Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1999/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 61. kötet, 1999. 1-2.füzet

Turai Tünde

A koronázáshoz fûzõdõ kultusz Decsy Sámuel
és Katona István történelemszemléletében

A történelmi érdeklõdés nem a romantika és nem a reformkor vívmánya. A 18. század második felében a történelem tömegélménnyé lett. Az 1780-as évektõl felerõsödik a magyar írók érdeklõdése a múlt iránt. Mivel ez az idõszak a „nemzeti irodalom kialakulásának nyitánya”, az irodalom keretei között kibontakozó történelemszemlélet is beilleszkedik ebbe a nemzetet elõtérbe helyezõ látásmódba.[1] Az emlékezés mozzanatán túllépve a múltidézés a társadalmi problémákba, a nemzeti öntudat kialakulására való törekvésbe és a politikai küzdelembe ágyazódik be. A kornak ezek az általánosan érvényesülõ tendenciái a nemzetet szolgálják, ennek rendelõdnek alá. Az írók, költõk munkájának erkölcsi princípiumai az esztétikaiak elé kerülnek.[2] A nemzeti múlt idézése hazafias tett, mert az ország hajdani dicsõségének, hõseinek felemlítése a patrióta érzést erõsíti.[3]

Kezdetben az új világnézet fõként metafizikus, vallásos ideológiák köntösében jelentkezett, de a hetvenes évek táján már nem vallásos jelleget ölt.[4] A nemzetfogalom profán, világi terminussá válik, fölébe nõ a vallásos érzület erejének, ami elveszíti közösségszervezõ erejét.[5] Az evilági dolgok elõtérbe helyezése alapvetõen befolyásoló tényezõ a történelemszemléletben is, ami beépül abba az általános, poétikai tudatot szervezõ, nemzetkultuszt kialakító tendenciába.

A nemzeti öntudatnak a vallásos képzetkörbõl való kibontakozása nehezen és fokozatosan lejátszódó folyamat. A hagyományos és újító nézetek éles szembekerülése jól érzékelhetõ Decsy Sámuel és Katona István véleménykülönbözõségében. Decsy, a publicista vallásellenes világlátásával a nemzet történelmének szekularizációját célozza meg.[6] A nagynevû történetíró, Katona mûveinek irányzata felvilágosodásellenes.[7] Decsy éppen azokkal a berögzött kultikus képzetekkel akar leszámolni, amelyekben Katona erõs meggyõzõdéssel hitt. Nem meglepõ tehát, hogy a hagyományos elveket valló történetíró kötelességének érezte, hogy válaszoljon a publicista írására. Kritikája az elavulóban levõ nézeteket közvetíti, de túlságosan erõtlen, meggyõzõ érvekben és rendszerezett felépítésben sokkal szegényebb, mint Decsy írása, inkább csak felháborodásának és indulatainak kifejezõje.

Decsy Sámuel 1792-ben megjelent A magyar szent Koronának és az ahoz tartozó tárgyaknak históriája címû mûvében arra törekszik, hogy a nemzeti múlt legfontosabb jelvényéhez, a koronához fûzõdõ vallásos képzeteket eltávolítsa.[8] Nem egy történelmi személyiséget vagy eseményt vizsgál, hanem annak utóéletét, a hozzá kapcsolódó képzeteket. nem a történelem diktálta kronológiát vagy az ok-okozati egymásutániságot használja vezérfonalként, hanem – már említett – szándékának rendeli alá a múltidézést, a jelenben, illetve a jelennek szóló mondanivalójának. Könyve egy, a jelennek szóló és az éppen aktuális mentalitáson változtatni kívánó tézis bizonyítása. Koncepciójának felvezetésében a történelmet eszközként használja fel érveinek meggyõzõvé tételében.

Témája csak részben kapcsolódik a történelemhez, annyiban, amennyiben a kiindulási pont István király, a megkoronázás és a koronázási jelvények. Nagyobbrészt mégis a jelenhez kötõdik, ugyanis itt nem annyira Istvánról, a koronázásról és az ehhez kapcsolódó tárgyakról van szó, hanem sokkal inkább azokról a 18. század vége felé is még elevenen élõ képzetekrõl, amelyek a diakróniában az évszázadok folyamán hozzájuk tapadtak: a hozzájuk fûzõdõ kultuszról. Decsy errõl és ezért ír. Ezekkel akar leszámolni a józan ész jegyében. Igyekszik többször is egészen explicit módon hangot adni annak, hogy õ a felvilágosultak körébe tartozik. Ezt megteszi már a címben is, a bemutatkozásban (A magyar szent Koronának és az ahoz tartozó tárgyaknak históriája. Mellyet sok régi és újjabb irásokból ki jegyzett, rendbe szedett, meg világositott, 's kedves Hazafiaknak hasznokra közönségessé tett Decsy Sámuel, a józan és orvosi tudományoknak doktora, és az Óderai Francofurtumi Királyi Túdos Társaságnak tagja), a címzettek megnevezésében („azok, akik józanon gondolkodnak”) és a hagyományos nézetek bírálatakor: „bal vélekedések”; „Mindezeket, mint babonákhoz szokott emberi agynak haszontalan költeményeit úgy nézi, és meg is veti a józan okosság”; „merõ költemény”; „Inkább akaránk a' józan tudomány égõ szövétnekénél járni, mint az õ meg rögzött bal vélekedéseik pislogó métse mellett botorkálni”; „A ki ezt el hiszi, azt is el hiheti, hogy a karika kerek és egyszersmind négy szögletü is lehet.”

Témaválasztása természetesen nem véletlenszerû, hanem nagyon is tudatos, és a korszellem aktuális problémái által motivált. A 18. század végére a vallás közösségszervezõ ereje végleg elveszíti egyeduralmát, és mellé, sõt elé odalép a nemzet.[9] A nemzethez mint intézményhez a történelem vetületében elsõsorban az államalapítás jelensége, az államalapító személye és a koronázási jelvények kapcsolódnak. Nagyon fontos tehát, hogy fõként ezeket a kulcsfontosságú fogalmakat szabadítsa meg a vallás jelentéstartalmaitól.

Már rögtön az Elöljáró beszédben kijelenti, hogy a korona nem égi eredetû: „Régente, midõn még a' tudatlanságnak, és az avval égyütt járó babonaságnak ragadó mételye uralkodott e' világon [...]. Éppen ekkor költ, 's kapott szárnyakra királyi koronánk mennyei eredetérõl koholt hir is [...].” Az Elsõ rész I. Tzikkelyében nagy részletességgel feltárja a koronák valódi, egyetlen hihetõ és elfogadható eredetét, mely a szükségesség, a funkcionalitás elvén alapszik: „[...] a' koronák nem a' vak történettõl, hanem a' szükségtõl vették elsõ lételeket, és lassan lassan léptek mostani méltóságokra.” Decsy eredetmagyarázatát nagyon egyszerû, logikus érveléssel támasztja alá: a gyakori vendégeskedés a sok bor miatt gyakran fejfájást okozott. Valaki – teljesen ötletszerûen – egybefont ruhát kötött a homlokára, s „hasznát tapasztalta”. „És így, a' mi tsupán gyógyító eszköz vólt, idõvel szentségnek, erõsségnek, gyõzedelemnek, 's királyi méltóságnak tzimeréve lett.”

Miután „A Koronáról közönségesen” ír, s lehámozza a királyságnak mint a nemzet alapintézményének legfontosabb jelvényéhez, a koronához fûzõdõ metafizikus ideológiát, a Második részben nagy részletességgel, filológiai pontossággal, gondos történelmi megalapozottsággal viszi végig „felvilágosult” történelemszemléletét a magyar szent Koronáról. A következõ tézisek köré szervezi újszerû elméletét: a magyar korona nem égi eredetû; nem II. Szilveszter pápa küldte; István a koronáért nem vetette alá egész birodalmát a római udvarnak; a fennmaradt korona nem az, amelyik az Istváné volt; a pápáknak nincs jussuk királyi koronákat osztogatni.

Az elõzõ korokban a királyok hatalmát az isteni hatalomtól eredeztették.[10] Ez az elképzelés annyira mélyen hatott, hogy több évszázadon keresztül hitték, hogy II. Szilveszter pápának álmában megjelent Isten angyala, és arra intette, a koronát, amit eredetileg a lengyel fejedelemnek készíttetett, Istvánnak küldje. Decsy szerint ez csupán „költött hir”. A transzcendenciát kizárva racionális magyarázatot ad arra, hogy a pápa miért küldött koronát a magyarok királyának. Szerinte „Isten valóságos parancsolattya nélkül is elegendõ okai vóltak”: a keresztyénségnek Magyarországon való terjesztése; püspökségek, papi székek, templomok, iskolák alapítása; István példaként szolgálhat mások elõtt is Krisztus „tudományának öregbitésére”; illetve Ottó császárnak „Szent Istvánnal szerzett atyafisága”. Mivel kitalációnak minõsítette a köztudatba általánosan berögzült és a hivatalos teológia által is elfogadott nézeteket, nem hagyta függõben azt sem, hogy honnan származtatható akkor ez az elképzelés. Erre is a „józan okosság” által hátterezõdõ feleletet ad: Istvánnak Rómába küldött követei találták ki mindezt azért, hogy a koronának dicsõségét és méltóságát „nagyozhassák” azáltal, hogy „szentséget tulajdonítanak neki”; azért, hogy a király ellen szövetkezõket minél hamarabb elcsendesíthessék, elhitetvén velük, hogy az egek Istvánt akarják királynak; illetve azért, hogy annál buzgóbbá és serényebbé tegyék a királyt a keresztyénség terjesztésében és a népet a keresztyénség felvételében. Így tehát levonható a következtetés, hogy a korona „ekképen sem az angyali, sem az apostoli, sem a' szent nevet nem érdemli”, legalábbis nem a hagyományos értelemben. Ezzel a gondolatkifejtéssel az egyik legalapvetõbb nemzeti szimbólumot elszakította attól a kultikus jelentéstartalomtól, ami a hagyományos történelemszemléletben eddig szervesen hozzátartozott, sõt lényegileg meghatározta.

Az aktuális politika jegyében fogalmazódik meg az a tétele, amely a magyar királysági intézményt nem külsõ hatalomtól/tényezõtõl származtatja, hanem belsõ, autonóm államszervezõdés fejleményeként jelöli meg. Decsy elméletében ugyanis nem Szilveszter pápa tette Istvánt királlyá, hanem a „Magyar fõ Rendek”. Ebbõl a történelmi ténybõl két következtetést von le: Istvánnak már volt királyi koronája azelõtt is, mielõtt a pápa küldött neki, ami azt jelenti, hogy voltak már királyok õelõtte is, sõt ez egészen Árpádig visszavezethetõ, és az a korona, amellyel Istvánt királlyá emelték a magyar fõrendek, az Árpádé volt; „már akkor szabad királyi választási jussal birt a magyar nemzet”, ugyanis „Ezt a just magukkal együtt hozták ki a Scythiából ki jött Magyarok”.

A magyar nemzetet azáltal is eltávolítja mindenféle idegen hatalomtól, hogy tévesnek véli, sõt tagadja azt az elképzelést, mely szerint Szent István a neki Rómából küldött koronáért „magát, javait és maradékait, sõt a' magyar Birodalmat is a' Római udvar hatalma alá vetette vólna”.

Ugyanez a szándék húzódik meg amögött is, hogy jogtalannak ítéli meg azt, miszerint a pápák királyi koronákat és méltóságokat osztogatnak. Ez ugyanis nem az õ feladatuk, hanem a világiaké. A pápaság tehát nem tekinthetõ a királyi intézmények abszolút fölérendeltjének. A tõle való föltétlen függõség elve téves, sõt jogtalan.

A koronakultuszt tovább rombolja azáltal, hogy nagy pontossággal alátámasztja történelmi tényekkel azt, hogy a „mostani szent koronánk” nem az, amit II. Szilveszter pápa olyan misztikus sugallatok és körülmények között Istvánnak küldött: „ez soha nem vólt Szent István király fején, nem is lehetett.”

Decsy a berögzött, hagyományos történelemszemlélet alapjait támadta meg és rombolta le. Nem csoda, hogy Katona István, a kor nagynevû jezsuita történésze úgy érezte, ezt válasz nélkül nem hagyhatja. Felvilágosodásellenes szemléletében[11] érzi sértve magát, hiszen történelmi meggyõzõdését és vallásos hitét alapjában támadták meg. Írásmûve, melynek címe A' magyar szent Koronáról doct. Decsy Sámueltõl írtt Históriának meg-rostálása, nincs sem filológiailag, sem történelmileg úgy megalapozva, mint a Decsyé.[12] Inkább csak indulatainak és felháborodásának ad hangot: „motskos penna”, „bal vélekedések”, „Honnan hihetõ ez a sült hazugság?”, „Héjába való szószaporítás ez”, „Ezt én mind mesének tartom”. Gúnyosan viszonyul a felvilágosodás szemléletének képviselõjéhez: „ámbár kivánva kivántam »Szemeim' meg-világosítását« és elmémnek meg-nyugovását, tzélom el-nem érhettem.” A vallásos képzetek eltávolítása által nemcsak vallását, de nemzetét is sértve érzi: „ótsárló, nemzetünket gyalázó motsok”. Katona nem arra törekszik, hogy a Decsy koncepcióját történelmileg alátámasztott rendszerimmanens érvekkel támadja, hanem inkább arra, hogy olvasóját meggyõzze Decsy személyének hitványsága felõl, s így a könyv írójának a csupán indulatos, de nem megalapozott vádolásával a mûben felállított tézisek hitelességét próbálja lerombolni. Abból, hogy Decsy a pápaság, a korona és István kultuszát igyekszik leépíteni, Katona ilyen jellegû következtetéseket von le: „Tsak ebbül-is ki-tetszik tehát, hogy õ nem igen irtózik a motskos szóktúl.” „Igen szúrja annak a' szemét a' papok' jószága, a' ki azt annyiszor szemekre hánya. Igen hozzá szokott a jót balra magyarázni, a' ki az emberek' szive' járását 's elméjek' belsõ szándékát annyiszor visgálja 's gyalázza.”

Katona tehát nem tudja ténylegesen megválaszolni Decsy támadásait, s így saját történelemszemléletét sem tudja megvédeni. Elavult és meghaladott már ekkor ez a szellemiség. Decsy viszont az új nézeteket képviseli, s történelmi témájú könyve beilleszkedik az új, felvilágosult irodalmi törekvésbe, ami alárendelve magát a nemzetnek, függetleníteni akarja azt mind a vallásos, mind az idegen hatalomtól való függés képzetétõl, s ebben felhasználja eszközül a múltidézést.


[1] Mezei Márta: Periodizáció és korszemlélet (1772 értékelésének története). = Szauder József–Tarnai Andor (szerk.): Irodalom és felvilágosodás. Tanulmányok. Bp. 1974. 146; Bíró Ferenc: A felvilágosodás korának magyar irodalma. Bp. 1995. 14, 172.

[2] Margócsy István: A magyar irodalom kultikus megközelítései. ItK 1990. 3. sz. 291.

[3] Mezei Márta: Történelemszemlélet a magyar felvilágosodás irodalmában. Bp. 1958. 7.

[4] Mezei 1974. 174.

[5] Bíró: i.m. 173–175.

[6] Uo. 173.

[7] Tarnai Andor: A tudományos irodalom. = Sõtér István (szerk.): A magyar irodalom története 1772-tõl 1849-ig. Bp. 1965. 84.

[8] A magyar szent Koronának és az ahoz tartozó tárgyaknak históriája. Mellyet sok régi és újjabb irásokból ki jegyzett, rendbe szedett, meg világositott, 's kedves Hazafiaknak hasznokra közönségessé tett Decsy Sámuel, a józan és orvosi tudományoknak doktora, és az Óderai Francofurtumi Királyi Túdos Társaságnak tagja. Bétsben 1792.

[9] Bíró: i.m. 173.

[10] Mezei 1958. 10–11.

[11] Tarnai: i.m. 84.

[12] Katona István: A' magyar szent Koronáról doct. Decsy Sámueltõl írtt Históriának meg-rostálása. Buda 1793.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék