Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1996/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 3-4.füzet

Krenner Miklós (Spectator): Az erdélyi út

A kötet anyagát válogatta, sajtó alá rendezte és a bevezetõ tanulmányt írta György Béla.
Haáz Rezsõ Kulturális Egyesület. Székelyudvarhely 1995. 218 lap. (Múzeumi Füzetek 11.)

 „Az ismeretlen Spectator” ébresztésére, megismertetésére vállalkozott György Béla, amikor a valóban méltatlanul elfeledett erdélyi közíró több mint ezer írásából szemelgetve a kötetet összeállította. Ligeti Ernõ már 1943-ban javasolta, hogy Krenner Miklós tanulmányaiból, cikkeibõl könyvet szerkesszenek, ám kezdeményezése akkor eredménytelen maradt, a közelmúltban napvilágot látott gyûjtemény tehát régi adósságot törleszt. György Bélának köszönhetõen a mai olvasó betekintést nyerhet a 120 éve született Krenner életmûvébe. Krenner kétségkívül sokkal több volt, mint jeles publicista. Ha végigolvassuk a válogatást, visszamenõ hatállyal is igazat adhatunk Ligetinek, aki Spectatorban a két világháború közötti évek nemzetnevelõjét, nagy tanárát, azt az embert látta, aki a 22 évet átfogó korszak „leghatékonyabb eszmetermelõje” volt.

A most szemünk elé került antológia hármas tagoltságú. Az elsõ rész kisebbségpolitikai eszmefuttatásokat, a második az egykori Magyar Párton belül fellépett – Krenner által is ösztönzött – reformmozgalomra vonatkozó cikkeket, megnyilvánulásokat, a harmadik a Duna-medence népeinek összefogását szorgalmazó publicisztikát tartalmazza. A három rész szerves egységet alkot, és hitelesen tolmácsolja Krenner gondolatvilágát, amelyre döntõen az jellemzõ, hogy a kisebbségi létbe kerülés s a belõle származó szemléletbeli, politikai, erkölcsi stb. következmények, feladatok tudatosítását kínálja. Ez a teljesítmény Spectatort Kós Károly, Kuncz Aladár, Balogh Artúr, Jakabffy Elemér, Tavaszy Sándor, Makkai Sándor, Venczel József mellé állítja. E névsorra, valamint a vele kapcsolatos hagyományra utalva még érthetetlenebb/kínzóbb a kérdés: miért nem kerítettünk sort a hetvenes években (amikor erre viszonylag kedvezõ lehetõség nyílt) a krenneri hagyaték újraértékelésére?

Nem állítható, hogy nézetei teljesen említés nélkül maradtak volna, hiszen többen is (Balogh Edgár, Balázs Sándor, Kacsó Sándor, Kántor Lajos, Mikó Imre, Méliusz József és mások) hivatkoztak rá, de öröksége érdemlegesen nem vált ama szellemi törekvés részévé, amely akkoriban a romániai magyarság identitásának a védelmét volt hivatva szolgálni.

*

A nemzetiségi kérdést feszegetõ írásait (1922–1935) egybegyûjtõ rész alapján Spectatort a transzszilvanizmus egyik legrangosabb társadalompolitikai kifejezõjének, elméleti megalapozójának tekinthetjük. Ha Kós és Kuncz megnyilatkozásaiban természetszerûen az irodalmi-mûvészi vonatkozások kerültek elõtérbe, ha Tavaszy és Makkai erõfeszítései fõként egy kisebbségi filozófia, illetve etika kidolgozását célozták, Balogh Artúr pedig a jogvédelemre összpontosított, Spectator fejtegetései a kisebbségi lét szinte minden dimenzióját érintették. Ezt a sokoldalúságot széles körû mûveltsége, sok irányú intenzív közéleti tevékenysége s egy vérbeli politikus újságíró szinte mindenre kiterjedõ érdeklõdése biztosította.

Kleio ihletettjeként (Márki Sándort mint mesterét tisztelte) az erdélyi/romániai magyarság sorsproblematikáját történelemfilozófiailag közelítette meg. Úgy szembesült a jelen küszködéseivel, hogy a múlt megpróbáltatásait és tanulságait idézte fel. Sosem vált azonban a tegnapok foglyává. Nem menekült a történelembe. Õt mindenekelõtt a kortársi valóság foglalkoztatta, s a jövõ távlatait fürkészte. Ez a hármas kötõdés segítette abban, hogy – a trianoni traumával is számolva – olvasóit, a közvéleményt fõként, a megváltozott viszonyok, a gyökeresen új helyzet tudomásul vételére késztesse. Nem eszményítette a kisebbségi státust, ám – nemegyszer illúziókat is melengetve – bízott értékteremtõ lehetõségeiben. E potencialitások maradéktalan kiaknázására buzdított, s ennek során õ is a három mûvelõdés termékenyítõ kölcsönhatásait vette számításba.

Nem kendõzte el a válságokat, a kudarcokat, de hadat üzent az álmodozásoknak éppúgy, mint a fejvesztettségnek. A tények tiszteletére szólított, s ugyanakkor semmi sem volt idegenebb tõle, mint a – megváltozhatatlanságra hivatkozó – lemondás és önfeladás. Vezércikkei és esszéi egy lehetséges és szükséges kisebbségi etikai kódex parancsait fogalmazták meg.

A história s az erkölcstan szempontjaival összefonódva Spectator közírásán erõteljes politikai és jogi duktus vonul végig. A „kisebbségi ildom” kifejtését a társadalmi háttér felvázolásával végzi el, és figyelmének elõterében a kisebbségi lét újszerûségének, jellegzetességeinek a kimutatása található. Ezen a téren – bátran állíthatjuk – a kezdeményezõk, a fogalomújítók között van a helye. Õ úgy látta, hogy míg a 19. századra a nemzetiség kategóriája volt jellemzõ, a 20. század nóvumát a kisebbség fogalmában s a kisebbségi jog kidolgozásában jelölhetjük meg. Ezt történelmi szükségszerûségként könyvelte el. Spectator viszonylag hosszú idõn át komolyan vette a „népszövetségi instrumentum” jogorvosló szerepkörét, s ebben Balogh Artúr partnerének is tekinthetjük. Felfogásában azonban mindig a konkrét romániai erõviszonyok, a magyar nemzethez, az anyaországhoz fûzõdõ kapcsolatok, meghatározó módon pedig az önerõbõl való építkezés, az önszervezõdés kaptak elsõbbséget. Ugyanilyen prioritásnak örvendett szemében a többségi román nemzettel való kapcsolatok józan és következetes alakítása. Aláhúzta az ezekben munkáló kettõsséget: az elválasztás és a közeledés dialektikáját nyomatékosította. Úgy látta, hogy egyrészt azokat az erõket kell gyarapítani, amelyek az identitás védelmét szavatolják, másrészt fontosnak ítélte azt is, hogy a kisebbségi magyarság a változó idõkhöz és körülményekhez való hasonulás képességét is megõrizze/kifejlessze.

Szemléletének kisebbségközpontúsága, a romániai magyar politizálás sajátosságainak a hangsúlyozása sosem fenyegette valaminõ provincializmusban, szûk látókörû tervezgetésekben való elmerüléssel. Társadalmi-közéleti horizontja mindvégig tág maradt. Mély demokratizmusa, valamint a szociális kérdések iránt fogékony szabadelvûsége minden írására, minden állásfoglalására rányomta a maga bélyegét. Nem tett semmilyen engedményt a III. Birodalom terjeszkedését elõkészítõ/igazoló ideológiának, szolidaritást vállalt viszont (a második világháború éveiben is) azokkal, akik a magyarság és Magyarország függetlenségét, szabadságát igyekeztek oltalmazni, illetve helyreállítani. Az európai gondolat elkötelezettje volt. Az „európai hazafiságot” hirdette.

*

A György Béla-féle válogatás második, Választó úton  alcímet viselõ részében Spectatornak a Magyar Pártban kifejtett reformtevékenységével ismerkedhetünk meg. Ez az akciója, ehhez kötõdõ cikkezése az 1926–1927 közötti idõszakot tölti ki, s arra irányult, hogy a megmerevedni s a korabeli társadalmi valóságtól elszakadni látszó pártot átalakítsa, megújítsa. A reformmozgalom a Magyar Párt demokratizálását tûzte ki céljául. Spectator és társai nem akarták a pártot megosztani, nem kívánták a magyarság egységét megbontani, ám elengedhetetlennek tartották, hogy a döntéshozatalban a tagság, a társadalom minden rétege nagyobb súllyal vegyen részt.

Valószínû, hogy e kísérlet kudarca is arra késztette Krenner Miklóst, hogy elõ-elõvegye a kisebbségi aspirációk mozgalmi jellegét hangsúlyozó, az alulról kiinduló, a hétköznapok ügyes-bajos ügyeit is felkaroló önszervezõdést szorgalmazó javaslatát. Felújította a régi magyar „egyveng” szót, amely testvért jelent, s ezzel nyilván az alakulat közösségi jellegét akarta elõtérbe helyezni. Õ és társai elképzelésében a mozgalom egybefogott volna minden magyart, közéletiségre sarkallta volna õket. Különös gondot fordítottak volna arra, hogy – gazdasági és pénzügyi kezdeményezéssel  – munkahelyeket teremtsenek. A legkülönbözõbb jellegû szövetkezetek hálózatának kiépítését a többségi államhatalom feltehetõen jó szemmel nézné, s ilyeténképpen a „tömeges népi megmozdulás” a kölcsönös bizalmat is erõsítené. A kisebbségi jogokért való erélyes kiállás nem ütközne a lojalitás kifejezésével.

Láthatjuk, az „egyveng” tervében nem kevés utópikus elemet találunk, ám ugyanakkor jövõbe mutató összetevõként – mai kifejezéssel élve – a civil társadalom csírái, elemei is jelentkeznek benne. A történelem jeges fuvallatai azonban nem kedveztek a testvériség melegét gerjesztõ elképzelésnek. Ugyanígy nem járt, akkor nem is járhatott sikerrel a Duna-völgyi népek összefogását sürgetõ nemes kampánya sem. A kölcsönös közeledés, az együttmûködés – több itt élõ nép legjobb hagyományában megtalálható – eszméjét felkaroló Spectator a „hídverés” meghirdetõjeként is porondra lépett.

Az Osztrák–Magyar Monarchia elsüllyedt gazdasági egységét is pótolni hivatott összefogás ügyét – a válogatás harmadik részében egybegyûjtött írások tanúsága szerint – közügyként kezelte. Mindenkinek ki kell vennie részét az összekötõ hidak építésébõl. „Egyaránt mindnyájunknak hidat kell verni” – jelenti ki Parancs és szolgálat címû cikkében. (170. l.)

A hídverés – Spectator szerint – összetett gondolat, komplex erõfeszítés. Felfogásában a többségi nemzethez való – fõként gyakorlati eszközöket igénybe vevõ – közeledést is elõ kell mozdítania. A magánérintkezések közvetítésével, mindenféle kulturális-tudományos rendezvények segítségével lépésrõl lépésre lehet csak a célhoz közeledni. Ez a „nagy parancsban” megfogalmazott – hozzánk is szóló – üzenete.

Spectator nem ringatja magát ábrándokba, nem pusztán légvárakat épít. Világosan látja, hányféle nehézséggel, mennyi bizalmatlansággal kell megbirkózni. Tudva azt is, hogy sokan úgy vélik: csak gyönyörû szivárványt látnak, valaminõ égi hidat vetítenek a jövõ felé az ügyet felvállaló idealisták, ám földi ember számára az a híd járhatatlan. A tamáskodók, az ellenvéleményeket hangoztatók megnyilatkozásai polémiát váltottak ki. Spectatornak ismét volt miért és kikkel csatáznia. Újabb csalódásokból is bõven kijutott neki.

Nyilván a sorozatos eredménytelenségek, a felhalmozódó kudarcélmények indíthatták el benne azt a folyamatot, amely végül is – mondjuk ki – belsõ emigrációba kényszerítette.

*

Egy küzdelmekkel, megpróbáltatásokkal teli, de eszmei törekvésekben roppant gazdag pálya és mostoha utóélet ismeretében fel kell tennem a kérdést: várható-e most kedvezõ fordulat a krenneri örökség befogadásában? Milyen hatást gyakorolhat a kései utókorra a recenzált kötet?

Az adandó válaszon töprengve nem veszem számításba sem az udvarhelyi kiadvány példányszámát, sem a könyvet megvásárlók, illetve elolvasók hányadát. Nem igazodhatom a sajtóban, általában a médiákban kiváltott visszhang után sem. Ilyesmi mostanában nemigen észlelhetõ berkeinkben. A dilemmát fõként az okozza, hogy itt és most a Spectator fogalomtárának, értékrendjének nem túl nagy az ázsiója. A „kisebbségi ildomot” nem ildomos sûrûn emlegetni.

„A kisebbség senkinek sem kell” (még önmagának sem) – hangzik a rezignált megállapítás. Nyilván, a „társnemzeti” és más hasonló önmeghatározások vonzóak, esetenként jövõs tendenciákat is kifejeznek. Egy népcsoport helyzete, jogvédettsége azonban nem szemantikai kérdés.

A romániai magyar kisebbség mai és holnapi létkörülményeit tekintve Spectator – most közkinccsé tett – hagyatékának lényege megõrizte érvényességét. A civil társadalom kiépítése biztató távlatokat nyit meg, a román többséggel való – reális érdekközösségekre alapozó – kiegyezés elodázhatatlan követelmény még akkor is, ha az erre irányuló erõfeszítések mind a múltban, mind a jelenben sok csalódással jártak. A kelet-közép-európai együttmûködés – fõként gazdasági síkon – a megkésett modernizáció s az európai betagolódás nélkülözhetetlen tényezõjének mutatkozik. A kisebbségi jogok nemzetközi védelmének rendszere ígéretesen fejlõdik.

Az erdélyi út címû válogatás tükrében Spectatort a kisebbségi közírás, e jellegzetes értékõrzõ, értékteremtõ  és ‑közvetítõ mûfaj „klasszikusaként” méltathatjuk. A posztumusz elismerés és szellemi-erkölcsi jóvátétel nem maradhat el.

Gáll Ernõ

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék