Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum2000/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 62. kötet, 2000. 1-2.füzet
Újjászületõ mítoszaink

Nagy Olga: A mítoszok nem halnak meg. Bp. 1999. 239 lap

 Az olvasó minden bizonnyal kíváncsian veszi kézbe Nagy Olga A mítoszok nem halnak meg címû új könyvét, hiszen a mítosz olyan terület, amelyrõl tájainkon viszonylag keveset és kevesen írtak. E kötet azonban azoknak is meglepetés, akik rendszeresen olvassák Nagy Olga írásait. A szerzõ nem (csak) a világ mitikus kezdeteirõl vagy egy nép eredetérõl szóló történelemként fogja fel a mítoszt, hanem sajátos nézõpontból ragadja meg a témát: azt keresi, hogy „milyen rejtetten és álcázva szövi át, sõt kuszálja össze a mítosz az emberiség történelmét, hogyan határozza meg máig sorsunkat, ünnep- és hétköznapjainkat, végzetes, gonosz korunkat”. Könyvével azt bizonyítja, hogy nincs mélységes szakadék az archaikus ember és a 20. század emberének létérzése, világképe és mentalitása között. Ugyanis a mitikus képzetekre, mítoszi sémákra egy szakadatlan folyamatosság jellemzõ. A mítoszok lappangva, az adott földrajzi-történelmi-társadalmi feltételekhez szüntelenül alkalmazkodva ott élnek korunk meghatározó jelenségeiben: a történelemben, a vallásban, a politikai ideológiában.

A könyv alapkérdései a következõk: Hogyan maradhatunk meg embernek? Mi a mítosz? Melyek a minket körülvevõ modern mítoszok? Milyen formában jelentkeznek? Hogyan értékeljük õket? Milyen szerepet töltenek be a társadalom életében? „Mivel magyarázható, hogy a sok százezer éves mítoszok [...] napjainkig benne rejtõznek, lappanganak, olykor pedig szembetûnõen felszínre kerülnek a modern ember szétágazó és »agyonbonyolított« (Róheim) kultúrájában, a történelemben, a politikában, a különféle mûvészetekben, a sportokban stb.?” Érdekesek a felvetett kérdések, azonban a rájuk adott válaszok olykor nem eléggé kimerítõek és kielégítõek. Például nem kapunk körülhatárolt választ arra a kérdésre, hogy mi a mítosz.

Az évtizedek során kialakult mítoszkutató iskolák (funkcionalista, pszichoanalitikus, ritualista, antropológiai iskola stb.) több mítoszdefiníciót fogalmaztak meg. Graves epikus mûvészetnek tekinti, Frazer a mágikus vezérlés objektivációjának, G.C. Jung a tudatalatti kivetítõdésének, Lévi-Strauss pedig a nyelvben élõ és megvalósuló gondolkodási mechanizmusnak. Nagy Olgánál a mítosz egyrészt az embert óvó és védõ „lelki egyensúlyként” jelenik meg, másrészt modern korunk „végzetes kisiklásaként”. A szerzõ a mítoszok két típusát különíti el, az alulról szervezõdõ és a felülrõl irányított mítoszokat.

Az elsõ típusba tartozók a kollektív psziché védelmét szolgálják (hiszen a szorongó ember nem élhet a mítosz vigasza nélkül), míg a második típusba tartozók a manipulálás eszközei, s mint ilyenek, „korunkat fertõzõ és bomlasztó” tényezõk. Amit Nagy Olga mítoszként definiál, nem valamilyen epikus hagyomány, hanem elõítéletként, gondolkodásmódként, létélményként, identitásérzetként, értékkategóriaként vagy érzelmi töltetként jelenik meg, s az iskola, az egyház, a történelem, a politika, a különbözõ mûvészetek, a sport, a hivatalos kultúra termeli és forgalmazza.

A fenti problémákat felvetõ könyvnek az alábbiakban csak jelzésszerûen emelem ki figyelemre méltó fejezeteit: Az elsõ nagy fejezet az alulról szervezõdõ mítoszokat tekinti át: az együvétartozás létélményét, a szülõföld és az anyanyelv mitizálását, valamint az õsiség és a vér mítoszát. A szerzõ külön fejezetet szentelt a faji felsõbbrendûség mítoszának. Ilyen összefüggésben ír a fehér faj magasabbrendûségének mítoszáról, az antiszemitizmusról, a cigányellenességrõl, vagyis a másság iránti intoleranciáról. A kötet harmadik egységének címe: A pénz bûvöletében: szubkultúra! Itt esik szó a pénz istenítésérõl, a képernyõ mítoszáról, a sztárkultuszról, valamint a mítosz és irodalmi szubkultúra viszonyáról.

Továbbra is az öröknek és szentnek tûnõ mítoszokat vizsgálva szól a szerzõ a politika és a mítoszi sémák kapcsolatáról. Például párhuzamba állítja a választási kampányokat a vallási szertartásokkal, valamint a diktátorokat az imádandó bálvánnyal. A Nyugat mitizálásáról (az Édenkert leszármazottja) és a technicizált világ mítoszáról is olvashatunk.

Látszólag szervetlenül kerül a kötet végére a Liberalizmus és/vagy konzervatizmus címû fejezet. Valójában igencsak témába vágó kérdést vet fel: õrizzük-e meg a mítoszokat, amikbe belenõttünk, vagy merjünk nyugodtan kételkedni bennük?

A szerzõ az „utószó jogán” azokról a gondolatokról, kételyekrõl és indítékokról ír, amelyek rákényszerítették a kérdés vizsgálatára.

Nagy Olga forrásanyaga meglepõen sokszínû: újságcikkekbõl, híradásokból, kiáltványokból idéz, költõkre, esszéírókra, irodalomtörténészekre hivatkozik. Irodalmi levelezéseket, vallomásokat, filmeket, detektív- és kalandregényeket vizsgál meg, intézményekre és szimbólumokra utal, valamint saját megfigyeléseit, közéleti tapasztalatait is felhasználja.

A könyvet záró terjedelmes bibliográfiának külön érdekessége, hogy ritka benne az e kérdéskört önállóan feldolgozó munka. A mítoszkutatás tekintélyes alakjai közül Mircea Eliadéra, G.S. Kirkre, Róheim Gézára és Trencsényi-Waldapfel Imrére történik utalás. Az Irodalom egyes tételeinek bibliográfiai adatai teljesek, viszont a szakirodalomra történõ hivatkozások esetében a szerzõ – talán mert saját olvasatát nyújtja – gyakran nem tünteti fel az idézetek pontos lelõhelyét.

Hasonlóan Nagy Olga eddig megjelent elméleti munkáihoz, ez a könyv is esszé, a személyes hang, az oldottság és a szenvedély miatt: „Végsõ soron vallomás ez a könyv.” Így válik érthetõvé, hogy az oldottság és a szenvedély olykor meglepõ következtetések levonásához vezeti a szerzõt. Például már a 8. oldalon elhangzik egy – a kereszténységnek nem éppen hízelgõ – kijelentés, anélkül, hogy azt érveivel alátámasztaná: „miközben a kereszténység sokoldalúan gazdagította az emberiség kultúráját, ugyanakkor oly vérgõzös történelmébõl (lásd a szent inkvizíciót, a különbözõ keresztes- és vallásháborúkat stb.) kifelejtõdött a szelíd és irgalmas szívû mester tanítása.”

Ugyanakkor az esszéforma erénye is a könyvnek, hiszen így azt is el lehet mondani, amire a száraz tudományosság eszközeivel nem volna lehetõség.

A fentiekbõl kitûnik, hogy ez a fontos problémagócokat körüljáró, élvezetes stílusban megírt könyv a széles olvasóközönség számára is látóhatártágító, elgondolkodtató olvasmány.

Soós Tímea

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék