Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1996/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2.füzet

Gömöri György

A Florus Hungaricus angol kiadása 1663-ban

Jóllehet Hollandiában a XVII. század második harmadában már jelent meg néhány mû Magyarországról, illetve Erdélyrõl (1634-ben a Respublica et status regni Hungariae, 1657-ben pedig Toppeltinus mûve, az Origines et Occasus Transylvanorum, mindkettõ Leidenben), amikor a nemzetközi figyelem egyrészt a lengyel trónért vívott küzdelem, másrészt a törökökkel kiújuló háborúskodás miatt újra Magyarország felé irányult, megint idõszerû lett egy latin nyelvû történeti összefoglaló kiadása.

Ennek az igénynek tett eleget a partiumi születésû Nadányi János, aki 1656-ban kezdte meg peregrinációját, s miután több holland egyetemen tanult és disputált, 1663-ban Amszterdamban kiadott egy latin históriát Florus Hungaricus címmel. Itt most nem akarok részletesebben foglalkozni a könyv keletkezéstörténetével, azzal, hogy megírásában milyen szerepe volt Enyedi Gáspárnak, Nadányi eforusának, illetve a Nadányinál hét évvel idõsebb Csernátoni Pálnak, csupán azt szeretném hangsúlyozni, hogy a Florus a lehetõ legjobb pillanatban érkezett a könyvpiacra. Sok példányban fogyott el Hollandiában és más országokban is, s így az sem meglepõ, hogy alig pár hónappal megjelenése után már lefordítják angolra. Az amszterdami Florus valamikor nyáron hagyta el a nyomdát, angol fordításának imprimatúrája pedig 1663. XII. 23., tehát közvetlenül karácsony elõtti dátumot visel, ami gyakorlatilag 1664-es megjelenést jelent.

Kevés korabeli magyar szerzõnek volt olyan gyors és neves fordítója, mint James Howell, akirõl érdemes itt néhány szót szólnunk. Följegyezték róla, hogy „az elsõ angolok közé tartozott, akik az irodalomból éltek meg”.[1] A fogalmazás kategorikus; nem akik „próbáltak” megélni, mint mondjuk Defoe, hanem akik meg is éltek belõle. Howell roppant sokoldalú és szorgalmas tollforgatója volt egy információra éhes kornak. Fiatalon Oxfordban tanult, a Jesus College-nak volt tagja, testvére ugyanitt lett késõbb Fellow; a kapcsolatot Oxforddal haláláig fenntartotta. Nem sokkal tanulmányainak befejezése után õ is elment arra a „Nagy Túrára”, amely a kor tájékozottabb angoljainak szinte kötelességszerûen kijárt, persze a körutazás csak Francia- és Spanyolországot, valamint Itáliát foglalta magába; Közép- és Kelet-Európában nem járt. De minden ország és maga az utazás is érdekelte, mint ez Instructions and Directions for Forren Travell címû 1650-ben kiadott kis útikönyvébõl kiderül. Howell úgy gondolta, a föld minden lakói közül az utazás leginkább az angol szigetlakóknak válhat hasznára, mert „csak így keveredhetnek a kifinomultabb nemzetekkel, [...] akiket a tanulás és az ismeretek kimûveltek és csinosítottak”.[2] Csak érdekességként említjük, hogy könyve végén Howell mintegy tíz lapnyi függeléket is közölt a Törökországot látogatni óhajtó angoloknak, de ebben nem írja le részletesen sem a török birodalom kiterjedését, sem a legjobb szárazföldi utakat Konstantinápolyba. Az egyetlen hely, ahol könyvében a magyarokat említi, kicsit bizarr; itt a különbözõ nemzetiségû utazók kíváncsiságára reflektál, s ezenközben utal arra az emberre, „aki Magyarország legtávolabbi részérõl azért jött Angliába, hogy osztrigát egyen”.[3] Itt szerintem egy erdélyire gondolhatott, hiszen Nyugat-Magyarországról viszonylag könnyû volt akkoriban eljutni Itáliába, ahol bárki kóstolhatott osztrigát.

Visszatérve munkásságára, rengeteg könyve jelent meg: a legkülönbözõbb területekrõl számolt be kompilációiban és a számunkra érdekesebb fordításaiban. 1657-ben például kiadott egy könyvet Londonról Londinopolis, An Historicall Discourse or Perlustration of the City of London címmel, amelyhez Hollar, az Angliában élõ számûzött cseh mûvész készített illusztrációkat. Ami ennél a könyvnél jobban érdekelhette a magyarokat (már azokat, akik olvastak angolul), az a Német-római Birodalomról írt, 1658-ban és 1659-ben két kiadást is megért kis kompendium lehetett, A Discourse of the Empire of Germany, amelyben részletesen ismerteti a Habsburg-ház történetét, s mivel Lipót már ekkor „magyar király”, elõlegezi neki császárrá választását is, hiszen õ az egyetlen, aki a „közös ellenséget, a törököt” távol tudja tartani a birodalomtól.[4] Ebbõl a mûbõl és Howell más munkáiból is látszott, hogy jól ért latinul, és az átlagosan mûvelt angolnál jobban tájékozódik az újabb kori európai történelemben. 1661-ben még a „királyi historiográfus” címet is megkapja. Véleményem szerint ezért esett rá Nathaniel Brook londoni kiadó választása, hogy õ legyen a latin Florus Hungaricus fordítója.

Természetesen az sem lehetetlen, hogy maga a szerzõ, Nadányi János is személyes ismeretségben volt vele. Tudjuk, hogy Nadányi már 1663 nyarán járt Londonban, amikor is beírt Körmendi Péter Album amicorumába.[5] Igen nagy a valószínûsége annak, hogy ez a hely megjelölése nélkül írt köszöntõ verse, ami bekerült Jászberényi P. Pál Fax Nova Linguae Latinae címû latin nyelvkönyvének 1664-es elsõ kiadásába, 1663 õszén, Londonban keletkezett. (Jászberényi Praefatiója, vagyis elõszava a könyvhöz ugyanis az 1663. november 4-i dátummal van ellátva.) Ezután egy kollégiumi számadáskönyv „örökítette meg” 1664. január elején Cambridge-ben tett látogatását.[6] Könnyen meglehet, hogy az angol Florus Hungaricus-kiadáshoz toldott, (a 272–302. lapig terjedõ) befejezõ rész, amely 1653-tól Zrínyi Miklós téli hadjáratáig mondja tovább a magyarországi eseményeket, szintén (részben) Nadányi mûve. Pontosabban az a latin eredeti az õ mûve, amelyet aztán James Howell angolra fordított, jóllehet bõven ollózhatott a korabeli angol újságok jelentéseibõl, illetve azokból a török háborúval foglalkozó mûvekbõl, amelyek ez idõ tájt valósággal elözönlötték az angol piacot.

Az angol Florus elõszava lényegében az amszterdami kiadás latin szövegét követi, csak egy-két helyen tér el annak stílusától. Mégsem érdektelen ezt most magyarul olvasnunk: 1663–1664 fordulóján így mutatták be a magyar történelmet az angol olvasónak, aki így ebben a két évben többet tudhatott meg a távoli Pannoniáról és Transsylvaniáról, mint elõzõleg két évtized alatt. De hát a kiadó akkor is pénzt akart keresni, ezért dobott piacra „aktuális” nyomtatványokat.

A Florus Hungaricus angol fordításának két változata ismeretes: egy kvart (negyedrét) és egy oktáv (nyolcadrét) kiadása. Az elsõt Nathaniel Brook, késõbb Jászberényi kiadója, majd a Lacrymae Hungaricae, a kis Zrínyi-gyászantológia kiadója gondozta. Ebbõl csak négy példányt ismerünk jelenleg Angliában (kettõrõl, amelyeket a Wing-katalógus második kiadása Brooknak tulajdonított, kiderült, hogy oktávok, és így nem az övéi). Az OSZK-nak csak a másik, Henry Marsh-féle kiadása van meg; ebbõl egy található Londonban, kettõ Írországban és négy az Egyesült Államokban.[7] A két kiadás között (mind a kettõ az 1664-es évben látott napvilágot) nincs lényeges eltérés.

James Howell elõszava a Florus Hungaricus angol kiadásához fordításomban a következõ:

Az Olvasóhoz

Magyarország dolgait és történetét, amelyeket különféle változások és forradalmak más és más módon alakítottak, most egy összefoglalásban a világ színe elé tárjuk, jóllehet az magában foglalja a legtöbb európai fejleményt is, és így azok krónikájának is tekinthetõ. Ez a nemzet, amely néhány évszázaddal korábban még nem volt felismerhetõ, s hírét sem hallotta senki, romjaiból hatalmas királysággá emelkedett, de éppúgy, ahogy csudamód megnövekedett, ugyanolyan rohamosan hanyatlott alá a sorstól szorongatva, s tért magához újra; s így szerencséjének változósága miatt hol rémületet, hol meg reményt keltett szomszédaiban. Miközben ugyanis ez a nép egy birodalomért küzdött, dicsõségét egyetlen nagyszerû napban akarván felhalmozni, boldogulásának haladékot nem adva, az igazságos Gondviselés munkálkodó fajnak rendelte, ezzel próbára téve gyorsaságát és erejét, sok egyenetlen emelkedéssel és hanyatlással mintegy kifullasztva [õt]; amely idõk során (több mint ezerkétszáz év alatt) mégis e nép mind háborúban, mind békében oly sok nagy dolgot vitt véghez, hogy úgy tûnik, merészelt tenni és el is ért olyan dolgokat, amelyek messze felülmúlták szerencséjét avagy tehetségét. Hatalmát gyakorolva, azt olyannyira kiterjesztette a szomszédos nemzetekre, hogy amikor cselekedeteit és történelmét olvassuk, nemcsak Európát, hanem Ázsiát is érintjük, s ebbõl az áttekintésbõl, úgy tetszik, alárendelõdtek saját birodalmuk hírnevének.

Be kell vallanom, hogy ennyi sok viszály és a tárgy nagysága eléggé szétzilálja az elbeszélés szerkezetét, de azért annak fensége kellõképpen meg fog jelenni, még ha nem is teljes mértékben.

Ezért a magyar nemzetet a következõ felosztás, illetve elrendezés alapján tárgyaljuk: az elsõ kor igen vad volt és véres, amíg a pogányság sötétsége ült rajtuk. Ez mintegy 600 évig tartott, s ebben az idõben még a vadállatokat is fölülmúlták féktelen és barbár kegyetlenségükben. A következõ kor Géza (Geysa) és István (Stephen) keresztény fejedelmek uralma alatt Károly (Charles) Lajos (Lewis) fiáig tartott,[8] ami háromszáznegyven év, tele szenvedéssel és szorongattatásokkal, mégis képes volt arra, hogy felemelje magát és dicsõségét a porból. Ettõl kezdve a mi korunkig 330 év telt el, amely alatt e nemzet szerencséje hanyatlóban volt, s erõtlen és gyönge állam felé sodródott, kivéve Mátyás (Matthias) király idejét, amikor ez a királyság karjait erõteljesebben mozgatta, és úgy tûnt, hogy visszatért friss, tevékeny ifjúkora és ereje.

De miután Mátyást az irigy Végzet elragadta, a magyarok csakhamar elvesztették régi bátorságukat és virtusukat (Vertue), s hagyták, hogy a török birtokába vegye országuk nagyobbik részét (s most lehet, hogy teljesen meghódítják az országot),[9] míg maguk megosztódtak két trónkövetelõ: Ferdinánd, a Császár és Zápolya János (John Zapolyai) erdélyi vajda érdekei közt; így hát Magyarországon belháborúra került sor. Mert míg a királyság egyesíthetetlen volt, és sokaknak fájt rá a foga, több teher nehezedett rá, mint amit el tudott viselni, és az a kormányzás, amelyet egy ember jól ellátott és eligazgatott volna, mivel annyian próbálták ellátni, leomlott és szétesett.

Most tanácsosnak látszik, hogy az olvasónak számot adjak a szerzõkrõl, akiket e dolgozat szerkesztése közben forgattam. Sok magyar írótól el kellett tekintenem, a saját nemzetüknek való hízelgés, annak kedvelése vagy mesés valótlanságaik miatt – ilyenek Ranzanus, Ritius és mások, de fõleg Bonfinius, aki a magyarok eredeti [történetét] kitalálások sokaságával toldotta meg. Thuróczi (Thuroczius) már ennél jobbat írt. Összesen hatszáz szerzõt tanulmányoztam, de olyanok, akiknek hitelt lehet adni, csupán ezek: elõször Istvánffy Miklós (Nicholaus Istuamfi), aki jó elbeszélõ, és elemzését I. Mátyás életétõl írta meg; de mivel hajlandósága a császárokhoz[10] vonzotta (amely oknál fogva vagy elhanyagolja az igazat, vagy elrejti bûneiket), némely ritka, régebbi és újabb írók alapján felülvizsgáltam állításait. Utána jön Flavius Ascanius Centorinus, aki Ferdinánd kéziratos kommentárjaiból összeállította a dáciai háborúk történetét, valamint [tábornoka], maga Castaldus. Végül pedig Brutus János Mihály (John Michael Brutus), aki mûvét Báthori István (Stephen Bathori) lengyel király parancsára írta, Thuanusszal és más kevésbé kiváló szerzõkkel együtt.

Az olvasó remélhetõleg kielégítõnek fogja találni az alábbi értekezés hitelességét és megbízhatóságát, melynek tárgya (olyannyira idegen lévén) igen széles alapokon álló igazolást kellett hogy nyerjen; az ennyire távoli országokban ugyanis a csalások igen gyakoriak és elterjedtek.

Ami miatt még bocsánatot és elnézést kell kérnünk, az a mû stílusa, amely csupán arra törekszik, hogy érthetõ angol legyen, de amely merev szerkezetek és megszorítások közé van zárva, s így nem tud szabad nyelven lélegezni.[11] De ha az olvasó meggondolja, mennyi mindent zsúfoltunk bele ebbe a kötetbe, hogy elfogadható legyen a kíváncsiak és érdeklõdõk figyelmének lekötésére, bizonyára meg fog bocsátani ennek a vállalkozásnak.

Vale.

 

[1] Dictionary of National Biography. X. 112.

[2] Howell, James: Instructions and Directions for Forren Travell, with a new Appendix for Travelling into Turkey and the Levant parts. Printed by W.W. for Humphrey Moseley at the Princes Armes in St. Paul's Churchyard. London 1650. 5.

[3] I.m. 101.

[4] Howell, James: A Discourse of the Empire of Germany. 2nd edition. Thomas Davies. London 1659. 88.

[5] Körmendi Péter albuma. Ráday Könyvtár MS K.l.461. fol.53.

[6] Sidney Sussex College, Cambridge: College Accounts 1598–1719. 1664. január 12. dátummal: „To John Nadányi by consent 0–10–00” a Master's Account Book bejegyzése alapján.

[7] 3077 és 3077/a. sz. alatt a Wing-katalógus II. kötetében: A Short-Title Catalogue of Books printed in England... 1641–1700. Compiled by Donald Wing, 2nd ed. Vol. II. Revised and edited by Timothy J. Crist. New York 1982.

[8] Howell eredetijében vesszõ van a Károly név után, ami félreérthetõvé teszi a szöveget. Itt természetesen Róbert Károly fiáról, Nagy Lajosról van szó.

[9] A Florus Hungaricus angol kiadásának imprimatúrája 1663. december 23. Érsekújvár eleste után vagyunk. Nadányi János s vele Howell joggal föltételezi, hogy a török ereje megint növekvõben, s hogy képes egész Magyarország megszállására.

[10] Értsd: a Habsburgokhoz. Nyilvánvalóan nem Howell, hanem Nadányi állítja azt, hogy 600 szerzõt tanulmányozott át, de az elõszó Howell neve alatt jelent meg.

[11] James Howell Nadányi János mûvét, a Florus Hungaricust (Amsterdam 1663) latinból fordította, jóllehet elképzelhetõ, hogy a fordításban segített neki a könyv elõkészületei során Angliában tartózkodó Nadányi vagy a Londonban élõ, kitûnõ latinos Jászberényi Pál.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék