Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1995/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 57. kötet, 1995. 1-2.füzet

Erudíció és értelmiségi felelõsségtudat

Gáll Ernõ: A nacionalizmus színeváltozásai. Literátor Könyvkiadó. Nagyvárad 1994. 216  lap

Az írástudók árulása című, 1928-ban közölt kiváló esszéjében Babits Mihály Julien Bendának a Szellem újkori eltévelyedését, nemtelen ügyek mellé szegõdését ostorozó nevezetes munkájához fűzvén aggodalmas-tűnõdõ megjegyzéseket, egyebek között megállapította, hogy a bölcsek már régen rájöttek: a világ sorsa nem az õ vállaikon nyugszik. A nemzetek jövõje és a tömegek megélhetése - így fogalmazott a költõ - a Cselekedet embereinek - értsd: a politikusoknak - a kezébe tétetett le, a Cselekedet emberei pedig az Igazság ethoszával és az Erkölcs parancsaival nem sokat törõdnek. Babits rezignált szavainak a papírra vetése óta mintha mást se akart volna bizonyítani a történelem, mint azt, hogy mily mélységesen igaza volt a nagy poeta doctusnak. Noha a társadalomtudósok egy része - õrizvén a XVIII. század szép illúzióit - még mindig nemigen akarja belátni, az elfogulatlan szemlélet számára immáron nyilvánvaló, hogy az emberek és embercsoportok életét, valamint a közöttük fennálló kapcsolatokat nem annyira a felvilágosult értelem, mint inkább a lelkek mélyrétegeibõl fölsistergõ irracionalitás, illetve az elvakult érdek igazgatja. "A költõ hiába vonít" - jajdult föl a józanság világméretű omladozása közepette Radnóti Miklós, mintegy félszázaddal ezelõtt, s hogy fájdalmasan igazat szólott, annak sárgacsillagos megaláztatása és az abdai agyonlövetése lett a legkézzelfoghatóbb bizonyítéka.

Nagyon keserves dolog tudni azt, hogy az ideológiai-politikai hevületek ellenére kilátástalan az értelem minden jószándékú erõfeszítése, de még keservesebb dolog lenne az, ha kudarcra kárhoztatottsága miatt a ráció föladná az önmagába vetett hitet. Bármennyire tisztában legyen is azzal, hogy a hatalom hullámlovasait és a tömegindulatok konkvisztádorait nem érdekli se a moralitás, se az intellektualitás szava, a maga eredendõ hivatásához hű írástudónak kötelessége újra meg újra kiállani a porondra s riadoztatni a bajban. Vállalnia, ezerszer, ha muszáj, a heroikus pesszimizmus - igenis, van ilyen! - attitűdjét.

A nacionalizmus fúriái ellen folytatott küzdelemben - amely, íme, századunk alkonyán Közép-Kelet-Európában ismét elháríthatatlan kötelességévé lett az igaz értelmiségnek - kiváltképpen szükség van arra a szellemi-lelki krédóra, amely a tisztánlátás szkepszisét szilárd helytállássá, a sziszüphoszi sziklagörgetés gyötrelmét az állandó újrakezdés konokságává képes változtatni. Az 1989-es politikai földindulást követõen, részint az addig is garázdálkodó pártállami nacionalizmusok folytatásaképpen csaknem egész Kelet-Európát maguk alá gyűrték az etnikai ellenségeskedések. Manapság a Lajtától keletre, különösen a Balkánon és a Kárpátok térségében, mindenfelé ordas nemzeti indulatok villogtatják a dühüket. A józan értelem, mint kivert kutya, riadtan cselleng az együttélõ népek egymásra találását hirdetõ ökumenikus ideológiák romjai között.

A politikai paroxizmus tombolásával az elméleti vizsgálódás hideg-szép nyugalmát, a társadalmi égbolt elborulásával az erkölcs imperatívuszait szembesarkító értelmiségi felelõsségtudat megnyilvánulását véljük fölfedezni Gáll Ernõ nemrégen megjelent új könyvében. A nagyváradi Literátor Kiadó gondozásában közrebocsátott munka a szerzõnek a nemzetelmélet, a kisebbségszociológia és az eszmetörténet határterületén folytatott, mintegy negyedszázaddal ezelõtt elkezdett kutatásaiba nyújt újabb betekintést. Egyszersmind arról a nagy kihívásról is tanúskodik, amellyel a sovinizmus buzgárainak hirtelen-váratlan felszínre törése folytán 1989 után Közép-Kelet-Európában nemcsak a szó szűkebb értelmében vett társadalomtudomány, hanem általában az intellektuális tisztesség is szembekerült.

Gáll Ernõ lényegében a mostani kötetével is azon az úton halad, amelyre a Tegnapi és mai önismeret (1975) című könyvével lépett, s amelynek horhosoktól szabdalt kaptatóján eleddig a Kelet-európai írástudók és a nemzeti-nemzetiségi törekvések című, 1987-es tanulmánygyűjteményével jutott a legmagasabbra. A tematikai tájékozódása tehát immár tiszteletre méltóan hosszú idõ óta nem változott, de jórészt koncepcionális tekintetben és módszertani téren is az iménti munkái révén kijelölt csapást járja. Akárcsak azokra, e mostani munkájára is alapvetõen az a megközelítésmód jellemzõ, amelyet a rosszindulat alkalmasint az "egyfelõl...másfelõl" hol ide, hol oda sikló "dialektikájaként" jellemezne, mi azonban inkább a körültekintõ intellektuális komolyság, a kollíziós viszonyokra rendkívül érzékeny, a dolgokat színükrõl és visszájukról egyként látni akaró analitikus szellem kifejezõdéseképpen értékeljük.  A nacionalizmus színeváltozásai esetén még a vele kapcsolatban fölróható legfõbb hibát, sõt még azt a körülményt is, hogy a hiba - tudniillik a szakirodalmat vizsgáló erudíció nagymérvű túltengése a gondolkodást nekilendítõ reveláció kárára - egyszersmind becses erényként is fölfogható, maradéktalanul megtaláljuk Gáll Ernõ korábbi munkáiban. Ebben is, miként azokban, a tisztességes számtartó kötelességérzetével vesz a szerzõ leltárba csaknem mindent, amit az utóbbi években-évtizedekben minálunk vagy máshol, túl az óperencián a nemzetiségi problematikára és a nacionalizmusra vonatkozólag írtak. Korántsem válogatás nélkül ugyan, de már-már ömlesztve zúdítja az olvasó elé a honi és idegen, a jelentõs és kevésbé jelentõs, a kelet-európai etnikai bonyodalmakat tökéletesen értõ és az azokra teljesen botfülű szerzõk ilyen-olyan alkotásait, ám a maga álláspontját a legtöbbször csak a lajstromba vett szakmunkák egyik vagy másik következtetéséhez fűzött megjegyzései révén jelzi.

A Gáll Ernõ korábbi munkáival való tartalmi, szemléletbeli és módszertani összecsengése ellenére azonban, A nacionalizmus színeváltozásai legalább két vonatkozásban számottevõen újat hoz, s ez, nézetünk szerint, bõven elég ahhoz, hogy a kötetet a hazai magyar tudományosság jelentõs megvalósításai közé soroljuk. Mindenekelõtt az a kusza politikai közeg, kétségekkel és várakozásokkal csordultig telt történelmi helyzet és feszültségektõl terhes társadalompszichológiai állapot kölcsönöz a kötetnek újszerűséget, amelyben az megszületett. Manapság egy ilyen munkát - elméleti hozadékainak fölbecsülésén túlmenõen - közügyi állásfoglalásként is minõsíteni lehet. A sovinizmus jelenkori döbbenetes fölgerjedése, a nemzeti intolerancia mai nagy fölsárgállása közepette, Gáll Ernõnek a nacionalizmus természetrajzát, társadalmi-történelmi gyökérzetét, szerkezeti bonyolultságát és funkcionális többarcúságát illetõ elemzései még akkor is sajátos nyomatékot kapnak, amikor esetleg általánosan ismert dolgokról szólnak, s az eszmefuttatásai még akkor is újszerűen hatnak, amikor untig ismételt társadalomelméleti fölismerések körül forognak.

"Értelmemmel pesszimista, akaratommal optimista vagyok" - mondotta egykoron egy olyan közéleti férfiú és politikai gondolkodó, akit pályájának egyik korábbi szakaszában, nem is olyan régen - a neomarxizmus szellemi árterületén idõzvén - Gáll Ernõ példaképének tekintett: Antonio Gramsci. Ha A nacionalizmus színeváltozásait közügyi állásfoglalásként vesszük szemügyre, kétségkívül hasonló magatartásbeli dichotomiát olvashatunk ki belõle. Egyként ott van Gáll Ernõ kötetében az az ember, aki ma már sejti - s meglehet, szomorú is miatta -, hogy a világ megválthatatlan, s ott van az az értelmiségi, aki mindazonáltal nem hajlandó föladni a jövõbe vetett bizodalmát: a megválthatóság reményét. Tudja, mert tudnia kell, hisz élete primér tapasztalatai tanították meg rá, s tanítják ma is folytonosan, hogy a nacionalizmust se magasröptű bölcseleti fejtegetésekkel, se tárgyszerű tudományos analízisekkel meglakályosítani nem lehet. Ám azt is tudja, hogy a Szellemnek a tények elõtt, ha ez utóbbiak csalárd módon pártot ütnek ellene, meghajolnia nem szabad.

Igaztalanok lennénk Gáll Ernõvel szemben, ha úgy vélekednénk a mostani munkájáról, hogy újszerű tartalmait kizárólag csak kívülrõl, napjaink áldatlan társadalmi és történelmi feltételeitõl kapja. A kontextuális újszerűségénél nem kevésbé fontos a méltatott munka belsõ becse sem. Bár a kötet egymástól független, a lábukon önmagukban is szilárdan megálló tanulmányokból tevõdik össze, egy szintetikus jellegű tudományos mű körvonalai sejlenek elõ belõle. Annak az összefoglaló, a nemzet és a nacionalizmus kérdéskörét sokrétűen megvilágító elméleti kompendiumnak az ígérete ölt itt fölöttébb határozott formát, amelynek megalkotását már évek óta várja Gáll Ernõtõl a szakmai közvélemény. Meggyõzõdésünk szerint ez az elméleti kompendium, ha majd elkészül, annál jelentõsebb lesz, minél sikeresebben fogja revelációvá változtatni a bele épített szerzõi erudíciót.

Nagy György

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék