Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum2000/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 62. kötet, 2000. 3-4.füzet

Ilyés Zoltán

A specializált háziipari tevékenység és a vallás szerepe
egy allochton szórványközösség fennmaradásában[1]

1. A lápos-völgyi magyarság kulturális-történeti rétegzettsége

Az észak-erdélyi felsõ-Lápos-völgy (Lápos-vidék) magyarságát történeti-kulturális szempontból alapvetõen két részre oszthatjuk. Domokos és Magyarlápos református népességét a terület középkori eredetû, autochton magyarságának tekinthetjük. A 18. század utolsó harmadától a kincstári és bányakamarai telepítések keretében a Felvidékrõl szakmunkások érkeztek Oláhlápos-Rójahida, Oláhláposbánya (a késõbbi Erzsébetbánya) és Horgospataka (a késõbbi Kohóvölgy) és végül Tõkés-Gereblye telepekre. A döntõen nem magyar és széles területi, etnikai rekrutációjú, római katolikus vallású bányász, fémmegmunkáló, szénégetõ és famegmunkáló népesség a 19. században fokozatosan magyar anyanyelvûvé vált (allochton közösségek).

Az egykori Belsõ-Szolnok, illetve Szolnok-Doboka megyei Domokos(Dãmãcuºeni), jelenleg a Máramaros megyei, Magyarlápos (Târgu Lãpuº) városhoz tartozó református vallású, magyar falu a közeli, vele már csaknem egybeépült, mára román jellegûvé vált Magyarlápos magyar lakosságával együtt jelenti a Lápos-vidék eredeti magyarságát. A környezõ lápos-völgyi, cibles-alji román településekhez hasonlóan Domokos számára is hagyományosan a növénytermesztés-állattenyésztés-erdõgazdálkodás hármassága jelentette a megélhetést, amelybe az utóbbi 30–40 évben az erdõgazdaság helyére az ipari és szolgáltató tevékenység lépett. Az önellátáson túl a 19. század közepétõl a helyi piacközpont Magyarláposon kívül a bányász- és vasipari jellegû Erzsébetbánya és Oláhlápos (Rójahida) felvevõpiaca ösztönözte a falu lakosságát a piaci árutermelésre (zöldség), ezek hanyatlásával késõbb Kapnikbánya és a megyeközpont Nagybánya gyakorolt nagyobb vonzerõt. Az endogám közösség – egy helyi faipari kisüzem és Magyarlápos üzemei ellenére – döntõen mezõgazdaságból él, földjeinek egy része azonban adminisztratív, demográfiai és mentalitásbeli okok miatt fokozatosan a környezõ román községek (pl. Rogoz) tulajdonába megy át.[2]

Magyarlápos helyi adminisztratív központ (járási székhely, szolgabíróság) magyar lakossága életforma tekintetében hasonlított a domokosiakéhoz, annál azonban mobilisabb, a hagyományos agráréletforma feladására inkább vállalkozott, ami magyarázható a település helyi központ jellegével és az értelmiségi, iparos életmódminták meglétével. Oláhláposhoz hasonlóan az említetteken kívül kisebb örmény közösség is élt itt. Az 1992-es népszámlálás szerint Magyarlápos városban és adminisztratív körzetében (ide beleszámít Domokos és több környékbeli román település) 12 278 román, 1838 magyar, 9 német, 166 cigány és 12 egyéb nemzetiségû lakos élt.

A Lápos völgyében a Gutin-hegység felé találjuk Oláhlápost, amelynek adminisztratív körzetében 1992-ben 24 magyar és 3851 román élt. A 19. század elejétõl itt a helyi vasércbányászatra (Horgospataka, ma Kohóvölgy) vasgyártás települt (Rójahida), ahova római katolikus vallású, vegyes rekrutációjú (Felvidék, Szepesség, Szilézia, Morvaország) szakmunkásréteget telepítettek. Akkulturációjukban, magyarrá válásukban nagy szerepe lehetett a közös munkanyelv szükségességének, a magyar szertartásnyelvû római katolikus egyházközségnek, a helyi magyar tannyelvû iskoláknak és a bánya és a vasgyár magyar vezetõ elitje kulturális önszervezõdésének.  Az 1893-as római katolikus sematizmus szerint itt 416 római katolikus és 16 helvét hitvallású élt, akik túlnyomó részben már magyar anyanyelvûnek vallották magukat. A 19. század végére lehanyatlott a lokális jelentõségû, a környéket mezõgazdasági eszközökkel ellátó vasgyártás, a szakmunkások – nem hagyva fel foglalkozásukkal – a környékbeli bányászati és ipari központokba költöztek (Erzsébetbánya, Kohóvölgy, Nagybánya, Kapnikbánya) (1. és 2. táblázat).

Erzsébetbányán (Bãiuþ) és a vele közigazgatásilag összetartozó Kohóvölgyben (Strâmbu), valamint a nem bányász-iparos múltú Rákosfalván (Poiana Botizii) az 1992-es népszámlálás szerint 1883 román, 1202 magyar és 12 német élt. A két bányásztelepülésen nagy szerepe van a bányász identitásnak, ez többnyire hangsúlyosabban jelen van, mint a nemzeti önmeghatározás. Itt az ortodox (korábban görög katolikus) románok és a római katolikus magyarok máig közösen használják a templomokat, látogatják egymás liturgikus eseményeit.

A rójahidai vasgyártás megindulásával egy idõben – a 19. század közepén – a Cibles alatt, a Szõcs-patak völgyében alakult Tõkés (Groºi) község mellett Gereblye római katolikus vallású szénégetõ telep.

2. Gereblye, a szénégetõ telep

1822-ben indult meg a horgospataki vasbányászat, 1847-ban az Oláhlápos melletti Rójahidán állami vasolvasztót és öntödét létesítenek, ebben az évben Tõkés mellé, a kincstári erdõk peremére telepítik Gereblye szénégetõ telepet.[3] A személynevek és a családtörténeti hagyományok alapján elmondható, hogy a mesteremberek etnikai rekrutációja széles volt: magyar (Székely, Rácz, Bakos, Jónás, Máté, Szabó), szlovák-morva (Ugorcsák, Prosenyik, Mihálik, Hudák, Kulda, Rusznák), német (Braun, Hilbert, Schrötter, Rajka), román (Vlasán).[4] A származási terület jórészt a Felvidék keleti német (cipszer, gründler) és szlovák, ruszin-szlovák nyelvterületét jelenthette. A származási vidékeket a kincstári és a nagybányai bányaigazgatási dokumentumok alapján lehet majd a jövõben pontosítani. A római katolikus vallás és pasztoráció, a vasgyár magyar vezetõsége és a közös munkanyelv szükségszerûsége okán a magyar adminisztratív nyelv hatására a vegyes rekrutációjú közösség „lingva francájává” vált a magyar nyelv, anélkül hogy mély kötõdés alakult volna ki a magyar nemzet irányában. Feltételezhetõen a letelepült szakiparos népesség egy részének otthonról örökölt-hozott hungarustudata is hozzájárult a nyelvi egységesüléshez/magyarosodáshoz. A hétköznapokon és ünnepeken sem jelentkezett karakteres nemzeti identifikáció és hagyománykonstruálás, részben tovább éltek (és máig hallhatók) a szlovák és német eredet családtörténeti identitáselemei.

A népszámlálási adatsorokból látható, hogy Tõkésen az 1890-es népszámlálásig megmaradt a német anyanyelvûség a gereblyeiek kis csoportjában (3. táblázat). A német anyanyelvûek száma mellett feltüntettük az izraelita vallásúak számát, hiszen a magyar népszámlálásokkor a többnyire jiddis anyanyelvû zsidóságot is német anyanyelvûként tüntették fel, és ezt korrekciós tényezõként figyelembe kell vennünk a helyi német anyanyelvûek számának megállapításánál.

A századforduló körüli évtizedekben a gereblyei közösség lélekszámához képest jelentõs arányú a rutén anyanyelv, ami két okkal magyarázható. Feltételezzük, hogy a szénégetõ munkások egy része a szlovák–rutén kontaktzónából érkezett. Másrészt különösen a rójahidai vasolvasztó 1892-es bezárása után jelentõs volt a kohóvölgyiekkel és erzsébetbányaiakkal való intenzív munkakapcsolat. Az 1850-es népszámlálás Kohóvölgyben közel 100 egyéb nemzetiségût mutat ki. Az egyházi anyakönyvekben talált személynevek és vallásuk alapján nagy bizonyossággal feltételezhetõ, hogy ez a népességrész zömmel rutén (ruszin) volt. Erzsébetbányán 1880-ban a lakosság 3,6%-a  vallotta magát rutén anyanyelvûnek.

1880-ban a gereblyei szénégetõ közösség 5,7%-a, 1890-ben 10,5%-a, 1900-ban 3%-a, 1910-ben 5,5%-a szlovák anyanyelvû (az adatokat a római katolikusok számát 100%-nak véve számoltuk ki). A nyelvi beolvadás, homogenizáció tehát ebben a „specialista” közösségben az 1890-es évekre jórészt befejezõdött. Csupán a közösség pár százaléka jelölte meg a németet, szlovákot vagy a rutént anyanyelvének. Kiemelkedõ az 1890-es években a szlovák anyanyelvûek 10%-ot meghaladó aránya.

Kádár József a századfordulón megjelent Szolnok-Doboka vármegyei monográfiában a telepesek nyelvfelejtésérõl írt.[5] Ennek ellenére a közösséggé szervezõdés és a nyelvi-etnikai öntudatosodás jeleit lehet regisztrálni az 1910-es évektõl. A közel 200 fõs római katolikus szórványközösség 1910-ben kõtemplomot épít, 1925-ben létesítik az iskolát, 1958-ban a mûvelõdési házat.[6]

A közösséggé formálódás és fennmaradás máig ható kovászának tarthatjuk a katolikus vallást. A gereblyei római katolikusokat az 1772-ben felállított oláhláposi plébánia pasztorálta.[7] A tõkési szénégetõ telep lelkigondozását a századfordulón nehézzé tette, hogy az erdõkincstár megtagadta a beszolgáló lelkész javadalmazását, mondván: Tõkésen nincs templom.[8] Az oláhláposi anyaegyházközség létszáma a helyi vasipar jelentéktelenedésével az 1880-as évektõl fokozatosan csökkent, az 1910-es évekre a tõkési filia híveinek száma már meghaladta az anyaegyházközségét (1. és 2. táblázat). Az elsõ világháborúban a plébániát súlyos károk érik, irattára megsemmisül, híveinek száma 100 fõ alá csökkent. Az 1930-as évek közepétõl Gereblyét a mindenkori magyarláposi plébános gondozza, adminisztrálja.

1955-ben a római katolikus lelkész 76 családot, 260 személyt írt össze Tõkés-Gereblyén. Kiemeli a közösség vallásosságát: „...ha mindennap volna szentmise, sok napi áldozó volna.” Megemlíti, hogy nem tudnak jól magyarul, és otthon, egymás közt is románul beszélnek. Az iskolai szünetekben a lelkész többször hallotta a gyerekeket románul beszélni. Feljegyezte kissé laza erkölcsi felfogásukat és az iszákosságot.[9]

A közösség eltûnése, teljes beolvadása a jelzésekkel ellentétben máig nem történt meg, amiben a római katolikus valláson kívül nagy szerepe volt a szénégetésnek mint sajátos munkaszervezést igénylõ, identitásalakító specializált mesterségnek.

3. Mesterség és diaszporikus létforma

Tõkés közelében, a Cibles erdeiben 1892-ig volt nagybani szénégetés, ekkor a kincstár beszüntette az 1847-ben alapított vasolvasztót. A gereblyeiek ezután 20 évig az erzsébetbányai kohó számára égettek szenet. 1878–1944 között mûködött az oláhláposi Bulbuk-féle kapaverõ, ahova a gereblyeiek nem dolgoztak. 1912-tõl Nagybánya, Vajdahunyad, Ungvár és más bányavidékek felé orientálódtak.[10]

 A szénégetõk megtelepedésével egy idõben megindulhatott a szomszédos Tõkés adminisztratív anyaközség – az 1000 fõt az 1870-es évektõl meghaladó – románságával való kapcsolattartás okán a román nyelv mint szekunder kommunikációs nyelv elsajátítása. Ennek a szükségessége akkor nõtt meg, amikor a 19. század végén a rójahidai vasgyár megszûnésével a gereblyeiek egyre nagyobb távolságra kénytelenek vándorolni, munkát keresni Hunyad, Neamþ, Krassó-Szörény megyékben, de a közelebbi Nagybánya, Óradna, Borsa, Visó román nyelvû környezetében is. Ennek következményeként elkerülhetetlenné vált a román nyelvi norma erõsödése. Ez a folyamat az elsõ világháború után vett nagyobb lendületet, de ekkor még a közösség magyar nyelvûségét nem fenyegette.

A magyar nyelv megõrzésében fontos szerepe volt a gereblyei szénégetõk munkaszervezésének is. A távolabbi munkahelyekre mindenki magával vitte családját is, így 20–30 fõs csoportokban az erdõn, egymáshoz közel épített kalibákban éltek. Itt a kommunikáció magyarul zajlott, de az élelembeszerzés, a munkaszervezés, az erdészeti szervekkel történt megbeszélések jórészt románul folytak. E tekintetben kivételt jelentett Parajd–Szováta környékének magyar és a Zsil-völgy részben magyar nyelvû környezete. A gyermekek a hosszabb, többéves munkavállalások idején természetesen a román iskolákat látogatták. Beke György riportkönyvében magyar tannyelvû iskolát említ Gereblyén, amelynek az 1960–1970-es években nagy szerepe volt a magyar nyelv fennmaradásában, részleges továbbörökítésében.

Az 1960-as évekre veszít jelentõségébõl a szénégetés. Ekkortól a férfiak egy része egyéb erdei munkát, fakitermelést, útépítést vállalt.[11] Eddig a megélhetést jelentõ, specializált és a közösség tagjai között kooperációt igénylõ mesterség egyfajta disztantív tényezõ volt a gereblyeiek és a környezõ románság között. Ez az önmegkülönböztetõ, identitásalakító szerep idõvel feloldódik, erodálódik, mert a munkaerõ mobilitása szempontjából a gereblyeiek fokozatosan az országos és regionális tendenciákhoz kénytelenek alkalmazkodni. Egy részük Kudzsirban telepszik le, többen városokban, a környékbeli központokban vállalnak munkát, egyre kevesebben kötõdnek egzisztenciálisan a hagyományos mesterséghez.

A szénégetésbõl adódó egyedi, „specialista” helyzetük azért is veszít fokozatosan jelentõségébõl, mert a környékbeli, valamint a Hunyad és Krassó-Szörény megyei románok és Varság, Parajd, Szováta, Farkaslaka székelysége eltanulják a mesterséget.[12] Az 1950-es évek végétõl megszûnik a telepet a Tõkés falutól elválasztó pár száz méteres beépítetlen zóna, Gereblye egybeépül az anyaközséggel. A román nyelvû kommunikációt siettette az 1960-as évektõl a vegyes házasságokkal bekerült görögkeleti román házastársak jelenléte (1942-tõl 1981-ig 34 fõ).

4.Az egyházi anyakönyvek tanulságai

A rendelkezésünkre álló tõkés-gereblyei anyakönyv 1942 és 1981 között kínál feldolgozható adatokat. Az endo- és exogámiát születési hely, lakóhely és vallás szerint különítettük el[13] (5. táblázat). Az összesen 129 házasság 39%-a születési hely szerint endogám volt, tehát a gereblyeiek között kötötték õket. Az 1942–1981 között házasságot kötõ gereblyeiek 13%-a azonban nem Gereblyén született (8. táblázat), így a születési hely szerinti endogámia nem fedi le pontosan az azonos közösséghez tartozó felek közötti házasságok arányát. A vezetéknevek ismeretében pontosan beazonosíthatók az anyatelepülésen kívül született gereblyeiek. Kirajzolódik a tartamos, átmeneti letelepedéssel járó munkavállalás területisége, különösen a Hunyad megyei Zsil-völgy (4 személy), Szászváros és Kudzsir környéke (10 személy), valamint Neamþ megye (2 személy) tûnik ki (8. táblázat).

A születési helyet tekintve a legtöbb nem a gereblyei közösséghez tartozó házastárs Magyarláposról (4 református, 1 ortodox), Erzsébetbányáról (2 ortodox, 1 református), Oláhláposról (2 római katolikus, 1 görög katolikus, 1 ortodox), Nagytarnáról (2 római katolikus, 1 ortodox), Domokosról (3 református) érkezett (6. és 7. táblázat).

A vizsgált idõszakban 13 olyan exogám házasság volt, amelyben mindkét fél Gereblyén kívül született. Ebbõl 10 házasságnál az egyik fél, 2 házasság esetében mindkét fél más településen született gereblyei volt (7. táblázat).

A lakóhely szerinti endogámia összességében 55 %-os. Itt a közösség nem Gereblyén született, de a településre visszakerült tagjai, illetve a munkamigrációk nyomán a szénégetõ munkásokkal visszaérkezett, nagy részben ortodox román hozzátartozók emelik a lakóhelyi endogámia arányát.

A házasságok 61%-a vallási szempontból endogám volt, a római katolikusok közötti házasság döntõ mértékben magyar nyelvûek közötti, tehát mód nyílt a családok szintjén a magyar nyelvûség, illetve a máramarosi telepesek sajátos bányász-iparos mentalitásának továbbélésére és átörökítésére. Ezt a mentalitást jelenítették meg a gereblyeieken kívül Kohóvölgy, Oláhlápos, Borsa, Nagybánya, Ferencvölgy, Aknasugatag, Máramarossziget beházasodó római katolikusai (6. táblázat).

Az exogámia változását 5 éves periódusokban követve feltûnik, hogy a születési hely szerinti exogámia 1952-tõl emelkedik közel 50%-ra, majd a vizsgált idõszak végéig tartósan 70% fölött marad. A települési exogámia az 1957–1962 közötti idõszakban hirtelen 10%-ról 73%-ra emelkedik. Ekkortól kezdenek a gereblyei szénégetõk fokozottabban saját közösségükön kívüliekkel házassági köteléket létesíteni, amit a vallási exogámia 1/3-os aránya is jelez (5. táblázat).

A korábban is jelentõs munkamigrációk következtében Gereblyén kívül születettek az 1960-as évek közepétõl kerülnek házasuló korba, ezt jelzi a születési hely szerinti exogámia 87%-os aránya 1962–66 között (5. táblázat).

A vallási szempontból exogám házasságok aránya 1962-tõl emelkedik 60% fölé, 1967 és 1976 között 50 % körül stabilizálódik, majd az utolsó 5 évben eléri a közel 2/3-os értéket (5. táblázat). Ez utóbbi tendencia arra utal, hogy a hagyományos mesterségi kereteket túllépõ munkavállalás során egyre nagyobb valószínûséggel jönnek létre kapcsolatok más hagyományú, kultúrájú, etnikumú közösségek tagjaival. A házastársak megválasztásánál a gereblyeiek egyre kevésbé érvényesítenek vallási és ezzel etnikai/kulturális preferenciákat.

A vizsgálat során a szomszédos római és görög katolikus egyházközségek hozzáférhetõ anyakönyveit is feldolgoztuk. A magyarláposi plébánia anyakönyveiben 1858 és 1916 között nem volt tõkés-gereblyeivel kötött házasság.[14] 1918 és 1978 között 20 gereblyeivel kötött házasságot találtunk. Ezeket a Magyarláposon vagy Domokoson letelepedett, ott dolgozó gereblyeiek kötötték. Közülük 9 volt vallásilag endogám, 5-öt ortodox vallású, 5-öt református és 1-et görög katolikus házastárssal kötöttek. 1980-tól a tõkési római katolikus filia és a magyarláposi anyaegyházközség házasságait már együttesen adminisztrálták. Az 1998-as adatgyûjtéskor az 1982-tõl kezdõdõ házassági adatok még nem voltak az anyakönyvbe bevezetve.[15]

Az 1858 és 1939 közötti magyarláposi görög katolikus anyakönyvekben nem találtunk tõkésivel kötött házasságot.[16]           

Az erzsébetbányai (korábban Oláhláposbánya) római katolikus egyházközségben 1854 és 1904 között 5 gereblyeivel kötött, vallási szempontból endogámnak minõsülõ házasság volt.[17] 1857-ben egy Németmokrán született, Tõkésen szolgáló erdész (Wolfgangus Czepeczauner) vett feleségül egy oláhláposbányai római katolikus nõt. Érdekes adat az 1871-ben házasságot kötött Mihálik Ferenc születési helye: az ung megyei, ma kárpátaljai Turjaremete. Fényes Elek szerint Turjaremetén volt a 19. század közepi Magyarország egyik leghíresebb és legvirágzóbb vashámora, a települést orosz–tót faluként jegyzi.[18]  Ez a montán ipari központ, mint mesterségbeli és szakembereket kibocsátó centrum, egyik köztes állomása volt a 18–19. századi iparos- és bányászmigrációnak. Ennek keretében a Szepességbõl, az alsó-magyarországi bányavárosok térségébõl, Sziléziából, Csehországból, Felsõ-Ausztriából származó – Ung, Bereg, Szatmár, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód és Máramaros vármegyéktõl egészen a gyergyói Borszék vidékéig, valamint Bukovinában letelepített – specialista közösségek sora jött létre.[19]

1905 és 1997 között az erzsébetbányai katolikus plébánián 12 gereblyei féllel kötött házasságot regisztráltak.[20] Ebbõl 8 volt vallási szempontból endogám, 3-at görög katolikusokkal, 1-et ortodox vallásúval kötöttek.

Az erzsébetbányai görög katolikus parókia 1859 és 1880 közötti anyakönyve szerint két gereblyei férfi kötött házasságot 1879-ben. Mindkettõjük (Josef Bakos, Vasiliu Hudák) vallását görög katolikusnak írták.[21]

5. Összefoglalás

A gereblyei magyar nyelvûséget és magyar szórvánnyá válást egy közel fél évszázados és részleteiben még fel nem tárt akkulturációs, nivellálódási folyamat elõzte meg. A szórványtipológia szerint ez a közösség idegen nyelvterületre való beköltözés, betelepedés révén jött létre. Nagy Ödön ezen a típuson belül külön említi a bányák, ipartelepek, fürdõk, gyárak vidékén létrejött szórványokat.[22]  Hangsúlyozni szeretnénk – és ez egyfajta kulcsot kínál a maroknyi közösség fennmaradásának megértéséhez –, hogy Tõkés-Gereblye esetében nemcsak idegen nyelvterületen, hanem idegen életforma-területen történt a megtelepedés.

A máig fennmaradt gereblyei magyar nyelvûséget kettõs értelemben is a szórványhelyzet formálta. Egyrészt a meghatározó román tömb közepén élõ közösség létszáma a hivatalos népszámlálások szerint sohasem érte el a 300 fõt. Másrészt a századfordulótól mindennapossá váló munkamigrációk során a közösség alkalmilag szervezõdött töredékei otthonuktól több száz kilométeres távolságban, többnyire román kulturális közegben dolgoztak. A mesterség megkövetelte kooperáció és munkaszervezés, a római katolikus vallás elegendõ disztantív, határkonstruáló faktorként hatott. Az anyanyelv, a mesterség és a vallás mint identitáshordozók és identitásszimbólumok erodálódása fokozottabban az 1960-as évektõl következett be, amikor a közösség betagozódott az országosan jellemzõ gazdasági trendekbe: a hagyományos szénégetõ mesterség vesztett jelentõségébõl, gyakoribbá, egyszersmind rendszertelenebbé, a kisközösség és a családok által kontrollálatlanná váltak azok a „kulturális találkozási helyzetek”, melyekben szituációtól és egyéntõl függõen jelenítettek meg, forgalmaztak sajátnak tartott kulturális, etnikai elemeket.[23]

A „kulturális találkozási helyzetek” sajátos lenyomatai az exogám házasságok. Ezek típusuk, mértékük szerint az adott közösség idõben változó stabilitását, a házassági preferenciák alapján a lakosság eredetét, kulturális affinitását és a különbözõ etnikumok összeolvadási folyamatát példázhatják.[24]

A további helyszíni terepkutatások során az etnicitás konstruálódásának közép- és mikroszintjét kívánjuk vizsgálni. A Barth-féle definíció nyomán elsõ renden azokra a közösséget alakító folyamatokra kívánunk fókuszálni, amelyek  során az emberek helytõl, szomszédságtól, niche-tõl, a közjavakhoz való hozzáféréstõl és azok használatától függõen az etnikai mobilizáció során kiválasztják magukat a többiek közül.[25] A kulturális antropológia résztvevõ megfigyeléses módszerével a mikroszint (az egyéni választások, a személyközi interakciók, az emberi élet eseményei és színterei etnikai identitásalakító hatása) megragadására is lehetõség kínálkozhat.

 6. Táblázatok

1. táblázat.Tõkés és Oláhlápos római katolikusainak száma 1850 és 1992 között a népszámlálások alapján

 

1850

1857

1880

1890

1900

1910

1930

1941

1992[26]

Tõkés
(Gereblye)

17

75

104

133

165

181

245

226

178

Oláhlápos (Rójahida)

180

438

433

416

222

199

  85

140

  32

2. táblázat. Tõkés és Oláhlápos római katolikusainak száma 1882–1914 között a római és görög katolikus sematizmusok alapján

 

1882 gk.[27]

1888 rk.

1890 gk.

1893 rk.

1900 rk.

1900 gk.

1913 rk.

1914 gk.

Tõkés
(Gereblye)

120

138

127

133

    –

132

181

181

Oláhlápos (Rójahida)

397

510

475

416

456

320

199

152

3. táblázat.Tõkés és Oláhlápos magyar (és német, szlovák, ruszin) anyanyelvû/nemzetiségû lakosainak száma 1850–1930 között a népszámlálások alapján

 

1850N

1880A

1890A

1900A

1910A

1930A

1930N

Tõkés
 (Gereblye)

3

n: 12(-)[28]

56

n:24(15)

sz:6

r: 6

125

n:42 (25)

sz:14

r:21

163

n:36 (40)

sz:5

r:8

159

n:48 (45)

sz:10

r:5

83

n:2 (40)

84

n:47 (40)

sz: 8

Oláhlápos (Rójahida)

81

n:139(-)

400

n:47 (23)

sz:19

427

n:11 (33)

sz:2

249

n:43(48)

 

236

n:63 (86)

82

88

n:9 (95)

4. táblázat.Tõkés és Oláhlápos magyar anyanyelvû/nemzetiségû lakosainak száma 1941–1992 között 

a népszámlálások alapján

 

1941A

1941N

1956N[29]

1966N

1977N

1992A

1992N

Tõkés
(Gereblye)

   244

272

242

275

242

125

134

Oláhlápos (Rójahida)

   171

342

  49

  19

  12

  20

  24

 

5. táblázat. A Tõkésen (Gereblye) 1942–1981 között kötött, születési hely (A), lakóhely(B), valamint  felekezet (C) szerinti endogám, illetve exogám típusú házasságok megoszlása

Idõszak

Házasság-
kötések száma

Endogámia

WH=EN[30]

Exogámia[31]

Exogámia

index[32]

A

B

C

 

 

 

A

B

C

wH[33]

Wh[34]

wh[35]

wH

Wh

wH

Wh

Eisz %

Eit%

Eiv%

1942–1946

10

8

8

9

0

2

0

0

2

0

1

20

20

10

1947–1951

14

  11

12

13

1

2

0

0

2

0

1

21

14

7

1952–1956

19

  10

17

14

5

4

0

2

0

2

3

47

10

26

1957–1961

15

5

4

10

7

3

0

8

3

4

1

66

73

33

1962–1966

16

2

8

 6

4

8

2

3

5

3

7

87

50

62

1967–1971

14

4

8

 7

3

4

3

2

4

4

3

71

42

50

1972–1976

21

5

8

11

5

5

6

8

5

3

7

76

70

47

1977–1981

20

5

5

   8

9

4

2

9

  6

  7

  5

75

75

65

Összesen

        129

  50

70

 78

  34

  32

  13

32

27

23

28

61

45

39

6. táblázat. A gereblyeiek születés szerinti exogám házastársainak területi rekrutációja és vallása
 (1942–1981)

A település  magyar neve

A település román neve

Megye[36]

Férj  (vallás)[37]

Feleség (vallás)

Magyarlápos

Târgu Lãpuº

Máramaros

4 ref.

1 ort. (conv. rk.)

Domokos

Dãmãcuºeni

Máramaros

 

1 ref.

Kohóvölgy

Strâmbu

Máramaros

1 rk.

 

Erzsébetbánya

Bãiuþ

Máramaros

1 ref., 2 ort.

 

Oláhlápos (Rójahida)

Lãpuº

Máramaros

2 rk., 1 gk.

1 ort.

Dés

Dej

Kolozs

 

1 rk.* [38]

Kolozsvár

Cluj-Napoca

Kolozs

 

1 rk.*, 1 rk.

Budapest

 

Magyarország

1 rk.

 

 

Blãgeºti

Bârlad

1 ort.

 

 

Drãgoieºti

Gorj

 

1 ort. (conv. rk.)

Désorbó (Orbai?)

Gârbãu Dejului

Kolozs

 

1 adv. (conv. rk.)

Vulkán

Vulcani

Hunyad

1 ort.

 

Lupény

Lupeni

Hunyad

 1 gk.*

 

Petrozsény

Petroºani

Hunyad

 

1 rk*

Gyergyóalfalu

Joseni

Hargita

1 rk.

 

Zejkány

Zeicani

Hunyad

1 rk.*

 

Zalatna

Zlatna

Fehér

 

1 gk.

Szelistye

Sãliºte

Hunyad

 

1 ort.

 

Filioara

Neamþ

1 ort.

1 ort.

Németvásárhely

Târgu Neamþ

Neamþ

 

1 rk.*

Tágfalva

Larga

Máramaros

 

1 ort.

Révkápolnok

Vad

Máramaros

 

1 ort.

Várkudu

Coldãu

Beszterce-Naszód

1 rk.

 

Négerfalva

Negrileºti

Beszterce-Naszód

 

1 rk. *

Drágavilma

Vima Micã

Máramaros

1 ort.

 

Atyás

Ateaº

Bihar

1 ort.

 

Nagykolcs

Culciu Mare

Szatmár

1 rk.

 

Ferencvölgy

Valea lui Francisc

Máramaros

 

1 rk.

Szilágylompért

Lompirt

Szilágy

1 ref.

 

Szováta

Sovata

Hargita

 

1 rk.

Parajd

Praid

Hargita

1 rk.*

 

Batiza

Botiza

Máramaros

 

1 ort.

Felsõbarbatyen

Bãrbãtenii de Sus

Hunyad

 

1 rk.*

Urikány

Uricani

Hunyad

 

1 rk. *

Semesnye

ªimiºna

 

1 ort.

 

Vasasszentiván

Sintioana

Kolozs

1 ort.

 

Nagytarna

Tarna Mare

Szatmár

1 ort., 2 rk.

 

Máramarossziget

Sighetu Marmaþiei

Máramaros

 

1 rk.

?

Matru

?

 

1 ort.

Brébfalva

Brebeni

Máramaros

 

1 ort.

Koltó

Coltãu

Máramaros

 

1 ref.

Telcs

Telciu

Beszterce-Naszód

1 ort.

 

Aknasugatag

Ocna ªugatag

Máramaros

 

1 rk.

Felsõszõcs

Suciu de Sus

Máramaros

 

1 ort.

Borsa

Borºa

Máramaros

 

1 rk.*

Meszesszentgyörgy

Sângeorgiu de Meseº

Szilágy

 

1 ort.

Alvinc

Vinþu de Jos

Fehér

1 ort.

 

Árpástó

Braniºtea

Beszterce-Naszód

 

1 ref.

Szilágypér

Pir

Szatmár

 

1 ort.

Alsószõcs

Suciu de Jos

Máramaros

1 ort.

 

Somlyómezõ

Câmpia (Cimpina?)

Szilágy

1 ort.

 

 

Bãlceºti

Vâlcea

1 ort.

 

7. táblázat.Exogám házasságok, ahol mindkét fél Gereblyén kívül született. A házas felek születési helye
és vallása (1942–1981)

Négerfalva–Váncsfalva

Negrileºti–Onceºti

Beszterce-Naszód–Máramaros

1 rk.*

1 ort.

Zejkány–Gredistye

Zeicani–Grãdiºtea de Munte

Hunyad–Hunyad

1 rk.*

1 rk.*

Domokos–Gredistye

Dãmãcuºeni–Grãdiºtea de Munte

Máramaros–Hunyad

1 ref.

1 rk.*

Gredistye–Domokos

Grãdiºtea de Munte–Dãmãcuºeni

Hunyad–Máramaros

1 rk.*

1 ref.

Hagymáslápos–Gredistye

Lãpuºel–Grãdiºtea de Munte

Máramaros–Hunyad

1 ort.

1 rk.*

Gredistye–Bãltãteºti

Grãdiºtea de Munte–Bãltãteºti

Hunyad–Neamþ

1 rk.*

1 ort.

Dicsõszentmárton–Arad

Târnaveni–Arad

Maros–Arad

1 ref

1 rk.

Felsõvárosvíz–Felsõszõcs

Orãºtioarã de Sus–Suciu de Sus

Hunyad–Máramaros

1 rk.*

1 ort.

Borsa–Vânãtori

Borºa–Vânãtori

Máramaros–Neamþ

1 ort.

1 rk*

Felsõvárosvíz–Magyarlápos

Orãºtioarã de Sus–Târgu Lãpuº

Hunyad–Máramaros

1 rk.*

1 rk.*

Szemlák–Gredistye

Semlac–Grãdiºtea de Munte

Arad–Hunyad

1 ev.

1 rk.*

Feketefalu–Magyarlápos

Ocoliº–Târgu Lãpuº

Máramaros–Máramaros

1 ort.

1 rk.*

Nagybánya–Magyarlápos

Baia-Mare–Târgu Lãpuº

Máramaros–Máramaros

1 rk.

1 rk.*

8. táblázat.Az 1942 és 1981 között házasságot kötött tõkés-gereblyei római katolikusok születési helye

Település

Férfi

Dés

 

1

Kolozsvár

 

1

Lupény

1

 

Petrozsény

1

 

Urikány

 

1

Felsõbarbatyen

 

1

Zejkány

1

1

Gredistye

2

4

Felsõvárosvíz

2

 

Târgu Neamþ

 

1

Vânãtori (Neamþ)

 

1

Borsa

 

1

Négerfalva

1

1

Magyarlápos

 

3

Parajd

1

 

Tõkés-Gereblye

83

80

Összesen

92

96

 

[1] Készült a T 026508 sz. OTKA kutatási program keretében. A szerzõ megköszöni fõtisztelendõ Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr szíves támogatását.

[2] Domokosról lásd Biczó Gábor tanulmányát.

[3] Kádár József–Réthy László–Tagányi Károly: Szolnok-Doboka vármegye monographiája. I–VII. Dés 1901–1905. 29.

[4] Kós Károly: Lápos-vidéki szénégetõk és szénégetés.= Népismereti Dolgozatok. Szerk. Dr. Kós Károly – Faragó József. Buk. 1978. 64.

[5] Kádár József–Réthy László–Tagányi Károly: i.m. 29.

[6] Kós Károly: i.m. 64.

[7] Kádár József–Réthy László–Tagányi Károly: i.m. 39.

[8] Uo. 41.

[9] Historia Domus: A magyarláposi római katolikus egyházközség története és nevezetesebb feljegyzések. 1955. 61.

[10] Kádár József–Réthy László–Tagányi Károly: i.m. 36, 43; Kós Károly: i.m. 65.

[11] Kós Károly: i.m. 65.

[12] Uo. 65–66.

[13] A feldolgozás szempontjait és elveit lásd: Csoknyai Judit: Egy kelet-magyarországi kis népesség (Szamosangyalos) párválasztási rendszerének jellemzõi a XVIII–XX. században. Demográfia XXIX(1986). 4. 436–445; Örsi Julianna: Exogámia és endogámia Magyarországon a XVIII–XX. században. Demográfia XXVI(1983). 4. 581–582; Ilyés Zoltán:Az exogámia hatása három román eredetû csík megyei havasi telep anyanyelvi állapotára és etnikus identitására (1841–1930). DemográfiaXLI(1998). 2–3. 285–287.

[14] A magyarláposi római katolikus egyházközség házassági anyakönyve 1858–1916. Arhivele Naþionale – Baia Mare. Col. Reg. de stare civilã Nr. 465.

[15] Matricula Copulatorum Ecclesiae Magyarlápos ab anno 1918 Liber III. (Magyarláposi plébánia: 1918–1981; Oláhláposi plébánia: 1942–1979)

[16] A magyarláposi görög katolikus egyházközség házassági anyakönyve 1858–1878, 1879–1939. Arhivele Naþionale – Baia Mare. Col. Reg. de stare civilã Nr. 462, 463.

[17] Az oláhláposbányai római katolikus egyházközség házassági anyakönyve 1857–1904. Arhivele Naþionale- Baia Mare. Col. Reg. de stare civilã Nr. 655.

[18] Fényes Elek:Magyarország Geographiai Szótára. III. Pesten 1851. 286.

[19] Ilyés Zoltán: Kárpátalja németségének településtörténete. = Kárpátalja. Észak- és Kelet-Magyarországi Földrajzi Évkönyv 6. Szerk. Dr. Boros László. Nyíregyháza 1999. 89–93.

[20] Matricula Copulatorum Parochialis Ecclesiae Rom. Cath. Oláhláposbánya-Horgospataka 1905.

[21] Az oláhláposbányai görög katolikus egyházközség házassági anyakönyve 1859–1880. Arhivele Naþionale – Baia Mare. Col. Reg. de stare civilã Nr. 648.

[22] Nagy Ödön: Szórvány és beolvadás. = Hitel Kolozsvár 1935–1944. II. Tanulmányok, repertórium. Bp. 1991. 146.

[23] A találkozási helyzetekhez kötõdõ etnicitás-konstrukciókról és az „etnikai határok” felmutatásáról, újratermelésérõl lásd Bíró A. Zoltán: A megmutatkozás kényszere és módszertana. =Egy-más mellett élés. Szerk. Gagyi József. Csíkszereda 1996. 248–251, 264–265.

[24] Az exogám házasságok és az asszimiláció összefüggésérõl lásd Örsi Julianna: Exogám házasságok mint az asszimilálódás mutatói. = Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. Szerk. Szabadfalvy József–Viga Gyula. Miskolc 1985. 77–78.

[25] Barth, Fredrik: Régi és új problémák az etnicitás elemzésében. Regio VII(1996). 1. 14.

[26] Oláhlápos és Felsõszõcs községek adatai.

[27] gk.: görög katolikus sematizmus, rk.: római katolikus sematizmus.

[28] n.: német, sz.: szlovák, r.: rutén. Zárójelben a német anyanyelvûek száma után az izraelita vallásúakat tüntettük fel.

[29] 1956 után Oláhlápos és Felsõszõcs községek adatai.

[30] Mind a feleség (W=Wife), mind a férj (H=Husband) helybeli születésû/lakóhelyû vagy azonos vallású. Endogám házasságok száma a születési hely (A), a lakóhely (B) és a felekezet szerint (C).

[31] Az exogám házasságok száma a születési hely (A), a lakóhely (B) és a felekezet szerint (C) csoportosítva.

[32] Ei (Exogámia index) = Exogám házasságok az összes házasság százalékában megadva. Ei sz% = exogámia index a születési hely alapján. Ei t% exogámiaindex a lakóhely alapján, Ei v%: vallási exogámiaindex.

[33] w: a feleség  más településen született, lakott vagy más vallási közösséghez tartozott. H: a férj helybeli születésû, lakóhelyû vagy a római katolikus felekezethez tartozott.

[34] W: a feleség helybeli születésû, lakóhelyû vagy a római katolikus felekezethez tartozott. h: a férj más településen született, lakott vagy más vallási közösséghez tartozott.

[35] wh: a házasságkötõk mindkét tagja Gereblyén kívül született.

[36] Az 1968-as romániai megyebeosztás szerint

[37] rk.: római katolikus; gk.: görög katolikus; ort.: ortodox; ev.: evangélikus; ref.:  református; adv.: adventista; conv.: áttérés

[38] A *-gal jelöltek Tõkés-Gereblyén kívül született gereblyeiek.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék