Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum2000/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 62. kötet, 2000. 3-4.füzet

Benkõ Samu

„Szórványban” tudományos tanácskozás

(megnyitóbeszéd)

 

Tisztelettel és nagy örömmel köszöntöm azokat, akik ma reggel összegyûlve megtöltötték az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek ezt a kis elõadótermét, és rászánták a mai napot arra, hogy sokoldalúan és behatóan megvitassuk a szórványkérdést, a magyar  létezés legégetõbb ügyét.

Bevezetõmben nem kívánok senkinek a rétjébe belekaszálni, különösen nem az elõadók és fölkért hozzászólók mondanivalójába, hiszen semmi értelme, hogy hevenyészetten olyan dolgot hozzak szóba, ami majd amúgy is munkánk rendjén terítékre kerül. Mondandómat igyekszem arra korlátozni, amit nem annyira nekem, a kutatónak, hanem az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökének kell elmondania.

Szégyenletes szerepvállalásaim közepette, hogy úton-útfélen koldulok azért, hogy például itt e kora reggeli órában világítson a lámpa, hogy meleg legyen, hogy teljesítsük azokat a kutatási feladatokat, amelyekre vállalkoztunk, hogy bélyeget ragaszthassunk elküldendõ leveleinkre, hogy nyomdafestékhez juttassuk azokat a mûveket, amelyeknek kiadására rajtunk kívül senki más nem vállalkozik, mondom, mindezek mellett unos-untalan visszatérek annak hangoztatására, hogy nekünk itt távlatos tudományos programba illeszkedve kell alkotásra vállalkoznunk, annak tudatában, hogy érdemes itt igazságfelderítõ kutatásra adni a fejünket. Hangsúlyozom: távlatos tudományos programról van szó!

Néhány nappal ezelõtt a Magyar Tudományos Akadémia ama elnöki bizottságában, amely a határon túli régiókra figyel (lévén a neve: Magyar Tudományosság Külföldön Bizottság), három nagy témát jelöltem meg, amelyekre úgy érzem, most és az elkövetkezendõ években tudományos erõinket összpontosítanunk kell.

A három téma: 1. A magyar nyelv nagyszótára, amelynek ügye alapításától (1825-tõl) foglalkoztatja a Magyar Tudományos Akadémiát, és amelynek felbecsülhetetlen, klasszikus értékû elõzménye a Czuczor–Fogarasi-féle múlt századi (1862–1872) kiadvány. Itt az ideje, hogy az egész magyar szókincset a mai tudományos követelményeknek megfelelõen számba vegyük, szótárazzuk. Ennek a munkának az elõkészítésében, kivitelezésében természetesen bõséges munka vár a régiók szakembereire, köztük az erdélyiekre. A téma gazdája, az MTA Nyelvtudományi Intézete, úgy tudom, költségvetésileg is megkapta azt a támogatást, amivel elindíthatja a munkát. 2. A második nagy kutatási feladat környezetünk védelmezésére irányul. Most, amikor különösen az utóbbi hetek tiszai eseményei is ráirányították a figyelmet arra, milyen veszedelmesen szennyezõdünk, nem túlzás katasztrófával fenyegetõ állapotot emlegetni. A bajt csak tetézi, hogy nem csupán vizeink, levegõnk, talajunk szennyezõdik, hanem szennyezõdünk nagymértékben lelkünkben is. Széles körû védekezési módszertant kell a tudománynak kidolgoznia ahhoz, hogy eredményes legyen a védekezés gyakorlata, hogy szenny helyett tisztaság uralja tájainkat és elménket. 3. Az összmagyar tudomány sürgetõ kötelessége nem utolsósorban demográfiai állapotunknak a felmérése és ebbõl következõen általános politikai és stratégiai következtetéseknek a levonása. Demográfiáról szólva tûnik szemünkbe – nemcsak a szakembernek, hanem a kérdés iránt egyáltalán érdeklõdõnek –, hogy a népesedés kérdése számunkra, magyarok számára döbbenetesen azonos a szórványkérdéssel. Hiszen a határon kívül élõ ötmillió körüli magyarnak a nagy többsége szórványhelyzetben él. És éppen ezért az ebben a különös élethelyzetben senyvedõk múltbeli és jövendõbeli létezése alakulásának a vizsgálata a magyarság fennmaradása idõbeli dimenziójának földerítését jelenti számunkra. A kérdésnek réges-rég megfogalmazódtak, hogy úgy mondjam, a jelenségfölismerõ irodalmi, szociográfiai, publicisztikai és emlékiratbeli képei. A napokban jártam a szülõföldemen, és gondolva erre a mai értekezletünkre, felrémlett elõttem Kakasy Márton alakja, aki két nemzedékkel elõzte meg édesapámat a nagyteremi református parókián, és aki leírta, hogy a színmagyar, székely Alsó-Nyárádmentével szomszédos vármegyei múltú faluban a múlt század második felében milyen szívfacsaró demográfiai viszonyokat talált. Engedjék meg, hogy kicsi emlékirat-kötetébõl néhány mondatot felolvassak. A fejezet címe: Hogy lettem Teremiben lelkész? „Az egész életünk véletleneken múlik. Hogy merre veti az embert a sorsa, Isten határozatából történik, és mindig kevés abban az emberi akarat és elhatározás. Jurátusságom második évének még az elején, 1869 októberében a nagyteremi református egyház papjának hívott meg.” (Különben õ mint jurátus, egyike azoknak a népdalokat gyûjtõ és közlõ diákoknak, akik Kriza nyomán felfedezik a székely folklórt. Hagyatéka megmaradt a vásárhelyi református kollégiumnak a gyûjteményében.) „A meghívó küldöttség megjelent nálam. Három emberbõl állt ez a küldöttség, mert Teremiben akkor többen beszéltek románul, mint magyarul, az én embereim is maguk közt románul beszélgettek, amin én eleget csodálkoztam, mert a reformátusok rendszerint magyarok. A viseletük is romános volt. Vállig érõ, hosszú fehér hajuk volt, s a derekukon széles bõrtüszõ. Mikor meghívásuk után bevittem õket megvendégelés céljából a jó boráról híres Almási-féle fogadóba, ami a mai Knöfler-palota helyén állt, a vendéglõben nagyon megbámulták az én meghívó küldöttségemet, s azt kérdezték tõlem, hogy: román papnak hívtak meg engem Teremibe?”[1] Hát ez a kis könyvecske jutott eszembe, és az, hogy a jelenségnek érzelmi töltetû érzékelése után most a 2000. évben végre eljuthattunk oda: szépirodalmi, publicisztikai jelzéseken túl tudományosan megközelíthetõ, sõt a kvantifikálás minden eszközét felhasználva tudunk a szórványkérdésrõl beszélni. Ez annak köszönhetõ, hogy 1942 és 1944 között az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület kezdeményezésére nagy felmérési akció indult meg, és ennek keretében 709 falu 12 852 családjáról készült részletes kérdõíves felmérés. Ezt a terjedelmes  írott anyagot 1944 õszén az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület akkori ügyvezetõ alelnöke, Szathmáry Lajos az EMKE autóbuszába csomagolva fölvitte Budapestre. A kéziratanyagot a Széchényi Könyvtárban helyezték el, és ott rostokolt sokáig. Úgy tudom, ezelõtt 13 évvel vette kézbe az elsõ csomagot Tóth Pál Péter barátunk, és kezdte el a feldolgozást. Amikor azt hangsúlyozom, hogy Tóth Pál Péter nemrégiben megjelent és most itt megvitatandó könyvével új dimenzióba kerül a kérdés kutatása, azt is szeretném kiemelni, hogy olyan arányú adatfelmérés történt, illetõleg kezdõdött el 1942-ben és folytatódott 1944-ig, amelyhez hasonló térségünkben nemcsak ebben a témakörben, de általában a szociográfiai irodalomban mindmáig nem fordult elõ. A kérdõívek megmaradtak, viszont eltûntek szemhatárunkból azok a munkálatokkal kapcsolatos irományok, amelyek felvilágosíthatnának arról, tulajdonképpen kik vettek részt ennek a kutatásnak az elindításában Szathmáry Lajoson kívül. Hogyan történt a kérdõíveknek a megszerkesztése, ki vagy kik írták, kik vitatták meg azt. Ugyanis csak a kérdõívek mellett véletlenül fennmaradt levelesanyagból  lehetett összeállítani tulajdonképpeni kutatástörténetét. Nem azért, mintha ennek nem lett volna akkori bõséges kísérõ levelesanyaga, hanem azért, mert ezt az EMKE levéltárában õrzött, az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárára bízott anyagot Kolozsvárról az Állami Levéltár urai a kilencvenes években elszállíttatták. Valószínûleg valamelyik bukaresti intézményben még ott rostokol. Tóth Pál Péter érdeklõdött megközelíthetõségérõl, nem kapott pozitív választ kérdésére, hogy ez a levéltári anyag ma kutatható-e.

Mindenesetre, mindazt, amit magukból a kérdõívekbõl és a kérdõívek mellett talált levelesanyagból ki lehetett bogozni, azt Tóth Pál Péter kibogozta, és nagy leleménnyel könyvében megírta. Valószínûleg lesz szó itt ma arról is, hogy az erdélyi statisztika mesterei meg a szórványkérdéssel közelebbrõl foglalkozó, demográfiában jártas iskolateremtõ tudósok közül kinek milyen szerepe lehetett a kérdõív összeállításában, a felmérés megtervezésében. A Schneller vezette tanszéknek, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület Venczel-féle statisztikai munkacsoportjának bizonyára volt szerepe a vállalkozásban. Ezeket most csak jelezni kívánom, de erõsen hangsúlyoznám azt a reményemet, hogy mai beszélgetésünk a kutatás folytatásának az útját hivatott egyengetni. A negyvenes években látleletezett és Tóth Pál Péter konok kitartásával elénkbe tárt észak-erdélyi szórványfalvak és családok állapotrajza további kutatásra – pontosan szólva: a mai demográfiai helyzet felmérésére – kell hogy ösztönözzön. Ne riasszon, hogy nagyon szomorú kép fog elénk tárulni. Magam láttam, hogy Kakasy Márton falujában is riasztóbb kép tárul elénk ma, mint amilyennek õ a kiegyezés után találta.

Én ezzel a magam részérõl be is fejeztem a mondandómat, és kérem Egyed Ákos professzor urat, Bölcsészet-, Nyelv- és Társadalomtudományi Szakosztályunk elnökét, hogy vezesse tanácskozásunkat és adja meg a szót Tóth Pál Péter  barátunknak, aki – nagy hálára kötelezve az erdélyi sors kutatóit –  megírta és elhozta nekünk Szórványban címû könyvét.[2]


[1] Kakasy Márton: Naplemente. Egy református lelkész élete és feljegyzései. Marosvásárhely 1931. 22–23.

[2] Tanácskozásunk után az alábbi levelet írtam Glatz Ferencnek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének.

197/2000. sz.

Glatz Ferenc professzor úrnak

a Magyar Tudományos Akadémia elnökének

Budapest

 

Tisztelt Elnök Úr!

Ez év március 17-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztálya egész napos munkaértekezleten vitatta meg Tóth Pál Péter Szórványban címû 1999-ben megjelent könyvét.

Ez a könyv azt az 1942–44-ben keletkezett felmérést dolgozza fel, mely 709 észak-erdélyi falu demográfiai helyzetét vette számba. A nagy erudícióval feldolgozott és közreadott felmérés elemzése jó alkalmul szolgált arra, hogy a jelenlévõk megvitathassák az összmagyarság demográfiai helyzetének idõszerû kérdéseit. Úgy találtuk, hogy az MTA-nak stratégiai kutatási tervébe feltétlenül be kellene illesztenie a határon túl élõ magyarság demográfiai vizsgálatát is, és ennek keretében az 1942–44-es felmérés mai, korszerû eszközökkel való megismétlését.

A tanácskozáson részt vettek az erdélyi szórványkérdés kutatásában legjáratosabb kolozsvári, székelyföldi, partiumi minõsített kutatók, az MTA külsõ tagjai és az erdélyi témákkal foglalkozó magyarországi kutatók néhány jeles képviselõje. Általános vélemény szerint a további kutatást, egy új kérdõíves adatfelvételt az MTA napirendre került regionális munkatervébe lenne ajánlatos beilleszteni, abba az eljövendõ programba, amelynek elindítását sok meggyõzõ erõvel Elnök Úr szorgalmazza a Domus Hungarica keretében. Értelemszerûen az MTA demográfiai bizottsága és a regionális központok lehetnek ennek a népesedést felmérõ munkának tudományos bázisai, és ebbe illeszkednének bele az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatói is.

A részletes, jól átgondolt terv kidolgozására és a megfelelõ anyagi háttér biztosítására a közeljövõben tanácskozásra kellene összeülniük az MTA és az EME szakembereinek.

 

Kolozsvárt, 2000. március 20-án

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék