Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum2000/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 62. kötet, 2000. 1-2.füzet

Gömöri György

Egy magyar peregrinus levele William Sancrofthoz

Mit tudunk Szerentsi (vagy ahogy ma írnánk nevét: Szerencsi) N. Péterrõl? Viszonylag keveset, s egyetlen adat kivételével azt is inkább külföldi tanulásáról, illetve utazgatásáról. A sárospataki matrikulában 1636. december 2-án van neve bejegyezve, s a név után még ez a megjegyzés áll: „Rector Szattmariensis, inde ad Acad.”[i], vagyis hogy szatmári rektorság után indult el külföldi tanulásra. Ez a segédtanítóskodás Szatmáron nem tarthatott sokáig, hiszen már 1640 nyarán Franekerben találjuk, ahol több magyarral együtt „Zerendzi” néven jegyzik be nevét az anyakönyvbe.[ii] Pontosan július 19-én, s ha ebbõl még nem is, de az 1642. május 6-i leideni bejegyzésbõl már visszakövetkeztethetünk Szerentsi életkorára. „Petrus Serintius” ezek szerint 1612-ben született és teológiát tanul.[iii] Szerentsi N. Péter tehát már érett férfiként szánta rá magát a külhoni tanulásra, de jól felkészült teológus lehetett, hiszen sokadmagával õ is bekerült Vedelius híres franekeri „magyar kollégiumába”, vagyis disputációját kinyomtatták kétszer is, 1640-ben és 1641-ben;[iv] ennek a disputációsorozatnak õ volt a harmincnyolcadik respondense.

Szerentsi valamikor 1641-ben hajózott át Hollandiából Angliába, ahol hosszabb idõt töltött. Erre két bizonyítékunk van: 1641. október 6-án (az új naptár szerint alighanem 16-án) Londonból kelt latin nyelvû levele William Sancrofthoz, valamint Dr. Johannes Gheselius Album amicorumába beírt szövege, illetve annak keltezése. A Gheselius-albumba Szerentsi három nyelven írt be: egy hosszú latin ajánlást és szöveget, továbbá egy-egy mondatot magyarul és angolul: „Az Ur fundalta az egesz földet”, ami „anglice” így hangzik: „God have grounded the earth”, latinul pedig: „Deus fundavit terram.”[v] Ha nem is lenne más utalás Angliára, az angol nyelvû bejegyzés elég lenne ahhoz, hogy feltételezzük: aki papírra vetette, valamennyire tud vagy ért angolul. De a latin ajánlás egy mondata további eligazítást ad: „scripsi post redita ex Anglia” – vagyis „Angliából való visszatérése után”. A bejegyzés dátuma 1642. június 30., ami csupán pár héttel van késõbb a leideni matrikulációnál; ez utóbbiról tehát azt kell gondolnunk, hogy mindjárt Szerentsi Angliából való megjövetele után történt.

Angliában Szerentsi Londonon kívül Cambridge-ben is megfordult. Éppen cambridge-i látogatása (esetleg pár hetes tartózkodása) után írta meg azt a latin nyelvû levelet William Sancroftnak, amely az oxfordi Bodleian könyvtár kézirattárában szerencsés módon fennmaradt.[vi] Sancroft ekkor még csak szénior tagja, tehetséges Fellowship-várományosa volt a cambridge-i Emmanuel College-nak, ennek a puritán teológusairól ismert kollégiumnak; késõbb a londoni Szent Pál-székesegyház dékánja, majd élete végén canterburyi érsek is lett. Levelezésében számos magyar vonatkozást találunk, de ezek között idõben a legkorábbi éppen a Szerentsi-féle levél, ami teljes egészében itt kerül elõször közlésre.

Szerentsi mindenekelõtt megköszöni Sancroftnak és másoknak, így az Emmanuel College igazgatójának, a cambridge-i vendéglátást. (Valószínûleg a kollégium épületében vagy annak közelében kapott szállást.) Ezután két olyan hírt közöl Erdélybõl, amelyeket fontosnak tart. Az elsõ, hogy I. Rákóczi Györgynek – akit John Stoughton[vii] 1640-ben kiadott Felicitas ultimi saeculi címû mûve óta Angliában is számon tartanak mint olyan protestáns fejedelmet, akire fontos szerep várhat „isten országának” eljövetelében – a török (bár ádáz ellensége a kereszténységnek) megengedte, hogy 180 ezer embert tartson fegyverben. Más szóval Szerentsi háborús elõkészületekrõl tudósít. A másik híre az, hogy a fejedelem kiválasztott a pataki akadémiáról három diákot, hogy azokat elõször Hollandiába, majd onnan Angliába küldje. Az útnak indult diákokat azonban Krakkó környékén (ami „a mai Szodoma és Gomorra” – állítja a puritán érzelmû Szerentsi) kirabolták, és megsebesítve magukra hagyták. Anyagi veszteségüket Szerentsi 3000 tallérra teszi, ami kb. 320 angol fontnak felel meg (az akkori pénzben óriási összeg). Ebbõl a pénzbõl Szerentsinek is járt volna valami, ezért külön fájlalja elvesztését. Arra kéri Sancroftot, küldjön neki néhányat a fontosabb angol teológiai mûvekbõl, amelyekrõl együtt beszéltek, megjegyezvén, hogy már elég jól bírja az angol nyelvet („quoniam usum quoque linguae vestrae jam jam quotidie capio”), s azt szinte mindennap gyakorolja.

Ezek után néhány angol könyvcím következik, közülük egyet Szerentsi – Nehemiah Rogers mûvét – helytelenül John Rogersnek tulajdonít. Csupa újabban megjelent kegyességi mûvet kér Sancrofttól – a 17. században 10–15 évvel korábban megjelent más nyelvû munkák még újabbaknak számítottak –, s nem lehetetlen, hogy kérését angol barátja teljesítette is. Sancroft ugyanis, aki öt évvel volt fiatalabb Szerentsinél, alighanem tisztelte a magyar peregrinust, aki messze földrõl zarándokolt el Angliába, hogy merítsen a protestáns bibliamagyarázók tudományából. Sancroft (ekkor még nevét d-vel, Sandcroftnak írja, de néhány év múlva már a jelenlegi formát használja) csak 1641-ben kapta meg az M.A. fokozatot, és jóllehet Cambridge-ben ismerték, és számosan egyengették karrierjét, még nem járt külföldön. Viszont Szerentsi levelébõl látszik, hogy többeknek bemutatta a magyar vendéget. Ilyen az a levélben többször is említett „Dominus Eason”, aki alighanem az ugyancsak 1641-ben magiszteri címet szerzett John Easonnal,[viii] az Emmanuel College tagjával azonos, valamint Gurnall és Sadler. Mindketten az Emmanuel College tagjai a levél megírásának idõpontjában, de míg az 1639-ben magiszterré lett William Gurnall csak a suffolki lelkészségig vitte (Lavenhamban volt lelkész évtizedeken át),[ix] addig John Sadler (1615–1674) nemcsak mint ügyvéd jeleskedett, hanem 1650-ben õ lett a cambridge-i Magdalene College igazgatója; egyébként szoros kapcsolatban állt Tolnai Dali barátjával, John Hartlibbel.[x] Szerentsi angol ismerõsei tehát szinte kivétel nélkül puritán érzelmû emberek, jóllehet a király és a parlament vitájában nincsenek mind feltétlenül az utóbbi oldalán. Az Emmanuel 1641-beli igazgatója, Richard Holdsworth is ezek közé tartozik; bár „mérsékelt puritán”, és a royalistákat egyre szûkebb mozgástérbe szorító 1640-es évek elején több ízben a cambridge-i egyetem vice-Chancellorja, vagyis tényleges rektora, 1643-ban az egyetemeken végrehajtott parlamentárius tisztogatás során õt is elmozdítják tisztségébõl, és évekig fogságban tartják.[xi] Bár maga Sancroft 1651-ig meg tudja tartani kilenc évvel korábban kapott tanári pozícióját, leveleibõl nyilvánvaló, hogy Holdsworth-szel és nem annak üldözõivel ért egyet.

A levél végén Szerentsi megadja éppen aktuális londoni címét, ami egy William Godfer vagy Godfrey nevû embernél, dohánykereskedõnél (ha jól értelmezem a „Tobachologus” kifejezést) van, nem messze a Towertõl, a Bar Lane nevû utcában. Alighanem több más magyarral együtt bérelt ott szállást; a Vedelius-gyûjtemény résztvevõi közül legalább hétrõl tudjuk, hogy a negyvenes évek elején megfordultak Angliában, s meglepne, ha az angol nyelvvel többnyire még hadilábon álló magyarok közül valaki egyedül lakott volna. Mindenesetre Szerentsi Péter jól forgatja a latint, a hosszú levél végén még egy kis verset is rögtönöz Sancroft tiszteletére.

Nem tartom lehetetlennek, hogy az egyik magyar, akivel Szerentsi Londonban érintkezett (s talán együtt is lakott), Nagyari Benedek volt. Õt – bár csak pár évvel Szerentsi után matrikulált Patakon – Sancroft barátja ismerhette még Magyarországról, s bár Nagyari nem Franekerben, hanem Leidenben kezdte meg tanulmányait 1640 októberében, Franekerben csak két évvel késõbb iratkozott be, s a közbeesõ idõben járhatott Angliában.[xii] Nagyari is olvasott angolul; tanúság erre 1651-ben Váradon kiadott, Orthodoxus Christianus címû mûve, amelynek elõszavában elmondja, hogy könyvében fõleg John Rogers és John Cameron angol nyelven írt mûveire támaszkodik. John Rogers pedig éppen egyike a Szerentsi által Sancrofttól kért szerzõknek! A hitrõl és a szeretetrõl szóló értekezéseirõl van szó, amelyeknek angol címe The Doctrine of Faith (1627) és A Treatise of Love (1629). Lehetséges tehát, hogy a volt szatmári rektor angol szerzeményét végül is a késõbbi debreceni tanár és váradi lelkész hasznosította.

Szerencsi N. Péter levele William Sancrofthoz

Gratiam, pacem, et Amorem Jesu Ch[rist]i Charissime Sandcroft tibi tuisque omnibus; Amen!

Non possum non Vos, teque preacipue Charissime D[omi]ne Sandcroft quin meis atque Visitarem literis tecumque mutuis colloquere verbis; Charissime D[omi]ne Epo [?] Regioburgo a D[omi]no Eason et Ac frugalissimo ejus domicilio reversus, Londini meam invitam fixi fidem, tantam enim multiplex ille tuus in me amor generavit memoriam, ut nulla non hora anima mea, animae tuae se conjungere anhelet hinc fit ut quotidie, pro te imo toto Vestrop Collegio, Colegiique Praefecto, si non pluries (Deus esto Testis!) Vitulum librorum meorum, in odorem gratum Deo, quaterim [?] offeram, Vosque unanimos, multum Viveis, et Ecclesiae ejus praestare anhelem, sin fit ut mea haec (forsitan taediosa epistola) ad te, teque visendum ire, et te salutare cogitet disponatve, quare haec mea tibi talia renuntiat Epistola tam jam Deo ita gratia habitor conciones quotidianae apud nos incipiunt, quarum auditio, sanctissimum mihi quater in die parit otium. Novi Verae quae habeo tibi ita narratur. Ex mea Patria non satis deploranda, haec duo sunt renuntiata. Primo, quod Turca – Jesu Christi et ejus Ecclesiae inimicus intensissimus, toto cupiat destruere conanime, licet at Princeps Transilvaniae Illustrissimus D[omi]nus Georgius Rakoczi plus quam centum octoginta millia in castris suis, habeat militum, quid vero illic agat Deus unice noscit. Alterum est, quod Idem Princeps Christianissimus selectus sibi ex Academia sua Pataciana tres studiosas ad studiendum primum in Hollandiam, deinde in Angliam ablegavit, nummosque illis ad sufficientiam dederit, et eum in Polonia circa Civitatem Crakkovia vocatam, modernam Sodomam et Gomorrham, merito enim titulo esto intitulo, quia nullum crimen, nullum que hominum vitium aliquando venit in memoriam sunt tamen Papistae nebulones, sed Praecipue studiosi. Qui cum animadvertissent, nostros illos unice populares, in eos irreveri, Pecunias et omnia illorum despoliavere, ipsos metque vulneratos dismisse, a quibus fertur sumisse pecuniam plusquam 3000 hoc est tria millia Tallerorum hoc est 300 et 20 librarum, inter quos, et me habuisse fertur sed jam vae, vae, vae me profecto miserum! et conditionem meam (si nulla eorum revocatio foret) nunquam satis gemebundum! Tristitia haec me vehementisse urget, torquetque, jam jam erant mihi libri sed praecipue Anglicani (nondum enim satis habeo) emendi, erantque alia necessaria comparanda, sed esto Dei omnipotentis voluntas, dispositioque. Sed quaeso juvate nos orationibus vestris, hoc enim decet societos. Tandem D[omi]nus Eason amicus ille noster, ut mihi auditum est valet, Valemus et nos Insiti Jesu C[hris]to, ut et vos, tum horizontis nostri meliorem nobis hic licet haurire valetudinis referam, Divum quoniam usum quoque linguae vestrae jam jam quotidie capio. Revoco in memoriam tuam te promisisse mihi librum aliquem utilem Anglicanum, quem cum athuc apud vos essem non dum reddidisti, quare quaeso gratifica promisso tuo, esto fidelis in promissis, et sic mittito mihi si habeas librum hoc nomine intitulatum. A Treatise of Faith – Joannis Ball,1  sini minus, sive Scudder upon Lord prayer,2 sive vero Rogers Faith et love,3 vel authoris ejusdem P[a]rables de prodigali filio,4 vel quemcumque animus tulerit tuus, modo, modo promissio tua inveniat apud te locum, quod si feceris alteram a me expectato gratitudinem. Expecto ergo [tuas] quotidie a te literas una cum fructu promissionis gratissimo, sed quaeso, amicum meum D[omi]num Gurnall, d[omi]num Sadler et socios D[omi]ni Gurnall, amici est salutato, et reliquos quos conveniat. Post hac eadem gratitudinis Anima mea, animam tuam salutat, teque (primum in terris si fieri posset) sed in coelis apud Deum videre desiderat. Vale ergo, et nostri memor esto. Petrus N. Szerenchi Ungarus. S.S. Theo. per Biblia Sacra studiosus semper tui cupidus. Tabam Londini 1641. 6 Octobris.

Dirige literas tuas ad domum Guilielmi Godefori Tobachologi proxime ad Turrim in Barlene, ibi enim me sunt in Vesterae. Iterum Vale.

[Levél alján, oldalt:]

Tandem omnium ulti[mum] succeverit mihi, rogo te ne pigeat te diverti ad meum pium et vere Christianum hospitem D[omi]num Gabsone, et ejus uxorem cum filiis filiabusque meo nomine salutare.

[Középen:]

To my veary loving et Christiane friend

Mr Villyam Sandcroft Master of Arts,

at College Emmanuel – in Cambridge,

to be delivered there.

Duce Jehova

Ito libelle meum Charum

salutare fidelem,

Mi, Guilem Sandcroft, ito

libelle, cito,

Ito simul, plures, et ibi

salutabis amicos,

Nec tibi sit lassus, quo

pede pergis, abi.

(A fenti szöveg Elisabeth Leedham-Green és Gömöri György olvasata.)

György Gömöri: A Hungarian Student's Letter to William Sancroft

The communication printed above consists of an introduction to a Hungarian Transylvanian student’s letter to William Sancroft (later Archbishop of Canterbury), a Fellow of Emmanuel College, Cambridge, and the Latinletter itself. It was written by Péter N. Szerencsi from London on October 6, 1641 and it contains thanks for Sancroft’s hospitality in Cambridge as well as news from Transylvania, a Protestant principality at the time. Szerencsi also asks Sancroft for some theological works in English, thereby indicating at least a passive knowledge of English. The original of Szerencsi’s letter is now inthe Tanner Collection of the Bodleian Library, Oxford. In his short introduction György Gömöri, a Cambridge-based scholar of Hungarian birth, provides further data about Szerencsi’s travels.

 

[i] Egyháztörténet 1943.  I. évf. 3. füzet. 234.

[ii] Album Studiosorum Academiae Franekerensis. Franeker 1968. 117.

[iii] Album Studiosorum Academiae Lugano – Batavae. Hága 1875. 331.

[iv] Az 1640-es kiadást lásd RMK. III. 1557; az 1641-esrõl: RMK. 111. Pótlások. 4. Bp. 1993. 7605.

[v] Johannes Gheselius albuma. British Library, MS. Additional 28, 633, fol. 55.

[vi] Jelzete MS. Tanner 66, fol. 18.

[vii] Stoughton mûvét I. Rákóczi Györgynek ajánlotta.

[viii] J. Venn–A.J.Venn: Alumni Cantabrigienses. Part I. Vol II. Cambridge 1922, 81.

[ix] Uo.

[x] Charles Webster: The Great Instauration. London 1975. 80.

[xi] George D’Oyly: The Life of William Sancroft. II. kiadás, London 1840. 20–21.

[xii] Szabó Miklós–Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban, 1521–1700. Fontes Rerum Scholasticarum, IV. Szeged 1992. 32.

1 John Ball: A treatise of faith. London 1631.

2 Henry Scudder: A key of heaven: the Lords prayer opened. London 1620.

3 John Rogers: The doctrine of faith. London 1627; A treatise of love. London 1629.

4 Nehemiah Rogers: The true convert. Or an exposition upon the whole parable of the prodigall. London 1620.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék