Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1997/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 59. kötet, 1997. 3-4.füzet

Incze Miklós

Magyar történet- és társadalomtudományi mûhelyek
a kolozsvári magyar egyetemen (1940–1949)*

1. Arra szeretném elsõsorban felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos és eredményes volt – napjainkig is kihatóan – a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem utolsó (1940–44) és a Bolyai Tudományegyetem elsõ (1945–1949) idõszaka Erdély és a magyarság tudományossága szempontjából. Ez természetesen nem véletlen, hiszen az elért tudományos eredményekkel nemcsak Erdély és Magyarország gazdagodott, hanem – számos vonatkozásban – a határokat nem ismerõ egész tudományos világ is.

Az viszont sajátosság, és a közvetlen elõzményekhez tartozik, hogy a két világháború között Erdélyben nem volt magyar egyetem, s 1940 kora õszén gyorsan és hatékonyan kellett a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemet az átmenetileg befogadó Szegedrõl Kolozsvárra visszatelepíteni olyan körülmények között, hogy a román hatóságok minden mozdíthatót (laborokból, klinikákról) magukkal vittek. Mindezt nem kis nehézségek árán mihamarabb pótolni kellett a hatékony mûködés-oktatás és tudományos kutatás magas színvonala érdekében. A legfontosabb azonban a professzori gárda „kiállítása” volt, aminek érdekében – mivel a két világháború közötti Erdélyben természetesen nem termelõdhetett ki minden tudományszakra elegendõ, egyetemi oktatásra és tudománymûvelésre egyaránt felkészült, Erdélyben élõ magyar szakember, s a szegedi egyetemet sem lett volna helyes megszüntetni – a részben visszatérõ szegedieken kívül Budapestrõl, Debrecenbõl, Pécsrõl kellett professzorokat hozni és újakat (ha lehetett, elsõsorban eredetileg erdélyi származásúakat) is kinevezni.

Mind e nehézségek ellenére, ezekkel együtt, rendkívüli teljesítmény volt az akkori kultuszkormányzat (mindenekelõtt Szily Kálmán kormánybiztos, államtitkár, majd vallás- és közoktatásügyi miniszter) részérõl a Ferenc József Tudományegyetem kolozsvári teljes megszervezése és 1940. október 24-i újramegnyitása, figyelembe véve azt is, hogy a vonatkozó törvény ötödik karként Közgazdaságtudományi Kar megszervezését is elrendelte. Ilyen irányú egyetemi képzés akkor Magyarországon csak Budapesten volt a Mûszaki Egyetem keretében.

Az öt kar 83 tanszékén így rögtön októberben megkezdõdhetett az oktatási és tudományos munka málnási Bartók György rektor, filozófiaprofesszor irányításával; õ és a botanikus Györffy István már 1919 elõtt is Kolozsváron voltak professzorok. Külön ki kell emelnünk Buza László professzort, a Jog- és Államtudományi Kar az idei dékánját, aki mindvégig fontos szerepet játszott az Egyetemi Tanács kitûnõ mûködtetésében dékánsága és késõbbi rektorsága (1943–44) idején, és abban is, hogy Miskolczy Dezsõ orvosprofesszorral (1944–45-ben az Egyetem rektorával) 1944 õszén és utána a kiürítési rendelkezés ellenére az Egyetem helyben maradt Kolozsváron.

Az Egyetemnek ez az idõszaka tehát két részre osztható/oszlik: a Ferenc József Tudományegyetem négy évére (amikor én az Egyetem hallgatója voltam) és a Bolyai Tudományegyetem elsõ, egyértelmûen színvonalas, 1945–49 közötti idõszakára (amikor – 1949 nyaráig – az Egyetem oktatója voltam). 1949-ben a magyar–román államközi egyezmény alapján még mindig oktató magyar állampolgárságú professzoroknak el kellett hagyniuk Kolozsvárt, mert szerzõdésüket a román minisztérium nem hosszabbította meg; némelyikükét már elõbb, 1947-ben sem. 1948-ban újabb tíz professzornak kellett távoznia.

Lényegében ezzel az utóbbi idõponttal esik egybe az Erdélyi Tudományos Intézet felszámolása is; az idõbeli egybeesés természetesen nem véletlen.

Az 1940 õszén az Egyetem mellett, azzal egy idõben felállított és megszervezett Erdélyi Tudományos Intézet (ETI), bár hivatalosan a budapesti Teleki Pál Intézet tagintézete volt, szimbiózisban mûködött az Egyetemmel, anélkül hogy bármelyiknek fel kellett volna adnia saját külön arculatát. Az ETI intézeti tanárai egyben az Egyetem magántanárai voltak, és elõadtak az Egyetemen. Az Egyetem egyes professzorai, egyben az ETI vezetõi, az ETI kiadásában jelentettek meg számos fontos mûvet.

Az Intézetet 1945 után az Egyetemhez csatolták, s új, kitûnõ fiatal kutatók is bekapcsolódtak munkájába: Faragó József folklorista, Imreh István gazdaságtörténész és Markos András szociológus. 1947-tõl Gaál Gábort tették meg – a marxista–leninista átalakítás jegyében – az Intézet igazgatójává. Az Intézet 1949 végéig tudott tudományosan mûködni; 1950 elején megszüntették, tagjait széthelyezték.1

Ugyancsak régi és igen szoros együttmûködés létezett az Egyetem és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) között. Az EME az 1859–1934 közötti idõszakban, gyûjteményeinek kifejlesztése mellett több mint 2500 tudományos értekezést közölt,2 és az erdélyi tudományosságnak a két háború között különösen nagy szolgálatot tett. Az Egyetemmel való együttmûködése 1940 õszétõl nagy lendülettel folytatódott, mindaddig, amíg 1949-ben megkezdték felszámolását, ami 1950 elején az ETI-hez hasonló megszüntetéséhez vezetett. (Jegyezzük meg azonban: az 1950 óta nem létezõ ETI-vel szemben az EME 1990 óta újra mûködik.)

Mindez ahhoz a kérdéshez is átvezet: nem véletlen, hogy Erdély magyar egyeteme mindig Kolozsváron mûködött, és ez a tény a történelmet és a történelmi Kolozsvárt ismerõk elõtt természetes. A város mindenkori szellemi légköre mellett Kolozsvár rendelkezik azzal a széles körû intézményi háttérrel – tudománymûvelõ és tudománymûvelést biztosító intézetek, könyvtárak, levéltárak, múzeumok –, amely szükséges ahhoz, hogy a hagyományokat sem hagyva figyelmen kívül, megfelelõ koncentrált szellemi-tudományos erõkkel önálló, valódi egyetemet lehessen létrehozni.

2. Történeti és általában társadalomtudományi munkásságot és tudományos mûhelyeket a Ferenc József Tudományegyetem kari szerkezetébõl következõen – az ETI-vel és az EMÉ-vel együttesen – az Egyetem három karán: a Jog- és Államtudományi, a Bölcsészettudományi és a Közgazdaságtudományi Karon, azok közre- és együttmûködésével lehetett folytatni, illetve kialakítani. Ez természetesen nem jelent merev elválasztó vonalat az orvostudomány és egyes természettudományok olyan kutatási területei között, amelyek – interdiszciplináris módon – kapcsolatosak lehetnek társadalom- és történelemtudományi kutatásokkal, azokat is érintik, és eredményeik kiteljesedéséhez hozzájárul(hat)nak. Arról is szólnom kell, hogy mennyire tisztában voltak 1940-ben a Ferenc József Tudományegyetem vezetõi és professzorai az Egyetemen folytatott tudományos munka fontosságával. Az 1940. október 24-i tanévnyitó közgyûlésen György Lajos irodalomtörténet-professzor, az erdélyi tudományosság kiemelkedõ személyisége többek között a következõket mondotta: „Annak a több mint ötvenezer tanítványnak és közel tizenötezer doktornak a szellemét idézem s az élõ nemzedékek ideáramló meleg örömét tolmácsolom, akik 1872-tõl kolozsvári mûködésének utolsó napjáig ezen az Egyetemen nyertek szellemi életformát és a magasabb rendû irányítómunkára átfogó egyetemes látást. Tanárok és tanítványok országos hírû fényes neveit õrzik az egyetem évkönyvei, a közélet intézményei s a magyar tudományosság elévülhetetlen lapjai [...]. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, amely már 1872-ben az Egyetem kibontakozását a legnagyobb áldozatkészséggel támogatta, [...] nemcsak felébredt aléltságából, és felépült romjaiból, ahol az 1919-ben földönfutóvá lett Egyetem hagyta, hanem szervezetet adott, kereteket nyújtott és anyagi segítséget biztosított a tudományos munka minden ágában az erdélyi erõk összefogására, kifejtésére, s gyûjteményeivel ma ismét rendelkezésére áll az Egyetemnek a kezdeti nehézségek áthidalásában. A volt tanítványoknak az a csoportja, mely az Egyetem eszmeiségével egy pillanatra sem szakította meg a szellemi kapcsolatot, önmegtagadással vállalva a tudományos érvényesülés reménytelenségét, dolgozott két évtizeden át csak azért, hogy ne érezze Erdély magyarsága a tudománynélküliség alacsonyrendûségét.”3

Iktassuk ide málnási Bartók György rektor szavait is, miután az erdélyi szellemrõl részletesen szólott: „Talán nem csalódom, ha ezek után azt mondom, hogy az erdélyi szellem az erõk szabad kifejtésének és a közös szolgálatnak, az egyéniségek kialakulásának és a közösségbe tagolódásnak, a szeretetnek és a hálának, a szolgálatnak és odaadásnak szelleme.”4

Az 1940–41-es elsõ egyetemi év múltán Bartók György lelépõ rektorként arról számolhatott be, hogy a kifejezetten egyetemi munkák – elõadások, szemináriumok – mellett az egyetem tanárai és oktatói „összesen 466 dolgozatot, illetve mûvet közöltek a hazai és külföldi szakfolyóiratokban, és egyetemi tanárok szerkesztésében itt Kolozsvárt 2 tudományos folyóirat jelent meg. A rendes egyetemi elõadásokon kívül az Egyetem professzorai és a tantestület az [egyetemi] év folyamán 149 elõadást tartott, nagyobb részint Kolozsvárt, de Budapesten és más magyar városokban is.”5

Szentpétery Zsigmond lelépõ rektor pedig 1942. október 12-én tartott beszámolójában leszögezte, hogy „az 1941–42. évi tudományos termelés teljesen méltó Egyetemünk régi hírnevéhez [...] a megjelent tudományos dolgozatok száma ötszázon felül van”.6

A sort folytathatnám a Kovrig Béla (1942–43), Buza László (1942–44) beszámolóiban mondottakkal, de talán így is érzékeltetni lehetett szavak és tettek egységét, a tudománymûvelés fontosságát a Ferenc József Tudományegyetemen.

3. Fontossági sorrend nélkül, hiszen ennek valódi érdemi lehetõsége sincs, szeretnék egyes társadalomtudományi szakokban elért eredményekrõl röviden szót ejteni.7

A jog- és államtudományok területén – a hagyományokat folytatva – jelentõs tudományos eredmények születtek mind a nemzetközi jog mûvelése (Buza László: Bona fides és joggal való visszaélés a nemzetközi jogban; A nemzetközi jog alaptanai; A deliktum fogalma a nemzetközi jogban; A nemzetközi jogalkotás jelszavai és alapelvei a bécsi kongresszus óta stb.), mind utóbb, a kommunista diktatúrában indokolatlanul és az ország számára kártékonyan háttérbe szorult, ám napjainkban újraéledõ nemzetközi magánjog tudományos mûvelése területén (Szászy István: Magyar nemzetközi magánjog; A magyar magánjog kiterjesztése Erdélyre; Magyar idõközi magánjog; Droit international privé comparé stb.). Szászy István a hágai Nemzetközi Jogi Akadémia tanára is volt, 1945-ben Budapestre hívták meg professzornak.

A kereskedelmi és váltójog igen jeles mûvelõje volt a Jogi Karon Tury Sándor Kornél (Gazdasági szemlélet és büntetõjog; Hiteljogunk fejlõdése az utolsó két évtizedben; A biztosítás fejlõdését befolyásoló tényezõk és az azokkal kapcsolatos egyéb tanulságok stb.), Sövényházi Ferenc pedig a Közgazdaságtudományi Karon (Jogalkotás és gazdasági élet; A hites könyvvizsgálat fejlõdése és jõvõje stb.). A magyar közjog kiterjedt munkásságú professzora volt Csekey István, jelentõs nemzetközi tudományos kapcsolatokkal (Werbõczy és a magyar alkotmányjog, a Tripartitum bibliográfiájával; A nemzetiségi érzület büntetõjogi védelme stb.). Horváth Barnának, a jogbölcselet nemzetközi tekintélyû professzorának nagyívû jogelméleti és jogszociológiai munkássága volt igen széles körû (A jogszociológia útjai; Népszerû szociológia; Géniusz pere. Sokrates–Johanna stb.). 

Balás P. Elemér a magyar polgári és büntetõtörvénykezési jog és az anyagi büntetõjog magas szintû mûvelõje volt, 1912 óta mintegy kétszáz publikációval. 1940 utáni munkásságából a következõket emeljük ki: Személyiségi jog; Személyi és dologi szemlélet az anyagi büntetõjog és a perjog fejlõdésében; A magyar büntetõ perjog fejlõdése a világháború után; A magyar polgári törvénykezési jog fejlõdése a világháború után stb.

A közgazdaságtan jeles mûvelõje volt Lazar Livius és Kislégi Nagy Dénes a Közgazdaságtudományi , ifj. Boér Elek és Schneller Károly a Jog- és Államtudományi Karon. Utóbbi a statisztika professzoraként már 1917-tõl széleskörûen mûvelte szaktudományát (Népesedéspolitika; Az egyke okai és ellenszerei; Latifundium és népszaporodás; A születési arány alakulása; Születési arány és vallásfelekezet; Társadalompolitikai feladataink stb.), 1940-tõl ezt újabb munkákkal teljesítette ki (A nemzetiségi statisztika módszere; Közlekedési teendõk az erdélyi gazdaságpolitika szolgálatában; Az erdélyi Unió problémája stb.). Martonyi János a magyar közigazgatási jog területén fejtett ki jelentõs tudományos munkásságot (A magyar szociális igazgatás félszázados fejlõdése; Közigazgatásunk reformja stb.), Bónis György jogtörténeti munkássága pedig (A személyes királyság kora; Törvény és szokás a Hármaskönyvben; Magyar jog – székely jog) a történettudomány területére is átvezet. 1945 után (1947. évi kitoloncolásáig) a népi jogéletkutatást is folytatta és irányította. Hûbériség és rendiség a feudális magyar jogban címû magisztrális kötetét 1947-ben megjelenése után azonnal zúzdába küldték Max Weber ideáltipikus módszerének alkalmazására hivatkozva. A könyvnek csupán néhány példánya maradt meg.

A történelemtudomány 1940 utáni kolozsvári fejlõdésében a magyar és egyetemes történeti tanszékeken folytatott munka mellett rendkívül fontos szerepe volt az ETI-nek és az EME-nek is. Utóbbi keretében folyt a két világháború között mind a társadalom-, mind a természettudományok mûvelése számos kitûnõ szerzõvel, akik 1940-tõl az Egyetem professzorai vagy intézeti tanárok lettek. Tanulmányaik fõleg az Erdélyi Múzeumban, 1930-tól az Erdélyi Irodalmi Szemlében, az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatában jelentek meg. Az 1940-tõl kezdõdõ idõszakban, 1941–47 között az EME kialakított egy erdélyi magyar kutatóközpontot, s megszervezte és biztosította a történelmi iratok szakszerû védelmét/megõrzését.

Mindebben nagy szerepe volt Kelemen Lajosnak (1940 után múzeumi és levéltári fõigazgató), akinek hatalmas tudása és forrásismerete, tudományos segítõkészsége egészen rendkívüli volt, s hosszú idõn át önzetlen segítõje volt a kutatásnak, a tudós kutatóknak. Elsõsorban az õ és Szabó T. Attila nyelvészprofesszor kezdeményezésére jött Kolozsvárra 1941-ben tanársegédnek Jakó Zsigmond (késõbb adjunktus), akinek a szervezõképességével és lankadatlan szervezõmunkájával – Kántor Lajos EME titkár segítségével – alakították ki a szóban volt kutatóközpontot és iratvédelmet. A háború után az EME folytatni próbálta munkáját, ám 1947-ben vezetõit leváltotta az új hatalom, s a helyükre állított intézõbizottság is csak 1950 elejéig mûködött, amikor az EME jogi személyiségét megszüntették. Az Egyesület tudományos gyûjteményeinek gondozására és rendeltetésszerû használatára a Bolyai Egyetemnek sem volt lehetõsége, hatalmi úton osztották meg, illetve osztották szét a gyûjteményeket.

Jakó Zsigmond A gyalui vártartomány urbáriumai c. munkájáért 1942-ben a Magyar Tudományos Akadémiától Kõrössy Flóra-jutalomdíjat és emlékérmet kapott. Õ mind a Ferenc József, mind fõleg a Bolyai Tudományegyetemen (melynek 1947-tõl professzora volt) jelentõs történettudományi munkássága mellett iskolateremtõ történész volt, akinek igen sokat köszönhet az erdélyi magyar történettudomány. Ezt újabban kiérdemelt magas kitüntetései is fényesen igazolják. A tárgyalt idõszak kezdetén már megjelent tõle az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatában Az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárának múltja és feladatai (1942) s elõbb A románság  megtelepülése az újkorban c. munkája.8

Számos fontos történettudományi munka született és munkálat folyt az ETI-ben is 1940–1949 között. A magyar–román, illetve a magyar–szász kapcsolatokkal foglalkozó szakosztályainak munkássága is döntõen a történettudományokhoz illeszkedett. E tevékenység fontosságát jelzi az a néhány munka is, amelyet a számos vonatkozó kiadvány közül kiemelünk, így Bíró Vencel: Gróf Majláth Gusztáv püspök a román szenátusban, Makkai László: Szolnok-Doboka magyarságának pusztulása a XVII. század elején, Tamás Lajos (az ETI elnöke) négy munkája: Magyar–román közigazgatási szótár; A magyar eredetû román kölcsönszavak mûvelõdéstörténeti értékelése; Fogarasi István kátéja. Fejezet a bánsági és Hunyad megyei románság mûvelõdéstörténetébõl; Ugocsai magyar–román kapcsolatok és Venczel József Az erdélyi román földreform címû munkája.

Az ETI jelentette meg a történettudományi kutatás nagy volumenû forráskiadványait is; ezek hosszú távra is érvényes alapmûvek a további történettudományi feldolgozásokhoz. Köztük szerepel Jakó Zsigmond már említett munkája a gyalui urbáriumokról, továbbá Erdély magyar egyeteme Bisztray Gyula–Szabó T. Attila –Tamás Lajos szerkesztésében, Szabó T. Attila: Kalotaszeg helynevei I.; Veress Endre: Báthory István levelezése I–II.

Az Intézet további kiadványainak legjelesebb szerzõi (egyesek több mûvel): Balogh Artúr, Buza László, Bónis György, Entz Géza, Kelemen Lajos, György Lajos, László Gyula, Imre Samu, Jancsó Elemér, Venczel József.

Venczel József intézeti tanár és egyetemi magántanár (1940–1944), 1945-tõl a statisztika egyetemi tanára nemcsak kitûnõ szociológus és szociográfus, statisztikus, hanem kiváló tudományszervezõ és kimagasló személyiség is volt. Éppen nagyhatású személyisége miatt hurcolták el 1947-ben. Külön ki kell emelnünk 1940 utáni szerepét a bálványosváraljai népismereti kutatás, falukutatás vezetésében. Ezekben a kutatásokban sorozatosan nem kis számú egyetemi hallgató vett részt és vértezõdött fel reális népismerettel. Ez a munkálat az akkori egyetemi hallgatók között talán jó fél évszázadon át Imreh István barátomra és volt évfolyamtársamra, az MTA késõbbi külsõ tagjára volt nagy hatással; õ 1945 után mind az ETI-ben, mind a Bolyai Tudományegyetemen dolgozott. 1946–47-ben a Bolyai Tudományegyetem Szabadegyetemének szervezõi feladatait is kitûnõen ellátta. Történettudományi munkássága igen jelentõs.

1940–1944 között az Egyetem történeti tanszékei természetesen a történettudomány mûködési centrumai voltak. Bíró Vencel Erdély és Kelet-Európa történetének professzoraként tovább gazdagította 1908-tól kezdõdõ munkásságát: Gróf Batthyány Ignác (1741–1798); Gróf Batthyány Ignác levelei; Erdélyi katolikus nagyok; bevezetõ tanulmány az Erdély öröksége c. forráskiadvány III. kötetéhez (szerk. Makkai László) stb. Váczy Péter, 1942 nyaráig a középkori történelem professzora (1927 óta publikált) a többi között forráskritikai tanulmányt közölt A Vazul-hagyomány középkori kútfõinkben címmel. További kimagasló tanulmányai: Jean Bodin a középkori magyar  királyság és a pápaság viszonyáról; Szent István emberi alakja; Magyar középkor a Balkánon stb. Tóth László, az egyetemes történet professzora (1921-tõl publikált) számos fontos résztanulmányt és cikket tett közzé, amelyek közül az alábbiakat emelném ki: Erdélyi biedermeier; Grosse ungarische Balkanforscher; Die Balkanpolitik Ungarns zur Zeit des Dreikaiserbundes.

Makkai László más összefüggésekben már említett mûvei mellett legfontosabb a Gáldi László professzorral együtt írt és szerkesztett A románok története, különös tekintettel az erdélyi románokra c. munka. Rendkívül értékes továbbá a Fekete-Nagy Antallal együtt megjelentetett forráskiadvány: Documenta Historiae Valachorum in Hungaria illustrantia usque ad annum 1400; Erdély története stb.

László Gyula egyetemi magántanár, intézeti tanár A honfoglaló magyar nép életérõl írott nagy sikerû munkája után ebben az idõszakban fõleg avar kori és gót leletekrõl, a népvándorlás kori temetõk térképezésérõl és a honfoglaló magyarok mûvészetérõl, a magyar õstörténelem régészetérõl publikált. 1945-tõl a Bolyai Tudományegyetem professzoraként 1949-es távozásáig értékes tanulmányokat adott közre (A népvándorlás lovas népeinek õsvallása stb.).

4. A történettudományi munkálatok rövid ismertetése után talán helyénvaló a nem kifejezetten történeti, de fontos történettudományi vagy ilyen vonatkozású munkákat (is) közreadó bölcsészettudományi tanszékrõl – legalább érintõlegesen – megemlékezni. Így mindenekelõtt Tamás Lajos, az általános és román nyelvészet professzora (1925-tõl publikált) idõszakunkra esõ munkái közül – a már említett ETI-kiadványok mellett – föltétlenül fel kell hívni a figyelmet Rómaiak, románok és oláhok Dácia-Trajánában címû mûvére.

S ekkor még nem is szóltunk, de legalább felemlegetjük, a kiváló nyelvész Szabó T. Attila és a kitûnõ etnográfus Viski Károly (1905-tõl publikált, 1940–41-ben Kolozsváron) és Gunda Béla 1943–48 közötti munkásságáról, továbbá Zolnai Béla, a francia nyelv és irodalom, valamint az összehasonlító irodalomtudomány professzora széles körû tudományos tevékenységérõl és a magyar irodalomtörténet kiváló professzorainak munkásságától, mint György Lajos, az erdélyi tudományos élet kiemelkedõ alakja (1911-tõl publikált), aki munkásságát nagy jelentõségû tudományszervezõi tevékenysége mellett egész tárgyalt idõszakunkban végig folytatta; Kristóf György, ugyancsak az irodalomtörténet professzora, és Mészöly Gedeon, a magyar nyelvészet és finnugor összehasonlító nyelvészet professzora 1944-ig (1906-tól publikált).

Szólnunk lehetne továbbá Kniezsa István, a szláv filológia professzora és a más összefüggésben már szerepelt Gáldi László munkásságáról, valamint számos nyelvész, régész, mûvészettörténész, klasszika-filológus és más kitûnõ professzorok tudományos teljesítményérõl is.

Szilárd meggyõzõdésem, hogy beszélni kell a szociológia (társadalomtan és társadalompolitika tanszék) helyzetérõl és eredményeirõl, már csak azért is, mert ez a rendkívül fontos társadalomtudomány 1940-ig általánosságban nem kapott megfelelõ helyet a magyar tudományosságban. Ennek okai messzire vezetnek, de mindenesetre tény, hogy Kovrig Béla kolozsvári (1940) kinevezéséig az egész országban csak Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen volt szociológiai katedra, szemben azzal a román gyakorlattal, amely a gimnáziumokban is oktatta a szociológiát, nem is szólva a nemzetközi hírû román szociológiáról (Gusti professzor és iskolája). Így fokozottan fontos volt Kovrig Béla szociológia katedrájának tevékenysége és magának Kovrignak a kiterjedt munkássága a Közgazdaságtudományi Karon 1940-ben felállított tanszéken: Korfordulón; Embersors a szovjetéletben; Társadalom és társadalompolitika – jegyzet; Az egyetem hivatása; Magyar Társadalompolitika I–II.; A munka védelme a dunai államokban.

A Társadalom és Társadalompolitikai Intézetként 1945-tõl tovább mûködõ tanszék hét tanszékbõl álló Társadalomtudományi Intézetet is szervezett; 1946-tól adjunktusként tudományos titkára és kiadványfelelõse voltam. Az Intézet számos társadalomtudományi kiadvány mellett 1946 januárjában és októberében idõszaki kiadványként jelentette meg a Társadalomtudomány és politika, illetve a Társadalomtudomány c. folyóiratot. Ezekben többek között Jordáky Lajos, Gunda Béla, Faragó József, Imreh István, Incze Miklós, Nagy Miklós, Kislégi Nagy Dénes, Jócsik Lajos publikált. A cenzúra elsõsorban Nagy Miklós tanulmánya ellen emelt kifogásokat (Az 1945. évi agrárreform Erdélyben; ez utóbb a Társadalomtudományi Tanulmányok címû sorozatban is megjelent).

1945-ben a tanszék vezetõje Jordáky Lajos, majd végül alulírott lett, de csak az 1947–48-as egyetemi év második szemeszterével bezárólag, amikor is a szociológiai tanszéket – szovjet mintára – megszüntették. Magam 1947–48-ban egyetemes társadalomtörténetbõl tartottam fõkollégiumot (Bevezetés a társadalomtörténetbe, 1948. évi jegyzet) és speciálszemináriumot, hogy azután az új- és legújabb kori egyetemes történeti tanszéket vezessem a (széttagolt) Bölcsészettudományi (Történelem–Földrajzi) Karon 1948–1949-ben. Ebben a tanévben a Történelem–Földrajz Karon a magyar történelmi tanszéket Balogh Edgár (azévi rektor), a régészetit László Gyula, az ókortörténetit Bodor András, a mûvészettörténetit Entz Géza, a középkori egyetemes történetit Jakó Zsigmond, az új- és legújabb kori egyetemes történetit Incze Miklós vezette. A tanársegédek közül Csetri Elek (1949-tõl tanársegéd) késõbb professzor lett. Incze Miklósnak és László Gyulának 1949 nyarán, Entz Gézának 1950-ben kellett Magyarországra távoznia, mert szerzõdésüket tovább nem hosszabbították meg. Balogh Edgárt – Csõgör Lajos elõzõ, alapító rektorral együtt – 1949 õszén bebörtönözték.

Végül, de nem utolsósorban rá kell világítanunk az 1940-ig országosan eléggé elhanyagolt, legalábbis nem kellõképpen reprezentált vállalati gazdaságtan tanszék (Közgazdaságtudományi Kar, illetve 1945 után Jog- és Közgazdaságtudományi Kar) mûködésének fontosságára Rajty Tivadar professzor vezetése alatt (1940–1948), akinek 1948-ban kellett Kolozsvárról tizedmagával távoznia.

5.  Mindenképpen szólni kell még röviden arról is, hogy a Bolyai Egyetem nem zárkózott be az egyetemi oktatás és a tudomány elefántcsonttornyába. 1946-ban a Szabadegyetemi Bizottság megszervezte és elindította a Bolyai Tudományegyetem 1946–47. tanévi Szabadegyetemét, az új körülmények és feltételek között mintegy folytatva az EME megelõzõ ismeretterjesztõ elõadássorozatait.

A szabadegyetemi Tájékoztató bevezetõ szövege szerint a tanfolyamok azt kívánták elérni, hogy a résztvevõk munkakörüket „elmélyítettebb tudással és tágabb látókörrel, módszeresebb képzettséggel és magasabb képesítéssel láthassák el”. Az elõadássorozatok „a tudomány új eredményeit hivatottak megismertetni és a tárgyilagos tudomány világánál a történelmi és társadalmi valóság igaz képét és helyes értékelését megadni. A szemináriumok azokra számítanak, akik valamely tudományszakban elmélyülni óhajtanak, és rendszeres önképzésükhöz szempontokat kívánnak.”9 A tanfolyamok közigazgatási, vállalatgazdasági és társadalomtudományi jellegûek voltak, és elõadássorozataik négy tárgykörben folytak:

1. A természet: Fényes Imre, Dezsõ Lóránt, Haranghy László, Obál Ferenc, Klimkó Dezsõ, Láng István, Móritz Dénes, Feszt György, Lõrinczy E. András, Miskolczy Dezsõ elõadásai.

2. A történelem: Bónis György, Gaál Gábor, Venczel József, Jordáky Lajos, Jancsó Elemér, Incze Miklós, Jakó Zsigmond elõadásai.

3. A társadalom: Gaál Gábor, Demeter János, Buza László, Turnowsky Sándor, Jordáky Lajos, Venczel József, Gunda Béla, Tavaszy Sándor, Kislégi Nagy Dénes, Pásztai Géza, Nagy Zoltán, Kiss Géza, Demény Dezsõ elõadásai.

4. Az irodalom és mûvészet: Zolnai Béla, Entz Géza, Szegõ Júlia, Módi Mihály, Kõmûves Nagy Lajos elõadásai.

Végül a matematika- és természettudományi szemináriumok: Matematika-fizika; Kémia; Biológia; Növény- és állattan; Ásvány- és kõzettan; Földrajz-földtan.

6. A Bolyai Tudományegyetem addigi oktatási és tudományos eredményeinek számos oktatási és tudományterületen 1948 õszétõl elkezdõdött, 1949–1950-ben kiteljesedett hanyatlása: egy lényegében újabb idõszaka következett be, erõsen megváltozott egyetemi vezetéssel. Ez 1959-ig, az önálló magyar Egyetem Babeº–Bolyaira változtatásáig, valójában a Bolyai Tudományegyetem tragikus és törvénytelen megszüntetéséig tartott.

 

* Elhangzott Budapesten 1997. november 8-án, a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, a Bolyai Egyetem Alapítvány és a Szent László Akadémia által a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem alapításának 125. évfordulója alkalmával rendezett emlékülésen.

1 Bõvebben Faragó József: Az Erdélyi Tudományos Intézet. = Az erdélyi magyar felsõoktatás évszázadai. Kiállítás és konferencia. Emlékkönyv. Szerk. Faragó József–Incze Miklós–Katona Szabó István. Bp. 1996. 48–54.

2 Bõvebben Valentiny Antal: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadványainak könyvészeti leírása 1859–1934. = Az Erdélyi Múzeum-Egyesület háromnegyed százados tudományos mûködése 1859–1934. Szerk. György Lajos. Kvár 1937. 200–297.

3 György Lajos beszéde. = Erdély magyar egyeteme. Szerk. Bisztray Gyula–Szabó T. Attila–Tamás Lajos. Kvár 1941. 17, 18.

4 Bartók György megnyitó beszéde. = Erdély magyar egyeteme. 16.

5 Beszámoló a Kolozsvári M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem 1940–41. tanévi mûködésérõl. Kvár 1942. 105.

6 Beszámoló a Kolozsvári M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem 1941–42. tanévi mûködésérõl. Kvár 1943. 82.

7 Fontosabb forrásmunkák a fentieken kívül: A Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Évkönyve az 1940–41. tanévrõl. Kvár 1942; A M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem nyilvános rendes és rendkívüli tanárainak kolozsvári tanári mûködésük megkezdése elõtt kifejtett tudományos munkássága. Melléklet a Kolozsvári M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem 1940–41. tanévi mûködésérõl szóló beszámolóhoz. Kvár 1944; A Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Évkönyve az 1941–42. tanévrõl. Kvár 1943.

8 Erdély és népei. Szerk. Mályusz Elemér. Bp. 1941. 118–141.

9 Tájékoztató a Bolyai Tudományegyetem 1946–1947. tanévi szabadegyetemérõl. Kvár 1946. 2.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék