Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1994/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 56. kötet, 1994. 3-4.füzet
"A szükséges fegyelem és a szükséges szabadság"

Csutak Vilmos: Közösség és mûvelõdés. Válogatott írások. Egyed Ákos gondozásában és bevezetõ tanulmányával. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest 1993. 292 lap + 8 levél melléklet.

„...A jövõ mindig bizonytalan, s még csak nem is sejthetjük, mit végezhetnek el gyermekeink és utódaink a reájuk egyetlen igazi és romolhatatlan örökség gyanánt hátramaradó építõmunkából” — írta Csutak Vilmos az Erdélyi Helikon 1933. évi 10. számában. Mi valamennyien már ezek közé az utódok közé tartozunk, és eltöprenghetünk azon, hogy mit, mennyit is végeztünk el abból a bizonyos építõmunkából, mivé lett általunk a reánk háramoltatott örökség. A bizonytalan jövõ talán objektíven és módszeresen elvégzi ezt a feladatot is képviselõi által, mint ahogy Egyed Ákos számba vette mindazt, amit Csutak Vilmos, a Székely Mikó Kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója végzett.

A kötet belsõ címlapján feltüntetett mûfaji megjelölés — Válogatott írások — bár megfelel a valóságnak (hisz a könyv a szerzõ kilenc tanulmányát tartalmazza), mégsem fedi teljes egészében a kötet tartalmát, pontosabban valamit elfed belõle. A Közösség és mûvelõdés ugyanis jóval több, mint egyszerû tanulmánykötet, túlmutat a „válogatott írások” címszaván. Olyan egyidejûségekrõl van itt szó, amelyeket csak a történelmi idõ távlatának jótékony szemüvegén át ismerhetünk fel. Ez a könyv ugyanis egyidejûleg Csutak Vilmosnak, a Székely Mikó Kollégiumnak és a Székely Nemzeti Múzeumnak a története 1916 és 1936 között.

Ezt az érzést csak erõsíti az olvasóban a 104 lapnyi bevezetõ tanulmány; ez tulajdonképpen önállóan is elmondja a lényeget. Szigorú kronológiája és adatszerûsége ellenére — vagy talán épp annak köszönhetõen — is megvalósítja ezt a „hármas-monográfiát” (könyv a könyvben, ha úgy tetszik), más szóval élni tud egy „történelmi helyzet”, egy sajátos korkép felkínálta lehetõséggel.

Bár a könyv 1983-ban készült el, csak tíz  év múlva, 1993-ban jelent meg. A tény lehet sajnálatos, de voltaképpen csak egy okozat, egy olyan okozat, melynek okait valamennyien jól ismerjük. Ez a késedelem azonban, mint a Janus-arcú valóságban majd minden, nem vált egyértelmûen kárára. Így beilleszkedhetett egy olyan irányzatba, egy olyan sorozatba, ha úgy tetszik, melyet a figyelmes — és talán kevésbé figyelmes — olvasó is nyomon követhet. Óvakodom egyetlen szóval megjelölni ezt a tendenciát vagy trendet, mert az a legritkább esetben tudja pontosan felmutatni a valóságot, a tényt, mégis érzékeltetésül leírom: a monográfiákéba. A Székelyföld különbözõ intézményeirõl, de nemcsak róluk, hanem például különbözõ tájegységeirõl is számos részletes és részletezõ munka született 1990 óta. Egyesek közülük megmaradnak egy jól használható monográfia szintjén, mások túlmutatnak azon, modellértékûvé válva. Úgy véljük, a Közösség és mûvelõdés az utóbbiakhoz tartozik.

A jelenség nem véletlen, nem egyedi és nem most, az ezredvégen jelenik meg elõször. A mikroközösségeknek szükségük van a saját létük, életük pontos feltérképezésére bármely korban, és ez egy immanens szükséglet. Ezt igen láthatóan és érzékelhetõen példázza az a tény is, hogy a Székelyföld mindmegannyi városa az új keretek között is „kitermelte” (ilyen idõszak volt az 1918 utáni, és ilyen, valljuk be: az is, amit most élünk, az 1990 utáni) saját „sajtóorgánumait”, „egyleteit”, „egyesületeit”, „társaságait”, amelyek közérdekû dolgokkal foglalkozva betöltenek egy jól meghatározott kívánatos és kívánt szerepet a közösség életében. Így hát a monográfiák, illetve a modellértékû feldolgozások irányzata — legyen bármi is a témájuk — nem más, mint — és itt szabadjon egy költõi hasonlattal élnünk — egy olyan új hajtás a közösségi lét (reményeink szerint) újra kizöldülõ fáján, melynek gyökerei és fejlõdéstörténete távolibb századokba nyúlván vissza, elsõ megközelítésben csak a történész elõtt mutatkoznak meg.

Summázva: a Közösség és mûvelõdés több egy egyszerû tanulmánykötetnél. A kötetet összeállító és bevezetõ tanulmánnyal ellátó Egyed Ákos megismerteti az olvasóval Csutak Vilmos életpályáját, az iskola történetét és a múzeum történetét. Ez a „háromság” különben a téma jellegébõl fakad, hisz Csutak Vilmos élete és munkássága elválaszthatatlan a két intézmény életétõl, melyeknek igazgatója volt, és ugyanez fordítva is igaz: a két intézmény fejlõdéstörténetétõl elválaszthatatlan Csutak Vilmos alakja, egyénisége, de valamiképpen mégis több ennél azáltal, hogy kérdésfelvetésre, továbbgondolásra késztet.

A kötet szerkezeténél, a válogatás szempontjainál elidõzni nem tartjuk szükségesnek. Ez a válogatás, az itt felvillantott portré egy a lehetségesek közül, hiszen a megközelítések száma végtelen. Mindenképpen rendeltetését betöltõnek és igaznak érezzük. A bevezetõ tanulmány, amely a könyv egyharmadát teszi ki, mint már említettük, kötet a kötetben. Erõssége, hogy sikerült jól látható (hisz aprólékosan dokumentált) és bármely olvasókategória számára felfedezhetõ éles ecsetvonásokkal felvázolni azt a keretet, amelyben és amelynek folyományakánt végbement mindaz, ami Csutak Vilmos élete volt. És ez a keret egy történelmi keret, melynek kezdetei a történelmi idõ évszázadokkal ezelõtti szakaszaiba, a Csutak Vilmos által oly igen szeretett és oly sokszor emlegetett székely „communitás” kezdeti korszakaiba nyúlnak vissza. A kilenc Csutak-tanulmánnyal, illetve az alapos jegyzetapparátussal és névmutatóval együtt a kötet egy egységes egészet alkot.

Mert a nagy kérdés, ami az ott elmondottak kapcsán megszületik, végül is a következõ: így kell élni? Modellértékû ez az élet és munkásság, a Csutak Vilmos élete és munkássága? Követendõ ez, vagy ez a követendõ?

A könyv nemcsak sugallja, hanem kimondja az igenlõ választ. Jelzõivel, kortársaktól idézett méltatásaival, a maga egészével. Csutak Vilmos élete azért modellértékû, mert... és itt következne a kérdés miértje, melynek megválaszolása nem a mi feladatunk. A válasz maga a könyv, melyet még egyszer elmondani, akár summázva is, fölösleges. Mi maradna akkor az olvasónak? De egyik lehetséges olvasat és egyik lehetséges figyelemirányítás jogán szólni lehet és talán szólni kell még a következõkrõl:

Elsõsorban az intézményteremtés szükségességérõl, a keretek megteremtésének szükségességérõl, hisz Csutak Vilmos élete és munkássága ennek a jegyében telik. Nincs itt másról szó, mint az alulról, vagy ha úgy tetszik — és talán így pontosabb — a belülrõl jövõ kezdeményezésrõl, amely pontos barométere egy közösség létének, milyenségének, demokratizmusának. Hisz ezt hangoztatjuk folyton itt a századvégen is, az önszervezõdés, a belülrõl jövõ szervezõdés fölöttébb szükséges voltát, olyannyira, hogy már-már félõ, elkopik az a mindenki számára oly jelentéses szó, hogy demokrácia. Itt, az intézményteremtés kapcsán szeretnénk megjegyezni azt a napjainkban oly sokszor mellékesként kezelt tényt, amely a Székely Mikó Kollégiumra, a Székely Nemzeti Múzeumra — de nemcsak rájuk, hanem számos hozzájuk hasonló intézményünkre — vonatkozik: nem állami intézmények, nem állami iskolák. A közösségnek szüksége volt az iskolára, a közösség megteremtette magának. Olyan emberek vezetésével, mint Csutak Vilmos. És mûködtette ugyancsak az Õ, illetve a hozzá hasonlók munkájával. Mert arra a kérdésre, hogy honnan vette Csutak Vilmos a pénzt az építkezéshez, Kós Károly a Pásztortûz 1934. évi 11. számában, ahol az építkezések történetét meséli el, így válaszol: „Elõteremtette. A semmibõl. A háromszéki székelyektõl szedte össze krajcáronként. Három és fél milliót. [...] Azt mondják Önök, hogy hát ezek aprólékos dolgok. Erre azt mondom, hogy hihetetlenül nagy dolgok, súlyosan komoly dolgok.”

Másodszorra még két dologról szólanék, melyekre talán jó volna figyelmezni az olvasónak:

Az egyik, hogy legyen szó akár a Mikó Kollégiumról, akár a „mikós szellemrõl”, akár Csutak Vilmos igazgatói vagy tudományos munkásságáról, megfigyelhetõ, hogy a kor majd minden híres személyisége elõfordul itt, mint ahogy történt az akkor a valóságban is, Kós Károlytól Bartók Béláig. Önmagában a nevek puszta sorjázása is jelentéses volna és mutatná: ez az intézmény (mindkét intézmény) része volt egy elevenen pulzáló kulturális létnek, még akkor is, úgy is, ha földrajzilag peremvidékre szorult.

A másik: Csutak Vilmos oktatói-nevelõi módszerének és tudományosságának lényege. Ez utóbbival kapcsolatban jólesõ, megnyugtató olvasni Egyed Ákos ide vonatkozó megállapításainak summázatát: „...látható, hogy követendõ nagy nemzeti ideálja Bocskai és Rákóczi. Kétségkívül Csutak történeti gondolkozását a nemzeti szabadságeszme iránti lelkesedés jellemezte, de tegyük hozzá: sohasem volt szélsõséges, ezért lehetett tipikusan erdélyi jelenség.” A módszerérõl szólva pedig visszakanyarodunk a címünkhöz, „a szükséges fegyelem és szükséges szabadság” törékeny, de nélkülözhetetlen kettõsének egyensúlyához. Csutak Vilmos ebben sem volt szélsõséges. A székely családi hagyomány a maga archaikus vonásaival jól megfért nála a modern elképzelésekkel. Azt vallotta, hogy „nincs egyedül helyes, egyedül követendõ és kizárólag üdvözítõ módszer vagy tudás”.

Ha egy könyvrõl azt akarja mondani valaki, hogy szereti és fontosnak tartja, akkor azt mondja róla, hogy „hézagpótló mû”. Hézagpótló-e avagy sem a Közösség és mûvelõdés? Minden bizonnyal az. Nemcsak azért, mert segít emlékezni Csutak Vilmosra, hanem hézagpótló, mint minden olyan mû, amely befoldoz egy lyukat önismeretünk hálóján.

Befejezésül engedtessék meg, hogy a Csutak által bizonytalannak vélt jövõben, azaz a mában élõ egyik utód, egy székely fafaragó szavaival, egyetlen mondatban összefoglaljam a Csutak-életmû számomra, de talán nem csak számomra érvényes summázatát: „A rend tartja össze azt a pár elemet, amit használok.” Csutak Vilmos mindennél jobban tudta ezt.

Vofkori Mária

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék