Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1997/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 59. kötet, 1997. 3-4.füzet

Gábos Zoltán

AFerenc József Tudományegyetem természettudósai

Az erdélyi fõiskolák és egyetemek fellendülésekben, visszaesésekben, újrakezdésekben és megszûnésekben gazdag történetében kiemelkedõ szerep jutott a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemnek. Az 1872-ben kaput nyitó intézmény több szempontból is határkövet jelentett Erdély tudományos és mûvelõdési életében.

Erdélynek 1872 elõtt nem volt állami egyeteme. Piarista egyetemét II. József 1784-ben megszüntette. A 88 évi kényszerszünet idején a tudományok ápolását a fõiskolai ranggal mûködõ intézmények és a kutatásokat ösztönzõ egyesületek vállalták. Az egyéni tudományos törekvéseket egybefogó tudományos központ hiánya súlyos következményekkel járt. A lelkes tudománymûvelõk intézményi háttér nélkül az elmaradottság ellen harcoló magános küzdõk voltak.

Az új egyetem sikerrel teljesítette legfontosabb feladatát. Elõdei a hangsúlyt az ismeretközlésre fektették, legföljebb a szaktárgyak rendszerezése és módszeres feldolgozása terén adtak újat. Az új egyetem a magas színvonalú oktatói munka mellett a tudományok fejlesztésére is vállalkozott. A múlt század nyolcvanas éveitõl Kolozsvárt már feltüntették az európai tudományos központok térképén.

A protestánsok kollégiumaiban, a katolikusok líceumaiban 1833-tól teret nyert az anyanyelven folyó oktatás. Apáczai álma 1872-ben egyetemi szinten is megvalósulhatott. Az elsõ magyar nyelven oktató erdélyi egyetem a magyar tudományos szaknyelv gazdagításának és pontosításának feladatára is vállalkozott.

A természettudományok jelentõségét elismerve, az egyetem külön matematikai és természettudományi karral indult (abban az idõben Európában ilyen kar csak a tübingeni egyetemen mûködött). Nem véletlen, hogy az egyetem szervezõi szükségesnek tartották az önálló kar létesítését. Erdély élen járt az új, haladó eszmék befogadása terén. Az erdélyi természettudomány kisebb-nagyobb lemaradásokkal követte a fejlõdés európai útját. A teológiát szolgáló, majd a filozófiába beágyazott korszakokat átlépve, a 18. század második felében eljutott az új, önálló, saját lábán álló természettudományig. A református kollégiumok számára 1769-ben, a katolikus líceumok számára 1777 után kiadott tantervekben a természettudományok már megfelelõ súlyt kaptak.

A külön matematikai és természettudományi kar létjogát az is indokolta, hogy az erdélyi természettudománynak már voltak jelentõs megvalósításai, volt egy alap, amelyre építeni lehetett. Az európai enciklopédikus irányzat egyik vezéregyénisége, Alsted János Henrik, majd tanítványa, Bisterfeld János Henrik a gyulafehérvári Collegium Bethlenianumban „vallásos” keretben a természettudományok jelentõségét tudatosította. Apáczai Csere János tovább lépett: 1655-ben megjelent magyar nyelvû enciklopédiájában jó érzékkel válogatott új természettudományos ismereteket és kartéziánus eszméket közvetített. Követõi közül Pápai Páriz Ferencet és Köleséri Sámuelt emeljük ki. Késéssel ez erdélyi iskolákban a baconi empirizmus is teret hódított. Errõl tanúskodik Tõke István 1736-ban Nagyszebenben kiadott, több mint száz fizikai kísérletet bemutató fizikakönyve. Az orvosi, a gyógyszerészeti gyakorlat és a bányászat is igényelte a megfigyelésekre és kísérletekre alapozó kémiai, fizikai, növénytani, állattani, ásványtani ismereteket. Fridvaldszky János, a kolozsvári egyetemi rangú jezsuita akadémia tanára 1767-ben Kolozsvárott jelentette meg a Mineralogia Magni Principatus Transylvaniae címû latin nyelvû úttörõ ásványtani mûvét. Az erdélyi tudománymûvelõket dicséri, hogy elsõként írtak több magyar nyelvû, tudományos igényekkel szerkesztett, kézikönyvként is használható munkát. Példaként Benkõ Ferenc Magyar Mineralogia azaz a' kövek 's értzek tudománya címû, 1786-ban, Nyulas Ferenc Erdélyországi orvosvizek bontásáról közönségesen címû, 1800-ban megjelent könyvét és Méhes Sámuel Physica címû 300 lapnyi, kétrészes, 1810 körül írt, kéziratban maradt munkáját említhetjük.

Erdélyben már a 18. század második felében jelentkezett az önálló alkotások igénye. Fogarasi Pap József az erõfogalom legtágabb értelmezésérõl írt értekezésével 1778-ban megnyerte a berlini Tudományos Akadémia pályázatát. Ugyanez az Akadémia Sipos Pál Beschreibung und Anwendung eines matematischen Instruments für die Mechaniker, zur unmittelbaren Vergleichung der Circulbogen címû értekezését 1795-ben aranyéremmel jutalmazta. Bolyai Farkas 1832–33-ban megjelent kétkötetes Tentamenjeértékes új eredményeket is tartalmazott. A csúcsot Bolyai János 1832-ben közzétett Appendixje jelentette.

A kolozsvári egyetem nem kerülhette el az indítással járó nehézségeket. A szûkös anyagi keretek miatt a legszükségesebb felszerelésekben is hiány mutatkozott, de nyomasztólag hatott az is, hogy sokan kételkedtek az egyetem életképességében. Ferenc József csak 1881-ben járult hozzá ahhoz, hogy az egyetem a nevét viselje, az alapítólevelet pedig csak 1897-ben hirdette ki. Az egyetem bizonyított: a „próbaidõ” letelte után bekapcsolódott Európa tudományos vérkeringésébe. Az indulás nehézségeit enyhítette az, hogy a gróf Mikó Imre által 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület az egyetem rendelkezésére bocsátotta nagy értékû tudományos gyûjteményeit. A továbbiakban az is nagy segítséget jelentett, hogy az Egyesület orvosi-természettudományi szakosztálya lehetõvé tette az egyetem tanárai számára, hogy a szaküléseken bemutatott dolgozataikat a szakosztály tudományos folyóiratában, az Értesítõben közreadják.

A következõkben az egyetem vezetõ tanárainak tudományos munkásságát vázoljuk. A hangsúlyt az egyetem mûködésének 1919-ig terjedõ elsõ szakaszára helyezzük.

A kar hét tanszékkel indult.

Az elemi mennyiségtan tanszék elsõ professzora, Brassai Sámuel a matematika terén nem alkotott maradandót. Nyugdíjba vonulása után rövid ideig (1884–86 között) a tanszék feladatait Réthy Mór látta el. Utóda, Vályi Gyula 1887-tõl 1911-ig, nyugdíjba vonulásáig terjedõ munkássága során nagy külföldi visszhangot keltõ eredményeket ért el a parciális differenciálegyenletek elmélete terén. Geometriai és számelméleti eredményei is jelentõsek. 1912-tõl a tanszék vezetését Haar Alfréd vette át. Haart a legkiválóbb magyar matematikusok között tartjuk számon. Nevét õrzi a „Haar-féle függvényrendszer”, a variációszámítás „Haar-féle lemmája” és a halmazelméletben használt „Haar-mérték”.

A felsõbb mennyiségtan tanszék elsõ professzora, Martin Lajos haláláig (1897) szolgálta az egyetemet. A repülés matematikai elméletével foglalkozott. A madárrepülés elmélete, a legjobb hatásfokú légcsavar keresése és az általa javasolt „lebegõ kerék” vizsgálata érdekelte. Repülõszerkezeteket tervezett és próbált ki. Az a négy lebegõ kereket tartalmazó gép, amelyet az egyetem udvarán 1896. augusztus 30-án próbált ki, ma is megtekinthetõ a kolozsvári történeti múzeumban. A repülés megvalósításáért folytatott munkásságára vonatkozó iratokat a kolozsvári állami levéltár õrzi. Martin örökébe Schlesinger Lajos lépett, aki korában a komplexváltozós közönséges differenciálegyenletek legkiválóbb szakértõi közé tartozott. Schlesinger 1911-ben Budapestre távozott, helyébe Fejér Lipót került, aki nagyon rövid ideig maradt Kolozsváron, mivel Eötvös Loránd ajánlatára a budapesti egyetemre kapott meghívást. Fejér, aki 1905-ben szerzett magántanári képesítést a kolozsvári egyetemen, távozásáig Az analízis alkalmazása a számelméletben címû elõadást tartotta. Fõleg a Fourier-sorokkal kapcsolatos vizsgálataival írta be nevét a matematika történetébe. Utóda, Riesz Frigyes, 1912–19 között szolgálta a kolozsvári egyetemet. Õ is azok közé tartozott, akik alapvetõ fontosságú eredményeikkel a matematikában új utakat nyitottak. A funkcionálanalízis egyik megteremtõje, a függvényterek, a lineáris operátorok és a szubharmonikus függvények elméletének egyik megalapozója.

Klug Lipót számára 1896-ban külön ábrázoló geometriai tanszéket létesítettek; ez nyugdíjba vonulásáig (1917) mûködött. Õ a szintetikus projektív geometria egyik legnagyobb hatású és legtermékenyebb hazai képviselõje volt.

A kísérleti természettan tanszék elsõ professzora, Abt Antal haláláig (1902) dolgozott az egyetemen. A kolozsvári mágnességtani iskola megteremtõjének tekinthetõ. A megüresedett tanszékvezetõi tisztségbe Tangl Károly került, aki 1917-ben Budapestre távozott. Tangl Kolozsváron magas nyomásokon végzett dielektromos állandó mérésekkel és a vékony fémréteg-folyadékrendszer esetében jelentkezõ felületi feszültség vizsgálatával foglalkozott. Ortvay Rudolf nála szerzett doktori címet, Gyulai Zoltánt és Pogány Bélát õ indította el tudományos pályáján. Távozása után a tanszék vezetését Pogány Bélára bízták.

Abt Antal halála után a kar a hûséges munkatárs, a kiváló kísérletezõ Pfeiffer Péter számára külön gyakorlati fizikai és elektrotechnikai tanszéket létesített. Értékes eredményeket ért el az elektromágneses hullámok terjedésének vizsgálata terén.

A mennyiségtani természettan tanszék tanári állását az egyetem indulásakor nem tudták betölteni. Két év múltán Kolozsvárra küldték Réthy Mórt, aki 1884-ig képviselte a kolozsvári elméleti fizikát. Úgy tûnik, hogy õ a kolozsvári egyetemet átmeneti állomásnak tekintette. Tudományos munkássága fõleg Budapesthez kötötte, de sokat tett a Bolyai-hagyományok ápolása terén, és õ fedezte fel a kolozsvári egyetem számára Farkas Gyulát, aki 1887 és 1915 között európai szintre emelte a kolozsvári elméleti fizikát. Érkezéséig (1884–86 között) Vályi Gyula látta el a tanszék feladatait. Farkas mind a fizika, mind a matematika terén kiválót alkotott. A lineáris egyenlõtlenségekkel kapcsolatos eredményeit, az ún. „Farkas-tételt” az optimizálás elméletével foglalkozó matematikusok 1950 óta gyakran idézik. Két évvel a relativitáselmélet megjelenése után, amikor sok neves tudományos központ még kétkedve fogadta az új elméletet, Farkas Gyula e tárgykörbõl egyetemi elõadást tartott, és a folytonos közegek relativisztikus elméletének megalapozói körébe lépett. Elsõként közelített modern alapon az entrópia-fogalomhoz, az elfelejtett Fourier-féle mechanikai elvet új életre keltette. Schlesinger Lajost, Fejér Lipótot, Riesz Frigyest és Haar Alfrédot õ nyerte meg a kolozsvári egyetem számára. Nála szerzett 1896-ban doktori címet a ma csak zeneszerzõként ismert Kacsóh Pongrác, de tanítványának tekinthette Ortvay Rudolfot, akit egyszemélyes tanszékén nem tudott alkalmazni. Nyugdíjba vonulásakor Ortvayt javasolta utódjául.

A vegytani tanszék elsõ professzora a gyógyszerész képzettségû Fleischer Antal volt; mindössze öt évig, 1877-ben bekövetkezett haláláig vezette a tanszéket. Ásvány-elemzésekkel és különbözõ ciánvegyületek tanulmányozásával foglalkozott. Utóda, Fabinyi Rudolf 1878-tól 1919-ig szolgálta a kolozsvári egyetemet. Fabinyi a szerves kémiai kutatások hazai úttörõje, a kémia európai hírû mûvelõje volt. Jelentõs eredményeket ért el az analitikai kémia és a fizikai kémia területén is. Az elsõk között foglalkozott a tüzelõanyag-cellás galvánelemek vizsgálatával, amelyeket ma sikerrel hasznosítanak az ûrtechnikában. Kolozsváron 1881–83 között korszerû kémiai intézetet szervezett. 1882-ben õ alapította az elsõ magyar nyelven megjelenõ kémiai tudományos folyóiratot, a Vegytani Lapokat, amely 1889-ben szûnt meg.

A vegytan tanszéken dolgozó Ruzitska Béla számára 1913-ban egy második vegytan tanszéket szerveztek. Fõ mûve, a Bevezetés az elméleti kémiába címû könyve 1894-ben jelent meg Kolozsváron. Az egyetem bezárása után Kolozsváron maradt.

Az ásványtan-földtan tanszék elsõ professzora, Koch Antal közel negyedszázados (1895-ig terjedõ) kolozsvári mûködése alatt az egyetem ásványtan-földtan intézetét európai szintre emelte. Tudományos munkássága az ásványtan, kõzettan, földtan és õslénytan különbözõ ágaira terjedt ki. Monografikus jellegû munkái közül kiemelkedõ a ma is forrásmunkának tekintett, 1894-ben, illetve 1900-ban megjelent Az erdélyrészi medence harmadkori képzõdményei címû kétkötetes mûve. Budapestre való távozása után a tanszék vezetését 1896-ban Szádeczky-Kardoss Gyula vette át. Tudományos téren az ásványtan és földtan szinte valamennyi szakjában dolgozott. Sokat tett Erdély nyugati határhegységei magmás elõfordulásainak, valamint a felszíni és fedett vulkáni tufáinak vizsgálata terén. Az elsõ világháború után Kolozsváron maradt, és a Román Földtani Intézet fõgeológusaként folytatta munkáját. Sok tanítványt nevelt; ezek közül csak az egyetem késõbbi életében fontos szerepet játszó Szentpétery Zsigmondot, Török Zoltánt, Balogh Ernõt és Tulogdy Jánost említjük.

A növénytani tanszék vezetõ professzora 1896-ig Kanitz Ágost volt. Õ indította az elsõ magyar botanikus lapot, a Magyar Növénytani Lapokat (1877–92 között jelent meg). Külföldi tudósokkal együttmûködve Szlovénia, Montenegro, Hercegovina, Bosznia, Szerbia és Albánia növényvilágát tanulmányozta. Románia ismert növényeinek a jegyzékét is õ adta ki. A Hunfalvy-féle, A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása címû, Pesten 1864–66 között megjelent többkötetes munkában õ írta a növényföldrajzi részt. Kolozsváron jelentette meg 1891-ben A növényrendszer áttekintése címû munkáját. Utóda, Istvánffy Gyula rövid kolozsvári vezetõ tanársága idején (1897–99) újjászervezte a növénytani intézetet és a növénykertet. Az õt követõ Richter Aladár 1901–13 között növénytani múzeumot, új általános növénytani intézetet szervezett, és megvetette a botanikus kert alapjait. A növénytan kiemelkedõ egyénisége volt Györffy István, aki 1913–19, majd 1940–44 között a kolozsvári egyetemen mûködött. Nevét Európa-szerte ismerték. Elsõsorban a mohák szövet- és élettanával foglalkozott, de munkássága kiterjedt az algákra és gombákra is. Kolozsváron 1915–19 között a Botanikai Múzeum Füzeteinek három évfolyamát adta ki.

A növénytani tanszékbõl 1902-ben kivált növényrendszertani tanszék csak 1905-ig, vezetõjének, Borbás Vincének haláláig mûködhetett. Borbásnak, a növénykert igazgatójának tekintélyes irodalmi munkássága volt. Több növény is nevét viseli.

Az állattani tanszék vezetõje 1889-ig id. Entz Géza volt. Az állattan és növénytan egyaránt érdekelte. A véglények tanulmányozásával külföldön is elismerést szerzett. Véglénytani tanulmányait két kötetben kívánta összegezni. Az elsõ kötet 1888-ban jelent meg Tanulmányok a véglények körébõl címmel;  a második kéziratban maradt, Tihanyban õrzik. 1876-ban elsõként õ hívta fel a figyelmet arra, hogy a növény- és állatvilág határán élõ algák és állati véglények esetében „társas viszony” jelentkezhet. Magyar nyelven közölt észleléseirõl külföldön nem szereztek tudomást. Öt évvel késõbb (1881-ben) K. Brandt német kutató is ugyanerre a következtetésre jutott. Entz prioritását egy német szaklapban közölt két tanulmányával védte meg. A jelenséget ma szimbiózisnak nevezik. Budapestre való távozása után, 1900-ban a tanszék vezetését Apáthy István vette át. Idegszövettani kutatásokat végzett. Az idegrendszer finomabb szerkezetének vizsgálatát szolgáló ötletes szövettani mikrotechnikai eljárásai maradandónak bizonyultak. Tapasztalatait három kötetre tervezett monográfiában kívánta feldolgozni. Ezekbõl Die Mikrotechnik der tierischen Morphologie címmel 1896 és 1901-ben kettõ jelent meg. Neki köszönhetõ, hogy 1909-ben Kolozsváron egy impozáns, kétemeletes, sokhelyiséges, jól mûszerezett állattani és összehasonlító bonctani intézet kezdte meg mûködését.

A Ferenc József Tudományegyetem matematikai és természettudományi kara kolozsvári mûködésének elsõ 47 éves szakaszában fontos szerepet töltött be. Neves tanárai (akik közül 17 tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának) a tudományos és erkölcsi mércét magas szintre állították, és ez a szint az utódokat is kötelezte. A kar 1919-ig csaknem háromezer jól felkészült, helyüket mindig elismerten megálló tanárt és magas képzettségû szakembert bocsátott útjára. Ezekre nagy szükség volt a két világháború közötti évek átvészelésében.

A Kolozsvárról 1919-ben elûzött, Szeged által befogadott egyetem rövid ideig (1940–44 között) ismét alapításának helyén folytathatta munkásságát. A visszaköltözött egyetem matematikai és természettudományi karán az alábbi tanszékek mûködtek, zárójelben a vezetõ tanárok nevével: matematika (Dávid Lajos), geometria (Szõkefalvi Nagy Gyula), kísérleti fizika (Gyulai Zoltán), elméleti fizika (Gombás Pál), szervetlen és analitikai kémia (Szabó Zoltán), általános és fizikai kémia (Imre Lajos), szerves kémia (Vargha László), ásványtan (Szentpétery Zsigmond), földtan (Balogh Ernõ), növénytan (Györffy István), növényrendszertan (Soó Rezsõ), általános állattan és biológia (Gelei József), állatrendszertan (Hankó Béla), általános élettan (Jendrassik Loránd), embertan (Malán Mihály), fajbiológia és örökléstan (Csik Lajos), általános és fizikai földrajz (Prinz Gyula).

A vezetõ tanárok közül 6 Szegedrõl, 4 Debrecenbõl, 4 Budapestrõl, 2 Pécsrõl érkezett, egyet Kolozsvár adott. Az új kezdés nem volt zökkenõmentes: 1940-ben az átvett egyetemet a tanárok szinte minden tudományos eszköz nélkül találták, a négyéves mûködés második felét pedig a háború negatív hatása árnyékolta be.

Ez a négyéves második szakasz sem múlt el nyomtalanul. A matematikai és természettudományi kar mintegy félezer magas képzettségû szakembert adott az erdélyi társadalomnak, de e rövid szakasznak is köszönhetõ, hogy a kolozsvári magyar egyetem még 15 évig folytathatta munkáját (egy évig Kolozsvári Magyar Tudományegyetem, 1945-tõl Bolyai Tudományegyetem névvel). A Ferenc József Tudományegyetem utóélete elsõ négy évében (az 1948-as tanügyi reformig) széles körû autonómiával rendelkezett. A kar helyben maradt magyar állampolgárságú tanárai (Borbély Samu, Csik Lajos, Dezsõ Lóránt, Fényes Imre, Gáspár Gyula, Gyulai Zoltán, Imre Lajos, Kol Erzsébet, Vargha László), a kolozsvári tanárok (Balogh Ernõ, Boga Lajos, Gergely Jenõ, László Tihamér, Péterfi István, Pick György, Soós Ilona, Török Zoltán, Vescan Teofil, Tulogdy János) 1948-ig egy olyan szilárd alapot raktak le, amelyre az 1959-es megszüntetésig építeni lehetett. Nem véletlen az, hogy a Bolyai Egyetem végzettjei minden területen bizonyítottak és bizonyítanak.

Rövid és sok tekintetben kiegészítésre szoruló ismertetésemet azzal a reménnyel zárom, hogy a közeljövõben egy, az összes szakterületeket képviselõ csoport – az eddig megjelent munkákra is támaszkodva – el fogja végezni a kolozsvári magyar egyetem munkásságának részletes felmérését.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék