Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1996/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2.füzet

A honfoglalás és az Árpád-kor népessége

Az 1995. február 16-án Budapesten megrendezett Népesedéstörténeti Konferencia elõadásai. Szerkesztõ: Dr. Kovacsics József. (Magyarország Történeti Demográfiája. I.) Központi Statisztikai Hivatal. Bp. 1995. 134 lap

A konferencia a honfoglalás millecentenáriuma alkalmával sorra kerülõ akadémiai rendezvények nyitányának is tekinthetõ: egy olyan munkaülés, amely tovább folytatódik, s amelyen a tárgyalt kérdéskörrel foglalkozó magyar szakemberek kiválóságai vesznek részt. Hogy ez miért történt így, erre a választ az ülésszakot rendezõ Demográfiai Bizottság elnökének, Klinger Andrásnak megnyitó szavai utalnak. „A honfoglaló magyarság és a Magyarországon élt népek népesedéstörténetének átfogó, tudományos igényû elemzése egy ünnepi ülésen nem végezhetõ el. Különösen érvényes ez a honfoglalásra és az Árpád-korra, de az egész középkorra is.” A Magyar Tudományos Akadémia nevében szóló Glatz Ferenc a kapcsolatos ülésszak feladatává tette azon „fogódzók”, „biztos pontok” megragadását, „amelyekre a jelen tudománya, a politika és politikai adminisztráció építhet”.

A tanulmányok szerzõi arra törekedtek, hogy kimerítõ tájékoztatással szolgáljanak a tudomány mai állása szerint az általuk tárgyalt kérdésekrõl, s egyben újabb olyan adatokkal érveljenek egyik vagy másik álláspont mellett, amelyek a történeti irodalomban, nyelvészetben, embertanban stb. jelentkeztek, természetesen kifejezésre juttatva saját véleményüket is.

Kovacsics József tanulmánya (8–36. lap) summázza az e korra vonatkozó források lényegét, és összefoglalja a honfoglaló magyarság számát illetõ adatokat, jelezve a honfoglalók és az Árpád-kori népesség számát. Különféle forrásokat idézve megállapítja, hogy a honfoglaló harcosok száma 20 000 és 200 000 között mozgott, a honfoglalók és a velük érkezõ összes népesség száma 100 000 és 1 300 000 között lehetett. Ez utóbbiaknál a források többsége 500 000-re és 1 000 000-ra enged következtetni. Ezek az adatok különbözõ kulcsszámokkal való kalkulációk alapján születtek. Tény az, hogy igen nagy a kilengés a legkisebb és legnagyobb lehetséges adat között. Ez bizonyos kételyeket ébreszthet az olvasóban a használt források szavahihetõségét és a számítási módszereket illetõen.

A szerzõ meggyõzõ elemzést nyújt a régészet és antropológia szerepérõl a történeti demográfia tanulmányozásában, valamint a helynevek elemzésének szerepérõl a település- és népességtörténeti rekonstrukciókban.

Györffy György (37–41) az új hazába érkezõ magyarság lehetséges számának a bemutatására szorítkozott. Nemzetközi szinten alkalmazott számítási eljárásokra is utalva arra a következtetésre jutott, hogy „az etelközi magyarok hét magyar és három kabar törzsének a létszáma 500 000 fõre, nagyjából félmillióra becsülhetõ”. A honfoglalás elõtti besenyõ–bolgár támadás okozta veszteséget a szerzõ 100 000 fõre, a Kárpát-medencében talált lakosság számát pedig kb. 200 000 fõre teszi, „mely a beköltözött honfoglalókkal együtt eredményezhette a 10. századi Magyarország lakosságának kb. 600 000 fõre tehetõ számát, ami a természetes szaporodással a 11. század elejére [...] elérte az 1 milliót, majd a tatárjárásig a 2 milliót”.

Gazdag és apró részletességig menõ dokumentációs anyagra támaszkodó tanulmányában elemzi az Árpád-kori Magyarország lélekszámát Kristó Gyula (42–95). Számba veszi a témára vonatkozó legfontosabb kiadványokat, összeveti több évtizedes kutatómunkájának eredményeivel, s ennek fényében fogalmazza meg saját véleményét, amely számos esetben eltér Györffy György s más kutatók véleményétõl. Nem ritka, hogy a különbözõ szerzõk által megállapított népességszámok igen nagy eltéréseket mutatnak. Ezekben az esetekben önkéntelenül tevõdhet fel a kérdés, hogy vajon nem a források interpretálási módja körül vannak-e problémák.

Benkõ Loránd (96–105) azt elemzi, hogy az Árpád-kori népességtörténeti kutatásban a helynevek vizsgálata milyen szerepet játszik. Ráirányítja a figyelmet az e téren észrevehetõ mulasztásokra, amelyeknek korrigálása elsõsorban a nyelvtudománytól várható. Hasonlóképpen „A félresiklott helynévmagyarázatok egyik gyûjtõterülete s egyúttal a magyarság korai település- és népességtörténetében tartalmánál fogva szinte kulcskérdésnek bizonyuló problémaköre a személy- és a helynevek viszonya”. Ugyanakkor a törzsnevekbõl lett helységnevekkel kapcsolatosan is számos tisztázásra váró feladat van.

A honfoglalás kori maradványnépek kárpát-medencei sorsát elemzi Székely György (106–121). Mondanivalójának egyik központi kérdése a római kontinuitás ügye ebben a térségben. Több álláspontra utalva végkövetkeztetésként hangsúlyozza azt a Mócsy András régész által is képviselt nézetet, miszerint „...a római birodalom visszaszorulása a »római« lakosság elmenekülésével vagy elhalásával járt együtt [...] a népvándorlás elsõ századaiban az õslakosság felszívódott”. A szerzõ hangsúlyozza, hogy a fenti állásponttal szöges ellentétben áll Constantin C. Giurescu és Dinu C. Giurescu román történészek nézete. Eszerint Dáciát csak a jómódú rómaiak hagyták el, s a „népesség nagy része, jelesen mezõgazdák, állattenyésztõk, kézmûvesek, bányászok, városi szegények visszamaradtak, és zavartalanul végezték mindennapi dolgaikat. Az új uraknak, a foederatiként jövõ gótoknak fizettek járandóságokat, de ezek kisebbek voltak, mint amit a birodalmi hatóságok kivetettek.” A román szerzõk szerint a dákorománok többsége visszamaradt a Duna–Kárpát-térségben, mikor a vándor népek elözönlötték õket. Ezt a nézetet egyébként napjaink román történetírása is vallja. A tanulmány a továbbiakban felvázolja a vándorló népeknek a Kárpát-medencében játszott szerepét.

László Gyula (122–126) a kettõs honfoglalásról rajzolt rövid vázlatában újból hitet tett ismert elméletének helytállósága mellett, de egyben nyitva hagyja annak lehetõségét, hogy további kutatások megerõsítik az általa vallottakat.

A kiadvány Éry Kinga rövid közlésével zárul (127–130), amely a honfoglalás és Árpád-kor népességének antropológiai vizsgálódásaival kapcsolatos eredményeket summázza, s az e téren mutatkozó újabb feladatokra utal.

Magyari András

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék