Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1997/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 59. kötet, 1997. 1-2.füzet

Az 1997. április 26-i közgyûlés iratai

Benkõ Samu elnöki megnyitóbeszéde

Mélységesen egyetértek a kinyomtatott és a közgyûlési meghívóhoz mellékelt fõtitkári jelentés elsõ mondatának panaszos állítmányával: „nem történt változás”. Nem történt változás jogaink helyreállítása, tulajdonaink visszaszerzése tekintetében. Ez tény kérdése. Nincs benne semmi vitatnivaló. Megbeszélnivalónk fonalát ott érdemes felvennünk, ahol és amikor számot adhatunk arról, hogy a panaszos helyzet láttán is van erõnk dolgozni kitûzött céljaink elérése érdekében és nem vagyunk hajlandók lemondani a távlatkeresés jogáról, a jövõépítés szándékáról.

Életem során elég sokat foglalkoztam a világboldogító eszmék történetével, az utópista gondolkodás európai és erdélyi képviselõi üdvtanaival ahhoz, hogy az emberi társadalom jövõjérõl általában és az erdélyi magyar kultúra eljövendõ sorsáról különösen ne tápláljak magamban bárányfelhõs illúziókat. De a bensõmben fortyogó keserûséget is csak úgy tudom féken tartani, ha nem süppedek bele tegnapi és mai kilátástalanságok ingoványába, és az éppen soros munkában keresem azokat a cselekvési lehetõségeket, amelyek közösségi indíttatásúak, mégpedig az érdekegyeztetésnek abban az értelmében, hogy egyéni sorsvállalás és közösségi boldogulás nem ellentételezett fogalompár s fõleg nem ellentétes irányú magatartás.

Az érdekegyeztetésen alapuló szándék vezérli mindennapi munkánkat: szervezõ tevékenységünket s sokszor nem sok látható haszonnal kecsegtetõ jövés-menésünket és a betûvetésben elért kisebb-nagyobb eredményeinket.

Az idõ, de még a céljaink felé vezetõ utat taposóaknákkal teletûzdelõ elleneink érvelése is azt bizonyítja, hogy nyolc évvel ezelõtt az erdélyi magyar kultúra legfõbb igényeit és követeléseit helyesen neveztük meg. Szeretnék ez alkalommal is emlékeztetni arra, hogy elsõ szabad, tehát külsõ és belsõ cenzúrától mentes megnyilatkozásában tizenöt kolozsvári magyar értelmiségi 1989. december 24-én Hívó Szó címmel közzétett felhívásában a következõ mondatok alá írta oda a nevét:

„A legsürgõsebb feladat jogi és intézményes biztosítékok teremtése az anyanyelv korlátlan használatára, a minden szintû magyar nyelvû oktatás visszaállítására – beleértve a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemet. A romániai magyar tudományos önismeret  szabad ápolása, mûvelõdési intézményeink, elsõ helyen az Erdélyi Múzeum-Egyesület mûködésének anyagi és szellemi biztosítása.” Felolvasom a nevüket azoknak, akik ezt a hívó szót aláírásukkal hitelesítették: Balázs Sándor, Balogh Edgár, Balogh Ferenc, Benkõ Samu, Cseke Péter, Csép Sándor, Cs. Gyímesi Éva, Csetri Elek, Gáll Ernõ, Jakó Zsigmond, Jenei Dezsõ, Kántor Lajos, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Nagy György.

Helyesen cselekedtünk, amikor néhány nappal ezután összeültünk az akkor nagybeteg Jakó Zsigmond otthonában, és kimondtuk az EME felélesztését. Felolvasom azoknak a nevét is, akik ezen a megbeszélésen jelen voltak: Balázs Sándor, Benkõ Samu, Csetri Elek, Faragó József, Gáll Ernõ, Imreh István, Kántor Lajos, Kiss András, Nagy György, Nagy Jenõ, Sipos Gábor.

És helyesen cselekedett az a 9 marosvásárhelyi felelõsen gondolkodó értelmiségi, név szerint: Bedõ Károly, Bérczes Judit, Dézsi József, Feszt Tibor, László János, László József, Péter Mihály, Szabó István, Szövérfy Ágnes, akik sajtónyilatkozatban sürgették az EME újjáélesztését.

A Bolyai Tudományegyetem nevének említésekor fogalomtisztázást tartok szükségesnek. Amikor ennek az intézménynek a nevét épeszû emberek a szájukra, illetõleg tolluk hegyére veszik, nem az 1948-ban és 1952-ben kétszer egymás után lefejezett és kegyetlenül bolsevizált fõiskolai intézményre gondolnak, hanem arra az erdélyi magyar tudományegyetemre, amelyen a mi nemzedékünket matematikára Borbély Samu, fizikára Fényes Imre, filozófiára Tavaszy Sándor és Gaál Gábor, lélektanra Harkai Schiller Pál, esztétikára Benedek Marcell, régi magyar irodalomtörténetre György Lajos, magyar nyelvtudományra Szabó T. Attila, nemzetközi jogra Buza László, elme- és ideggyógyászatra Miskolczy Dezsõ tanította, s amely a nagy személyi vérengzések után már 1957-ben olyan tanulmánysorozat kiadásába kezdett, melynek elsõ (s egyben utolsó) kötete Kelemen Lajos-Emlékkönyv címmel vonult be az erdélyi magyar tudománytörténetbe. E kötetet látva a Bolyai Tudományegyetem megszüntetését szorgalmazók egyáltalán nem a gettó, a gettósodás veszedelmét emlegették, hanem az intellektuális verseny elõl zárkóztak el. Sapienti sat! Magyarul: Az okos ember kevés szóból ért!

Azt pedig, hogy Erdély magyar egyeteme a második világháború után Bolyai János nevét vette fel, engedtessék meg nekem úgy minõsítenem, hogy ez tudománytörténetileg bölcs választásnak bizonyult.

Helyesnek, idõtállónak mutatkozott az is, hogy a Román Köztársaság Mûvelõdésügyi Minisztériuma által ellenjegyzett kolozsvári bírósági határozat alapján törvényesen bejegyzett Egyesületünk Alapszabályának elsõ paragrafusában kimondtuk: „Az Egyesület az 1841/3. évi erdélyi Országgyûlésen kezdeményezett és 1859-tõl fogva 1950-ig ténylegesen mûködõ Erdélyi Múzeum-Egyesület tevékenységének folytatójaként annak a megváltozott körülményekhez alkalmazott céljait kívánja megvalósítani. Ennek megfelelõen a Romániában élõ magyarság tudományos és mûvelõdési életének szakmai szervezete és mint ilyen, egyik szervezõje.”

Helyesnek bizonyult az is, hogy említett Alapszabályunk 9. paragrafusában leszögeztük azt az elõdeink által is ismételten rögzített tételt, hogy „az Egyesület politikával nem foglalkozik”. Amikor ennek helyességét hangsúlyozom, feltétlenül éles különbséget kell tennem a politikai és a közéleti szerepvállalás között. Ez utóbbi ugyanis magától értetõdõ feladata Egyesületünknek.

Ezt bizonyította már elsõ közgyûlésünkön a programadó elnöki elõterjesztés, amely közéleti összefüggésben tárgyalta a korszerû erdélyi magyar tudománymûvelés  elõtt álló feladatokat. Ilyen axiómaszerû megállapítás hangzott el ebben a teremben 1990. október 27-én Jakó Zsigmond elnök szájából: „Világosan kell látnunk, hogy tudományosságunk a jövõben csak két lábra állítva lehet korszerû és eredményes. Az egyik lába a magyar nemzetiségi tudományos szervezet, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a másik viszont az állami magyar felsõoktatás kell legyen.”

Az is újjáéledésünk elsõ pillanatától fogva fennen hirdetett elvünk, hogy Egyesületünk a magyar nyelvû alkotómunka folyamatába be kívánja illeszteni a tudományos tevékenység egészét. Ez nem jelent kevesebbet, mint hogy elvileg igényt tartunk a természet és benne az ember titkait feltáró tudományos kutatás egészének magyar nyelvû mûvelésére. Ez tudatosan vállalt feladat, kitûzött cél, és egybevág az erdélyi magyar tudománytörténet enciklopédikus hagyományaival. Talán a mai kor embere számára is van sugalmazó erõ abban, hogy Bolyai János személyében egy matematikus, Kõrösi Csoma Sándor személyében egy filológus vívott ki magának méltó helyet az egyetemes tudománytörténet halhatatlanjai sorában.

A nagy matematikai apparátussal dolgozó kommunikációs elmélet döbbentett rá arra, hogy a tudományos gondolkodás finom rezdüléseinek a világában a legtökéletesebb komputerben, az agytekervények szervezett káoszában milyen óriási szerepe van az anyanyelvi élménynek. Ennek a csodálatos természeti ajándéknak, a nyelvi élménynek semmivel sincs kisebb ereje a tudományokban, mint például a szépirodalomban. Szürkeállományunk sorvasztását jelentené az, ha Európába való nagy készülõdésünkben éppen legjövedelmezõbbnek ígérkezõ kincsünket, a teremtõ gondolkodásra felkészítõ anyanyelvet szorítanánk szûk szakmai korlátok közé.

Utópiákban jártas fejemmel nem szédítem sem magamat, sem másokat azzal, hogy mindenféle kutatóintézet felállításával fogjuk rövidesen megtenni elsõ lépteinket a kor kívánalmai felé. Csak az okos érdekegyeztetés segíthet ebben a tekintetben is rajtunk. Bízzunk benne, hogy lesz egyezkedési készség bennünk, erdélyi magyar tudománymûvelõkben és a román államhatalom illetékes szerveiben, hogy létrehozhassuk az egyesületi és az állami szerepvállalás közötti okos egyensúlyt. Nem titkoljuk, hogy a romániai magyar kultúra éppen úgy szeretne bekerülni a román állami költségvetés védelmi övezetébe, mint amilyen nagy erõfeszítésekkel igyekszik Románia bekerülni a NATO-ba vagy az Európai Unióba.

Azt az egyezségi készséget kérjük államunktól, melyet õ kér Európától. A romániai magyarság politikai testületétõl pedig azt várjuk – és ezt a kívánságunkat nyilvános fórumon ki is fejeztük –, hogy teremtse meg azokat a tárgyalási lehetõségeket, ahol az erdélyi magyar kulturális javak tulajdonjogáról és azok mindenkit kielégítõ használati feltételeirõl érdemleges megállapodások születhetnek.

Egyesületünk a maga részérõl mind a tudományos kutatásban, mind pedig publikációs tevékenységében tett már egyezkedést elõkészítõ lépéseket. Két példát említek, jelezvén ezzel azt is, hogy szûkre szabott lehetõségeink között milyen eredeti kutatásoknak biztosítottunk prioritást.

Igyekeztünk a magunk és a mások emlékezetébe is jól bevésni, hogy az elmúlt századokban egyszer-másszor már esett találkozásunk Európával. A felvilágosodás korának nagy kontinentális buzgólkodásában két olyan intézmény is megszületett, mely az európai kultúra erdélyi honosságáról állított ki nemzetközileg nosztrifikált oklevelet. Két közkönyvtárról van szó, ezek alkotóiról, az alapítás folytonosságáról Egyesületünk példamutatóan megemlékezett.

Batthyány Ignácról és nagyszerû mûvérõl, a gyulafehérvári Batthyaneumról 1990-ben ünnepi ülésen nemcsak méltató szavakat mondtunk el, hanem kifejeztük azt a reménységünket, hogy a nagy püspök által létesített intézmény hamarosan hatékony alkotóeleme lesz az erdélyi magyar tudománynak.

Néhány héttel ezelõtt hagyta el a nyomdát Egyesületünk legújabb kiadványa, a könyvtáralapító Teleki Sámuel tudományépítõ szerepét bemutató monográfia. A könyvet író Deé Nagy Anikó harminc év kutatási eredményeit foglalva össze tárta fel, hogy a közkönyvtárnak szánt csodálatos mûvelõdési kincs mögött az alapító kancellárnak milyen hatalmas, kitartó, alkotó erõfeszítése húzódik meg.

A püspök egyházmegyéjére, az Erdélyi Római Katolikus Egyházra hagyományozta gyûjteményét, a kancellár az Erdélyi Református Egyházra bízta, hogy féltõ gondviselõje, õrizõje legyen a Teleki Téka néven ismert könyvtárnak. A két erdélyi magyar egyházi, mûvelõdési intézmény alapítása hiteles történetének a papírra vetésével a tudomány elvégezte a maga feladatát.

A sor most az államhatalmon van. Örvendetes változás tényleges bizonyságát látnók abban, ha az állam illetékes képviselõje Gyulafehérváron átadná a Batthyaneum kulcsát fõtisztelendõ Jakubinyi György érsek úrnak, Marosvásárhelyen pedig a Teleki Téka kulcsát fõtiszteletû Csiha Kálmán püspök úrnak. Biztos vagyok benne, hogy a tudós román kutatók éppen olyan szívesen látott vendégek lesznek ezekben az egyházi tulajdonba visszakerülõ intézményekben, mint ahogy az volt annak idején Timotei Cipariu, Nicolae Densuºianu vagy Nicolae Iorga, hogy csak három nagy román nevet említsek azok közül, akik kutatókként megfordultak a két erdélyi könyvesházban.

Szándékosan nem a mi egyesületi igényeinkkel hozakodtam elõ, hanem két olyan egyházéval, melyeknek jogfolytonosságát még egyetlen bíróság sem merészelte kétségbe vonni. Velünk viszont már ez is megesett. Sõt az egyik nagy példányszámú kolozsvári újság óriás betûkkel ilyen szöveget szedetett vezércikke elé: „Societatea Muzeului Ardelean vrea sã punã mâna pe un imobil din Piaþa Unirii. – Az Erdélyi Múzeum-Egyesület rá akarja tenni a kezét egy ingatlanra az Egyesülés terén.” Közismert, hogy arról a fõtéri házról van szó, amelyet Wass Otília hagyományozott az Egyesületre.

Rátérek néhány szívderítõbb dologra. Szeretném néhány szóban méltatni tagságunk összetételében a fiatalodás tendenciáját. A belépési nyilatkozatok azt bizonyítják, hogy a húszévesek nemzedéke lassan kezd bízni bennünk. Szívesen használják könyvtárunk gyarapodó állományát, jövõképükbe beiktatják a továbbtanulásukat biztosító ösztöndíj-lehetõségeket, és ami ennél is fontosabb, egyesületi kereteink között alkotómûhelyeket hoznak létre a maguk számára, és vállalkoznak például olyan kutatások folytatására, amelyekre az indíttatást hajdan élt tagtársainktól nyerték. Ismeretes, hogy a botanikusok régebbi nemzedéke példaszerûen feldolgozta a kolozsvári Szénafüvek néven ismert kistáj növényvilágát, nos nemrégiben fiatal tagtársaink arra vállalkoztak, hogy számba vegyék és feldolgozzák ennek ma élõ állatvilágát. Beszámolóikat hallgatva nemcsak gimnazista korom szép bogárgyûjtõ-emlékei jutottak eszembe, hanem az is tudatosodott bennem, hogy a mai húszévesek között nõ fel az a nemzedék, amely remélhetõleg felvirágoztatja az új erdélyi magyar tudományt. Jó híreim vannak a Böhm Károlyra emlékezõ fiatal filozófusokról, a latin nyelvet szorgalmasan tanuló s már forrásfeltárásra is vállalkozó történészekrõl, az Erdély köveit tanulmányozó geológusokról.

Mindent elkövetünk, hogy Szakosztályaink megteremtsék azokat a feltételeket, amelyek között elõbb-utóbb Egyesületünket igazi otthonának tekintheti a tudományban életcélt keresõ és találó ifjúság.

És ha már szóltam az ifjúságról, engedtessék meg, hogy befejezésül néhány jó szót ejtsek egyelõre pótolhatatlan öregjeinkrõl is. Különösen hálás vagyok Kiss András fõtitkár úrnak és Soó Tamás gazdasági tanácsos úrnak, hogy életéveiket meghazudtoló frissességgel, nagy-nagy szeretettel építik az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, az építés eredeti és átvitt értelmében egyaránt. Kívánom, hogy az õk buzgósága, önzetlensége ragadjon rá Egyesületünk valamennyi, minapi összesítésünk szerint 3125 tagjára.

És ezzel mondandóm végére értem.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék