Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1999/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 61. kötet, 1999. 3-4.füzet
Születés – házasság –halál: egy felcsíki falu átmeneti rítusai

Balázs Lajos: Az én elsõ tisztességes napom. Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson.
 Bukarest 1994. 431lap.; Uõ: Menj ki én lelkem a testbõl. Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson.
Csíkszereda 1995. 289 lap.; Uõ: Szeretet fogott el a gyermek iránt. A születés szokásvilága. Csíkszentdomokoson. Csíkszereda 1999.235 lap.

 Balázs Lajos néprajzi trilógiájának hátterében  több mint harminc éven át végzett gyûjtõmunka húzódik. Kutatásaiban nagy segítségére voltak Faragó József lektori tanácsai, útbaigazításai. A gyûjtõmunka elkezdése elõtt három évet „csomagolással” töltött – amint õmaga írja elsõ kötetének elõszavában. Ezt az idõt magyar és idegen nyelvû szakmunkák tanulmányozására fordította: Arnold van Gennepnek az átmeneti szokásokról írt könyve, Fejõs Zoltán írásai (szintén az átmeneti rítusokhoz kapcsolódóan), Jung Károlynak Az emberélet fordulói címû könyve (a gombosi népszokásokról), valamint Újváry Zoltán tanulmányai termékenyítõleg hatottak rá. 

A szerzõ bevallása szerint, amikor 1971-ben elkezdte a gyûjtést, nehézségei adódtak a hazai példa hiánya miatt. Éppen ezért igyekezett kialakítani magának egy olyan gyûjtõmódszert, amelynek segítségével összeállíthatóvá válik egy falu szokásmonográfiája. Maga a szerzõ fenntartásokkal használja a „szokásmonográfia” terminust, mert úgy véli, kötetei bizonyos vonatkozásokban nem teljesek. Ebben a mûfajban a trilógia mégis a teljességet jelenti, mert Balázs Lajos bármit kijelent vagy esetleg csak feltételez a szerzõ, mindig ott van egy sor néprajzi adat, amely hitelesíti a közléseket.  Adatgazdagság,  rendszeresség és  következetesség jellemzi köteteit.

Balázs Lajos mindhárom kötetben az A. van Gennep-féle (Arnold  van Gennep: Les rites du passage. Étude systématique de rites. Paris 1909) rítusmodell alapján dolgozza fel az emberélet fordulóihoz kapcsolódó néprajzi anyagot. „Az emberi élet nagy sorsfordulóit - írja maga a szerzõ - egyszerre éreztem nagy társadalmi elmozdulásoknak, melyeket szokáshagyományok – törvényeink – szabályoznak különbözõ idõtávon, és egy-egy sûrített színjátéknak is, mely a dramaturgia általános elvei szerint bontakozik ki, csúcsosodik, majd eljut a várt megoldáshoz. Akárhonnan nézve, a dolgok belsõ törvénye és logikája szerint, az emberi átmenetel eseményei, szakaszai egy alkalommal lényeges fordulatot vesznek, melyek a várakozást bizonyossággá változtatják, létrehozzák azt a kritikus idõt, ami határozott vízválasztóvá válik az egyén és közvetlen közössége számára, az adott átmenetel folyamán” (1999:7). Van Gennep szerint vannak elválasztó (preliminális), eltávolító (liminális) és beépítõ (posztliminális) rítusok. Balázs Lajos ezeknek megfelelõen rendszerezi a három ünnep szokáscselekvéseit: „Az én elsõ tisztességes napom (Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokson), a Menj ki én lelkem a testbõl (Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson) kötetek után a születés szokásvilágának szánt könyvvel (Szeretet fogott el a gyermek iránt) összeállt az emberi élet három nagy és alapvetõ fordulójának monografikus bemutatása.”

A kötetek felépítése  következetes mind a gyûjtés, mind a rendszerezés, mind pedig a feldolgozás és értelmezés tekintetében. A bevezetésben néhány szóban leírja a kutatás módszereit, az esetleges nehézségeket, a feltételezett hiányosságokat, összeveti a szakvéleményeket és megfogalmazza a kötet célját. Az elkövetkezõ három fejezetben – mindhárom kötetben -- a Van gennep-i rítusmodell alapján tagolja a szokáscselekményeket, itt a fõ rendezõelv a kronológia (az egyes cselekvéssorozatok   újabb cselekvésekre tagolódnak), a fejezeteket az összegzés zárja, amely elméleti jellegû és tudományos. Külön fejezetben tárgyalja a deviáns eseteket (lakodalom nélküli házasság, az öngyilkos halála és temetése, leányanya, szerelemgyermek stb.), ezzel is jelezve, hogy a falu értékrendjében és szokásgyakorlatában ezeknek a problémáknak a kezelése, a hozzájuk való viszonyulás különbözik nemtõl és kortól függõen. A kötetek végén található az adatközlõk és a fényképek jegyzéke, a rövidítések magyarázata, valamint a szó- és a szakirodalomjegyzék. Felbecsülhetetlen értéket képez az adatközlõk vallomásaiból kiragadott példaanyag.

Amint az elsõ kötet elõszavában írja a szerzõ, adatközlõinek száma meghaladja a háromszázat is, átlagéletkoruk pedig ötven év, tehát a szokást aktívan gyakorló nemzedék körébõl kerültek ki. Gyûjtése során fontosnak tartotta a szokáshoz való egyéni viszonyulás számbavételét, hogy a szokásgyakorlás mélyrétegeibe behatolhasson. Véleménye szerint összetett módszerû vizsgálódása fényt derített arra, hogy nem lehet – legalábbis a szokáskutatásban – még egy faluközösségre sem általános érvényû, egységes képet láttató szokásszintézist készíteni.  További következtetése, hogy a szokásrendszerben mindenki által elfogadott értékrenden belül nem kevés egyéni vélemény és értelmezés is fellelhetõ. A terepre való visszatérései alkalmával beigazolódni látszott az a feltevés, hogy a látszatra egyéni motivációk és értelmezések tulajdonképpen közösségiek: egy-egy változatot jelentenek az egészben. Ezek pedig mindenképpen bizonyságai a szokással szembeni aktív viszonyulás meglétének. Kutatásaiban nemcsak a szöveg, a díszlet, a kelléktár (eszköztár) leírására szorítkozott, hanem a párválasztás lehetõ legapróbb, de mégis lényeges  tényeinek és körülményeinek felvételére, a színjáték minden rítusának, mozzanatának, sõt a játék hangulatának, derûjének, szomorúságának, méltóságának, sajátos dramaturgiai fogásainak rögzítésére is törekedett. A lakodalom mint átmeneti szokás az egyén társadalmi helyváltoztatását hivatott biztosítani rítusai által: átjuttatni az egyént egy adott társadalmi helyzetbõl egy másik társadalmi állapotba. Ez az átmenet a lakodalom esetében a következõképpen nyilvánul meg: a házasulandó fiatalok kiválnak régi környezetükbõl és eljutnak az új állapotba – a házasemberek társadalmába. Balázs Lajos a lakodalom esetében az átmeneti rítust „szállítóeszközként” (1994:12) értelmezi, mivel az átmenet általa valósul meg. Éppen ezért szerencsésebbnek tartja a komp-hasonlatot (1994:12), mint a Fejõs Zoltán-féle híd-analógiát.

Külön fejezetet szán a párválasztás hiedelemvilágának, amelyben külön tárgyalja a pártudakoló jóslásokat és a lakodalom tulajdonképpeni hiedelmeit. Ez utóbbiak tovább rendszerezhetõk formai, módozati és eszközkategóriák alapján: pozitív vagy serkentõ mágikus eljárások, cselekvések; elõírások, tilalmak; elõrejelzések; átkok; megcsináltatások. A kötet három utolsó fejezete nemkülönben érdekes és adatgazdag: a lakodalom szereplõirõl, a rituális eszközökrõl és a lakodalmi költészetrõl számolnak be.

1995-ben jelent meg a szokásmonográfia második kötete, amely az elõzõ kötet struktúráját és gondolatmenetét követi mind formailag, mind logikailag. A szerzõ úgy véli, hogy a halálhoz való viszony feltárásával érthetõek meg leginkább egy adott faluközösség társadalmi életének mélyrétegei. Rendre választ keres olyan kérdésekre, hogy hogyan hal meg a domokosi ember, hogyan és mennyire foglalkoztatja a halál gondolata, hogyan készül fel rá, amikor közeledik, ha pedig hirtelen, váratlanul éri, hogyan veszi tudomásul a család, a családhoz tartozó szûk közösség és végül az egész falu. A gyûjtés módszerét és a feldolgozás algoritmusát illetõen Faragó József szakvéleményét idézem: „A szerzõ lépésrõl lépésre haladva a szokáskör minden kis és nagy mozzanatát monografikusan kimeríti, a részeket az összefüggésekbe és az egészbe illeszti” (1995:14). A módszerek éppolyan változatosak és célravezetõek, mint az elsõ kötet esetében: a legegyszerûbb adathalmozástól (vagy csupán adatközléstõl) a legmodernebb eljárásokig váltakoznak. Mindezeket a szükségletnek és a céloknak megfelelõen megerõsítik a segédtudományok, mint például a szociológia, a statisztika, a lélektan stb. Keszeg Vilmos így méltatja a kötetet: „A hagyományos leíró módszert, mely az események kronológiájához kötõdõ bemutatáson alapszik, szükség esetén a felvetõdõ kérdéseket közelebbrõl, áthatóbban értelmezõ, az általánosítást, tipizálást lehetõvé tevõ módszerekkel (szociológia, szemiotika, strukturalizmus) társítja” (1995:14).

A kötetnek – az elõbbihez hasonlóan – három fõ pillére van a van gennep-i rítusmodell alapján történõ értelmezési sémának megfelelõen. Ezeken kívül érdekes információkra bukkanhat az olvasó a devianciával (Az öngyilkosok halála) és a hiedelmekkel (Az elmúlás és a temetés hiedelemvilága) kapcsolatos fejezetekben. Hasonlóan adatokban és példaanyagban gazdag munka ez is, mint a „sorozat” másik darabja. Helyi jellegzetességekrõl szerzünk tudomást, mint például a halott megkerítése, a halál meglátása, a rontásos halál esetei stb.

A harmadik kötet – Szeretet fogott el a gyermek iránt (A születés szokásvilága Csíkszentdomokoson) – a trilógia megjelenés szerint utolsó darabja és egyben kiteljesítõje , hiszen korábban a mûnek éppen a kezdetre vonatkozó elsõ darabja hiányzott.

A kötetnek az elõzõ kettõhöz hasonlóan három fõ része van, amelyeken belül csupa érdekes adatok sorjáznak. Az Elválasztó rítusok címû fejezeten belül olyan témakörök vannak, mint: erotikus jelképek, erotikus mágia, erotikus játékok, erotikus költészet stb.; az Eltávolító rítusok fejezetben olvashatunk a szüléssel kapcsolatos cselekvéssorozatokról, a másáról (’méhlepény’), a bábasszonyról, valamint különbözõ rendellenességekrõl,  amelyek a születés folyamán adódnak (a torzszülöttekrõl) és az ezekhez való viszonyulásról. A Beavató rítusok fejezet a „keresztelõ”, a „radina” és a „szabadulás” címszavakat tartalmazza, amelyben tulajdonképpen a terhességi és a gyermekágyas idõszak alatt betartandó tilalom alóli felszabadulásról van szó, és arról, hogy ezt hogyan éli meg a beavatott, illetve annak környezete. Egy következõ fejezet a hiedelemvilággal foglalkozik, ezen belül is elhatárolja az egyes rítusoknak megfelelõ mozzanatokhoz kötõdõ hiedelmeket. Ily módon beszél az elválasztás, a magzatvédelem, az eltávolítás, a beavatás hiedelmeirõl, valamint bizonyos különleges hiedelmekrõl (ezek az elõzõ hiedelmek variánsai). És következik a deviáns eseteket tárgyaló fejezet, a Hagyomány elleni vétségek, amelyben a leányanya (botlott leány) és a szerelemgyerek (bitang) a fõszereplõk. Emellett szó van a keresztszülõségrõl és a komaságról mint mûködõ intézményekrõl.

Balázs Lajos – saját bevallása alapján – amikor a születéssel kapcsolatos szentdomokosi gyûjtését a van gennep-i modell szerint próbálta rendezni, rádöbbent arra, hogy „mennyire nem egyszerû azokat a cezúrákat meghúzni, amelyek a születés átmeneteli folyamatát három minõségi egységre tagolják” (1999:22). Ezért nem a van gennep-i modellt okolja. Szerinte a válasz abban rejlik, hogy „a születés mint társadalmi átmenetel néhány szakasza egybeesik az intim szféra világával” (1999:22). Ennek ellenére az átmenetel van gennep-i tagolása számára nem didaktikai kényszer, hanem a folyamat megértését teszi lehetõvé. Balázs Lajos a szokáshoz „kutatói szándékkal, a megismerés törekvésével és nem egy színpadi változat megírásának intenciójával” közeledett (1999:22).  

A kötet  mögött álló többéves gyûjtõmunka lényegének és a szakmai tapasztalatoknak a  megfogalmazására maga a szerzõ a legkompetensebb személy: „A Szeretet fogott el a gyermek iránt a megismerés könyve: számba veszi, milyen fajta tudást aktivizálnak egy paraszti közösségben a gyermek jövetelére, társadalmi, lelki, szellemi fogadtatására. Hatalmas és olykor megrendítõ tudásról van szó, amit nem néhány évbe sûrített oktatás révén, hanem a hagyományba való belenevelõdés évtizedei, az öntörvényû és belsõ kényszerbõl fakadó tudásszerzés ösvényeinek számtalan újrataposása által szereznek, és ami, bár szentdomokosi, sajátos megnyilvánulása a magyar nép mûveltségének. Alapvetõ reflexei, felismerései ugyanakkor egyetemesek” (1999: utószó).

Hogy a terepmunka elkezdésekor még a szerzõ sem gondolta, ilyen nagy terjedelmû és ennyire átfogó jellegû munkája készül majd el. Balázs Lajos megajándékozta a néprajztudományt egy remekmûvel, amely mind a mûfajban, mind pedig a gyûjtés szempontjából elõrelépést jelent. Olvasmányos stílusa nem csupán a szakavatottakat, hanem az átlag érdeklõdõt is elragadja.

Németh Ágnes

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék