Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum2000/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 62. kötet, 2000. 1-2.füzet

Bónis Johanna

Szendrey Júlia kézirata
a marosvásárhelyi történelmi múzeumban

A Marosvásárhelyi Történelmi Múzeum gyûjteményének része egy aránylag gazdag, szinte teljességgel feldolgozatlan levéltári anyag. Ennek rendezésekor került elõ, többek között, egy fekete tintával, egy ív papírra írott, 1850. július 21-én Pesten keltezett kézirat. Aláírója Szendrey Júlia, valamint leendõ sógora, Horváth Gyula. Kézjegyeik mellett egy-egy piros viaszpecsét, a Szendrey Júliáé P.J. monogrammal, a Horváth Gyuláé családi címerrel.[1]

A mind ez idáig közöletlen dokumentum[2] tartalma nem ismeretlen a szakirodalomban.

A Makk–Gál-féle összeesküvés leverése és a székely vértanúk kivégzése szülte vészterhes idõkben, 1854-ben, amikor újraéledt a hiedelem, hogy Petõfi él, és Szendrey Júlia csak névházasságot kötött Horváth Árpáddal, a katonai kancellária vezetõje, Jakob Parrot altábornagy személyesen Albrecht fõherceg utasítására tanúságtételre szólítja a lipótvárosi plébánost, Szántófi Antalt. A plébános, aki Szendrey Júliát és Horváth Árpádot 1850 nyarán összeeskette, tanúvallomásában hivatkozik Szendrey Júlia nyilatkozatára, mely szerint 1849 telén a fiatal Balázs Sándor kíséretében Székelykeresztúrra utazott, s ott arról értesült, hogy szemtanúk látták Petõfit elesni, és báró Heydte osztrák ezredes látott a csatatéren egy holttestet, akinek a személyleírása az õ férjére illik.[3]

Ez a nyilatkozat – melyet Szendrey Júlia házasságkötése napján, „az egyház kívánságára”, az egyház „részérõli terhelõ felelõsség elhárítása végett” tett, s melyben kijelenti: „legszorgalmatosabb fürkészéseim és bizonyosságot adó adataim tökéletesen meggyõzének afelõl, hogy Petõfi Sándor az erdélyi csatákban elesett” – került elõ a marosvásárhelyi történelmi múzeum levéltárában.

Szendrey Júliának már 1849 telén tudomása volt arról a két szemtanúról, akikre 150 év után is hivatkozunk, ha Petõfi Sándor halálának körülményeirõl van szó. E két szemtanú azóta is döntõnek számító nyilatkozataiban elsõként sorakoztatta fel érveit, elsõként összegezte és fogadta el azt, ami csak 1929-ben, a Heydte-jelentés nyilvánosságra hozásával vált bizonyossá: Petõfi Sándor elesett a segesvári csatatéren.

Egyértelmûvé válik az is: nem volt alaptalan Lengyel József vádja. Székelykeresztúron járva Szendrey Júlia személyesen nem kereste õt, másoktól tudomást szerezve a Lengyel által látottakról, s arról, amiket õ Heydtétõl megtudott, „ezen megnyugodott, tovább fürkészni feleslegesnek tartotta, s hazatért”.[4] A nevét sem tudta a szemtanúnak, ki Petõfit utoljára életben látta.

Nem érdektelen talán megjegyezni, hogy a szóban forgó kézirat egy, a Petõfi Sándor személyleírását tartalmazó német nyelvû körözvénnyel együtt került a múzeumba.[5] A körözvény jellege, a pontatlan, téves személyi adatok arra utalnak, hogy 1857 elõtti, amikor még nem voltak köztudottak Petõfi Sándor személyi adatai.[6]

Szendrey Júlia kéziratát, valamint a Petõfi Sándor személyleírását tartalmazó nyomtatott körözvényt 1960. október 12-én a marosvásárhelyi Bács Istvántól vásárolta meg az akkori tartományi múzeum.[7]

A két dokumentum, csakúgy, mint a szintén akkor vásárolt, mintegy 222 darab, egyéb írott emlék – marosvásárhelyi nyomtatású naptárak, napilapok és folyóiratok, könyvek, orvosi és jogi szaklapok – feltehetõleg Láni Oszkár[8] értékes hagyatékának része.[9]

1. melléklet
Szendrey Júlia nyilatkozata Petõfi Sándor haláláról

Az egyház kivánságára részérõli terhelõ felelõsség elháritása végett kijelentem, hogy legszorgalmatosabb fürkészéseim és bizonyosságot adó adataim tökéletesen meggyõzének affelõl, hogy Petõfi Sándor az erdélyi csatákban elesett.

A csatatéreket össze járván, ennek s a külföldrõl jött több nemû tudósitások következtében ezen meggyõzõdésemre, ha szükséges volna, lelkiismeretesen hitet is képes vagyok letenni.

Ezen állitásom igazsága mellet szól néhány szemtanúnak vallomása, kiket bizonyságtételért bár mikor fölhihatok.

Nevezetesen

Udvarhelyszékben Keresztúron lakó gyógyszerész – kinek nevét ugyan nem tudom, de õt szükség esetében tanuúl fölhíni magamat kötelezem – ki azon idõben az erdélyi fõseregnél lévén: abeli tudakozásaimra ezt felelé: õ Petõfi Sándort azon pillanatban látá utójára, midõn az kozákok által körülvétetve szakasztatott el a futó hadseregtõl. Ezentúl többet nem látták s a valószinüség ottani elvesztét bizonyitja, mit még hitelesebbé tesz

Udvarhelyszéki katonai parancsnok B. Hayte [!] azon állitása melly szerint õ a csata lefolyta után a csatatért följárván a halottak között talált egy holttestet, mit öltönye és alakja leirásából biztosan lehet férjem, Petõfi Sándorénak elismerni.

 

Pest, július 21. 1850.

Szendrei Júlia

P.H. [piros viaszpecsét P.J. monogrammal]

Horvát Gyula

P.H. [piros viaszpecsét]

 

2. melléklet
Petõfi Sándor kerestetésére kiadott körlevél

Persons-Beschreibung

des Alexander Petöfi

 

Alter 36 Jahre                           Gesichtsfarbe brünett

Geburtsort Siebenbürgen           Stirn hohe

Sand vereheligt                         Haare schwarz emporstehend

Religion reformirt                      Augen schwarz

Sprache deutsch, ungarisch       Augenbraunen schwarz

und walachisch                         Nase breit

Beschäftigung und Charakter:  Mund proportioniert

früher Dichter                           Zähne gut

Körperbau klein mager             Kiss etwas spitz

Gesicht mager                           Bart Schnurbart

 

Besondere Kennzeichen: pflegt mit entblößten Hals zu gehen.

Bekleidung nach deutscher Mode.

 

Fordítása:

 

Petõfi Sándor személyleírása

 

Életkora 36 év                           Arcszíne barnás

Születési helye Erdély                Homloka magas

Családi állapota nõs                 Haja fekete felálló

Vallása református                    Szeme fekete

Beszél németül, magyarul          Szemöldöke fekete

románul                                    Orra széles

Foglalkozása és jelleme:            Szája arányos

eddig költõ                                Fogai jók

Testalkata kicsi, sovány             Álla kissé hegyes

Arca sovány                               Szakáll, bajusz

 

 

[1] Szendrey Júlia kézírásos bizonylata Petõfi Sándor haláláról. Maros Megyei Múzeum levéltára. L. sz. 4304/222. 1. melléklet.

[2] Az Országos Széchényi Könyvtár, személy szerint Dr. Karsay Orsolya, a kézirattár vezetõjének szíves közlése.

[3] Dávid Gyula–Mikó Imre: Petõfi Erdélyben. Buk. 1972. 293–295.

[4] Lengyel József levelei Petõfi haláláról. Vasárnapi Újság VII. 1860. okt. 14. 507; VIII. 1861. 3 sz. 32. és 4. sz. 43; Történeti Lapok I. 25. sz. (1874. szept. 20.) 399.

[5] M.M.M. Lvt. L. sz.: 4304/221.

[6] Vasárnapi Újság 1857. 3. szám.

[7] A Marosvásárhelyi Tartományi Múzeum mint vásárló, valamint Bács István, Marosvásárhely, Kossuth Lajos utca 37. szám alatti lakos mint eladó között létrejött, 24/1960. október 12-én kelt adásvételi szerzõdés és jegyzõkönyv alapján.

[8] Láni Oszkár (1888. április 28. Marosvásárhely – 1953), jogász, orvos, zeneszerzõ és elõadómûvész, könyv-, kotta és régiséggyûjtõ. A marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett. Jogi és orvosi tanulmányokat végzett Lipcsében és Münchenben. Tanulmányúton járt Angliában, Hollandiában, Dániában és a skandináv államokban. A marosvásárhelyi kamarazenekarban kísérõzongorista, 1929-tõl a Kemény Zsigmond Társaság tagja, helyettes fõtitkára, 1947 után a marosvásárhelyi zenei élet újraindítója. Máig tisztázatlan okok miatt 1949-ben letartóztatták, börtönben halt meg. Vö. Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 3. 324; A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond társaság levelesládája (Levelek, iratok, adatok). Sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta Marosi Ildikó. 1973. 539.

[9] Bács István és felesége az értékes Láni Oszkár-hagyaték egy részének (könyvek, kéziratok, kották, fénykép- és dokumentumgyûjtemény) örökösei. Mára a hagyaték nagy része az Állami Levéltárba, a Maros Megyei Könyvtárba, illetve a Maros megyei Múzeumba került. Bács István és felesége közlése. Vö. Marosi Ildikó: i.m. 499, 582.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék