Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum2000/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 62. kötet, 2000. 1-2.füzet

Nagy Levente

Zrínyi és az erdélyi literátus körök*

Az angliai magyar peregrinusok és Zrínyi

Az 1663/64-ben, Zrínyi törökellenes hadjárata érdekében kibontakozó nyugat-európai röpiratmozgalomnak fontos központja volt Anglia és Hollandia. Legújabban Péter Katalin, R. Várkonyi Ágnes és Németh S. Katalin foglalkoztak a kérdéssel, és megállapították, hogy e propaganda irányításában – melynek egyik legfontosabb terméke az angol Zrínyi-életrajz – jelentõs szerep jutott az Amszterdamban tartózkodó Comeniusnak is. Az ekkor Angliába és Hollandiába látogató magyar peregrinusok szinte kivétel nélkül protestánsok és vagy felvidéki, vagy erdélyi származásúak voltak.[1] Jogosan merül tehát fel a kérdés, hogy milyen mértékben kapcsolódtak be az erdélyi peregrinusok ebbe a propagandamozgalomba. Az egyik leggyanúsabb személy természetesen az ifjú Bethlen Miklós, aki nemcsak a tanulási vágytól fûtve, hanem diplomáciai megbízással indult külföldi útjára.[2]

Ennek ellenére azt szinte kizártnak tartjuk, hogy az angol Zrínyi-életrajz szerzõje Bethlentõl szerezte volna Zrínyi 1663/64. évi tetteirõl értesüléseit. Bethlen ugyanis már 1661-ben elindult külföldi útjára, és ha tudott is a frissebb magyarországi és erdélyi eseményekrõl, akkor azokat már õ is a külföldön hozzáférhetõ hírforrásokból szerezhette meg. Azt azonban valószínûnek tarthatjuk, hogy Bethlen Amszterdamban jártában meglátogatta „levelek váltása” végett Comeniust.[3] Bizonyosan felkereste viszont Rupert herceget, V. Pfalzi Frigyes fiát, akinek patronálásával jelentette meg Comenius Drabik jóslatait Londonban, Robert Condrington nyomdájában.[4] Nadányi János Florus Hungaricusának a James Howel-féle angol kibõvített változatát szintén Robert Condrington adta ki 1664-ben.[5] Mindez két szempontból is fontos adat lehet: egyrészt azért, mert fényt vet arra, hogy az angliai Zrínyi-propaganda mellett tekintélyes politikai és fõleg gazdasági hatalommal is rendelkezõ egyének állottak,[6] másrészt azért, mert Nadányi bizonyíthatóan kapcsolatban állott Comeniusszal.[7] Erre azért tartottuk fontosnak felhívni a figyelmet, mert tudjuk, hogy a külföldön tanuló magyar diákoknak nagyon szûkösek voltak az anyagi lehetõségeik, önerejükbõl könyvek kiadására egyáltalán nem lettek volna képesek.[8] Valószínûleg ezzel is magyarázható az, hogy Jászberényiék 1665-ben, Zrínyi halálára csak egy egyleveles nyomtatványt bírtak kiadni. Mindebbõl arra is következtethetünk, hogy az 1663–64. évi magyarországi vonatkozású propagandakiadványok megjelentetése  mögött nemcsak egy maroknyi lelkes, de valójában ismeretlen magyar értelmiségi, hanem olyan fontos személyiségek állottak (pl. Comenius), akik befolyásuk révén tudtak pénzt szerezni a nyomtatási költségekre.

Nadányi Comenius mellett kapcsolatban volt még ugyanekkor a Lacrima Hungariae szövegeit író Jászberényi Pállal, Száki és Szendrei Ferenccel.[9] Õk mindhárman tanultak Comenius alatt Sárospatakon, és peregrinációjuk során fel is keresték Amszterdamban.[10] Mi okból és milyen céllal kapcsolódtak be az akkor Angliában tartózkodó magyar literátusok a Comenius koordinálásával kibontakozó Zrínyi melletti propagandába? Ugyanakkor miért van az, hogy egyetlen Angliából hazatérõ és Comeniust is meglátogató erdélyi vagy felföldi peregrinus (Nadányi, Körmendi Péter, Czeglédy István, Tofeus Mihály stb.) sem tesz említést az Angliában megjelenõ magyar vonatkozású kiadványokról, és az egy Bethlen Miklóst kivéve egyetlen sort sem ír le Zrínyirõl?

A megválaszol(hat)atlan, de mindig felbukkanó kérdés az: volt-e valamilyen közvetlen kapcsolat, ha nem is Zrínyi és Comenius, de Zrínyi és az õ tetteit propagáló értelmiségiek között? Tudott-e Zrínyi az õ érdekében kifejtett propagandáról, netán adott-e rá õ maga megbízást? A kutatások jelenlegi állása és az eddig feltárt adatok alapján nem tudunk egyértelmû igennel válaszolni a kérdésre. Nem kizárt, hogy a jövõben kerülnek majd elõ olyan adatok, amelyek bizonyítékként hozhatók fel annak igazolására, hogy a külföldi propaganda Zrínyi megbízásából, netán irányításával folyt. Épp ezért minden jelentéktelennek tûnõ adat fontos lehet, ami azt bizonyítja, hogy létezett valamilyen kapcsolat Zrínyi, valamint az Angliában és Hollandiában tevékenykedõ peregrinusok között. Az alábbiakban egy ilyet szeretnénk bemutatni, elõrebocsátva azt, hogy még további ellenõrzésre szorul.

Körmendi Péter szatmári prédikátor peregrinációs albuma szerint 1662. szept. 9-én kereste fel Comeniust.[11] Körmendi már 1660 decemberében Londonban volt, ahol nemcsak peregrinus társakat, hanem politikusokat is felkeresett, mint például Radziwill herceg gubernátorát, Johannes Krainiskit.[12] 1662 nyarán, miután meglátogatta Szendrei Ferencet, a késõbbi Lacrimae Hungariae egyik társszerzõjét, Amszterdamba ment Comeniushoz. Angliába visszajövet, 1662 szeptemberében, a Rajna-csatornán együtt utazott Bethlen Miklóssal és Csernátoni Pállal.[13] Mielõtt hazaindult volna, 1663 augusztusában felkereste Nadányit Londonban.[14] Peregrinációs albumában az utolsó bejegyzés: Vesztfália, 1663. dec. 1. Minden bizonnyal ekkor hazafelé tartott, mert már 1664 õszén Szatmáron van.[15] Érdekességet az kölcsönöz Körmendi útjának, hogy épp abban az idõben, amirõl nincs tudomásunk (1663 tele – 1664 õsze), bukkant fel egy ugyancsak Körmendi Péter nevû egyén Csáky Péter környezetében Szentgotthárdon. Innen értesítette Pethõ Györgyöt 1664. jún. 11-én, hogy Zichy István fia, Zichy Pál indulni akar Zrínyihez Csáktornyára.[16] Pethõ György a krónikaíró Pethõ Gergely unokatestvére volt.[17] Kezdetben Csáky László[18] bizalmas embere, majd 1656-tól Sopron városának és a Rába-melléknek fõharmincadosa. Ez idõtõl fogva Sopronban tartózkodott. Pethõ György Zrínyi tevékenységét mindvégig figyelemmel kísérte, és bensõséges viszonyban volt Vitnyédyvel is.[19] Talán ennek tudható be, hogy Zichy István õt kérte meg, hogy fiát, Zichy Pált, elkísérje Horvátországba. Zichy István 1664. febr. 20-án megköszönte Pethõ Györgynek, hogy elvállalta fia kíséretét.[20] Egy hónappal késõbb, márc. 11-én már arra kérte, hogy Csáky Pétert is vegye fel a Zrínyihez kísérendõk közé.[21] Csáky Péter Zrínyihez menetelét Pethõ György már 1664 áprilisában szervezni kezdte: „Kegyelmed maga tudja, mint akarja Zrínyi uram Csáky Péternek odamenetelit, csak aszerint cselekedjék kegyelmed” – írta 1664. ápr. 25-én Bécsbõl Batthyány Magdolna Pethõnek. Ugyanebben a levelében Batthyány Magdolna említi Körmendit is: „Csudálom, hogy kegyelmed nem fél az Istentõl, hogy szegény Körmendit avval a Fényesinével elrontotta, annak bizony semmije sincsen [...] akinek van is, nehéz, nem csak annak, aki házasodik.”[22] Körmendi házasságáról eddig nem sikerült semmit kideríteni, de lehet, hogy Bécsbõl jövet nemcsak Zrínyi miatt kereste fel Pethõ Györgyöt. Az tény, hogy 1664 telén Bécs és Sopron között megfordult, hisz a Csákyak bécsi háziorvosa, Spillenberger 1664 februárjában arra kéri Pethõt, hogy Körmendivel küldje vissza Guavera Horologium principiumát. 1664. júl. 6-án Rauch Dániel Nyékrõl írt levelében azon kesereg, hogy a Pethõ Györgynél lévõ „pater rector uram beteges”.[23] Lehet, hogy a szóban forgó „pater rector” épp Körmendi volt? Nos, ezt semmivel sem tudjuk bizonyítani, így a Körmendire vonatkozó megállapításaink továbbra is csak feltételezések maradnak. Az tény, hogy Veszprém és Vas megyében is éltek Körmendyek. Errõl a családról azonban az elsõ adatunk csak késõbbrõl van: egy bizonyos Körmendy István és Perlaky Katalin gyermekei, Körmendy János Márton és Ilona 1670. május 7-én Laxenburgban kelt címeres levél által nemesíttetnek meg.[24] Bõvebbet a családról egyelõre nem sikerült kiderítenünk. A kutatást az is megnehezíti, hogy a Körmendy család levéltára 1945-ben megsemmisült. Mindenesetre ha a késõbbiekben sikerülne azt bebizonyítani, hogy a Szentgotthárdról – a Csáktornyára készülõ Zichy Pál és Csáky Péter ügyében – Pethõ Györggyel levelezgetõ Körmendi Péter azonos az angliai peregrinussal és a késõbbi szatmári prédikátorral, akkor Zrínyi és a külhoni peregrinusok kapcsolatának egyik érdekes mozzanatára derülhetne fény. Lenne is egy biztos módszer, melynek segítségével minden kétséget kizáróan igazolni vagy cáfolni lehetne a két Körmendi azonosságát. Körmendi Péter Pethõ Györgyhöz írt levele autográf. Ha rendelkezésünkre állna a szatmári Körmendi Péter által írt eredeti kézirat, akkor a kettõ összehasonlítása révén eldönthetõ lenne a kérdés. Nos, Körmendi Péter peregrinációs albumában saját kezû bejegyzés nem maradt ránk. Tudunk viszont egy olyan könyvrõl, melybe a szatmári prédikátor Körmendi Péter 1665-tõl kezdõdõen feljegyezte az egyházi pályafutására vonatkozó fõbb adatokat. Ez Felvinczi Sándor Cum bono Deo (Debrecen 1683. RMK II. 1518) c. egyháztörténeti mûve. Az a példány, mely Körmendi jegyzeteit tartalmazza, 1814-ben Bernátfalvi Bernáth Mihály tiszafüredi könyvtárában volt. Bernáth kimásoltatta és Heves, valamint Külsõ-Szolnok vármegye fõszolgabíráival hitelesíttette Körmendi feljegyzéseit, melyeket megküldött az egyháztörténész Tóth Ferencnek, akinek hagyatékából 1902-ben Thury Etele közölte azokat.[25] Most már csak azt kellene kideríteni, hogy fennmaradt-e a Bernáth-féle Felvinczi-példány, és ha igen, hol található. Felvinczi könyvébõl minden nagyobb magyarországi és erdélyi könyvtárban van egy-egy példány. Az OSZK-ban lévõ nem az általunk keresett. Sajnos a miskolci, sárospataki és debreceni régi könyveket tartalmazó gyûjteményekben sem sikerült ez idáig feltalálni.

Azonban a negatív eredmény is eredmény lehet. Ha nem is azonos ez a Körmendi a késõbbi szatmári prédikátorral, akkor is részese volt egy olyan szervezkedésnek, melynek részvevõi a Csáky és Zichy úrfiakat igyekeztek eljuttatni 1664 nyarán Zrínyi udvarába. Ne felejtsük el, hogy Bethlen Miklós is épp ekkor, 1664 augusztusában indult Csáktornyára. Nem kizárt, hogy összehangolt akcióról van szó. A lehetséges kapcsolódási pontok feltárásához még további kutatásokra van szükség.

Az az angliai kampány, melynek koordinálásában fontos szerep jutott Comeniusnak is, a protestánssá tett törökverõ Zrínyi számára szerette volna megnyerni az egyébként közvetlen politikai befolyással nem rendelkezõ londoni és angliai közvéleményt. Ugyanakkor a „keleti fronton” Drabik jóslatainak aktualizálásával az erdélyi fejedelem és a dunántúliak (Zrínyi) összefogását, valamint a török megtérítését sürgette. Valószínûnek tartjuk, hogy e két utóbbi komponens, az 1650-es évekbeli hagyományt folytatva, az erdélyi és felvidéki értelmiség révén került be a propagandába. Comenius és köre figyelmét Rákóczi fejedelem lengyelországi bukása irányította a törökre. Ekkor ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a török megkérdezése nélkül sikeres hadjárat nem indítható a közép-európai térségben. Ebbõl adódott a következtetés, hogy a Portát valamiképpen rá kell bírni az együttmûködésre. Ezt akkor úgy vélték megvalósíthatónak, hogy a törököt ki kell oktatni legújabb hivatásáról és rendeltetésérõl: vegye fel a protestáns kereszténységet és döntse meg a Habsburg császár és a pápa hatalmát. Comenius elképzelésének, ha nem is a gyakorlati megvalósíthatóság terén, de ideológiatörténeti szempontból volt némi alapja. Arra ugyanis, hogy egy eredetileg pogány (hun–szkíta–török) nép felveheti a kereszténységet, épp a magyar történelem kínált hivatkozási alapot. Havas László hívta fel arra a figyelmet, hogy néhány 17. századi történetírónknál, így Nadányinál is, a magyarság önazonosság-megállapítására tett kísérletek ahhoz az eredményhez vezettek, hogy Magyarország Európa sajátos színfoltja: jóllehet keresztény ország, de a hunokkal egylényegû keleti, ázsiai nép lakja. Ebbõl logikusan következett, hogy „a magyarságnak a vele rokon törökkel – ezt a körülményt nem véletlenül hangsúlyozza Nadányi többször is – békében együtt kell élnie, mert a német segítségre nemigen lehet számítani” – írja Havas László.[26] Nadányi Florus Hungaricusában külön fejezetet szentelt  a hun–magyar–török–tatár rokonság (Hungarorum, Turcarum, Tatarorum affinitas) tárgyalásának.

Az Angol életrajz törökkoncepciójában is sajátos kettõsség figyelhetõ meg. Egyrészt nyilvánvalóan hangsúlyozza, hogy a török természettõl fogva ellensége a kereszténységnek,[27] és semmilyen formában nem híve a hódoltságnak, másrészt azonban igyekszik csökkenteni a pogányság és a kereszténység közötti távolságot, azt hangsúlyozva, hogy a két vallás (keresztény és mohamedán) között valójában nincs is nagy különbség.[28] Megemlíti például azt, hogy a török sereg vezére, Köprülü Ahmed nagy szimpátiával viseltetik az angol és a holland nemzet iránt, olyannyira, hogy szívesen felvenné Anglia királyának vallását. Az életrajz furcsa törökpártiságára utal az a passzus is, melyben az ismeretlen szerzõ Zrínyinek a törökkel szembeni humánus bánásmódját és civilizatorikus felfogását ismerteti, holott köztudomású, hogy Zrínyi török foglyaival nagyon keményen bánt, és számosat közülük nem a mûveltebb emberek közé, hanem a velencei gályákra küldött. Valószínû, hogy ezzel a törökszimpátiával függ össze Zrínyi protestánsként való beállítása is, valamint a töröknek a pápaság vélt jövõbeni megdöntésében juttatott fontos szerep, ez utóbbi Drabik jóslataival egybehangzóan: „Egyes hittételeik mögül sem hiányzik [a törököknek] oly régi hagyomány, amelyek, ha egyszer a tanulás mázával kifényesíttetnek, a mufti ura erejének segítségével kipenderítheti Õszentségét Rómából, ahogy ama püspök cselekedte azt a császárral.”[29]

Talán nem érdektelen ezenkívül felhívni a figyelmet még arra is, hogy az életrajz harmadik fejezetének (Zrínyi születése és mûveltsége) abban a részében, melyben Zrínyi vallásosságát ismerteti a szerzõ, mindössze egy fél lapnyi terjedelemben szól Zrínyirõl, a többi négy és fél lapon a török vallás sajátosságait tárgyalja. Tévedünk, ha ebben is analógiát vélünk felfedezni az életrajz, valamint Comenius és köre törököt megtéríteni akaró ideológiája között? Az életrajz szerzõje ugyanis ebben a részben épp Zrínyi vallásossága és a török vallás közötti párhuzamokra hívja fel a figyelmet. Ahogyan a törökök, úgy Zrínyi is „nagyon helyteleníti azt, hogy a keresztény templomokban képek legyenek”, ugyanakkor pedig „szorgalmazza az Úr napjának megtartását, éppoly szigorúan, mint ahogyan a törökökét is megtartja”.[30] A két vallás között tehát nincs nagy különbség, ezért az életrajz írója, ha nem is mondja ki expressis verbis, de érzékelteti, hogy a törökök megtérítésére irányuló erõfeszítések nem hiábavalóak.[31]

Szervesen illeszkedik ebbe a koncepcióba az is, hogy a Zrínyi-életrajzzal egybekötve jelent meg Kasztrióta György, alias Szkander bég életrajza, épp annak a lehetõségnek a példájaként, hogy egy eredetileg töröknek született fõúr miként lett a kereszténység védelmezõjeként híres törökverõvé.[32]

Említettük már, hogy a „keleti fronton” is történtek kezdeményezések a török megnyerésére. Comenius követeként Jacobus Redinger 1664 nyarán fel is kereste Köprülüt az érsekújvári táborban. Redinger útja R. Várkonyi Ágnes és Németh S. Katalin kutatásai alapján már ismert, de egy mozzanatra azért szeretnénk külön felhívni a figyelmet. Redinger útinaplójából kiderül, hogy még mielõtt Magyarországra jött volna, 1662-ben Franciaországban Valliére hadnagy, Turenne marsall és a párizsi érsek között egy olyan könyvet köröztetett, melynek elsõ sora ez volt: Papa Romanus est magnus Antichristus. Redinger látszólag nem sok sikerrel járt: Turenne 14 napig várakoztatta, és a remélt támogatást így sem kapta meg. Redinger párizsi útjának az kölcsönöz érdekességet, hogy Drabik 1662. jún. 19-i látomásában épp arról jövendölt, hogy a töröknek szándékában áll Apafit a franciák figyelmébe ajánlani mint olyan fejedelmet, aki megdönti majd a pápa és a Habsburgok magyarországi hatalmát. Úgy véljük, hogy az erdélyi értelmiség ideológiája mellett az angol Zrínyi-életrajz törökpártisága és protestánssága a francia diplomáciai körökhöz vezethetõ vissza, ugyanis Franciaországnak érdeke volt támogatni mind a törökellenes Zrínyit, mind a törökpárti, Habsburg-ellenes Erdélyt. Azt a további kutatásoknak kell majd eldönteni, hogy milyen viszony volt a francia diplomácia és a comeniusi kör között.

Pápai Páriz Ferenc Zrínyi-élménye

Nagy Géza fedezte fel, hogy Pápai Páriz Ferenc saját kezû kéziratai között található egy Zrínyit dicsõítõ tizenegy soros latin epigramma és annak magyar fordítása. A késõbbi kutatásokra némileg zavarólag hatott az, hogy Nagy Géza Pápai Páriz válogatott mûveit közlõ, de ugyanakkor monografikus igénnyel megírt könyvében[33] a szóban forgó epigrammát a Könyvészet c. fejezetben Pápai Páriz kéziratai közé sorolta. Pontosabban szólva, ebbõl a könyvészeti felsorolásból nem derül ki egyértelmûen, hogy az epigramma Pápai saját mûve, vagy csak lemásolta azt. Jóllehet Nagy Géza könyvének más fejezeteiben megemlítette: az epigramma nem Pápai szerzeménye, hanem csak másolat,[34] de hogy a szóban forgó könyvészeti besorolása félreértésre adott okot, azt az is bizonyítja, hogy a Régi Magyar Költõk Tárát szerkesztõ Varga Imre is, Nagy Géza alapján, Pápai Páriz szerzeményének gondolta az epigrammát: „Nagyenyedi diák korában [Pápai Páriz Ferenc] a költõ és hadvezér Zrínyirõl szerzett tizenegy soros latin hexameterét (Epigramma) tíz négysoros tizenkettesben magyar nyelvre ültette át. Lelõhelye az RakKKéz. [Román Tudományos Akadémia Könyvtára, Kolozsvári fiók] Mss. Ref. 2935. jelzetû kézirat. Nem sikerült megszereznünk.”[35] (Kiemelés N.L.)

Pápai Páriz kézirata ma is megtalálható a Kolozsvári Akadémiai Könyvtárban (Biblioteca Academiei Române, filiala Cluj-Napoca, Colecþii Speciale) a fenti jelzet alatt, egy nyolcadrét összehajtott és eléggé megrongálódott íven, mely a Zrínyi-epigrammán kívül egy 1641. dec. 4-i latin nyelvû feljegyzést, valamint néhány latin közmondás magyar fordítását tartalmazza. Az epigramma fölött ceruzával írt bejegyzés látható: „Pápai P. Ferenc 1663.” A verset kísérõ jegyzetek csak megerõsítik azt, hogy az epigramma nem Pápai saját szerzeménye, hanem a többi jegyzetéhez hasonlóan õ csak lemásolta azt valahonnan.

Mivel Varga Imrének nem sikerült megszereznie 1988-ban az epigramma szövegét, ezért nem is tudta azonosítani a verset, ami nem más, mint az Áfiumhoz csatolt Arma paret... kezdetû latin epigramma, valamint annak magyar fordítása.[36] Az, hogy az epigramma nem Pápai saját szerzeménye, semmit nem von le annak irodalomtörténeti fontosságából, ugyanis felmerül a kérdés: hogyan jutott a 14–15 éves Pápai birtokába az a példány, amirõl a másolatot készítette? A kérdést még érdekesebbé teszi az a tény, hogy az eddigi ismereteink szerint az epigramma összes fennmaradt példánya az Áfium toldalékaként szerepel. Nincs viszont benne a vers a Zrínyi prózai mûveit tartalmazó és valószínûleg még a költõ életében összeállított Bónis-kódexben. Pápai tehát vagy az Áfiummal együtt – ezek szerint 1663/64-ben az Áfium egy kéziratos példánya már kijutott Erdélybe –, vagy anélkül szerezte meg a verset. Az epigramma Áfium nélküli önálló létérõl és terjedésérõl azonban ez idáig nincs semmi adatunk, tehát feltételezhetõ, hogy Pápai kezén egy Áfium-másolat fordult meg. Ha ezt a hipotézist elfogadjuk, akkor viszont felmerül az a zavaró kérdés, hogy Pápai miért nem másolta le az Áfiumot is, vagy miért nem adott valamilyen formában hírt róla, ha annak toldalékaként másolta le az epigrammát.[37]

A Zászlód alá, hazám, kérd, jöjjön magyar Mars sor alapján Varga Imre feltételezte, hogy a vers 1663. augusztus–szeptemberben keletkezhetett. R. Várkonyi Ágnes és Kovács Sándor Iván mutatta ki, hogy a magyar epigramma kezdõ sora: „Fegyvert s bátor szívet kell annak szerezni”, szó szerinti idézet egy 1663. máj. 22-én írt és sok Áfium-allúziót tartalmazó nádori vármegyei körlevélbõl.[38] Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy a szóban forgó vers Wesselényi közremûködésével szegõdhetett az Áfium kísérõjéül, mégpedig azzal a propagandisztikus céllal, hogy a közvéleményt és talán magát Zrínyit is befolyásolja: a hazának õt, a kezdetben vonakodó „Magyar Mársot” kell felkérni a törökellenes küzdelem vezetésére. A Zrínyi–Mars azonosítást a Pápai-féle másolatban fennmaradt latin epigramma még jobban megerõsíti; ugyanis annak utolsó sora az összes többi fennmaradt másolattól eltér, mégpedig annyiban, hogy Zrínyit közvetlenül Marsnak nevezi: Pápai másolatában az utolsó sor: „Martius est Zrinio Hic, et scuto Palladis audax” (kiemelés N.L.); a többi másolatban: „Martius est animo hic, et scuto Palladis audax”.[39] Van még egy olyan eltérés a Pápai-féle másolatban, ami megkülönbözteti az összes többi fennmaradt példánytól. A magyar szöveg 20. sora: „Feltõt szándékodban biztonságot érhecz” – ez Pápai másolatában; a többi fennmaradt változatban, a Forgách-kiadásban is: „Fel tett szándékodban kiuant véget érhecz.” (Kiemelések N.L.) Mindez megengedi azt a feltételezést, hogy mégiscsak Pápai lehet a szerzõ, vagy ha nem, akkor Pápai valamilyen más forrást használt, azaz az epigramma nem csak az Áfiummal együtt, hanem önállóan is terjedt. Nagy Géza szerint az epigramma másolata Pápai legkorábbi kéziratos emléke, mely Pápai nagyenyedi diákkori kéziratai és jegyzetei között maradt fenn.[40] Pápai 1664 és 1672 között volt diák a nagyenyedi kollégiumban,[41] és az itt készített jegyzeteit, valamint a tanár korából fennmaradt kéziratait legkisebbik fia, András adományozta a Kolozsvári Református Kollégiumnak 1763-ban.[42] Vajon mikor jutott Pápai hozzá a Zrínyit dicsõítõ epigrammához? A kéziraton található, ismeretlen kéztõl származó ceruzás bejegyzés szerint még 1663-ban. Ez a bejegyzés azonban nem korabeli, hanem egy 18–19. századi kéztõl származik. Pápai 1663–1664. febr. 18-ig Besztercén tartózkodott,[43] ha hitelt adunk Nagy Géza véleményének, akkor azt kell mondanunk, hogy itt szerezte meg a vers szövegét. Az ismeretlen kéztõl származó bejegyzés azonban nem meggyõzõ érv arra nézvést, hogy Pápai még 1663/64-ben másolta az epigrammát. Az se megdönthetetlen bizonyíték, hogy a nagyenyedi jegyzetei és kéziratai között maradt fenn, hisz Pápai 1664. febr. 18. – 1672. márc. 11. között volt a kollégium hallgatója, és a kolozsvári református kollégiumnak adományozott hagyatéka az 1664–1672 között készült kéziratait tartalmazza. 1664–1672 között tehát bármikor kezébe kerülhetett a Zrínyirõl írt epigramma. Az se megdönthetetlen érv, hogy a vers csak Zrínyi 1663/64. évi harcainak idején lehetett aktuális – tehát csak akkor másolhatta –, hisz tudjuk, hogy Pápai késõbb is figyelmet szentelt Zrínyi tevékenységének. Ezt bizonyítja a Romlott fal építése c. mûvébe beiktatott, az 1662. évi országgyûlésen elhangzott Zrínyi-beszéd is.

Van viszont egy konkrétabb adat, ami összekötõ kapocs lehet Zrínyi és Pápai között. 1671. nov. 28-án Pápai személyesen is találkozott a felsõ-magyarországi bujdosók egyik vezetõjével, Bocskai Istvánnal.[44] Bocskai István mint Zemplén vármegye fõispánja és a sárospataki iskola gondnoka tevékenyen részt vett a felvidéki protestáns nemesi ellenzék mozgalmában, minek következtében 1671 tavaszán õ is Erdélybe menekült.[45] Elsõ neje Lónyai Zsuzsanna, a második az a Török Kata,[46] aki azelõtt Klobusiczky András felesége volt. Hausner Gábor kutatásai alapján tudjuk, hogy Bocskai kapcsolatban állott Zrínyivel is és már 1669-ben járt Erdélyben. Érdekes módon épp Rottal Jánost – az 1671. évi megtorló akciók egyik vizsgálóbíróját – kérte, hogy kérjen a császártól „Liber Passust”, nagyon ravaszul arra hivatkozva, hogy erdélyi jószágainak ügyeit szeretné intézni, jóllehet Apafit akarta megnyerni a felkelõk támogatására, vagy az esetleges menekülés útját elõkészíteni.[47] Õ és felesége, Török Kata is állandó kapcsolatban voltak Teleki Mihállyal és Bornemissza Annával.[48] Az Erdélybe menekült felföldi nemesek közül csak róla tudjuk biztosan, hogy járt a Zrínyi-filológia számára oly fontos Radnótfáján is: „Üdvözült Bocskai Istvan Uram kirti volt el tõlem a Kereszturi Pál Uram munkajat Egy hitétõ orvosnak megh ostorozása in 4. A kis Sogornak is jelentetem volt, s mondá, hogy ott vagyon Radnótfáján, de migh megh nem küldik, kigyilmedet kérem, ha modgya lesz benne, küldissi haza” – írta Nadányi János 1680. márc. 6-án Nagyenyedrõl kelt levelében.[49]

Radnótfáján készült ugyanis 1676-ban a Syrena-kötet legkorábbi eddig ismert másolata, melynek az ad különös jelentõséget, hogy az ismeretlen másoló Zrínyi epigrammái közé újabb epigrammákat is beiktatott.[50] Mindezek után magától adódik a kérdés: ki lehet a Syrena-kötetet bõvítõ új epigrammák szerzõje? Azt már Kovács Sándor Iván is megállapította, hogy a „másolat scriptora aligha lehetett az új epigrammák szerzõje és összegyûjtõje, hiszen a szerzõ tévedésbõl sem írt volna Gyalu helyett Gyulát.”[51] A szerzõ mindenesetre jól ismerte Zrínyi mûveit, a Zrínyi epigrammái közé ékelt epigrammaciklusából határozott történelemszemlélet bontakozik ki. A kérdés megoldását az is nehezíti, hogy nem világos, „miért a Szászrégenhez közeli Radnótfáján másolják a Syrena-kötetet és az epigrammákat, epitáfiumokat, hiszen Radnótfája a Toldalagiaké volt, akiknek ismereteink szerint nincs közük a vázolt viszonylatokhoz”.[52]

A fenti gondolatmenetet azzal egészíthetjük ki, hogy Radnótfája csak a 18. században került a Toldalagi család birtokába. A számunkra fontos idõszakban a görgényi vár uradalmához tartozott, melynek birtokosa I. Apafi Mihály uralkodása (1661–1690) alatt Teleki Mihály volt. Erre nézvést 1678-ból van konkrét adatunk, amikor Uzoni Miklós fiskális számvevõ Teleki Mihály megbízásából készített összeírása Radnótfáját a görgényi vár uradalmához sorolja.[53]

A Telekiek kezén több Zrínyi-mû is megfordult. 1662-ben Ebeni István[54] több rendben is kérte Teleki Mihályt, hogy „Zrínyi uram írását” másoltassa le és küldje el neki.[55] Hogy Zrínyi melyik írását említi Ebeni, azt nehéz meghatározni. Lehetett a Vitéz Hadnagy, a Mátyás-elmélkedés, jóllehet ezek önálló, a Bónis-kódexen kívüli terjedésérõl nincs tudomásunk. Ha elfogadjuk Klaniczay Tibor, Kovács Sándor Iván és Jarecsni János feltételezését, miszerint az Áfium 1661-ben már elkészült, akkor akár az is valószínû, hogy az Áfiumot kérte Ebeni Telekitõl.[56]Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy 1662-ben Zrínyi egyik legfrissebb publicisztikai irata a Montecuccoli-ellenes röpirat, melyet Teleki, aki részt vett az 1662. évi pozsonyi országgyûlésen, könnyen megszerezhetett. Nem zárhatjuk ki tehát annak a lehetõségét sem, hogy Ebeni ezt az iratot szerette volna megszerezni.[57] Egy másfél hónappal késõbbi levelében (Szamosújvár, 1662. dec. 15.) Ebeni ismét Telekihez fordult egy Zrínyi-mû megszerzése végett, és a szóban forgó munkát históriának nevezte: „Zrínyi uram históriája felõl írván vala, Kegyelmed ha reá szerezhetne, megszolgálnám Kegyelmednek.”[58](Kiemelés N.L.) Zrínyi mûvei közül csak a Mátyás-elmélkedést és ami lényegesebb, a Szigeti veszedelmet tarthatjuk históriának. Ez utóbbi mellett szól az az érv is, hogy Ebeni ebben a levelében már nem azt kéri, Teleki másoltassa le a szóban forgó szöveget, mint az elõbbi két levelében, hanem, mivel nyomtatványról van szó, csak arra, hogy megszerezze azt. Mindezek alapján valószínûnek tartjuk, hogy Teleki Mihálynak 1662-ben volt Syrena-kötete, melyet 1676-ban Radnótfáján valamelyik felsõ-magyarországi menekült le is másolt magának.

Egy évszázaddal késõbb, 1760-ban a Teleki család egyik leszármazottja, Teleki Zsuzsanna birtokában egy másik Syrena-kötetre bukkanunk.[59] Ez a példány 1674. május 30-án Barakonyi Ferenc tulajdonában volt, aki Torna várában a könyvhöz kötött üres levelekre lemásolta az Oh szegény megromlott s elfogyott magyar nép kezdetû Rimay-verset, melyet õ Balassi költeményének tartott.[60] Barakonyi lemásolt még egy Zrínyi-siratót is (Anno 1666 Az Néhai Vitéz Groff Zrini Miklos Horvath Orszagi baán Vadaszasban Egy Erdei kantul megh Sebessitettven Megh Holt Arrul irtt Versek), melybõl azonban hiányzik a 15. és két levél kiszakadása miatt a 17–32. versszak.[61] Barakonyi Ferenc (1611–1675) 1642-ben az akkori füleki kapitány, Wesselényi Ferenc szolgálatában állt,[62] és mindvégig szoros kapcsolatban maradt a késõbbi nádorral. A Wesselényi-felkelést követõ megtorló akciók során, 1670-ben õt is Bécsbe idézték kihallgatásra. Sikerült magát tisztáznia, és így egy év múlva felmentették a vádak alól.[63] Valószínû, hogy Wesselényi környezetében tett szert a Syrena-kötetre, mely halála után kijutott Erdélybe.[64] Hogy miként, azt nem tudjuk, de valamilyen kapcsolatot tartott az erdélyi fõurakkal, mert Bethlen Miklós 1665 májusában Vitnyédytõl jövet õt is meglátogatta.[65] Ennek a Syrena-példánynak azonban, Barakonyi toldalékain kívül, van még egy érdekessége, amire a kötet eddigi leírói nem hívták fel a figyelmet. Egy 17. századi kéz ugyanis (talán a Barakonyié) két helyen is beleírt Zrínyi szövegébe. Így a IV. ének 37. és az Orfeus keserve 15. strófáját, melyek az eredeti szövegben „csonkák” (azaz nem négy-, hanem csak háromsorosak), kiegészítette a „hiányzó” verssorral:

 

Azonban nagy asztalok meg vettetének,

Zrini Groffal vitézek ott le ülének,

Vitéz Olaj Bégetis abbul böcsüllenek,

Hogy eöis Üllyön le edgyütt Ennenek. [...]

 

Ne gondollyad immár hogy gyogyulhatnek,

Mint szalma, mint kénkü mert az én szüvem ég,

Kit meg nem oltana egész tenger-mélység,

Bús szivemben esett feleöle ily ketsegh.

A Barakonyi-féle példányról még egy másolat készült Erdélyben (Alamoron) Borosjenõi gróf Székely László megbízásából 1770-ben.[66] Hogy a Barakonyi-féle Syrena-kötetrõl készült ez a másolat is, azzal tudjuk bizonyítani, hogy az Orfeus keserve c. vers 15. strófáját a másoló a Barakonyi-féle példányban található sorral egészítette ki:

 

Ne gondold immar-is hogy meg-gyogyulhatnék,

Mint szalma mint kenkõ mert az en szívem ég,

Kit meg-nem ólthatna tengeri nagy mellység,

Bús szivemben esett felõlle ij ketseg.[67] (Kiemelés N.L.)

 

A fenti két változat közti apróbb eltérések arra engednek következtetni, hogy a Székely-féle másolat nem az editio princeps szövege, hanem a Barakonyi-féle példány valamelyik másolata alapján készülhetett. Érdemes megjegyeznünk, hogy a Radnótfáji-kódexban is kiegészítve szerepel a szóban forgó két strófa, de a hozzátoldott két verssor nem azonos a Barakonyi-féle példányban találhatókkal:

 

Azonban nagj Asztalok meg vettetének,

Zrini Groffal vitézek ot le ülenek,

Vitez Olai Béget abbul meg betsüllek,

Magok közze eötet vigan le ülteték.

 

Ne gondólljad immár hogj megh gjogjulhatnék,

Mint szalma, mint kénku mert az én szivem égh,

Kit meg nem olthatna egész Tenger meljsegh,

Es kivel nem ér semmi feneketlenségh.[68] (Kiemelések N.L.)

 

Azt mondhatjuk tehát, hogy a legkorábbi és legtöbb irodalomtörténeti érdekességgel rendelkezõ Syrena-másolatok mind kapcsolatba hozhatók a Teleki családdal. Bethlen Miklós mellett Teleki Mihály és az õ erõterében tevékenykedõ literátor-politikusok alkották Erdélyben Zrínyi mûveinek legfontosabb befogadói közegét. Ezenkívül még létezett egy harmadik csoportosulás is, mely mögött a rekatolizált Báthory Zsófia állt. Ez a kör a Lengyelország ellen támadó II. Rákóczi Györgyöt úgy akarta rehabilitálni, hogy mártírrá emelte, és Zrínyi erdélyi hasonmásává tette meg. E problematikának a kifejtésére azonban már csak egy másik tanulmány keretei között nyílna lehetõség.

 

Levente Nagy: Zrínyi and the Literate-Circles of Transilvania

In his study – divided into two parts – the author goes thoroughly into the problem of the connection between Zrínyi Miklós (1620–1664) and the literate-circles of Transylvania. In the first part of the study he presents, that there are some Protestant and belonging to the Turkish-party elements in the English biography of Zrínyi Miklós, and these got into it due to Comenius and the students that were on peregrination in England from Transylvania and Northern Hungary. He raises the issue, that Körmendi Péter, a preacher from Szatmár, could be a man, that connected Zrínyi to the Comenius-circle.

The second part of the study is about the Zrínyi-experience of Pápai Páriz Ferenc and the Transylvanian reception of the Szigeti veszedelem (the masterpiece of Zrínyi Miklós) in the 17th century. The author calls the attention to the fact, that in the 17th century, near Bethlen Miklós, the most devoted adherent of the cult of Zrínyi Miklós was Teleki Mihály.

 

* Tanulmányunk az MTA Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz Kutatócsoportjának 1998. dec. 16-i ülésén elhangzott elõadás szerkesztett szövege.

[1] Gömöri György szerint az 1663. év valóságos rekordnak számít az Angliába, pontosabban Cambridge-be látogató magyar diákok szempontjából. Kathona Géza szerint is mintegy 22 magyar diák jutott el vagy tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Angliában 1661–65 között (Gömöri György: Angol–magyar kapcsolatok a XVI–XVII. században. Bp. 1989. Irodalomtörténeti Füzetek 118. 81; Kathona Géza: Zrínyi Mikós halálára Londonban 1665-ben megjelent gyászversek. Irodalomtörténeti Közlemények 1975/2. 224).

[2] Bethlen Miklós levelezése. I. kiad. Jankovics József. Bp. 1987. (Magyar Prózai Emlékek 6/1–2), 602.

[3] Bethlen peregrinációs társa, Csernátoni Pál 1667-ben valóban felkereste az öreg Comeniust. (Vö. Herepei János: Adattár a XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. III. Szerk. Keserû Bálint. Bp. Szeged 1971. 400–3.)

[4] Bethlen Miklós: Élete leírása magától. Kiad. V. Windisch Éva, Bp. 1980, 586 (Magyar Remekírók); Péter Katalin: Zrínyi Miklós angol rajongói. = Angol életrajz Zrínyi Miklósról. Kiad. Kovács Sándor Iván és az ELTE Zrínyi-szemináriuma. Bp. 1987. 38–9 (Zrínyi Könyvtár III.).

[5] Nadányi János: Florus Hungaricus. Amsterdam 1663. A londoni kiadás 1664-ben jelent meg. Vö. Péter K.: i.m. 39; Bukovszky Andrea: Londoni magyar vonatkozású kiadványok és az 1664. évi Zrínyi életrajz. Irodalomtörténeti Közlemények 1987–88/1–2. 207–11. 1663-ban még két Magyarországgal is foglalkozó mû jelent meg Londonban: New Survey of the Turkisch Empire and Gouvernement és Brief Accompt of the Turks Late Expeditions in the Kingdom of Hungary, Transylvania and the Emperors Hereditary Provinces. Fent említett tanulmányában mutatta ki Bukovszky Andrea, hogy a New Survey ugyanazon könyvkereskedõ számára készült, mint a Zrínyi-életrajz, a Brief Accompt pedig a kibõvített Florus Hungaricus írója-összeállítója számára szolgált forrásul.

[6] Az angol Zrínyi-életrajz megjelenése körüli politikai kontextust vizsgálva írja R. Várkonyi Ágnes: „Ilyen nagy horderejû állítást, hogy Zrínyi Európa sorsán fordító politika képviselõje, csakis jelentõs, tájékozott személyiség vagy politikai csoport jelenthet ki olyan kiélezett helyzetben, mint 1663–1664 tele” (R. Várkonyi Ágnes: Európa Zrínyije. Irodalomtörténeti Közlemények 1996/1–2. 3).

[7] Herepei J.: i.m. 395.

[8] „Az académiákban tanuló iffjaknak se hitelek se tekintetek annyi nincsen, hogy az õ instantiájokra e költséges munkát [itt a Biblia Misztótfalusi-féle új kiadásáról van szó] valaki felvállalja. Azért a hazábul kellene, Uram, e dolgot szép rendesen megindítani.” Horti István Teleki Mihálynak. Nagybánya, 1668. márc. 22. OSZK Kézirattár, Analekta 374 (Ballagi Aladár másolatai a Marosvásárhelyi Teleki Tékából).

[9] Bene Sándor: „Lacrima Hungariae”. Zrínyi Miklós halálára Londonban kiadott gyászversek = Angol életrajz... i.m., 360–3. Jászberényi 1650. júl. 26-án kezdte tanulmányait Sárospatakon. Száki Ferenc 1652–58-ig volt sárospataki diák. Szendrei Ferenc szintén Comenius és Tolnai Dali János tanítványa, majd késõbb, 1658-ban az utrechti egyetemen Nadányi tanulótársa volt. 1661-ben ment át Angliába. (Vö. Kathona G.: i.m. 223–4; Bán Imre: Comenius és a magyar szellemi élet. Pedagógiai Szemle 1958/10. 935.)

[10] Herepei J.: i.m. 395–7; Bene S.: i.m. 362. „A Zrínyi emlékét hirdetõ londoni nyomtatvány három volt sárospataki Comenius- és Tolnai-tanítvány kezdeményezése, melyben a vezérszerepet Jászberényi Pál vitte” – állapítja meg Kathona Géza (Kathona G.: i.m. 225).

[11] Comenius bejegyzése Körmendi albumába: „Vita optenda est, ut aliquid vita [ma] dignum efficiamus. Joanes A. Comeny Moravi, Amsterdami Sapitis, 9 sept. 1662” (Ráday-könyvtár, Kézirattár K 1–461, fol. 44a. A továbbiakban: Album).

[12] Album, 54a.

[13] Album, 86a, 127a.

[14] Album, 53a.

[15] Herepei J.: i.m. 406; Németh S. Katalin: Comenius elfelejtett propagandistái: Johan Jakob Redinger és Christian Hoburg. Irodalomtörténeti Közlemények 1997/1. 9.

[16] „Eõ Nagha [Csáky Péter] mindgyárást el küldi Zreni Uram [Zrínyi Péter] eö Nagha levelét és Zichi Páll Uram eö Naghát Horvát Országban Chiaktorniara, Kgd abban ne kételkedgiek.” Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL), Magyar Kamara Archívuma (a továbbiakban MKA), E 188, fam. Pethõ, 1. cs., fol. 180.

[17] Vö. Margalits Ede: Horvát történelmi repertórium. I. Bp. 1900. 136.

[18] Poppel Éva, a Zrínyiek nevelõanyjának lánya 1629-ben ment férjhez Csáky Lászlóhoz. (Vö. Klaniczay Tibor:: Zrínyi Miklós. Bp. 1964. 2. kiad. 26.)

[19] 1664 májusában és júniusában Bécsbõl Batthyány Magdolna, Szentgotthárdról Csáky Péter tudósítja Zrínyi harcairól: „Az mi Zereni Uram hireit illeti, igazak, megh vere az vár alat az Törököt, mind ket Ezerigh el veszet az Törökben. Also Lendva fellé volt az Török rabolni [...] az embereket, kiket rabólt, mind el vite, azon rabokot is Zereni Ur mind megh szabaditotta” (Csáky Péter Pethõ Györgynek. Szentgotthárd, 1664. jún. 12. MOL, MKA, E. 188. fam. Pethõ, 1. cs. Lásd még Batthyány Magdolna Pethõ Györgynek. Bécs, 1664. máj. 7. uo.). Vitnyédy Pethõ Györgyhöz fûzõdõ viszonyáról lásd Vitnyédy 1664 februárjában Sárkány Jánosnak írt tréfás hangú levelét. Közli Jenei Ferenc: Witnyédy István ismeretlen levelei. Soproni Szemle 1966. 172.

[20] „Tudositott egyrül másrulis, s-aianlia magat, hogy kesz Fiamat be kesérny Horvatorszagban, kedvessen vettem kegyelmedtül, mikor leszen megindulása, tuttara adom kegyelmednek” (Zichy István Pethõ Györgynek. Pozsony, 1664. febr. 20. MOL, MKA, E 188, fam. Pethõ, 1. cs. fol. 370a).

[21] „Csaky Laszlone Aszonyom eö Naga kivannya, hogy kgl Csáky Péter Uramat Baan Uram szolgalatiara es udvarlasara be-kisérye. En azért nem banom, ha az Urfiat eö kglmet be-kiséri es udvarol eö kglk” (Zichy István Pethõ Györgynek. Bécs, 1664. márc. 11. MOL, MKA, E 188, fam. Pethõ, 1. cs. fol. 372).

[22] MOL, MKA, E 188, fam. Pethõ, 1. cs. fol. 19.

[23] MOL, MKA, E 188, fam. Pethõ, 1. cs. fol. 264; Spillenberger levele uo. fol. 293.

[24] Nagy Iván: Magyarország családai címerekkel és nemzedékrendi táblákkal. V. Pest 1859. 564.

[25] thury Etele: Körmendi Péter. Protestáns Szemle 1902. 366–367.

[26] Havas László: A honfoglalás és az államalapítás Nadányi János organikus történelemfelfogásában. = Neolatin irodalom Európában és Magyarországon. Szerk. Jankovits László–Kecskeméti Gábor. Pécs 1996. 160.

[27] „Abban az országban eme bátor személy sajátos [»peculiar opinion«; vajon miért hangsúlyozza itt a szerzõ, hogy ez sajátos vélemény?] véleményének tartják, hogy soha ne jöjjön létre semmilyen szövetség ezzel a barbár ellenséggel” (Angol életrajz... i.m. 106. Vö. még uo. 120).

[28] „Ráadásul a törökök olyannyira megtisztelik a keresztényeket azzal, hogy becsülik Krisztust, és a zsidókat azzal, hogy elismerik Mózest, hogy eközben többi tévedéseik mind lecsusszannak a tudatlanságnak ama tág nyelõcsövén keresztül, amire most a világ egy része a száját nyitja. Zrínyi szorgalmazza az Úr napjának megtartását, éppoly szigorúan, mint ahogy a törökét is megtartja” (Angol életrajz... i.m. 123).

[29] Angol életrajz... I.m. 107.

[30] Angol életrajz... I.m. 122–3.

[31] „Goes, a német követ négy pontban fogalmazta meg az akadályokat, amelyek elzárják a török útját vallásunk felé (ahogy ezeket magától a nagyúrtól hallotta): elõször is, hogy az oltári szentségben megesszük saját Istenünket, 2) hogy megformázzuk Istenünket a templomban, 3) hogy Istent feldaraboljuk a Szentháromságban és 4) hogy életünkkel megtagadjuk õt. Az elsõ kettõt ezek közül [...] egyszerûen meg kellene érteni, a harmadikat óvatos, világos és körültekintõ meghatározásokkal kell feloldani, az utolsót azáltal kell megjavítani, hogy semmi törvénybe ütközõt nem teszünk, semmi illetlent nem mondunk és semmi erkölcstelent nem viselünk magunkon” (Angol életrajz... I.m. 126–7).

[32] A korabeli erdélyi vezetõ réteg török orientációjának jellegzetes terméke Bethlen János krónikája is. Bethlen Apafi megbízásából írta meg Erdély történetét, igazolandó az európai közvélemény elõtt az erdélyi kényszerû török orientációt. A fejedelem nem sajnálta az anyagi áldozatot sem a mû kinyomtatására, és így szinte rekord idõ alatt jelent meg 1663-ban Szebenben, majd egy év múlva Amszterdamban. Bene Sándor szerint lehetséges, hogy az épp ekkor Hollandiában és Angliában peregrináló Bethlen Miklósnak is része volt a kinyomtatásban. A mû nem is maradt hatástalanul, így Paul Rycault török históriájának és Giuseppe Mario Maraviglia az 1663–64. évi török háborút feldolgozó munkájának megírásakor használta. (Vö. Bene Sándor: A köpönyegforgatás dicsérete. Budapesti Könyvszemle, 1994, nyár. 143.)

[33] Pápai Páriz Ferenc: „Békességet magamnak és másoknak”. Kiad., vál., bev. és jegyz. Nagy Géza. Bukarest 1977.

[34] „A gyermek Pápai szellemi fogékonyságára, koraérettségére vet fényt legkorábbi kéziratos emléke, egy, a költõ és hadvezér Zrínyit dicsõítõ 11 soros latin epigramma, annak tízstrófás magyar átültetése, melynek lemásolása, megõrzése többet jelzett, mint puszta érdeklõdést: Zrínyi 1664-es diadalmas téli hadjárata elõtt annak törökellenes programjával való azonosulást s a vállalkozás iránti teljes bizalmat. [...] Az Epigramma c., legkorábbi másolt, keze írásával fennmaradt törökellenes és Zrínyit dicsõítõ költeményt idõrendben a bázeli peregrinus társaihoz [...] írt versei követik” (Pápai Páriz F.: i.m. 14, 119; kiemelés N.L.).

[35] Régi Magyar Költõk Tára (a továbbiakban RMKT). XVII. 13. köt.

[36] Nagy Géza, jóllehet idéz három strófát a kéziratból, nem vette észre az azonosságot (Pápai Páriz F.: i.m. 15), Thaly alapján ismert kuruc kori ének csonkult változatának gondolván a verset. (Vö. Thaly Kálmán: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. I–II. Pest 1864.) A verset valóban közölte Thaly (i.m. 182–4), mégpedig az 1705. évi Forgách-féle Áfium-kiadásról készült másolat alapján.

[37] A legkorábbi verstoldalékot is magába foglaló Áfium-másolat az 1664. szept. 4-én Zichy György esztergomi fõesperes tulajdonába került példány. Jelenlegi lelõhelye: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, kézirattár, A 37/V. (Vö. RMKT. XVII. 10, 695; Csillag István: A Zrínyi-próza XVII–XVIII. századi másolatai. Irodalomismeret 1996/3–4. 65.)

[38] Kovács Sándor Iván: „Eleink tündöklõsége”. Bp. 1996. 20–1; R. Várkonyi Ágnes: Zrínyi Miklós szövetsége Wesselényivel és Nádasdyval a török ellen 1663-ban. Történelmi Szemle 1984. 357–8; Új Magyar Múzeum 1854. II. 43–4.

[39] RMKT. XVII. 10, 696. Az RMKT a Zichy-féle példány alapján közli az epigrammát. Mi még az alábbi 17. századi másolatokkal vetettük össze Pápai másolatát: OSZK, kézirattár, Oct. Hung. 761, Oct. Hung. 637; Quart. Hung. 1070; valamint a Forgách-féle kiadással. A kéziratos, verstoldalékos Áfium-példányok részletes leírása: Csillag: i.m. 64–5.

[40] Pápai Páriz F.: i.m. 119, 607.

[41] Pápai Páriz F.: i.m. 143; Dézsi Lajos: Magyar író és könyvnyomtató a XVII. században: Misztótfalusi Kis Miklós, Pápai Páriz Ferenc Bp. 1899. 224–7 (Magyar Történeti Életrajzok).

[42] Török István: A kolozsvári evangélikus református collégium története. Kolozsvár 1903. III. 307.

[43] Pápai Páriz F.: i.m. 139.

[44] „A jeles Dési Márton urat nagyságos báró Bocskai István jelenlétében beiktatták a fent nevezett jeles Kollégium [a nagyenyedi] teológiai professzorságába” (Pápai Páriz F.: i.m. 143).

[45] Koncz József: Bocskai István levele Teleki Mihályhoz. Protestáns Közlöny 1890. 1. sz. 6–7; Sámuel Aladár: Adat búcsúztató irodalomunkhoz. Protestáns Közlöny 1892. 22. sz. 181; Uõ: Búcsúztató Bocskay István fölött. Protestáns Szemle 1893. 614–23.

[46] Lásd MOL. P 985. 14. cs.

[47] „Erdelyben levo alkalmas Joszagoczkaim, s meddigh az Pataki és Eperjessi Tractatusokban voltam, addigh Erdelyben levõ némely rész Joszagomat, az Meltoságos Fejedelemtöl megh kerték ollyan formán, hogy holtom után, de jure mind õ reájok szallana [...] meltoztassék Ngod az mi Kglmes Urunktol o Felseghetol Liber Passust extrahaltatni, es megh küldeni, hogy annyival inkab az ö Felseghe Kglmes annotatioja altal batorsagossaban jarhassam megh abbeli utamat” (Bocskai István Rottal Istvánnak. Eperjes, 1669. nov. 29. MOL, Nádasdy cs lt., P 507, 17. cs., fol. 234).

[48] Török Kata Bornemissza Annának és Teleki Mihálynak. Medgyes, 1666. szept. 10. MOL, Teleki cs. lt. P 659, 1. cs., 37. sz, 1–2. fol.

[49] MOL, Klobusiczky család grófi ágának levéltára, misszilisek (rendezetlen), P 985, 17. cs., fol. 20. Keresztúri könyve Hajnal Mátyás jezsuita Kitett czégér (Pozsony 1640. RMK. I. 704) c. mûvére írt vitairat. A könyv teljes címe: Fel serdült Kerestyen ki tsetsemõ korátul fogván, az Isten beszédénec ama' tiszta tején, a' mennyei titkoknac tanulásában ditsiretesen nevelkedék, és az Istennek minden fegyverét fel-öltözvén, ama Cerberus titkos erejébõl támadott Hitetõ Orvos Doktornak pokoli orvossággal meg-büszödött Patikáját el-rontó, és magát vastagon meg ostorozó. Várad 1641. RMK. I. 722. (A könyv azonosításában nyújtott segítségért Heltai Jánosnak tartozom köszönettel.)

[50] Részletesebben lásd Nagy Levente: A „Syrena”-kötet radnótfáji másolata. Erdélyi Múzeum 1997/3–4. 298–307.

[51] Kovács S.I.: i.m. 85.

[52] Kovács S.I.: i.m. 90.

[53] Jakab Elek: Görgényvár és a görgényi kastély a múltban. Századok 1883. 416; Kelemen Lajos: Radnótfája története. Kolozsvár 1942 (Erdélyi Tudományos Füzetek 146).

[54] Ebeni 1656-ban II. Rákóczi György követeként személyesen is járt Zrínyinél: „Ebeni István és Nagy Tamás uraimékat, az Nagyságod becsületes fõember szolgáit bizony oly kedvesen láttam, mintha atyámfiai voltak volna. Ugyan megszolgálom Nagyságodnak, hogy ily böcsületes embereket küldött hozzám, ritkán látunk itten jó magyart, bizony gyönyörûséggel látjuk, mikor valaki ide találkozik jûni.” Zrínyi II. Rákóczi Györgynek. Csáktornya, 1656. jan. 1. Vö. Zrínyi Miklós Válogatott levelei. Kiad. Bene Sándor–Hausner Gábor. Balassi, Bp. 88. (Régi Magyar Könyvtár, Források, 6).

[55] „Kérem Kegyelmedet, Szrini uramnak hallom írását kegyelmednél, küldje meg nekem is, hadd mulassam magam vele, már azelõtt is írtam vala Kegyelmednek felõle, egy jó íróval írassa le kegyelmed, megszolgálom Kegyelmednek.” „Zrínyi uram írása felõl is írtam vala kegyelmednek, de kételkedem, nem adták meg. Kegyelmedet kérem, küldje meg nekem is, Hadd mulassam magam vele, de jó íróval írassa le Kegyelmed.” Ebeni István Telekinek. Szamosújvár, 1662. okt. 31. és nov. 2. = Teleki Mihály levelezése (a továbbiakban TelLev). II. Kiad. Gergely Sámuel. Bp. 1906. 373, 375.

[56] Klaniczay T.: i.m. 688–9; Jarecsni János: Az „Afium” datálásához. Irodalomismeret 1993/1–2. 23–5.

[57] Ezt a feltételezést tartja valószínûnek Porogi András is. Vö. Porogi András: Gyöngyösi Kemény-eposzának politikai koncepciójáról. Irodalomtörténet 1986/3. 584.

[58] TelLev. II. 396.

[59] Jelenleg a Kolozsvári Akadémiai Könyvtár kézirattárában: BMV. Ref. 61.

[60] Vö. RMKT. XVII. 9. 666. Barakonyi verseinek kiadása uo.

[61] A teljes szöveg kiadása RMKT. XVII. 10. 276–81.

[62] Varga Imre: A kuruc küzdelmek költészete. Bp. 1977. 51.

[63] Pauler Gyula: Wesselényi Ferenc nádor és társai összeesküvése. I. Bp. 1876. 202. II. 11, 400; RMKT. XVII. 9. 665. Varga I.: i.m. 53.

[64] A könyvet a címtábla szerint Teleki Zsuzsanna köttette be. A késõbbi possessorokról a könyvhöz kötött elsõ lap rectóján található bejegyzés tájékoztat: „Ezen könyvet néhai Boldog emlékezetû kedves Nagy Anyámra szállván, néhai Bátyám Kemény Farkasra, kinekis következett halála után, egyetlenegh Leányára G. Kemény Annára, a kinekis nevezetesebb holmi fellelhetõi vesztegetései miatt licitáltattván, azon licitatio alkalmatossággal, mint ollyan könyvet, melly különbenis ritka, de a néhai Nagy Anyám tiszteletet érdemlõ neve emlékezete tekintetéért vettem meg kedves Feleségem Bethleni G. Bethlen Borbála számára. Kolozsváron januariy 23kán 815be B. Bánffi László Tsaszari Királyi cancelarius es Gubernalis actualis intimus consiliarus.” Az elõzéklevél versóján gr. Kemény László rézmetszetû könyvjelzõje, mely a család Mária Teréziától nyert címerét ábrázolja, mellette a címer ábrázolásait gyermekeinek magyarázó Bánffy László terjedelmes bejegyzése.

[65] Bethlen M.: Élete... I.m. 611; Varga I.: i.m. 52. Barakonyi Ferenc nagyobbik lánya Gyulai Ferenccel kötött házasságot, és így a Barakonyi család levéltára a Gyulai család birtokába került. A Gyulai család levéltárának nagy része sajnos a második világháború során megsemmisült. Egy fennmaradt lajstrom szerint Barakonyi iratai között két napló és valószínûleg irodalomtörténeti érdekességeket rejtõ írások is lehettek, mert a lajstromba ilyen címmel van bejegyezve egy irat: Barakonyi Ferenc gróf Battyáni Magdolnával volt íztelenségei vagy Curiositásoknak csomója. Történeti adatok és bohóságok, csupa idõtöltésre valók. Vö. Varga I.: i.m. 51.

[66] OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 4348. Adriai tengernek Syrenaja. G. Zrinyi Miklos. Mellyet le iratott Méltóságos Boros Jenõi és Somolly-készi Groff Székely László Ur õ Nagysága az Uralkodó Tsászári és Apostoli Királlyi Felség[ne]k kétszeres Arany Kultsos Hivek, Alamoron, 1770. Esztendõben. Az 1b-n található 18. századi kéz bejegyzése szerint egy másik possessor Kis Zsigmond. Késõbb a másolat a Siménfalvi Olvasói Egylethez került (Siménfalva – a Nyikó folyó völgyében, jelenleg Románia, Hargita megye). Ez a Székely család is közeli kapcsolatban volt Teleki Mihállyal. László apja erdélyi fõpostamester és Teleki Mihály tanácsosa volt, aki többször is járt követként Isztambulban. Az õ apja, vagyis a Syrena-kötetet lemásoltató Székely László nagyapja Teleki jószágainak (így valószínûleg Radnótfájának is) tisztje volt. (Vö. Nagy Iván: Magyarország családai címerekkel és nemzedékrendi táblákkal. X. Pest 1864. 563.)

[67] Quart. Hung. 4348, fol. 292.

[68] Quart. Hung. 242.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék