Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1999/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 61. kötet, 1999. 1-2.füzet

Mozsolics Amália (1910–1997)

A századunkkal mondhatni egyidõs Mozsolics Amália korának egyik legkiválóbb régésze volt, azon kevesek közül, akiknek sikerült az archeológiát hiteles történelmi diszciplínává emelniük. De nemcsak tudásával, szakmai tekintélyével, hanem erkölcsi tartásával, emberségével is példaként állhat az utókor elõtt. A második világégést követõ sötét évtizedekben is hû maradt az európai tudományosság legjobb hagyományaihoz és világszemléletéhez, amelyben nevelkedett. S noha egyetemi katedrához nem jutott-juthatott, az ötvenes-hatvanas évek elzártságában felnõtt régésznemzedék számára – munkái és nyíltszívû személyiségébõl fakadó segítõkészsége révén – Mozsolics Amália volt a nemzetközi õstörténeti kutatás új elméleti és módszertani eredményeinek egyik legjelesebb közvetítõje.

Pályája nem volt töretlen, s a külföldi szakkörökben elõbb szerzett tekintélyt, mint hazájában, ahol hivatalos elismerésben is csak késõbb részesült.

A vasvári születésû Mozsolics Amália a bécsi egyetemen tanult Oswald Menghin tanítványaként; 1935-ben itt nyerte el a doktori címet is. 1939-tõl fizetés nélküli gyakornok a Magyar Nemzeti Múzeumban, majd rövid ideig a szombathelyi múzeum munkatársa lesz. 1941 és 1944 között Kolozsvárott, az Erdélyi Nemzeti Múzeum kötelékében tevékenykedik. 1945-tõl élete és munkássága mintegy három évtizeden át szorosan összefonódik a Magyar Nemzeti Múzeum sorsával, ahol az õskori részleg munkatársa, majd vezetõje. Innen vonult nyugdíjba 1973-ban, de azt is mondhatnánk, hogy nyugdíjazták, hisz az 1967-ben megszerzett akadémiai doktori minõsítés birtokosaként 70 éves korig megillette volna a munkaviszonyt biztosító kedvezmény. Ám ez nem törte meg munkakedvét, megadatott neki, hogy még több mint két évtizedig fiatalos lendülettel dolgozzon, publikáljon. Továbbra is részt vett a bel- és külföldi tudományos élet eseményein, be-bejárt a múzeumba és Victor Hugo utcai kis lakásának ajtaja is nyitva állt a szakmai útbaigazításért hozzá forduló idõsebb és ifjabb, magyarországi vagy külföldrõl érkezõ kollégák elõtt. errõl nem egy (és nem csak magyar ajkú) honfitársunk tanúskodhatna...

Mozsolics Amália számos nemzetközi értekezleten, kongresszuson vett részt, és éveken át képviselte a magyar régészetet az UNESCO mellett mûködõ Õs- és Koratörténeti Tudományok Nemzetközi Szervezetének (UISPP) Állandó Tanácsában. Tagja volt a Német Régészeti Intézetnek, az Olasz Õs- és Koratörténeti Intézetnek, a Jugoszláv Régészeti Társaságnak, és különösen idõsebb korában megbecsült vendégtanára volt nyugati, fõképp német egyetemeknek, ahol kedvenc kutatási területérõl, a Kárpát-medence bronzkoráról és fémmûvességérõl tartott elõadásokat. Az idõsödõ tudóst munkásságának hivatalos elismerése jeléül Magyarországon Rómer Flóris és Széchenyi Emlékéremmel tüntették ki, és Akadémiai Díjban részesült.

Elég egy pillantást vetnünk könyveinek, tanulmányainak, cikkeinek, recenzióinak csaknem másfélszáz írást tartalmazó, a 85. születésnapja alkalmából tiszteletére kiadott kötetbe foglalt jegyzékére, hogy meggyõzõdhessünk tudományos érdeklõdésének széles skálájáról, a régészet, õstörténet és néprajz különbözõ területeihez való vonzódásáról. Mindezeken túlmenõen munkásságának java része kezdettõl fogva a bronzkor kutatásához, különösen a bronz- és aranymûvesség, az ún. depot- (raktár) és kincsleletek meg a kronológia sokat vitatott kérdéseinek tanulmányozásához fûzõdött. Alapos anyagismerete, széles körû szakirodalmi tájékozottsága, az interregionális kapcsolatokra is kiválóan ráérzõ finom elemzõképessége elõkelõ helyet biztosít számára az európai régészettudomány panteonjában.

Ásatásai közül kiemelkedõ jelentõségûek a már a múlt század óta ismertté vált két tell-típusú településen (Tószeg–„Láposhalom”; Dunapentele/Sztálinváros/Dunaújváros–„Koszider­padlás”) a negyvenes évek végén – az ötvenes évek elején végzett feltárásai. Rétegtani megfigyeléseivel, a telepjelenségek, temetkezések és depot-leletek összehasonlító vizsgálatával új megvilágításba helyezte a Kárpát-medence középsõ és késõ bronzkorának kronológiáját, közép- és délkelet-európai kapcsolatait. Értelmezései nyomán mintegy megelevenedett a régészeti emlékekben testet öltõ, már-már holtnak tûnt múlt, amit legjobban talán az a rendkívüli visszhangot keltõ tanulmánya tükröz, amit a nyomaiban Közép-Európától az Égei-tenger medencéjéig kimutatható ún. „nagy vándorlás” történetérõl írt, a hozzáfûzhetõ régészeti források alapján (Archeologische Beiträge zur Geschichte der Großen Wanderung. Acta Archaeologica Acade­miae Scientiarium Hungaricae, Budapest. 8. 1957. 119–156).

Fõ mûvéül az utókor kétségtelenül azt az elõtanulmányok sorával elõkészített, körültekintõen megtervezett és felépített monográfiasorozatot fogja számon tartani, amelyben a Kárpát-medence bronz- és aranyleleteit dolgozta fel aprólékos gonddal, az általa felállított kronológiai rendszer korszakainak és „depot-horizontjainak” sorrendjében. Két évtized alatt három, a bronzkor III, IV. és V. periódusa fémleleteinek szentelt kötetet jelentetett meg a budapesti Akadémiai Kiadónál: Bronzefunde des Karpatenbeckens, Depotfundhorizonte von Hajdúsámson und Kosziderpadlás (1967); Bronze- und Goldfunde des Karpatenbeckens. Depotfundhorizonte von Forró und Ópályi (1973); Bronzfunde aus Ungarn. Depotfundhorizonte von Aranyos, Kurd und Gyermely (1985). Az elsõt mintegy kiegészíti az A. Hartmann, E. Schubert és F. Schubert közremûködésével írt Goldfunde des Depotfundhorizontes von Hajdúsámson címû terjedelmes tanulmánya (Bericht der Römisch–Germanischen Kommission, Berlin. 46–47. 1968. 2–76). Reméljük, hogy volt munkatársai, tisztelõi jóvoltából a bronzkor VI. periódusába sorolt Hajdúböszörmény, Románd és Biharugra/Bükkszentlászló-típusú bronzleleteket tárgyaló negyedik kötet is megjelenhet, melyen oly buzgó odaadással dolgozott, s melynek már évekkel ezelõtt táblákba rendezett illusztrációit szívesen meg is mutatta látogatóinak.

Mozsolics Amália már csak kutatásterülete, személyes kapcsolatai révén is sok szállal kötõdött Erdélyhez, a romániai tudományossághoz. A pályája elején Kolozsvárott töltött évek sem szálltak el nyomtalanul. Itt írta elsõ összefoglaló munkáját A magyarországi bronzkor kronológiájáról (1943) s elsõ tanulmányát egy bronzkori depot-leletrõl (Az erdõszentgyörgyi bronzlelet. Közlemények az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából I/1941. 100–107). Ugyanebben a kiadványban még két dolgozata jelent meg: Kútban talált õskori bronzbalta és a leletek a bánlakai Kismagyar-barlangból (Közlemények III. 1. 84. és 86–87). A cófalvi (Þufalãu) aranyleletrõl már Budapestre való visszatelepülése után írt összefoglaló tanulmányt (Antiquitas Hungarica 3. 1949. 14–27). A késõbbiekben külön foglalkozott az ismeretlen lelõhelyû Bihar megyei aranycsészékkel és a Máramaros megyei Szarvaszón (Sarasãu) elõkerült aranylelettel (Der Goldfund aus dem Komität Bihar. Mitteilungen der Anthropologischen gesellschaft in Wien. 93–94. 1965. 104–114; Die Goldfunde von Nyíregyháza und Szarvaszó. Acta Archeologica 18. 1966. 15–33), de alig akad olyan munkája, mely ne érintené Erdély, sõt a Kárpátok ívén kívül fekvõ vidékek bronzkorát is. Tájékozott volt a romániai szakirodalomban, errõl nemcsak bibliográfiai hivatkozásai, hanem A.C. Florescu, M. Petrescu-Dîmboviþa, D. Popescu és M.Rusu munkáiról írott recenziói is tanúskodnak. Túlzás nélkül állíthatjuk: Mozsolics Amália munkáinak ismerete nélkül elképzelhetetlen Erdély és általában a mai Románia õskorának, különösképpen bronzkorának tanulmányozása.

A 85. születésnapja alkalmából tiszteletére kiadott kötet, benne munkásságának rövid áttekintésével, írásainak jegyzékével és számos magyarországi meg külföldi régész tanulmányával (Studien zur Metallindustrie im Karpatenbecken und den benachbarten Regionen. Festschrift für Amália Mozsolics zum 85. Geburtstag. Herausgegeben von Tibor Kovács. Magyar Nemzeti Múzeum, Bp. 1996. 425 lap) immár emlékkötet lett: alig néhány hónappal megjelenése után, 1997 októberének végén Mozsolics Amália kiköltözött szülõvárosa temetõjébe, örök pihenõre az általa egy emberöltõn át vallatott dunántúli földbe.

Nyugodjék békében!

László Attila

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék