Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1996/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 3-4.füzet

Csomortáni Magdolna

A romániai magyar helynévkutatás néhány idõszerû kérdése*

A magyar tudomány hagyományaihoz méltó eredményekkel felzárkózó, nemzetközileg is elismert magyar névtudomány ma már közismerten önálló nyelvészeti diszciplína. Pontosan körülhatárolható kutatási tárgya, dinamikus névszemléletbe ágyazott vizsgálati céljai, alkalmazott módszeres eljárásai, valamint intern kategória-rendszere egyaránt szavatolják önálló státusát.

Kutatási tárgya belsõ sokrétûségének megfelelõen kialakult komplexitása; ez hosszú idõn át megkérdõjelezte a humán tudományszakok közötti hovatartozását, és olyan nyitottságot biztosít számára, amely lehetõvé teszi nemcsak a mûveléséhez szükséges társadalmi, természeti, mûszaki tudományágak névtani jellegû ismeretanyagának a beáramlását, hanem megkönnyíti a maga kutatási eredményeinek a tudományos vérkeringésbe való bekerülését is.

A fejlõdéstörténete során több részterületre is differenciálódott névtudományt az 1918-as történelmi, politikai események kényszerûségei földrajzilag is széttagolták az anyaországi, kárpátaljai, volt jugoszláviai és az erdélyi régiókra, ezek tudományos életének függvényében. Ez a sajátos, pozitív és negatív fejleményeket egyaránt elõhívó többszörös belsõ rétegzõdés újabbnál újabb kihívásokkal szembesítette és szembesíti manapság is a tudományszakot. Gondolunk itt többek között arra, hogy a már önmagukban is sokrétû tudományos feladatok ellátása mellett és érdekében külön gondot kell fordítani belsõ egyensúlya megteremtésére is, egyaránt biztosítva az anyaországi és a regionális tudományos kutatások összhangját.

A magyar névtan erdélyi vagy romániai magyarnak is nevezhetõ ága sajátos történelmi, földrajzi helyzetében is szerencsés szakágazat, hisz gyökerei az értékeiben és arányaiban hatalmas múltra visszatekintõ erdélyi magyar tudományos életbe nyúlnak vissza. Létfeltételei fõként a nagy múltú kolozsvári tudományos intézményekhez, rangos folyóiratokhoz kötõdtek és kötõdnek napjainkban is. Újabban azonban fölbecsülhetetlen szakmai, erkölcsi és anyagi támogatásnak örvendhet az anyaország részérõl is.

A tulajdonképpeni romániai magyar névtan a két világháború között kibontakozó romániai magyar nyelvföldrajzi kutatások keretében alapozódott meg. Szabó T. Attila fáradhatatlan szervezõ- és nevelõmunkájának köszönhetõen ugyanis az Erdélyi Tudományos Intézet, a kolozsvári egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, valamint a Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet tagjaiból alakult „erdélyi iskola” a romániai magyar nyelvjárások tervszerû, szervezett fölvételezése során – mint azt Márton Gyula leszögezte – a szókincsgyûjtések keretében célul tûzte ki a névgyûjtést is.[1] Az ezzel kapcsolatos korabeli elképzelésekrõl ugyancsak Márton Gyulától a következõket olvashatjuk: „Az élõ névanyag gyûjtésével kapcsolatban eredetileg az volt az elgondolásunk, hogy a nyelvatlasz kikérdezésével párhuzamosan összegyûjtjük a földrajzi neveket, sõt a személy- és állatneveket is.”[2]

Ennek az elgondolásnak megfelelõen a Szabó T. Attila, Gálffy Mózes és Márton Gyula kiadásában megjelent Huszonöt lapKolozsvár és vidéke népnyelvi térképé-bõl (Kvár 1944) címû tájnyelvi atlasz anyaggyûjtésével párhuzamosan az 1930–40-es években valóban gazdag és jelentõs névanyagot sikerült föltérképezni Szabó T. Attila irányításával, aki Kelemen Lajos személyes hatására felismerve a történeti és élõ helynévanyag tudományos jelentõségét, elsõsorban történeti helynévgyûjtéssel foglalkozott, de vizsgálódásai nyomán kijelölte a további magyar névtani kutatások irányát is.

A magyar helynévkutatás szempontjából az egyik legfontosabb munkája a Miért és hogyan gyûjtsük a helyneveket? címû elvi, módszertani tanulmánya[3], amely nemcsak a romániai magyar helynévgyûjtés elveit és szempontjait rögzítette, hanem az 1960-as évektõl kibontakozó magyarországi helynévgyûjtési mozgalom és egyben a mindenkori névtani kutatások alapvetõ módszertani útmutatójává is vált.

A már említett tervszerû romániai magyar nyelvjáráskutatás kereteiben kibontakozó helynévtani kutatások célrendszere nem a maga egységes egészében, de részleteiben körvonalazódott az „erdélyi iskola” elõtt. Errõl tanúskodik a Szabó. T. Attila és Gergely Béla kiadásában megjelent A Dobokai-völgy helynevei címû kötet (Kvár 1946) egyik passzusa is: „...állhatatosan ott lebeg szemünk elõtt a messzi cél: a sok kisebb-nagyobb helynévmonográfiára alapított erdélyi helynév-szótár és az összefoglaló helynév-feldolgozás megvalósításának távoli feladata.”

Az „erdélyi iskola” a háborús évek ellenére gondoskodott a párját ritkító gazdag adatanyag kiadásáról is. Ennek az ügyét részben a legrégibb erdélyi magyar tudományos egyesület, az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) vállalta föl, rangos kiadvány-sorozatában, az Erdélyi Tudományos Füzetekben jelentetve meg a feltárt névanyag tetemes részét 19. századi hagyományaihoz híven, hisz 1863-ban Pesty Frigyes országos helynévgyûjtési tervezetérõl is pártoló véleményt terjesztett elõ a korabeli fõkormányszékhez.

Az 1930–40-es években megjelent helynévtani kiadványok mûfajukra nézve is egy sajátos adattár-típust honosítottak meg. Sebestyén Árpád „annotált névjegyzéknek” minõsíti õket, hiszen „...szûkszavúan, de azért elvszerû következetességgel és tudományos felelõsséggel egy-egy területnek – egy község bel- és külterületének, illetõleg nagyobb, összefüggõ tájegységeknek – lehetõleg teljes élõ vagy történetivel is kiegészíthetõ névanyagát adják közre”.[4] A magyarországi helynévkutatók is ezt a közlési formát honosították meg kisebb-nagyobb módosításokkal az országos magyar helynévgyûjtés névanyagának publikálására.

A továbbiakban tekintsük át a korabeli magyar helynévi adattárak sorát. Ezek a következõk: Ady László: Magyarkapus helynevei. Kvár 1941; Árvay József: A barcasági Hétfalu helynevei. Uo. 1943; Fábián Béla: Nagykend helynevei. Sepsiszentgyörgy 1939; Gazda Ferenc: Csomakõrös helynevei. Kvár 1943; Gergely Béla: Kisbács helynevei. Uo. 1942; Gergely Béla–Szabó T. Attila: Kalotaszeg helynevei. Uo. 1942; Uõk: A kolozsmegyei Borsavölgy helynevei. Uo. 1945; Uõk: A szolnokdobokai Tõki völgy helynevei. Uo. 1945; Uõk: A Dobokai-völgy helynevei. Uo. 1946; Imreh Barna: Küküllõ-, Maros- és Nyárád-vidéki helynevek a XIX. századból. Uo. 1943; Uõ: Mezõbánd helynevei. Uo. 1942; Márton Gyula: A szolnokdobokai Árpástó helynevei. Uo. 1945; Uõ: Nagymon helynevei. = Kristóf-Eml. Uo. 1939. 157–168; Uõ: Ördöngösfüzes helynevei. Uo. 1944; Szabó T. Attila: Adatok Nagyenyed XVI–XX. századi helyneveinek ismeretéhez. Uo. 1933; Uõ: Dés helynevei. Turda 1937; Uõ: Gyergyói helynevek a XVII–XIX. századból. Bp. 1940; Uõ: Közép-Szamos-vidéki határnevek. Uo. 1932; Uõ: Nireº-Szásznyíres település-, népiség-, népesedés- és helynévtörténeti viszonyai a XIII–XX. században. Kvár 1937; Uõ: Zilah helynévtörténeti adatai a XIV–XX. században. Uo. 1936; Tomai László–Horváth István: Az alsófehérmegyei Magyarózd helynevei. Erdélyi Múzeum IL (1944). 202–217.

Az említett tulajdonképpeni adattárak mellett azonban találkozunk olyan kiadványokkal is, amelyek a gyûjtött névanyag alapján különbözõ névtipológiai vizsgálatokra is vállalkoznak. Közülük mindenekelõtt Benkõ Loránd A Nyárádmente földrajzi nevei (Bp. 1947) címû munkáját emelem ki, amely egy kistáj teljes névanyagának sajátos tipológiáját mutatja be. Mellette az egy-egy névtípust elemzõ szakmunkák sorában még megemlíthetjük a következõket: Árvay József: A térszíni formák nevei a barcasági Hétfalu helyneveiben. Kvár 1942; Uõ: A térszíni formák nevei Kalotaszegen. Uo. 1943; Gergely Béla: Kalotaszeg névutós helynevei. Uo. 1943; Kniezsa István: Erdély víznevei. Uo. 1942; Szabó T. Attila: A kalotaszegi helynévanyag vízrajzi szókincse. Uo. 1942.

A magyar névtan a kezdetektõl fogva elismerõen méltatta az erdélyi névtani kutatási eredményeket. Gondoljunk csak Kázmér Miklós két szemléjére[5], vagy a magyar névtudomány kiemelkedõ rendezvényeire, a már hagyományossá vált névtudományi konferenciákra, amelyek minduntalan emlékeztetnek az erdélyi névtani hagyományok tudománytörténeti helyére és szerepére. Így az 1969-es, II. Névtudományi Konferencián Benkõ Loránd Szabó T. Attilát, „a magyar helynévkutatás apostolát” úgy értékelte, mint aki alapjaiban föllendítette és megújította a magyar névtani kutatásokat, nagymértékben hozzájárulva Melich János, Gombocz Zoltán, Pais Dezsõ és Kniezsa István mellett a két világháború közötti magyar névtannak európai élvonalba töréséhez.[6] Az 1980-as III. és az 1986-os IV. Névtani Konferencián Ördög Ferenc szintén kihangsúlyozta azt, hogy a modern magyar névtani kutatások megalapozását Szabó T. Attilának és az erdélyi névtannak köszönhetjük.[7]

Az erdélyi névkutató iskola tudományos munkásságának hõskora a II. világháborúval lezárul. A háborút követõ évek hazai politikai törekvései következtében a romániai magyar nyelvészeti kutatások súlypontja az atlaszmunkálatokra tevõdik át. Így a névtan, a helynévkutatás háttérbe szorul, de Márton Gyula a már említett Magyar Nyelv-beli tájékoztatójában ezzel kapcsolatosan kihangsúlyozza, hogy „A névkutatás hagyománya azért nem szakadt meg. Kezdõ nyelvészek, végzõ magyar szakos hallgatók, vidéken tanító tanárok több falu névanyagát összegyûjtötték, a tanszék munkatervében azonban ez egyelõre nem szerepel a legközvetlenebb célkitûzések között.”[8]

A névkutatás, helynévkutatás romániai magyar hagyományait tehát a kolozsvári egyetem magyar tanszéke vitte tovább. Elõbb Márton Gyula, majd B. Gergely Piroska vállalta számos helynévtani államvizsgai és fokozati dolgozat megírásának a legkorszerûbb kutatási elvek és szempontok szerinti irányítását. Természetesen mai magyar tanszékünk, a Magyar Nyelv és Kultúra Tanszék sem zárkózik el a helynévtani, névtani témájú szak- és fokozati dolgozatok irányításától, hisz a tudományos kutatásnak ez az oktatási folyamatba ágyazott válfaja magában hordozza a névtanos utánpótlás lehetõségeit is. Mindezek mellett a tanszék a doktori disszertációk lehetséges témaköreiben is szorgalmazza a névtani jellegûeket. A közelmúltból, 1980-ból megemlíthetjük Tibád Levente doktori dolgozatát Nyikó mente helynevei (21 Hargita megyei falu névanyaga) címmel, amelyet Szabó T. Attila irányított.

Az egyetem magyar tanszéke mellett az erdélyi névkutató iskola hagyományainak másik átmentõje az 1957-ben indult, a romániai magyar nyelvtudomány számára sok tekintetben új távlatot hozó Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények (NyIrK), illetve annaki szerkesztõsége, személyesen Murádin László, aki évtizedeken át sürgette a még feltáratlan települések helynévanyagának összegyûjtését és a gyûjtött anyagnak a NyIrK-ben való publikálását.

A NyIrK 1967-ben jelentette meg az elsõ helynévtani közleményt, Csák Lászlónak a Bélfenyér jelenkori helynevei címû gyûjtését (XI. 319–326). Azóta az 1850 és 1860 között mûködõ Új Magyar Múzeumhoz vagy az 1872-ben indult Magyar Nyelvõrhöz hasonlóan folyamatosan közli mind az elkötelezett gyûjtõk – Janitsek Jenõ, Hints Miklós, Burus János –, mind az „egyfalvas” gyûjtõk helynévanyagát. Napjainkig összesen 124 település mai élõ, illetve élõ és történeti annotált névjegyzékét tette közzé.

A NyIrK mellett a romániai magyar helynévkutatás másik, publikációs lehetõségeket is nyújtó mentora a budapesti ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékének Névkutató Munkaközössége, pontosabban Hajdú Mihály, aki az általa szerkesztett Magyar Névtani Dolgozatok sorozatban több romániai magyar település és kistáj névanyagát is közölte az eddigiek során.

Természetesen nem feledkezhetünk meg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum évkönyvérõl, az Alutáról sem, amely szintén vállalta a romániai magyar helynévkutatás kiadási részkérdéseinek a megoldását.

Újabban az erdélyi tudományos élet legátfogóbb szervezete, az 1990-tõl újra mûködésbe lépett EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya nyújt optimális szakmai keretet a még mindig gyûjtési és publikációs gondokkal küszködõ romániai magyar helynévkutatásnak, anyagilag is támogatva Csík, Gyergyó és Háromszék mai élõ helynévanyagának összegyûjtését, távlatilag pedig kiadási lehetõségeket is kínál az oly régen megtervezett Erdélyi Helynévtörténeti Adattár kistájak szerinti, történeti és mai élõ helynévanyagának majdani kötetei számára. Ugyanakkor évi pályázataival is igyekszik továbbvinni a romániai magyar helynévkutatás ügyét.

Az említett intézménynek, folyóiratoknak köszönhetõen az 1930-as évektõl napjainkig összegyûlt romániai magyar helynévanyagról azonban sajnos nem rendelkezünk még egészen pontos bibliográfiai adatokkal sem. Magam ugyan próbálkoztam egy vázlatos összesítéssel a NyIrK-ben közölt Erdélyi magyar helynévkutatásunk jelene címû közleményemben (XXXVI. 1992. 115–117), de adataim nem fedik az összegyûjtött anyag teljes egészét; kiegészítésre várnak még.

A jelzett hiányosságok ellenére próbáljuk meg áttekinteni tájegységenként a romániai magyar helynévkutatás eddigi eredményeit és további feladatait, felhasználva Murádin Lászlónak A romániai magyar helynévkutatás címû kéziratát.

A romániai magyar nyelvterület legkeletibb tájegységének, a Keleti-Kárpátok és a Prut közé esõ Moldvának a helynévanyagából 6–7 falunyi gyûlt össze az eddigiek során, de össze kellene gyûjteni legalább azt a 43 falut, illetve azok kirajzásait is, amelyeknek gyûjtõpontjai A Moldvai Csángó Nyelvjárás Atlaszában (Bp. 1991) is szerepelnek.

A Székelyföld csíkszéki részén, az Olt felsõ medencéjében, a Keleti-Kárpátok és a Hargita vonulata között fekvõ 44 településbõl összesen 33-nak sikerült föltérképezni a mai élõ helynévanyagát; a többi még összegyûjtésre vár.

Gyergyószéken, a Maros Keleti-Kárpátok és Görgényi-havasok által közrefogott medencéjében az 1940-es években Árvay József gyûjtött 4–5 falunyi, ma már történetinek minõsülõ helynévanyagot, az EME megbízásából pedig pillanatnyilag is folyik a gyûjtés.

Gyimes településeinek, a Gyimesi-szoros és a Tatros folyó völgyének gyûjtése még várat magára.

Kászonszék a Csíki-havasokban a Kászon-patak völgyében fekvõ szûk medencéjével szintén teljesen fehér folt a romániai helynévkutatásban.

Az Olt és a Feketeügy síkságán húzódó Háromszék több mint 100 helységébõl a gyûjtés 54 faluban, többnyire Erdõvidéken befejezõdött, de Kézdiszékrõl csupán 3 település anyaga gyûlt össze.

A Barcaságról, az Olt déli kanyarulata és a dél-erdélyi havasok közötti területrõl a már megjelent Hétfalu helynevein kívül kéziratos anyaggal rendelkezünk a Brassó melletti Királyföldrõl.

A Székelyföld nyugati részén, Udvarhelyszéken gyûjtés folyt Erdõvidék ide esõ részén, a Nyikó mentén, a székely Partiumban meg a Sóvidéken. Egy-egy gyûjtõre lenne szükség a két Homoród vidékén, de a Kis-Küküllõ mentén egészen Balázsfalváig is mindössze 2 falu anyagával rendelkezünk. Szórványos gyûjtések Udvarhelyszékrõl még vannak, az anyag nagy része azonban hiányzik.

Marosszék Felsõ-Maros menti részébõl Magyarótól Székelykocsárdig 15 helységben folyt gyûjtés, az Alsó-Nyárád mentén befejezõdött, de a Felsõ-Nyárád mente területérõl csak 2 falu anyaga gyûlt egybe.

A Mezõségrõl, vagyis a Kis- és Nagy-Szamos, a Sajó, a Maros, Aranyos közötti erdõtlen dombságról a Tõki-, a Dobokai-völgy és a Borsa-völgye van összegyûjtve. Ezenkívül e szórványvidéknek minõsülõ tájegységünkrõl még rendelkezünk legalább 50 település névanyagával is, de még mindig lenne legalább 100 olyan helység, ahol feltétlenül gyûjtést kellene végezni, fõként Nagyenyed, Tövis és Balázsfalva környékén.

Az Aranyos menti Aranyosszéken, továbbá a Gyalui-havasok, a Vlegyásza és a Meszes‑hegység vonulatai által közrezárt Kalotaszegen a gyûjtés befejezõdött.

A Szilágyságban, a Réz-, a Meszes-hegység, a Szamos, valamint az Érmellék által határolt dombság 60 falujából mindössze 12-ben tárták fel a helynévanyagot.

Máramarosnak, a Tisza felsõ völgyének a névanyaga is összegyûlt, és Szatmár vidékén is folytak munkálatok, bár errõl pontos adataink nincsenek.

Végül Biharból és a Bánságból is csupán szórványos gyûjtésekkel rendelkezünk.

Az elmondottak alapján összegezésképpen megállapíthatjuk, hogy a romániai helynévkutatásnak továbbra is elsõrendû feladata a magyar vagy magyarok is lakta települések, tájak eddig még feltáratlan helynévanyagának összegyûjtése és kiadványsorozatokban való közzététele. Ha jól ismert helyzetünk és lehetõségeink miatt nem tudunk is a közelmúlt magyarországi helynévgyûjtési mozgalmához hasonló, átfogó gyûjtési feladatokat magunkra vállalni, reményeink azért lehetnek és vannak is. Az eddig összegyûlt kéziratos és publikált anyag alapján, egy ügyszeretõ helynévkutató munkaközösség, lelkes és felkészült gyûjtõk segítségével ugyanis elképzelhetõ a Szabó T. Attila tervezte Erdélyi Helynévtörténeti Adattár majdani kiadása is.[9]

Mindenekelõtt azonban sürgõsen el kell végeznünk néhány igen fontos feladatot. Az eddigiek során összegyûjtött helynévanyag pontos számbavétele nyomán össze kell állítanunk egy romániai magyar helynév adatbázist, amelynek függvényében el kell készítenünk az eddigi publikációk, kéziratos gyûjtemények, folyamatban levõ gyûjtések tájegységenkénti, településenkénti katalógusát, bibliográfiáját, majd a még feltáratlan települések tájegységenkénti névmutatóját.

 

* Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának 1995. október 27-én tartott felolvasó ülésén elhangzott elõadás javított szövege.

[1] Márton Gyula: A romániai magyar nyelvjáráskutatás múltja és mai állása. Korunk Évkönyv 1973. 173–193.

[2] Márton Gyula: Tájékoztató a Román Népköztársaságban folyó magyar nyelvészeti szakképzésrõl és magyar nyelvtudományi munkálatokról. M. Nyelv LV (1959). 505 (499–520).

[3] Szabó T. Attila: Miért és hogyan gyûjtsük a helyneveket? (1937/1970) = Nép és nyelv. Válogatott tanulmányok, cikkek IV. Buk. 1980. 251–275.

[4] Sebestyén Árpád: Újabb eredmények és feladatok földrajzi név-kutatásunkban. M. Nyelvjárások XIII (1967). 29–35.

[5] Kázmér Miklós: Földrajzinév-kutatásunk 1945 és 1955 között. M. Nyelv LII (1956). 238–255. és Helynévkutatásunk 1956-tól 1966-ig. Uo. LXV (1969). 108–122.

[6] Benkõ Loránd: Névtudományunk helyzete és feladatai. = Névtudományi elõadások. II. Névtudományi Konferencia, Budapest 1969. Bp. 1969. 8.

[7] Ördög Ferenc: A megyékben folyó földrajzinév-gyûjtés helyzete és idõszerû kérdései. = Név és társadalom. A III. Magyar Névtudományi Konferencia elõadásai. Veszprém 1980. szeptember 22–24. Bp. 1981. 147–148. és A földrajzi nevek gyûjtése, kutatása (1980–1986). = Névtudomány és mûvelõdéstörténet. A IV. Magyar Névtudományi Konferencia elõadásai Pais Dezsõ születésének 100. évfordulóján. Zalaegerszeg 1986. október 8–10. Bp. 1989. 33.

[8] Márton Gyula: Tájékoztató... 505.

[9] Szabó T. Attila: Az „Erdélyi Helynévtörténeti Adattár” és az erdélyi helynévkutatás néhány kérdése  (1955/1968). = Nyelv és múlt. Válogatott tanulmányok, cikkek III. Buk. 1972. 359–369.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék