Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum2001/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 63. kötet, 2001. 1-2.füzet

Bereczki Ferenc (1921–2000)

Az élõk privilégiuma, hogy élvezhetik az elõttük jártak fáradozásának összes eredményét. De ez kötelességükké is teszi, hogy a tisztes munka követendõ példáit mutassák fel tanulságul a nyomukba lépõ újabb nemzedékeknek, és õrizzék meg azok emlékét, akik kiemelkedõ érdemeket szereztek közösségük javának szolgálatában.

Különösen nagy szükség van erre manapság, amikor az emberek nagyon feledékenyeknek mutatkoznak. Pedig a közelmúlt keserves tapasztalataiból sok mindent megjegyezhettek volna. Például azt, hogy a tudományok világában a szervezeti keretek és a munka folyamatossága biztosíthatja a leghatékonyabban a fejlõdést. Ezen a területen leggyorsabban a korábbi nemzedékek eredményeire építkezve lehet elõbbre jutni. Arról sem kellene megfeledkezni, hogy napjaink köztudatában már elmosódott a saját magunk hasznára és a közösség javára végzett munka közötti minõségi különbség. Csak egy-egy tisztes élet lezáródásakor figyelünk fel a kettõ közötti jelentõs értékkülönbségekre. Önkéntelenül ilyen és ezekhez hasonló gondolatok tolulnak elõ Bereczki Ferenc tagtársunk halálának hírére azokból, akik részesei voltak az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1990. évi újjászervezésének.

Elhunyt munkatársunk nem tartozott ugyan az Egyesület vezetõi vagy a tudományok jeles mûvelõi közé, mégis megörökítendõ szerephez juthatott az újjászervezésben, mert egyszerû tagjainknak azt a tisztes típusát testesítette meg, amilyenekben napjainkra oly erõsen megfogyatkoztunk.

Bereczki Ferenc 1921. július 6-án Szászrégenben született. Az ottani római katolikus polgári iskola elvégzése után, 1940 õszén a közeli Alsórépára került jegyzõségi írnoknak. Innen vonult be katonának 1942-ben Marosvásárhelyre. Kiképzése után, a háború utolsó szakaszában a frontra került, alakulatával részt vett a felsõ-magyarországi utóvédharcokban. Ezek során kisodródott Csehországba, ahol 1945 tavaszán egységével együtt fogságba esett. A Szovjetunióba szállítástól azonban, szerencsés véletlenek folytán, sikerült megmenekülnie és még annak az esztendõnek õszén hazavergõdnie Erdélybe.

Tulajdonképpeni pályája csak ezután kezdõdhetett el Dicsõszentmártonban, ahol az ottani téglagyárnak lett a tisztviselõje. Ott hamarosan felfigyeltek a talpraesett, jó szervezési készséggel megáldott munkaerõre, és rövid idõn belül tervfelelõsi, majd osztályvezetõi beosztást kapott. Itteni lehetõségeit a tanulni vágyó fiatalember arra is felhasználta, hogy esti tanfolyamon a gimnáziumi osztályokat szintén elvégezze és 1962-ben érettségi vizsgát is tegyen. Bereczki Ferenc ekkorára azonban már ismertnek számított a kisváros üzemeinek köreiben, és rövidesen átcsábították a bútorgyártásra berendezkedõ kisipari szövetkezetbe szervezõnek, ahol megtalálta igazi munkaterületét. Nem kis része lett abban, hogy a kezdetben jelentéktelen szövetkezetecske 600 fõs üzemmé nõtte ki magát, mely nemcsak az országban, hanem külföldön is (fõként Franciaországban) jó hírnévnek örvendett a legigényesebb megrendelések kifogástalan teljesítése révén. Bereczki Ferenc Temesváron és Bukarestben alaposan felkészült a kedvére való új munkakörében adódó feladatokra, állandóan tanult, és 1981-ben történt nyugdíjba vonulásáig a szövetkezet termelési osztályának mûszaki vezetõjeként a bútortervezés és bútorgyártás országosan elismert és számon tartott szakemberei közé küzdötte fel magát.

Bereczki Ferencet a természetében rejtõzõ szenvedélyes tudásvágy tette kitûnõ ipari tervezõvé és szakemberré. Meglepõ, hogy milyen világosan látta a tudományok jelentõségét az ipari fejlõdésben. Ez a felismerése tette az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésének, az elõdöktõl örökölt keretek hasznosításának egyik leglelkesebb és legönzetlenebb támogatójává. Legszemélyesebb ügyének tekintette a magyar nyelvû tudományosság iránti érdeklõdés felkeltését városának magyar lakói körében. Munkájának eredményeként elsõként Dicsõszentmártonban jött létre Egyesületünk mintaszerûen mûködõ, meglepõen népes helyi szervezete. Innen terjedt el Erdély-szerte a Múzeum-Egyesület vidéki szervezésének ez az új formája. Bereczki tagtársunk a tudományok hivatásos mûvelõit is megszégyenítõ buzgósággal fáradozott azon, hogy a tudományos ismeretek városa magyarjaihoz anyanyelvükön jussanak el, mégpedig jól mûködõ, korszerûsített szervezeti keretek által biztosított módon.

Bereczki tagtársunk értékrendjében kiemelt tekintélye, hitele volt az írásnak, a könyveknek. Nyugdíjas éveiben maga is írásban örökítette meg talán legnagyobb élményét, életének a fronton töltött idõszakát. Csak utólag, a Magyar Hadi Levéltárban derült ki, hogy marosvásárhelyi alakulata háborús szereplésének egyetlen írásos emléke az õ frontnaplója. E vállalkozásának sikere bátorította fel arra, hogy tervbe vegye Dicsõszentmárton 20. századának monográfiáját, annak bemutatását, hogy a kis mezõvároska miként fejlõdött ipari központtá.

Ez a terve foglalkoztatta, errõl beszélt az Egyesület tavalyi közgyûlésén, melyre szokása szerint ezúttal is feljött Kolozsvárra, de a nyáron megbetegedett, és egyhónapi kórházi kezelés után 2000. szeptember 21-én 79 éves korában Dicsõszentmártonban elhunyt. Két nappal késõbb szülõföldjén, a magyarrégeni református temetõben helyezték örök nyugalomra.

Egyesületünk legidõsebb tagjai még tudják, hogy a Múzeum-Egyesület és az erdélyi magyar társadalom kapcsolatrendszerében a tudomány népszerûsítése területén mekkora fontossága volt a Bereczki Ferenchez hasonló lelkes tagtársainknak. Õk alkották azt az éltetõ hajszálér-hálózatot, mely biztosította a teljes összeforrottságot, azt, hogy Egyesületünk éltetõ szerepet tölthessen be kisebbségi társadalmunkban. Bereczki Ferenc elvesztésekor Egyesületünknek hasznosabb kívánsága nem lehet annál, mint hogy adjon az Isten minél több hozzá hasonló tagtársat a mindenkor esedékes megújulásokhoz.

 

Jakó Zsigmond

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék