Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1999/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 61. kötet, 1999. 1-2.füzet

Egyetemtörténeti emlékezések és dokumentumok

Erdély magyar egyeteme. 1. Csõgör Lajos Emlékirata. Dokumentumok 1944–1945.
2. Dokumentumok 1945–1949. Szerk. Lázok János és Vincze Gábor.
 Bev. tan. Vincze Gábor. Marosvásárhely. I. 1995. 246 lap; II. 1998. 282 lap + 2 db térkép

 Az elsõ kötethez írt bevezetõ tanulmány és jegyzetek Vincze Gábor szegedi kutató értékes munkája. Elõször felvázolja a kolozsvári egyetemnek 1872-ben kezdõdõ történetét, és külön kiemeli a „nagy fordulatok” idején, 1919-ben és 1940-ben bekövetkezõ változásokat, melyekben a magyar–román viszony alakulásának modelljét ismeri fel. Ezután összefoglalja az 1944 õszén az egyetemen történt eseményeket, majd a szovjet hadsereg bevonulására tér ki, és azokra a próbálkozásokra, ahogyan a román hadsereg akarta átvenni az egyetemet. Az Országos Demokrata Arcvonal megalakulása után a fõispán elrendelte a tanszemélyzet „purifikálását”, és 20 személyt kizártak az egyetemi oktatásból, ugyanakkor más tanárokat neveztek ki. Ezután ismerteti a politikai harcot, amely Petru Groza gyõzelmével végzõdött. Részletesebben foglalkozik a magyar egyetem körül folyó tárgyalásokkal, és név szerint is felsorolja a különbözõ bizottságok tagjait, az általuk folytatott tárgyalások hátterét, és ezáltal könnyebbé teszi az események megértését.

Csõgör Lajos Emlékiratának elõszavában elmondja, hogy a Bolyai Tudományegyetem alapításának 50. évfordulója alkalmából azért vállalkozik emlékeinek megírására, mert úgy véli, hogy az egyetem megalakulásának és múltjának felidézése sok haszonnal járhat; ugyanakkor szomorúan jegyzi meg, hogy a hetvenes évek közepére a Bolyai Tudományegyetemnek még a neve is eltûnt a hivatalos adminisztrációból.

Ezután felvázolja életének néhány mozzanatát: Nagysármáson született (1904-ben), orvostudományi tanulmányait Szegeden végezte (1923–1928), majd visszatért Kolozsvárra, ahol megismerkedett a baloldali értelmiséggel; 1940-tõl egyetemi adjunktus, majd professzor. Az egyetem ügyeivel foglalkozva két tehetséges tanárra, Venczel Józsefre és Nagy Gézára támaszkodott és rajtuk keresztül Márton Áron katolikus püspökre és a református vezetõ körökre.

1944 õszén az egyetem megkezdte ugyan a kormány kiürítési rendeletének a végrehajtását (az értékes mûszerekkel megrakott autók Keszthelyen elakadtak, de szeptember 15-én az Egyetemi Tanács határozatban mondta ki, hogy „Az egyetem még ellenséges megszállás esetén sem hagyja el Kolozsvárt [...] mert Erdély magyarságának szüksége van arra a kulturális tõkére, amelyet a Tudományegyetem képvisel”.

Ez a határozat azért volt döntõ jelentõségû, mert megszüntette a további kiürítéseket, és lehetõvé tette a tanszemélyzet itthon maradását. Október 11-én a Vörös Hadsereg bevonult Kolozsvárra, és a szovjet fõparancsnok, Malinovszkij marsall az Egyetemi Tanács és az egyházak képviselõi elõtt kijelentette, hogy minden intézmény maradjon a helyén. November 12-én a szovjet parancsnokság kiutasította a román közigazgatást Erdélybõl, és a politikai irányítás a román és magyar baloldali vezetõk kezébe került, akik minden itt lakó nép számára demokratikus rendszert akartak megvalósítani, noha az egyetem kérdésében egyes magas pártfunkcionáriusok (Ana Pauker és Luka László) nem lelkesedtek egy magyar egyetem létesítéséért. Az egyetem fennmaradását mégis három tényezõ biztosította: az Egyetemi Tanács említett, a jogfolytonosságot biztosító határozata, a szovjet parancsnokság állásfoglalása és a város demokratikus szellemû munkássága és értelmisége.

Természetes, hogy az egyetemmel kapcsolatban számos terv merült fel. A nemzetiségi minisztérium mindössze három magyar nyelvû tanszéket akart felállítani. A Központi Tanácsadó Testület úgy vélte, hogy a román egyetem létesítsen egy román és egy magyar tanszéket. A közben megalakult ODA (Országos Demokrata Arcvonal) október 12-én gyûlést tartott, amelyen demokratikus politikájának megfelelõen kimondta, hogy „a magyar egyetem folytonossága mellett a román egyetem is kezdje meg mûködését egy közös kolozsvári egyetem keretében és ebbõl alakuljon ki a két egyetem”.

Az események további menetét a Groza-kormány kinevezése és a román közigazgatás visszatérése határozta meg. A Kolozsváron tartott nagygyûlésen a király mellett Visinszkij szovjet külügyminiszter is felszólalt, és felolvasta Sztálin és Groza táviratváltását. Magyar Népi Szövetség pedig 20 pontból álló memorandumot dolgozott ki. Ugyanakkor tárgyalások folytak az Egyetemi Tanács és a még Szebenben levõ román egyetem képviselõi között. Ugyancsak Kolozsváron március 15–17-én ülést tartott az egyetem megszervezésére létesített román–magyar bizottság. Hosszú tanácskozás után elhatározták, hogy a román egyetem május elsején visszatér Kolozsvárra, ugyanakkor új, magyar állami egyetem létesül, amelyre azonban csak román állampolgársággal rendelkezõ tanárok nevezhetõk ki, a többiek csak esetleges optálásuk után vagy szerzõdéssel kaphatnak kinevezést.

Május 6–13-án a Magyar Népi Szövetség Kolozsváron megtartotta elsõ kongresszusát, amelyen Groza miniszterelnök is részt vett. Az egyetem körül kialakult feszült légkört nagymértékben ellensúlyozta Groza magyarul mondott beszéde.

További tárgyalások következtek, majd május 29-én a király aláírta a 406-os és a 407-es rendelettörvényeket. Az elsõ a román iskolák és az egyetem május elsejére való visszatérését rendeli el, a második kimondja, hogy Kolozsváron magyar tannyelvû állami egyetem létesül, négy karral és több tanszékkel. Az új egyetem ügyeinek intézésére a minisztérium háromtagú bizottságot nevezett ki Csõgör Lajos, Demeter János és Jancsó Elemér személyében, amely azonnali feladatául kapta az épületek átadását a visszatérõ román egyetemnek. Az Egyetemi Tanács június 3-án tartott értekezletén kifejezte örömét az új egyetem törvényes megalapításáért. Délután a szakszervezeti gyûlés keretében Hún Nándor orvosprofesszor az elért eredményt kétes értékûnek nyilvánította, amiért azután másnap Bányai László éles bírálatban részesítette. A felfûtött hangulatot az is szemlélteti, hogy a román állampolgárságú tanárok „mindenfajta egyetemi megbízatást” elhárítanak maguktól, ha nem teszik lehetõvé a magyar állampolgárságú tanszemélyzet további mûködését.

Június 5-én sor került az egyetem átadására. A két bizottság abban állapodott meg, hogy a felmerült vitás kérdések megoldására Bukarestbe utaznak. Az ottani tárgyalásokon, Groza miniszterelnök hathatós támogatásával, a legtöbb kérdésre megoldást találtak.

Közben az iskolai év is befejezõdött, és az ünnepségen a rektor szép beszédét Buza László professzor olvasta fel. (Megjegyezzük, hogy a jelzés ellenére a beszéd hiányzik a dokumentumok közül.)

A 407-es törvényrendelet elõírása szerint a nyilvános rendes tanárok közül kinevezett hetes bizottságok jó és gyors munkát végeztek, megtették javaslataikat az egyetemi tanszemélyzet kinevezésére. Végül a magyar állampolgárságú tanárok kinevezése is nagyrészt megoldódott, ugyanis Groza miniszterelnök 31 ilyen helyzetû tanár kinevezéséhez járult hozzá.

 Új feszültségek keletkeztek a visszatért román tanszemélyzet lakáskérdésével kapcsolatosan, mert a lakáshiány miatt meg nem értõ és elutasító magatartást kezdtek tanúsítani a magyar egyetemmel szemben. A szorult helyzetben az Egyetemi Tanács megszervezte a Kolozsvári Tudományegyetem Barátainak Egyesületét, amelyben a kolozsvári közélet és az egyházak képviselõi is részt vettek, és nagy eredménnyel járó gyûjtést kezdeményeztek. A Magyarországon elveszett javak pótlására a minisztérium által is javasolt, hivatalos megkeresésre a magyar állam 200 millió pengõt utalt ki.

Sok vitát és nehézséget okozott a magyar Orvostudományi Kar elhelyezése. Ezért aránylag korán felmerült e karnak Marosvásárhelyre való költöztetése. A lehetõséget talán Balogh Edgár és Luka László vetette fel, és a vizsgálatra kiküldött bizottság megelégedéssel tért vissza.

A szükséges épületek biztosítása, tanszemélyzet kinevezése sok utánajárást, feszültséget okozott, de a miniszterelnök ismételt támogatásával a felmerült legfontosabb kérdések megoldást nyertek.

Emlékiratainak végén a szerzõ ismerteti a Magyar Népi Szövetség megváltozott helyzetét, az Orvostudományi Kar kiválását az egyetembõl (mely közben hivatalosan is a Bolyai nevet vette fel) és a magyar állampolgárságú tanárok fokozatos hazatérését. Összegezve az elmondottakat, a szerzõ az egyetem életében három, egymást felváltó korszakot különböztet meg: az elsõ 1944. október 11-tõl 1945. március 11-ig, a második március 11-tõl 1947 végéig, a harmadik 1947 végétõl, a Magyar Népi Szövetség harmadik kongresszusával kezdõdött (1947 novembere) és a magyar nyelvû felsõoktatás fokozatos elsorvasztásáig tartott. (Zárójelben jegyezzük meg, mi a második idõszakot a tanügyi reformig számítanánk.)

A kötet egyik legfontosabb része a különbözõ jellegû és típusú dokumentumok: jegyzõkönyvek, emlékiratok, határozatok, törvényrendeletek, köszöntõbeszédek, jelentések, átiratok, levelek, újságcikkek, indítványok, határozatok stb. gyûjteménye, amely világosan tükrözi azt az óriási munkát, amelyet az egyetem létesítéséért kellett kifejteni, és a szerzõk és szerkesztõk fáradhatatlan tevékenységét is.

Az erdélyi magyar egyetemmel foglalkozó elsõ kötet arról tanúskodik, hogy Csõgör Lajos az egyetem létrehozásában az oroszlánrészt vállalta; valóban értékes, lelkesítõ és hasznos munkát végzett, amely közvetve hozzájárulhat a Bolyai Tudományegyetem megújulásához és mûködéséhez.

A Csõgör-iratok sorsának a korra jellemzõ alakulásáról Tóth Sándor, Cs. Gyímesi Éva, Cseke Péter és Lázok János számol be. Elmondják, hogyan kerültek ezek az iratok a biztonsági szervekhez. Szerencsére Lázok János, számot adva az iratok fontosságáról, megelõzõen az egészet beolvasta egy Tesla magnetofon mikrofonjába.

A kéziratot lektorálta Tóth Sándor egyetemi tanár.

Három év múlva jelent meg a második kötet, melynek elõszavában a szerkesztõk az 1945. június 5-tõl 1949. november 12-ig terjedõ idõszak dokumentumai alapján mutatják be az egyetem küzdelmekkel teli helyzetét, s ugyanakkor köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak az értékes munka megjelenéséhez, így Dezsõ Lóránt, Dóczy Pál, Obál Ferenc, Csõgör Lajos és Antal Árpád professzoroknak. Külön tisztelgõ emlékezést szentelnek az egyetem ügyében sokat fáradozó, életét a bukaresti börtönben befejezõ demeter Bélának.

Ezután Vincze Gábor alapos és értékes tanulmányában Petru groza miniszterelnök érzelmi és körültekintõ politikai magatartását elemzi, aki igen nehéz körülmények között mindent megtett a magyar egyetem létrehozásáért és fennmaradásáért. Ezután a magyar elemi és középfokú oktatás akkori problémáit, nehézségeit elemzi: az iskolaépületek és a tanszemélyzet hiányát, valamint a képesítõvizsgával (examen de capacitate) kapcsolatos nehéz helyzetet. A képesítõvizsga körül valóban sok vita folyt. Mivel az 1940 és 1944 között kiadott magyar diplomákban szerepel a „képesítõvizsga” kifejezés, ezeket az állami hatóságok elfogadták, a két háború közötti idõben a román diplomákból ez hiányzott és a magyar tanárok közül csak néhánynak sikerült a vizsgát letenni. Végül ez a kérdés egy formális vizsga letételével oldódott meg. A sok gondot okozó állami finanszírozás is megoldást nyert, sõt a nemzetiségi törvény kimondta, hogy a felekezeti iskolák pedagógusai is állami fizetésben részesülnek; az egyházakra hárul azonban az iskolai épületek, felszerelések stb. fenntartása.

A magyar egyetem elhelyezése, tanszemélyzete, felszerelése további problémákat vetett fel. Az Orvostudományi Karnak Marosvásárhelyre való áttelepítése végül is az egyik, talán a legtöbb ellentétet szülõ kérdést oldotta meg. A bevezetõ helyesen elemzi a sokszor emberi hiúságból és gyengeségbõl, tudatos meg nem értésbõl származó bajokat, és jól érzékelteti, hogy ezekbõl kifolyólag milyen elõre nem látott kérdések és feszültségek merülhettek föl. Az egyetem szerkezeti felépítését és a tanszemélyzet kinevezését csak hosszú, fárasztó tárgyalásokkal lehetett megoldani. A tanszemélyzet esetében a megfelelõ képesítés mellett a fõ feltétel a román állampolgárság volt. (Már az elsõ kötet ismertetésekor kitértünk a hetes bizottságok létrehozására, amelyek a várakozás ellenére jó és gyors munkát végeztek.)

A tantestület összetétele jogilag három kategóriába sorolható: a) román állampolgárságú tanszemélyzeti tagok; b) szerzõdéssel alkalmazott magyar állampolgárságú tanárok (ezeknek száma 33, illetve 34 volt) és c) magyar állampolgárságú tanárok, akiknek helyzete végleges megoldást nem nyert.

A legtöbb feszültséget azonban az épületek és a felszerelések megosztása okozta. Kezdetben a mindenképpen Kolozsváron elhelyezkedni akaró magyar tannyelvû Orvostudományi Kar vetette fel a legmélyebbre ható problémákat. A román fél úgy látta, hogy nem lehet hozzájárulni az épületek átengedéséhez. Ezzel szemben aránylag könnyen hozzájárultak az illetékesek a marosvásárhelyi hadapródiskola átengedéséhez. Az egyetem szerkezeti kérdése a viták során szintén megoldást nyert. A szerzõ nem elégszik meg a kérdések puszta ismertetésével, hanem igyekszik a politikai nyomást is bemutatni és a két fél között felmerült ellentéteket, érzelmi motivációkat is szemlélteti. Hasonló tárgyilagossággal ismerteti a „finanszírozás” kérdését, amelyben a gazdaságilag nehéz helyzet összefonódott a kicsinyes meg nem értéssel.,

A bevezetõ utolsó alfejezetének a címe: „A konszolidációtól az osztályharc fokozódásáig (1946–1949)”. Kiderül, hogy a tanszemélyzet, ha késve is, megkapta a fizetését, valamennyire rendezõdött a hallgatók lakás-kérdése, sõt a hallgatók elég nagy számban ösztöndíjat is kaptak. Ugyanakkor az állam bizonyos összegeket utalt ki fõként a megkezdett építkezések folytatására. A kedvezõen alakuló helyzetet beárnyékolta a kialakult és egyre erõsbödõ politikai feszültség, az osztályharc és egyes tanszemélyzeti tagok ellen intézett politikai támadás. Az elsõ ilyen Ludány György orvosprofesszort érte. Ugyanakkor a magyarországi tanárok, akik közül többen kinevezést kaptak valamelyik ottani egyetemre, attól tartva, hogy helyzetük egyre bizonytalanabbá válik, megkezdték a hazatérést. Az anyagi és szellemi értékekért folytatott küzdelmet szinte megbénította Vasile Luca (Luka László) cikke, amelyben az általános politikai tisztogatásra hívta fel a figyelmet. Ezzel kezdetét vette az ún. „purifikáció”, amely a román egyetemekre és fõiskolákra is kiterjedt. Sok „kádert” elhurcoltak, börtönbe zártak, köztük az egyetemi szervezés „lelkét”, Venczel Józsefet, s vele valóságos letartóztatási hullám kezdõdött. Támadás érte Bónis Györgyöt, György Lajost, elbocsátották Oriold Bélát, Jordáky Lajost és másokat, sokakat nyugdíjaztak. A magyarországi tanárokat szinte biztatták a hazatérésre, és velük újabb szerzõdést nem kötöttek. Egyes tanszékeket leépítettek. A tanszemélyzet keretén belül is csoportosulások alakultak ki: egyik oldalon a harcos „kombatív” elvtársak, a másikon a megalkuvók, a „rendszert” kevésbé támogató, inkább meghúzódó személyek álltak. Az egyetem alapításáért annak idején síkra szálló professzorokat kíméletlenül letartóztatták (Balogh Edgár, Kurkó Gyárfás, Méliusz József, Szász Pál és mások), végül több más közéleti személyiség mellett õrizetbe vették magát Csõgör Lajost is. Az „új világ, melyet semmibõl teremtettek meg”, maga alá döntötte azokat, akik létrehozásáért a legtöbbet tették.

A következõ rész a dokumentumokat tartalmazza (1945–1949), melyeket Lázok János és Vincze Gábor állított össze. Jellegük szerint ezek megegyezések, javaslatok, meghatalmazások, tanszemélyzeti kérések, kinevezések, az orvosi fakultásra vonatkozó hivatalos szövegek, levelek, tervek, oktatási törvények, tehát az egyetem létesítésével, mûködésével, személyi kérdéseivel kapcsolatos okiratok, egyszóval minden olyan okirat, amely valamilyen formában összefügg az egyetemmel. Úgy véljük, a dokumentumok közül nem kellett volna kihagyni a magyar tudományegyetem elnevezésére vonatkozó határozatot, amely a Hivatalos Közlöny (Monitorul Oficial) 1945. december 11-i számában jelent meg.

A második kötethez Antal Árpád és Deé Mária közremûködésével, két külön lapon Kolozsvárra vonatkozó térkép jelent meg, amelyek a Ferenc József Tudományegyetem (1941) és a Bolyai Tudományegyetem karainak és hallgatóinak elhelyezését szemléltetik az 1945–1946-os tanévre vonatkozóan. Egy harmadik térkép a Marosvásárhelyi Orvosi Karnak és hallgatóinak elhelyezését mutatja be.

A dokumentumok jegyzetanyagát és a mellékleteket Lázok János állította össze.

A kötetet Kiss András és Spielmann Mihály lektorálta.

Végül ismételten megállapítjuk, hogy az Erdélyi Magyar Egyetem kezdeteit tárgyaló két kötet a szerzõk komoly, elismerésre méltó, értékes munkáját tükrözi.

Bodor András

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék