Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum2000/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 62. kötet, 2000. 3-4.füzet

A 2000. június 3-i közgyûlés iratai

Üdvözlõbeszédek

Benkõ Samu, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke megnyitó szavaiban hangsúlyozza, hogy jelen alkalommal ünnepi közgyûlést tartunk a millennium jegyében. Kiemeli Szent István országalapító tettének jelentõségét: az államalapítással indult el a magyarság az európaiság útján a nyugati keresztény kultúrkörban. Egyesületi szóhasználatunkban régi hagyományunk, hogy két parancsolatot veszünk figyelembe. Az egyiket a kõtábláról ismerjük: az Úrnak nevét hiába fel ne vedd, a másik Dsida Jenõ Psalmus Hungaricusából való, ahol ez olvasható: már félezernyi verset megírtam, de e szót, hogy magyar, le nem írtam. Mi is ritkán használjuk e szent szavakat, tudván, hogy igazi értéküket a gyakori használat csökkentené.

Glatz Ferenc tisztelettel és szeretettel üdvözli a megjelenteket a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége nevében, azon tudományos intézmények nevében, amelyek eddig is megtartották, ezután is meg fogják tartani a magyarságot. A következõben a tudománypolitikával foglalkozó kutató szemével tekinti át a magyarság megõrzésének intézményes lehetõségét, a magyar kultúra egységes, államhatároktól független fejlõdését. Azt kell bizonyítanunk most, hogy nemcsak múltunk volt, hanem jövõnk is van. Mint magyar kutató a jövõ alternatíváit állítja fel. Meggyõzõdése, hogy európai ügyet szolgálunk. Amikor a kis népek kultúráját államhatárokon belül és kívül is megfelelõ szinten szeretnénk tartani, modernizálni, nem valami talajgyökeres nemzeti elfogultság vezet bennünket, hanem nagyon is az európaiság követelménye. Kérdés az most a 21. század elején, hogy megmaradnak-e a kisnépi-nyelvi kultúrák a globalizáció korában, vagy pedig csak a nagy nyelvi kultúrák, az angol, a spanyol, az orosz, talán a kínai lesznek meghatározóak. Az Európai Uniót annak idején a technokraták, késõbb a jogászok hozták létre, ma van védelmi politikája is a NATO-ban, van gazdaságpolitikája. Az európai értelmiségnek viszont arról nincs elképzelése, hogy mi lesz az európai emberrel. Holott Európában nemcsak technokraták, tõkések, katonák és jogászok élnek, hanem emberek is. Magyarország a különbözõ európai fórumokon tíz év óta állandóan hangsúlyozza, hogy a kisebbségvédelem, a nemzeti nyelv megtartása, a migráció, a munkavállalás kérdésében is közös álláspontot kell kialakítani.

A magyar állam mûvelõdéspolitikáját államnemzeti alapról kultúrnemzeti alapra kívánjuk helyezni, ezzel nemcsak nemzeti ügyet, hanem 21. századi európai ügyet, a kis nemzetek megtartását szolgáljuk. A szomszédos nemzetek is hasonló problémákkal küzdenek, nem egymásnak vagyunk riválisai, hanem inkább sorstársaik. Ha nem épülnek ki európai szinten a kis népek kultúráját õrzõ intézmények, a román mûvelõdés ugyanúgy szubkultúrává süllyed majd, mint a magyar, a szlovák ugyanúgy, mint a délszláv. A kis nemzeti kultúrákat fokozottan kell támogatni Európában, ha versenyképesek akarunk maradni pl. Japánnal szemben. A tudomány, a kultúra értékeit versenyképes szinten csak anyanyelven lehet elsajátítani. Ma a globalizáció fenyegeti a nemzeti kultúrákat, ezzel a ténnyel együtt kell élnünk. Ha kultúránkat védjük, az nem nacionalizmus, hanem európai tett. Ez az európai nemzeti elkötelezettség hajtotta mindig is.

Feladatunk ma: partnereink, tudományos akadémiák, kormányok meggyõzése arról, hogy a kisnemzeti kultúrák államhatároktól független ápolása, együttmûködés, egyetértés kialakítása szükséges, mégpedig õszintén, nyíltan tárgyalva. E tárgyalások során világossá kell tenni, hogy a megegyezés feltétlenül szükséges, ellenkezõ esetben ugyanis hanyatlás vár mindenkire. A magyarságot megtartó erõk támogatása feltétlenül szükséges a határokon kívül is;, erre sokféle módszer van, és a legmegfelelõbbeket nekünk kell megtalálnunk. A rendszerváltás gondjai még csak most erõsödnek, hiszen a többpártrendszer vagy az állampolgári szabadság még nem old meg mindent. A fejekben is rendszerváltás kell. Nagyon sok kicsi Sztálin él még köztünk, akik nacionál-bolsevik gondolkodással alkalmaznak diktatorikus módszereket a demokráciában. Ez Kelet-Közép-Európa minden államára érvényes. Betiltani mindezt nem lehet, leküzdeni igen. A kisebbségek támogatásának módszereit most ki kell találni. A magyarországi nemzetiségek támogatása öncélú, nem hoci-nesze alapú, nem csupán az a célja, hogy cserébe a trianoni határon kívüli magyarokkal is jól bánjanak az utódállamok. A magyaroknak természetesen elsõsorban az fáj, hogy a szomszédos államokban élõ magyarok nem tudják kulturális, emberi jogaikat teljes mértékben kiélni. A közép-európai románnak vagy szlováknak meg természetesen az fáj, hogy nemzettestvérei Magyarországon vagy másutt nem tudják teljes nemzeti mivoltukat kiélni. A magyarországi magyar is fájlalja, ha országában nincs pl. teljes értékû szlovák vagy román kultúra, de hasonló érzést vár el a romániai romántól a romániai magyar mûvelõdés gondjai iránt. A megoldás módszereit e nemzeteknek együtt kell megtalálniuk.

1990 óta sok minden történt a kisebbségi kérdés megoldása ügyében. A magyar türelmetlen nép, talán ez is adta azt a szellemi dinamizmust, ami Nobel-díjak tucatjaihoz vezetett. Türelmetlenek vagyunk magunkkal szemben is, kevésnek tartjuk az 1989 óta elért eredményeket. A szovjet rendszerben felnõtt idõsebbek, az érzelmi magyarság megszállottai azonban nem tudták volna elképzelni pl. a nyolcvanas években azt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke itt, a Teológia dísztermében szól, és ilyen szavakat mond. 1989 karácsonya után a román mûvelõdési minisztert próbálta ilyen új közép-európai mûvelõdéspolitika irányába biztatni. Akkor fõ cél volt a határon túli magyarság értelmiségének megerõsítése, értelmiségi réteg nélkül ugyanis nincs gazdasági és szociális fellendülés. Elsõ lépésként kínálkozott a magyarországi tanulás, kutatás lehetõségének megvalósítása, a tudományos együttmûködés. Benkõ Samu és Jakó Zsigmond már akkor hangsúlyozta, hogy ez kevés, a szülõföldi oktatás megerõsítése kell. A magyar állam a határon túli magyar értelmiségi képzés és továbbképzés tekintetében jól vizsgázott, a kormányok politikai színezetétõl függetlenül. 1995-ben beindult a PhD-képzés a határon túli magyar fiatalok számára is, 1998-ban a Domus-program indult meg a régiókbeli idõsebb és fiatalabb tudományos kutatók támogatása céljával. Magyarországi egyetemek, fõiskolák szép számban fogadnak határon túli kutatókat saját erõbõl.

1998-ban azonban fordulatra volt szükség, a szülõföldön való segítés programja indult el. A felsõoktatás és a tudományos támogatás terén a régióbeliek mondják meg, miként és milyen segítség szükséges. A módszerek kialakítása a határontúliak és a magyarországiak együttmûködésével lehetséges. A pluralitás erõsödése tapasztalható, többféle egyetemi, fõiskolai képzés alakul ki Európában. Különféle típusú felsõoktatási és tudományos intézmények lehetségesek Erdélyben is. A vonatkozó költségtípusokat meg kell határozni, s azt is, hogy ezek közül melyeket vállalhat fel a többségi kormányzat, és melyek várhatók a magyarországi támogatóktól. Ez utóbbit indokolni kell az ottani adófizetõk számára is. A munkamegosztás e tekintetben az MTA és a kormányzat között már megvalósult, tanszéki csoportok, intézetek megnyíltak határon túli kutatók elõtt. Mindezek hasznos kezdeményezések, de hiányzik a rendszer. Õsszel konferencia lesz az MTA-nál a tudományszervezés, felsõoktatás a kisebbségben témakörrel, legyen vita a kerítés egyik és másik oldalán élõ magyar szakemberek között, de végül egyezzünk meg az alapelvekben. Nem kell sem panaszkodni, sem követelõzni, itt cselekvésre van szükség. Konkrét programokat kell majd kidolgozni, ehhez az EME mellett más erdélyi tudományos társaságok részvételére is számít.

Monok István jelzi, hogy az Országos Széchényi Könyvtár tudományos partnere a határon túli tudományos intézményeknek. Értelmiség nélkül nincs magyar nemzeti kultúra, viszont értelmiség sincs könyvtár, tudományos infrastruktúra nélkül. A globalizáció tény, tudomásul kell venni, akárcsak az információs társadalmat. A 21. század az információ társadalma lesz, ez már most nyilvánvaló. Az információs társadalom alapja a hagyományos gyûjtõhely, a könyvtár. A stratégiai tervek megszületésekor az információs bázis, a könyvtár helyét nagyon pontosan ki kell jelölni, lehetõségeit figyelembe kell venni, az eddigi pazarló, szervezetlen rendszert tudatossá, összefogottá tenni. Helybeli, hazai könyvtári-információs hálózat kialakítása kell. Modern könyvtári intézményrendszert kell kiépíteni. Régi hagyományokat fel kell adni, sok külön apró gyûjtemény nem lehet. Közösen használható nagy gyûjtemények kellenek. Magyarországról ne csak leselejtezett könyvanyag kerüljön ki. Segíteni kell a feldolgozást, technikai lehetõség van, ma Magyarországon 35 könyvtár 1 címleírással dolgozik. Ha Erdélyben kiépül a modern könyvtár, magyarországi kötelespéldányból egy sorozat ide kerül.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék