Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum2000/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 62. kötet, 2000. 3-4.füzet

Gazda Klára

A magyar hintázási hagyományok összehasonlító perspektívából

Férjem, Demény István Pál emlékére

1. Bevezetés

A jó közérzet a test és lélek harmóniájából fakad. Alapfeltétele, hogy a viszonyok megfeleljenek a szükségleteknek. Az ember számos mechanizmust dolgozott ki megingó egyensúlya helyreállítására, harmóniája megteremtésére. Így például a természetes élmény- és örömforrásokat mûformákkal sokszorozta meg. A mozgással, füllel vagy szemmel érzékelhetõ szabályosság nyugtató hatása[1] ritmikus mûalkotások létrehozására ösztönözte. Megsejtette ugyanis, hogy az ismétlõdés, a ritmus azzal, hogy egymás mellé rendeli azélõ és élettelen szervezet, valamint a mikrokozmosz és makrokozmosz szabályos ciklusait, s az egyént érzékei révén beemeli az univerzumba,[2] megvigasztalja, gyönyörûséggel tölti el.

A ritmikus mozgás egyik tipikus formája a középponton áthaladó, kétirányú, elõre-hátra vagy fel-le irányuló ingamozgás, de elemeiben ritmikusan ismétlõdik a középpont köré szervezõdõ, egyirányú forgás is. Míg az elsõ egyértelmûen a ciklikusságot, az ismétlõdést, az örökkévalóságot modellálja, a második ötvözi azt az egyirányú linearitással, az idõ múlására is emlékeztetve. Mindkettõ elkábít, de az elsõ inkább elandalít, a második inkább elszédít. Ez a motorikus eredetû élmény, ha kiváltásában mások is közremûködnek, társadalmi természetû lelki igényt is kielégít.

A ritmikusan ismétlõdõ mozgás kellemes a magyar nyelv egyik hangulatfestõ szócsoportja szerint is: a leng, himb(ál), hint(áz)ik, ing, ring, csing, csüng, lipinkázik stb. szavaink nazális elõtagú mb, ng, nt, nk mássalhangzó-kapcsolataikkal a lágyság, puhaság érzetét sugallják. A természetben lengeni, ringani egyaránt lehet a levegõben, például egy faágra kapaszkodva vagy a vízen. A hinta és a ring szavak összefüggésére a Magyar Szófejtõ Szótár is figyelmeztet.[3]A népnyelv ingónakvagy hintónak nevezte a vízi világ természetes képzõdményét, a víz tetején úszó szigetet, az ingó lápot.[4]Helynevek tanúskodnak e természetes tájformáció egykori gyakoriságáról. Például egy régi rétközi „tiszai kanyar között” elterülõ, a „folyókanyarulatba betorkolló földterületnek” Hintószeg volt a neve.[5] Erdélyben sem volt ritka e tájtípus. A 18–19. századi kalotaszegi Hintóalja, illetve Hintós, Hintómezõ, Renget helynevek szintén ingoványos, lápos területet jelölhettek.[6]A 16. században még a hintó szó folyót,általában mozgó vizet meg azon közlekedõ jármûvet, ladikot, hajót is jelentett.[7]

A forgás, pörgés szavunk rg hangkapcsolata a mûvelet keménységét, folyamatosságát érzékelteti. Ez a mozgásforma szintén jellemzi a víz és a levegõbizonyos állapotát, amint azt a szókincs is tükrözi: a forgó, keringõ, seringõ, sirüllõ köznevek az örvény, örmény szinonímái.[8] Utóbbi fõnév jelentései pedig, a Magyar Értelmezõ Kéziszótár szerint: „1. Áramló folyadéknak lefelé szívó hatású, gyors, forgó mozgása, forgó mozgásban levõ víz. ~be kerül. 2. Légörvény. 3. vál. Pusztulást okozó helyzet, illetve valaminek az a jellege, hogy egyre mélyebbre süllyed benne az ember. A bûn ~-e[<–> õröl].” Az örvényben a néphit szerint negatív erõk: boszorkány, ördög vannak jelen. A malom egyik tájnyelvi jelölõje szintén örmény.[9]

 A hintó és a forgó szavak szemantikai mezõjében egy idõben vannak közös és ellentétes vonások. Magát a forgó mozgást is ambivalensen érzékeljük, a szó seringõ, sirüllõ, keringõ szinonímái szerint.

A ritmikus mozgatásnak, beleértve passzív élvezetét is, a magyar népi kultúrában több egymásba kulcsolódó formája van, az eszköztelen himbálástól a rögtönzött, majd stabil tárgyakat alkalmazó ringatásig, hintáztatásig. E mûveletekhez hagyományos tárgyak, szokások és rögzített formájú szövegek is kapcsolódnak.[10]A hintázás egykor több kultúrában fontos, vidám rítus volt, a balkáni arománoknál az maradt a 20. századig. Azerdélyi görög katolikus (többnyire román) leányoknak és fiúknak a húsvéti hintázást a 18. században az egyház tiltotta bemint a fiatalok testét és lelkét veszélyeztetõ gyakorlatot: „considerentes quod sit perniciosa animae et corpori machina illa,volgo scinciu, elevari solita tempore pasquali pro lusu publico juventutis utrisque sexus.”[11] Lehetséges, hogy a római katolikus magyarokhoz is intéztek hasonló tilalmakat, ugyanis a gyermekek körében játékként tovább élõ hintázás elemei összecsengenek más népek rítusaival.Erre ez ideig a magyar szakirodalomban csak Kriston Vízi József figyelt fel.[12] Jelen tanulmány célja a magyar hintázó hagyományok mélyrétegeire rámutatni. Ez csak a téma lehetõség szerinti teljes, jórészt adatközlésekben kimerülõ irodalmának[13], kéziratos dokumentációjának[14], valamint a magyar népköltészet más mûfajaiban fellelhetõ analógiáknak[15], a hiedelmeknek, rítusoknak és a hozzáférhetõ etnológiai párhuzamoknak[16] az áttekintésével sikerülhet.[17] Mivel a hinta nem racionális tárgy, a hintázás pedig nem haszonelvû cselekvés, jogosnak találom a szellemi összefüggések folytonos szem elõtt tartását.

2. A ringatástól a hintáztatásig

A nyugtató szándékú ringatáshoz nincs feltétlenül szükség eszközre. A kisgyermeket dajkájadallamos mondóka kíséretébenkarjára fektetve[18] vagy ölébe fogva[19] ringatja, térdére, nyakába ültetve[20] höcögteti[21], avagy lábfejére vagy lábszárára állítva vagy ültetve[22] hintáztatja. Hintáztatásnak nevezik azt a mûveletet is, amelynek során két személy egy harmadikat – ha az fekszik – a hónaljától, illetve bokájától[23], avagy oldalról, kéztõl-lábtól fogva[24] lóbál, avagy keresztesen összefogott kezére ráültetve ingat.[25] A ringatás inkább gyengédebb, a hintáztatás erélyesebb, nagyobb kilengésû, íves, míg a höcögtetésszintén erélyes, de függõleges irányú mozgatás.

A ringatás-hintáztatás eszköze a bölcsõ és hinta. Elõbbi sokféle rendeltetést egyesít: a csecsemõ és kisgyermek tartására, fektetésére, ültetésére, altatására, (eredetileg) szállítására s általában szórakoztatására, tehát nevelésére szolgál; utóbbi több korcsoportbeliek alkalmilag használt – mára már csak szórakoztató – eszköze. A két tárgytípus történetileg fejlõdött szét közös õsébõl. A köztük levõ összefüggést több nyelv szókincse is érzékelteti: a szlávok kolebka, kolyska szava a mozgást jelentõ igébõl ered, és függõbölcsõt jelent;[26] a románok mind a bölcsõt, mind a lengõhintát ugyanazzal a leagãn szóval nevezik meg,[27] a barcasági magyar tájnyelv a bölcsõt hintónaknevezi.[28] A ringató mozgás megjelölésére használatos igébõl származik a török eredetû bölcsõ szavunk is.[29] E nyelvi korrespondencia az archaikus folklórban is érezteti hatását. Például (az obsitos) „amint [...] örökös örökké ott látta hintálni a királyi leányt az ablakban egy rengõbölcsõben, úgy megtetszett neki, hogy [...] elhatározta, hogy az a leány vagy az övé lesz, vagy mi...”[30] Ma e szituációra nem találnánk illõnek a rengõbölcsõ kifejezést. Még kevésbé világos, hogy a román kolindák hõsnõje – két fenyõfára, meggyfára,avagy vízben úszó szarvas agancsára, avagy bölény szarvára akasztott, illetve az égbõl aláfüggõ – bölcsõben vagy hintán ülve hímez-e, illetve a román halottas énekbeli lelket égi örök lakásába az angyal bölcsõben vagyhintán szállítja-e.[31] Egy mordvin mitologikus énekben egy leányt az égi isten hintán emel magához, majd bölcsõbe ültetve ereszt alá a földre hozzátartozói meglátogatására.[32] A rituális költészetben tehát e tárgyak az ég és föld közötti közlekedõ eszköz metaforái.[33] A magyar nyelv a hintó szóval kétféle közlekedõ eszközt is jelöl: mint láttuk, történetileg hajófélét – ezt a jelentését a drávaszögi, csónak alakú játék, a hajóhinta õrzi[34], de hintó egy szárazföldi (kerekes) jármû neve is, egyrészt mivel a hintázás a közlekedés illúziójával jár, másrészt tárgytörténeti okból: a hintó-kocsi úri ülésre szolgáló része eredetileg szíjakon függött, azokon himbálózott.[35]

A bölcsõfélék formájának rögzülése és bonyolódása szerepkörük specializálódásával járt. Míg a rögtönzött lepelbölcsõ, valamint a már stabil formával rendelkezõ kéreg-, teknõ- és kosárbölcsõ elvileg minden fent említett funkciót betöltött, a talpas bölcsõ nemigen szállítható, és felfüggesztésre is csak kevéssé alkalmas, ezt földön tartásra konstruálták, ahol nyomogatás vagy enyhe lökés, máskor madzaggal való húzgálás által ing íves talpán. [36]

  3. Hintaformák és a hintázás

A hinta már nem fekvõhely, reális közlekedésre nem használható, nagyobbak ülnek vagy állnak rá vagy bele, átélni a tárgy intenzívebb kilengéseibõl eredõ kellemes élményt. Míg a ringatás elsõdleges célja a nyugtatás, addig a höcögtetésben és a hintáztatásban a szellemi funkciók kerülnek túlsúlyba, így legevidensebben a játékos elem meg a virtuskodás, aminek a vállalása beavatási próbának is megfelel, a fiataloknál szexuális élmények keltésére. Mára már csak nyomaiban lelhetõk fel a transzcendens szféra felé mediáló s ezáltal analógiás úton a bõséget, egészséget, boldogságot, hosszú életet biztosító, feltámadást sugalló funkciói.

A hagyományos hintafélék[37] szerkezeti-mûködési elvük szerint alapvetõen kétfélék: függesztettek és alátámasztottak, utóbbiak mozgásuk iránya szerint ismét csak két fõbb típusra oszlanak, mérleg- és forgóhintákra.

1. A föld fölé függesztett lengõhinták

1a. A játszani vágyó gyermekek számára hintaként szolgálhat egy lelógó rugalmas fenyõ-[38] vagy két összekötött fûzfaág[39], esetleg egy letörött, elágazó, kampós ág is.[40]

1b. A hajó- vagy ladikhintáról szóló adatok egyikét[41] szó szerint idézem: „Kopácson ismert és kedves hintafajta. A színaljban vagy az udvarban magasabb fára szerelték fel gyermekeiknek az édesapák. Deszkadarabokból másfél-kétméteres csónakformát tákoltak össze, alját megvasalták, hogy a hintázók biztonságosabban ülhessenek benne. A hajó aljába három deszkadarabot, ülõkét szögeltek. A mestergerendába vagy fára 70–80 centi távolságban két sasókát (vaskarikát) erõsítettek. Ezekbe fûzték a hintát tartó 3–3,5 méter hosszú, öt milliméter vastag drótot, amelyet a hajó négy sarkához erõsítettek. Három gyermeket hintáztattak benne egyszerre.”[42] A hajó a tudatalattiban a túlvilágra szállító eszköz. A Mahe-Brahmana a hintát égi hajónak nevezi.[43]

1c–d. A lengõhintafélék (hintó, hinta, horoghinta[44], linga[45], csinga[46], hórinka[47]) általánosan elterjedt formáit szintén élõfára, leggyakrabban az udvaron álló alma-[48] vagy eperfa[49] hosszan elnyúló ágára, avagy az erdõszéli csere-[50] vagy fenyõfára[51] szerelték. Adatok híján kétséges, hogy elõnyben részesítettek-e bizonyos fafajokat, mint a bolgárok a gyümölcsfát, a dalmát tengerparti horvátok a mandulafát, a déli szlávok a somot, mely utóbbit keménysége miatt egészségszimbólumnak tekintettek.[52] E tény és egy bolgár ballada következõ részlete: Holnap van Szentgyörgy napja,/ Minden leány eljön,/ hogy hintázzon az egészségéért, illetve e szokás magyarázata alapján („Minden lánynak és legénynek feltétlenül kellett hintáznia ekkor, mert ha nem, a lelküket a rossz szellemek veszélyeztették”[53]) feltehetjük, hogy a fafajta és a hintázás célja közt korreláció lehetett. A szibériai ketek, valamint a szamojédokköltészete szerint egymás mellett álló jegenye- vagy „vas” vörösfenyõfák törzsére kötöttek „vas” hintát. Világfa jellegû[54] fákra: az ég csõútjánál hét fa között hét vashinta áll[55]; a hinta hétágú ágasra[56] van kötve; a „sámánfa rikácsol. Nézi [a hõs], hát egy bölcsõ van a fára kötve”, mely felemeli õt az istenfa tetejébe a sasfészekhez,[57] mely utazás hozzásegíti a tûz megszerzéséhez. Hinta mellett van a lejárat az alvilágba.[58] A hintázás itt ugyanis életre kelt vagy megöl, meggyógyít vagy megbetegít.[59] A fenyõ a szibériai világképben, szemben a nyírrel, akárcsak a cserefa, sötét jegyû: utóbbit a szláv eredetû szó ‘fekete‛ jelentése is kifejezi.[60] A balkáni népek jelentõséget tulajdonítanak a fa állapotának is:a macedo-bolgárok Szent György-napi hintájukat egy már kihajtott levelû fára kötik.[61] Caraman szerint a cél az, hogy – az érintkezési mágia elve alapján – a fa (vagy gyümölcse) megújító ereje átszálljonaz emberekre.[62] Ezt meg is fogalmazza az aromán hintáztatóének: „Éljen,pirosan, pirosan, mint az alma, üdén, üdén, mint a zöld levél.”[63]

A szabadban elhelyezett hinta sok esetben önálló, kapu alakú állványzatról függ alá. Az ilyent a lészpedi (Bákó m.) Balló Marika néni a létrával asszociálja.[64] A ház[65] és a melléképületek: szín (fészer)[66],csûr[67] ajtó- és kapukeretei vagy az azokhoz közel fekvõ gerenda, amit szarufának is neveznek, ugyanilyen, természetes hintaállványként szolgálnak.[68] A hinta maga kötélbõl[69] vagy láncból[70], avagy páros (esetleg csak szimpla) rúdból áll.[71] Az ajtó, illetve kapu paradox hely, az ellenõrzött benti és az idegen kinti világ közti átmenet színhelye, sõt ilyennek tartja a következõ találós kérdés a gerendát is: Mi lehet? Két vége örökké telel, s a közepe örökké nyárol.[72] A kapun való ki-be járást kritikus helyzetben levõ személyek számára tabuk és rítusok szabályozzák.[73] A bátyai (Bács-Kiskun m.) néphit szerint a kapu a halott szellemének a tartózkodási helye.[74] A zoboraljiak meg a moldvai csángók is úgy gondolják, hogy külsõ beavatkozás nélküli kivágódása a Halál bejövetelének a következménye.[75] Vagyis a magyar néphit is õrzi a világba be- és abból kivezetõ torana szimbolikáját, amivel a hintaállványt a szakirodalom kapcsolatba hozza.[76] A legkorábbi állványoshinta-ábrázolás a Kréta-szigeti Hagia Triadából került elõ. E terrakotta szobrocska egy hintázó lányt jelenít meg.A hintát tartó mindkét oszlop tetején egy-egy madár ül.[77]

A lengõhinta formailag kétféle: ülõ és álló- vagy lábhinta.

1c. Az ülõhintán az ülést zsák, párna, cserge, deszka, esetleg léckorlátos deszkaülõke teszi kényelmesebbé.[78] Két kisgyermeknek Gyimesben ma is ikres hintát kötnek. Régebben fõleg a fiatalok hintáztak, lehetõleg párosával: a legény ölébe ültette az arra vállalkozó leányt, illetve egymással szemben, fecskefészekbe ültek.[79] Mind az elhelyezkedés e módja, mind annak a megnevezése, akárcsak a hozzáfûzött mondóka: Hinta, palinta, / seggelika lipinka! e szokás erotikus funkcióját jelzi. A fecske ugyanis a hiedelmekben a tûzzel, szerencsével, házassággal áll kapcsolatban.[80] A hintázás erotikus funkciója más népeknél is jelen van, ha nem is ülnek egymás ölébe. A bolgároknál, az arománoknál, a szerb-horvátoknál[81] a szerelmesek egymást hintáztatják, miközben párosító éneket énekelnek.[82] Koreában a hintaünnepen ünneplõbe öltözött leányok és fiúk hintáznak egymással szembeállított hintasorokban.[83] A hinta a hinduk házassági rítusaiban szerelmi szimbólum.[84] Az ókori görög vázaképeken Erósz áll a hintázó mellett, vagy õ hajtja a hintát, esetleg szatír is van jelen.[85]A „bölcsõringatás” a vogul medveünnepi színjátékban is pajzán asszociációkat kelt.[86]

1d. A merev lábhinta[87] merev keresztrúddal készült, állva hintázásra. Inkább felnõtt fiatal párok hintáztak rajta, bár kislápintát a bukovinaiak kisgyermekeknek is állítottak.[88] „Párosával szembeállva is hintáznak, s behajtott térdekkel mindig az lök, aki elé következik a kilendülés.”[89] A bolgárok a zöld fára kötött lábhintát kulcsnak (kljucs), az átkötõjét pedig, akárcsak a románok, hidacskának (punticicã) nevezik[90], Caraman szerint hasonlósági alapon. Lehet, hogy e terminusok is az evilág és túlvilág közti átlépés szimbólumai.[91] Caraman kiemeli, hogy a lábhintán hintázás nemcsak kényelmetlen, de veszélyes is lehetett.[92]

A lengõhintát csak indításkor kell meglökni, amíg megkapja a lendülést. A hintázás idõtartamaalatt a jelenlevõk szöveget skandálnak, vagy énekelnek. Az elõadásmód váltakozhatik: beszélve számolnak, utána énekelnek, majd végül szóval biztatják a hintázót.[93] Elõfordul, hogy két csoport feleselget egymásnak.[94] Az arománok kórusban énekelnek, párbeszédszerûen: az egyik csoport kérdez, a másik felel rá.[95] Az ókori görögök „kétpólusú, ide-oda bolyongó, szárnyaló” éneket énekeltek.[96] Nálunk a szöveg a hintázók számához igazodik: ha sokan vannak, rövidebb, ha kevesebben, hosszabb. Szabály, hogy egy hintázási alkalom során mindvégig azonos ritmusban kell elõadni, a tempó személyhez igazításából veszekedés származik.[97] Ugyanis a szöveg végéig lehet hintázni. Pontosabban az utolsó felkiáltásnál nagyot lódítanak rajta, ahogy csak bírják, úgy kilökik, jól fellódítják, amíg leng, addig még rajta maradhat,[98] tehát a folytatás a hintázóügyességén is múlik. Ezért igyekszik jól kivetni magát. A hintát viszi a súlya, elõre-hátra és fel-le-fel, félkör alakban. A hintázás mozgásélményét a környezet stabilitása közepette történõ repülés pozitívvá teszi.[99] A szédültség fokozható a kötél vagy lánc becsavarásával: a saját tengelye körül is pörgõ játékosról azt mondják: pálinkát iszik.[100] A mámor a serdülõket és ifjakat kockázatvállaló virtuskodásra csábíthatja: kiugorni, nagyot repülni a csaknem vízszintesre kilengett hintából, vállalva, hogy megütik magukat.[101]

2. Az alátámasztási pont körül mozgó hintaféléknek két változatuk van a mozgás iránya szerint:

2a. A föld fölött egy vízszintes rúdon vagy tõkén egyensúlyozó mérleghinta (lipinka, libikóka,[102] hajdóka,[103] gallóka[104]) a kétkarú emelõ elvén mûködik, és ritmikusan fel-le mozog. Kisebb gyermekek(nek) rögtönöznek ilyent az udvaron. Két végét lovaglóülésben ülik meg, miközben felváltva felrúgják magukat. Így libbantottak régebben húshagyókeddenként a külsõrekecsini (moldva, Bákó m.) magyar felnõtt, ittas férfiak is a kerítés átlépõjén keresztbe tett deszkán.[105] Húshagyó hetén a moszkvai oroszoknál is mérleghintáztak: középen ülve egyensúlyozott egy lány, a deszka két szélén ketten felváltva felugrottak.[106] Hasonlóan ugráltak a litvánok és az ókori görögök is. Egy Madridban õrzött vázakép felirata és figurái arra mutatnak, hogy e jelképes tárgy a napkezdet és alkony egyensúlyát és váltakozását reprezentálja.[107]. Zelenin és Propp szerint „A magasba való lendülés mind a hintánál, mind az ugrálásnál a növények növekedését, fejlõdését van hivatva elõidézni”, illetve „a hintázással, ugrálással a jövõ évi terméssel kapcsolatban végeznek jóslásokat”. Újváry a termékenységvarázsló mozzanatokat hangsúlyozó elméletet tartja valószínûbbnek.[108]

2b. Stabil függõleges oszlop középtengelye körül, vízszintes elhelyezésben, körkörös irányban forog a forgóhinta[109], forgó malom[110], fordulóka[111], körhinta[112], lingispir[113], cserkabala[114], ördögló[115], ördöghinta[116], ördögmotolla,[117] ördöglóginya[118], ördögkerék[119], ördögmalom[120], kutyasatú[121], kutyasutú[122], kutyaköszörû[123], kutyaszelelõ[124], kutyaszán[125], szerencsekerék[126] guzsalyhinta[127], kolobrát[128], pelengér[129] bitó[130], laboda[131]. E tárgy legtöbb neve alvilági asszociációt kelt.[132] A 18. században úgy hitték, hogy ördöghintán éjszakánként boszorkányok közlekednek, embernek és marhának a halálát okozva.[133]Román neve (scrânciob) a latin scrinium ’láda’ szóval függ össze, melybõl a koporsó jelentésû sicriu szó is ered.[134] Alátámasztó eleme, csíki nevéna kabalaláb (esetleg kiszáradófélben levõ) kb. 1,50 m magasságban letetejezett, felsõ végén5–6 cm átmérõjû, egyenletes csappá vékonyított gyökeres fa vagy külön a földbe ásott, bedöngölt bálvány,[135] külön befúrt facsappal, Mezõpanitban járomszeggel[136]. Utóbbinak vagy az azt helyettesítõ vasszegnek az a szerepe, hogy a felsõ részt balesetmentesen az oszlopra rögzítse. A hinta felsõ része vagy hosszú rúd, deszka, esetleg létra – pl. Sárkeresztesen vendégoldal[137] –, vagy szekérkerék. Az udvarhelyszéki Kisbaconban, valamint a Nyikó mentén a rudas változat cserkabala, a kerekesördögszekér, illetve szerencsekerék.[138]

2b1.A„szekértengelyhez hasonló” vékonyságúrudat vagy kifaragott deszkát,a kabalát a közepén átfúrják, esetleg a végein nyeregszerûre kifaragják, hogy jobb ülés essen rajta. Serdülõk ülik meg lovaglóülésben, igyekezvén a két kar egyensúlyát biztosítani. Lécekbõl ülõkét is szerkeszthetnek a deszka végeire. Hozzákötött fogópálca segíthet a megkapaszkodásban. Ülhetnek a deszka két végérõl hintaszerûen csüngõ kötélre, illetve láncra is vagy az erre helyezett deszkaülésre, továbbá a rúd végeire függesztett lókisefára, mint Fehércsurgón.[139] Mezõpanitban (Maros-Torda vm.) istrángból is készítettek ülést.[140]

2b2. Az oszlop csapjára minél nagyobb, jó esetben 1 m átmérõjû kerékfejet húznak. Ilyenkor a kerék küllõjére telepednek. Olykor a szekérkerék tetejére még egy 4–6 m hosszú létrát szerelnek, s annak a két végére ülnek a játékosok. Ez utóbbi összetettebb változat neveszintén cserkabala.[141]

 A forgó rész súrlódásának csökkentésére több eljárást alkalmazhatnak. Csíkban két, mézgás felével szembefordított kéreglapot vagy pedig zsírozott bõrdarabot szorítanak alája, vagy éppen avasszalonna-darabbal zaboznak, hogy a kabala tovább mehessen, a Nyikó mentén a szekérkereket keréksárral kenik, sõt a tengely tövéhez helyezik a keréktányérkarikát is.[142]

 A cserkabalát általában a forgóelem közvetlen megmarkolásával hajtják meg, de elõfordul, hogy az egyik végére kötött kötelet fogva szalad körbe a hajtó, vagy minden fordulat után egyet lök a rúdon. A szekérkeréknek a fejére csavarják a kötelet, azt megrántva a kerék gyors forgásba lendül, a rajta ülõ játékos elszédül, leeshetik. Ilyenkor azt mondják, hogy a kabala megcsitkózott. A macsikának csúfolt játékosnak vizet öntenek a nyakába. E játék a serdülõkorúak ügyességpróbája. „Jó idegrendszerû, egészséges szívû és gyomrú gyermeknek kell lenni annak, aki másodszor is fel mer rá ülni. Legtöbbnek, ha szerencsésen vagy gurulva földet ér, hányási ingere támad.”[143] A játékosnak azt kell bizonyítania, hogy akár tízszeri forgatásig is meg tud kapaszkodni a kabalafarán. „Az, aki megülte a kabalát tíz dobás (lökés) erejéig, »legénynek számított a talpán«.”[144]

Az ilyen típusú próbatétel egy Jagic idézte horvát hiedelem szerint a középkorban a természetfölötti erõvel rendelkezõ személyek kiválasztására is irányulhatott: a 13. iskolát végzõ jelöltek közül 13-an egy 13 küllõvel ellátott hatalmas kerékre álltak, amit gyors forgásba hoztak. Aki legelõször lerepült a kerékrõl, az lett a garabonciás.[145]

3. A legkomplikáltabb, mindkét elvet egyesítõ függõhinta, a krincsuj, krincsó vagy hintakerék „két fõ részbõl áll: 1. A földbe ásott s oldalról is megtámasztott lábakból s 2. az ezekre forgathatólag elhelyezett szárnyakból, mely utóbbiakon ajtócskákkal s ülõkékkel ellátott kosárfélék vannak, olyanformán, hogy azok szintén külön, saját tengelyük körül forognak”.[146] Ilyen típusú, a Balkán felõl kölcsönzött tárgyat a bukovinai székely férfiak állítottak fel a falubeli fiatalság számára.

4. Végül említsük meg a függesztett körhintát, a sergõt[147], annak árammal hajtott komplikált változatait, a seringõket[148], ringispireket[149] vagy lupuhintákat[150], amelyeket vállalkozók állítanak fel máig, városon naptártól függetlenül,a falvakon búcsús, illetve vásáros napokra. A moldvai Lészpeden pl. a szent Anna-napi búcsún 1999-ben két körhinta forgott. Régebben a fiatalasszonyok is hintóztak ezen, hogy nõjön meg a kenderük.[151]

  A felemelkedés és szárnyalás illúzióját keltõ, a zuhanás veszélyét magában foglaló, de a legyõzhetõségének lehetõségét sugalló hintázás paradoxitása tehát az állandóság és változás, a stabilitás és mobilitás, a ciklikusság és linearitás, a fel/le, elõre/hátra irány ellentmondása egységében mutatkozik meg. Benefikus és malefikus aspektusai nemcsak a már említett nyelvi adatok, valamint az eddig felhozott etnológiai párhuzamok alapján mutathatók ki. A hintázás körülményei és szövegmotívumai nálunk és más népeknél egyaránt azt jelzik, hogy e mûvelet lényege az egyén kiemelése a mindennapok világából, a hintázónak a mindenséghez kapcsolása, a tér, idõ, mozgás, változás és állandóság kategóriáinak idõleges felfüggesztése vagy összekeverése s ezzel a reális és tapasztalaton túli világ közti kapcsolat megteremtése.[152] Ezért mondjuk az ámítóról, aki irreális vagy zavaros, összevissza [153]dolgokkal kecsegtet, hogyhintáztat bennünket. Nemkevésbé találó a románok „hintadolog” kifejezése, melynek lényege a tekervényesség.[154] Hogy mennyire összetett dolog a hinta, arra éppen e tanulmány megírása döbbentett rá.

4. A hintázás körülményei

figyelmet érdemel a hintázás idõpontja és helyszíne. Kevés feljegyzés szól errõl, bizonyára mert a kutatók a helyzetet (már) nem találták konkludensnek, azt látván, hogy csak a munka szabott gátat neki.[155] Csupán néhány hagyományõrzõbb tájon emlékeznek rá, hogy tél végén, tavaszkezdeten, esetenként meghatározott jeles napon állítottak fel hintát, majd hamarosan le is bontották. A moldvai csángók húshagyókedden, a kerítés átlépõjén libbantottak. Észak-Magyarországon, amint már említettük, a nagyböjti guzsalyvasárnapra készítették el a (2b1.) forgóhintát, így a böjt folyamán vasárnap délutánonként ördöglovaztak. A Nyitra megyei Tardoskedden szintén a böjt folyamán legények ördöglovaztatták a leányokat,[156] akárcsak Sóvidéken, ahol húsvétig szórakoztak ekképpen.[157] A bukovinai székely legények nagycsütörtökön ácsolták össze vagy erdõbõl vágott, vagy kölcsönbe kért fatörzsekbõl az állványos nagylápintát a falu közepét átszelõ utcák keresztezõdésénél. Több körforgót állítottak a serdülõk a hídnál, illetve az útkeresztezõdéseknél. A kisgyermekeknek nagyszombaton a szín alá kötöttek kislápintát[158], a csárda elõtt húsvét éjjelén állítottak fel krincsujt[159], s húsvétkor, a nagymise után játszottak valamennyien.[160] A hadikfalvi legények húsvéthétfõn este „a leányos ház kiskapuját elvitték a híd alá, a hegyekbe vagy a nagylápinta tetejébe”.[161] Itt a húsvétot követõ kedden mulatság közben le is bontották a hintát, a fát visszaadták a tulajdonosának.[162] „E szerek körülbelül egy hétig állottak. Egész éven át nem volt szabad használni azokat.”[163] A Fejér megyei Sárkeresztesen is nagypéntektõl húsvétig mûködött az ördögló.[164] Húsvétkor hintáztak Hajdúnánáson,a mezõségi Paniton, a Beszterce megyei Magyarzsákodon, Gyimesben, Kósteleken, a moldvai Lészpeden.[165] Pünkösdkor játszottak a falu központjában álló cserkabalán a marosszéki Székelykövesden, míg Rigmányban ekkor párhuzamosan mûködött az erdõszélre kötött horoghinta és a Szoros nevû utcában felállított cserkabala. Utóbbi vasárnaponként egész õszig használatban volt a hatvanas évekig.[166] Kevés történeti forrásunk, kelte alapján, szintén télvégi hintázásról, illetve pünkösd körüli ördöglovazásról tanúskodik.[167] Tehát összegezve, általában húshagyókeddtõl, a böjti vasárnapoktól, esetleg nagycsütörtöktõl, de fõleg húsvétkor, a feltámadáskor, esetleg pünkösdkor volt szokásban hintázni, valamint a helység búcsús napján, az azon kívül esõ periódusokban, mint Bukovinában, talán tilthatták.

A hintázás idõszakát a szomszéd népeknél is behatárolták a hagyományok. Februárban tartották Attikában az ókori görögök az Aiora nevû hintaünnepet. Gyertyaszentelõtõl (febr. 2.) húshagyóig hintáztak a luznicai és nisavai szerbek, míg a boljevaciak több alkalommal is: „fehér héten”, vagyis február végén meg Gyümölcsoltó napján (márc. 25.) a szép (hosszú szálú) kendertermésért, március 9-én a fiatalok párosításáért, Szent György napján pedig a szépségért és egészségért.[168] Ez utóbbi napon sok balkáni népnél hintáztak, így az arománok, bolgárok, szerbek, horvátok, sõt még a boszniai muzulmán szerbek és munténiai románok is. A horvátoknál hajnalban, majd reggel került rá sor.[169] Márciusban, napkeltekor, arccal kelet felé ültek a hintára a ketek is.[170]A románoknál szintén elõfordult, hogy böjtben hintáztak, így a Bánságban, a Sziget-hegységben, de a nagyhetet és a húsvéti ünnepeket el sem lehetett volna képzelni enélkül. Sokfelé húsvétot követõ „fényes héten” is folytatták, elõfordult, hogy áldozócsütörtökig vagy pünkösdig mindenik további ünnepnapon hintáztak.[171]

Tehát e szokás helyenkénti kis idõeltolódásokkal a téli ciklust követõ, a vegetáció tavaszi megújulásának jeles napjaira sûrûsödik. A tél/nyár ellentéte a halál/élet kettõsségét, a tavasz az átmenetet, a halálból való feltámadás reménységét sugallja évezredek óta az emberiségnek. „Európa egészére jellemzõ volt – írja Pócs Éva –, hogy valamely – vagy egy-egy helyen több – tavaszi-nyári ünnepnek is voltak halotti, másodlagosan »boszorkányos« vonásai. A magyar néphitben elsõsorban Szent György napja (ápr. 24.) ilyen,hasonlóan Közép- és Délkelet-Európa több szomszédos népéhez. A húsvétnak és pünkösdnek elsõsorban Délkelet-, Kelet-Európa pravoszláv területein vannak halotti vonásai.”[172] A keresztény hit szerint nagypéntek Krisztus halálának, húsvét a feltámadásának s ezáltal az emberiség bûntõl és örök haláltól való megváltásának az ünnepe. De túl ezen, minálunk is több más, a húsvéti ünnepkörbe tartozó szokás revelálja a halál–feltámadás gondolatát, így pl. a virágvasárnapi habajgatás[173] és kiszehajtás, illetve villõzés[174]. A románoknál „Nagyvasárnap (pünkösd) és az elõtte való szombat szintén halotti ünnep, a halottak legnagyobb szombatja. Ekkor mennek el a halottak lelkei, ezért délig az õ emlékükre adnak pománát, azutántól a saját lelkükért. Ilyenkor pukkantanak hársfalevéllel, ekkortól kezdve. Korábban nem jó pukkantani. Ekkor hintát csinálnak, és hintáznak a leányok és legények.”[175]

Kapcsolat mutatható ki a hintázás idõpontja és a gazdasági élet határnapjai közt is: nálunk és a szomszéd népeknél az évad kezdetére esik, Koreában a kezdetére és végére.[176] Az ókori görög Aiora csak a végére, ugyanis a bor februári kiforrásával, a boristen Dionüszosz kultuszával kapcsolatos.[177] A vadászatból élõ ketek március – az õ nyelvükön: qajetin („a jávorszarvas hónapja”) – végén, a nagypatások vadászatának befejeztével rendezett tavaszi ünnepen állítottak hintát.[178]

A hintaállítás helyszínei: a szoros, az utcakeresztezõdés, a híd melléke, vízköze[179], a csárda eleje, a kerítés átlépõje, a szín vagy csûr kapuja, a mestergerenda alja szintén kiemelt helyek. A szoros aképzeletben a túlvilágra vezetõ „tüskés, keskeny” út földi mása is lehet.[180] „A keresztúton, amelynek a görög mitológiától nyomon követhetõ »halotti«, »túlvilágba vezetõ út« jelentése van, jósolni, a halottakat, kísérteteket meglátni és »tudományba«, »boszorkányságba« beavatást nyerni egyaránt lehetett” – írja Pócs Éva.[181] A víz egyik partjáról a másikra átvezetõ híd világszerte ismeretes szimbólum: „Ez az átmenet a földrõl az égbe való átmenetet is jelenti, az emberi állapotból az emberfelettibe, az érzéki világból az érzékfelettibe.”[182] A magyar néphit is ismeri a vízen túli másvilág képzetét: Sarkadkeresztúron „azt mondják, ha valaki meghal, a lelkének egy nagy folyón kell átúszni. Ha azt a folyót átússza, a mennybe jut.”[183] A moldvai csángóknál, mint a románoknál is, vászonból terítenek pallót a lélek vízen átkelése számára.[184] A kísértet megáll a víznél, nem megy át a hídon:[185] mind a hidat, mind a keresztutat kereszttel védték. A kapu és a kerítés, sõt a gerenda is, mint már említettük, paradox helyek, a kinti (vad, ellenõrizetlen) és benti (humanizált) világ elválasztói. A kocsma pedig – legalábbis a románok hite szerint – az ördög háza.[186] Mindazonáltal a hinta kocsma elé állításának valószínûleg gyakorlati oka (is) lehetett, lévén ennek az akciónak a kezdeményezõje és haszonélvezõje a kocsmáros.

Valószínûleg az emberek társadalmi értéke, illetve a kultuszban elfoglalt helye határozta meg, hogy ki vehet részt a hintaünnepen: a földmûves népeknél mindkét nemûek, a vadász keteknél csak a férfiak.[187] Míg az arománoknál a közösség minden tagját meghintáztatták, nálunk, a románoknál meg a görögöknél elsõsorban a fiatalok hintáztak.[188] A románoknál a hinta mellett hórát jártak.[189] A görög szüzek ünnepi öltözékét a fejükre tett koszorú egészítette ki, effélét a macedo-bolgárok is viseltek.[190] A görög vázaképeken látszik az áldozati adományt tartalmazó edény is.[191] A keteknél a sámán, a moszkvaiaknál Nagy Péter cár hintázott elsõnek.[192]

5. A hintáztató szövegek

A hintázás céljaira, körülményeire és jelentéseire nézve további felvilágosítást nyújtanak a hintáztatók. Ahogyan nálunk a hinta mára már elsõdlegesen játékeszköz, a hintázómondókák szintén játékszövegek. Játékos elemek már a kisbaba nyugtatására énekelt ringatókba, bölcsõdalokba is bekerülnek, de csak a höcögtetõkben (lovagoltatókban) és hintáztatókban uralkodnak el. A höcögtetõk és hintáztatók közötti egyezõ motívumok a lovon (vásárba, városba) utazás metaforája, valamint vásárfiának, ajándéknak az ígérete. Ám a hintáztatók többsége összetettebb. A kutatók egy része megkülönbözteti a karon és a lengõhintán hintáztatót a kézben lóbáláskor mondani szokásos lóbálótól.[193] Lajos Árpád, a Magyar Néprajzi Lexikon hintáztató címszavának írója két típust különít el: egyfelõl ahintáztatásra nevelõ dajkarímet, amit a kisded ölben, karban, térden vagy hónaljnál fogva történõ himbálásakor mondanak, másfelõl a felváltva szórakoztató hintáztatót, mely nagyobbak közt hangzik el, hintázáskor: a hintát lendítõk ezzel mérik ki a soron levõ hintázásának idõtartamát. Az elsõ típushoz a hinta-palinta kezdetû, rövid, a másodikhoz a hosszabb, számolást, majd további epikus szövegrészeket is tartalmazó típust sorolja. Elfogadva ez utóbbi osztályozást, nem tartom célszerûnek mereven elválasztani vizsgált szövegeimet, mivel a két típus motívumkészlete rokon, nem beszélve a kontaminálódásukról.

Ahinta-palinta formulával[194] kezdõdõ dajkarím – 522 szövegbõl 223 alkotás[195] – az esetek csaknem kétharmadában kételemû: a rimhívó ikerszót[196] egyetlen, a hintázás tényével (megállapítás, biztatás, leszállítás, óvás), idõpontjával (karácsony után, a madarak megszólalásakor) vagy a hintázó személyével (dédelgetés, dicséret)kapcsolatos kijelentés, felszólítás, szókapcsolat, motívum[197] követi. Elõfordul benne a hintázásutazással való azonosítása, illetve valamilyen ajándék, csemege kilátásba helyezése. A hintázót vízbe ugrásra is biztathatják. E típus aránya növekvõ tendenciát mutat. A szóbeli költészet visszaszorulásával ugyanis elõször a komplikáltabb formák felejtõdnek el. Az 1980-as években a Torda városi iskolások körében a hintáztatókat, egy-két kivételtõl eltekintve, ez a típus képviselte, míg egy évtizeddel korábban, a Napsugár pályázatán még mindkettõ gyakori volt.[198]

 A másik, kiszámolásos szövegtípus[199] – elemzésemben 299 alkotás –, hacsak nem töredékes, legkevesebb három, legtöbb tizenhárom motívumot tartalmaz. Ezt a játékosoknak a hintázás idõtartamát nyújtó igyekezete is indokolja. Persze a verset lehet hosszadalmasan, kántálva mondani, ha azt akarják, hogy a gyermek sokáig üljön a hintán, vagy ledarálni, ha hamar le akarják szállítani.[200]Kezdõformulájuk általában a számolás. Ritkábban háromig (1), négyig (10)[201], avagy kilencig, leggyakrabban tízig, kilenc esetben azon felül is, maximum húszig számolnak, csupánöt esetben szimplán, szintén ritkán (tíz esetben) specifikusan (Egy elõre, két kettõre, három hatra, hat kilencre).[202] A legjellemzõbb, hogy valamit számolnak: almát (Egy süveg alma, két süveg alma...: 140 szöveg),[203] ládát (Egy ángyomnak [asszonynak] egy ládája, két ángyomnak két ládája: 26 szöveg), ágy(ás) hagymát (1 szöveg), korsót (Egy a bugyogós korsó, Kettõ a bugyogós korsó...: 1 szöveg). Egy másik számolásos szövegkezdet jellegzetessége, hogy minden számnévhez valamilyen kijelentést társít (Egy, megérett a meggy, kettõ, csipkebokor vesszõ stb.: 103 szöveg, összmagyar).[204] A leggyakoribb szövegmotívumok: számolás, a hintázó biztatása, majd leszállítása és annak indoklása, a víz rendeltetésének részletezése: itatás, fürösztés (töktermesztés, állatnevelés, utazás, házasodás vagy ima),[205] gyöngymérés a fiatalok ruházatának díszítésére vagy kiskert fûzésére, s abban virágnevelés szintén a fiatalok számára,[206] vízbeugrás-vízbeesés, kihúzás, temetés, a kemence betörése, az ellenséges személy vagy állat elpusztítása. Sorrendjük, leszámítva a kezdeti kiszámolást és a végsõ leszállítást, nem kötött. Egyes formulák, szövegegységek, motívumok a mûfaj szerves tartozékai, másokról viszont gyanítható, hogy kontamináció eredményeként kerültek a hintázókba, s e jelenség lehet tematikailag indokolt[207] vagy indokolatlan.[208] Egészen megnyugtató módon rekonstruálni az eredetileg is hintáztató funkciójú szövegeket meglehetõsen nehéz lenne.[209] Elõfordul, hogy más funkciójú mondókára hintáztak.[210] Némelyik esetben egyértelmû, hogy óvónéni vagy hivatásos költõ mûve a szöveg.[211]

Szövegegységek és jelentéseik [212]

A szövegek egész sereg többletinformációt tartalmaznak a hintázás tényérõl, idõpontjáról szereplõirõl, céljáról, a hozzá kapcsolódó képzetekrõl.

A1. A hinta-palinta szövegkezdetre rímelõ legegyszerûbb motívum objektív hangon a hintázás tényét és a hintázó kilétét közli: (a hintában) benne csücsül, ül, fekszik, hi(li)ntázik, lógázik, lóga-lóga a kisbaba, illetve a gyermek, becenéven nevezve (összesen22 szöveg). Ugyanennek a szövegtípusnak egy másik változata a hintázó személyét jellemzi: ez kisbaba, aki csakis szép kisfiú/kisleány lehet (2 szöveg). Ez a motívum sem hordoz többletjelentést.

A magyar felváltva szórakoztató hintáztatók legfeljebb áttételesen mutatják be hõseiket, inkább csak a kilétükrõl tudatnak, más funkciójú motívumokban.

A2. Összesen 82 szöveg tesz említést a hintáztatókról: pajtás, ángyom (ángyi, ángyó), apám, anyám, egy-kétszer lyányom, uram, Guszti, Ancsa, illetve tréfásan bonyó, kopó, dungó,[213] akiket így szólítanak fel a hinta meghajtására:hajtsd ki (fel), vesd ki (fel), lökd ki (fel, meg), dobd fel. Egy szövegben a hintázónak, Boldogasszonynak,[214] saját magát kell kivetnie. Az erdõvidéki székelyek némelyik tréfás mondókája szerint szunnyog hajtsa, légy mozgassa a hintát.[215] Némelyikbõl tehát az derül ki, hogy az asszonyok is hintáztak.

A3. A szállj le, szállj ki, hess fel leszállító formula (89 szöveg) címzettje lehet kisgyermek, akit becéznek (édesem, kicsi Marika, kis királyné[216], angyalom), korosabb barát vagy pajtás, vagy fiú, akit kakasnak, cocónak szatyornak, kocsisnak csúfolnak.A leszállítás célja, hogy más is sorra kerüljön; indokolásként arra hivatkoznak, hogy a hintát nem apád csinálta, Tót vette,nem a te pénzed ára, Ha van pénzed, váltsd ki, ha nincs pénzed, szállj ki.A túl hosszú ideig tartó hintázást, hintáztatást rossz néven veszik: Nem a pénzed ára, Ha a tied volna, mégis le kén szállni, a szépséget érintõ átokkal sújtják: Szeplõs legyen a mátkája, aki többet himbókálja.[217]Jellegzetes záróformula még: szántás (ásás), (vetés), (aratás), (boronálás), (kaszálás), kapálás, utoljára leszállás.[218]

A4. A soron következõ hintázó leggyakrabban az ego, aki általában azzal érvel, hogy fizetett érte: én pénzem ára, én ülök rája. Gyakori, hogy a jelenlevõk becsmérelik az elõzõt (kakas, cocó), és esetleg hivatkoznak a soros tekintélyesebb korára: Hadd üljön fel más is, Az öreg Tamás kondás is. Biztathatják is: Anyámasszony, üljön fel.[219]

A5. A leszállítás kárpótlásaként kétféle dolgot tanácsolnak, vagy kijózanító vizet itatnak: Szállj (Hess) le, kakas (madár), az ülõrõl // cocó / kocsis a szekérrõl (hintóról), Igyál egyet a vederbõl (bögrébõl,  korsóból),[220] vagy pedig más „utazási” lehetõséget ajánlanak: Amott jön egy sárga csikó~öregasszony, annak ülj a hátára.[221]Elõbbialternatív megfogalmazása: Félre, kakas a jércétõl, igyál vizet a vederbõl[222] arra utal, hogy a vízivás és a sárga csikón lovagolás ellentétes értelmû szimbólumok. Víz jár – mintegy kárpótlásul – annak a legénykének, aki még nem érett meg a fiatalok jogainak gyakorlására. Esztelneken pl. egy csésze vízzel és egy szelet kenyérrel gúnyolták ki a leányos házhoz bemerészkedõ serdülõt.[223] A sárga viszont, legalábbis a népdalszövegekben, a piros, a zöld vagy a fehér ellentéteként, a szerelem gyakorlásából következõ hervadásra utal.[224] A sárga csikónak nemcsak a párosító énekek, hanem a menyasszonytánc szövege szerint is, szintén köze van a testi szerelemhez.[225]

B. Mivel a kilendülõ hintáról le lehet esni is, a szövegek egy része (összesen 9)közvetlen módon fogalmazza meg a hintázó testi épsége védelmének vágyát; például: Ki ne törje lábát / Se fejét se karját / Se magáét se másét / Csak a kicsi macskáét.[226] A háromlábú kismacskát[227] vagy a kiskutyát[228] érje inkább baleset, vagy pedig a gyermek lába helyett inkább a bíró botja törjön el.[229] A testi hiba a gyermekfolklór-szövegekben általában alvilági vonatkozással társul. Veszélyektõl óv egy bolgár hintáztató is: Lassan hintáztassátok a lányomat / Mert a kötél szétmállott / az ág férges / a hely szakadékos.[230]

C. A hintázás idõszakára utaló szövegmotívumok:

A hinta-palinta szövegtípusban a rímhívóra felelõ motívum gyakorta a hintázás idõpontjára utal. Ilyenek:

C1. A pacsirta megszólalására, dalára vagy szárnyalására vonatkozó közlemény: de fent száll (2) szépen (vígan) szól a pacsirta (16 szöveg); azt serkentõ kívánság: szólaljál meg (1). A néphit szerint ez a madár Zsuzsanna napján, február 19-én szólal meg, tehát a tavasz kezdetét hirdeti.[231]

C2. Nem sokkal karácsony után vagyunk: erre utal több jelzõs szerkezet: karácsonyi a hintázó (18), a kis hinta (2), továbbáa környezetében levõ állatok: cica, kiskutya (3), tárgyak: kis dunyha (1), ételek: szalonna (5), kis morzsa (1). A karácsony, Jézus születésnapja a téli napfordulót, az év legsötétebb napját követõ, a világosság születését bevezetõ kezdõnap: a fénnyel együtt növekedik gyermek, állat.

C3. A tavasz kezdetét sugallja valamely állatkölyök: kutyuska, cica, malacka, liba zsenge korával, tulajdonságával, helyzetével, viselkedésével kapcsolatos kijelentés: háromhetûs, kurta farkú, sárga fülû, bent marad, megkarmol, megmar, papucsban jár (13 szöveg).

C4. A felváltva szórakoztató hintáztatókban ez a kérdéskör közvetettebb formában jelenik meg. Feltehetõ, hogy a hintázás korábbi megkezdésére, január 14.–február 3. közötti aktív gyakorlatára utalnak a mondókákban elõforduló személynév-napok, így a hintáról lekergetett Péteré (jan. 14.), Gusztié (jan. 26.) és a soros Tamásé (jan. 28.), Balázsé[232] (febr. 3.). Utóbbi hétszer fordul elõ, ebbõl háromszor Szent Péterés Szent Pál [233]társaságában. A következõ sorok: Szent Péter és szent Pál szürke lovon nyargal, apró szénáteszik, fekete szurkot szarik, avval világítnak (egy másik változatban a lovak sárga szalmát ettek, forrásvizet ittak)[234] egyszerrefejezik ki metaforikusan a télvégi havas-esõs idõ, sötétség, valamint az állatok takarmányozásával kapcsolatos gondokat, és hordoznak transzcendens vonásokat. Egy szöveg a Balázs torát emlegeti,[235] egy másik szerint Balázs túl a Tiszán gonoszkodik.[236] Megjegyzendõ még, hogy az Egy, megérett a meggy kezdetû kiszámolós hintázókban a fordulatot hozó tízes számot megelõzõ kilencesre Ferenc neve rímel (85 szöveg),[237] akinek a névünnepe január 24-re esik. Erdélyben és szomszédságában többfelé szerepel a hintázó mondókákban Mátyás (febr. 25.), mint aki beleesett a meleg vagy tiszta veder vagy cseber vízbe (egy esetben mézes hordóba) (13 szöveg).[238] Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy megtörte a jeget. A személynevek a tél közepére, második részére utalnak.

C5. Talán hasonló jelentést tulajdoníthatunk a bába anyánk megfordul[239] kifejezésnek is. A románok március elsõ kilenc, illetve tizenkét napját a bábák napjának nevezik. E periódusban rossz az idõ. Majd õket a melegebb napokat hozó öregemberek (moºii) követik (megjegyzendõ, hogy a moº szó õst is jelent).[240] A kiszámolásos szövegkezdet a természet dermedtségbõl való felébredésére, a jég elolvadására való várakozással, a napok számolásával is összefügghet. Figyelemre méltó, hogy legtöbbször a tízes számnál következik be valami fordulat, mégpedig vagy megkülönböztetett fontosságú állat ellik, vagy pedig a minden élet alapfeltételéül szolgáló vizet kezdik emlegetni. A tardoskeddi nagyböjti mondóka szerint harmadikba (láda csatornába?) megfordul bába anyánk, bába, kinn a borjú lába.[241] Vagyis e periódusban ellenek az állatok.

C6. Szintén utal a hintázás periódusára a kiszámolóval kezdõdõ szövegek állatok viselkedésével, ellésével kapcsolatos motívuma. Disznók, de fõleg tehenek ellenek, kis kemence mellett (eleibe), nyilván, mert még hideg van (8 szöveg), mint pl. Péter-nap után[242], esetleg már kemence helire,[243] talán, mert az idõ már felmelegedett. A kis kemence mellett picike madárka ázik-fázik[244], fekete holló[245] vagy sárga lábú kiskakas[246] tanyázik, tarkázik, barkázik. A szárnyasok a gyepre, a feszületre szállnak,[247] s ez a tény, akárcsak az Isten báránykája kifejezés, a húsvétot juttatja eszünkbe.

A megújulás együtt jár a kivénhedt állatok elpusztulásával. A Székelyföldön az alábbi, csujjogatóként is ismert szövegre is hintáznak: Ujjujúh, megdöglött a vén juh, Nem kell neki több sarjú, Hí fel a nagyapám tornyába.[248]

D. Az új élet sarjadásának alapfeltétele, avíz a hintázómondókák egyik legfontosabb motívuma (231 szöveg). Legtöbbször csak számolást követõen lehet vízrõl beszélni, mindenesetre minõségi fordulatot hoz. Ekkor fordul meg bába anyánk, a kis királyné lánya[249], ekkorra ellenek meg az égi és földi állatok, lehet nekifogni a kiskert megmûvelésének (30 szöveg), a kenyér elõkészítésének, igazából ekkor kezdõdik az élet.

A mondókák számolással megidézett vizének tisztának kell lennie (235 szöveg). A nem tiszta (62 szöveg) víz legfeljebb állatnak való: Ha nem tiszta, vidd vissza, Ott a csacsi (szamár, malac), megissza.[250] Itt emlékeztetünk arra, hogy a hintáról lekergetett kakasnak is vízivást ajánlanak. A folyóvíz, akárcsak a teknõben, cseberben levõ, abba belefolyó meleg víz általában tiszta, de legalábbis megfelelõ: az ilyent tisztításra (26 szöveg): ruha- vagy pohármosásra[251] használják. A kimosott fehér ruhában leginkább templomba mennek, a tiszta pohárban kenõcsöt tartanak, annak a szekérnek a megkenésére, mely a földi boldogság: szerelem, családalapítás felé szállítja a fiatalokat. Errõl alább részletesebben szólunk.

A (tiszta) víz nemcsak a növények és állatok növekedését biztosítja, hanem a fiatalokét is.Vízzel leöntve avatták be a felserdülõ fiatalokat az ifjak társadalmába. Erre utalhatnak az ilyen szövegek: Tíz, tiszta víz, / Három cseber meleg víz, / Vigyük fel a toronyba, / Öntsük be a nyakadba.[252] A felnõtt életbe való belekóstolás is eredményezheti, hogy a leány, illetve a legény inge, gatyája csupa víz[253], fõleg, ha éppen most fürösztik[254] (8 szöveg).

E. Utazás a hintán

E1. A hinta a közlekedési eszköz illúzióját, a hintázás, mint más, ritmikus, passzív helyváltoztatás, köztük a már említett höcögtetés is, az utazás képzetét kelti. A hintázó egyes hintáztató szövegek szerint lovonül. Pl. Hinta, palinta / Ketten ülünk a lóra, / Hárman meg a csikóra. Vagy: Szállj le, Balázs, a lóról. Vagy: Gyí elõre, gyí hátra, gyí te, lovam, leszállás.[255] Ennek – a tudat mélyrétegébõl származó – képzetnek köszönheti létét a hintaló, akárcsak a mai villamosított forgóhinták páros lófigurái.[256] Mivel a régiségben levegõben repülõ jármû még nem volt, egyetlen, aktualizált mondókában szerepel a csillagokba felrepülõ rakéta.[257]

E2. Gyakoribb a hinta(bölcsõ)/szekér vagy kocsi metafora. Minek az a kocsi? / Kispuját rengetni.[258] A hintázás szédületében a hinta illuzórikus közlekedési eszközzé minõsül: pl. Kikocsizunk az útra[259], vagy: Szállj le, kocsis (cocó, szatyor) a szekérrõl.[260] Csupán egy mondóka állítja ellentétbe a két tárgyat, abból a racionális meggondolásból, hogy a hinta pazarlásra csábít. Szállj le, barát, a hintáról, [...] száz forint az ára, kocsi lovat vehetnék, mindenfelé mehetnék[261]

E2.1. Utazás a reális világban: szekérrel esetenként a mezõre[262], a dombtetõre s onnan a virágos rétre[263], a Vargák hegyére[264] vagy még annál is messzébb, mint a Duna ide[265] utazhatik, gyakrabban, mint a falusi ember, városba (7 szöveg), vásárba mehet (10 szöveg)[266].

E3. A vásárból a kicsiknek apró ajándékot (kétkrajcáros kis bicskát (1 szöveg) vagy papucskát (1 szöveg), aranysárga kalibát (1 szöveg) lehet hozni, a nagyobbaknak kilenc méter pántlikát[267] (1 szöveg), kolozsvári bokrétát[268] (2 szöveg), két krajcárra paprikát[269] (5 szöveg) vagy ugyanannyira (három fertály) pálinkát (18 szöveg).[270] A pántlika meg bokréta nyilvánvalóan nagyleányoknak, illetve nagylegényeknek való szerelmi ajándék, a fûszer és alkohol pedig a hintázással és körülményeivel kapcsolatos metaforikus kifejezések: a paprika a télvégi hideghez hasonlóan csíp, a pálinka pedig ugyanúgy elszédíti az embert, mint a forgás a hintán. Noha utóbbihoz valós történetet is fûzhetnek: Bíró Emmi hozatta, Mind egy cseppig megitta. Vagy: Egy vénasszony megitta,/ Kiszakadott a kontya.[271] A vásárból beszerezhetõ továbbá a szép, fehér vagy selyemruha (19 szöveg), amit a templomba menni és az Istent dicsérni, avagy pedig bálba (2 szöveg), férjhez menni (1 szöveg)[272] öltenek magukra.

E4. Az utazás feltételei – kertészkedés, állattartás, házimunka. Láncmesék soramondja el, milyen sokat kell fáradozni egy boldogság felé vivõ szekérért: tiszta vízzel kiskertet locsolni, abba tököt beletenni, azt disznócskának adni, annak a háját kiszedni, azzal kocsit kenegetni (összesen 25 szöveg).[273]Másik 15 láncmese szintén ide konkludál, de azt emeli ki, hogy tiszta vízzel poharat lehet mosni, amiben (kocsi)kenõcsöt lehet tartani.[274]

F. Utazás az idõben. A szekér az idõben is elõreszalad: Pl. kislányokat, kisfiúkat, kisasszonyt, (szép) leány(o)(ká)kat, legényeket, fiú(cská)kat, asszonyokat, embereket, purdékat, bábokat lehet rajta kikocsikáztatni, szállingatni, huzigálni, tologatni, hordozni, bálba vinni, hurcolni (10 szöveg[275]),vagyis a szekereztetés leginkább a(z eljövendõ) szerelem, házasság szolgálatában áll. A kisasszony pl. ringyet-rongyot foltozni[276], pulyát felnevelni[277] kell.

A szekérrel építõanyagot: deszkát (5 szöveg), vályogot (4 szöveg), márványkövet (2 szöveg) lehet szállítani, amibõl templomot (3 szöveg), bódét (1 szöveg), kis házat (7 szöveg), kis palotát (2 szöveg) építenek majd, az elsõt az Isten dicséretére, a házféléket a kisfiúk, kislányok beleházasítására (6 szöveg) vagy mint a palotát is, a (majdani) játszó gyermekek belehelyezésére, a gyermeknevelésre (3 szöveg).[278] Mert tréfásan szólva kell a pulya, kenyérvesztegetni, a purdé mandrót (kukoricakenyeret) pusztítani, fennköltebben kell a sok szép játszó gyermek, a királynak megcsókolni”.[279] A szekéren – igazából a hintán – mentálisan tehát a boldogsághoz vezetõ utat járják be.

G. Némelyik mondókában a vízszintes és függõleges utazási irány nem válik szét határozottan: pl. Hinta, Kata, hinta / Repülj Kukutyinba, Még onnan is feljebb / Torony tetejére.[280] Igaz, hogy Kukutyin képzelt helység. A függõleges irányt vízszintessel is folytathatják: Vess fel, ángyó, vess fel / Torony tetejébe / Még annál is messzébb, / Mint a Duna ide.[281] Ugyanez a kettõsség fejezõdik ki a közlekedési eszköz földi jellegének és az útvonal ég felé irányulásának ellentmondásában: Mire az a kocsi? / Lányokat, fiúkat a mennybe felvinni.[282]

H. A hintán sokszor függõleges irányban utaznak (96 szöveg), s tekintve, hogy mindenki arra törekszik, ne csak félig, hanem végig kihajtsa a hintát,[283] egy-két állomás elõzi meg a végsõ célpontot. Ilyenek: a mestergerenda[284], a nagyapád hijja (padlása)[285], a padlás[286], kakasülõ[287] – noha ez kiindulópont, a hinta metaforája is lehet,[288]illetve a tetõ: tövistetõ[289], szálas tetõ[290], a malom teteje[291], templom teteje[292],torony teteje (39 szöveg)[293], a veres torony teteje[294], a nagy torony teteje[295], a nagyapám tornya[296], a diófa teteje[297], illetveaz akácfa[298], a felleg[299]. Ugyanis a pacsirtáig[300],illetve az égig, annak közepéig vagy tetejéig[301], a csillagos égig (18 szöveg), az Isten házáig (5 szöveg)[302], a mennyig[303], az angyalok kebeléig[304] szándékoznak eljutni. Valahol középtájt vagy azon felül van a nagyapám fején is túl(i magasság)[305] (1), akárcsak az ángyom asszony tõgye teteje[306] is; ez utóbbiról Isten gazdaságára nyílik rálátás.

H1. A hintázót arra biztatják, hogy rúgja meg (háromszor) a mestergerendát,[307] jutalmul piros tojást[308], piros almát, piros kukoricátígérve[309].

A hintázás célja tehát a belsõ, lakott tér, valamint a külsõ, kozmikus tér legfelsõ pontjainak elérése, az azokkal való fokozatos érintkezésbe lépés. Hordoznak-e már a benti, fenti objektumok is transzcendens tartalmakat? Véletlen asszociáció-e a padlást a nagyapám hijjának emlegetni? Túlzás-e az õsök és a fent képzetének az összekapcsolása? Kapcsolódnak-e hiedelmek a mestergerendához, a padláshoz, a kakasülõhöz? A toronytetõ ugyanis nyilvánvalóan Isten földi tiszteleti helyének a legmagasabb pontja, tehát betöltheti a közvetítõ funkciót. Idézzük Bartha Eleket: „Kiváltságos helynek számított esetenként a mestergerenda. Több zempléni faluban a mestergerendába keresztet véstek védõ célzattal, s amikor halott van a háznál, még ma is a mestergerenda alatt, lábbal az ajtó felé ravatalozzák fel. Korábban a haldoklót is így fektették a szobában. Úgy tartják: »aki kereszt alatt születik, kereszt alatt is haljon meg«. A mestergerenda a gyógyító eljárásokban is szerepet kapott.” Megroppanása halált jelzett.[310] A csecsemõt legfeljebb fürösztéskor volt szabad a mestergerenda alá fektetni, így pl. Bátyán,[311] de pl. Sárrétudvarin ezt is tiltották.[312] Az volt a szabály (Veszprém megyében), hogy mind a gyermekágyas ágyának, mind pedig a bölcsõnek rá keresztben kell elhelyezkednie.[313] A mestergerenda gyógyítóvagy óvó[314] funkciói szentnek tulajdonított, a gerendába elrakott dolgokkal voltak kapcsolatosak. Például az úrvacsora maradékával, a karácsonyböjti ebéd morzsalékával,[315] úrnapi sátorból szedett füvekkel.[316] Jászdózsán e dolgok félretevésekor azt mondták: a királynénak kellessen, ne használja másra.[317] Ezek szerint a mestergerenda nõi szellemlénynek (talán nõi õsnek?) lehetett a lakóháza, akinek az indulatait szentelményekkel, fémmel (ide szúrták be a kést), óvó, mágikus eszközökkel lehetett kordában tartani? A háztetõre, padlásra is gyakran helyeztek el szentelményeket, feltehetõleg hasonló meggondolásból. Több európai nép hitte, hogy itt szintén szellemlények tanyáznak.[318] Ezeket semlegesíthették, szelídíthették meg a bálványszerû házcsúcsdíszekkel, katolikus vidékeken a kereszttel. A rossztól, a természeti katasztrófától, pl. a tûztõl védett a feltámadást hirdetõ harangszókor tetõre felöntött víz, egy Bács megyei hiedelem szerint.[319] Ezzel lehet kapcsolatos a következõ szövegfordulat: Tíz, tiszta víz. Öntsd fel, ángyó, öntsd fel a kakasülõre / Még annál is fennebb, a toronytetõre.[320]

H2. A felfelé utazás jutalma. A gerendát megrúgó hintázónak piros tojást, piros almát vagy piros kukoricát ígérnek. Bukovinában piros tojás járt minden hintára ülõtõl annak a gazdának, aki a hintaállításhoz a fát biztosította.[321] Enneka húsvéti locsolásért adott ajándéktárgynak az elhomályosuló funkcióiban már alig ismerhetõk fel eredeti, halottkultuszhoz-feltámadáshoz kapcsolódó jelentései:[322] tudjuk, hogy Krisztus vérével asszociálják,[323] de már alig jut eszünkbe, hogy a vér vagy az ahhoz hasonló színû festék a természeti népek újjászületést serkentõ rítusainak alapvetõ jelképes eleme. Tudjuk, hogy húsvéti – tehát Krisztus feltámadására utaló – szentelmény s e minõségében a vele érintkezésbe lépõ víz révén[324] (róla mosakodnak) az egészség biztosítéka,[325] a vetõmaggal keverve pedig az elemi csapások elhárítója.[326] Tudjuk, hogy a mûrokonságot: keresztszülõ-keresztgyermek viszonyt, valamint a fehérvasárnapi mátkásodást-komásodást szentesítõ ételajándék,[327] de nemigen gondoljuk végig, hogy a keresztény hit szerint a feltámadásban éppen a keresztség révén részesülünk, s így természetes e szentség révén keletkezett emberi kapcsolatokat a feltámadásra emlékeztetõ tojásadománnyal megerõsíteni. Nálunk már csak játék a Paniton összetürkezésnek, Háromszéken csokkintásnak nevezett, összeütéssel való piros tojás-feltörés, és játékból nyernek el játékkereplõvel húsvéti tojást.[328] A románoknál ugyanez még rítus: õk a feltámadás utáni elsõ étkezésüket mindmáig összeütéssel feltört piros tojás fogyasztásával kezdik, miközben ezt mondják: Krisztus feltámadott. – Igaz, feltámadott. A kerepelõ nyilvánvalóan a feltámadás elõtt használatos zajkeltõ eszközre emlékeztet, s figyelemre méltó, hogy a mérgezõ Datura stramonium (csattanó maszlag) kórójából készül. A pirostojás halottkultuszhoz kapcsolódása a legegyértelmûbb egy Magyarózdon gyakorolt szokásban: itt húsvétkor kiviszik a temetõbe, ahol virággal együtt az az évben elhunyt halott sírjára teszik.[329] Csíkban nagypénteken és nagyszombaton a templombeli szent sírba kerül piros tojás, ez végül is a Krisztus testét õrzõ „katonáké” (legényeké) lesz. E tárgy jelképiségét egy bukovinai húsvéti locsolóvers így foglalja össze: Váltsák meg leánnyikot / egy szép piros tojásval / Mint Krisztus urunk megváltotta / Széjes e világot vérivel.[330]

A piros tojás a szomszéd népeknél a hintázásnak fontos kelléke volt. Például a munténiai, zãnoagai román fiatalok Szent György napján, akác- vagy eperfán hintázva, a kebelükben egy piros tojást tartottak, míg az arománok kezükben virággal, fejükön kövecskével, zsebükben tojással hintáztak. Utóbbit még nagycsütörtökön festették, és a feltámadási szertartásra is magukkal vitték. „Akinek ilyen tojás van a házánál, azt tûz nem fogja, víz nem árasztja el, tolvajok nem támadják meg, és védve van a betegségektõl.”[331] Caraman szerint e hintázási kellékek analógiás szimbólumok: ilyen alapon a kõ az erõt, a tojás a teltséget, a virág a szépséget biztosítja. A macedo-bolgárok hintázáskor a fejükre helyezett szerelemkeltõ növénykoszorújuk közepébe tesznek piros tojást, hogy ezzel arcuk pirosságát és teltségét biztosítsák. Trnovóban pedig ilyenkor olyan vízben mosakodnak, melybe egy örökzöld növényt és egy piros tojást helyeztek.[332]

A piros tojás szimbolikája tehát az élettel, majd a halál utáni feltámadással kapcsolatos. A piros kukoricacsõ pedig a lakodalom elõrejelzõje.[333] A piros alma a magyar népdalokban elsõsorban a leány, illetve a szerelem, házasság, emellett a hiedelmekben az egészség szimbóluma.[334] A gerenda megrúgása – az érte járó jutalmak: piros tojás, alma, illetve kukorica jelentései szerint – szimbolikus, az õsökkel kapcsolatot teremtõ, életet biztosító, házassághozó cselekedetnek számíthatott.

H3. Míg a „kocsin”, „szekéren” vízszintes irányban való utazás inkább a földi boldogság: anyagi javak megszerzése, szerelem, házasság meg az azt biztosító ima felé vezet, a függõleges irányú a természetfölötti szférával való kapcsolat megteremtésében segíti a hintázót: Vess fel engem ángyomasszony tõgyébe, tetejibe, / Hogy lássam meg Isten tehénkéjit, hogy milyent bornyazott.[335] E szféra eseményeit még álomban lehet látni:Például Azt álmodtam az éjjel, hogy az Isten tehénkéje megborjazott az éjjel.[336] A királyné tehene Isten báránkáját ellette,[337] tarkát, barkát, Isten madárkáját (bazsarkát)[338]az Istennek szent angyalát,[339] Isten báránkáját.[340]Fent tehát ugyanaz történik, ami lent a földön a kis kemence mellett. Az égi mitikus állatszaporulat mintául szolgál a földi gazdaságok számára, kisugárzik a földi anyagi életre. Az újszülött állathoz való szerencsét regölésszerû szerencsekívánatok biztosíthatják: Tartsa Isten, tartsa (továbbig) száz szekér szénával, száz veder vízzel.[341] De túl is mutat azon. Isten báránykájának a születése profanizált célzás Krisztus születésére, mint ahogy keresztáldozatára egy másik szövegrészlet utal. Például: Sárga lábú kiskakas, / Kiszállott a gyöpre, / Gyönge feszületre.[342]Pozsony Ferenc szerint a téli sötétség után „visszatérõ nappali fényt jelzõ kakas Krisztus feltámadásának és második földi eljövetelének szimólumává vált”.[343] Költõi képünk, a feszületre szálló kakas Jézus Krisztus keresztáldozatának értelmére világít rá: a bûnön és sötétségen, a halálon diadalmaskodó új hajnal hasadását, a világosság kezdetét, a feltámadást hirdeti. A (krisztusi?) véráldozat/hajnalhasadás fenségesen kozmikus képe õrzõdött meg a mennyei ellést említõ hintázószöveg egyik parodisztikus részletében: A bélágyi kertekbe / szarkák verekednek / Odaugrik tücsök anyja, / csak agyoncsap egyet. / Csöpp vére csöppenne / Debrecenbe nem férne, / Aranydeszka elhasadna, / Abba beleférne.[344]A törpe és az óriás, az emberalatti és az isteni van itt összekeverve:abszurd lenne a tücsök anyja, a sas, illetve a bíróné által levágott madárban[345] a halálra ítélt Krisztust látnunk, s ugyanilyen abszurd egy csepp szarkavérnek a krisztusi vérhez illõ grandiózus megjelenítése. A paródia (hasonló poétikai eljárásra, a fenséges paródiává süllyesztésére nálunk a 16–17. századból van példa[346]) talán egy egykori – elveszett – misztériumszöveg képeibõl építkezik, hacsak nem éppen a húsvéti hintázás rítusszövegébõl. Még ha különbözõ eredetûek és funkciójúak is a kontaminálódott szövegek, nem véletlenszerûen „apró balatoni kagylók módjára kapcsolódtak”, kontaminálódtak egymással. A szövegek elemzése nyomán ugyanis koherens rendszer látszik kibontakozni.

Találkozás az ég lakóival. Az égbe feljutó hintázóval Isten, Szent Péter és Szent Pál meg az angyalok jönnek szembe: Isten lobogós vagy pedig csörgõs kocsijával utazik,[347] szent Péter és szent Pál szürke vagy fekete lovon nyargal, utóbbiakat az emberek sült hússal várják.[348] Az angyal aranykocsijával jön, hogy felvegye a kislányt aranyfátyolával.[349]

H4. A transzcendens világban negatív szereplõk is vannak. Az angyallal az ördög áll szemben. Attribútuma a füstös fazék,[350] amivel felkapja a fehér fátyolos angyalt,[351]azaz az ártatlan földi kislányt. Vagy pedig a hintázót a tiszta vízbe viszi.[352] Az ördöggel ekvivalensnek tûnõ szereplõk egyike az Isten mögött jövõ[353] vagy pedig a sarkon lakó cigány[354]is, de minden bizonnyal a gonosz szférájába tartozik a toronytetõn lakó kisasszony[355], a falu végi[356], illetve a pad alatti házban lakó szakács vagy Mikulás[357], avagy a túl a Tiszán[358] levõ barát vagy halász[359], illetve egy vízi világbeli koldus[360], aki süt-fõz valamit: hurkát vagy kolbászt, esetleg tésztát, gancát, kukoricát, de nem ad belõle. Nem ismer könyörületet,[361] s emellett ellenséges: pofot ígér a kérincselõnek. Macska is tartozhat hozzá[362] – amit a hintázószövegek egója megöl.[363] Hasonló sorsra jut a koldus háromlábú nagyapja[364],a bakkecske, avagy háromlábú menyecske[365]. Több hiányos szövegbõl nem derül ki, minek a nyakát vágja le az énekes, talán e negatív szereplõét. Az viszont valószínûsíthetõ, hogy az ördögi ellen küzd.

H5. Vízbeugrás. A mondókák egy részében (28) a hõs vízbe kerül. A hinta-palinta kezdetû szövegekben egy kiskatonát (egy esetben kis Katicát) folyóvízbe: Dunába vagy Tiszába ugrásra biztatnak[366].Az égi és a régi, illetve a Dunaés a dunna szavak hangzásbeli rokonsága miatt ugyan felmerül az a lehetõség is, hogy nem is vízbe, hanem dunnába kell ugrania a hintázónak: a játék álomba ringató funkciója ez utóbbit is megengedi, sõt a Vögyél föl az ágyba[367] folytatást is, aminek megfelelõen a lábfejen himbált kisgyermeket ténylegesen az ágyba szokták dobni.[368]Mégisvalószínûsíthetõ, hogy eredetileg vízbeugrásról volt szó, s az is, hogy ez a folyó eredetileg nem régi, hanem égi[369]volt: a hasonló hangzás mellett a felcserélõdés indoka az égi Duna képzet elhomályosulása, valamint a kis/fiatal (katona)//régi/öreg (folyó) közti oppozíció. Mire lehet jó az égi folyó? Egészséget, erõt biztosít, avagy gyógyulást, amint egy nyenyec énekelt mese hõsének, aki hétszer hintázott egy vashintában, s mintha az ég vizébõl ereszkedett volna le[370]? Vagy pedig újjászületést, a feltámadást? Kimutatható-e valamiféle kapcsolat az égi és földi vizek képzetköre közt? Ezt a kapcsolatot a szent idõszakokbeli cselekedetek teremtik meg. Egészség- és szépségvarázsló szándékkal karácsonykor és nagypénteken, lehetõleg napfölkelte elõtt, háromszor megmártóztak földi folyóvízben is, sõt az állataikat is megfürösztötték.[371] A románok Keresztelõ Szent János napján locsolkodni szoktak, a szokás neve: iordãnitul[372]. 1998 vízkeresztjén a román televízió esti híradója szerint egy férfi megfürdött a Duna vizében. A karácsonyi, újévi aranyosvíz, amiben egészségvarázsló célból szokás mosakodni, szimbolikus helyettesítõje Jézus fürösztõvizének,[373] a vízkereszti, illetve nagypénteki víz, akárcsak a húsvéti locsolóvíz pedig Jézus keresztvizének: utóbbit fogalmazza meg egy Székelykeresztúron gyûjtött húsvéti locsolóvers: Most jöttem keresztül nagy hideg havason, / Már tizenöt napja, hogy mindig utazom. / A Jordán vizébõl egy csepp vizet hozék, / Melyben a kis Jézus megkeresztelteték.[374] Mindkét idõszakbeli vízre érvényes, amit Tánczos Vilmos az aranyosvízrõl írt: „...szimbolikus jelentése: Jézus [...] megnyitotta az emberiség számára az élõvizek megrekedt paradicsomi forrását, s aki ilyenkor megmerítkezik benne, az újjászületik általa.”[375]

H6. Vízbehalás. A kiszámolóval kezdõdõ mondókák passzív és tragikusan végzõdõ vízbekerülésrõl: belépésrõl[376] (1 szöveg), belehullásról (3 szöveg), be(le)esésrõl (19 szöveg), belefúlásról (18 szöveg), belehalásról (41 szöveg) szólnak. Vagyis 54 esetben, ami kétharmados arányt jelent, biztos, hogy halálos kimenetelû a baleset.[377] ez a tiszta víz azonban csak esetenként folyóvíz, a Duna vagy a Tisza (34 szöveg),[378] máskor csupán 3 cseber vagy veder melegvíz,[379] egyszer mézeshordó.[380] Utóbbiakba aligha lehet belehalni, tehát itt a vízbefúlás tényét nem kell komolyan venni. Vagyis ezek a szövegek vagy parodisztikusak, vagy metaforikusak.S valóban, általában Mátyás[381] vagy az ehhez hasonló hangzású mátkám[382], a macska[383], illetve a pap leánya [384] jutottak ilyen végre. Továbbá ángyó néni[385], nagyanyó vagy nagyapó[386] esett bele a kútba. Elképzelhetõ, hogy ezekben az esetekben – legalábbis részint – a fagyos természetnek, a télnek a halálára kell gondolnunk, ami egyszersmind a tavasz születését is magában hordozza. A nagy folyók (Duna, Tisza, Maros) vizébe viszont általában ángyomasszony kislánya, egyszer egy mályva, egyszer egy harcsa hal bele.[387] Eszerint tehát a vízbehalás tényét annak személye és körülménye alapján differenciáltan kell értelmeznünk. E kérdés megválaszolása elõtt vegyük számba a kimentés eszközeit.

A kimentés eszközei. A vízbefúlt után Erdélyben leggyakrabban három hangszerrel keltett zenével: síppal (26 szöveg), dorombbal (4 szöveg) vagy helyette dobbal (22 szöveg), valamint szép hegedû- vagy muzsikaszóval, illetõleg nádihegedûvel mennek (5 szöveg), ezekkel húzzák (veszik) ki a vízbõl.[388]

Egy másik mentõ tárgyegyüttes lábbelit és hajat vagy fejrevalót foglal magában. Ezek: a kisasszony papucsa[389], a vénasszony (vénember) bocskora[390], a vénasszony nagy haja[391], fejér bárány szép haja[392], illetve a kisasszony vagy a királylány fátyola[393], valamint az azt megtûzõaranygombú gombostû[394]. További eszközpáros a keszkenõ–ágylepedõ:[395] elõbbi rendszerint selyembõl[396], kivéve, ha ángyó nénit kell kihúzni, mert akkor a keszkenõ sárga, a lepedõ pedig lyukas.[397] Elõfordul még a házi (kézi) keszkenõ (küs ruha), aranyos gyémántos zsebkendõ[398], mely utóbbiakba borogatják, fogogatják, betakarják majd a halottat. Tréfásabb elképzelés szerint 12 szúnyoggal, 13 bolhával, 14 kullanccsal vontatják ki,[399] a vízbe fúlt papleány nyakára pedigkötél, a szarvára vasvilla való.[400] Ez a papleány tehát valami démonikus lény. A holtat vagy a pap háza mögé temetgetik,[401] vagy a temetõbe,[402]csengõ-bongót összekötnek, s azzal összehúzzák[403], vagy aranycsengettyûvel[404], száz arany bugyugós korsóval[405] harangoznak, a torára pedig káposztát fõznek.[406]

Az Alföldön és Délvidéken ángyom asszony Dunába, Tiszába fúlt kislányát leginkább cserepekkel (26 szöveg), csintekkel (18 szöveg), csontokkal (34 szöveg), rongyokkal (1 szöveg), vasdarabokkal (2 szöveg) húzatják ki a vízbõl. Ugyanezek: az összeszedett csintek-csontok[407], a csontdarabok, tört cserepek[408], avagy a két összevert (üres) kis kanta, csupor[409], kétösszekocogtatott boroshordó[410] a harangozás eszközei is.

Ezek a mentõeszközök valóságosan nem tölthetik be a nekik tulajdonított funkciót, legfeljebb 1. mágikusan 2. rituálisan-szimbolikusan, vagy említhetik õket 3. tréfából. Ez utóbbi egyetlen esetben sem kizárt, de csak a szúnyoggal, bolhával, kullanccsal való kimentés esetén nyilvánvaló. Igazolt jelenléte az egész szöveg tréfaként való felfogására utalna, ami azonban feltehetõleg minden esetben másodlagos.

Ad 1. A magyar néphitbõl a felsorolt tárgyak közvetlen, halálból visszahozó funkcióját nem tudom kimutatni. Mégis érdemesnek tartom felsorolni azokat a vonatkozásaikat, amik valamiként a gyógyítással, illetve a szellemvilággal való kommunikációval kapcsolatosak, illetve esetenként olyan etnológiai adatokat felhozni, ahol ez a funkció jelen van.

A moldvai Klézsében a bocskor analógiás alapon a holdkóros ember éjszakai bolyongását megakadályozó mágikus tárgy:[411] a lefekvõ beteg szájához odadöfve ezt mondják: „Akkor kelj fel, amikor ez a bocskor. Akkor beszélj, amikor ez a bocskor.”[412] A haj természetfölöttivel való kommunikáló funkciója fõként természetes állapotábanvalósul meg. Ezért (akárcsak Kínában vagy az ázsiai török népeknél meg a románoknál) a kibontott haj az átmeneti rítusokban való aktív résztvétel, a szenttel való érintkezés (pl. úrvacsoravétel, áldozás), gyász vagy varázslás jele.[413] A román parasztlány testvére keresztjére a saját hajából tûz néhány tincset, s esztendeig vigyáz rá.[414] A románoknál a hajvágás minden átmeneti rítusnak tartozéka. Ugyanakkor a haj gondozásának legfõbb jeles napja a nagyböjt elsõ szombatjára esõ halotti ünnep, Sântoader napja.[415] A rituális hajvágás nálunk is kimutatható. Például a palócok a lakodalom hajnalán levágnak egy tincset az új menyecske hajából, s azt elégetik, miközben õ néhányszor átugorja a tüzet.[416]Mákófalván a koporsóba tett halott hajából vágnak le egy darabot, azért, hogy ha a hozzátartozók közül valaki félne, ezzel füstöljék meg.[417] A magyar néphit szerint a kihullott hajat össze kell gyûjteni s majd a halott koporsójába tenni, de legalább el kell égetni, különben a madarak elviszik, minek következtében az elhunyt a túlvilágról kopaszon jár érte vissza.[418] A litvánoknál egy húshagyókeddi, homályos tartalmú dal szerint a vízre dobott hajjal a kedveshez lehet üzenni, feltehetõen a túlvilágra.[419] A kereszteletlenül elhunyt gyermek csontjai varázserejûek: alkalmasak például minden zár felnyitására, de éppen ezért lidérc õrzi az ilyen gyermek sírját.[420] A tej elvitelében a boszorkányt tövisen és küszöbre szegezett patkón kívül csonttal is meg lehet akadályozni:Peteken (Udvarhelyszék) Szent György napján egy tarisznyába kilencféle tárgyat tesznek, többek közt tyúk-, marha- és juhcsontot s elpusztult báránynak a fülét.[421]A kabala kacsafejre kötözött csontokból és hajszálakból áll, bizonyára ezért hisznek rontáselhárító erejében.[422] Feltehetõleg regenerációs természetet tulajdonítottak nekik. Egy Krisztus-legenda szerint a megvendégelt Krisztus az elfogyasztott bárány minden csontjából eleven juhot teremtett.[423]A haj és csontlélekmentõ, halál szélérõl visszahúzó szerepében való hit ismeretes az obi-ugoroknál. Például istennõjük, Kaltes asszony hajfonatjaival húzta ki az emberek jólétére vigyázó, gödörbe lökött Világügyelõt.[424] Szintén az obi-ugorok „...úgy képzelik, hogy az alvilág ura és szolgái által elrabolt lelket a végsõ pusztulástól csak a sámán mentheti meg, »aki kígyón ülve minden gátnál emberhajból készített hálóval halászik – eközben olyan csónakon halad elõre, mely ember mellcsontjából készül, evezõje pedig vállcsont... «”.[425] A karom pedig a medveének szerint a reinkarnálódás biztosítéka.[426] A zsebkendõ a magyar népköltészeti szövegek szerint mágikusan helyettesíti tulajdonosát: a mesében a hõs bajba jutását adja hírül (mikor kendõm vérrel habzik, a bokrétám hervadozik...).Kiemelt szerepét jelzi, hogy az olvasó és az imakönyv mellett ezt teszikmég be a koporsóba.[427] A koporsó elõtt leterített, majd az istennébe (nevében) adott vászonlepedõ hídként szolgál a túlvilágon: „ráterítik a vízre, s a lélek olyan könnyû és olyan tiszta, hogy azon átmegy, mint a poros úton, s nem süllyed le”.[428] A halott fejéhez terített (vagy a mestergerendára akasztott!) angyalvászonra (kendõre) pedig, madár vagy egér képében, odatelepszik a halott lelke.[429]

A vas, anyagként vagy belõle készült tárgyként, csaknem valamennyi bajmegelõzõ, gonoszelhárító akcióban jelen van, gyógyító szerepben is.[430] Nem összeköt a szellemvilág képviselõivel,hanem éppen hogy elválaszt azoktól.

A magyar szakirodalom a zenével való gyógyítást, amirõl a Gólya-gólya, gilice kezdetû gyermekdal emlékezik meg, sámánisztikus eredetûnek tartja. „A számtalanszor ismétlõdõ monoton zenei elem vad eksztázisba kergetheti a zenét hallgatót. A zenének ezt a tulajdonságát használja fel a sámán, de kihasználják a zenének ezt a tulajdonságát szinte mindenhol” – írja Tari Lujza.[431] Majd kiemeli az idiofon hangszerek: harangok, csengõk s általában a zajkeltés rontáselhárításban játszott fontos szerepét.[432] Valószínûleg elsõsorban az utóbbi indokolja az átmeneti rítusok és a téli napfordulóhoz kapcsolódószokások jellegzetes velejáróját, a fazéktörést is. Tari szerint e szokásokban a dallamjátszó aerofon hangszereknek is kizárólag a zajkeltés a céljuk. „Valószínû, hogy a furulya használata mögött az az atavisztikus (és a természeti népeknél ma is fellelhetõ) élmény áll, hogy a süvöltõ hangszer képes társalogni a szellemekkel, képes létrehozni a társalkodáshoz megfelelõ közeget, sõt elhárítani az ártó szellemeket.”[433] A gyermekmondóka szerint sípval-dobval, tekenõ kalácsval kötötték meg a darvak útját[434] is. E madarak a szakirodalom szerinta másik világ küldöttei, a halhatatlanság szimbólumai.[435] A már említett habajgatás meggyõzõ példa arra a hiedelemre, hogy a furulya alkalmas a halottakkal való kommunikálásra. Erre hangján túl eredete révén is alkalmas lehet. Legalábbis Evseev román kutató szerint számos archeológiai és néprajzi bizonyíték van rá, hogy a távolabbi múltban a sípokat az õsök csontjaiból készítették, szerinte innen ered a sípcsont kifejezés is.[436] Hasonló elképzelésekre utal a magyar jávorfamese is: eszerint a furulyát egy megölt leány hantján nõtt jávorfából készítik. Mindenesetre a rontó erõk maguk is muzsikálnak, sõt a zene keletkezését a néphit az alvilági erõkkel hozza összefüggésbe: a vízi leányok, szépasszonyok, ördögök egyaránt szépen muzsikálnak.[437] Viszont a zörejektõl, zajtól, erõs szagoktól meg az erõs anyagoktól, amilyen a vas, félnek.

Némelyik szövegbõl az gyanítható, hogy a vízbe esett lány kihúzásához szolgáló eszközöket a mentõk természetfölötti lényektõl – amilyen a kisasszony, királyné, vénasszony (boszorkány?), fehér bárány – szerzik be.

Ad 2. A kimentés legtöbb eszköze lakodalmi szimbólum vagy legalábbis a lakodalmi szertartás tartozéka. Így a zsebkendõ a menyasszony jegyajándéka. Ha visszalépne, a legény piszkafára tûzi, s úgy hajt el a háza elõtt. Ha a legény gondolja meg magát, visszaadja a zsebkendõt, azt a leány feldarabolja, s a fára akasztja.[438] A zsebkendõ tehát itt magát a kapcsolatot jelképezi.A lakodalom folyamán zsebkendõt tûznek ki egy magas lehántolt rúdra,sarkában pénzzel, melyért a võlegény elsõ võfélyének joga és kötelessége felmászni: enélkül nem adják ki a menyasszonyt. A belé kötött pénz alevevõt illeti, mint a menyasszony által fizetett váltságdíj.[439] A kontyolást követõ rítusban az újmenyecske az égõ gyertyát zsebkendõvel igyekszik kioltani.[440] A lábbeli és keszkenõ a võlegény nászajándéka, akárcsak a fátyol és gombostû, mely utóbbiak az esketés[441], majd a kontyolás rítusának tárgyi kellékei. Az ágylepedõ a nászéjszaka gondolatát sugallja, a lakodalmi rítus során sor kerül a fazéktörésre[442], s a menyasszonyért természetesenzeneszóval mennek, a lovak fel vannak csengõzve és bokrétázva, a kantárjaikról kendõ és fátyol csüng,[443] s az esketéskor szól a harang. A csont a lakoma mellékterméke,[444] mint ahogy a hordó, korsó, kanta is akkor ürül meg; ezen túlmenõen azonban a rítusokban eddig meg nem fejtett szimbolikus jelentése is lehet.[445] A mondókákban több más, a vízbeesés/kimentés képzetkörétõl független motívum utal lakodalomra. Nemcsak a már említett utazás konkludál afelé, hanem a kiszámolás objektumai: az alma, a láda (a menyasszony bútora, amiben a kelengyéjét viszik,[446] majd a lakodalom során mint a menyasszony elhált szüzességének a szimbóluma[447]), a bugyogós korsó (még a hagyma is elfogadható szexuális szimbólumként[448]). Az alma összetett szimbolikájában (az egészség és integritás, továbbá a termékenység biztosítéka) szintén fontos hely jut a párválasztásnak, lakodalomnak. Nemcsak úgy mint a pártudakolás[449] vagy a szerelemvarázslás kelléke[450], avagy a leánykérés jelképe[451]: az aranyalma megevése az esküvõ során kifejezi az új pár életének eggyéforrását.[452] Amennyiben pedig mind az alma, mind pedig a süveg szexuális szimbólum,[453]a süveg-alma szintagmát felfoghatjuk párosító varázsigeként is. Két szigetközi hintázó így hangzik: Egy láda csattanik, két láda csattanik [...] negyedikben (tizedikben) benne ül a ...lánya. Tégy alá széket / Teríjj alá vásznat.[454]A szöveg egy lakodalmi szokáselemet örökít meg: a menyasszonyt a võlegényes házhoz való érkezésekor „ölben veszik le a szekérrõl, vagy pedig anyósa széket hoz ki, s így segíti le”.[455] Az újasszony võlegényes háznál való fogadásának másik jelképes cselekedete, hogy eléje textíliát terítenek.[456] A lakodalom felé vezetõ jelképes tárgyként fogható fel a gyöngyös vagy virágos ruhadarab ésa bokréta[457] is, mely mondókáink Adjon, anyám, vékát[458](21) kezdetû betétje szerint szintén hosszas elõmunka (gyöngymérés[459], kertfûzés[460], virág-, fõleg rózsanevelés) révén szerezhetõ meg. ez díszíti a legények kalapját, leányok nyakát, papucsát, haját, kebelét[461]. Lánynak való a rózsa, legénynek a bokréta – mondja a hintázóba is átkerült népdalszöveg kezének, kebelének, lájbijának felékesítésére.[462]

A lakodalom fent felsorolt elemeinek többsége a halottkultuszban is jelen van. Egy részük csak a fiatal halott szertartási kellékei közt, mintegy jelezve, hogy a temetés egyszersmind az illetõ halott lakodalma is. A leányhalottat menyasszonyként, a legénytvõlegényként öltöztetik, kibontott hajú leányok, felbokrétázott, illetve keszkenõvel, kendõvel feldíszített legények kísérik ki, zeneszó mellett. A kimentés eszközeinek többsége bármilyen korú halott temetési rítusában jelen van.[463] A halottal, mint említettük, a zsebkendõjét is eltemetik. A moldvai csángók az átmenet jeles helyein: küszöbön, a kapuban, a templomajtóban terítik le a halottas menet elõtt a vásznat. A koporsó kivitelekor cserepet törnek. Csitáron a zsidók a halott szemét tört cseréppel zárják le.[464] Hangsúlyos szerepet kap a vas: ebbõl készült tárgyat helyeznek az elhunyt hasára, így pl. vasalót stb. vagy ami a szövegeink szempontjából még fontosabb: sarlót.[465] Két szigetközi mondókában ugyanis mindenféle további állítás, kommentár nélkül szerepel a szitakötõ, rostakötõ, nádarató sarló.[466]A temetést szintén lakoma: tor követi. Számunkra már egyáltalán nem evidens, hogy a hinta-palintára rímelõ cukros palacsinta, mézes-mázas laposka, túrós puliszka, kukorica gánica sem véletlenül került a hintázószövegbe:legalábbis Propp szerint az oroszoknál a téli és tavaszt fogadó ünnepek folyamán szertartásosan fogyasztott palacsinta és kása, valamint a tésztamadár összefüggésben van a halottkultusszal, az õsök megvendégelésével stb.[467] A láda pedig az archaikus kultúrákban nemcsak kelengyetartó, hanem koporsó is.

 Példáink szerint tehát a víz, a lakodalom és a halál képzete összefügg. Hiányozhat is valamelyik motívum. Például van egy szövegtípus, amelyben nincs szó vízbehalásról, csak zöld erdõben madárkáról, ami után síppal, dobbal nádi hegedûvel mennek.[468] A madár egyszerre jelenthet menyasszonyt[469]és újjászületendõ lelket.[470] A madár nemcsak a szövegben van jelen: a hintaállítással és tojásírással egy idõben, nagypénteken tárgyi mivoltában is elkészítik az asszonyok, tojás testtel, tészta fejjel és papír farokkal-szárnnyal, majd egy évig, a következõ húsvétig a mestergerendára függesztik.[471] A hinta–tojás–madár szimbólumok tehát összefüggenek, jelentésük konvergál egymással. Az ókori görögöknél is nagyjából azonos idõpontban szervezõdött a hintával és a madárral kapcsolatos ünnepség. A már említett Aiora mellett ugyanis „élt egy szokás, mely szerint március elsõ napjaiban a kisfiúk tengelyen forgó, virágokkal földíszített fecskét készítettek fából. Aztán házról házra jártak vele, és ajándékokat kaptak. A madár vagy utánzata ez esetben nem személyes játék, hanem egy olyan kollektív ünnep alkotórésze, melyben az ifjúság kora szerint kijelölt szerepet töltött be.”[472]

A hõsnõ tehát vízbe hal. Aszellemvilág,halál és esküvõ ugyanazon szimbólumokkal van megjelenítve. Ez egy régiesebb, a lélek folytonosságát feltételezõ gondolkodási rendszerre vall, amely szerint a halál egyszersmind égi menyegzõ. A fiatal leányt máig menyasszonyként, a legényt võlegényként temetik el.[473]A Júlia szép leány címû balladánkban mitikus és keresztény jegyekkel díszes fodor fejér bárány mennyei követként készíti elõ a lány égbe távozását. A halott vagy eljegyzett lánynak énekelt román kolindák témája, hogy egy állat (szarvas, ökör), vízben úszva vagy bazsalikomréteg közepén, égi ösvényen gázolva, bölcsõben visz egy gyönyörû leányt.[474] Egy mordvin mitológiai ének szerint a csûrben hímzõ Sztyirjavát Barátnõi hívogatták, / játszani a nagy utcára, / hej, nagy hintára hintázni. / Hej, csalogatták a hintára. / Hej, ahogy felült a nagy hintára, / föllendítették az égig, / lejövet súrolta a földet, / lejövet földnek ütõdött. / Meglátta akkor a Nagy Isten / menyül elvitte magának. Egy másik lányt, Litovát, Mennydörgés Isten a fia, a Villámlás számára ragadta réz láncon függõ ezüst bölcsõvel a mennybe. [475]Egybolgár balladában az égi võlegény, a nap aranyhintán leereszkedik a földre, és elcsábít, elrabol egy szép lányt, majd felemeli az égbe.[476]

H7. De miért hal vízbe a hintázóvers hõse? És ki is ez a hõs? A szövegek egy része vagy a tél végét asszociáló nevû személyt (Mátyás) említ, vagy nagyapót, nagyanyót, netalán éppen macskát[477]. Ezek talán el sem pusztulnak igazán, hiszen többnyire csak három cseber vagy teknõ meleg vízbe esnek bele. S ha mégis, nem biztos, hogy sajnálatra méltóak: a pap macskájának éppen hogy vasvilla való a szarvára, kötél a nyakába. Eszerint a gonosz erõ vagy egyszerûen csak a téli jég, dermedtség pusztult el, a közösség boldogulására. Ezt megünnepelhették zeneszóval, gonoszelhárító cseréptöréssel, olyan lakomával, amibõl csak a csontok meg az üres ivóedények maradtak meg. A tréfás szövegmotívumok a mulatság mókás hangulatát idézhetik fel.

Ám nem mindenik esetben errõl van szó. Sõt lehet, hogy nem is ez az elsõdleges változat. Ugyanis a kiszámolóformulák éppen az ilyen szövegekben torzultak el a felismerhetetlenségig (alamila, alu Mariska, alámindzsa, elõ Anna stb.). Az alföldi és délvidéki mondókák, amelyek aranyalmát vagy süveg almát számolnak, ángyomasszony kislányáról, annak a Dunába, Tiszába fúlásáról szólnak. A kiskatonát érette biztatják a folyóba ugrásra? Vagy egészség- és szerelemvarázslás a cél?[478] A leány vízbefúlása eszünkbe juttatja a kiszejárást, amit az említett lakodalmi és temetési szimbólumok egyaránt valószínûsítenek. Észak-Magyarországon virágvasárnapon ugyanis vagy menyecskének, vagy éppen menyasszonynak felöltöztetett szalmabábut kísérnek ki nagy ujjongás közepette a faluból és dobnak át a szomszéd falu területére vagy bele a vízbe. A kísérõszöveg a böjt kihordására utal: Menj ki, kisze, kiszõce, Jöjj be sódar és gombóca. Béden Nyitra megyében már a behozott zöld ágra és a szokás céljára is történik célzás: Kici vice villõ, Gyüjjön rád a himlõ, Határinkat a jégesõ el ne verje. Róheim a szokást elemezve végsõ fokon török eredetû szlovák párhuzamokat talál, melyek alapján kimutatható, hogy „a vilik tényleg szellemek, mégpedig esküvõ elõtt elhalt menyasszonyok lelkei”.[479] „Sok minden utal a halál és lakodalom, az elmúlás és termékenység közötti kapcsolatra” – fejtegeti a továbbiakban. Egy berbici példát említ, amely szerint abból jósolnak a leányok és legények korai házasságára, hogy kinek a bedobott ruhadarabját sodorja közelebb a parthoz a víz. Szerinte a víz halállal, másvilággal való kapcsolata a születés elõtti magzatvíznek a halál utáni állapotra való kivetítésébõl ered, tehát a bábu vízbelökésének eredeti értelme a megfordított születés.[480] A közösség életének zavartalan menetéért, a jó idõjárásért, jó termésért, sikeres házasságokért áldozatot kell hozni, mégpedig életet kell áldozni. A 2. századi Kínában a vízben élõ istenséghez még igen költséges rituálé keretében „adtak férjhez két leányt”.[481] A magyar népmesékben a sárkány megvonja a vizet a közösségtõl mindaddig, míg egy szûzleányt áldoznak neki. A leányt a kínai történet szerint a császár, a magyar népmese szerint a hõs a szörnnyel való sikeres viaskodás árán megmenti. A kiszejárás során élettelen lénnyel: menyasszonnyal vagy menyecskével helyettesítik az élõ leányt. A három liliomszál nevû kalocsai játék állítólag szintén ezzel az áldozattal kapcsolatos: „Az adatközlõ szerint a nagy víz mellett élõ emberek liliomnyíláskor a falu legszebb három lányát talpig fehérbe öltöztették. A leánypajtások kikísérték õket a vízpartra, ahol eljátszották a vízbedobást. Utána örömükben karikára táncoltak. Így igézték mega vizet, hogy nyáron is szelíd maradjon.”[482] Ez esetben tehát jelképesen hajtják végre az áldozatot. A hintázómondókákban pedig erre csak a verbalitás szintjén kerül sor.

A természetfölöttivel kötött, a halálhoz hasonlító nász a hintán való égbe emelkedés vagy vízbeesés következménye.[483] E mitikus nászt a szintén vízbeesésként, illetve vízen átkelésként elképzelt reális földi házasság helyettesíti. Vagyis a kettõt analóg metaforával írják le. Ilyen, leánynak énekelt hintáztatódalt idéz a bolgároktól Caraman, megállapítva, hogy a hintázás rítusához esküvõi szimbólumokat adaptáltak: miközben Drãgana hintázik, a parton egy juhász a juhait õrzi: ...A kötél elszakadt / Drãgana a tenger közepébe esett, / Beleesett és majdnem megfulladt. / A pásztor azonban beleugrott a vízbe, / Kimentette a partra Drãganát, / És hazavitte magához. Ezután összeházasodnak. Más változatokban a hintából a Dunába esõ hõsnõt menti ki a legény. Tehát ez a hintázó a leány „megmentõjével való házasságot szimbolizálja”.[484] Talán ezért (is) kell a mi hintázóénekeink kiskatonájának is vízbe ugornia, és ezért hajlik vagy hullik le a kertben nevelt piros rózsa, fehér rózsa ága[485]az ugrása következtében.Több román és magyar népdalban szintén szó van vízen átkelésrõl vagy vízbe ugrásról, a túloldalt lakó vagy a vízbe esett kedves kimentése, illetve megszerzése, a szerelem beteljesülése érdekében.[486] Mindezekben már nincs halálkép, csupán egy olyan veszélyhelyzet, melynek megoldása boldogsághoz vezet. A vízbeesés/kimentés képzete a szerelemmel/lakodalommal kapcsolatos,akárcsak a fiatalság egyik kedvelt párválasztó játéka, a Kútba estem, ki húz ki, melynek lényege a csókkal való kihúzás.[487]

Az élet és szükségletei meg a halál oppozíciója volt az alapgondolata agörögök hintaünnepeinek is. Az Aiora eredeti célja Érigóné, illetve az átka nyomán õthalálba követõ attikai leányok áldozatának (valamennyien fára akasztották magukat) a jelképes akasztással (hintázással) való felváltása. Érigóné megölt apjának, Ikariosznak a halálát akarta megbosszulni tettével és átkával. Nyomravezetõje Maira nevû kutyája volt, aki kikaparta a holttestet. Ikarioszt pásztorok ölték meg, mert azt hitték, a bor,amivel megrészegítette õket, méreg. A pásztorok a tengeren túlra menekültek, de felkutatták és felakasztották õket. Az áldozat a borkészítõ kultúrhérosznak, Ikariosznak és végsõ soron a bor Istenének, Dionüszosznak szólt. A hintaünnepkor maszkok lengtek a fenyõfán.[488] Itt tehát a gyümölcs és fenyõfa, az emberek javát szolgáló bor és az ezért vállalt, majd felváltott emberáldozat képe áll szemben. Graves egy további értelmezési lehetõséget is felkínál: tekintve, hogy Mairának Hekabét, a halál istennõjét nevezték el, miután kutyává változott, az Érigónénak és Ikariosznak bemutatott italáldozatokat neki szánták. A völgyet viszont, ahol a szertartást rendezték, Dionüszosznak nevezték. „E mítosz alapja az a szokás lehetett, hogy a marathóni pásztorok minden évben feláldoztak maguk közül egyet az Érigónénak nevezett istennõnek.”[489] A lengõhinta és az öngyilkosság motívumai más forrásokban is felbukkannak. Így a görög Phaidra történetében, aki viszonzatlan bûnös szerelme következtében felakasztotta magát, „s azt beszélték, az Alvilágban egy fán függõ hintán himbálózótt föl-alá, játékosan utánozva saját halálát”.[490] Több kutató szerint Phaidra egy égei földtermékenységi istennõ örököse, akinek öngyilkossága a vegetációs ciklusok váltakozásának megfelelõ újjászületésben nyeri el értelmét.[491] A moldvai és bukovinai románok, eredetmondájuk szerint a Jézust eláruló Júdás bûnhõdésének emlékére hintáznak: „A fára akasztott Júdást a szél három napig ringatta [...] Ezért gyûl össze a nép, hogy megemlékezzék arról, hogy járt Júdás.”[492] Mindezekben a szent történetekben sok a közös elem, noha ezeknek egyszersmind a transzformációit, transzponálódásait is megfigyelhetjük. Júdás, ha nem saját kezûleg gyilkolt is, mint az Ikarioszt megölõ pásztorok, bûnös volt az ártatlan vér kiontásában.[493] Ikarioszt is, Jézust is megölték, elõbbit a borért, utóbbit, aki tudatosan áldozta fel életét, erkölcsi tanításaiért. Viszont áldozata, az emberiség megváltására megtört teste és kifolyó vére szimbólumául Krisztus is a kenyeret és bort választotta. Az Aiora esetében az étel- és italáldozattal egybekötött hintázás, a keresztény tanok szellemébena bûnöktõl való megtisztulás állapotában megismételt kenyér- és boráldozat végsõ értelme a haláltól való megváltás, a természet ciklikus újjászületése mintájáraa halál legyõzése, a feltámadás és az örök élet.

A hinta tehát a szférák és létállapotok között közlekedõ eszköz, mely által meg lehet halni, és új életet lehet nyerni. A hinta alkalmas a gonosz elpusztítására. Nemcsak a mondókák szövege szerint ölik meg a vízen túli „Mikulást” vagy a macskáját. Egy marosszentkirályi cigány mesében a hõs a megjavulni nem hajlandó gonosz rablókat két cserefára láncból kötött ülõszékes hintával pusztítja el: „Felült mind a huszonnégy rabló a hintára. Mikor egyszer meghintáztatta õket, mind a huszonnégyet a Fekete-tengerbe dobta. Akkor õ mit csinált? A leányról levágta a bilincseket.”[494] A nemkívánatos, szörnyetegszerû kérõt is, másképp védekezni nem tudó menyasszonya próbaként hintázásra ítéli: „Hazaértek, az Ólomfejû barát (aszt mondja): »No, szívem, mos má esküggyünk!«, aszongya (Világszépasszonya): »Aki énvelem mög akar eskünni, az hét esztendeig hintájjon!« Kapta az Ólomfejû barát, hintált. Akkor a hét esztendõ elgyütt. »No, most már esküggyünk, szívem!«»Még aki énvelem akar eskünni, hét esztendeig tajicskán tojogájjon, hét esztendeig böcsõbe ringázzon!«”[495] (Kiemelés az eredetiben.) Egy szamojéd hõsének szerint szintén hintáztatással akartak próbára tenni egy kérõt, az azonban nem rettent meg: Megragadtam estemben, / Megmarkoltam a vashintát, / hajítottam a tengerbe, / repült süvítve a habokba.[496] A hinta kerülhet a gonosz birtokába, ez esetben ellenséges eszközzé válik. Ilyen esetben a szamojédoknál tenger túlsó partján 14 óriás ártatlan embereket hintáztat.[497] A hintáztatás célja lehet a rivális megbetegítése,[498] a kötél elvágása, majd a hintázó elnyelése, megölése.[499] A hinta alatt embercsontok kandikálnak, sok friss csont villog elé.[500]Ahétszeri hintáztatás hatásos, fõképp, ha áldozati ráolvasás is kíséri. Ám a hõs keze nyomán a hintát tartó vörösfenyõk ezer szilánkra törnek, végezve a tulajdonosaival is.[501] A gonosz és jó versengésébõl: ki vágja el elsõként a kötelet, a pozitív hõs kerül ki gyõztesen.[502]

A hintát a ket mítosz szerint az Ég (Esz) isten rendelte vejének, az ereje fogytán levõ Föld fiának, hogy kövesse égbe emelkedett feleségét. Ez esetben vitatható, hogy életet vagy halált nyer-e általa. A görög mitológiában Zeuszt az anyja fára akasztott aranybölcsõbe rejtette el Kronosz elõl,[503] a haláltól óva így meg.Egy szamojéd mítoszban a hõs hétszer hintázva, a hetedik nap, a hetedik, magától ringó hintába ülve visszanyeri egészségét.[504] Más ket mítoszok szerint hintán ringatják életre az élettelen tárgyakat, például a cserépkorsót meg agyagbábut, illetve a libatrágyát, és ismételt ringatással keltik életre a halottat.[505]

A hinta sokszoros mitorituális jelentéseit és funkcióit,[506] isteni aspektusát – merthogy az égit mintázza[507] – a makro- és mikrokozmosz ritmusaihoz igazodó szimbolizmusának köszönheti. A Rig Véda, akárcsak egy igen elterjedt bolgár ballada szerint a nap aranybölcsõn tette meg hajnaltól alkonyig tartó útját.[508] A hinta a ciklikus váltakozásnak és a lélegzésnek a metaforája, a hinduk szerint az életáramok – légzés, anyagcsere, általános energia – felidézõje.[509] Ezért a hintaünnep idõszaka a yang emelkedõ szakasza, a tavasz.[510] A szent györgy-napi hinta az égi arany naphinta földi másaként szimpatetikusan segíti elõ a természet megújulását, ígéri az ember legalapvetõbb problémáinak megoldását.

*

A hintázás költészete révén tehát egy archaikus, a nyugati emberénél boldogabb világképbe nyerünk betekintést. Érzékelhetjük annak egységét és dialektikáját: belefér az élet a maga problémáival, és belefér a halál is, mely a földinél harmonikusabb életként jelenítõdik meg, egy – az embernél tökéletesebb – isteni személlyel kötött nászként, ami egy új, másik, talán boldogabb, beteljesüléssel gazdagabb (égi vagy földi) létre nyit kaput. Itt lent hasonló boldogságot csak a megszentelõdött élet nyújthat. Ezt a megszentelõdést szolgálja a szent idõszak égi hajója, a hinta, mely kapcsolatba hoz az ég és pokol erõivel, segít hinnimegfogalmazott vágyaink teljesülésében, segít valóságos és szimbolikus áldozatvállalásainkban.Segít hinni abban, hogy a nálunknál hatalmasabb erõket rítussá szelídített áldozattal is megszelídíthetjük. Ez a még pogány kori rítus a kereszténységgel párhuzamosan, egyes mozzanataiban abba beleépülve kínált megoldást az ember legalapvetõbb problémáira.

A magyar hintázóhagyományok korunkra – Aries szavaival élve – elszakadtak a költészetükön még átsugárzó vallási szimbolikától,elveszítették közösségi jellegüket, világivá és individuálissá váltak.[511] Magam e közösségi világképet szépnek látom: hiszem, hogyrekonstruálásával a humánumot szolgálom.

 


[1] Ezt egy árvaházi kisgyermek meg egy elmekórházban szenvedõ beteg példáján figyeltem meg: mindketten az ágyon ülve, felsõtestük elõre-hátra ingatásával nyugtatták magukat. Elõbbi mozgása üteméhez igazította a riadalának hangot adó, meg-megszakadó sírását is. Szilágyi N. Sándor: Örökségünk, a gyermekkor. = Szemünk fénye. A Hét Évkönyve. Bukarest, 1986. 82–83) szerint a ritmus harmóniaként való érzékelése visszavezethetõ magzati állapotbeli, tudat alatt õrzött élményeinkre: édesanyánk meleg, tápláló, biztonságot nyújtó méhében hallottunk elõször szabályosan ismétlõdõ hangokat, az õ szívverését, a magzatvízben érzékeltünk elõször kellemes ingamozgást.

[2]Az ezoterikus irodalom, bizonyára ebbõl a ténybõl, azt a következtetést vonja le, hogy „a ritmus minden élet alapmintája. Ha elpusztítjuk a ritmust, az életet pusztítjuk el. Az egyik pólus a másikból él [...]. Csak a halálon keresztül érjük el az életet” (Deftlefsen, Thorwald: A sors mint esély. Bp. 1999. 47). Tanulmányom végkonklúziója, hogy ez a gondolat az archaikus kultúrák szellemiségét is meghatározza.

[3]E felismerést a magyar hintázási hagyományokról írt eddig legteljesebb tanulmány szerzõje is idézi: Kriston Vízi József: Hintaformák és a hintázás szokásai Közép-Kelet-Európában. = Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében. Kecskemét 1988. 167.

[4] Mészöly Gedeon: A kidei Hintó-mezõ nevének és a hínár szónak eredete. Nép és Nyelv I(1941). 231–232. Ezen a – ringó avas nádtörmeléket élõ növényzettel átszövõ – terjedelmes tutajon, melyet kaszálóként vagy legelõként hasznosítottak, csak a helyi jártassággal rendelkezõk mozogtak otthonosan, ám egyetlen hibás mozdulat esetén õket is elnyelhette az ár.

[5] Bakos József: A szeg köznév alak- és jelentésváltozatai hely- és személyneveinkben. = Névtudományi elõadások. II. Névtudományi Konferencia. Budapest 1969. (Szerk. Kázmér Miklós és Végh József). Nyelvtudományi Értekezések 70. sz. Bp. 1970. 51. A szerzõ Kiss Lajost idézi. Az adatra és arra, hogy az ingólápon járás a hintázáshoz hasonló érzetet kelt, Csomortáni Magdolna hívta fel a figyelmemet, amiért ezúton mondok köszönetet.

[6] Szabó T. Attila: A kalotaszegi helynévanyag vízrajzi szókincse. = Nyelv és település. Bp. 1988. 196. További példák Szilágyságból, Mezõségrõl és a Nyárádmentérõl az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárban (ezután SZT): hintó, hintós címszó.

[7] A hintó fogalomra Calepinus latin– magyar szótára 1585-bõl. (Bp. 1912.) a liburnum, lektika és pilentum szavakat adja meg. Ugyancsak nála, a liburnum magyar megfelelõi: ¢ladik¢, ¢folyó¢, ¢hajó¢; míg a pilentumé: ¢kólya’, ¢hintó’.

[8] Mészöly Gedeon: i.m. 229–230.

[9] I.m. 230. A forogva roncsolás kettõsen indokolja a tárgy fogalmához kapcsolódó alvilági asszociációkat.

[10] Az emberszabású majmokra is jellemzõ ösztönös gesztust kulturális ténnyé a hozzá kapcsolódó képzetek, szokásrend és szövegek teszik.

[11] A Nicolae Iorga által közölt, 1778-ból származó leiratot idézi Pamfile, Tudor: Industria casnicã la români. Buc. 1910. 469–470.

[12] Kriston Vízi József: i.m.

[13] Becslésem szerint mind a publikált, mind a kéziratos dokumentációnak kb. 75–80 százalékához jutottam hozzá.

[14] Az archívumokból, illetve kéziratos gyûjtésekbõl származó forrásokra az alábbi rövidítések plusz leltárszámuk alapján hivatkozom: A Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Folklór Archívuma (KFA), a budapesti Zenetudományi Kutatóintézet Archívuma (ZKI), a Magyar Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattára (EA), a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Síppal-Dobbal elnevezésû erdélyi játékgyûjteménye (SD), egy zentai archívum (ZA), a Kriza János Néprajzi Társaság archívuma (KJNTA), a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv- és Kultúra Tanszékén õrzött államvizsga, illetve fokozati vizsgai dolgozatok (BBTEM), valamint Keszeg Vilmos Torda vidéki gyûjtése (TGY). Itt mondok köszönetet Barsi Ernõnek, Bodor Anikónak, Ion Cuceunak, Faragó Józsefnek, Keszeg Vilmosnak és Lázár Katalinnak, akik hozzájárulásával sok fontos szöveget megismerhettem.

[15] A népdalokban elõforduló motívumok vizsgálatához Demény István Pál a kolozsvári Folklór archívumban õrzött, 4700 tételes számítógépes népdal adatbázisát használom fel (ezután: KFADIP plusz az archívumi leltárszám).

[16] Ezek jelentõs részét Demény István Pál tárta fel és bocsátotta a rendelkezésemre.

[17] Bennem is felmerült a kétely: módszertanilag nem vitatható-e a különbözõ helyekrõl származó források mozaikdarabkáinak összefüggõ egésszé való összeillesztése. Felbátorít rá az a tény, hogy e törmelékek összeilleszkednek, és a más régiesebb kultúrákban is jelen levõ rendszerekhez hasonló együttest alkotnak. Mivel esetleges, hogy egy funkcióját veszített rendszer törmelékeibõl hol és mi maradt fenn, minden jelentõsnek tûnõ survival elemet bevonok a rekonstrukcióba, még ha ezek egy része homológ is egymással, vagyis ugyanannak az ideának a kifejezésére egyik helyen az egyik, másikon a másik konkrét kulturális formát használták fel. Elképzelhetõ, hogy ugyanezek az elemek más összefüggõ rendszereket is kiadhatnak. (Vö. Eco, Umberto: A rózsa neve. Bp. 1994.) Annyi biztos, hogy igyekeztem a tudományosság játékszabályait betartani.

[18] Gazda Klára: Gyermekvilág Esztelneken. Bukarest 1980. 173; Seres András: Barcasági magyar népköltészet és népszokások. Bukarest 1984, 174; Lábadiné Kedves Klára: Gyingyet‑gyöngyöt asszonyának. Drávaszögi (alfalusi) népi mondókák és gyermekjátékok. Eszék1989. 30.

[19] Pl. Borsai Ilona és Kovács Ágnes (összeállította): Cinege, cinege, kismadár. Bp. 1975. 52; Matijevics Lajos: Tíz, tíz, tiszta víz. Jugoszláviai magyar népi mondókák. Újvidék, 1976. 15; Gágyor József: Megy a gyûrû vándorútra. Gyermekjátékok és mondókák. I. Bratislava 1982. 433.

[20]Borsai Ilona és Kovács Ágnes: i.m. 57.

[21] A térden höcögtetés, valamint a nyakban lovagoltatás általánosan ismert, máig gyakorolt játékos szokás az egész magyar nyelvterületen. Pl. Gágyor József: i.m. 433–438. Csíkszéken az apja térdén, nyakán játszó kisgyermekre azt mondják: csingolyázik.

[22] Borsai Ilona és Kovács Ágnes: i.m. 50; A Magyar Népzene Tára I. Gyermekjátékok. Sajtó alá rend. Kerényi György. II. kiadás, Bp 1957. 75. – (ezután: MNT); Burány Béla: Gyermekjátékok és mondókák az apró gyermekkorban. Létünk. Újvidék 1996. XXVI/3–4. 20; Bakos József: Mátyusföldi gyermekjátékok. Bp. 1953. 18.

[23] Lábadiné Kedves Klára: i.m. 300; Borsai Ilona és Kovács Ágnes: i.m. 57.

[24] Borsai Ilona–Hajdu Gyula–Igaz Mária: Magyar népi gyermekjátékok. Bp. 1977. 14–15.

[25] Barsi Ernõ: Népi hagyományaink iskolai és amatõr színpadon. Gyõr 1995. 45; KFA 0732; ZKI 55901.

[26] A bölcsõ és hinta összefüggését a magyar szakirodalomban legteljesebben kifejtette: K. Csilléry Klára: A magyar népi lakáskultúra kialakulásának kezdetei. Bp. 1982. 31–34, 111–146, illetve uõ: A bölcsõ. = Paládi-Kovács Attila (a szerkesztõbizottság vezetõje): Magyar Néprajz (ezután MN) IV. Életmód. Bp. 1997. 407–414. Észrevételeit Kriston Vízi József: i.m. 167. is idézte.

[27] A hinta alternatív megnevezései e nyelvben: az indulatszóból képzett huþa, huþuluº, þuþuluº, a þiþeche, továbbá a forgás mozzanatát kifejezõ scrânciob, dulap, învârtitoare, vârtej, zdrânca. Ez utóbbiak tehát eredetileg forgóhintát jelentettek. Marian, Simion Florea: Sãrbãtorile la români. Buc. 1994. II. 213–215.

[28] Pl. a barcasági csángóknál „régen a gyermeket a szoba gerendájára kötött, erre a célra készített teknõben vagy fakeretre helyezett kenderzsákból készült hintóban, azaz hintában, illetve csingában tartották, és zsinórral húzva ringatták.” Seres András: i.m. 414.

[29] K. Csilléry Klára: i.m. 112.

[30] Az obsitos = Csudatáska. Eredeti székely népmesék. Gyûjtötte és feljegyezte õket Õsz János. Bp. 1941.

[31] Demény István Pál: „A vízen átkelés” motívuma a román és a magyar folklórban. = Táltosok, kerekek, lángok. Csíkszereda 1999. 120–121. 46 vizsgált szövegbõl 17-ben faágon, 10-ben gyümölcsösben csüng a bölcsõ, egyszer az égbõl függ alá. Marian, Simion Florea: Înmormântarea la români. Buc. 1995. 151.

[32] Sztyirjava = Bereczki Gábor: Földisten lánykérõben. Bp. 1982. 287–289. Persze e dilemma eldöntéséhez eredetiben és nem fordításban kellene olvasnunk a szöveget.

[33] További ket és obi-ugor példák: Ivanov, V. V.: Obi-ugor és ket folklórkapcsolatok. = Nyelv, mítosz, kultúra. Bp. 1984. 216–219, illetve Vogul Népköltési Gyûjtemény. Munkácsi Bernát hagyatékának felhasználásával közzéteszi Kálmán Béla. III./2. Bp. 1952. 181. (ezután VNGY).

[34] Lábadiné Kedves Klára: Barkócakoszorú. Eszék 1984. 52.

[35] „Hol függenek a hintók jobban pántszíjakról...” Szarvas Gábor–Simonyi Zsigmond: Magyar Nyelvtörténeti szótár. Bp. 1890, hintó címszó.

[36] K. Csilléry Klára: i.m. 1997. 407–410. szerint a rögzítetlen leplek még nem tekinthetõk bölcsõnek. A legkorábbi szilárd bölcsõfélének, a teknõbölcsõnek elsõ ábrázolása Ciprusról, a Kr.e. 2. évezredbõl való. A teknõ- és kéregbölcsõk kialakulása a helyváltoztató életmóddal, nemkülönben éghajlati tényezõkkel magyarázható. Míg a kéregbölcsõt a nomád kultúrák kedvelték, a többfunkciójú kosarak, majd kivájt teknõk inkább a földmûves kultúrák tartozékai. Ókori civilizációs újítás a talpas bölcsõ. A teknõ formára kialakított bölcsõket – noha a teknõ szó török eredetû – a magyarság feltehetõleg a mai hazájában kezdte alkalmazni, akárcsak a talpas bölcsõt, igazodva ezzel a középkori európai gyakorlathoz.

[37] Hagyományõrzõbb területeken, így a bukovinai székely telepeken, továbbá Erdély-szerte e tárgyak saját készítésû formában az 1950-es évekig voltak általánosan használatban. A mai kulturális sokszínûség a hintafélék használatában is megfigyelhetõ: a házi készítésû, kis- és nagyiparilag gyártott, valamint rugóval vagy motorral hajtott formák bármelyike elõfordulhat.

[38] Gyimesben „öreg fenyõfák 5–6 méteres lehajló ágaiból egyet elkapnak, lehúzzák, majd visszahõkölve nekilendülnek és 6–7 métert repülnek”. Ennek a szórakozásnak a neve: faág hintázás. Tankó Gyula: Gyermekvilág Gyimesben. KJNTA 388/99.

[39] Barsi Ernõ: Népi hagyományaink iskolai és amatõr színpadon. Gyõr 1995b. 141. Dióspatony, Pozsony vármegye (ezután: vm.). Az adatok lelõhelyének besorolásakor a néprajzi szakirodalomban szokásos módon, az 1913-as helynévtárban szereplõ megyebeosztást követem.

[40] „Egy erõs, kampós faágat felakasztottak egy nagy fa lehetõleg vízszintes ágára, és azon hintáztak.” Lázár Katalin: Népi játékok. Bp. 1997. 103.

[41] Másika Szegedrõl származik. Új Magyar Tájszótár  (ezentúl ÚMTSZ) (fõszerkesztõ: Lõrinczy Éva). Bp. 1979–1992. hindacímszó. Lásd még Csete Balázs: A jászkiséri gyermek élete születéstõl házasságig. Szolnok 1993. 221. Léghinta (20. ábra).

[42] Lábadiné Kedves Klára: i.m. 1984. 52.

[43] Idézi Chevalier, Jean–Gheerbrant, Alain: Dicþionar de simboluri. Buc. 1995, leagãn (2). címszó, illetve Evseev, Ivan: Dicþionar de magie, demonologie ºi mitologie româneascã. Timiºoara 1998, leagãnul címszó.

[44] Rigmány, Maros-Torda vm. Orbán Ildikó: Székelykövesd, pünkösdi szokások. KJNTA 190/98.

[45] Babosdöbréte, Zala vm. Lázár Katalin: i.m. 1997. 103.

[46] Hétfalu, Brassó vm. Seres András: i.m. 174.

[47] Nagyrozvágy,Zemplén vm. Balabás Klára: A családi nevelés hagyományai Nagyrozvágyon. = Néprajzi Dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyébõl. (szerk. Viga Gyula). Miskolc, 1981. 186–187. Valamennyi név az igévé képzett formája is használatos a hintázás megnevezésére. További nevei: lóbba, lóbita, lóginya szintén a lengés tényére utalnak. Kriston Vízi József: i.m. 167.

[48] Pl. Halászi, Moson vm. Barsi Ernõ: Daloló Szigetköz. Pécs 1995a. 160.; illetve Székelydálya, Udvarhely vm., Gergely Gizella szíves közlése.

[49] Hévizgyörk, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. Hintalan László–Lázár Katalin: Gyermekjátékok. Hévizgyörk. Szentendre 1980. 54; Tápé, Csongrád vm. Török József: Gyermekjátékok.= Juhász Antal (szerk): Tápé története és néprajza. Tápé 1971. 795; Szaján, Torontál vm.: Törköly István: Régi szajáni gyermekjátékok. Létünk XXVI/3–4. 1996. 83. A munténiai románok szintén eper- vagy akácfán hintáznak. Marian, Simion Florea: i.m. 1994. 216.

[50] A Maros megyei Rigmányban pl. Rákóczi cserefájára. Balogh Béláné: Tavaszi népszokások Rigmányban. KJNTA 084/98. Továbbá Marosszentkirály, Maros-Torda vm.: Narancskirály. = Zöldmezõszárnya. Marosszentkirályi cigány népmesék. Nagy Olga (gyûjtése). Bp. 1978. 129.

[51] Gyimesközéplok, Csík vm. Saját gyûjtés.

[52] Karagièra hivatkozva Caraman, Petru: Legãnatul ca muncã ºi ritual în folclorul artistic, mai ales la popoarele din orientul ºi sud-estul Europei. = Studii de Etnografie ºi Folclor. Iaºi 1997. 103.

[53] I.m. 104–106.

[54] Coman, Mihai: Izvoare mitice. Buc. 1980. 131. szerint a román kolindák hímzõ nagyleányának a bölcsõjét/hintáját szent fa tartja, mely isteni erõket, vitális energiákat sûrít magába.

[55] Szószvai Lahanakko = Lehtisalo, T.: Juraksamojedische Volksdichtung. Mémoires de la Société Finno-Ougrienne. 90. Helsinki 1947. 56. 150. sor.

[56] Kercsa-ju gazda. = Bereczki Gábor: Földisten lánykérõben. Bp. 1982. 386.

[57] Ivanov, V. V.: i.m. 219.

[58] Demény István Pál: A nyenyec (jurákszamojéd) hõsi epika. Kézirat. 1984–1999, forrása: Castrén, M. A. (gesammelt von): Samojedische Volksdichtung. Herausgegeben von T. Lehtisalo. Mémoires de la Société Finno-Ougrienne 83. Helsinki 1940. 5. sz. tádieibcoja.

[59] E kérdésre alább visszatérünk.

[60] Lásd alább a cserkabala–ördögló szinonímákat is.

[61] Caraman, Petru: i.m. 109.

[62] I.m. 107.

[63] Marian, Simion Florea: i.m. 219. Itt jegyzem meg, hogy e fogalom magyar oklevélben 1211-ben fordul elõ elõször, és a szövegkörnyezet azt sejteti, hogy ez a fa zöld erdõben állt. Szamota István–Zolnai Gyula: Magyar Oklevél Szótár. Bp. 1902–1906, hindó-fa címszó.

[64] Kb. 60 éves. Bizonyára azért, mert mind a létra, mind a hinta a függõleges irány különbözõ pontjai közt teremt kapcsolatot. A sarkadkeresztúriak (Bihar vm.) hite szerint a padlásajtó mellett hagyott létrán éjszaka szellemek közlekednek. Bondár Ferenc: Sarkadkeresztúr néphite. Folklór Archívum (ezentúl FA) 14. 1982. 22/217. Az üresen ringatott hintában vagy bölcsõben szintén a rossz szellem ringatózik. Következménye: meghal a kisgyermek. I.m. 63/741. A létra az átmeneti rítusok fontos szimbóluma. A román halotti kalácsok egyike létra alakú, azt tartják, hogy azon megy fel a lélek a mennyországba. (Saját gyûjtés Zaboláról, Háromszék vm.) Szimbolikusan a magasba és a mélybe (vízbe) juttatják vele az inaktelki (Kolozs vm.) magyar võlegényt is: miután hosszas keresés után az elbújt võlegényt megtalálják, „a võfélyek... párnára fektetik, s rákötözik a létrára. Nagy vigadozással indul meg a menet a falu központjába, a község kútjához. Ott leteszik a [...] a võlegényt, s a menyasszonyt kezdik ijesztgetni, hogy a võlegényt bedobják a kútba. Többször feldobják, létrástól együtt. Végén kezdik eresztgetni a kútba. Néha, ha olyan kedvük van, majdnem teljesen beeresztik a kútba. A menyasszony ijedten ígér bármit, csak a võlegényt kiszabadítsák. Megkezdõdik az alkudozás: a võfélyek feltételeket szabnak: csókolja meg a võlegényt, így, ahogy fekszik a létrán, ötvenszer. Végre is hajtatják nagy kacagás közepette. Követelik, hogy mást is adjon, alkudoznak. Végül 20–30 liter borban egyeznek.” KFA 02637. (kiemelések tõlem). A szokás szimbolikusan más dimenziókba helyezi át az érintettet.

[65] Gáspár János: Kerekecske dombocska. Bukarest 1977. 54.

[66] Hintalan László–Lázár Katalin: i.m. 54; Gazda Klára: i.m. 243.

[67] Pl. Gyimesközéplok, Csík vm., saját gyûjtés.

[68] Kriston Vízi József: Adalékok a bukovinai székelyek játékkultúrájáról. Forrás XVII(1985). okt. 38; Makfalva, Maros-Torda vm., saját gyûjtés.

  [69] Székelydályán (Udvarhely vm.), Délvidéken és Gyimesben (Csík vm.) is kimustrált, de még e célra megfelelõ szakítószilárdságú nyomórúd-leszorító (vontató) kötélbõl. Gergely Gizella szíves szóbeli közlése; Törköly István: i.m. 83.

[70] Pl. Gyimesben nagy fakötõ (huzató)láncból.

[71] Feltehetõ, hogy az állattartó és vadásznépek bõrszíjból kötötték. Erre utal a románok hiedelme, miszerint a hinta Júdás akasztószíjára emlékeztet. Marian, Simion Florea: i.m. 219.

[72] Oneºti, Bákó m. KFA 01; Makfalván (Maros-Torda vm.) a csûr szarufát tartó gerendájának mind a kinti, mind a benti szakaszára akasztottak hintát. Saját gyûjtés.

[73] Pl. a gyermekágyas anya negyven napig, a kiavatódásig, vagyis egyházi áldásban részesülésig nem léphet ki a kapun, mert tisztátalanságával jégverést hoz a határra. Bosnyák Sándor: A moldvai magyarok hitvilága. FA 12. 1980. 192. A lakodalmasok a menyasszonyos, illetve võlegényes ház kapuján csak szövevényes rítusok betartása árán léphetnek be. Pl. Seres András: Moldvai magyar lakodalmi szokások. Néprajzi Látóhatár III/1–2. 105; Balázs Lajos: Az én elsõ tisztességes napom. Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson. Buk. 1994. 121. A boszorkány a tej zsírjának az elvitelére a következõ tanácsot adja: „mindenütt üsse meg a kaput, s mondja: innen is egy kicsit”. Szék, Szolnok-Doboka m. FAL 02117.

[74] Fehér Zoltán: Bátya néphite. (szerk. Hoppál Mihály). FA 3. Bp. 1973. 36.

[75] Virt István: Halállal kapcsolatos szokások és hiedelmek Zoboralján. FA 17. 1987. 35/271; Uõ: Halottas szokások és hiedelmek a Baranya megyében élõ moldvai csángóknál. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34(1989). 228.

[76] Chevalier–Gheerbrant a hintaállványról ezt írja: „Ha feltesszük, hogy a portikusz egy torana – bejárat és kilépõ a világból –, ez a ritmus az élet és a halál, a kiterjedés és visszaintegrálódás, az evolúció és involúció egyetemes ritmusa.” i.m. 202.

[77] Graves, Robert: A görög mítoszok. Bp. 1970. 416. Feltételezhetõ, hogy e madarak lélekjelképek.

[78] A román szakirodalom említi még a posztót, illetve a szûrt. Marian, Simion Florea: i.m. 213.

[79] „A legény megkérdezte: gyertek, melyik ül fel az ölömbe? Amelyik fel mer ülni, féltek, hogy igen megveti a legény, s nehogy leessen.” (Timár Viktorné, született 1941-ben, Hidegség.)

[80] „Aki a fecskefészket leveri, annak meghal a felesége. Özvegyen marad. Újra köll neki nõsülni.” Bátya, Bács-Kiskun vm. Fehér Zoltán: i.m. 31/204/c. „A fecske fészkit nem szabad elrontani, mert felgyújtja a házat, gyufa van a szárnya alatt.” Pusztina, Bákó m.; Bosnyák: i.m. 12. Isten madaraként a betegnek egészséget, nászházba repülve az új párnak állandó boldogságot hoz. A legény ablakára szállva szerelem hírnöke, a házra szállva a szerencse biztosítója. Dr. Wlislocki Henrikné: Jósló állatok a kalotaszegi néphitben. Ethn. 3(1892). 52; Nagy József: Hegyhát vidéki hangutánzók, mondák és babonák. Ethn. 3(1892). 71.

[81] Ezzel publikussá teszik a fiatalok kapcsolatát. Caraman, Petru: i.m. 109.

[82] I.m. 102–104, 109–110.

[83] Nyíri Mária szíves közlését ezúttal köszönöm.

[84] Chevalier–Gheerbrant: i.m. 202.

[85] Schmidt, Regine: Die Darstellung von Kinderspielzeug und Kinderspiel in der griechischen Kunst. Wien 1977. 56–64.

[86] „Az a vicc benne, hogy az ángy nem elégszik meg sógora kis monyával (kis csuka, menyét), hanem bevárja, míg sógora nagy csukát és kan menyétet (nem nõstényt) hoz. Ekkor »bölcsõt ringatni« tanítja (a coitus allegóriája).” VNGY IV(1963). 207.

[87] Adatok a Székelyföldrõl, a bukovinai székelyektõl, Dél-Dunántúlról: ÚMTSZ lábhinta címszó. Gyimesben (Csík vm.) „Fõleg a kalibánál két álló fa közé állították nagyobb gyermekek. Fenn, 3–4 m. magasságban ráerõsítették a két hosszú karóvéget a két állófára, és alul összekötötték a karók végét. Lábra állnak. Két kezükkel hajtják a két rúdat, és magukat hajtják, míg majdnem vízszintes helyzetbe kerülnek.” Tankó Gyula: i.m. 1999. 27.

[88] Kriston Vízi József: i.m. 1985. 38–39.

[89] Ormánysági szótár. Kiss Géza szótári hagyatékából szerk. Keresztes Kálmán. Bp. 1952, hintázik címszó.

[90] Caraman, Petru: i.m. 105; Marian, Simion Florea: i.m. 214. Utóbbi egyszerû, fára akasztott horgas ág, valójában horoghinta.

[91] A macedo-bolgárok a fiatal halottnak szóló énekükben ezt éneklik: „Imádkozz az Istenhez, / Adjon neked kulcsot / hogy kinyisd a föld alatti börtönödet / és gyere ki a fényre / Látni a szeretteidet.” Caraman, Petru: i.m. 114.

[92] I.m. 104–105.

[93] Konsza Samu (gyûjteménye): Háromszéki magyar népköltészet. Marosvásárhely é.n. 356; Szigetköz, Barsi Ernõ: i.m. 1995. 259.

[94] Háromszék, Török Ferenc: A székely gyermekvilág ezer év múltán. Sepsiszentgyörgy 1896. 125; Nádszeg, Pozsony vm. ZKI 45328.

[95] Pl. „– Kié ez a legény a hintán? / – E legénynek nincs felesége. / – Akinek nincs, annak adunk, / fogunk adni neki, megházasítjuk, / Vegyük, emberesítsük meg.” Caraman Petru: i.m. 102.

[96] Schmidt, Regine: i.m. 56.

[97] Csete Balázs: i.m. Szolnok (1954) 1993. 150.

[98] Kiss Áron: Magyar gyermekjáték-gyûjtemény. Bp. 1896. 54; Barsi Ernõ: i.m. 1995a. 160; Gergely Gizella: Asszonysors. Kézirat, megjelenés elõtt, 73. ZKI 8917 és 45309.

[99] Ellentétben a földrengésélménnyel, mely a stabil viszonyítási pont hiánya miatt rémületes.

[100] Andód, Nyitra vm. MNT 96. 43. A gyimesközéploki Hidegségen is „alulról becsavarták, s akkor elcsapták, magától kisirült”.

[101] Egy ilyen, Nagyenyeden megtörtént esetet Demény István Pál idézett fel. Ezenkívül Barsi Ernõ: i.m. 141; Enyedi József: Madárlátta kenyér. Hajdúhadház népköltészete. Bp. 1988. 58, 63.

[102] A lipinka erdélyi, a libikóka szélesebb elterjedtségû kifejezés. Szatmáron lóginyának, a Dunántúlon tréfásan üleptörõnek nevezik. Kriston Vízi József: i.m. 1988. 167–168.

[103] A hajdóka terminus a hajtás tényére utal. Hévízgyörk, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. Hintalan László–Lázár Katalin: i.m. 54.

[104] Sály, Borsod vm. Borsai Ilona és Kovács Ágnes: i.m. 58.

[105] Az adatot Harangozó Imrének köszönöm.

[106] Újváry Zoltán: Agrárkultusz. Debrecen 1991. 127.

[107] Schmidt, Regine: i.m. 62.

[108] Újváry Zoltán: i.m. 126–127.

[109] E tárgytípus legteljesebb leírása: Kristó Tibor: Cserkabala. = Csíki néprajzi gyûjtések. Csíkszereda 1995. 54–55. A forgóhinta terminus lelõhelyei: Zovány, Szilágy vm. SD. 293;Szék, Szolnok-Doboka vm. SD 105.

[110] Kecskemét, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. Kiss Áron: i.m. 471.

[111] Szék, Szolnok-Doboka vm. SD. 105. További, hasonló terminusok: forgó: Debrecen, Hajdúszoboszló, Hajdú vm. Beke Ödön: Forgójáték, körhinta. Nyr. 1956. 132.

[112] Kolozs, Kolozs vm. SD 864.

[113] Zetelaka, Udvarhely vm. SD 628.

[114] A Székelyföld egésze: SD 192, 218, 538, 818; József Dezsõ: A Nyikó-menti gyermek magakészítette játékszerei. Kvár 1943. 10–11. Háromszéken cserkabalás minta húsvéti tojást is díszíthetett. ÚMTSZ cserkabalás címszó.

[115] Kajdacs, Koppányszántó, Nak, Ozora, Tolna vm. ZKI 45344, 45345–7; Tényõ, Gyõr vm. ZKI 57790; Tardoskedd, Nyitra vm. MNT 16–17.

[116] Tyukod, Szatmár vm. ZKI 56360; Szlavónia: Kriston Vízi József: i.m. 168.

[117] Arka, Abaúj-Torna vm. ZKI 45349.

[118] Zilah vidéke, Szilágy vm. Kriston Vízi József: i.m. 1988. 168.

[119] Érsekcsanád, Pest-Pilis-Solt-Kiskún vm., uo.

[120] Kiskunhalas, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. Lajos Árpád: A magyar nép játékai. Bp. 1941. 187–188.

[121] Gyöngyöshalász, Heves vm. ZKI 66215.

[122] Csány, Heves vm. Kiss Áron: i.m. 471.

[123] Õrhalom, Nógrád vm. ZKI 45354, 45356.

[124] Kálló, Nógrád vm. ZKI 66214 és Kartal, Pest vm. ZKI 45357.

[125] Lõrinci, Nógrád vm. ZKI 45355.

[126] Kékcse, illetve Tornyospálca, Szabolcs vm. ZKI 45358, 45359.

[127] Ságújfalu, Nógrád vm. ÚMTSZ guzsalyhinta címszó. Neve összefügg felállítása idõpontjával: guzsalyvasárnap, nagyböjt második, illetve negyedik vasárnapja, ekkor fejezõdik be a fonás-szövés. Vö. Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai világából. Bp. 1976. 190, 192.

[128] Hévizgyörk, Pest vm. Hintalan László–Lázár Katalin: i.m. 55.

[129] Jászkisér, jász-Nagykun-Szolnok vm. Csete Balázs 1990. 202.

[130] Mátraszõlõs, Nógrád vm.; Nádújfalu, Heves vm.Kriston Vízi József: Népi gyermekjátékok a Palócföldön. Kézirat. Debrecen, 1984.

[131] Gyimesközéplok, Csík vm. Saját gyûjtés.

[132] Legegyértelmûbb ez az ördög- elõtagú szavak esetében. De kutya képében jár a magyar néphit szerint a kísértet, és a kutya vonítása haláljel (Bosnyák Sándor: A gyimesvölgyi magyarok hitvilága. FA 14. Bp. 1982. 92/183, 150/594–596). A görög vázaképeken a lengõhinta alatt kutya ül, bizonyára, mert a hinta eredetmondája szerint Ikariosz (Erigóné testvére) holttestét kutyája kaparta ki. Schmidt, Regine: i. m. 58; Graves, Robert: i.m. 416. A cserkabala szó cserfa- (esetleg fekete?) kancát jelent. A magyar néphitben különösen a fehér ló köré szövõdik sok, az élõk megsegítésével vagy pedig halálba vivésével, õsökkel, túlvilággal kapcsolatos asszociáció. Pl. Dr. Jankó János: Kalotaszegi babonák. Ethn. 2(1891). 295; Wlislocki Henrikné: i.m. 49; Bondár Ferenc: i.m. 14/103. A román siratókban a fekete ló pszichopomposz. Evseev, Ivan: i.m. calul címszó. Mind a malom, mind a köszörû integritásromboló. A kendermegmunkálással kapcsolatos szerszámok általában a negatív erõk attribútumai, pl. rajtuk utazik a boszorkány (Bosnyák Sándor: A bukovinai magyarok hitvilága. I. FA 6[1977]. 149/1147, 149/1148). Az álomban látott kiterített kender halálhírnök. Balázs Lajos, dr.: Menj ki én lelkem a testbõl. Csíkszereda 1995. 32. Ezzel függhet össze a kendermunka tilalma két karácsony közén és nagyhéten.

[133] SZT hintó1 címszó: „1755. Matyás Igna Panaszolkodik, gornyik adas Petru, faluer(!) Thuma nem tudom, mi oktúl viseltetvén egy néhány ízben részeg korokban engemet Boszorkánynak pronunciáltzak hogy éjszakanként Õrdõgy Hintókkal alá s fel járok az Utczán; Mellyre a D(omi)nális Biro Román Györgyis protestált.” Vályebrád, Hunyad m.

[134] Dicþionar Explicativ al Limbii Române. Bucureºti, 1975. (ezután DEX) sicriu címszó. A szót a magyar szekrény ’láda’ jelentésû szóból származtatja, amit viszont mi szláv közvetítéssel vettünk át. Egyébként a török eredetû magyar koporsó szó egyik jelentése szintén ’láda’. K. Csilléry Klára: i. m. 1982. 106–110, 263–272.

[135] Erdélyben a 20. század elsõ felében már ez a másodlagos forma látszik gyakoribbnak. 

[136] Nagy Ödön: Tavaszi és nyári néphagyományok. Kézirat

[137] Gelencsér József: A népszokások Fejér megyében. = Gelencsér József – Lukács László: Szép napunk támadt. Székesfehérvár 1991. 327.

[138] SD 772; József Dezsõ: i.m. 10–11. A két név nem ellentmondásos, ugyanis a szerencse negatív erõk mûködésének is lehet a következménye.

[139] Gelencsér József: i.m. 139.

[140] Nagy Ödön: i.m.

[141] Zeteváralja, Udvarhely vm. SD 538.

[142] Kristó Tibor: i.m. 55. Sárkeresztesen szintén a gurgó (henger) serpenyõje töltötte be e rendeltetést. József Dezsõ: i.m. 11.

[143] Uo.

[144] Kristó Tibor: i.m. 54–55.

[145] Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások. Reprint. Szeged 1990. 35.

[146] Szabó Imrét idézi Kriston Vízi József: i.m. 1988. 169.

[147] Csete Balázs: i.m. 221.

[148] Moldva, Újfalu, Bákó m. Saját gyûjtés.

[149] Pl. Sepsiszentgyörgy, Háromszék vm.

[150] Marosszék és Mezõség. A lupu román kölcsönszó jelentése: farkas.

[151] Lészped, Bákó m. Saját gyûjtés. A Dnyeszter mentén és Besszarábiában a román öregasszonyok és öregemberek ugyanilyen céllal hintáztak. Candrea, I. Aurel: Folclorul medical comparat. 1999. (1944) 301.

[152] Osváth Imola másodéves egyetemi hallgató figyelte meg, hogy amikor a mesehõst megfordítják, ezzel egy másik világba helyezik át.

[153] ÚMTSZ hinodál címszó.

[154] „Lucru scrânciob.” Marian, Simion Florea: i.m. 220.

[155] A fiatalság elsõsorban vasár- és ünnepnapokon ért rá játszani. A közös játszóhelyeken hinta és/vagy cserkabala is állt, így pl. a Nyikó mentén a Csûrkertben. József Dezsõ: i.m. 11. A pásztorkodó suhancok idõbeosztását kevésbé tagolta munkájuk, a legelõn napközben is, de estefelé rendszeresen hintáztak. Kristó Tibor: i.m. 55., továbbá saját gyimesi gyûjtéseim.

[156] MNT 16–17.

[157] Siklód, Parajd, Udvarhely vm., Sóvárad, Maros-Torda vm. Barabás László: Forog az esztendõ kereke. Sóvidéki népszokások. Marosvásárhely 1998. 63.

[158] Kriston Vízi József: i.m. 1985. 39.

[159] Szabó Imre: Farsang és húsvét a dévai csángó telepeken. Néprajzi Értesítõ (ezután NÉ) VII(1906). 92–93, 190. A krincsuj román közvetítésû kölcsönszó, mint már jeleztük, összefügg a szekrény, koporsó jelentésû szavakkal. Egyébként a forgóhintát a románok dulapnak ’szekrény’ is nevezik. Pamfile, Tudor: Dragostea în datina tineretului român. Buc. 1998. 56. E török eredetû szó eredeti jelentése: üreges, a forgóajtó elve szerint kialakított tárolóbútor. Nyíri Mária szíves közlését ezúton köszönöm.

[160] Kriston Vízi József: i.m. 1988. 169.

[161] Uõ: i.m. 1985. 39. Figyelemre méltó a helyszínek polaritása és a kapuval való összefüggése.

[162] Uo.

[163] Sebestyén Ádám: A bukovinai székelység tegnap és ma. Szekszárd 1989. 267.

[164] Gelencsér József: i.m. 327.

[165] ÚMTSZ hirinkókázik címszó; Nagy Ödön: i.m.; SD 818; a moldvai és gyimesi saját gyûjtés, a kósteleki adatot Daczó Árpádnak köszönöm.

[166] Orbán Ildikó: i.m. Balogh Béláné: i.m.

[167] Kiss András szívességébõl ismerem az alábbi kolozsvári tanúvallomás 1593. február 19-i keltezését, mely azonban az esemény idõpontját nem jelöli: „az két fiam hintazik vala, oda Ieoue Niari Martonné, bele wle, hintazek, egykor esmét oda jeoue es monda, Az az en Nem Niarim megh hallotta, hogi it hintaztam, aztis monta, hogi vrad egi Imeghbe gatiaba nezte, ki ugi nem volt. Esmet bele wle, hintazek, es aztis monda: Immar ugian hintázom, es az Niari rezet iol megh swllieztetem.” SZT megsüllyesztet címszó. Viszont egy Bács-Bodrog megyei panaszlevél szerint öt legény pontosan 1828. május 24-én, szombaton, feltehetõleg pünkösd elõnapján ördöglovazott. A Szabadkai Történeti Levéltárban õrzött kézirat feltárásáért és rendelkezésemre bocsátásáért Bárth Jánost illeti köszönet. Úriszéki iratok. 2. doboz 27. sz.

[168] Caraman, Petru: i.m. 102–103.

[169] I.m. 104.

[170] Ivanov, V. V.: i.m. 220.

[171] Marian, Simion Florea: i.m. 216.

[172] Pócs Éva: Néphit. = Népszokás, néphit vallásosság. Magyar Néprajz (ezután MN) VII. (Fõszerk. Dömötör Tekla). Bp. 1990. 623.

[173] „A moldvai Klézse csángó legényei virágvasárnap beléfújnak a tilinka nevû fûzfasípjukba. Ez a habajgatás. Célja – mint mondják –, hogy a halottak meghallják és várják a húsvéti feltámadást.” Bálint Sándor: i.m. 201.

[174] E két, egymást követõ szokás, egy menyecskeruhába öltöztetett szalmabábu jelképes elpusztítása, illetve a kifújt tojással díszített, felszalagozott zöld ág behozása a tél, betegség, nélkülözés temetésével, illetve a tavasz, élet behozatalával kapcsolatos. Tátrai Zsuzsanna: Jeles napok – ünnepi szokások. = Népszokás, néphit vallásosság. MN VII. (Fõszerk. Dömötör Tekla). Bp. 1990. 151–152.

[175] Pamfile, Tudor: i.m. 1997. 22.

[176] Nyíri Mária szíves közlése.

[177] Nilsson, Martin P.: Rural customs and festivals. = Greek folk religion. Philadelphia 1972. 33.

[178] Ivanov, V.V.: i.m. 219–220.

[179] Pl. Gidófalván (Háromszék vm.) vasárnap délutánonként leginkább a Vízköze nevû helyen cserkabaláztak. Balassa Iván: Kabala. Erdélyi Múzeum XLIX(1944). 1–2. 132.

[180] Berze Nagy János, dr. (gyûjtötte, szerkesztette és jegyzetekkel ellátta): Baranyai Magyar Néphagyományok. III. Pécs 1940. 237.

[181] Pócs Éva: i.m. 619.

[182] Guenon nyomán Chevalier–Gheerbrandt: i.m., pod, punte címszó.

[183] Bodnár Ferenc: i.m. 60/696.

[184] Virt István: i.m. 231.

[185] Bosnyák Sándor: i.m. 1982. 68/257, 92/186, 93/189.

[186] Pamfile, Tudor: i.m. 1910. 469.

[187] Ivanov, V. V.: i.m. 219.

[188] A román eredetmonda ezt azzal magyarázza, hogy a fiatalok gyorsabban odaszaladtak Júdás holttestét megnézni, mint az idõsek. Marian, Simion Florea: i.m. 220. Nálunk meg az a szólás járja: Agg ebet nem illet a hintó. Margalits Ede: Magyar közmondások és közmondásszerû szólások. Bp. 1897, hintó címszó.

[189] I.m. 218.

[190] Schmidt, Regine: i.m. 56–64; Caraman, Petru: i.m. 101. A koszorúnak tulajdonított jelentésre a késõbbiekben visszatérünk.

[191] Schmidt, Regine: i.m. 59.

[192] Ivanov, V. V.: i.m. 219; Propp, V. Ja.: Agrarnie prazniki. Leningrad 1963. 127.

[193] Faragó József és Fábián Imre (közzéteszi): Bihari gyermekmondókák. Buk. 1982. 88–90; Lázár Katalin: i.m. 101–106. Borsai és Kovács (i.m. 57–58.) nem választja szét ezeket.

[194] A hinta szinonímái:hinna, a palintáé: pinta, balinta, barinna, barinta, balinta, babinta, galinta, pilinka. Elõfordul, hogy a két ikerszó közé egy harmadikat is illesztenek: pl. hinta-linta-palinta, illetve hinta-rinta-lipinka (Gáspár János: i.m. 54). Továbbá: hinta-binta-babinta. Horváth Endre: A bakonyalji nyelvjárás. Nyelvészeti Füzetek 34(1906). 152.

[195] Arányuk ma valójában nagyobb lehet. Egy idõ után már nem tartottam érdemesnek adattáramba ismételten beírni a statisztikai vizsgálat kedvéért az azonos, egyszerû szövegeket.

[196] Elõfordul, hogy a szövegkezdetbõl hiányzik a palinta ikerszó. Pl.: Hinta, Kata, hinta (Matijevics Lajos: i.m. 14) vagy Hinta, hinta, hopp palinta, valamint Hinta, hinta, hintóka (Lábadiné Kedves Klára: i.m. 1989. 31. és Seres András: i.m. 173), továbbá Hinta, hinta, palinta: Zovány, Szilágy vm. SD 293.

[197] A hintázószövegek esetén nehéz a hagyományos folklorisztikai fogalmak pontos használata, nehéz megállapítani, mi tekinthetõ elemnek, mi motívumnak, mi pedig epizódnak, ugyanis a szövegek töredékesek. De nem is ezt tartom a vizsgálatom elsõrendû feladatának.

[198] A Napsugár pályázatára beérkezett szövegeket a kolozsvári Folklór Archívum õrzi.

[199] Kovács Ágnes és Benedek Katalin A magyar formulamesék katalógusa. Magyar Népmesekatalógus 9. Bp. 1990. c. mûvükben a hintázómondókák e csoportjának jelentõs hányadát besorolták a halmozó s ezen belül a számokra vagy tárgyakra alapozott láncmesék közé. A továbbiakban az egyes típusok címét és jelzetét adjuk meg.

[200] Micske, Bihar vm. Nagy Ödön: i.m.

[201] Az Egy, kettõ, három, négy, Cigánylegény, hová mégy? kezdetûformulamesetípus címe: Hintázó, száma pedig: AaTh 2018* (Kovács Ágnes és Benedek Katalin: i.m. 78–82). Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 100; Inaktelke, Kolozs vm. Vasas Samu: A kalotaszegi gyermek. A személyiségfejlõdés hagyományai Kalotaszegen. Kolozsvár 1993. 29.

[202] Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 101; Barcaság, Brassó vm. Seres András: i.m. 174; Bedõ Aranka: A társadalomba való belenevelõdés Hétfaluban. BBTEM 1983. 65; Háromszék vm. Konsza Samu: i.m. 355; Mezõcsávás, Maros-Torda vm. Mûvelõdés 1981.

[203] Az eredeti változatban még süveg almát számolhattak: 21 szöveg, Fejér, Torontál, Csongrád és Bács-Bodrog megyébõl: ZKI 35308, 73871; MNT 103–104, 180–181; Bodor Anikó: Gyermekjátékdalaink egy röpke gyûjtés tükrében. Létünk XXVI(1996). 3–4. 31–32; Burány Béla: Hej, széna, széna. 120 vajdasági magyar gyermekjátékdal. Zentai füzetek 8. Zenta 1973. 24–25, 29–32. stb. A süveg divatjamúltával a szintagma üveg almára változott: 65 szöveg, a fent említett, valamint Nógrád, Nyitra, Pozsony, Zemplén, Borsod, Hajdú-Bihar, Bihar és Arad, továbbá Maros és Udvarhely megyébõl: ZKI 38899, MNT 25–26; Bakos József: i.m. 65; 68–69; Lajos Árpád: i.m. 182; MNT 103; KFA 07116/8. 13; KFA 07405/26, 07298/17. Ép változatnak minõsíthetõ az aranyalmát számoló (10) szöveg, Borsod, Sopron, Bihar, Galánta és Szatmár megyébõl: MNT 102; Czébely Lajos: Gáti gyermekmondókák és játékdalok. Néprajzi Látóhatár IV(1995). 31; ZKI 7145309, 8917, 45309; Gágyor József: i.m. 112–113; ZKI 45311. Az arany ica, elõalma, elõgy alma, alamindzsa, alámizsla, alamina, alamila, alaminta, elõ anna, aluványa, alamizsna, alu Mariska, arany Ica, lubona kifejezések azonban feltehetõen az eredeti értelem elhomályosodásával magyarázható szövegromlás eredményei. Utóbbiak lelõhelyei fõleg a Székelyföld tájai, beleértve Maros megyét is: Török Ferenc: i.m. 125; Buzogány Árpád: Kõrispatak népköltészete. BBTEM Államvizsga-dolgozat. Kolozsvár 1991. 101. KFA 03853, 01745, 07427/2, továbbá Szilágy és Bihar megye: KFA 01745; Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104.

[204] Halmozó formulamese, címe: Egy, megérett a meggy, típusszáma: 2010/2. Kovács Ágnes és Benedek Katalin: i.m. 49–56.

[205] Halmozó formulamese, címe: Tíz, tiszta víz. Minek az a tiszta víz?,típusszáma MNK 2018A/1*. Uo.84–88.

[206] Halmozó formulamese, címe: A virágos kiskert, típusszáma: MNK 2018/2*. Uo. 88.

[207] Mohol, Bács-Bodrog vm. Matijevics Lajos: i.m. 13–14. Mivel e hintáztatóban vízbeugrásra biztatják a kislányt, kézenfekvõ a folytatásban a Fehér liliomszál címû énekes játék szövegét énekelni.

[208] Pl. lehetséges, hogy egy nagybajcsi (Gyõr vm.) hintáztató közepébe indokolatlanul került az alábbi csúfolódó szöveg: Ence, Bence,/ Mit keres õ a kertbe? Tücsköt, bogarat,/ Háromlábú szamarat,/ Bátyámuramnak ami kis esze vót a tarisznyába tette,/ A macska meg kivette. Barsi Ernõ: i.m. 1995. 156. Hasonlóképp egy Debrecen-nyulasi (Hajdú vm.) hintáztató végére még odabiggyesztették az Inc, pinc, te vagy odakint kiolvasórészletet (MNT 13). Szervetlenül kapcsolódik a megszokott hintáztatóhoz a következõ, széténekelt népdalszöveg-rész is: Vess kutyának szalonnát/ Ne ugassa azt a szegén katonát / Tányérica, babica / Az én lányom Katica / Szél fujja pántlikáját / Harmatos a papucsa / Ángyomasszony, adjál gyûrût / Akár kéket, akár zöldet / Kap szoknyát (ZA, Bodor Anikó szívességébõl).

[209] Az egyik talányos szövegegység, pl. a Túl a vizen (Tiszán) (amoda ~ amott ~ odaát ~ Tisza szélén ~ falu végén ~ pad alatt ~ sarkon ~ toronytetõn) van egy ház kezdetû, kiszámolóként önállóan is elõforduló mondóka valószínûleg nem véletlenül kontaminálódott a hintáztatóval, amennyiben 25 szövegben fordul elõ, földrajzilag kiterjedt övezetben, Nagyrozvágyon (Zemplén vm. Balabás: i.m. 41), Éradonyon (Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 113), Bács-Bodrog, Csongrád (Burány Béla: i.m. 20, 23, 30), Torontál (MNT 30–31.) megyékben, a Temesközben (Kálmány Lajos: Temesköz népköltése. II. Aradon 1882. 80), Arad környékén (KFA 07126/3.), Kalotaszegen (KFA 07089/17), Marosludason (Torda-Aranyos vm. KFA 07427), valamint a Homoródmentén (Udvarhely vm. KFA 07130) egyaránt. Az alábbiakban kifejtendõ tartalmi érvek is alátámasztják ezt az álláspontomat.

[210] Pl. hintáztató funkciót tölthetnek be kiszámolók: így az Egyedem, begyedem, bébicske; Engem anyám úgy szeret; Baba ül a székbe höcögtetõk, pl. a Gyi, lovam, Barassóba olyan láncmesék, melyekben, ellentétben a más hintáztató láncmesékkel, nincs a hintázással kapcsolatba hozható motívum, pl. az Egy szem borsót ültettem (Barsi 1995. 141–143), meg további, nyilvánvalóan más funkciójú szövegek: pl. Cicamica, melyik szemed fáj?; Széna, villa, vaslapát; Hétfõ hetében Szita-szita, szitálunk KFA 06521/127. stb.

[211] Pl. Egy, ösvényt küld a hegy (Faragó József és Fábián Imre: i.m. 112) vagy Hinta leng a térben (Gazda Klára: i.m. 219), továbbá Hinta ringa, ring a hinta, kis virág is ring a réten, hogyha szellõ fú reája, és magát az ág hegyében a kakukk is úgy hintálja, kukukk, kukukk, kukukk, kukukk (Gáspár János: i.m. 54).

[212] A szövegek forrására takarékossági okokból csak szelektíven hivatkozom, fõleg olyankor, ha a tárgyalt motívum, költõi kép mögött valamilyen többlettartalmat sejtek, illetõleg ha a típus földrajzi elterjedtségét kívánom dokumentálni.

[213] A szövegváltozatok sorrendisége azok elõfordulási arányának csökkenését is jelzi.

[214] Nyárádselye, Maros-Torda vm. SD 287.

[215] Török Ferenc: i.m. 80.

[216] Kapuvár, Sopron vm. ZKI 45309.

[217] Nagy Sándor: A váci nyelvjárás. Nyelvészeti Füzetek 10(1903). 56.

[218] 16 elõfordulás: egy szilágyságin (Nagydoba KFA 01745) kívül az összes többi a Székelyföldrõl vagy a környékérõl: Dálnok, Háromszék vm. KFA 05845; Kõrispatak és Székelyszenterzsébet, Udvarhely vm. Buzogány Árpád: i.m. 101, illetve 07309/38,39, 07375/5; Gyergyóalfalu, Csík vm. SD 739; Nyárádselye, Gyulakuta, Szováta, Mezõcsávás, Maros-Torda vm. SD 356; KFA 07042; A Szovátai Általános Iskola gyûjtésébõl, Mûvelõdés
XXXIII(1980). 10. 37. A Mezõcsávási Általános Iskola gyûjtésébõl, Mûvelõdés XXXIV(1981). 2. 33; Csávás, Kis-Küküllõ vm. Osváth Imre: Szászcsávás népköltészete. BBTEM 1965. 304; Apáca, Brassó vm. Seres András: i.m. 263; Fogaras, Fogaras vm. KFA 07136/6.

[219] Faragó József és Fábián Imre: i.m. 107.

[220] 15 elõfordulás, 1 Debrecen-Nyulasból, Hajdú vm. MNT 13; 1 Császárból, Komárom vm. ZKI 45319, a többi Biharból. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 102–113.

[221] 3 szöveg, ebbõl kettõ Borsod megyei: MNT 102, ZKI 45296, a harmadik azonosítatlan; Kiss Áron: i.m. 54. Változata: Ott szalad egy tarka cica,/ Ugorj a hátára. ZKI 45310.

[222] Érkeserû, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 103.

[223] Gazda Klára: i.m. 121.

[224] Pl. Elhullott a fa virágja / Sárga a leány orcája / Te fa, sokat virágoztál, Te lány, sokat csókolódtál. KFADIP 06537/13/5. Vagy: Megsárgított engem a szerelem / Nálad nélkül semmit sem ér az életem. KFADIP. 4185/2. A leány elveszített szüzességére utalhat a következõ dal is: Olyan vagyok, mint a fuszulykavirág, / Fele fehér, fele sárga, fele más, / Megöl engem, kisangyalom, a sírás. KFADIP 0422.

[225] Pl. Elvesztettem pártámat, nem bánom, nem bánom / A kis võfi megtalálta, sajnálom. / Elvesztettem sárga csikóm patkóját / A kis võfi keresse meg a nyomát. KFADIP 057.

[226] Kézdiszentlélek, Háromszék vm. KFA 09689.

[227] Sály, Borsod vm. Borsai és Kovács: i.m. 58, ZKI 45332.

[228] Vágkirályfa, Nyitra vm. Gágyor József: i.m. 111.

[229] Tihany, Zala vm. Borsai Ilona és Kovács Ágnes: i.m. 58, ZKI 45322; Szõlõsgyörök és Törökkoppány, Somogy vm. ZKI (AP) 1509c; Együd Árpád: 100 somogyi népdal. 5.

[230] Marian, Simion Florea: i.m. 218.

[231] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. I. Bp. 1977. 224.

[232] Naszvad, Komárom vm., Andód és Tardoskedd, Nyitra vm. MNT 42–43, Bakos József: i.m. 61–62, 64; Vága, Pozsony vm. Bakos József: i.m. 65; Nagybajcs, Gyõrzámoly, Gyõr m. Barsi Ernõ: i.m. 1995. 157–158, 133; Tápé, Csongrád vm. Török József: i.m. 795.

[233] A katolikusok és az ortodoxok Péter-napja közt kétnapos eltérés van: elõbbiek január 14-én ünneplik Orseolói Szent Pétert, utóbbiak január 16-án a „téli” Szent Péter-napot, amely szerintük felezi a telet. Marian, Simion Florea: i.m. 168–175. Minálunk Pál napja, Szent Pál apostolnak megfordulatja (január 25.) a fél tél napja, „idõjárásából a termésre, a gazdasági élet kilátásaira következtetnek, hiszen az idõ is lassanként tavaszba fordul. [...] Ha havas és esõs, kenyérben szükséglet.” Bod Pétert idézi Bálint Sándor: i.m. 1977. 179.

[234] Naszvad, Komárom vm., Tardoskedd és Andód, Nyitra m. MNT 42–43; Bakos József: i.m. 61–62, 64; Kiss Áron: i.m. 55; ZKI 73871, 45315.

[235] Atyha, Udvarhely vm. KFA 08780/2.

[236] Zenta, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 28. Világos az utalás a Balázs-nap elteltére.

[237] A típus a Felvidék kivételével minden nagytájról adatolt.

[238] Bácsfalu, Brassó vm. Seres András: i.m. 263; Dálnok, Háromszék vm. KFA 03853; Gazda Klára: Játszani is engedd... fiadat. Megyei Tükör 1971. aug. 8.; Török Ferenc: i.m.; Vargyas, Udvarhely vm. KFA 12551; Szászcsávás, Kis-Küküllõ vm. Osváth Imre 1965; Székelyszenterzsébet, Udvarhely vm. KFA 07309/38, 39; Székelyvaja, Koronka, Hármasfalu, Magyaró, Maros-Torda vm. KFA 07375/10, 07405/25, 013455/4; Battonya, Csanád vm. Kálmány Lajos: Koszorúk az Alföld vad virágából. II. Elegyes. Aradon 1878. II. 16; Nagydoba, Szilágy vm. KFA 01745.

[239] Tardoskedd, Nyitra vm. MNT 16.

[240] Marian, Simion Florea: i.m. 309–311.

[241] MNT 16.

[242] Ennek a szövegmotívumnak: Szállj ki, Péter, a hintóbul, mert megáll az esõ, éppen a szövegkontextus adja meg naptári értelmezési lehetõségét, ugyanis a disznókat más periódusban nem hajtanák kis kemence mellé. Érd, Fejér vm.MNT 104.

[243]Pl. Püspökszenterzsébet, Baranya vm. ZKI 14576.

[244] Zenta, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 24.

[245] Zenta, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 25.

[246] Tornyos, Bács-Bodrog vm. Matijevics Lajos: i.m. 55–56.

[247] Topolya, Bács-Bodrog vm. ZKI IX. 5409/36, 5410/43. Ugyanezt a képet megtaláljuk az alábbi kobátfalvi (Udvarhely vm.) húsvéti köszöntõben: A Golgota hegyén kemény fakeresztre / Péntek napon vala Jézus felfeszítve. / A kereszt tövében zokog édesanyja / Kis madár odaszáll, dallal vigasztalja. / Harmadnap feltámadt Jézus a halálból [...] Kis madár tojását a keresztfa alatt / Jézus hulló vére festette pirosra. KFA 05322/10.

[248] Máréfalva, Udvarhely vm. Kiss Áron: i.m. 56; KFA 07296.

[249] Pered, Pozsony vm. Gágyor József: i.m. 112; Püspökszenterzsébet, Baranya vm. ZKI 14576; Nyitra környéke ZKI 45294.

[250] Elõfordulási körzete: Drávaszög, Lábadiné Kedves Klára: i.m. 1989. 32; Jász-Nagykun-Szolnok vm. Csete Balázs: i.m. 150; Arad vm. KFA 07125/2; Szabolcs-Szatmár vm. EA 3249; Borsod vm. EA 635; Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104–106; Kolozs vm. KFA 013845; Maros vm. KFA 013845; Csík vm. KFA 09660/30; Udvarhely vm. KFA 06068/42; Háromszék vm. KFA 06068/42; Brassó vm. KFA 06823/56.

[251] Ruhamosás: Szalacs, Érsemlénd, Pósalaka, Bihar vm., pohármosás: Bihar és Brassó megye. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 102–113.; KFA 07130.

[252] Pürkerec, Brassó vm. Seres András i.m. 261. Több becsapós játéknak lényege, hogy a tapasztaltabbak vízzel öntik le a játékban elõször részt vevõ ifjoncot. Gazda Klára: i. m. 1980. 365. Egyébként Háromszéken az eszköz nélküli hintáztatás egyik válfaját, amikor is a himbált személynek a földhöz vagy a gerendához ütik a fenekét, beavatásnak vagy megbütülésnek nevezik.

[253]Csongrád, Csongrád vm. Török Károly:              Csongrádmegyei gyûjtés. Pest, MNGY II. 1872. 304; Kálmány Lajos: i.m. 1878. 184–185; Kiss Áron: i.m. 55; Eger vidéke, Kiss Áron: i.m. 1891. 51; Zenta, Zombor, Baja vidéke, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 11; ZKI (AP) 45781, EA 2281.

[254] Tunyog, Szatmár vm. MNT 22.

[255] Kágya, Bihar vm. Fábián Imre és Faragó József: i.m. 97; Tápé, Csongrád vm. Török József: i.m. 1971. 795; Vajdakamarás, Kolozs vm. KFA 06189/79.

[256] Utóbbiakat olykor csónakok, gyakrabban, a szekerek divatja múlása következtében kisautók helyettesítik.

[257] Szalacs, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 100.

[258] Gát, Bereg vm. Czébely Lajos: i.m. 134.

[259] Érkörtvélyes, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 98.

[260] Éradony, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 113, Kiss Áron: i.m. 54.

[261] Torontál vm. MNT 30–31.

[262] Kiskereki, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 101.

[263] Székelyszenterzsébet, Udvarhely vm. KFA 07309/39.

[264] Dálnok, Háromszék vm. KFA 03845; Fenyõkút, Maros m. KFA 07047.

[265] Tápé és Szeged, Csongrád vm. Kálmány Lajos: Szeged népe. Õs szeged népköltése. I. Aradon 1881. 80; Török József: i.m. 795.

[266] Fõleg Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 103–113; továbbá Debrecen-Nyulas, Hajdú vm. MNT 13; Halmágy, Nagy-Küküllõ vm. KFA 06530.

[267] Kisgalambfalva, Udvarhely vm. Török Árpád: Kisgalambfalva népköltészete. BBTEM 1967. 135.

[268] Nagyvárad, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 98; Zsobok, Kolozs m. KFA 0123594/175.

[269] Fõleg Bihar megyei adatok Faragó József és Fábián Imre: i.m. 98–99; továbbá Erdõfüle, Udvarhely vm. Benkõ Emõke: Erdõfülei gyermekköltészet. BBTEM 1990. 51.

[270] Valamennyi a hinta-palinta ikerszóra rímel.

[271] Tyukod, Szatmár vm. ZKI 13916, 13927; Mezõcsávás, Maros-Torda vm. Mûvelõdés 1981.

[272] Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 102–104, 108–111; Debrecen-Nyulas, Hajdú vm. MNT 13. Iskolai hatásra még: moziba menni, iskolába, óvodába menni. Egyébként az egyik, Halmágyon, Szeben vm. gyûjtött, eltérõ típusú hintázó láncmese végsõ motívuma a szintén vásárolt és ajándékba adott köntösért járó csók. KFA 06530.

[273] Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 103–104, 108–110, 113; MNT 102; Csongrád vm. Török Károly: i.m. 305–306; Bodroghalász, Nagyrozvágy, Zemplén vm. Bakos József: i.m. 68–69, Balabás Klára: i.m. 186–187; Gát, Bereg vm. Czébely Lajos: i.m. 134; Etes, Nógrád vm. ZKI 45311.

[274] Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 102–103, 108. 111–113; KFA 07364.

[275] Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 113, MNT 102; Hajdú-Bihar vm. MNT 13; Csongrád vm. Török Károly: i.m. 305–306; Bereg vm. Pap Károly: Dajka-rímek, gyermek-versek, mondókák. Ethn. XVI/1906. 307–308; Bõcs, Borsod-Abaúj-Zemplén m. ZKI 469; Kassa, Abaúj-Torna vm. ZKI 45295; Bodroghalász, Zemplén vm. Bakos i.m. 1953. 68–69.

[276] Berettyószéplak, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 108.

[277] H.n. Kiss Áron: i.m. 56.

[278] A szállítással, építéssel kapcsolatos szövegek megoszlása: Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 103, 108, 112–113; Nagymácséd, Pozsony vm. Tátrai Zsuzsanna: A gyermekkor költészete. In: MN V. (Fõszerk. Vargyas Lajos). Bp. 1988. 600; Diósgyõr, Borsod vm. EA 635; Szederjes, Udvarhely vm. KFA 07364.

[279] H.n. Kiss Áron: i.m. 56; Bereg vm. Pap Károly: i.m. 307–308; Nagymácséd, Pozsony vm. Tátrai Zsuzsanna: i.m. 1988. 599–600.

[280] Piros, Bács-Bodrog vm. Matijevics Lajos: i.m. 14.

[281] Tápé, Csongrád vm. Török József: i.m. 795.

[282] Tiszabecs, Szatmár vm. ZKI 45311.

[283] Esztelnek és Sepsiszentkirály, Háromszék vm. Gazda Klára: i.m. 219, Konsza Samu: i.m. 504; Erdély, Gáspár János: i.m. 54.

[284] Érd, Fejér vm. MNT 103–104; Alsóbodok, Nyitra vm. MNT 63; Deáki, Vága és Dióspatony, Pozsony vm. Gágyor József: i.m. 112–113; Bakos József: i.m. 65, illetve Barsi Ernõ: i.m. 1995. 141–143; Nagybajcs és Gyõrzámoly, Gyõr m. Barsi: i.m. 157–158, 159; Császár, Komárom vm. ZKI 45319, EA 000649. 

[285] 1 szöveg, Háromszék vm. Török Ferenc: i.m.

[286] 3 szöveg, Kapuvár és Vitnyéd, Sopron vm. ZKI8917, 45309, 45327.

[287] 19 szöveg: Síter, Éradony, Szalacs, Tenke, Érmihályfalva, Biharszentjános, Cséhtelek, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104, 106, 107, 109, 110, 112, 113; Csongrád vm. Török Károly: i.m. 305–306; Jászkisér, Jász-Nagykun-Szolnok vm. Csete Balázs: i.m. 151; Tunyog, Szatmár vm. MNT 22; Andód, Nyitra vm. Bakos József: i.m. 65; Kassa, Abaúj-Torna vm. ZKI 45295; Soponya, Fejér m. ZKI AP. 73871; h. n. Kiss Áron: i.m. 51, 56.

[288] 7 szöveg, gyûjtési helyük: Csokaly, Kiskereki, Éradony, Szalacs és Fugyivásárhely, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 102–104; Zenta, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 11; Jegenye, Kolozs vm. KFA 07089/7.

[289] Andód, Nyitra vm. Bakos József: i.m. 65.

[290] Erdõvidék, Háromszék vm. Török Ferenc: i.m.

[291] Tápé, Csongrád vm. Kálmány Lajos: i.m. 1881. 80.

[292] Nádas mente, Kolozs vm. Vasas Samu: A kalotaszegi gyermek. A személyiségfejlõdés hagyományai Kalotaszegen. Kolozsvár 1993. 27.

[293] Síter, Éradony, Szalacs, Tenke, Érmihályfalva, Püspökszenterzsébet, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104, 106, 107, 109, ZKI 14576; Tunyog, Szatmár vm. MNT 56; Nagydoba, Szilágy vm. KFA 01745; Eger vidéke, Heves vm. Kiss Áron: i.m. 51; Nyitra környéke ZKI 45294; Érd, Soponya, Fejér vm. MNT 203; ZKI 73871; Baja vidéke, Zombor és Doroszló, Bács-Bodrog vm. EA 2281, ZKI AP. 45781; ZA; Tápé és Csongrád, Csongrád vm. Török József: i.m. 795. és Török Károly: i.m. 305–306; Piros, Bács-Bodrog vm. Matijevics Lajos: i.m. 14; Ung vm. Géczi Lajos: Ungvidéki gyermekjátékok. Új Mindenes Gyûjtemény 3. 1984. 129; Kolozsvár, Jegenye, Szék, Mezõcsávás, Kolozs vm. KFA 0372/3; KFA 0788/10; KFA 09923; ZKIAP 12938, 12939; Mûvelõdés 1981; Szenterzsébet, Szeben vm. KFA 07309/38; Nyárádselye, Marosludas, Fenyõkút, Szováta, Maros-Torda vm. SD 356, 07427/2, 07047; Mûvelõdés 1980; Dálnok, Háromszék m. KFA 03845; Török Ferenc: i.m. 11, 125; Csíkszenttamás, Csík vm. Kiss Áron: i.m. 53, 56; Erdély, Gazda Klára: i.m. 1971; Gáspár János: i.m. 86.

[294] Érbogyoszló, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 100; Esztelnek, Háromszék vm. Gazda Klára: i.m. 1980. 219; Erdély, Gáspár János i.m. 54/1.

[295] Jászkisér, Jász-Nagykun-Szolnok vm. Csete Balázs: i.m. 51.

[296] H. n. Kiss Áron: i.m. 56.

[297] 2 azonos szöveg: Székelyföld, Kriza János, Orbán Balázs, Benedek Elek, Sebesi Jób: Székelyföldi gyûjtés. MNGY III. 1882. 256; Kiss Áron: i.m. 54.

[298] Szilágycseh, Szilágy vm. KFA 03741.

[299] Síter, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 92.

[300] Ezt el kell érni vagy pedig meg is kell fogni: Esztelnek, Háromszék vm. Gazda Klára: i.m. 219; Kisgalambfalva, Kápolnásfalu, Udvarhely vm. Török Árpád: i.m. 406; KFA 07298/11; Pürkerec, Hétfalu, Brassó vm. Seres András: i.m. 174; Brók Emese: Születés és kisgyermekkor a hétfalusi csángó folklórban. BBTEM 1984. 52; Pered, Pozsony vm. Gágyor József: i.m. 111; Jászkisér, Jász-Nagykun-Szolnok vm. Csete Balázs: i.m. 26; Gát, Bereg vm. Czébely Lajos: i.m. 134; Kóka, Tura, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. ZKI 45323. és Dolányi Anna: Gyermekjátékok Turán 157; Nagyecsed, Szatmár vm. ZKI 13916, 13927.

[301] Síter, Bihar m. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 99; Piros, Bács-Bodrog vm. Matijevics Lajos: i.m. 14; h.n. Kiss Áron: i.m. 55; Inaktelke, Kolozs vm. Vasas Samu: i.m. 29. és KFA 0788/10.

[302] Eger vidéke, Heves vm. Kiss Áron: i.m. 51; Püspökszenterzsébet, Bihar vm. ZKI 14576; Doroszló, Zombor, Baja vidéke, Bács-Bodrog vm. ZA, ZKI AP 45781. EA 2281.

[303] Tiszabecs, Szatmár vm. ZKI 45311.

[304] Szék, Szolnok-Doboka vm. ZKI AP 12938–12939.

[305] Székelyföld, Kriza János: Vadrózsák. Székely népköltési gyûjtemény. I. rész. Budapest. MNGY XI. 1911. 430.

[306] Alsóbodok, Nyitra vm. MNT 25–26.

[307] 7 szöveg: Dióspatony és Vága, Pozsony vm. Barsi Ernõ: i.m. 1995. 141–143; Bakos József: i.m. 65; Nagybajcs és Gyõrzámoly, Gyõr vm. Barsi Ernõ: i.m. 1995. 158. és 159; Császár és Naszvad, Komárom vm. ZKI 45319; MNT 97; Andód, Nyitra vm. MNT 97.

[308] 2 szöveg: Naszvad, Komárom vm. és Andód, Nyitra vm. MNT 97.

[309] Vága, Pozsony vm. Bakos József: i.m. 65.

[310] Bukovinában. Bosnyák Sándor: A bukovinai magyarok hitvilága. II. FA 16(1984) 136.

[311] Fehér Zoltán: Bátya néphite. (szerk. Hoppál Mihály). FA 3. Bp. 1975. 59.

[312] A pici gyermeket nem szabad mestergerenda vagy pótlófa alatt füröszteni, mert az a fejfához hasonlít.
P. Madar Ilona:Sárrétudvari hiedelmei. Néprajzi közlemények 1967. 23.

[313] Vajkai Aurél: Veszprém megye építkezése. NÉ XXXII(1940). 330.

[314] Gyógyításra lásd még: Vajkai Aurél: i.m. Az úrvacsoráról megõrzött és a mestergerendára feltett kenyérdarab tûzvésztõl védi meg a házat. EA 874. Jármi, Szatmár vm. Vö. Verebélyi Kincsõ (szerk.): Néphit szövegek. MNGY XIX. Bp. 1998. 233.

[315] Gulyás Éva: Jászdózsai hiedelmek. = FA 4. (szerk. Hoppál Mihály) 1976. 57.

[316] I.m. 129.

[317] I.m. 57, 129.

[318] Bartha Elek: i.m. 104.

[319] Bartha: i.m. 103.

[320] Ung-Bereg vm. Géczi Lajos: i.m. 129.

[321] Kriston Vízi József: i.m. 1985. 38.

[322] Ezzel kapcsolatban lásd Györgyi Erzsébet: A tojáshímzés díszítménykincse. NÉ LVI(1974). 75–76.

[323] Ezt fogalmazzák meg a már említett kobátfalvi húsvéti köszöntõ ide vonatkozó sorai: Kis madár tojását a keresztfa alatt / Jézus hulló vére festette pirosra. KFA 05322/10.

[324] A húsvéti víz szentségérõl a késõbbiekben külön írok.

[325] Egészségvarázsló célzattal mosakodtak húsvét napján piros tojásról, így pl. a moldvai csángók. Bosnyák Sándor: i.m. 1980. 121.

[326] Bukovinai hiedelem szerint a szentelt tojás héja kendermaggal keverve jégtõl, víztõl, elemi csapástól véd.

[327] Elõbbit Gyimesben és Moldvában ma is számon tartják. Vö. még Bálint Sándor: i.m. 1976. 304–305; Bosnyák Sándor: i.m. 1980. 892–893/122. utóbbira lásd Tátrai Zsuzsanna: i.m. 1990. 166–168.

[328] Nagy Ödön: i.m. A hidvégi játék leírása az 1940-es évekbõl származik: „Húsvét másodnapján minden gyermek a zsebébe tesz egy piros tojást, s kimegy a patak hídjához, ahol megvárja a vezetõt. Kimennek a mezõre, s megkeresik a múlt évi csattanó maszlag kóréját. Leülnek egy csoportba, és játékot készítenek belõle. Mindenki elkészíti az elsõt. Akié a leghangosabban csörög, az nyeri el az összes játékszert. Elkészítik sorra a többi hármat is, hasonlóan versengve. Végül a tojások azéi lesznek, akinek a legtöbb játékszere van. Tenyérbe fogva forgatják. Még elég gyakran készítik, de csak ritkán játszanak vele, már csak a románok.”

[329] Uo.

[330] Sebestyén Ádám: i.m. 146; P. Madar Ilona: i.m. 23.

[331] Marian, Simion Florea: i.m. 216–218.

[332] Caraman, Petru: i.m. 106.

[333] Arany Tengerihántása igazolja, hogy a Háromszéken máig ismert hiedelem szélesebb körben ismeretes volt.

[334] Részletesen errõl: Dankó Imre: Az almaszimbolika magyar vonatkozásai. Ethn. LXXIII(1963). 558–589.

[335] Andód, Nyitra vm. MNT 25–26.

[336] Deáki, Pozsony vm. Gágyor József: i.m. 112–113. Isten tehénkéjének több nyelvben is a katicabogarat nevezik, aminek mitologikus vonásokat tulajdonítanak. Vö. Mitológiai Enciklopédia. I. (Fõszerkesztõ: Tokarev). Bp. 1988, Isten tehénkéje címszó

[337] Moha, Fejér vm. MNT 1957. 180–181.

[338] Kiss Áron: i.m. 55; EA 000649. Ugyanez, hasonlat formájában: „Megborjazott a gazdának egyetlen tehene, olyan tarka-barka, / Mint az Isten madara.” Barsi 1995. 160. és MNT 14576. Illetve: tarkát, barkát, Isten kis bazsarkát. ZKI 45319. Az adatok leginkább észak-magyarországiak: Bihar, Komárom, Nyitra, Pozsony megyeiek, illetve szigetköziek.

[339] Soponya, Fejér vm. ZKI AP. 73871.

[340] Moha, Fejér vm. MNT 181.

[341] Alsóbodok, Nyitra vm. MNT I. 1957. 63; Deáki, Pozsony vm. Gágyor József: i.m. 112–113.

[342] Topolya, Bács-Bodrog vm. ZKI IX. 5410/43.

[343] Pozsony Ferenc: Szól a kakas már. Szász hatás az erdélyi magyar jeles napi szokásokban. Csíkszereda. 1998. 174.

[344] Alsóbodok, Nyitra vm. MNT 25–26. Egy rábaközi változata így hangzik: Homonnai kertek alatt szarkák verekszenek. Odaugrik tücsök anyó, csak agyoncsap egyet, a legislegszebbet, Csöpp vére csöppenne, Debrecenbe nem férne, Ólomdeszka meghasadna, abba beleférne. Mayer Erika (feldolgozása): Rábaközi gyermekjátékok. é.n., h.n.
9. szöveg.

[345] Naszvad, Komárom vm., Andód és Tardoskedd, Nyitra vm. MNT 1957. 42–43; ZKI 45315; Bakos József: i.m. 64, 68.

[346] A szakirodalom ezt a mûfajt a hazugságmesék körébe sorolja, melyekre Turóczi-Trostler József szerint általában az jellemzõ, hogy bennük mitikus hiedelmek, praeanimisztikus kísértetek, kollektív õsképzetek, ijesztõ lidércnyomások rangjukat veszítve vannak jelen. Az õsképek együttvéve a kultúremberiség rejtett történelmét alkotják, hol nyugtalanító, hol megváltó erõvel avatkoznak bele álmaiba, mindenki jelenébe, mítosztalan korokban a mítosz utolsó menedékei(ként), s lesüllyedve, alakjukból és értelmükbõl kivetkõzve is halhatatlan tanúi az ember eredetének és kozmikus vonatkozásainak.

 Jellemzi e hazugságmeséket valami furcsa elefantiázis, amely új, óriási méreteket ad a tárgyaknak és jelenségeknek. Máskor meg visszájára fordítja, ironizálja az illúziót. A mûfaj az antikvitásból ered, a 11. századtól összefüggõ folyamatként dokumentálható, mégis leginkább a 16–17. századra jellemzõ. Diákok, úton járók, obsitos katonák száján a keleti és nyugati mesevilág, legendák, látomások hiteles vagy szent csodái kerülnek ponyvára, kopnak hazugsággá. Turóczi-Trostler József: Fenékkel felfordult világ. Bp. 1942. 6, illetve uõ: János pap országa. = Magyar irodalom – világirodalom. Bp. 1961. 218. Keresztény vonatkozásairól, a húsvéti nevetés hagyományáról lásd még: Bahtyin, Mihail: François Rabelais mûvészete, a középkor és reneszánsz népi kultúrája. Bp. 1982. 100–101.

[347] Eger vidéke, Heves vm. Kiss Áron: i.m. 51; Jánosi, Gömör és Kishont vm. EA 635.

[348] Naszvad, Komárom vm., Andód és Tardoskedd, Nyitra vm. MNT 42–43; Bakos József: i.m. 61–62, 64; Kiss Áron: i.m. 55.

[349] Tura, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. Dolányi: i.m. 157.

[350] I.m. 158.

[351] Uo.

[352] Kecskemét, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. és Rád, Szabolcs vm. Kiss Áron: i.m. 53.

[353] Fazakasvarsánd, Arad vm. KFA 07126/3.

[354] Eger vidéke, Heves vm. Kiss Áron: i.m. 139.

[355] Jászkisér, Jász-Nagykun-Szolnok vm. Csete Balázs: i.m. 151; Marosludas, Torda-Aranyos vm. KFA 7427/2.

[356] Jegenye, Kolozs vm. KFA 07089/17.

[357] Bácsfeketehegy, Zenta, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 24, 30.

[358] H.n. Kiss Áron: i.m. 54–55; Szaján, Hódegyháza, Torontál vm. Kálmány Lajos: i.m. 80; Törköly István: i.m. 83; Burány Béla i.m. 15; Horgos, Csongrád vm. i.m. 20; Zenta, Padé, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 28, 29.

[359] Zenta és Zombor, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: i.m. 24. és ZKI AP 45871; Jegenye, Kolozs vm. KFA 07089/17.

[360] Síter, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104.

[361] Ez a vonás negatívumként értelmezõdik az olyan közösségekben, melyekben az alamizsnaosztás kegyes, a halottak üdvét szolgáló cselekedetnek számít.

[362] A magyar néphitben a (fekete) macska gyakori megjelenési formája a gonosznak.

[363] Például a kisasszony macskáját. Itt emlékeztetnék arra, hogy a hinta-palinta kezdetû szövegek szerint a leesõ háromlábú kismacskának a nyaka törik ki.

[364] Síter, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104.

[365] Korond, Udvarhely vm. KFA 01461. Mint fentebb említettem, a testi fogyatékos, akárcsak a fölös testrésszel rendelkezõ szereplõk, a transzcendens szféra tartozékai. Ilyen negatív szereplõ lehet a szamár is, amit Bence a kertben keres: Gyõrzámoly, Gyõr vm. Barsi Ernõ: i.m. 1995. 159. Különben a bakkecske – (háromlábú) menyecske analógia az Egyedem-begyedem kezdetû kiszámoló-szövegekben is gyakori.

[366] A típus összmagyarnak látszik, legalábbis megvan Biharban (Faragó József és Fábián Imre: i.m. 99), Felvidéken (Gágyor József: i.m. 111), a Dunántúlon pl. Sopronban és Tolnában (ZKI 45327; Nagy Janka Teodóra: Születéstõl házasságig. = Bölcskei Tanulmányok. I. szerk. Szabó László, 377); a Délvidéken (ZKI 55956; Burány Béla: i.m. 14; i.m. 1996. 20), a Drávaszögben (Lábadiné Kedves Klára: i.m. 1989. 31), a Jászságban (Csete Balázs: i.m. 26), Csongrádban (Kálmány Lajos: i.m. 1881. 80) és Dél-Erdélyben (Gazda Klára: i.m. 220; Seres András: i.m. 174; KFA 06067/43, 03732/2).

[367] Fölsõváros, Szeged, Csongrád vm. Kálmány Lajos: i.m. 80.

[368] Burány Béla: i.m. 1996. 3–4.

[369] Síter, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 99.

[370] Lehtisalo, T.: i.m. 200.

[371] Bosnyák Sándor: i.m. 1982. 122/423. Akit járnak a kelések, karácsonyeste a misérõl hazajövet megfürdik a nagy vízben. Például a gyimesi (Csík vm.) adatközlõ (sz. 1923) édesanyja „karácsony éjjelén háromszor ugrott bele a patakvízbe. S kiszökött, s a csergébe belé, s újra vissza, s többet nem es járják a kelések.” „Nagypéntek reggel a Dunára mennek mosdózni a pati lányok, s akkor egész évben nem lesznek betegek.” Pusztapát, Pozsony vm. „Ha valaki nagypénteken reggel napfölkelte elõtt megmosdik a folyóvízben, akkor megszépül.” Pusztamonostor, Komárom m. „Nagypénteken kimennek még kora reggel a tóra, és háromszor kiöblítik a szájukat vízzel, és egész évben nem fog fájni a foguk.” Erdõcsokonya, Somogy vm. Verebélyi Kincsõ: i.m. 152, 314, 319. Ilyenkor a jószágot is megfürdették, hasonlóan egészségvarázsló célzattal. Tátrai Zsuzsanna: i.m. 1990. 156.

[372] Marian, Simion Florea: i.m. 166–167.

[373] Bosnyák Sándor: i.m. 1982. 108/318, 320. Emiatt Gyimesben is szokás karácsonyeste egészségvarázsló célból patakba ugrani: i.m. 122/423. A nagypéntek reggeli mosakodáskor a Fejér megyei Söréden „Minekünk meg le köllött térdenyi, kinn az ég alatt, Krisztus urunk kínszenvedéséért 5 Miatyánkot, 5 üdvözletet és 5 hiszekegyet [mondani]. Akkor meg a vízbe megholtakért ugyanazt.” Gelencsér József: i.m. 324.

[374] Rugonfalva, Udvarhely vm. KFA 05275/10.

[375] Tánczos Vilmos: A szakrális világkép. = Demény István Pál–Gazda Klára–Keszeg Vilmos–Pozsony Ferenc–Tánczos Vilmos: Magyar népi kultúra. Kolozsvár 2000. 120.

[376] Brassó vm. Seres András: i.m. 262.

[377] Területileg pl. Bihar m. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 110; MNT 103; Szaján, Torontál vm. Kálmány Lajos: i.m. 1882. 40; Kiss Áron: i.m. 52; MNT 30–31; Zenta környéke, Bács-Bodrog vm. Burány Béla: 1973. 31, 36; Arad KFA 07116/8; Szászcsávás, Kis-Küküllõ vm. Osváth Imre: i.m. 101; Székelyföld, Kriza János, Orbán Balázs, Benedek Elek és Sebesi Jób: i.m. 256; Maros-Torda vm. KFA 07427a; Barcaság Seres András: i.m. 263.

[378] Lásd az elõzõ jegyzetet.

[379] Ezek a gyengített változatok inkább erdélyiek: pl. Apáca, Brassó vm. Seres András: i.m. 263; KFA 07136/6; Vargyas, Udvarhely vm. KFA 02551; KFA 08780/2; Háromszék vm. Török Ferenc: i.m. 11; KFA 06190; KFA 07075/37; Maros-Torda vm. KFA 13455/4; Vajdakamarás, Kolozs vm. KFA 06189/79; KFA 0372/3; KFA 0792/18; Szék, szolnok–Doboka vm. ZKI AP 12938.

[380] Battonya, Csanád vm. Kálmány Lajos: i.m. 1878. 184.

[381] Lásd a 238. számú jegyzetet.

[382] Pl. Brassó vm. Seres András: i.m.. 262.

[383] Piricse, Szatmár vm. Kiss Áron: i.m. 50; Enyed vidéke, Fehér vm. Gáspár János: i.m. 86.

[384] Inaktelke, Jegenye, Vajdakamarás, Kolozs vm. Vasas Samu: i.m. 29; KFA 0788/10, KFA 06189/79; Tordaszentlászló, Torda-Aranyos vm. 0792/10; Szék, Szolnok-Doboka vm. KFA 09923.

[385] Cséhtelek, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 107.

[386] Sepsiszentkirály, Esztelnek, Kézdiszentlélek, Háromszék vm. Konsza Samu: i.m. 356; Gazda Klára: i.m. 414; KFA 07075.

[387] Utóbbiak a Bihar megyei Síterbõl és Hegyköztóttelekrõl. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104, 110.

[388] Pl. Maroshévíz, Székelyvaja, Maros-Torda vm. KFA 07264/34, KFA 07375/10; Gyergyócsomafalva, Csík vm. ZKI 45318; Esztelnek, Sepsiszentkirály, Dálnok, Háromszék vm. Gazda Klára: i.m. 174; Konsza Samu: i.m. 504; KFA 03853; Hétfalu, Brassó vm. Seres András i.m.. 261; Fogaras, Fogaras vm. KFA 07136/6; Enyed vidéke, Fehér vm. Gáspár János: i.m. 86; Kolozsvár KFA 0372/3; Tordaszentlászló, Torda-Aranyos vm. KFA 0792/18.

[389] Maroskeresztúr, Koronka, Magyaró, Maros vm. KFA 07388/37, 07485/25; ZKI Háromszék vm. Török Ferenc: i.m. 125.

[390] Maroskeresztúr, Maros-Torda vm. KFA 07388/37; Székelyszenterzsébet, Udvarhely vm. KFA 07309/39; Szászcsávás, Kis-Küküllõ vm. Osváth Imre: i.m. 101–102.

  [391] Szászcsávás, Kis-Küküllõ vm. Osváth Imre: i.m. 181–182; Székelyszenterzsébet, Udvarhely vm. KFA 07309/39; Maroskeresztúr, Maros vm. KFA 07388/37.

[392] Háromszék vm. Török Ferenc: i.m. 125.

[393] Székelyszenterzsébet, Udvarhely vm. KFA 07309; Koronka, Maros vm. KFA 07405.

[394] Piricse, Szatmár vm. Kiss Áron: i.m. 50; Erdély, Gáspár János: i.m. 86; Atyha, Udvarhely vm. KFA 08780/2.

[395] Síter, Hegyköztóttelek, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104, 110.

[396] Síter, Hegyköztóttelek, Bihar m. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 104, 110; Battonya, Csanád vm. Kálmány Lajos: i.m. 184.

[397] Cséhtelek, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 117.

[398] Vargyas, Udvarhely vm. KFA 02551; Háromszék vm. Török Ferenc: i.m. 11; Fazakasvarsánd, Arad vm. KFA 07124/34.

[399] Székelyföld, Kriza János, Orbán Balázs, Benedek Elek, Sebesi Jób: i.m. 256.

[400] Jegenye, Kolozs vm. KFA 0788/10.

[401] Apáca, Brassó vm. Seres András: i.m. 263; Háromszék vm. Török Ferenc: i.m. 11.

[402] Inaktelke, Kolozs vm. Vasas Samu: i.m. 29.

[403] Vargyas, Udvarhely vm. KFA 02551.

[404] Szék, Kolozs vm. KFA 09923.

[405] Háromszék vm. Török Ferenc: i.m. 11.

[406] Vajdakamarás, Kolozs vm. KFA 06189; Atyha, Udvarhely vm. KFA 08788/2.

[407] Nagyszalonta, Bihar vm. MNT 103; Szendrey Zsigmond: Nagyszalontai gyûjtés. MNGY Új folyam XIV. Bp. 1924. 168.

[408] Piricse, Szabolcs vm. és h.n. Kiss Áron: i.m. 1891. 50; Gáspár János 1977. 86. A cseréptörésnek mint az átmeneti rítusok – lakodalom, temetés, valamint a téli napfordulós szokások – rítuselemének általában a gonosz elriasztása a szerepe.

[409] Síter, Nagyvárad, Bihar vm. Faragó József és Fábián Imre: i.m. 102–103, 104; Csongrád vm. Török Károly: i.m. 305. Jászkiséren „Régebben a legények mindig onnan [a kocsmából] mentek az ünnep délelõtti istentiszteletre, ahun poharakkal harangoztak [kiemelés az eredetiben], arra azonban nagyon vigyázva, hogy ittasak ne legyenek, s hogy botrányosan ne viselkedjenek a templomban”. Csete Balázs: i.m. 200.

[410] h.n. Kiss Áron: i.m. 54. A görög Aiora rítusban „a fiúk borral telt hordókon ugráltak, és a lányokat hintáztatták”. Aries, Philippe: Gyermek, család, halál. Bp. 1987. 83.

[411] A lábbelik közül varázseszközként, odaidézõ céllal, továbbá gonoszûzõként a kapcán kívül fõleg a csizmát használták. Szendrey Zsigmond: A varázslatok eszközei. Ethn. 48(1937). 394.

[412] Bosnyák Sándor: i.m. 1980. 164/1355.

[413] Chevalier–Gheerbrant: i.m. pãr címszó; Gazda Klára: A székely népviselet. Bp. 1998. 58.

[414] Marian, Simion Florea: i.m. 1995. 151.

[415] Evseev: i.m. 1998. pãr címszó.

[416] Ezt menyasszonyporkolásnak nevezik. Szendrey Zsigmond–Szendrey Ákos: Szokások. = A magyarság néprajza. IV. 206.

[417] E mákófalvi, Kolozs vm., némelyektõl akkor is betartott szokást Nagy Olga gyûjtötte 1963-ban egy 75 éves férfi adatközlõtõl. KFA 06083 és 06084.

[418] Bosnyák Sándor: i.m. 1980. 47/410–411, 84/666, 161/1340; Bosnyák: i.m. 1984. 142/1338; Gulyás Éva: i.m. 298–299.

[419] Liquati, Modesta: A litván kalendáris dalok. Szemináriumi dolgozat az ELTE Folklór Tanszékén. Kézirat 1999. A szerzõ, Korsakas, K. (Vgr. red.): Lietuviu tautosaka. I. Vilna 1962. 230*-as Áj, folyó, folyó c. húshagyókeddi rituális dalt jellemzi, melynek lényege, hogy a víz útján elküldött hajszál vagy hajfonat ad hírt az otthonától és a szeretteitõl távol lévõ személyrõl.Fontos megjegyzése, hogy alitván plaukas ’hajszál’ és plaukti ’úszni’ szavak töve közös (*plauk). A homályos dal nyitva hagyja, hogy az evilág és a túlvilág közti kapcsolatról van-e szó. Ám a haj és kötél, váll és fehér nyírfa, kéz és fehér fenyõforgács közti párhuzam mégis ezt sejteti. Az elsõ oszlopbeli állítást a második így tagadja:

Köteleket sodortál           Köteleket sodortam

Vörös hajfonatokból        Fehér kenderbõl

Vagdostál fát                     Vagdostam fát

Fehér vállakból                Fehér nyírfából

Hasogattál forgácsot       Hasogattam forgácsot

Fehér kezekbõl.                Fehér fenyõfából.

[420] Jankó János: i.m. 279.

[421] KFA 05387.

[422] Szeged, Csongrád vm. ÚMTSZ kabala 1. címszó.

[423] Krisztus és a szegény juhász. Barót, Háromszék vm. KFA 05378.

[424] VNGY II/1. 041.

[425] Gazda Klára: Az obi-ugor geometrikus ornamentika mitikus hátterérõl. = Tûzcsiholó. Írások a 90 éves Lükõ Gábor tiszteletére. (Szerk. Pozsgai Péter). Bp. 1999. 447. Vö. a fentebb idézett litván húshagyókeddi énekkel.

[426] Gazda Klára: i.m. 443.

[427] Gulyás Éva: i.m. 84/503, 157/1526; Sándor Mihályné: Egy bihari parasztasszony hiedelmei. FA 4. 1976/231.

[428] Bosnyák Sándor: i.m. 1980. 226/1895, 1896.

[429] I.m. 50/444; Virt István: i.m. 1989. 229.

[430] Solymossy Sándor: Babonás hiedelmek és eljárások. = A magyarság néprajza. IV. é.n. 348–360.

[431] Tari Lujza: Zene és hiedelem. = Démonikus és szakrális világok határán. Mentalitástörténeti tanulmányok Pócs Éva 60. születésnapjára. Benedek Katalin–Csonka-Takács Eszter (szerk.). Bp. 1999. 248.

[432] I.m. 244–245.

[433] I.m. 244.

[434] Bosnyák Sándor: i.m. 1980. 40/321.

[435] Evseev: i.m. cocorul címszó.

[436] Evseev: i.m. fluierul címszó.

[437] Tari Lujza részben Kodály, részben Keszeg adatát idézi: i.m. 236.

[438] Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: i.m. 197.

[439] Nagy Olga résztvevõ megfigyelése 1959-ben Inaktelkén, Kolozs vm.: KFA 02633.

[440] Nagybakó vidékén „Amikor kijönnek a kontyolásról, a násznagy a három égõ gyertyát magasra tartja, s a menyasszonynak arra kell törekednie, hogy akár elfújja, akár zsebkendõvel kioltsa.” Wagner Aladár: Népszokások Nagy-Bakónak vidékén. Ethn. 6(1895). 313.

[441] Esketés után a pap fejér fátyolt tûz a menyasszony fejére. Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: i.m. 201.

[442] Ennek több módja is lehet: a palócoknál a nászéjszaka után a násznagy kerít valahonnan egy cserépfazekat, s azt e szavakkal: „agyonütöttem a lakzit”, földhöz vágja. Pintér Sándor: A palóc születése, házassága és halálozása. Ethn. 2(1891). 106; Cserháton (Nógrád vm.) a menyasszony után igyekvõ szekér kerekéhez hajítanak a nézõk hamuval megtöltött rossz cserépfazekat. Kiskéri Balogh István: Cserháti néprajzi adatok. Ethn. 9(1898). 129.

[443] Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: i.m. 201.

[444] Valószínûleg ezzel kapcsolatos a következõ szokás is: „Étkezés után a násznagytól bal kézre ülõ ember, a kun kapitány csontokból várat épít, vagy teletölti a poharát, befödi tányérral, lefordítja, s céklával vagy csonttal körülrakja, s küldi a násznagynak, az meg tovább, kézrõl kézre, s nézegetik, vizsgálgatják, forgatják, próbálgatják, hogy lehetne a csontvárat széjjelszedni meg összerakni, hogy lehetne a bort kiinni a pohárból stb. Különféle kalandokat, megtörtént és meg nem történt dolgokat mesél.” Máthé Lajos: Lakodalmi szokások Hajdú Nánáson. Ethn. 10(1899). 231

[445] A moldvai magyar lakodalmon „a võlegény ott áll a ház elõtt, míg a menyasszonyt kihozzák. Ez idõ alatt jönnek elébe a tréfás asszonyok és emberek, akik kínálják üres üvegekkel, hogy igyék, s csontokkal vagy káposztatorzsával, hogy egyék. Így tréfálkoznak vele, hogy nevessen, de neki nem szabad nevetni, jobbra-balra nézni sem, hanem lehajtott fejjel szomorúan a földet nézni.” Seres András: i.m. 1994. 105.

[446] Pl. az alábbi népdal szerint: Édes kezem, mér nem fontál,/ Édes szemem, mér aludtál? / A nász népe a kapun vár / A nagy láda üresen áll. Kászonimpér, Csík vm. KFADIP 0561/2.

[447] Nemespátrón pl. a võlegényt a nászéjszaka után „hirtelen nagy lármával derékon kapták, a kendõt dereka köré csavarva felhúzták a mestergerendára, és addig tartották ott, míg a felesége ki nem váltotta”. Tettüket azzal indokolták, hogy „feltörte a menyasszony kis ládáját”. Seemayert idézi Györgyi Erzsébet: A házasságkötés szokásai. = Népszokás, néphit, népi vallásosság. MN VII. Dömötör Tekla (fõszerk.) Bp. 1990. 65.

[448] Pl. a következõ népdalban: Mikor mentem Margittára keresztül / Betapostam a hagymádat tövestül. De világosan következik ez a tartalom az Egy ágy hagyma... kezdetû hintázóvers folytatásából is: Mézet ettem, nádat nyeltem... Halászi, Moson vm. Barsi Ernõ: i.m. 1995b. 134.

[449] Luca napján elteszi a lány, karácsonykor elõveszi, kimegy az utcára, harap belõle. Amelyik legény arra megy, az lesz a férje. Vagy Luca napjától karácsonyig mindennap harap belõle a lány. Karácsonykor a csutkával megdobja a jövendõbelijét. Torna és Zemplén megyei adatok. Verebélyi Kincsõ: i.m. 107, 251.

[450] A bukovinai Istensegítsen „ha valakit meg akart nyerni szerelemre, akkor vett egy szép almát, azt egy kicsit megvágta, s a saját vérébõl egy cseppet rácseppentett, s akkor a leánynak vagy legénynek odaadta. S annyira megbolondította, nem tudott szabadulni tõle”. Bosnyák Sándor: i.m. 1984. 101/960.

[451] „Régi török szokás volt, hogy a legény almát küldött a lányos házba, s ha az almát a lány elfogadta, jöhetett háztûznézni.” Idézi Dankó Imre Kúnos Ignáctól: i.m. 567. „Nálunk a kezdeményezõk a leányok voltak.” Pápa vidékén „némely helyen szokásban volt régebben, hogy szilveszter estéjén, mikor a lányok jöttek ki a templomból, a legények sorfalat álltak a templom elõtt, és sötétben a lányok egy gerezd almát adtak nekik, és aki valamelyiktõl kapott, azt vette feleségül”. Verebélyi kincsõ: i.m. 181. EA 613/22.

[452] A kiskunhalasi „katolikusoknál még az jellemzõ, hogy amikor az esküvõre mennek, a võfér a jegykendõt egy hosszú rúdra felkötve viszi, melynek hegyes végére aranyporral behintett alma van tûzve. Ezt az almát, midõn az esküvõrõl visszatérnek, ketté vágják, s egyik felét a võlegény, másikat a menyasszony eszi meg.” Thúry József: Kis-kún-halas néprajza. Ethn. 1(1890). 390.

[453] Elõbbit Dankó a következõ 18. századi diákverssel példázza: Árnyékban ültem vele, játszadoztam a kedvemre Gyenge fejér két almáját vöttem a kezembe. 1963. 577. Utóbbi hasonló értelmezését jól szemlélteti az alábbi találós kérdés: Két szõröset egybeverni, mi az? Kucsma. Oneºti, Bákó m. KFA 028/3.

[454] Nagybajcs, Gyõrzámoly, Gyõr vm., Halászi, Moson vm. (ez utóbbiban bársonyt terítenek a leány alá): Barsi Ernõ: i.m. 1995a. 157–160.

[455] Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: i.m. 202. Ez a szokás a Fertõ-tó környékén, Göcsej, Zala, Somogy, a kalocsai Sárköz tájain, továbbá Szeged környékén, Háromszéken és Moldvában ismeretes: Magyar Néprajzi Atlasz.
I–IX. (Szerkesztette Barabás Jenõ). Bp. 1987–1992. (ezután MNA) 527. térképlap.

[456] A MNA 527. térképlapja e szokást – melynek célja a térképet összeállító Györgyi Erzsébet szerint: óvás a földdel való érintkezéstõl – Kórógyról (Szerém vm.), Szilvásszentmártonról (Somogy vm.) és Koppányszántóról (Tolna vm.) tudja példázni. Valamikor kiterjedtebb lehetett, amint errõl egy szakcsi (Tolna vm.) adat is tanúskodik: „Mikor a menyassszonyt a võlegényes házhoz este odakísérik, a konyhaajtóban székre ültetik, lába alá törülközõkendõt tesznek, és egy fiúgyermeket ültetnek az ölébe, hogy fiúgyermeke legyen.” Verebélyi Kincsõ: i.m. 246/42.

[457] A bokréta a szerelem jelképe: átadásának és viselésének a magyar népéletben kimunkált rendszere van. Inaktelkén pl. húsvét vasárnap adja a 12 évesnél nagyobb leány a gyöngyösbokrétát a legénynek (amit az összeveszés esetén visszaad). Ez foglalóféle, s azt jelképezi, hogy a legény és leány egymást szeretõül választották. KFA 02643. 195 9. Nagy Olga gyûjt.

[458] 20 szövegbetét, a Székelyföldrõl (Kriza János, Orbán Balázs, Benedek Elek, Sebesi Jób: i.m. 156; Kriza János: i.m. 430; Gazda Klára: i.m. 214, 414; Konsza Samu: i.m. 504; Török Ferenc: i.m.; Kiss Áron: i.m. 54; ZKI 45317; SD 466; Török Árpád: i.m. 406; KFA 0747, 07309/38) és környékérõl: Hétfalu, Brassó vm. Seres András: i.m. 261, 263; Fogaras KFA 071136. A virágos kis kert címmel említett formulamese Csongrád és Zala megyében és a Bácskában játék közbeni mondóka. Kovács Ágnes és Benedek Katalin: i.m. 88.

[459] A gyöngy itt elsõsorban konkrét értelemben, a fiatalok ruházatát díszítõ ékességként értelmezendõ, szimbolikus – termékenységre, értékre utaló jelentése itt igen áttételes, kevéssé jelentõs.

[460] Funkciója itt: táncolóhely szép leányok, szép asszonyok számára. Tatrang, Brassó vm. Seres András: i.m. 261.

[461] Székelydálya, Udvarhely vm. Gergely Gizella: i.m.; Székelyföld, Kriza János, Orbán Balázs, Benedek Elek, Sebesi Jób: i.m. 256; Fenyõkút, Udvarhely vm. KFA 07047; Gyergyócsomafalva, Csík vm. ZKI. 45317.

[462] Székelyföld. Kriza János: i.m. 430; Sepsiszentkirály, Kézdiszentlélek, Futásfalva, Esztelnek, Háromszék vm. Konsza Samu: i.m. 504; KFA 07075/45, 06187/105; Gazda Klára: i.m. 219; Zetelaka, Kisgalambfalva, Székelyszenterzsébet, Udvarhely vm. SD 466; Török Árpád: i.m. 406; KFA 07309/38; Csíkszenttamás, Gyergyócsomafalva, Csík vm. Kiss Áron: i.m. 1891. 53; ZKI 45317; Fogaras, KFA 07136/6.

[463] E jelvények térbeli megoszlását jól szemléltetik a MNA 587–589. sz. térképlapjai. A zenekíséret összmagyar.

[464] Virt István: i.m. 38.

[465] Az elhalt palóc legény hasára vasat (patkót, vasalót stb.) tesznek, hogy megnyugodjék és vissza ne járjon. SolymossySándor: i.m. 349;Zoboralján hideg vasat, pl. ekevasat, hogy ne puffadjon.Virt István: i.m. 1987. 58/527. A sarló ilyen célú használata a honfoglalás korából ismert. Ausztriában és Sziléziában is sarlóval temették el a halottat. SolymossySándor: i.m. 349. Recens néprajzi adatunk e szokás gyengített formájáról Kászonimpérbõl, görögkeleti vallású adatközlõtõl van, ahol „sallót tesznek a halottra, míg elnyújtsák, míg koporsóba teszik”. KFA Dobó Klára gyûjtése, 1959.

[466] Nagybajcs és Gyõrzámoly, Gyõr vm. Barsi Ernõ: i.m. 1995a. 157–159.

[467] Propp, V. Ja: i.m. 13–34.

[468] 3 hintáztató szöveg: Esztelnek, Háromszék vm. Gazda Klára: i.m. 173, 219; Gyimesfelsõlok, Csík vm. Barsi Ernõ: i.m. 1995b. 123.

[469] Ezt fogalmazza meg a pusztinai lakodalmi csujjogatás, amit a menyasszony és kelengyéje lakodalmas házhoz érkezésekor kiáltanak: Hojzák ki a lajtorját,/Elhoztuk a madárkát./ Ki nem hojzák lajtorját,/ Visszavigyük madárkát. Hujujú, hujujú. Seres András: i.m. 1994. 109.

[470] E képzet meg a fent említett költõi kép tárgyias formát nyer a csíkszentdomokosi lakodalmi kellékek egyikében, a perecben. Ennek egyik fõ eleme a fenyõ, amit erdõnek neveznek, vagy legalábbis az erdõ kivágását emlegetik, amikor a perecet szétszedik. A násznagy ad engedélyt az erdõ kivágására. A perec egyéb tartozékai között, amilyen a tyúk, a malac, az egymásssal „hetvenkedõ” tésztából sütött legényke és leányka, bubakalácsok, kicsi madár alakú sütemények is vannak. Nevükbõl világos, hogy ezek az új pár termékenységét, az új család új lelkekkel való gazdagodását hivatottak mintegy mágikusan elõrevetíteni. Tehát a madarak itt a megszületendõ gyermekek lelkének a jelképei.

[471] Olyankor odakint már állt a férfiak által elkészített hinta. Sebestyén Ádám: A bukovinai székelység tegnap és ma. Szekszárd 1989. Hasonló tojásmadarat akasztottak a mestergerendára a Somogy megyei Büssün is. Várkonyi Imre: Büssüi Tájszótár, tojásmadár címszó.

[472] Aries, Philippe: i.m. 82.

[473] Esküvõi ruhában, kellékekkel, zenekísérettel, Felsõrákoson zászlókkal. A moldvai Nagypatakon a halott leány fejére viaszból készítenek menyasszonyi koszorút (saját gyûjtés).

[474] Demény István Pál: i.m. 116–125.

[475] Bereczki Gábor: i.m. 281–287.

[476] Caraman, Petru: i.m. 108.

[477] A macska a magyar néphitben általában alvilági szereplõ, kísértetek, boszorkányok jelennek meg macska képében. De egyszersmind õrzõ állat is: ha nem tud valaki éjjel-nappal bent ülni a szobában, pl. a gyermekágyast védeni a bajtól, a rosszak megrontásától, elég rá egy macska is, s ha nincs, kutya. Kálmány a Boldogasszony állatának tartja, megállapítván, hogy az indeknél is gyermekõrzõ. Kálmány Lajos: Gyermek-ijesztõk és rablók nyelvhagyományainkban. Ethn. 4(1893). 232–233.

[478] Az egyik énekes-táncos lányjátékban a fehér liliomszálnak nevezettjátékost biztatjak Dunába ugrásra, majd arra szólítják fel, hogy: Valakinek kötényében meg is törülközzél. Bakos szerint a játékban õsi szerelmi varázslás emléke él. „A hiedelem szerint a lányok nagypénteken napfelkelte elõtt megfürödtek a folyóvízben, s ettõl megszépültek. Akinek kendõjébe megtörülköztek, az lett a férjük.” Bakos József: i.m. 154.

[479] Róheim Géza: i.m. 241–242. Német nyelvterületen egy hasonló szokás neve: „halálkihordás” (Todaustragen). Tánczos Vilmos: i.m. 124.

[480] Róheim Géza: i.m. 242–243.

[481] Demény István Pál: i.m. 1999. 21–22.

[482] Pécsiné Ács Sarolta: Népi gyermekjátékok Kalocsa környékén. Kalocsa 1978. 77.

[483] Az ég–tenger metafora arra vall, hogy a tudatalatti szintjén ez a két képzet is szoros kapcsolatban áll egymással. Érzi ezt Petõfi is: „fürdik a holdvilág az ég tengerében” csakúgy, mint József Attila: „kékítõt old az ég vizében”.

[484] Caraman, Petru: i.m. 111–112.

[485] Lábadiné Kedves Klára: i.m. 1989. 31; Matijevics Lajos: i.m. 15. A magyar népdalokban a szülõi védelem alatt álló leány jelképe (2).

[486] Demény István Pál: i.m. 125–142. Ez utóbbi értelmezést példázza az alábbi, saját gyûjtésû tatrosi (Bákó m.) népdal is: Diószegi halastó, halastó. / Beleestem szekerestõl-lovastól. / Gyere, babám, húzzál ki, sej de húzzál ki, / Ne hagyjál a halastóban meghalni. / Kihúzlak én, ki, ki, ki, ki, ki, ki! / Nem hagylak a halastóban meghalni. / Eladom a jegykendõm, karikagyûrûm, / Kiváltom a legkedvesebb szeretõm. Azt a képzetet, miszerint a kedves a vízen túl lakik, megtaláljuk az alábbi, Szent Iván-napi tûzugráshoz tartozó párosító ének szövegében is: Rózsafa nem magos, / Ága elágazott, / A tengeren átal hajlandozott. / Egyik ága hajlott Bede Gáspár udvarába / Másik ága hajlott Fülöp Rózsi udvarába. Vargyas Lajos: Lírai népköltészet. = Magyar Népköltészet. Magyar Néprajz. V. Vargyas Lajos (fõszerkesztõ). Bp. 1988. 478.

[487] pl. Lázár Katalin: i.m. 195.

[488] Graves, Robert: i.m. 416.

[489] I.m. 417.

[490] Kerényi Károly: i.m. 342.

[491] Chevalier–Gheerbrant: i.m. 203. leagãn címszó.

[492] Marian, Simion Florea: i.m. 1994. 213, 219–220.

[493] Mihai Coman úgy gondolja, hogy Júdás egy korábbi, a vegetációs démonnal szembenálló szellem örököse: i.m. 138.

[494] Narancskirály. 129–130. Az adatra Demény István Pál hívta fel a figyelmemet.

[495] Magyarszentmárton, Torontál vm. Köles = Hagyományok. Mesék és rokonnemûek. Gyûjtötte és jegyzetekkel ellátta Kálmány Lajos. Vác 1914. 10. Figyelemre méltó, hogy e mesében a hõsnõ elaléltságából magához térve szúnyogokból rendel paprikást magának. Ebbõl a motívumok összetartozására következtethetünk.

[496] Bereczki Gábor: i.m. 387.

[497] Demény István Pál: i.m. 1984–1999. (Castrén: i.m. 4. sz. szudbabc).

[498] Thompson, Stith: Motif-Index of Folk-Literature. Bloomington, Ind. 1932–1936. I–VI. K. 855.

[499] India, i.m. G. 327, illetve K. 1638.

[500] Kercsa-ju gazda = Földisten lánykérõben, i.m. 386.

[501] Demény István Pál: i.m. 1984–1999. (Castrén: i.m. 4. sz. szudbabc). 488, Terescsenko 1990. 69. Szeroteta. Jég szigeti gazda. 149–155. sor. Demény István Pál fordítása kéziratban.

[502] Thompson, Stith: i.m. K. 1648.

[503] Kerényi Károly: Görög mitológia. Bp. 1977. 66.

[504] Lehtisalo: i.m. 56. sz. 200. sor.

[505] Ivanov, V.V.: i.m.. 219–220.

[506] Evseev, Ivan: i.m. 222.

[507] Ivanov, v. V.: i.m.. 219.

[508] Evseev, Ivan: i.m. 221; Caraman, Petru: i.m. 108.

[509] Chevalier–Gheerbrant: i.m. 202; Vígh Béla, dr.: A jóga és az idegrendszer. Bp. 1980. 267.

[510] Chevalier–Gheerbrant: i.m. 202.

[511] Idézi Kriston Vízi József: i.m. 1988. 170.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék