Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1999/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 61. kötet, 1999. 3-4.füzet
Könyv a filozófia aktualizálásáról

Király V. István: Filozófia és Itt-lét.
Tanulmányok. Kvár 1999. 151 lap

 Király V. István könyve – a szerzõ bevallása szerint – „folytatás”. Errõl az olvasó is nyomban meggyõzõdhet, mihelyt összeveti e kötet írásait a szerzõ elõzõ, 1996-ban megjelent Határ – hallgatás – titok címû könyvével. Folytatás nemcsak abban a külsõdleges értelemben, hogy a titok sokrétûen elemzett filozófiai témája itt újból visszatér, hanem abban a szervesebb értelemben is, hogy e kötet mindenik írása – ugyancsak a szerzõ szavaival – az elõzõ kötet írásaiban, tanulmányaiban gyökerezik.

Ugyanakkor ezt az újabb kötetet az elõzõhöz képest bizonyos fokú tematikai átrendezõdés és hangsúlyeltolódás jellemzi. Addig, amíg az elõzõben a titok kategoriális szerkezetének, megjelenési formáinak, a titokfenomén különbözõ változatainak az elemzése állt a középpontban, ebben a kötetben a vizsgálódás köre kiszélesedik azoknak a témaperifériáknak, tematikai következményeknek az elmélyítése és kidolgozása irányában, amelyekhez a titokról való szisztematikus gondolkodás szükségképpen elvezet. Ilyenek a múlt és a voltság kérdése, illetve a magyar filozófia létének és lehetõségének a problémája. Ezek az elõzõ kötetben csak érintett témák itt a gondolkodói figyelem fókuszába kerülnek, és részletes kidolgozást nyernek.

E tematikai kapcsolódáson túlmenõen azonban a voltaképpeni, lényegi, a szerzõ gondolkodásmódjának valós folytonosságát és hitelességét szavatoló kapcsolat elsõsorban módszertani jellegû. Az, ami az elsõ kötet írásaiban inkább csak benne levõ módszertani beállítódásként, bizonyos felvállalt módszertani elveknek és alapoknak az elemzés útján való közvetlen felmutatásaként van jelen, itt most az alkalmazott filozófia és a kategoriális elemzés letisztult módszertani elveiként – egy-egy önálló tanulmány erejéig – kifejtett formában jelenik meg. A tematikai kiszélesítés és módszertani elmélyítés az egész gondolkodói teljesítményt mozgásba hozó eredeti és központi témára – a titok kérdéskörének vizsgálatára – is jótékonyan hat vissza azáltal, hogy e kibontakoztatott módszertani-tematikai beágyazódásban a kérdés számos aspektusa új megvilágításba kerül, és tulajdonképpeni értelméhez jut el. Így lesz a két könyv összefüggésében az „újra-vétel” egyúttal „tovább-vitel” is.

Király Istvánt e kötet írásaiban mindvégig egy alapvetõ kérdés foglalkoztatja: lehet-e a mi kultúránkban hiteles módon „itt és ma” filozófiailag kérdezni, filozófiát mûvelni? Miképpen érinti a filozófiával való foglalkozásunk az itt-létünket, illetve az itt-létünk miképpen érinti a filozófiával való foglalkozásunkat? A „mi kultúránkat”, az „itt-létet” nem feltétlenül a kisebbségi magyar kultúrára és létszférára leszûkítve érti, hisz belefér ebbe a magyar kultúra egésze, sõt az egész kelet-közép-európai régió a maga kulturális sokszínûségével egyetemben, az egyetemes emberi tapasztalatnak mindazok a területei, amelyek valamilyen oknál fogva ez idáig kimaradtak a filozófiai kérdezés fõ áramából. A kérdést kitágítva – s egyúttal a népnemzeti konnotációit tompítva – tehát így lehetne megfogalmazni: mi lehet az értelme a filozófiával való „foglalkozásnak” egy olyan környezetben, amelyben mind ez idáig a filozófiának nem sikerült igazán otthonossá válnia? Ez egy olyan kérdés, amely magának a filozófiának a lényegét érinti, „önnön aktualizálásának” a problémakörét, ezért nem lehet egy, a filozófia „hasznáról és káráról” szóló felületes elmélkedéssel elintézni, sem pedig az önhitt és önironikusnak megjátszott filozofikus tudatlanság magabiztosságával félreseperni.

Ez a kérdés, amelyet a szerzõ a jaspersi „filozofálás” lényege felõl és a heideggeri lételemzés szellemében igyekszik elgondolni, az õ számára szükségképpen a filozófia alkalmazásához, azaz az alkalmazott filozófia instrumentális szemléleti és módszertani beidegzõdésekkel terhelt problematikájához vezet. Király viszont, visszanyúlva a filozófia eredeti önszemléletéhez és szerepvállalásához, kritikailag túllép azon a bevett elgondolássá szervesült tévhiten, amely alkalmazott filozófián kész filozófiai sémáknak a konkrét élethelyzetek(ben)re való alkalmazását érti. Szerinte az alkalmazás szervesen hozzátartozik az élõ filozofálás lényegéhez, s a filozófia természetes módon alkalmazottként mûködik abban az „aktualizálási” törekvésében, „orientált állapotában”, amelyben megnyílik a kérdezõ ember „lét-kérdései”, a történelmi emberiség sorskérdései irányába, és a maga számára „aktus-ra hozza”, azaz tematizálja azokat.

A szerzõ az effajta tematizálásban a hiteles filozófia lehetõségét látja. A filozófiai tematizálás lényege abban áll, hogy kimozdítja a problémát a maga rögzítettségébõl, és a kérdést a kérdezés számára felszabadítja. Ezzel az alkalmazott filozófiában a filozófia visszatér a maga eredetéhez mint olyan belsõ felhíváshoz és mozgatóerõhöz, amely az emberi létezésben és az emberek közötti kommunikációban rejlõ valós lehetõségek feltárására és kiaknázására ösztönöz. Király itt arra is rámutat, hogy minden hiteles filozófia „hatni akar” a világra. De ezzel kapcsolatban szeretne egy újabb tévhitet is eloszlatni. Ugyanis hosszú ideig a filozófiának a világra való hatását a filozófiai eszmék ideológiává, azaz tömegeket megmozgató anyagi erõvé való válásában látták. S ezt manapság is hajlamosak sokan így (félre)érteni. Király valójában a filozófiának nem ilyen normatív jellegû hatni akarására gondol. Manapság a hiteles filozófia világmegváltó elvek és receptek elõírása helyett egyszerûen a kultúrában való jelenlétével hathat, azzal, ahogyan az „elterebélyesedett hazugság” alap-tapasztalatát felnyitja a kérdezés számára, ahogyan az „itt-létünk színvonalas problematizálásában rejlõ filozófiai lehetõségeket” kiaknázza. A filozófia tényleges hatását leginkább azon lehet lemérni, ahogyan visszahat magára a kérdezõre. A hiteles kérdezés – hangsúlyozza a szerzõ – mindig is emancipálja a kérdezõt, szabadságának lényegi lehetõségeire nyit horizontot.

Módszertani síkon az alkalmazott filozófia Király István megközelítésében a kategoriális elemzés és az egzisztenciális analízis összekapcsolásaként valósul meg. A kategoriális elemzés kérdéseinek egy merész hangvételû tanulmányt szentel a szerzõ, amelyben módszeresen lebontja azokat az idõk során az arisztotelészi kategóriatanra ráépült beidegzõdéseket, amelyek a kategóriákat csupán általános fogalmakként láttatják. Eközben – mintegy hermeneutikai bravúrként – annak a lehetõségét is felmutatja, hogyan lehet manapság Arisztotelésszel és az arisztotelészi hagyománnyal élõ párbeszédet folytatni oly módon, hogy abban szóra lehessen bírni Arisztotelész eredeti és igazi szándékát a kategóriákkal mint a filozófiai gondolkodást meghatározott irányokban szervezõ „szerkezeti erõvektorokkal” kapcsolatban. A kategóriák – hangsúlyozza a szerzõ – Arisztotelésznél, Kantnál, Husserlnél egyaránt a filozófia igazi értelmét hordozzák, mivel a „lét felmutatását a felmutatott tapasztalathoz” kötik, s ebben „a lét igazságát, az igazság létét és a létezés hitelességét” láttatják. Ily módon a kategóriák nem ûzhetõk ki az egzisztenciális analízisbõl, s a kategóriáktól való eltávolodás a filozófia lényegétõl való eltávolodást jelentené.

A kategoriális elemzés kiváló módszertani alapvetést nyújt a filozófiai tematizáláshoz. Az alkalmazott filozófia horizontjában történõ tematizálás ebben a kötetben arra irányul, hogy az eleven filozófiai gondolkodást a tapasztalat olyan területeihez és a nyelv olyan jelentésrétegeihez juttassa el, amelyek ez idáig még nem voltak kellõképpen tematizálva. Király István különleges érzékkel tapint rá azokra a tapasztalati-nyelvi zónákra, amelyek egzisztenciálisan érintenek, s ezért analízisük révén a filozófiának „itt és ma”, a mi körünkben és a mi nyelvünkön is lehet (és van) mondanivalója. A kötet törzsanyagát kitevõ három terjedelmesebb tanulmányban – Titok és szocializmus, Múlt és VOLTság, A magyar filozófia léte és lehetõsége – a szerzõ a tapasztalatnak ilyen „kitüntetett megmutatkozással” bíró területeire irányítja a figyelmet, amelyeket, belátása szerint, az alkalmazott filozófia tematizálhat a maga számára, s ily módon hiteles filozófiai vizsgálódásra tarthatnak számot. Ilyenek a régiónk történeti sorsába beleíródó életkörülményeinkbõl kiemelhetõ témák, mint amilyen a titok tapasztalata és sajátos viszonya az idõhöz, a jelenre rátelepedõ és nem múló múlt tapasztalata, valamint az az átfogó, sem részleteiben, sem mélységében még kellõképpen filozófiailag ki nem aknázott tapasztalati mezõ, amelyet a magyar nyelv kínál fel a filozófiai vizsgálódás számára. Ezek filozófiai tematizálása a mélyebb belegondolás irányába nyitja meg az utat.

A nyelv kérdését – a magyar nyelvben rejlõ filozófiai lehetõségekre s ennek kapcsán a magyar nyelven gyakorolt filozófia lehetõségére vonatkozó kérdést – Király, az utóbbi idõben a magyar filozófia mibenléte, létjogosultsága körül felizzó viták szellemétõl eltérõen, nem a nemzeti oldaláról, hanem a nyelv és a hiteles filozofálás lehetõségei felõl vizsgálja. Úgy véli – s ezzel megint csak egy régóta mûködõ beidegzõdést próbál szétfeszíteni –, hogy a magyar filozófia létére vonatkozó kérdés voltaképpen az önmagára magyarul kérdezõ filozófia kérdése. Ugyanis bármilyen filozófiáról is legyen szó, az mindig egy bizonyos nyelven valósul meg, s ezen a nyelven kérdez rá a filozófia létére és lehetõségére. Ezért e nyelvhez való viszonya nem lehet csupán külsõdleges, instrumentális jellegû, hanem olyan szerves, lényegi viszonyulás, amelyben éppen az illetõ nyelvben rejlõ filozófiai lehetõségek bomlanak ki. A mi elszigeteltnek és „kicsinek” tekintett magyar nyelvünkben is rejlenek ilyen hiteles filozófiai lehetõségek. A szerzõt – bevallása szerint – mind tematikailag, mind módszertanilag a saját kutatásai vezették „a legszervesebb és a legtermészetesebb úton a magyar nyelv filozófiai lehetõségeiben való elmélyedés felé”. A magyar filozófiára vonatkozó kérdés tehát nem a filozófia valamiféle eredendõen magyar nemzeti tartalmára kérdez, hanem a filozófia egy létmódjára, a filozófia magyar nyelven való létezésére és mûvelésére. A magyar nyelv az a közeg, amelyben a magyarság a létet kimondja, úgy is mint a sajátját s úgy is mint az egyetemes létben való részesülés tapasztalatát. A magyar nyelvben tehát lehetõség kínálkozik arra, hogy a filozófia hitelesen kérdezhessen rá saját lényegére és értelmére, s ahol ez történik, ott lehetségessé válik a magyar filozófia, akár a szónak a nemzeti értelmében is.

A szerzõ állásfoglalása e tekintetben pozitív tartalmú és határozott. Messzemenõen igyekszik mindazoktól elhatárolódni, akik a divatos oldaláról próbálják megközelíteni ezt a kérdést. Velük szemben hangsúlyozza, hogy a filozófia számunkra nem egy olyan „kellék”, amelyet a Nyugattal való lépéstartás végett illik beszerezni, hanem olyasmi, amelynek a lehetõsége szervesen beleépül a történelmi sorsunkba, nyelvünkbe, kultúránkba, s onnan lehet kibontakoztatni. Kérdés, hogy milyen mértékben és színvonalon használjuk ki ezt a lehetõséget. A filozófiával való foglalkozás értelme „itt és ma” kizárólag rajtunk múlik, azon, hogy mennyire van bátorságunk a kérdezõ beállítódás felvállalására, és azon, hogy rendelkezünk-e a szükséges mûveltséggel, felkészültséggel ahhoz, hogy rátaláljunk a hiteles kérdésekre, valamint kellõ kitartással ahhoz, hogy végig is haladjunk az általuk megnyitott úton. A mérték ugyanis – figyelmeztet a szerzõ – ma már nemzetközi.

Király István könyve a maga nemében merész vállalkozás, abban az értelemben, ahogyan az elevenné varázsolt filozófia a maga csendes módján tud provokatív is lenni. Olyan kihívó problémákat vizsgál meg – a titok, a múlt, a nyelv kérdéseit –, amelyekrõl naponta beszélünk, de a lényegükrõl nem mondunk semmit. Minduntalan ismételgetett dogmákat kérdõjelez meg, szemérmesen elkerült, elhallgatott beidegzõdéseket billent ki a maguk problematizálatlan nyugalmából. És ami a legfontosabb: felvállalja s ezáltal aktuálissá teszi a kérdezés és a belegondolás fáradságos módján felnyíló problémát, nem úgy, hogy beszél róla, hanem úgy, hogy a lényegét vizsgálja meg. Ebben érhetõ tetten leginkább Király István személyes kiállása a hiteles filozófiai kérdezés és gondolkodás mellett, mint a filozofikus magatartás egyetlen autentikus mércéje mellett. Ha ez a kiállás egyszersmind ki-hatás is, akkor az általa mûvelt filozófia ténylegesen, a szó valódi értelmében, hatni akar.

Veress Károly

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék