb tanulmányutat tesz, Németország, Hollandia és Anglia legrangosabb egyetemi kórházait keresve fel, hogy tudását alaposabbá tegye s orvosi rangját emelje. Az igényes fõúri és értelmiségi körök ugyanis sem a pesti, sem a bécsi orvosképzést nem tekintették kielégítõnek. Többszázados hagyomány szerint néhány német és holland egyetem látogatása fémjelezte az alapos felkészülést. Pataki 1850-ben törvényszéki orvosi vizsgát tett, 1854-ben kerületi fõorvossá, 1861-ben Erdély országos protomedikusává nevezték ki. Õ volt az utolsó, aki ezt a kiegyezéskor megszüntetett tisztséget betöltötte, a Fõkormányszéknél is egészségügyi tanácsos volt. Vaskoronarenddel tüntették ki. A fõúri körök keresett orvosa nem feledkezett meg a szegényekrõl. A kolozsvári hetivásárok napján, hétfõn és csütörtökön rendszeresen ingyen fogadta õket, s gyógyszerellátásukról is gondoskodott. Késõbb külön gyógyszeralapot létesített a szegények részére.[11]

Õseitõl eltérõen, Pataki Dániel szívesen forgatta a tollat. Erre jó ösztönzõ lehetett a reformkor megélénkülõ sajtóélete. Részt vett 1833-ban az Erdélyi Orvosegyesület megalapításában, melynek célja az ismeretek és tapasztalatok rendszeres cseréje volt. Cikkeket közölt az Orvosi Tárban, a Magyar Kurírban, a Nemzeti Társalkodóban, sõt a Falusi Gazdában is. Ezek nagy része népszerûsítõ jellegû, akárcsak a terhességrõl, szülésrõl, csecsemõápolásról 1840-ben megjelentetett kis kötete. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók két vándorgyûlésén 1845-ben és 1865-ben is a bujakórról tart elõadást, az utóbbin 20 arany pályadíjat tûz ki egy vérbajról írandó 3–4 íves munkára. Utolsó mûve, Erdélyország kórházainak a bemutatása különnyomatként jelent meg Kolozsvárt 1868-ban.[12]

Pataki Dániel a Bécsben székelõ Erdélyi Udvari Kancellária tanácsosának, Fölsch Józsefnek a lányát, Amáliát (†1886) vette feleségül 1841-ben, egyetlen gyermekük csecsemõkorban meghalt. Így mikor a hólyagkõ okozta rengeteg szenvedést és ismételt roncsolásos mûtéteket megelégelve 67 éves korában ciánnal véget vetett életének, újból megszakadni látszott az orvosdinasztia.[13]

A családban azonban még mindig volt életerõ. Dániel öccsének, Pataki Sándor (1811–1887) törvényszéki tanácsosnak és Konrád Emíliának (1832–1901) a kisebbik fia, Jenõ vitte tovább a tradíciót.[14] A továbbiakban az õ pályájáról szólunk részletesebben.

2. Az 1870-es évek táján már nem számított közügynek, hogy Pataki doktor legyen. Az 1870-es népszámlálás nem kevesebb, mint 22 orvostudort, 24 okleveles sebészt és 25 bábát talált Kolozsvár városában.[15] Ekkoriban differenciálódott az orvostudomány, ekkortól kezdõdött a sebészet életmentõ diadalútja. Évszázadokon át ritkaságszámba ment az orvos Erdélyben. Eleinte csak a fejedelmi udvar tartott külföldi, többnyire itáliai eredetû doktorokat. Közülük kiemelkedik a vallási ügyekben is szerepet játszó Blandrata György, Izabella királyné, majd János Zsigmond orvosa. Rendre a protestáns felekezetek nyugati egyetemekre küldött fiataljai közül néhányan az enciklopédikus mûveltség mellett a természettudományokat akkoriban legteljesebben felölelõ orvostudományt is kitanulták. Sok közülük kollégiumi tanár lett, s csak alkalmilag gyógyított, mások viszont kiterjedt praxist folytattak. A tanári munkáról az iskolák levéltárai elég bõ képet nyújtanak, az orvoslásról alig maradt feljegyzés. Elõször a szász városok, majd a többi jelentõsebb város, késõbb a megyék alkalmaznak egy-egy orvost. A brassói Kyr Pál az elsõ erdélyi magyar orvosi mû (1551) megjelentetésével tette nevét maradandóvá. Az elsõ erdélyi magyar orvos Hunyadi Ferenc volt, „fõállásban” 1586-tól a Kolozsvári Unitárius Kollégium igazgatója, emellett költõ is. Baranyai Pétsi István, miután nyolc évig Szeben város orvosa, 1673-ban kerül Kolozsvárra, az elsõ itteni szerzõdéses városi orvos. Egyben az elsõ, aki csak a gyógyításnak él. A XVII–XVIII. század fordulóján a nagyenyedi professzor, Pápai Páriz Ferenc és Köleséri Sámuel Erdély két legkeresettebb orvosa. Az elõbbi megírja az elsõ magyar nyelvû orvosi mûvet is, a Pax corporist. A következõ generációkat már a Patakiak képviselik.

A XVIII. század végéig a szegényebb, közrendû emberek csak legritkábban láttak orvost. Meg kellett elégedniük egy-egy javasasszony, bába, jobb esetben kirurgus kezelésével. Az orvosokat a fõúri családok beteg tagjaihoz hívták, és gyakran a vidéki kastélyban tartották a gyógyulásig vagy a vég beálltáig. Ezért jött divatba az orvosi instrukciók írása: az orvos leírta — gyakran anélkül, hogy látta volna a beteget —, milyen kezelést javall. A családok tapasztaltabb asszonytagjai is rendelkeztek valamelyes egészségügyi ismeretekkel, majdnem minden udvarházban volt patikaláda, melyben a legkézenfekvõbb gyógyszerek, gyógyfüvek megtalálhatók voltak. Pápai Páriz Ferenc orvosi könyve azért lett hallatlanul népszerû (84 év alatt 8 kiadást ért meg!), mert közérthetõ módon, a nép számára dolgozta fel az orvosi ismereteket. Az orvoslás minõségében még a nagyszombati egyetem orvosi karának megnyitása 1770-ben sem hoz lényeges javulást. Az erdélyiek inkább Bécset vagy a nyugatibb fõiskolákat részesítik elõnyben, s ezekre még mindig kevesen jutnak el.

A lényegesebb változás 1775-tõl kezdõdik, amikor Mária Terézia Kolozsvárt egyetemet akar létesíteni s megveti az orvosi kar alapjait egy külön tanszék felállításával. Ez a Királyi Líceum melletti fakultás, majd 1817-ben önállósuló Orvos-sebészeti Tanintézet négy, utóbb hat tanárral kirurgusokat és bábákat képez. Diplomái csak Erdélyben érvényesek. De legalább minden városba jutott szakképzett személy. A kirurgusok az „alantasabb” orvosi munkát végezték: a sebkezelést, tályognyitást, érvágást, foghúzást — amit az orvosdoktor legfeljebb elrendelt. A doktorok tudománya fõleg a gyógyszeres orvoslásra terjedt ki. Ennek a tanintézetnek a professzorai közt néhány igen rangos tudós oktatott, közülük több az 1872-ben megnyílt kolozsvári egyetem orvosi karának, sõt a budapesti orvosképzésnek is szaktekintélye lett. A Patakiak közül egyik sem oktatott a tanintézetben, bár 1778-ban II. Sámuel is megpályázott egy ottani tanszéket.[16] Az utolsó tanári kar pedig délutánonként Pataki Dániel vendégszeretõ házában gyûlt össze kávézásra, beszélgetésre.[17]

3. Pataki Jenõ 1857. november 22-én született Kolozsvárt, s már 1863-ban — a tradícióknak megfelelõen — beíratták a helybeli Református Kollégiumba. Ez a tanintézet akkoriban az 1848-as szabadságharcban érdemeket szerzett egyházi férfiak vezetése alatt állt. Sámi László jótollú történelemtanár igazgatta, az elemi osztályokért pedig a mennyiségtant oktató Sárkány Ferenc „tanvezetõ” felelt.[18] Az iskola történetének egy válságos szakasza kezdõdik a 60-as években: a hagyományos felekezeti oktatási rendet az állami követelményekhez kell igazítani. Az elsõ elemi osztály vezetõje éppen Pánczél Ferenc, a korszak legtermékenyebb tankönyvírója. Úgy látszik, a kis Jenõ nem volt elég érett, mert 1864–65-ben újrajáratták vele az elsõ elemit. A 35 kisdiákkal induló osztály a IV.-re már 62 fõre szaporodik. Jancsó Lajos, a késõbbi kollégiumigazgató vezeti. 1868–1874 között végzi Pataki a hat gimnáziumi osztályt. A VII. és VIII. gimnázium ekkor még a régies „bölcselmi tanfolyamot” képezi, s az intézet legjobb tanerõi kissé fõiskolai módon oktatnak benne. Az egyetemes és magyar történelmet Sámi László, a matematikát Sárkány Ferenc, a magyart a szintén 48-as harcos Szabó Sámuel tanítja. A fiatalabb generáció képviselõi közül a latin-görög szakos Hagedüs Istvánt késõbb egyetemi tanszékre és akadémiai tagságra méltatják. A fizikát a frissen végzett Debreczeni József, a biológiai tárgyakat pedig Parádi Kálmán adta elõ. Parádi orvosi tanulmányokat is folytatott, a darwinizmus egyik elsõ erdélyi hirdetõje, tanulmányíró, kísérletezõ, kutató tudós. Nem lehet kétséges, hogy a családi hagyományok mellett leginkább õ terelte Pataki Jenõ figyelmét az orvosi pálya felé. Az 1875–76-os tanév végén a Jancsó Lajos igazgatta kollégium 29 diákja jelentkezik a június 29.–július 1. között Lészai Ferenc egyházkerületi fõgondnok elnökletével megtartott érettségi vizsgára, s közülük 24-nek sikerül a próbatétel. Tanári pályára 9-en, jogra 6-on, orvosira 3-an készülnek. A tanárok munkásságát ismerve úgy tûnik, hogy a természettudományos alapképzés mellett alapos történelmi és klasszikus mûveltséget szerzett Pataki. A kiegyezést követõ években bizonyára sokat fejtegették a 48-as eszméket, s gyakran meséltek az akkori élményekrõl. Mindezek hozzájárultak a diákok múlt iránti fogékonyságának növeléséhez.

Kolozsvár történetének egyik legnagyobb eseménye volt a „Magyar Királyi Tudomány-Egyetem” megnyitása 1872 õszén. Az akkor V. gimnazista Pataki Jenõ is szemtanúja lehetett a november 10-i ünnepségeknek, melyek nagyrészt az iskolájának utcájában, a Farkas utcában zajlottak. Valószínûleg a nagyobb diákok is részt vettek az ünnepi istentiszteleten, apja hivatalos lehetett a Redutban tartott díszebédre, esetleg a színházi elõadásra is. Este pedig mindenki bámulhatta a még soha nem látott díszkivilágítást. Ez az egyetem tette lehetõvé, hogy Pataki Jenõ orvossá képezhesse magát. Mikor 1876 õszén beiratkozott a négy éve mûködõ orvosi karra, annak dékánja épp Genersich Antal, a neves kórbonctanász volt, rajta kívül még hét rendes és három rendkívüli tanár alkotta az elõadó személyzetet.[19] Sok szempontból még az Orvos-sebészeti Tanintézet örököse volt e kar: a tanárok közül hatot onnan vett át. A legidõsebb a Semmelweis-tanítvány Maizner János (1828–1902) volt, a szülészet és nõgyógyászat professzora, az Orvos-sebészeti Tanintézet utolsó igazgatója. Nála alig fiatalabb Mina János (1829–1880), az állatjárványtan és
-rendészet rendkívüli tanára. Idõsnek számított még Brandt József (1838–1912), az antiszeptikus sebészet itteni meghonosítója, néhány bravúros mûtét magyar úttörõje, valamint Machik Béla (1839–1879) belgyógyász, aki Patakit talán már nem is tanította. A többiek mind az 1840-es évek szülöttei. Genersich Antal és Török Aurél (élet- és szövettan) jött még a tanintézetbõl. Újabb kinevezésûek: Ajtai Sándor (törvényszéki orvostan), Szilágyi Ete (szemészet), Hõgyes Endre (kór- és gyógyszertan), Géber Ede (bõr- és bujakórtan), Ossikovszki József (élet- és kórvegytan). Az utóbbi kettõ rendkívüli tanár. De nemcsak a tanárok folytonossága köti össze a kart a tanintézettel, hanem a nyomorúságos kórházi állapotok is. A tanszékek, klinikai osztályok a város különbözõ pontjain (fõleg az Óvárban), ideiglenesen átalakított épületekben kaptak elhelyezést, alig tudták a megnövekedett igényeket kielégíteni. Az Országos Karolina Kórház termeit módosabb beteg lehetõleg elkerülte. Még a mûtéteket is a tágasabb lakással rendelkezõk otthonában végezték. Az új klinikai kórházak csak a századfordulón épültek fel.

Pataki 1876–1881 között végezte a szokásos tíz szemesztert. Ezalatt a tanári karban nem sok változás történt. Az élet- és szövettan új tanára Klug Nándor, a leíró és tájbonctané Davida Leó lett. Machikot a belgyógyászati tanszéken Büchler Ignác helyettesíti, majd ifj. Purjesz Zsigmond lesz az utód. E tanári kar jó része a magyar orvostudomány történetének kimagasló személyisége. Brandt József, Genersich Antal, Hõgyes Endre, Török Aurél és Purjesz Zsigmond neve a századfordulón fogalom volt. Pataki Jenõre fõleg Genersich, Hõgyes és Török hatott. Az tárgykörükbe vágó pályatételeket dolgozta ki.

1877–78-ban a bonctani pályatétel csigolyák leírását igényelte. A „Vágj, fúrj, faragj, míg kincsre találsz” jeligéjû 87 lapos, ábrákkal és készítményekkel kísért dolgozatot a Genersichbõl és Brandtból álló bizottság a 100 forintos díjra érdemesíti. A szerzõ Pataki Jenõ II. éves. A következõ tanévben a Török Aurél és Hõgyes Endre elbírálta élettani pályakérdés kidolgozásáért jutalmazzák. IV–V. éves korában a kórbonctan s azon belül a sárgaság foglalkoztatja, díjat, illetve dicséretet kap. Értékelik kitartó munkáját, szép készítményeit. A tanárok mellett diáktársai elismerését is kiérdemli. Az 1877-ben alakult orvostanhallgatók segélyezõ egylete választmányi tagja lesz 1878-ban. Ennél többet tanulmányairól az egyetemi értesítõkbõl nem sikerült kijegyezni. Arra sincs adat, hogy az 1881–82-es tanévet hol töltötte. Minden valószínûség szerint valamelyik — talán éppen a Genersich vezette — tanszéken gyakornokoskodott, s 1882-ben szerezte meg az orvosi diplomát. Ekkor már a „Ferenc József Tudományegyetem” végzettje, ugyanis 1881 januárjától ez az egyetem hivatalos megnevezése.[20]

A diákkori elõzmények arra utalnak, hogy élt Patakiban a kutatómunka iránti hajlam, de ezt legfeljebb valamelyik tanszék keretében gyümölcsöztethette volna. Megélhetését biztosító állásra a friss diplomával nem számított. Ha nem akart vidékre kerülni, szakosodnia kellett. Õsei még a bécsi képzéssel sem elégedtek meg, neki be kellett érnie Budapesttel. Egy fél évet a kolozsvári származású Tauffer Vilmos vezette budapesti II. Szülészeti és nõgyógyászati klinikán töltött, s talán itt kapott kedvet a gyermekgyógyászatra. 1883 októberétõl két éven át a budapesti Stefánia szegénygyermek-kórház segédorvosa.[21]

A gyermekgyógyászat az 1880-as években még új szaknak számított Magyarországon. Úttörõje Schöpf-Merei Ágost volt, aki 1839-ben alapította az elsõ 12 ágyas gyermekkórházat s tartotta az elsõ e témakört felölelõ egyetemi elõadásokat a pesti egyetemen. Az 1848-as forradalomban és szabadságharcban való részvétele miatt el kell menekülnie Magyarországról. Utóda Bókay János (1822–1884), aki épp a Stefánia kórházat teszi a gyermekgyógyászat központjává, 1852-tõl ennek igazgatója, 1861-tõl egyetemi magántanár, 1872-ben tanszéket kap. Utóda fia, ifj. Bókay János (1858–1937) szintén a Stefánia kórházban dolgozik, apja halála után átveszi a vezetést. Õ 1902-ben lesz egyetemi rendes tanár, s csak ekkoriban válik a gyermekgyógyászat kötelezõ szigorlati tárggyá. Pataki Jenõ tehát még az idõsebb Bókay professzor irányításával kezdte tanulni szakját, aztán az ifjabbnak is munkatársa volt. Mikor 1885 õszén Kolozsvárra visszatért s gyermekorvosi praxist kezdett, e téren úttörõnek számított.

Kolozsvárt a gyermekgyógyászat csak az 1890-es években kezdett önállósulni. Genersich Gusztáv, a Belgyógyászati klinika tanársegéde 1894-ben létesített gyermekgyógyászati ambulatóriumot, 1896-ban szerezte meg magántanári képesítését, s csak 1904-tõl tartott rendszeres gyermekgyógyászati kurzusokat. 1917-ig a Gyermekmenhely igazgatójaként dolgozott, ekkor nyílt meg ugyanis az elsõ kolozsvári gyermekkórház, amelynek igazgatója lett, s egyben az egyetem is rendes tanárai sorába iktatta.[22] Patakinak az 1880-as évek közepén nem sikerült a gyermekgyógyászatból megélnie. A szülõkben még nem tudatosult, hogy más orvost kell hívni a kiskorúakhoz, mint a felnõttekhez. Az általános praxis terén amúgy is telítve volt a város. Jóformán valamennyi egyetemi orvostanár magánrendelést folytatott, házhoz járt.

1886 végén Pataki Jenõ elfogadta gróf Batthyány Lajos fiumei kormányzó és felesége, gróf Andrássy Ilona meghívását a Vas megyei Ikervárra. Itt családi orvosként a 280 holdas parktól övezett, Pollák Ágost és Ybl Miklós építette csodálatos kastélyban lakhatott. A kastély számos emléket õrzött elsõ uráról, az 1849-ben vértanúhalált halt miniszterelnökrõl. Több mint hatezer kötetes könyvtárát is használhatta a fiatal orvos. A család két gyermekére, az 1883-ban született Emanuelára és az 1887-ben világra jövõ Gyulára kellett gondot viselnie. Ily módon õ sem szabadult attól a családi hagyománytól, hogy pályájának alakulásában az arisztokrácia is szerepet játsszék. Egy fél év múlva ottani körorvos lett, majd 1889 júniusában az Ikervártól hét kilométerre fekvõ járási központban, Sárváron létesített tiszti orvosi állást nyeri el urai támogatásával. Itt tíz esztendõn át végzi a körorvosi teendõket, s mindenkor a Batthyányaknak is rendelkezésére áll. Íráskészségére, kutatói hajlamaira a megye értelmiségiei is felfigyelhettek, így kérték fel, hogy a Magyarország vármegyéi és városai sorozat éppen készülõ Vasvármegye (Budapest 1898) kötete számára két fejezetet állítson össze. Az egyik, a Vasvármegye egészségügye a XVI. századtól a XIX. század végéig követi a megye orvostörténetét, s bemutatja a fõbb intézményeket. A másik fejezet, a Vasvármegye gyógyfürdõi és gyógyvizei Tarcsával, Sóskúttal és a Széchenyi-kúttal foglalkozik részletesebben.

A többszázados családi hagyományok, rokonsága, itt élõ édesanyja Pataki Jenõt Kolozsvárhoz kötötte, úgyhogy a sárvári reneszánsz várkastély tövébõl is mindig nosztalgiázva gondolt szülõvárosára. Tízenkét évig kellett várnia, míg 1898-ban megpályázhatott egy tiszti orvosi állást.[23] Ezt elnyerve visszaköltözött Kolozsvárra, s itt húsz éven át robotolva végezte a hivatali teendõket. A tiszti orvosi feladatköre fõleg a közegészségügyi, járványügyi kérdések megoldására, ellenõrzésre terjedt ki, s a szegényebb néprétegeket kellett gyógyítania.[24] Eleinte a Kül-Monostor utcában, a század elején a Mikó utca 18., az 1910-es években a Ferenc József (ma Horea) út 11., a 20-as években a Széchenyi tér 44. szám alatt lakott. Általában naponta délután 2–4 között rendelt, délelõtt hivatali munkakörét teljesítette, házhoz járt. Az 1910-es években a város tiszti orvosi teendõit ötön látták el. Scheitz Vilmos volt a fõorvos, Tompa János, Pataki Jenõ, Szilágyi György és Szombathelyi Gábor a körzeti tiszti orvosok. Alkalmaztatásuk a közhatalom- változáskor szûnt meg (1919). Pataki ezután szerény magánpraxisából élt, csak 1923-ban fogadták el nyugdíjkérését, s 1927 júniusától folyosították nyugdíját. Megnövekedett szabad idejét fordította a kutatómunkára. Közben családi gyász érte: 1920 nyarán hosszas szenvedés után elhunyt felesége, Veress Irma, Veress Endre történész és Veress Ferenc bõrgyógyász professzor testvére. Egybekelésük pontos idejét nem ismerjük, de Pataki Sándorné 1901. október 20-án bekövetkezett halálakor már házasok voltak, 1921. április 25-én nõsül újra Pataki Jenõ. Nagy Lajos egykori unitárius kollégiumi igazgató 1866-ban született Piroska lányát veszi feleségül.[25]

Pataki orvosi képességeirõl nem tudunk fogalmat alkotni, ma már páciensei sem élnek. Tény azonban, hogy nem sikerült szélesebb praxist kialakítania, nem szerettette meg magát betegeivel, nem kért vagy nem kapott annyi honoráriumot, hogy abból nyugodtan megéljen. Az 1910-es években több mint 70 orvos lakott Kolozsvárt,[26] s kevés kivétellel rendszeres praxist folytattak. Kétségtelenül harc folyt a páciensekért, a megélhetésért.

Számunkra szinte érthetetlennek tûnik, hogy a köztiszteletnek örvendõ, számos tanulmányt közlõ, jó erõben lévõ 73 éves orvos 1930-ban hirtelen költözik Tordára. Berde Károly szerint[27] megélhetési gondok kényszerítették e lépésre. Az alacsony nyugdíjat ott inkább kiegészíthette a magánpraxissal, s Torda amúgy is olcsóbb város volt. Nem kizárt, hogy átvehette ott valakinek a magánrendelõjét...

Az 1940. augusztus 30-i bécsi döntést követõen sietve visszatelepszik szülõvárosába, s itt az orvostársadalom és a hivatalosságok részérõl minden elismerést megkap. Csak jogos nyugdíjához nem jut hozzá, mert dél-erdélyi menekültnek számít.[28] Minisztériumi kegydíjban részesül. A Ferenc József Tudományegyetem Orvosi kara elõadójául hívja meg: szombatonként 11–12 között tartja a Bõrgyógyászati klinika termében Orvostörténelem, illetve Fejezetek az orvostörténelem körébõl címû tanrendbe iktatott elõadás‑sorozatait. Az egyetem 1942-ben mint 60 éves öregdiákját gyémántdiplomával tünteti ki,[29] egészségügyi tanácsosi címet kap,[30] orvostörténeti jelentõségû könyvgyûjteményét megveszi az egyetem. Közben rendületlenül kutat, élete összefoglaló mûvén dolgozik.

1944. január 7-én is délelõtt 10 óra tájban a Házsongárdi oldalon, az úgynevezett Pasteur-épületben levõ Orvostörténeti Intézetbe indul Erzsébet úti lakásáról. 11 óra körül száll le a Trefort utca tetején, az ideggyógyászat elõtti kis téren az autóbuszról. A csúszós úttesten próbál óvatosan átkelni, mikor a végállomásból farolva kiforduló autóbusz hátsó kerekei alá teperi. Hiába részesítik gyors orvosi segélyben, rövidesen beáll a halál. Másnap, szombaton valamennyi kolozsvári napilap nagybetûs címben tudatja: autóbuszszerencsétlenség áldozata lett Pataki Jenõ, a kolozsvári orvostársadalom nesztora.[31] A szomorú szenzáción túl a lapok méltatták Pataki orvostörténeti munkásságát, családi tradícióit is. A temetésre január 10-én, hétfõn délben fél 12-kor került sor, az egyházi szertartást László Dezsõ lelkész végezte, az egyetem Orvosi kara, az Erdélyi Múzeum-Egyesület szakosztálya és az Orvosi Kamara nevében Horváth Béla dékán búcsúztatta.[32] A sírnál felsorakozott a Református Kollégium diáksága is, hogy az iskola legidõsebb tanítványának[33] a „Tebenned bíztunk...” eléneklésével adják meg a tiszteletet. A világháború véres eseményei közt a tragédia hamar elfelejtõdött, csak egyetlen terjedelmesebb méltatás jelent meg Pataki Jenõ életpályájáról, Berde Károly professzor, az Orvostörténeti Intézet akkori igazgatója írta.[34]

Pataki pályakezdése egybeesett a kolozsvári orvosok tudományos szervezkedésével. Az 1872-ben megnyílt egyetem Orvosi karának tagjai tapasztalataik megbeszélésére szükségét érezték egy fórum teremtésének. 1876 januárjában alakították meg az Orvos–Természettudományi Társulatot, Abt Antal, Hõgyes Endre, Genersich Antal, id. Gyergyai Árpád vezetésével. Külön orvosi és külön természettudományi szakosztályokban folyt a munka. Egyrészt évi 7–8 szakülést tartottak, másrészt 1–2 népszerû elõadást a nagyközönségnek. Az önálló társulat 1879-ben Orvos-Természettudományi Szakosztályként az Erdélyi Múzeum-Egyesülethez csatlakozott, majd 1906-ban ennek keretében létrejött az önálló Orvosi Szakosztály. A társulat, illetve szakosztály elsõ két évtizedének Genersich Antal volt a vezetõ szelleme, utána fõleg Brandt József és Purjesz Zsigmond irányította. 1876-tól füzetes értesítõt jelentettek meg, mely tükrözi a szakosztályi életet s nyomtatásban hozza az elhangzott elõadásokat. Ezekrõl többnyire különnyomat is készült. Az EME 1906-tól évente — mikor a politikai viszonyok megengedték — vándorgyûléseket is tartott vidéki városokban, s ezeken az Orvosi Szakosztály több elõadással szerepelt, néhány alkalommal orvoskongresszust is rendeztek.[35]

Pataki Jenõ tudományos munkásságának is az EME szakosztálya biztosított keretet. 1896-ban lépett a tagok sorába. Korábban a Vas vármegyei monografikus munkán kívül egy-két hírlapi közleménye jelent meg. Az Ellenzék 1886-os évfolyamában háromrészes, az EMKE-nek ajánlott cikksorozatban hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyarországon milyen nagy a gyermekhalandóság. Bölcsõdék, gyermekmenhelyek, -kórházak és óvodák felállítását sürgette. A közhatalom-változásig Pataki munkásságának alig van nyoma a szakosztályban. Egy 1902-es szakülésen nõgyógyászati esetet mutatott be, 1903. május 16-án pedig Adatok a magyar ifjak orvos nevelésének történetéhez címmel tartott elõadást. Ez az Értesítõben és különlenyomatban is megjelent dolgozat[36] elsõ erdélyi vonatkozású orvostörténeti munkája. Vizaknai Bereczk György, I. Pataki Sámuel naplói, id. és ifj. Incze Mihály levelei alapján mutatja be, hogyan szerezték meg orvosi tudásukat és diplomájukat a XVII. századtól a XIX. század elejéig az erdélyi fiatalok. Meglepõ, hogy ennek a jól felépített érdekes dolgozatnak közel két évtizedig nincs folytatása. Talán a hivatali munka és a rendelés túlzottan lefoglalta Pataki idejét, különösebb, bemutatásra méltó esetei pedig nem adódtak. Az egyetem nagy tekintélyû tudós professzorai elõtt gátlásai lehettek.

A közhatalom-változás utáni átszervezõdés, újraindulás adott tollat Pataki Jenõ kezébe. Nem volt az egyedüli eset. Számos író, költõ is ekkor lépett a közönség elé, kibontakoztatva addig lappangó tehetségét. Patakinak az orvostörténeti kutatásokhoz otthon kellett hozzáfognia. Családja irományai a XVII. századig visszamenõleg tükrözték tudományága erdélyi múltját. A közelmúltat, a XIX. század közepének orvosi viszonyait pedig már a családi szóbeszédbõl, saját személyes tapasztalataiból is ismerhette. Hisz õ még tanítványa volt az Orvos-sebészeti Tanintézet utolsó tanári karának is. Épp itt, 1872 körül vonta meg az orvostörténeti kutatásai felsõ határát. Az egykori tanintézet és tanárai voltak azok, akikrõl még dolgozatokat, jegyzeteket közölt.

A tulajdonképpeni munkába lendítés érdeme az Erdélyi Orvosi Lapé. Ez 1920. szeptember 1-én indult meg Kolozsvárt Benedek László és Purjesz Béla irányításával, Pártos Ervin és Porsche Ferenc szerkesztésében. Ez volt az elsõ kísérlet a kisebbségi sorsba jutott erdélyi magyar orvosok összefogására. A II. évfolyamtól már Pataki Jenõt is feltüntetik a munkatársak jegyzékében. Aztán 1922 áprilisában Veress Ferenc professzor és Koleszár László vezetésével újjáalakul az EME Orvostudományi Szakosztálya. A választmányi tagok közé kerül Pataki is. A szakosztály saját közlönyéül fogadja az Erdélyi Orvosi Lapot, mely 1925 novemberéig jelenik meg. Szerkesztését 1924-tõl Koleszár László veszi át, s 1925-ben Pataki Jenõ szintén szerkesztõként szerepel. Általában havi 1–2 számot hoztak ki. A számok elsõ részében tanulmányokat közöltek, azután ismertetéseket és híranyagot. Rendszeresen beszámoltak a szakosztály tevékenységérõl is. A több-kevesebb rendszerességgel megjelenõ Orvostörténelem, Orvostörténeti adatok rovat szerzõje volt Pataki Jenõ. Ezek az egy-két nyomtatott oldalt kitevõ írások igen változatos témájúak. Mondhatni arról ír, ami épp a családi levelesládából a kezébe kerül, amirõl épp olvas, adatot talál. Pápai Páriz Ferenc és Pataki Sámuel jegyzetei a pestisrõl, Apafi Mihály rendelete a sodomia ellen, Boerhave levelei, Getse Dániel Emberszereteti Intézete, az orvosi reverzális és szerzõdés, az orvosi jelentések, régi mûszerek, orvostörténeti vonatkozású kötetek megjelenése mind megfelelõ tárgyul szolgálnak. Az 1922-es évfolyam hat folytatásban közli I. Pataki Sámuel naplójának részleteit. Az 1924-es évfolyam nyolc közleményben Erdélyi orvostörténeti naptárt jelentet meg.

Terjedelmesebb, összefoglaló jellegû dolgozatot négy alkalommal közöl: a legelsõ számban a XVI. század erdélyi orvosait mutatja be, a Genersich-emlékszám részére A magyar gyermekgyógyászat gyermekkorából címmel ír cikket. Az 1922-es „újévi tárcája” a Régi orvosok a magyar nyelv és nemzeti kultúra szolgálatában címet viseli. Itt tûnik ki elõször, hogy Pataki már nemcsak szemelget az adatok közül, hanem összeállításai a kisebbségi sorsot vállaló orvosok lélekerõsítését is szolgálják. A Pápai Páriz Ferenctõl Engel Józsefig bemutatott nyelvészkedõ orvosokról szóló dolgozatot a sok külföldön maradt tehetség felemlítésével indítja, majd leszögezi:

„Tagadhatatlan, hogy ezzel is némi becsületet szereztek a magyar névnek. De hiába emlegették magyar származásukat, hiába használták neveik után a Hungarus és Pannonius nevet, mégis csak idegen nemzet kultúráját gyarapították, idegen kultúrának szereztek dicsõséget, s a magyarra nézve teljesen elvesztek. Nem, nem ezek elõtt emelek kalapot. Elismerésünk zászlaját azok elõtt hajtsuk meg tisztelettel, akik ellenálltak az idegen csábításnak, akik érezték és megértették hazájuk iránti kötelességüket, akik többre becsülték a hazai száraz kenyeret az idegen kalácsnál.”[37]

Az 1925-ös évfolyamban a kolozsvári prostitúció történetének az 1840-es évekig terjedõ adatait s egyben a vérbaj terjedése elleni intézkedéseket foglalja össze a városi jegyzõkönyvek alapján.[38]

Az 1920-as években Pataki Jenõ írásaival néhány, a szélesebb olvasórétegekhez szóló folyóirat hasábjain is találkozunk. A kolozsvári Vasárnapi Újság 1923. decemberi és 1924. januári számaiban a régi mûtéti eljárásokról és az „érzéketlenítés” feltalálásáról közöl gazdagon illusztrált cikkeket. A Pásztortûzben Kolozsvári Jordán Tamásról, Árva Bethlen Kata orvoskodásáról és Köleséri Sámuel életérõl ír igen fordulatosan.[39] Itt olvasható egy nem orvosi cikke is: Bulyovszkyné vendégszereplései Kolozsvárt.[40] Az Ifjúság — Véndiákok Lapja 1925-ös és 1927-es évfolyamaiban az orvosi diploma egykori megszerzésérõl közöl sorozatot, s részleteket tesz közzé Pataki István XVII. századi feljegyzéseibõl.[41]

Rendszeresen részt vesz az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának tevékenységében, s általában évente egy-egy elõadást tart: 1923 — Az érzéstelenítés története, 1924 — Az emberboncolás története, 1926 — Orvostudomány és mûvészet, 1927 — Orvosi karikatúrák, 1928 — Emlékezés Harvey-ra, 1929 — Emlékezés Korányira, 1930 — Régi fürdõk és fürdõzések. Választmányi tagságát 1932-ig megõrzi.

Az Erdélyi Orvosi Lap megszûnte után a kolozsvári orvostársadalom érezte egy orvosi közlöny hiányát, de látva az elõfizetõk csekély számát, a nagy anyagi kockázatot, sokáig nem akadt vállalkozó szerkesztõ. 1928. január 1-én aztán a jó tollú, ambiciózus röntgen-szakorvos, Herskovits Izidor megindította a Revista Medicalã — Orvosi Szemle címû havilapot, mely „a régi és az új egyetemi kar” számos kiválóságának közremûködésére számított. Tehát a román orvosok cikkeit is szívesen közölte. De mindenekelõtt a számos magyar anyanyelvû zsidó orvos támogatására épített. Már az elsõ számban Pataki sorozatot indít a lapban Erdélyi Orvostörténeti Arcképek felcímmel. A II. évfolyamtól a neve fõmunkatársként a címlécbe is bekerül. Öt évfolyamon át közel félszáz írást közöl (p.j.), illetve (pj.) szignóval e sorozatban. A Patakiak mellett Köleséri Sámuel, Mátyus István, Gyarmathi Sámuel, Szõts András, Intze Mihály, Getse Dániel, Ferentzi József, Baritz János a régebbiek, Maizner János, Machik Béla, Török Aurél a hozzá idõben közelebb álló orvosok. Egy-egy porté terjedelme alig egy oldal. Rövid életrajz és családtörténet, tömör jellemzés, az esetleges mûvek felsorolása képezi tartalmukat. Néha azokról is találó jellemzést nyújt, akiket nem ismerhetett. Íme Barra Imrérõl írt sorai:

„Igazi gavallér orvos volt. Szép külsõ, elegáns megjelenés, nyájas, elõkelõ modor, kellemes társalgás, nemes gondolkodás s hivatása gyakorlásában lelkiismeretesség s tudás jellemezték. Ujfalvi Sándor ezt írja róla: »hol tudománya fegyverével nem gyõzhetett, mosolygó arca fegyverével s mindent lekötelezõ szelídségével nyerte vissza betegeit«.”[42]

Sok olyan orvos portréját rajzolta meg Pataki, akikrõl azóta terjedelmes tanulmányok jelentek meg, de még többen vannak, akikre azóta sem figyeltek fel a kutatók, esetleg nincs is lehetõség Pataki adatainak a kiegészítésére. Külön érdekessége a cikkeknek, hogy kevés kivétellel hozzák az orvos arcképét is. Sokszor évekig nyomoz a leszármazottak után, hogy felkutasson egy-egy portrét. Benkõ Sámuel képének közlésekor a Hírek rovatban Orvosi emlékeink megmentése címmel ír a képek jelentõségérõl. Szomorúan állapítja meg: „Sajnos, meg-megesik, hogy egy-egy jelesünket ábrázoló festmény sok hányattatás után végül mint ismeretlen férfi arcképe az ószeren végzi vándorútját. Mentsük meg, ami megmenthetõ.”[43] Egyszer csoportképet is közöl: A kolozsvári Orvos-sebészeti Tanintézet tanári kara címmel[44] egy 1857–59 között készült festmény mind a hét alakját jellemzi.

1933 januárjában indít új sorozatot Pataki. Erdélyi Orvosi Emlékek címmel orvosi könyvekrõl, eszközökrõl, diplomákról, levelekrõl, instrukciókról, síremlékekrõl készít leírásokat, gyakran az eredeti szöveget is közli. A 32 sorozat-cikkhez nemegyszer a Hírek rovatban fûz kommentárt, anekdotikus jegyzetet.

A sorozaton kívül öt terjedelmesebb tanulmánya jelenik meg Patakinak az Orvosi Szemlében. Négy ezek közül évfordulós írás. Elõször Harvey pályáját idézi fel a vérkeringés felfedezésének háromszázados évfordulóján, azután Korányi professzorra emlékezik a századik születésnapján, az 1931-es kolerajárvány adatait gyûjti össze 1931-ben, s a nagyszombati egyetem három századdal korábbi megalapítását is méltatja.[45] A Városunk legrégibb gyógyszertára[46] az 1573-ban alapított, majd Mauksch-Hintz patika néven ismert kolozsvári fõtéri gyógytárral foglalkozik, mely azóta múzeum lett.

Pataki figyelemmel követi az orvostörténeti eseményeket. Az ilyen tárgyú kötetek megjelenésére mindig kitér egy-egy jegyzetben, ismertetésben. A vele kortárs, de nála sokkal szerencsésebb sorsú, egyetemi tanszéki keretben dolgozó budapesti orvostörténész, Magyary-Kossa Gyula mûveit 1925-tõl kezdve ismerteti.[47] A Magyar orvosi emlékek elsõ három kötetére és az 1935-ös összevont német kiadásra is kitér.[48] Mikor 1931-ben a kolozsvári román egyetem Valeriu Bologa orvostörténészt rendkívüli tanárrá lépteti elõ, ilyen elismerõ sorokkal köszönti az eseményt:

„A kitüntetés érdemes kollégát ért, s mi igaz szívvel gratulálunk úgy neki, mint az egyetemnek. Az elismerés zászlaját nemcsak mint szaktudományának kiváló mûvelõje elõtt hajtjuk meg, de az igazságos, világos ítélõképességgel bíró s megértõ ember elõtt is, aki menten minden mellékes törekvésektõl és célkitûzésektõl, pusztán csak a szaktudományának mûvelését s fejlesztését tartja szem elõtt. Ezen az egyenes úton halad elõre, s errõl az útról nem kíván letérni, mint annyian mások, akik ahelyett, hogy a tudományosságnak mindig hálás területén keresnék érvényesülésüket, a gyûlölettel fûtött sovinizmus terén kívánnak szerezni kétes értékû érdemeket. Bologa kartársunk fõleg Erdélynek orvostörténeti adatait szedi össze, s nem tapos rá a magyar orvosi emlékekre, hanem szeretettel s kegyelettel köti csokorba azokat is.”[49]

Ugyancsak 1931-ben búcsúztatja a 38 évesen elhunyt Bálint Nagy Istvánt, aki a szegedi egyetemen az orvostörténet magántanára volt.[50] Rajta kívül még két kolozsvári orvosról ír nekrológot: 1925-ben Ákontz Károlyról, 1929-ben Davida Leóról.[51]

Az 1930-as években csökken Pataki tevékenysége az Erdélyi Múzeum-Egyesület keretében. Ez jórészt Tordára költözésével magyarázható. 1932 augusztusában az orvoskongresszussal összekötött nagybányai vándorgyûlés egyik díszelõadását tartja Erdélyi magyar orvosok tudományos törekvései címmel.[52] Ebben azt veszi számba, hogy a XVI. századtól kezdve az orvoskodáson kívül kik foglalkoztak történelemmel, teológiával, filozófiával, nyelvészettel, botanikával, szépirodalommal, s kik öregbítették nevüket tudományos szakírókként. Az 1934-es brassói vándorgyûlésen A kuruzslókról adott elõ vetített képek kíséretében.[53] 1933-ban Pataki beadványban fordult az EME szakosztályához, javasolva, hogy vidéki városokban is tartsanak közegészségügyi elõadásokat. Õ maga állapítja meg, hogy javaslatának nem volt visszhangja.[54]Az 1938-as tordai vándorgyûlésen Gyöngyösi János református papköltõ sírjának a megkoszorúzásakor mondott beszédet.

1933. június 25-én az Orvostudományi Szakosztály díszközgyûlést tartott: Pataki Jenõ volt az ünnepelt. Az orvossá avatásának félszázados évfordulója alkalmából a szegedi egyetemen kibocsátott aranydiplomát nyújtották át neki. A köszöntõ beszédet dr. Szigeti Imre tartotta, rövid pályaképet nyújtva. A Református Kollégium nevében Kovács Dezsõ igazgató, az EME elnöksége és a barátok nevében Boros György unitárius püspök mondott üdvözletet. Pataki válaszbeszédében Genersich Antalra hivatkozott, aki gyakran emlegette, hogy a tehetség és a pálya szeretete mellett fõleg szorgalom kell a sikerhez. Végül leszögezte: „...én sohasem kapkodtam az arany után. Ez után az aranydiploma után sem nyújtottam ki karom. Kartársi figyelem, barátság és szeretet juttatott hozzá.”[55] Ekkoriban kapta Pataki a szakosztálytól azt a feladatot, hogy Az Erdélyi Múzeum-Egyesület háromnegyedszázados tudományos mûködése 1859–1934 címû emlékkönyv részére állítsa össze az Orvostudományi Szakosztály történetét.[56] Erre keresve sem kaphattak volna megfelelõbb személyt, hiszen a szakosztály megindulása egybeesik az õ egyetemre való beiratkozásával, s így jóformán szemtanúként összegezhetett. A nyomtatott Értesítõk és a szakosztályi irattár adatait kronologikus sorrendbe állítva készítette el leghosszabb, 73 lapot kitevõ dolgozatát. Ugyancsak 1934-ben újraindult a szakosztály Értesítõinek sorozata, mely 1922-tõl kezdve összefoglalta a fõbb eseményeket, Patakinak is hozta néhány — már az Orvosi Szemlében is megjelent — dolgozatát.

Még egyszer hárult Pataki Jenõre ünnepi feladat: 1941. március 30-án az Orvostudományi Szakosztály díszülés keretében fogadta tagjai közé a „hazatért” egyetem orvosi karának újonnan kinevezett tanárait, majd új vezetõséget választottak. Ezen a díszülésen is Pataki Jenõ tartott elõadást: Orvoslás a régi Erdélyben címmel a XVI. századtól az egyetem felállításáig rajzolja meg orvostörténetünket.[57] Ez talán a legteljesebb összefoglaló értekezése. Az általa felkutatott számos, folyóiratokba eltemetett adatot az 1940-es években egy erdélyi orvostörténeti lexikonban szerette volna értékesíteni. Ezen dolgozott haláláig.

4. Pataki Jenõ családja hatodik értelmiségi és ötödik orvosgenerációját képviselte. Vele ki is halt a család Kolozsvárt. A három Sámuel és Dániel a gyógyító gyakorlat emberei voltak. Ezzel szereztek hírnevet. Neki az összegezés maradt: a családi levéltár, szóbeli és személyes emlékek rendezése, megörökítése. E téren azonban úttörõ munkát végzett. Elõtte elszórtam egyik-másik orvos írt egy-egy orvostörténeti jellegû cikket, dolgozatot. De õ volt az elsõ, aki életébõl egy negyed századot Erdély teljes orvostörténeti feltérképezésére szánt. Többnyire megelégedett az adatok felmutatásával, az emlékek, tárgyak, képek számbavételével, dokumentumok közlésével. Kutatási köre is aránylag szûk volt, mert a családi irattáron kívül csak kolozsvári, gyulafehérvári és marosvásárhelyi levéltári vizsgálódásaira találunk utalást. Írásainak száma 160 körül mozog, nagy részük rovatcikk, jegyzet, ismertetés.[58] Tíz-tizenkét nagyobb dolgozatot állított össze: ezek vagy valamilyen évfordulóhoz, ünnepi alkalomhoz kötõdnek, vagy úgynevezett „tárcacikkek”. Néhányuk összegezi is az apró közlésekbõl felgyûlt anyagot, vázlatot nyújt egy majdani nagy erdélyi orvostörténeti mûhöz. Kétségtelenül õt tekinthetjük az erdélyi orvostörténeti iskola megalapítójának.

Az 1944-es baleset óta eltelt félszázadban csak Berde Károlynak a nekrológja nyújtott róla ihletett portrét. Születése centenáriumán a marosvásárhelyi Orvosi Szemlében L. Szini Karola, 120. évfordulóján az Orvosi Hetilapban Szállási Árpád írt róla rövid elismerõ méltatást.[59] Többet mond az: Magyary-Kossa Gyulától és Valeriu Bologától kezdve Spielmann Józsefig és Izsák Sámuelig bárki is foglalkozott az erdélyi orvostörténettel, Patakit nem kerülhette meg, kis közleményeire legalább lapalji jegyzetben kellett hivatkoznia.

Függelék

A Revista Medicalã — Orvosi Szemle címû folyóirat Erdélyi Orvostörténeti Arcképek sorozatában megjelent Pataki Jenõ-írások:

 

  1. Pápai-Páriz Ferenc [1649–1716] orvosíró és tanár a nagyenyedi kollégiumban. 1928. 1. sz. 14.

  2. Kereseéri Köleséri Sámuel [1663–1732]. 1928. 2. sz. 13.

  3. Kibédi Mátyus István [1725–1802]. 1928. 3. sz. 14.

  4. Pataki Sámuel [secundus] [1731–1804]. 1928. 4. sz. 14.

  5. Gyarmathi Sámuel [1751–1830]. 1928. 5. sz. 16.

  6. Incseli Szöts András [1760–1812]. 1928. 6. sz. 18.

  7. Nagybatzoni Intze Mihály [1762–1836]. 1928. 7. sz. 20.

  8. Pataki Sámuel [tertius] [1765–1824]. 1928. 8. sz. 18.

  9. Getse Dániel [1768–1824]. 1928. 9. sz. 19.

10. Baumgarten János Kristof Gottlob [1765–1836]. 1928. 11. sz. 18.

11. Csíkmádéfalvi Ferentzi József [1771–1836]. 1928. 12. sz. 17.

12. Baritz János [1776–1861]. 1929. 2. sz. 41.

13. Kibédi Péterfi Pál [1792–1861]. 1929. 3. sz. 94.

14. Greissing József [1798–1890]. 1929. 4. sz. 120.

15. Homorodalmási Barra Imre [1799–1854]. 1929. 5. sz. 162.

16. Pataki Dániel [1804–1871]. 1929. 6. sz. 182.

17. Danckai Ábrahám [Pattantyus] Bogdán [†1865]. 1929. 7. sz. 215.

18. Engel József [1807–1870]. 1929. 8. sz. 249.

19. Ötvös Ágoston [1811–1861]. 1929. 9. sz. 282.

20. Incseli Szöts József [1797–1858]. 10. sz. 316.

21. Magyar-dellöi Antal László [1808–1884]. 11. sz. 372.

22. A kolozsvári Orvos-sebészeti tanintézet tanári kara (Csíkszeredai Szabó József, Bágyi Joó István, Nagel Emil, Jahn Ferenc, Lenhossék József, Jendrassik Jenõ, Gspann Károly). 1930. 1. sz. 5–6.

23. Váradi Sámuel [1773–1857]. 1930. 2. sz. 59.

24. Zarándi Knöpfler Vilmos [1815–1882]. 1930. 3. sz. 100.

25. Reiner Zsigmond [1813–1893]. 1930. 4. sz. 154.

26. Otrobán Nándor [1828–1901]. 1930. 5. sz. 176.

27. Kolozsvári Jordán Tamás [1539–1585]. 1930. 6. sz. 222.

28. Bánfihunyadi János [1576–1646]. 1930. 7. sz. 264.

29. Benkõ Sámuel [1743–1825]. 1930. 8. sz. 300.

30. Fabini János Teofil [1791–1847]. 1930. 9. sz. 340.

31. Ilanori Sigmond Károly Lajos [1810–1883]. 1930. 11. sz. 419.

32. Psemiseli Lengyel Dániel [1815–1884]. 1931. 1. sz. 27.

33. Honigberger János Márton [1795–1869]. 1931. 2. sz. 64.

34. Körösi Szöts Sámuel [1780–1886]. 1931. 4. sz. 140.

35. Füleki Sinkovits Ignác [1820–1900]. 1931. 5. sz. 176.

36. Maizner János [1828–1902]. 1931. 6. sz. 202.

37. Machik Béla [1839–1879]. 1931. 7. sz. 243.

38. Fogarasi Lészai Dániel [1798–1872]. 1931. 8. sz. 270.

39. Balogh Kálmán [1835–1888]. 1931. 9. sz. 304.

40. Ponori Török Aurél [1842–1892]. 1931. 10. sz. 334.

41. Árkosi Gelei Benedek [1614–1660]. 1932. 2. sz. 60.

42. Bástai Ajtai András [1672–1733]. 1932. 3. sz. 96.

43. Barátosi Andrád Sámuel [1751–1807]. 1932. 7. sz. 254.

44. Nyulas Ferenc [†1808]. 1932. 8. sz. 292.

45. Chenot Ádám [1722–1789]. 1932. 11. sz. 392.

 

Megjegyzés: a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár 277024 jelzetû felhasznált sorozatából kitépték az 1929-es évfolyam 11. számát, az Antalról szóló cikk adatait bibliográfiából vettük. A nevek melletti évszámok nem szerepelnek a címben, ezeket a cikkek szövegébõl emeltük ki.


[1] A kõ feliratát még 1920-ban lemásolta Herepei János: „IT FEKSZIK BEZARVA / DALNOKI MARIA PATAKI / SAMUEL DOCTOR ELTE / PARIA MEGADATOTT / NEKI DITSÖ KORONAJA / FELTAMADASARA MEG / VALTOJAT VARJA / MDCCL dIK ESZTENDÖBEN / JUNIUSNAK XXX dIK NAPJAN.” Herepei János: A Házsongárdi temetõ régi sírkövei. Bp. 1988. 493–494. A kõ hátulján Pataki Jenõ három fiatalon elhunyt leánytestvérének a neve olvasható: Pataki Ilma (1855–1861), Pataki Emília (1859–1863), Pataki Ilona (1862–1865).

[2] Herepei János: i.m. 283–287.

[3] A Patakiak kézírásos családfája megtalálható a kolozsvári Állami Levéltár Pataki-gyûjteményében (Fond familial Pataki. Fond nr. 407. Inv. 321. 1. sz. dosszié). Ez a 439 dossziét tartalmazó anyag Pataki Jenõ halála után kerülhetett a levéltárba. Számos családtörténeti dokumentumot tartalmaz, Pataki Jenõ okiratainak, fogalmazványainak és kivágott cikkeinek a gyûjteménye is részét képezi. A családfát nyomtatásban közli Nagy Iván: Magyarország családai címerekkel és nemzedéki táblákkal. IX. köt. Pest 1862. 146–148., valamint Herepei János: i.m. 392. Sem e helyeken, sem Kõváry Lászlónál (Erdély nevezetesebb családai. Kv. 1854. 201–202.) nem találunk utalást rá, hogy a Patakiak valaha nemességet kaptak volna, így a „sárospataki” elõnév használatát, a családnév y-os írását nem tekinthetjük indokoltnak.

[4] Régi leveles-ládákból. Adatok az iskoláztatás történetéhez. Közli: pj. Véndiákok Lapja 1927. 10–12. sz., 1928. 1–3. sz.

[5] A Pataki család nevezetes tagjairól II. Sámuelig ír Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. Második száz. [Bécs 1778] Bp. 1962. 343–353. Valamennyiük neve szerepel Szinnyei József Magyar írók élete és munkái címû mûve X. kötetében (Bp. 1905). Feltételezésünk szerint a szócikkekhez Pataki Jenõ szolgáltatta az anyagot.

[6] Pataki Sámuel naplója. Közli: Pataki Jenõ. Erdélyi Orvosi Lap (a továbbiakban: EOL) 1921. 18–24. sz. 298–300, 315–317, 343–346, 357–361, 378–380, 388–391. I. és II. Pataki Sámuel hollandiai egyetemjárásáról adatok találhatók G. Henk van de Graaf: A németalföldi akadémiák és az erdélyi protestantizmus a XVIII. században 1690–1795. (Kolozsvár 1979) c. kötetében.

[7] Török István: A kolozsvári ev. Ref. Collegium története. Kv. 1905. II. köt. 61–67.; p.j.: Pataki Sámuel (secundus). Revista Medicalã — Orvosi Szemle (a továbbiakban: RMOSZ) 1928. 4. sz. 14.

[8] A III.B parcellában levõ tumba most másodlagos helyen áll, valamelyik szomszédos sírhelyrõl áttették a Pataki Dániel fejköve elõtti halomra (ma a 2992. sz. útmenti betonsír szomszédja). A megkopott felirat az egyik — eredetileg déli — lapon: „MEMORIAE / VIRI CANDORE ET ERVDITIONE CONSPICVI / SAMVELIS PATAKI / DVM VIVERET MEDICINAE DOCTORIS COLLEGII REF. CLAVD. PHILOS. ET MATHES. PROFESS. / INCLYTI COMITATUS KOLOS PHISICI / CONJVX MAESTA MARITO DESIDERATISSIMO / LIBERI MAERENTES PATRI OPTIMO BENE MERENTI / POSVERVNT / VIXIT ANNOS LXXIV OBIIT A.D. MDCCCIV DIE XI SEPTEMBRIS” (A közismerten fényes elméjû és nagy tudású férfi, Pataki Sámuel, míg élt, orvosdoktor, a kolozsvári Református Kollégium filozófia- és matematikatanára, Kolozs megye híres orvosa emlékének. A gyászoló feleség a legideálisabb férjnek, a gyászoló gyermekek a legjobb apának megérdemelten állították. Élt 74 évet, meghalt az Úr 1804. esztendejében szeptember 11-én.) A másik lapon: „SZATHMÁRI PAP SÁRÁNAK NÉHAI ORVOS DOKTOR ÉS PROFESSOR IDÖSB PATAKI SÁMUEL / XXXIX ESZTENDÖKIG VOLT HIV HÁZAS TÁRSÁNAK / E SIRBA NYUGOVO FÉRJE PORÁHOZ / SZÁLLOTTAK HAMVAI / XII ESZTENDEI ÖZVEGYSÉG UTÁN ÉLETÉNEK LXXIdik ESZTENDEJÉBEN / HÁLÁDATOS GYERMEKEI TISZTELIK ÁLDOTT EMLÉKEZETÉT / SZÜLETETT MDCCXLVI JULIUS II MEG HOLT MDCCCXVI DECEMBER III”.

[9] A teljes sírfelirat így hangzik: „GYÁSZ OSZLOPA / PATAKI SÁMUELNEK / MIG ÉLT / ERDÉLY FÖ ORVOSSÁNAK KIRÁLYI / TANÁCSOS ÉS KIR. FÖ KORMÁNYSZÉKI / REFERENSNEK / A TERMÉSZET TANITVÁNYÁNAK ÉS / AZ EMBEREK BARÁTYÁNAK / MELLYET BÁNATBA MERÜLT HITVESSE / KESERGÖ GYERMEKEK / EMLÉKEZETÉT / FÁJDALMAS SZERETETTEL / S BUZGO ÉRZÉSSEL TISZTELVE / EMELTEK / RÖVID ÉS CSAK / LVIII ESZTENDÖKRE TERJEDT ÉLETÉT / NAGY ÉRDEMI S JO TETTEI / HALHATATLANNÁ TESZIK / SZÜL. MDCCLXXVI FEBR. XVIkán / MEG HOLT MDCCCXXIV APRIL IIkán.” A születési év téves: nem 1776, hanem 1765. Az oszlop nyugati oldalán a „Sárospataki / Pataky Sándor / nyug. törv. tanácsos / 1811–1887 / és neje / Konrád Emilia / 1832–1901” felirat Pataki Jenõ szüleit örökíti meg.

[10] (p.j.): Pataki Sámuel (tertius). RMOSZ 1928. 8. sz. 18.

[11] (pj.): Pataki Dániel. RMOSZ 1929. 6. sz. 182. és uõ: Orvoslás a régi Erdélyben. Értesítö az Erdélyi Múzeum-Egyesület [a továbbiakban: EME] Orvostudományi Szakosztályából 50. köt. (1940–41) 12–21.

[12] Pataki Dániel legteljesebb bibliográfiáját Szinnyei József i.m. szócikkében közli. Arcképes nekrológja a Vasárnapi Újság 1871. jan. 22-i számában -á -r [Szász Károly] aláírással jelent meg.

[13] Márvány sírkövén ez a felirat: „Gyászemléke / Sárospataki / PATAKI DÁNIELNEK / ki míg élt / országos fõorvos / kir. fõkormányszéki tanácsos / vaskorona rend lovagja / s több tudományos társulatok / tagja volt / Szül. 1804. mart 5. Megh. 1871. jan. 11. / Béke poraira!” A fejkõ alsó részén: „Dr. S. PATAKY JENÕ / v. tiszti orvos, egészségügyi tanácsos / meghívott elõadó az egyetemen / 1857–1944 / és neje / NAGY PIROSKA / 1866–1946”.

[14] Pataki Jenõnek három testvére érte meg a felnõttkort: Sándor (1854–1917) nyugalmazott városi rendõrkapitányként halt meg Kolozsvárt, leszármazottai már Budapesten éltek; Gizella (sz. 1860, Spiró Emilné) és Anna (1867–1950, Vincze Jánosné).

[15] Kõvári László: Kolozsvár sz. kir. város lakosai és lakásai az 1869–70-ki népszámlálás szerint. Kv. 1870.

[16] pj.: Adatok a tanári kinevezéshez a cluji Orvos-sebészeti Tanintézetben. RMOSZ 1935. 2. sz. 50.

[17] (pj.): Az utolsó tanári kar. RMOSZ 1931. 7. sz. 247. A Fõtér városházi oldalán a 6. sz. ház volt a Pataki Dánielé.

[18] A Kolozsvári ev. Ref. Fõtanoda közvizsgálatainak, tanító és tanuló személyzetének kimutatása az 1863/4-dik iskolai év második felében (Kiadta Sárkány Ferenc tanvezetõ tanár) és a következõ tanévekre szóló vizsgarendekbõl, 1874-tõl értesítõkbõl vettük az iskolára vonatkozó adatokat.

[19] Az egyetemi tanulmányokra vonatkozó adatok forrása: Acta Reg. Scient. Univ. Claudiopolitanae Anni 1877/78–1880/81 és A Kolozsvári Magyar Királyi Tudomány-egyetem Almanachja 1876/7-rõl és a további füzetek 1880/81-ig.

[20] Az Egyetemes orvosdoktori diploma megtalálható a levéltári hagyatékban (115. sz. dosszié). Keltezése 1882. okt. 21. Aláírja Szabó Károly rektor, Hõgyes Endre dékán, Brandt József és Ossikovszki József. Az utólagos rájegyzések szerint 1883. december 12-én Budapesten, 1885. december 18-án Kolozsváron és 1887. november 7-én Vas vármegyében vették nyilvántartásba és hirdették ki.

[21] A levéltári igazolóirat szerint Tauffer klinikáján 1883. márc. 1-tõl júl. 1-ig díjazatlan gyakornok volt. A Stefánia szegénygyermek-kórházban 1883. nov. 1-tõl 1885. nov. 15-ig második rendes segédorvosként a „gyermekgyógyászati szakismeretekben kiváló buzgalmat fejtett ki” (116. és 124. sz. dosszié).

[22] Az EOL 1921. aug. 1-én megjelent 14–15. száma Genersich Gusztáv-emlékszám. Ebben olvasható Leitner Fülöp (Prof. dr. Genersich Gusztáv 1865–1921) és Pataki Jenõ (A magyar gyermekgyógyászat gyermekkorából) forrásul szolgáló tanulmánya.

[23] Az önéletrajzi adatokból összeálló Szinnyei-féle szócikk utalásait a Pataki-levéltár 123. sz. dossziéjában található Életrajz így pontosítja: 1887. jún. 25.–1889. jún. 1-ig körorvos Ikerváron, utána 1898. ápr. 15-ig „Sárvár nagyközség tiszti orvosa s egyszermind a Sárvári Kórház igazgató orvosa”. Ezután 6 hét megszakítással 1898. június 1-én alkalmazzák Kolozsvárt.

[24] A nyomtatásban megjelent Kolozsvár szab. kir. város törvényhatóságának szervezeti és ügyviteli szabályrendelete (Kv. 1888) 128–131. lapjain pontosan felsorolja a tiszti kerületi orvosok kötelességeit. Többek között hetente kétszer minden kerületében lakó kéjnõt is meg kellett vizsgálnia, bevezetve a bárcába az eredményt.

[25] Az esketést Ferencz József unitárius püspök végzi. Özv. Pataki Jenõné 1946. május 2-án hunyt el. (Vö. Unitárius esketési anyakönyv V. köt. 5. sz. 16. és Unitárius temetési anyakönyv V. köt. 97. sz. 83.). A református anyakönyvekben Veress Irmára vonatkozó adatokat nem találtunk, 1920. június 12-i gyászjelentése sem korát, sem házassága tartamát nem említi.

[26] Kolozsvári cím- és lakásjegyzék 1914. évre. 40–41.

[27] Berde Károly: Pataki Jenõ (1857–1944). Értesítõ az EME Orvostudományi Szakosztályának munkájáról 57. köt. (1944) 198–200.

[28] A levéltári hagyatékban számos levél, kérvény utal arra az elkeseredett küzdelemre, amit Pataki jogos nyugdíja megszerzéséért folytatott.

[29] Az 1942. október 28-ról keltezett és 1942. december 19-én az egyetem aulájában ünnepélyesen átnyújtott gyémántdiploma a levéltári hagyatékban található (120. sz. dosszié).

[30] A „magyar királyi egészségügyi tanácsos”-i címrõl szóló 1942. okt. 21-i keltezésû okiratot december végén Patakit lakásán felkeresve nyújtotta át Inczédy-Joksman Ödön fõispán.

[31] Ellenzék 1944. jan. 8.; hasonló címek: Halálra gázolta egy kolozsvári társasgépkocsi Pataky Jenõ dr.-t, az erdélyi orvosok nesztorát (Keleti Újság 1944. jan. 8.), A Trefort utcában halálra gázolta egy társasgépkocsi Pataky Jenõ volt tiszti fõorvost (Magyar Újság 1944. jan. 8.).

[32] Nagy részvét mellett eltemették dr. Pataki Jenõt. Ellenzék 1944. jan. 11. A család a következõ nyomtatott gyászjelentést adta ki: „Dr. Sárospataky Pataky Jenõné sz. Nagy Piroska szomorú szívvel tudatja, hogy a legjobb férj, testvér és rokon Dr. PATAKY JENÕ gyémánt diplomás orvos, m. kir. közegészségügyi tanácsos, thj. sz. kir. város volt tiszti orvosa életének 86-ik, házassága 22-ik évében 1944. január hó 7-én váratlanul elhunyt. Temetése folyó hó 10-én délelõtt 1/2 12 órakor, a református egyház szertartása szerint lesz a házsongárdi temetõ nagykápolnájából. Emlékét szeretettel õrizzük! Kolozsvár, 1944. január hó 8-án. Lakás: Erzsébet út 39. Özv. Spiró Emilné sz. S. Pataky Gizella, özv. Vincze Jánosné sz. S. Pataky Anna testvérei; özv. id. S. Pataky Sándorné sz. Szett Teréz sógornõje; S. Pataky Margit, S. Pataky Teréz, özv. Faith Istvánné unokahúgai; özv. S. Pataky Sándorné sz. Csiky Vilma és gyermekei: Judit és Géza testvérének unokái. Számos közeli és távoli rokon.” Megjegyezzük, hogy Pataki Jenõ az 1940-es években következetesen y-nal írta családnevét. Addig többnyire i‑vel. Mi a hagyományos -i betûs alakot használjuk.

[33] Patakit a kollégium és Pártfogó Egyesülete 1936. jún. 28‑án Gyémántoklevéllel tüntette ki. (Eredetije a levéltár 120. sz. dossziéjában.)

[34] Berde Károly: uo. A halálhírt közli az Orvosi Hetilap is (1944. 4. sz. 48.). „Hivatott és szorgalmas mûvelõje volt Erdély orvostörténetének” — állapítják meg. A Magyar Életrajzi Lexikon II. kötete a halál idõpontját tévesen teszi január 14-re.

[35] Erre nézve Péter H. Mária és Péter Mihály dolgozata nyújt jó összefoglalást: Az EME vándorgyûlései az orvostovábbképzés szolgálatában. Lege Artis Medicinae 1992. 1084–1087.

[36] Különlenyomat az Orvos-természettudományi Értesítõ 1903. évi XXV. kötet I–II. füzetbõl. Kolozsvár 1903.
13 l.

[37] EOL 1922. 1. sz. 10–13.

[38] Adatok a prostitutio történetéhez Kolozsvárt. Az EOL tudományos közleményei. Különlenyomat [az] 1925. VI. évfolyam 15–16. számából. Cluj-Kolozsvár 1925. 14 l.

[39] Pásztortûz 1924. 21. sz. 269–271.; 1925. 5. sz. 93–96.; 1926. 20. sz. 465–467.

[40] Uo. 1926. 10. sz. 218–220.

[41]Adorján B. Jenõ lapja eleinte Ifjúság címmel jelenik meg, az 1926-os 4. számtól változtatja címét Véndiákok Lapjára. Az 1926-os 8–9. számtól fõmunkatársként feltüntetik Pataki Jenõt is. A Hogyan szerezték meg régen az orvosi diplomát c. háromrészes sorozatot (1925. 3, 4–5, 1926. 1–2. sz.) Dr. Transylvanus névvel jegyzi Pataki.

[42] Homoródalmási Barra Imre. RMOSZ 1929. 5. sz. 162.

[43] RMOSZ 1930. 8. sz. 313–314. Igazát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nem sikerült Pataki Jenõ egyetlen képét sem felkutatnunk. Egyedül a Véndiákok Lapja 1927. 3. száma címlapján közölték egy egészen kisméretû fényképét.

[44] RMOSZ 1930. 1. sz. 5–6.

[45] RMOSZ 1928. 10. sz. 3–6.; 1929. 1. sz. 1–5.; 1931. 12. sz. 404–407.; 1935. 10. sz. 348–349.

[46] RMOSZ 1936. 198–200.

[47] Magyary-Kossa Gyula: A királyi érintés gyógyító erejérõl; uõ.: Háromszáz éves magyar orvosi kézirat. EOL 1925. 19. sz. 219–220.

[48] RMOSZ 1930. 2. sz. 60–63.; 3. sz. 101.; 1932. 3. sz. 98.; 1935. 10. sz. 350.

[49] RMOSZ 1931. 12. sz. 420.

[50] Uo.

[51] EOL 1925. 5. sz. 42.; RMOSZ 1929. 12. sz. 377.

[52] Az EME Nagybányán 1932. aug. 25–28. napjain tartott tizenegyedik vándorgyûlésének Emlékkönyve. Cluj-Kolozsvár 1933. 77–85.

[53] Az EME Brassóban 1934. augusztus hó 26–28. napjain tartott tizenharmadik vándorgyûlésének Emlékkönyve. Cluj-Kolozsvár 1935. 113–118.

[54] Az EME háromnegyedszázados tudományos mûködése 1859–1934. A választmány megbízásából szerkesztette dr. György Lajos fõtitkár. Cluj-Kolozsvár 1937. 156–157.

[55] Értesítõ az EME Orvostudományi Szakosztályából 46. köt. (1932–33). Kv. 1935. 209–218. Az 1932. október 12-én kelt „arany doktori oklevél” eredetije és fényképmásolata a levéltári hagyatékban található (118–119. sz. dossziék). Ugyanott olvasható az Unio Szabadkõmûves Páholy fõmesterének Pataki Jenõ mester-testvérhez címzett gratuláló levele. Az ünnepségrõl beszámolt az Ellenzék 1933. jún. 27-i száma.

[56] Az Orvostudományi Szakosztály története 1879–1934. I.h. 89–162.

[57] Különlenyomat az EME Orvostud. Szakosztályának Értesítõjébõl (1940–1941). [Kv. 1942] 12–21.

[58] A levéltári hagyaték 283. sz. dossziéja 1941. március 31-i keltezéssel tartalmazza Pataki Jenõ bibliográfiáját. Sajnos csak a lap címe s a benne megjelent cikkek címe található itt, az év, évfolyam, oldal jelzése hiányzik. Az EOL-ban 34, az RMOSZ-ban 81, a Pásztortûzben 6 írást sorol fel, az Ellenzékben 2-t, a Magyar Népegészségügyi Szemlében 1-et (1934–1935: 4 folytatás). Összesen vagy 125 címet — de a hír- és jegyzet-cikkeket nem tünteti fel. Továbbá 22 elõadását is nyilvántartásba veszi. Az 1940-es években még a Kolozsvári Szemlében jelent meg két várostörténeti dolgozata: A régi Kolozsvár (1943. 147–150.), A régi tanácsház és a fõbírók (1943. 276–285.).

[59] Orvosi Szemle 1958. 1. sz. 90–92.; Orvosi Hetilap 1977. 30. sz. 1794–1795.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék