Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1997/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 59. kötet, 1997. 1-2.füzet

Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára

Szerkesztette Kovács András, Sipos Gábor és Tonk Sándor.
Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása. Kolozsvár 1996. 608 lap

 Nehéz mûfaj az emlékkönyv, ha egyáltalán létezik külön mûfajként. Nehéz az írónak, és nehéz a szerkesztõ(k)nek. A legkülönbözõbb tárgyú és témájú írásokat kell összhangba hozni egymással, különféle kutatási, elemzési módszereket kell egyeztetni, formába önteni. A tanulmányköteteket segíti az egységes tematika, az eszszéköteteket egybetartja a mûfaj. Nehéz az írónak is, hiszen itt nem is a terjedelmi korlátok kötik annyira a kezét, mint ahogy ez rendesen a tanulmánykötetek esetében lenni szokott; nem is arról van szó, hogy valamely fontos és nagyszerû tudományos felfedezését kell a világ elé tárnia, hanem ennél sokkal többrõl: a szerzõnek önmagával kell szembenéznie. Valakinek a tiszteletére írni egy emlékkönyvbe nem más, mint hitvallás. Hitvallás önmagunkról, munkánkról, választott hivatásunkról. Éppen az köti össze a szerkesztõket és írókat minden mûfaji kritériumnál erõsebben, hogy munkáról és hivatásról, emberségrõl és tudományról ugyanazt vallják, mint az, akit emlékkönyvük ünnepel.

A Jakó Zsigmond tiszteletére készített emlékkönyv negyvenöt szerzõ negyvennégy munkáját tartalmazza, ideszámítva Szabó T. Attila eredetileg az 1986-os születési évfordulóra készített és Benkõ Samu jelen évfordulót köszöntõ laudációját is. Mind a két írás a pályafutás méltatása mellett tudománytörténeti jelentõségû is, bemutatva Jakó Zsigmond pályáját az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának menekítésétõl az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezéséig. Az egyéni sorsot, mint oly gyakran itt Kelet-Közép-Európában, Jakó Zsigmond eddigi pályája során is át- meg átszõtte a kultúráért, a kultúra intézményeiért folytatott állandó küzdelem. Jó, hogy a két írás így együtt megjelent, mert azt, amirõl Szabó T. Attila nem számolhatott be, az Erdélyi Múzeum-Egyesület fõnixként való újjászületését Benkõ már krónikásként lejegyezhette, bizonyítván, hogy egy tudós életmûve sohasem záródik le, sõt folyton, napjainkban is zajlik.

Az emlékkönyv szerzõi szinte mindazokat a kérdéseket fölvetik, amelyekkel a történésznek munkája során szembe kell néznie. Kristó Gyula egy adott politikatörténeti probléma elemzését mutatja be, Csukovics Enikõ a szász közjegyzõi intézményrendszer kialakulásának történetéhez ad hozzá érdekes részleteket, vagy Keserû Bálint nem egyszerûen felekezettörténeti, hanem mentalitástörténeti problémákkal is foglalkozik, amikor az erdélyi „rajongók” „chiliaszta” világát próbálja megfejteni. Radu Manolescu sem egyszerûen az Al-Duna és a Fekete-tenger partvidékének, kereskedõtelepeinek gazdasági szerepét elemzi, hanem mindazokkal a hatásokkal foglalkozik, melyek e területen érvényesültek, legyen szó Bizáncról vagy a genovai kereskedõcégekrõl. De tudománytörténeti és forráskiadási problémák is megfogalmazódnak Bodor András, Nagy Jenõ, valamint Sipos Gábor munkáiban. A természeti környezet folytonos változásaira és annak a társadalomra vagy egyszerûbben mondva: az emberi közösségekre gyakorolt hatását az elmúlt években egyre erõteljesebben hangsúlyozza a történetírás. Magyari András tanulmánya a Maroson folytatott tutajozást éppen ebben az összefüggésben elemzi.

A kötetben megjelent tanulmányok természetesen Erdély történetérõl szólnak, de mindeközben nem feledkeznek meg a tágabb régió: Kelet-Európa, sõt Európa egészéhez fûzõdõ nagyon szoros történeti, kulturális kötelékekrõl sem, legyen szó akár politika-, akár gazdaságtörténetrõl. Köpeczi Béla, Camil Mureºanu, R. Várkonyi Ágnes egyaránt széles európai összefüggéseket figyelembe véve jelöli ki Erdély helyét. Erdélyt az európai szellemiséghez kötõ peregrinációs kapcsokat mutatja be Szabó Miklós és Szögi László is közös tanulmányában.

Az erdélyi gazdaság európai kapcsolatait Pap Ferenc és Wolf Rudolf gazdaságtörténeti tanulmányai tárják fel. Mind a két tanulmány eddig nem elemzett új forrásokat kapcsol be a tudományos vérkeringésbe. Ám ezt nemcsak e két gazdaságtörténeti tanulmányról mondhatjuk el. Jakó Zsigmond iratokat mentõ, forrásokat kiadó példája minden kutató elõtt ott áll. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az emlékkönyv számos új forrásközlése: Wolf Rudolf, Tüdõs Kinga, Kovács Kiss Gyöngy, Kiss András, Jakó Klára egyaránt új forrásokat publikál tanulmányaiban. Györffy György egy ismert forrást pontosít és tesz közzé, Paul Cernovodeanu pedig a Thököly-korszak kutatói számára is fontos dokumentumot publikál a Londoni Egyetem Keleti és Afrikai Tanulmányok Intézetének (School of Oriental and African Studies) könyvtárából.

A tanulmányok közel fele mûvelõdéstörténeti jellegû, és ezen belül is igen nagy azoknak a dolgozatoknak a száma, amelyek az olvasási kultúrával, könyv- és könyvtártörténettel foglalkoznak. Balogh Béla, F. Csanak Dóra, Deé Nagy Anikó, Kovács Kiss Gyöngy, Monoki István és Tüdõs Kinga dolgozatai nyújtanak tájékozódást ezen a területen. Muckenhaupt Erzsébet tanulmánya éppen a könyvkultúrán át vezet a mûvészettörténetig. Az olvasmánytörténeti vizsgálatok másik oldalát, az írástudás társadalmi elterjedtségét, konkrétan a székelyföldi írásbeliség mértékét Pál Judit veszi vizsgálat alá. Ide, az írástörténeti kutatások közé kell sorolnunk Benkõ Elek tanulmányát a siménfalvi rovásemlék elemzésérõl. A mûvelõdés- vagy kultúrtörténet részterületei rendkívül széles skálán mozogva jelennek meg az emlékkönyvben. Az erdélyi fejedelmi protokoll, a manapság oly divatos udvari kultúra részeként, egyaránt megjelenik Jakó Klára tanulmányában, a temetési szertartások keretében és Kovács András munkájában, Bethlen Gábor gyulafehérvári építkezéseirõl szólva. László Gyula „jegyzete” olyan, általánosan is megfogalmazható nagy problémát vet fel, amely a jövõ kutatói számára egyik lehetséges fõ kutatási terület lehet. Nevezetesen azt, hogy a kultúránkat ért „hatások” hogyan is realizálódtak az egyes korokban. Módszertanilag a László Gyula által felvetett problémára az egyik lehetséges választ Engel Pál fogalmazta meg az egyedi esetek vizsgálatának fontosságát hangsúlyozva. Hasonlóan Engelhez, de egészen más kutatási területen sürgeti az egyedi esetek feldolgozását Borsa Iván. A magyar feudális intézményrendszer jellegzetes és egyedi alakulatáról, a hiteleshelyrõl van szó. Az egyes hiteleshelyek mûködését feldolgozó monográfiák az egész intézményrendszer megismerését mélyíthetnék el – állítja Borsa.

Az egyéni életutak, pályák és sorsok elemzése mindig is a történeti megismerés lehetséges módja volt. Korszakonként változva, hol a háttérben meghúzódva, hol új módszertani elemekkel megerõsödve, rivaldafényben állva, de mindig jelen volt és van ez az egyén- és személyiségközpontú kutatási irányzat. Engel Pál a 14. századi erdélyi alvajdákra, míg Vekov Károly Várday Ferenc püspökre irányítja a figyelmet. Egy vitatott személyiség, Berzenczey László áll Egyed Ákos tanulmányának középpontjában, K. Lengyel Zsolt pedig Kós Károly hatalmas munkásságának egy szeletét mutatja be dolgozatában. Balázs Mihály tanulmánya János Zsigmond személyiségét is érinti, amikor a reformáció (ideértve az antitrinitáriusokat is) vitairodalmát és annak nyomtatásban való megjelenését, illetve „meg nem jelenését” vizsgálja az 1570-es évek legelején született két cenzúrai rendelet kapcsán.

A népességtörténeti, illetve demográfiai kutatások is különbözõ módszerek, megközelítések bemutatásával vannak jelen az emlékkönyvben. Benkõ Loránd helynévtani kutatásokkal járul hozzá a székelység bihari jelenlétének kutatásához. Demény Lajos Marosszék 17. századi, Draskóczy István a Szászföld 14. század eleji demográfiai sajátosságait elemzi. Az egyes kisközösségek élete kerül vizsgálat alá Imreh István dolgozatában: a székely falvak, pontosabban jelen esetben a földközösségek „életútja” a 18. század elejétõl a 19. század végéig kerül vizsgálat alá a régi székely falvak nagy ismerõjének a tolla alatt. Pompiliu Teodor dolgozatában az erdélyi etnikai viszonyokat politikai és kulturális vonatkozásaikkal együtt elemzi. Ferenczi István Torda váráról készített tanulmánya az erdélyi településtörténethez ad új ismereteket.

Szép mûfaj az emlékkönyv. Összeköt gondolatokat, elveket és módszereket. Kapcsolatot teremt tudósmûhelyek közt Bukaresttõl Kolozsváron át Szegedig és Budapestig. Mint jó négyszáz évvel ezelõtt Pozsonyban, Radéczy István egri püspök kertjében az Apollónak szentelt hársfa körül gyûltek össze a szellem emberei, úgy most Jakó Zsigmond körül csoportosulnak az európai humanizmus, Bohumil Hrabal szavával: az európai reneszánsz „kedvelõi”. Igazi humanista tudóskör ez, ahol van mester, a mesternek vannak társai, és ami a legfontosabb: vannak tanítványai.

Várkonyi Gábor

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék