Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1999/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 61. kötet, 1999. 3-4.füzet
Gyimesi szokásvilág?

Tankó Gyula: Gyimesi szokásvilág. Székelyudvarhely  1996. 117 lap.

 A kötet 120 oldalon a gyimesi szokásvilágot kísérli meg bemutatni. Elõszava nincs, így a címbõl megítélve a teljesség igényét támasztja önmagával szemben: monográfiának ígérkezik. Az elõszó hiánya miatt a szokás fogalmának tisztázása sem történik meg, az ünnepi és hétköznapi szokások monografikus leírását egyaránt várhatjuk a kötet elején.

De nézzük, tulajdonképpen mit tartalmaz a kötet.

Agyimesi csángók általános bemutatása után atáncélet, illetve a párkeresés témakörét vizsgálja. Ezt követõen a hagyományos gyimesi lakodalomról, párkeresésrõl, párválasztásról olvashatunk. Az Ünnepek, ünnepi alkalmak fejezetcím alatt a gyimesi írott tojásokról olvashatunk, majd a völgy lakóinak pünkösdi búcsújárásáról, mely valóban egyik jellegzetes megnyilvánulása az ünnepi szokásvilágnak a Gyimesekben. Még a kommunizmus idejében is tömeges keresztalják indultak a Gyimesekbõl Csíksomlyóra, kijátszva nagyon sokszor a „biztonsági ügyeletet” is. Pünkösd után karácsony következik (a kötetben átmenet nélkül), és ekkor Gyimesben a néprajzos betlehemest gyûjt: ezt közli a Karácsonyi maszkurázás fejezetcím alatt.

Két lehetõség áll a szerzõ-szerkesztõ elõtt: pusztán az adatok közlésére hagyatkozik, nem törekszik ezek elemzésére, a meglévõ adatai alapján összeállít egy gyûjteményes kötetet, amelyben leírásokat talál az érdeklõdõ olvasó, kutató – ezeket felhasználhatja, elemezheti. Ebben az esetben a közlõnek törekednie kell arra, hogy pontosan és teljesen leírja az illetõ jelenséget (ez esetben szokást), annak minden vonatkozását és – ami nagyon fontos a majdani elemzéshez – kontextusát is. Egy másik lehetséges szerkesztési elv az, amely szerint monográfia írására törekszik a szerzõ, adatait egy ciklus teljességére vonatkozóan összegyûjti: minden jeles napjáról, minden ünnepi szokásáról közöl adatot (amennyiben eldöntötte, hogy az ünnepi szokásokat szeretné bemutatni), és ezeket elemzi, értelmezi is az etnológia módszereivel. A második eset megkívánja a létezõ szakirodalom felhasználását, a hozzá való viszonyulást.

Ez a kötet sajnos egyik kategóriába se sorolható, ugyanis adatai nem teljesek, a szokás fogalmát nem tisztázza, a leírt jelenségek kontextusával nem foglalkozik. Némely helyen értelmez, de nem hivatkozik (három címtõl eltekintve) semmiféle szakirodalomra.

Ez azért is nagy vesztesége a munkának, mert a Gyimesek néprajzának bõ, jól használható szakirodalma van. A kötetben is megjelenõ, fentebb felsorolt tematikákhoz, hogy csak néhányat említsünk: a völgy, a gyimesi csángók általános bemutatásához jól használható Antal Imre 1992-ben megjelent munkája (Gyimesi krónika. Bp.–Buk.); a párválasztás témakörében a már említett szerzõ egy másik tanulmánya (Udvarlás és leánykérés Gyimesben. Népismereti Dolgozatok. 1983). Az írott tojásokról Kovács Dénes jelentetett meg egy kötetet 1994-ben, amelyre legalább hivatkozás szintjén reflektálnia kellene a szerzõnek (Gyimesi csángó írott tojások. Csíkszereda). Tánchagyományokról is van szakavatott kutatatók tollából származó tanulmányunk (Kallós Zoltán–Martin György: A gyimesi csángók táncélete és táncai. Tánctudományi Tanulmányok. Bp. 1969–1970). A betlehemes játékról, de általában a karácsonyi szokások körérõl számtalan szakmunka jelent meg (Dömötör Tekla, Ujváry Zoltán munkáit kellene felsorolni). A hagyományos megközelítési lehetõségeken túl számos kutatásra érdemes téma bukkan fel egy ilyen szokás kapcsán: pl. a társadalmi vonatkozásait teljesen figyelmen kívül hagyja a szerzõ. Újabb megközelítési lehetõséget nyújt Lajos Katalin tanulmánya, amelynek problémafelvetése, módszertana jól használható lett volna a Gyimesekben is (Betlehemes játék Csíkszentmiklóson. Korunk VI(1995). 12. sz. 117–124.).

Nézzünk egy saját értelmezést a betlehemes kapcsán: „A zsuka – a bötlehemes pásztortánc – is beilleszkedik a szertartásba. A föld istenítése a csoszogó mozgású tánc, ugyanis úgy mozognak, mintha földbe gyökerezett volna a lábuk, de ezek a gyökerek szabad mozgást engednek, mintha kereken gördülnének. Körbejárás közben még a fejüket is lehajtják, a földet nézik, görbe testtartással csoszognak, mintha a földbe vetették volna minden reményüket, bizakodásukat, és Földanyához fohászkodnak” (77.). Sajnos az érdekes elmélet mellõl elmarad a bizonyítás, ugyanis egymagában az a tény, hogy nem egy ugráló táncot járnak, fejüket pedig a föld fele hajtják, nem jelenti azt, hogy itt valamiféle archaikus föld-istenségnek/anyának intézett fohászról, áldozatról lenne szó. A tánc az egyik nagyon archaikus része ennek a játéknak, amit a gyimesiek ma is õriznek és minden karácsonykor a „patakokat” maguk közt felosztva a betlehemes társulatok házról házra járva elõadnak. Azonban az archaizmusnak más vonatkozásairól, valóban kimutatható elemeirõl nem tesz említést a szerzõ a fent idézett helyen.

A kötetben domináns a szerzõ szubjektív látásmódja. A betlehemes tematika így zárul: „Milyen szép is volt Karácsony estéjén kiállni a tornácra! Bent pattogott a tûz, gyenge sárgás fények pislákoltak a kicsi ablakokból, s a nagy csendben mintha kánonban énekeltek volna a külön-külön járó éneklõk: kemény férfihangokra csengõ gyermekhangok válaszolgattak:

Fel-felhúzza, megzúdíccsa,

Zúg az erdõ, zúg a mezõ.

S valóban zúgott. A szûk völgyekbõl felhangzó éneket visszaverték a nagy erdõs hegyek” (78–79.). Természetesen a szubjektív látásmód nem rontja a hitelességét egy szokásleírásnak, azonban alapvetõ követelmény volna a tudományos értelmezése is, amennyiben erre vállalkozott a kötet szerzõje, mint a mi esetünkben is. Ugyanakkor az idézet alapján kiemelhetjük a kötet legnagyobb érdemét: sok szöveget közöl, melyeket adattárként is jól használhat az utókor.

A kötet hátralevõ részébõl kiderül, hogy a szerzõ meglehetõsen tágan értelmezte a „szokásvilágfogalmat. Az itt következõ fejezetek folklorisztikai szemszöget kínálnak Szent-László-legendákGyimesben, valamint Hiedelmek fejezetcímek alatt. Sajnos itt is teljesen elmarad a filológiai apparátus használata, semmilyen hivatkozást nem találunk az eddigi kutatásokra, annak ellenére, hogy a Szent László-legenda kutatását is több jeles néprajzos, mûvészettörténész végezte, végzi – néhánynak helyi vonatkozása is van. (Lásd Magyar Zoltán: A széphavasi Szent László-kápolna és búcsújáróhely. Néprajzi Látóhatár V(1996). 99–105.). A hiedelmek terén pedig már viszonylag korán megjelent két helyi vonatkozású munka is. Salamon Anikó kötete csak részben érinti ezt a témát (Gyimesi csángó mondák, ráolvasások, imák. Bp. 1987), azonban Bosnyák Sándor a Folklór archívum XIV. kötetét kitöltõ gyimesi anyagot közöl már 1982-ben (A gyimesvölgyi magyarok hitvilága. Bp. 68-157. p.). Az értelmezések itt is sántítanak: „Amint látjuk, napjainkban is nagyon gazdag még a csángók hiedelemvilága, ami rendkívüli fantáziagazdagságról tanúskodik” (94). Talán errõl is tanúskodik, de valójában egy sokkal bonyolultabb elméleti kérdést vet fel a megállapítás: a hiedelemrendszer ép fennmaradásának számtalan más oka is van/lehet, korántsem ennyire egyszerû a hagyományozódás kérdésének elmélete.

Az utolsó fejezet, bár 20 oldalt tölt be, kimaradt a tartalomjegyzékbõl. Ennek ellenére megtalálhatja az érdeklõdõ olvasó: a temetkezési szokásokról van szó (96–116). Erénye és hiányossága ennek a fejezetnek is ugyanaz, mint az elõzõknek: bár gazdag anyagot közöl, sajnos nem vesz tudomást az elõtte járókról, és az értelmezések is személyesek és túl eredetiek.

Láthatjuk, hogy a népi kultúra sok területét érinti a kötet, ami nem azt jelenti, hogy kimerítõ igényû volna. És végképp nem nevezhetjük „egy igényes – úgyszólván monografikus – felmérésnek”, ahogyan azt Nagy Olga – írja ajánló soraiban.

A Nagy Olga által is kiemelt szubjektivizmus nem feltétlenül jelenti a belülrõl látást és ezáltal mélyebb rétegek megértését. Ehhez néha a látás távolsága szükséges. És nem állítható szembe ez a szubjektivizmus – mintegy felmentve így a szerzõt – a „száraz adatokkal”. Alapvetõ követelmény lenne, – ha értelmezni kívánunk valamit – a filológiai apparátus használata és a dokumentálás. És ezeknek egyetlen megjelölési módja a valóban száraz és pontos adatolás. Enélkül nem beszélhetünk tudományos munkáról. Az esszé mûfajának azonban legalább a közhelymentes fogalmazás legyen a mércéje.

Ilyen értelemben valóban sajátos mû, ahogyan már említett ajánlója nevezi. Az esszé és a tudományos mûfajok közé szorult kötet. Olyan munka, mely gazdag tematikát próbál átfogni, ám túl kis terjedelemben.

Megjegyzéseinken túl ajánlhatjuk mindazok figyelmébe a kötetet, akik a fenti tematikák valamelyikének szövegszerû megnyilvánulásaira kíváncsiak. Találhatnak benne gyimesi variánsokat eredeti gyûjtésekbõl, melyeket bõven közöl a szerzõ.

Hegyeli Attila

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék