Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1995/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 57. kötet, 1995. 1-2.füzet

Új magyar irodalmi kézikönyv

Új magyar irodalmi lexikon. Fõszerkesztõ Péter László. Akadémiai Kiadó. Budapest [1994]. 1-3. kötet, XXXVIII+XXXII+XXXII+2332 lap

Úgy tűnik, századunk utolsó évtizede megismétli az elsõ évtized lexikonszerkesztési lázát. Akkor egy állandósultnak tűnõ világ adatait igyekeztek számba venni a szerkesztõk és kiadók. Aztán eltelt a világháborúkkal tarkított, ideológiáktól és rendszerváltásoktól befolyásolt nyolc évtized. S most újra ott tartunk, hogy egy szellemi stabilizáció reményében ismét felzárkózhatunk az európai lexikon-irodalomhoz. Most már úgy lehet írni és szerkeszteni a lexikon-szócikkeket, hogy nem kell ideológiai szempontokra figyelemmel lenni, tehát a tudományosság mai állása az egyetlen mértékadó. Ugyanakkor üzleti szempontból is nagy az igény a lexikonok iránt: a szakembereknél jóval szélesebb olvasókör vásárolja õket. Így a még a rendszerváltás határán jelentkezõ kétkötetes Akadémiai Kislexikon után 1993-ban megindult a Magyar Nagylexikon, s már a III. kötete is elhagyta a nyomdát. A Larousse Enciklopédiának és a német Universallexikonnak (Officina) magyar átdolgozása jelent meg. Forgalomba került új színházművészeti lexikonunk - hogy csak a hozzánk eljutottakra utaljunk. Ebbe a sorozatba illeszkedik be a legújabb magyar irodalmi lexikon. Szükségét már legalább egy évtizede  minden irodalommal foglalkozó érezte, hisz elõdje, a harminc évvel ezelõtti szintén háromkötetes lexikon már megjelenésekor felemásra sikeredett. Ezért a kutató nagyobb bizalommal fordult a Magyar Életrajzi Lexikonhoz vagy a régebbi enciklopédiákhoz.

A most megjelent lexikon fõszerkesztõje, Péter László hat lapnyi elõszóval indítja az elsõ kötetet, s ebben egyrészt felvázolja az elõzményeket, másrészt a lexikon szerkesztési elveit magyarázza, igyekezve kivédni a felhozható vádakat. Az elõzmények közé sorolja Czwittinger Dávidtól Bod Péteren át Szinnyei József tizennégy kötetes munkájáig az életrajzgyűjteményeket. Három irodalmi lexikonunkat jellemzi behatóbban, a Ványi Ferencét (1926), a Benedek Marcellét (1927) és a Hungária jelzõt viselõt (Révai József és Kõhalmi Béla szerkesztésében, 1947). Külön fejezetben tér ki az 1963-1965-ös három kötetet kitevõ akadémiai Magyar Irodalmi Lexikonra, melynek összeállításában Benedek Marcellnek már csak reprezentatív szerep jutott, a tényleges munkát Kicsi Sándor vezette. Ez a lexikon a maga 6555 címszavával kétségtelenül átfogta az egész irodalmi életet, az újabb fejleményeket; azonban nagyon szűken értelmezte az irodalom fogalmát, a nem szépírók kiválasztásánál döntései vitathatók. Meghatározásaira nemegyszer az ideológia is rányomta bélyegét.

Az Új magyar irodalmi lexikon tervét Klaniczay Tibor vetette fel 1985-ben, s a kivitelezésével Péter Lászlót bízta meg. 1986. október 6-án alakult meg a szerkesztõség, 1988-ra elkészült az Útmutató a szócikkek megírására. A szerkesztõbizottság Klaniczay Tibor elnökletével egyetlen ülést tartott 1988 áprilisában, melyen megvitatta az alapcímjegyzéket; ezután a szerkesztõi munka teljes súlyával Péter Lászlóra nehezedett, aki 316 szerzõ közreműködésével készítette el a több mint tizenegyezer címszó szövegét. Ez az elõzõ lexikonhoz képest közel megduplázódott címszómennyiség a terjedelemben nem jelentett növekedést: ezt rövidítéssel, tömörítéssel érték el. A fõszerkesztõ már elõre jelzi, hogy bizonyára sok vitára ad okot a személyek kiválasztása. A határterületek művelõi esetén legalább egy önálló szépirodalmi, irodalomtörténeti, kritikai kötet megjelentetését tartották kritériumnak. A fordítókat ritkábban vették fel, az idegen nyelven tolmácsolókat „igyekeztek” szerepeltetni. Az elõzõ lexikontól eltérõen nem közölnek fényképeket - ami sok helymegtakarítást eredményez -, mellõzik az irodalomelméleti-műfaji címszavakat (ezek lényegében nem változtak), és terjengõs összefoglaló címszavakat sem állítanak össze. A szerkesztõ eleve tagadja, hogy a szócikk hosszúsága arányba hozható a szerzõ jelentõségével. Az egyes szócikkek a családneveket verzál betűvel adják, a címeket kurzívval. Az életrajzot rövid utalás követi a tevékenységre, a fontosabb művek s néhol a szakirodalom apróbetűs felsorolása zárja a cikket. A fõszerkesztõ leszögezi, hogy nem tudják felvállalni az irodalomtörténeti bibliográfia szerepét. A szócikkek után - igen helyesen - feltüntetik a szerzõ betűjegyét.

Az Új magyar irodalmi lexikon három kötetének megjelentetése, méghozzá egyszerre, kétségtelenül rendkívüli teljesítmény. Így az egész mű egységes szempontokat érvényesíthet, és utalásaiban, összefüggéseiben is megítélhetõ. Legnagyobb erénye a gyors tájékozódási igény kielégítése. Rengeteg személy, folyóiratcím, társaság-csoportosulás, irodalmi pör, kötet- és műcím, nyomda került bele. Mindegyikrõl megkapjuk a fontosabb adatokat, s az utalást, ahol folytathatjuk a kutatást. Meglátásunk szerint két fõ szócikktípus különül el. Az egyik a rövid típus: négy-öt sortól egy hasábig. Ezek terjedelmét a rendelkezésre álló adatok és a bibliográfia mennyisége szabja meg. Az életrajz után legföljebb jellemzés következik pár sorban. A hosszú szócikk a legnagyobb alkotóknak jár ki, de ez sem haladja túl az öt-hat hasábot. Itt már esztétikai szempontból minõsítéseket, értékítéleteket is találunk. Különösen hasznosak a dátumokhoz kötött életrajzok, hiszen ezekért ütik fel leggyakrabban a lexikont. A művek felsorolása teljességre törekszik, s ez szintén hasznos, bár néhol elnyújtja, terjedelemben megduplázza a szócikket.

Lexikonunk nemcsak a XX. századi, az utóbbi évtizedben befutott vagy ismertté vált szerzõk beiktatásával lett teljesebb a megelõzõnél, de a XIX. századot megelõzõ tollforgatók gyakran hiányos adatainak közlésével is. Kollégiumi tanárok, lelkészek, fõurak egész sora található benne, többségük egy-két latin vagy magyar mű miatt érdemelte ki a figyelmet.

Az erdélyi lexikon-forgató nyilván mindig a saját tájának szellemi nyomait kéri számon egy lexikontól. Kissé leszűkítve a kolozsvári központú unitárius felekezet képviselõit számoltuk össze. Az elsõ világháborút megelõzõ idõbõl negyven nevet találtunk. Ezekbõl tizenhét nem szerepelt az elõzõ lexikonban. Egy Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Dávid Ferenc, Heltai Gáspár, Kriza János, Szentiváni Mihály neve fogalommá vált, nem hiányozhat e lexikonból sem. Még a határterületen mozgó történészek, mint Jakab Elek, Kanyaró Ferenc, Kõváry László szerepeltetése is föltétlenül szükséges. Az már széles látókörre vall, hogy most bekerült a névsorba Agh (és nem Ágh!) István püspök, tankönyvíró, Almási Gergely Mihály püspök, énekeskönyv összeállító, Árkosi Gelei Benedek filozófiai szerzõ (aki talán azonos Árkosi Tegzõ Benedekkel), Boros György püspök, szerkesztõ, egyháztörténész, továbbá Matthias Glirius, Gyergyai Ferenc, Hunyadi Demeter, Kolozsvári Dimén Pál, Kõváry Józsa, Molnos Dávid, Paleologus Jakab, Petrichevich Horváth Boldizsár, Szakmári Fabricius István, Szentábrahámi Lombárd Mihály, akiket eddig jóformán csak az egyháztörténet tartott számon. Unitárius vonatkozású nem személyi címszót csak a Keresztény Magvetõ és a kolozsvári unitárius diáktársaság kapott, ez utóbbi az unitáriusnál leg-alább utalószót igényelt volna. Sem a Dávid Ferenc Egylet s annak lapja, az Unitárius Közlöny, sem pedig az Unitárius Irodalmi Társaság nem bizonyult elég rangosnak.

Kolozsvár viszonylatában hiányoljuk, hogy a mai magyarországi városokétól eltérõen sem egyeteme, sem színháza, sem pedig könyvtárai nem kaptak címszót. Igaz, az Erdélyi Magyar Színjátszó Társaságnál az 1792-1809-es idõszakra pár adatot közölnek, s a kolozsvári drámapályázat (1814-1818) is megér egy fél hasábot. Nem sok okát látjuk viszont, hogy a kolozsvári nyomdászatot miért kellett két szócikkben ismertetni.

Az erdélyi vonatkozású adatoknál általában több a bizonytalan, hiányos vagy kérdõjeles. Ezek közül csak néhányat emelünk ki, amelyekre egy kis utánjárással Kolozsvárt megoldást lehetett volna találni. Ilyen például Somló Bódog születési dátuma (1873. júl. 21.) és a ma is itt élõ J.Nagy Máriáé, a Sándor József halálozási ideje (1945. jún. 6.) vagy a Kozma Ferenc halálozási helye (Kolozsvár). A legtöbb hiányosságot a szócikkek bibliográfiai adatainál találjuk. Az erdélyi olvasónak az az érzése támad, hogy az 1970-es, 1980-as évek itteni kiadványai még nem épültek be az összmagyar irodalomtörténet-írásba, hiszen szövegkiadások, monográfiák csak nem hiányozhatnak egy-egy szócikk anyagából. S e hiányosságokat egy erdélyi lektorálás könnyűszerrel kiküszöbölhette volna. Egyedül a Gábor Dénes jegyezte szócikkek tekinthetõk kellõen tájékozódottaknak.

Itt van például az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok, melynek antológiáját (1975) sem a folyóiratcímnél, sem Meltzl Hugónál nem említik. Berde Mária, Bitay Árpád, György Lajos, Kovács Dezsõ, Sipos Domokos esetében sem az újabb kiadásokról, sem a róluk megjelent monográfiákról nincs adat. Szigeti Józsefet igen hiányos szócikke még élõként tünteti fel, Kovács György halálát sem regisztrálják. A Petõfirõl könyvet író Bartók György filozófus  vagy Vita Zsigmond művelõdéstörténeti írónk is megérdemelt volna egy szócikket. Az Erdélyi Helikon csak folyóiratcímként szerepel, mint irodalmi fórumot, munkaközösséget nem emelik ki. Legakadémikusabb folyóiratunknak, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményeknek nem szentelnek szócikket, habár tanulmányaira több bibliográfiai hivatkozás történik.

Mindezek alapján felmerül az olvasóban a kérdés, miként is viszonyul e lexikon a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonhoz. Az Elõszó az elõzmények között még a címét sem említi, Balogh Edgár és Dávid Gyula nevénél történik utalás rá. A szócikkek írói azonban használták az elsõ két kötetet. Az ott szereplõknél kevesebb a hiányos adat. Néha, mint Kara Gyõzõnél, csak átfogalmazták a romániai lexikon adatait. Az Új magyar irodalmi lexikon kétségtelenül aláhúzza a RMIL folytatásának szükségességét. Ez lehet az az eszköz, amellyel a romániai magyar irodalom- és művelõdéstörténeti kutatás eredményeit bevihetjük az összmagyar tudományosság nyilvántartásaiba.

Tökéletes lexikon nincs. Ezt tudja Péter László is. Ez a lexikon sem az, de tökéletesebb valamivel elõdjénél. Így ezután minden irodalomtörténésznek kézikönyvévé válik. Erdélyi viszonylatban jóval nagyobb pozitívum az a sok régebbi múltunkból beemelt név, adat, mint amilyen negatívum az a hiányzó  - többnyire bibliográfiai - vonatkozás, amit szóvá tettünk.

Gaal György

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék