Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum2000/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 62. kötet, 2000. 3-4.füzet

Gáll Ernõ

Szórványban

Tisztelt közönség, kedves barátaim!

Ha Vetési László arról beszélt, ami a könyv után már mint útjelzõ vésõdik be a tudatunkba, tehát hogy mik a feladataink és mik a tennivalók, én azt a feladatot kaptam a szervezõktõl, a feladatot pedig elfogadtam, és magamnak is kijelöltem, hogy két olyan személyiséget, kutatót ébresszek, akik munkásságukban sokat tettek a szórványkutatás érdekében, és akik, azt hiszem, teljesítményükben megközelítik és sok tekintetben teljesen fedik azokat a követelményeket és elvárásokat, amelyeket ugyancsak Vetési László adott itt elõ. Az erdélyi szórványkutatás elõzményeit vagy kezdeteit vizsgálva, tehát azt, ami a könyv elõtt történt, két személyiség, két kutató nevét, munkásságát idézem fel. Elsõsorban Nagy Ödön teljesítményét kell méltatnom, másodsorban Semlyén Istvánnak a munkáit, amelyek a népesedés problematikáját világösszefüggésekbe helyezve mindmáig nagyon hasznos háttérinformációt kínálnak. Azt is be kell vallanom, hogy mindkét kutató felidézése számomra bizonyos fokig érzelmi töltetû. S ezt Nagy Ödön esetében annak is köszönhetem, hogy néhány nappal ezelõtt Keszeg Vilmosnak szívességébõl elolvashattam az önéletírását, amelyet 1995-ben bekövetkezett halála elõtt, 1994-ben fejezett be. Ha a Hitel 1938. 4. számában megjelent Szórvány és beolvadás címû tanulmányát egybevetem ezzel a visszaemlékezéssel, akkor föltárul elõttem egy erkölcsileg mélyen a kisebbség ügye iránt elkötelezett hûséges lelkésznek, kutatónak a portréja. Noha én személyesen is ismertem, mert meglátogattuk õt Havadon, ahol lelkipásztorként, lelkészként szolgált, csak most, hogy elolvastam az önéletrajzát, tárult fel elõttem teljes komplexitásában egy népi elkötelezettségû és mindenekelõtt az erdélyi magyarság érdekeit és megmaradását szolgáló, puritán, tiszta írástudó, véleményem szerint modell értékû képe. Tudom, hogy a fogalmakat, ezeket az erényeket és ezeket a kvalitásokat ma a börzén nem nagyon magasra értékelik, elkötelezettség, népszolgálat egy de passé egyesek szerint, de most megelégszem azzal, hogy nem szállok ezzel vitába, hanem felmutatom azt az embert,  Nagy Ödönt, aki mindezeket úgy személyesítette meg, hogy mindmáig számunkra, mint az elõbb említettem, modellértékû. Nagy Ödön számára a szórványkutatás területe fõként a mezõség, ahol egy faluban szolgált, és ahol a gyérülés, a beolvadás, sõt az eltûnés különbözõ fokai tapasztalhatók. Tevékenysége a magyarok valóságának a megismerését jelentette, és elválaszthatatlan volt, s azt hiszem, túlzás nélkül mondhatjuk, missziós tudattól  fûtött szolgálatától, amelynek egyházi és kisebbségpolitikai jellege is volt. Vetési László különbséget tett, egyébként jogosan, a megismerés és a társadalmi tevékenység között, amely egy adott állapotnak a javítására vagy a megváltoztatására irányul. Jó is ezt a kettõt megkülönböztetni, Nagy Ödön esetében azonban itt egy szerves egységet találunk, tehát egy embert, aki kutat, egy problémával foglalkozik, és ugyanakkor önzetlenül, teljes energiaráfordítással próbál segíteni. Ha el akarom helyezni Nagy Ödön munkásságát a két világháború közötti idõszakban és azután (de most maradjunk a két világháború közötti szakasznál), az a tény, hogy az elõbb említett tanulmánya a Hitel 1938-as 4. számában jelent meg, egyértelmûen arra utal, hogy a Venczel-féle önismereti törekvések nagymértékben ösztönözték, és azt hiszem, meghatározták Nagy Ödön ilyen irányú tevékenységét. Nem kétséges, hogy Venczel József népesedésstatisztikai stúdiumai, az önismeret ethosza sarkallta Nagy Ödönt. Õ egyébként fiatal teológus korában a Györffy István nevétõl fémjelzett néprajzkutatásból is merített. Közvetlen mentora és ösztökélõje Földes Károly, akkor mezõújlaki református lelkész volt, aki Szórványmisszió, jajszó a pusztuló szórványunkhoz címû, 1934-ben kiadott füzetével tulajdonképpen egy szórványmozgalmat indított el. Tehát a két világháború között itt nemcsak kutatásról beszélhetünk, hanem igenis egy mozgalom bontakozott ki. Sajnos ez a mozgalom tiszavirág életû volt. És éppen 1938-ban Nagy Ödön a négyéves periódus, tehát az 1934 és 1938 közötti szórványmisszió vagy mozgalom mérlegét vonja meg. Sajnos mindmáig figyelmeztetõ szavak ezek. Visszatekintve a négyéves szórványmozgalom történetére, azt mondhatjuk, hogy ez is egyike volt a nálunk oly gyakori szalmaláng megmozdulásoknak. Nagy szavak, patetikus szólamok, esküdözések jellemzik. Tehát itt is az érzés talajára épült a jószándék, pedig komoly közügyeket csak józan, átgondolt, higgadt és tudományosan elõkészített alapról lehet eredményesen szolgálni. Tehát azok a veszélyek és negatív jelenségek, amelyekre Vetési utal itt, már jelentkeztek akkor, de maradjunk ennél a követelménynél, tehát a tudományosan elõkészített és kellõen módszertanilag is kimunkált kutatásnál. Mikor ezt 38-ban Nagy Ödön papírra vetette, utána olyan évek és évtizedek következtek, amelyek máskülönben nem voltak kedvezõek e követelmények szempontjából. Sõt a szórványkérdés, mondhatjuk azt, hogy tabutéma lett. A szórványkutatást sokáig dogmatikus anacionális beszûkülés, de még inkább kényszerasszimiláló és egynemûsítõ politika akadályozta. Sõt túlzás nélkül azt is mondhatnánk, hogy tiltotta. Ilyen mostoha körülmények között Semlyén István könyveinek – felsorolom a címeket (más könyvei mellett): 6–7 milliárd lélek (1980), Népesedésrobbanás, egyke (1982), Szerelem, párválasztás, család, mely sajnos csak 1987-ben jelent meg posztumusz kötetként – érdeme az, hogy bár nem kimondottan szórványkutatással foglalkozó munkák, de közvetve újból a közfigyelem elõterébe emelték a problémát. Semlyén István mûveit naprakész tájékozottság, szakmaközi megközelítés jellemezte, illetékességüket többnyire nem a szó szoros értelmében vett szakmai kompetencia, hanem a sokoldalú alapos informáltság alapján érvényesített kisebbségpolitikai kicsengésû humanista értelmezés szavatolta. A korabeli viszonyok között, azt kell mondanunk, újítónak és eszmetágítónak minõsíthetõk ezek a munkák, és ez is magyarázza, hogy nagyon kedvezõ, nagyon jó visszhangjuk volt. Jól illeszkedtek az Imreh István szerkesztésében megjelent Változó valóság címû szociográfiai tanulmánykötetben egybefogott családszociológiai, demográfiai stúdiumokhoz, amelyeknek szerzõi – már elhangzott, de ismétlem, mert nem szabad róluk elfeledkeznünk –, Keszy-Harmath Sándor, Vasas Samu, Vetési László, aki már akkor megmutatta oroszlánkörmeit, Kósa Szántó Vilma, Geréb Attila, olyan szociológusok, szociográfusok, akik ezt a problémát az idõszakra jellemzõ egynemûsítés hengere alatt, mondjuk így, szõnyegre vetették. Ezek a könyvek és ezek a tanulmányok más munkákkal együtt egy korszerû transzszilvanológia megalapozásához is hozzájárultak. Befejezésül engedjétek meg, kedves barátaim, hadd idézzem Nagy Ödön  emlékiratából a következõ üzenetet: szórványbeli testvéreinket csak akkor tudnánk megtartani, ha kiemelhetnénk õket jelenlegi környezetükbõl, és áttelepítenénk a tömbmagyarság közé. Azonban azt is tudom, hogy ez teljesen abszurd gondolat. Persze ez nem jelentheti azt, hogy nem kell küzdenünk az utolsó magyar szórványlélekért, mert ha lemondunk róluk, az erdélyi, romániai magyarságról mondunk le. Én azt hiszem, hogy ez olyan üzenet, ami mindnyájunk számára érvényes és útmutató.

Köszönöm.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék