Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum2001/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 63. kötet, 2001. 3-4.füzet

Buzás Gergely

A kolozsvári Farkas utcai egykori ferences templom
és Erdély késõ gótikus építészete[1]

 

A középkori Magyarország késõ gótikus építészetének lényeges színfoltja egy sajátos stílus, amelynek legkorábbi feltûnése és legtöbb emléke Erdély területére esik. E stílusra elsõként Nagy Zoltán figyelt fel, aki 1944-ben megjelent tanulmányában[2] mindjárt mûvésznevekhez: János baráthoz és Kõfaragó Györgyhöz kötötte. Nagy Zoltán nyomdokait követve Entz Géza dolgozta fel a kolozsvári Farkas utcai ferences kolostor építészeti kapcsolatait,[3] majd F. Tóth Rózsa[4] és Marosi Ernõ[5] próbálta bõvíteni e stílus emlékeinek körét, illetve elemezni eredetét.

Mivel az elemzések kiindulópontként a kolozsvári Farkas utcai egykori ferences (ma református) templomot tekintették, vizsgálódásaink során nekünk is innen kell elindulnunk. Ez annál is inkább indokolt, mivel ez a jó állapotban fennmaradt emlék szokatlanul gazdag az építéstörténetére vonatkozó írott forrásokban. A ferencesek 1486-ban kapták meg a telket a várostól a király és az erdélyi vajda kívánságára. 1487-ben már elkezdõdött az építkezés. 1490-ben Mátyás király utasította Tharcsay Márton erdélyi sókamara-grófot, hogy gondoskodjék az építkezés folytatásáról, és János testvért és szerzetestársait küldte Kolozsvárra, hogy folytassák a munkálatokat. l494-ben az építkezés befejezéséig II. Ulászló király évi 300 forint értékû sóadományt rendelt a kolostornak.[6]

A templom két jól elkülöníthetõ szakaszban épült: az egyszerûbb formálású szentély tûnik korábbinak. Gyámköveinek formáit Nagy Zoltán a visegrádi palota egyik keresztvirág-szalagpárkányával vetette össze, de nyugodtan összehasonlíthatta volna a palotakerengõ 1484-es évszámú boltozatának konzoljaival is. Formáik ugyan nem azonosak, de némi távoli rokonságot azért nem lehet megtagadni tõlük. A kolozsvári szentélynek a hajóénál korábbi keltezését az építési logika is megköveteli: mivel az új templom nem egy régebbi helyén épült, nyilván arra törekedtek, hogy minél elõbb használhatóvá váljon, ezt pedig csak a szentély mielõbbi befejezésével lehetett elérni. De a hajó késõbb keltezését a déli kapuzat reneszánsz stílusa is alátámasztja. Figyelemre méltó továbbá, hogy a hosszházhoz kapcsolódó északi kerengõszárny elrendezése, valamint kétszer hornyolt bordás keresztboltozatai szoros rokonságot mutatnak a visegrádi ferences kolostornak a 16. század elsõ évtizedében beboltozott kerengõjével.[7] Igen jellegzetes építészeti elemei a hosszháznak a behúzott támpillérekre emlékeztetõ, téglalap alakú

          

A kolozsvári Farkas utcai református templom
hosszház-pillérei

A dési egykori plébániatemplom
hosszháza

 

falpillérek, amelyeket erõteljes féloszlop-tagozatok bõvítenek. E forma kapcsolatait a kolozsvári egykori dominikánus templommal, a szegedi ferences templommal és a dési egykori plébániatemplommal Entz Géza tárta fel. A másik jellegzetes késõ gótikus eleme ezen épületrésznek a nyugati kapuzat finoman áttört profilálású, áthatásokban tobzódó, a fény-árnyék ellentéteket maximálisan kihasználó keretezése, amellyel F. Tóth Rózsa foglalkozott, rámutatva a kolozsvári egykori dominikánus kolostorhoz, a pesti plébániatemplomhoz és a budai királyi palota néhány faragványához fûzõdõ szoros kapcsolatára.

A Farkas utcai templom egyetlen ismert építészének, János testvérnek a személyét Nagy Zoltán a visegrádi palotaépítkezésekhez kapcsolta,[8] ám ennek alapja mindössze annyi, hogy Mátyás király az említett 1490-es oklevelét Visegrádon adta ki. János testvér tehát érkezhetett akár Erdélybõl is. Nehéz pontosan meghatároznunk, hogy a templom mely részén mûködött 1490-tõl kezdve: a visegrádi palota 1480-as évek elsõ felére keltezhetõ stílusától nem túlságosan távol álló szentélyen, a visegrádi ferences kolostor 15. század elsõ évtizedére keltezhetõ kerengõboltozatával rokon északi kerengõn vagy pedig a Visegráddal semminemû rokonságot nem mutató, ám annál több erdélyi analógiával rendelkezõ hosszházon. Kronológiai szempontból feltétlenül ez utóbbi látszik a legvalószínûbbnek.

    

A Szeged-alsóvárosi ferences templom
falpillérei

A kolozsvári Farkas utcai református templom nyugati kapuja

 

Mindenesetre a Farkas utcai templom hosszházának összefüggései azok, amelyek Erdély késõ gótikus építészettörténete szempontjából a legfontosabb mûvészettörténeti problémát képviselik. A Farkas utcaihoz hasonló falpillérrendszer másik jelentõs erdélyi emléke a dési plébániatemplom hosszházában maradt fenn. E pillérek formái teljesen megegyeznek a kolozsváriakkal, így a mûhelyösszefüggés is valószínûsíthetõ.[9] E falpilléreket megtaláljuk a kolozsvári dominikánusok templomában is. A kolostor ma álló épületei 16. század eleji nagy újjáépítésrõl vallanak, amelyet egy 1501-es építési adat keltez.[10] A feltehetõen korábbi szentélyhez tengelytöréssel csatlakozik a mai formájában barokkosított hosszház, amelynek padlásterében még láthatóak a késõ gótikus falpillérek, melyeket Entz Géza a désivel és a Farkas utcaival hasonló részleteivel vetett össze.[11] E pillérforma ismert délkelet-magyarországi emléke még az Erdéllyel szoros kapcsolatokat fenntartó Szeged obszerváns ferences templomának hajójában épült meg. A szegedi templom befejezését a hajófalakra helyezett két 1503-as építési felirat jelzi. A hajó behúzott támpillérei fölé tervezett boltozat ekkor viszont még nem épült meg, vállait és homlokíveit kiképezték, de a végül késõbb megépülõ boltozatot más formában, kissé alacsonyabb szinten helyezték e1.[12] Az ismert keltezésû emlékek arra vallanak, hogy ez a jellegzetes falpillérforma az 1500 körüli években terjedt el Délkelet-Magyarországon.

            

A dipsei templom déli kapuja

1477-es feliratos ajtó a kolozsvári plébániaházban

 

Sokkal több emléket kell megemlítenünk, ha a Farkas utcai templom nyugati kapujának finoman tagolt, erõs fény-árnyék ellentétre törekvõ, profiláthatásokban gazdag keretének stílusát vizsgáljuk. A pálcákkal, lemezkékkel, körtetagokkal sûrûn tagolt profil pozitív elemei fantáziadúsan díszített karcsú lábazati dobokról indulnak. Tipikus megoldás a szemöldökgyám kiképzése, ahol a sokszorosan tagolt keret minden tagozata áthajlik a gyámra is, a gyám belsejét pedig áttörik, hogy a függõlegesen továbbfutó tagozatok és azoknak a sarokban való összemetszõdése is megmutatható legyen. E keretformák Erdélyben már az 1470-es évektõl kimutathatóak. Legkorábbi emléke e csoportnak a kolozsvári plébániaház felirattal keltezett, 1477-bõl származó szemöldökgyámos ajtókerete.[13] Hasonló, bár díszesebb a dipsei egykori plébániatemplom déli kapuja. Itt a templom építését felirat keltezi a diadalív déli támpillérén az 1480-as évekre.[14] A kolozsvári dominikánus kolostor 1501 körül készült számos nyíláskerete gazdag tárháza e stílus formakincsének. A kolozsvári Farkas utcai templom kettõs nyugati kapuzatának egyszerûbb változata az ótordai plébániatemplom hajóján is fennmaradt. Az ótordai templomot számos építési felirat keltezi, szentélye 1465–1478 között készült el, háromhajós, csarnokrendszerû hosszházát 1496–1504 között építették.[15] Gazdag sorozatuk maradt fenn hasonló típusú kereteknek az 1502-ben készült nagyszebeni plébániaházon[16]  és a késõbb városházává vált


Ajtó a kolozsvári plébániaházban

patríciusházon.[17] Itt újabb jellegzetességeit figyelhetjük meg e faragványcsoportnak: elsõsorban az ajtókeretek bonyolult, sokszorosan tört vonalú, a profiláthatásokkal való díszítés fokozására törekedõ megoldásában és a keretet körbefogó lombdíszben. Egy sor szász mezõváros plébániatemplomán is megjelentek ezek a formák: Muzsnán András nagyszebeni kõfaragó dolgozott 1498-ban a háromhajós csarnoktemplomon, melynek díszes sekrestyeajtaja mutat a szebeniekkel rokonságot. Itt az épület befejezésére csak 1525-ben került sor. Ugyanez a mester készítette el 1498-ban a keresztényszigeti templom boltozatát és talán a muzsnai sekrestyeajtóhoz hasonló déli ajtaját is. Ecelen a szentélynek az elõzõekkel rokon részletformáit a sekrestyeajtó és a szentély 1499-es évszáma keltezi.[18] A stílus hosszú életét mutatja a muzsnaihoz hasonló berethalmi plébániatemplom 1515-re elkészült sekrestyeajtaja és a kolozsvári Farkas utcai temploméhoz igen közel álló, 1524-es kettõs nyugati kapuja, amelyeket intarziás ajtószárnyaik évszámai datálnak.[19] Besztercén a plébániatemplom 1520-as években elkezdett és a század második felében befejezett épületén[20] az oldalkapuzatok már kései változatát képviselik e csoportnak. A stílus kevésbé jól keltezhetõ emlékeit szinte mindenütt megtaláljuk Erdélyben. Gernyeszeg,[21] Szészárma,[22] Csíkdelne[23] szemöldökgyámos kapui mellett egy udvarhelyszéki

   

Ajtókeret a kolozsvári volt dominikánus kolostorban

A nagyszebeni plébániaház bejárata

emlékcsoport tagjai az agyagfalvi,[24] bögözi,[25] farcádi[26] és küsmödi[27] templomok szinte teljesen egyforma déli kapui is. Provinciális mivoltuk ellenére a stílus még felismerhetõ jegyeit hordozzák magukon. Az emlékeket nyilván még hosszasan lehetne sorolni. Ám nemcsak ebben az országrészben, hanem a szomszédos régiókban is találkozunk velük. Északkelet-Magyarországon a nyírturai egykori református templom 1488-as évszámú nyugati kapuja[28] és a petneházi református templom nyugati kapuja[29] sorolható e körbe. A legjelentõsebb ilyen stílusú emlékcsoportot ebben a régióban a sárospataki késõ gótikus faragványok alkotják. Ezek kisebb részét városi házak nyíláskeretei, nagyobb részét pedig az 1534–1541 között felépült Vörös-torony falába másodlagosan elhelyezett kövek képezik.[30] Ez utóbbiakat a kutatás feltételesen az egyelõre ismeretlen helyû dominikánus kolostorból eredezteti.

 

 


Az ótordai plébániatemplom déli kapuja

Az erdélyi késõ gótika e jellegzetes formáit nemcsak észak felé követhetjük nyomon, hanem kelet és dél felé is: a 16. század moldvai és havasalföldi építészetében találkozunk hatásaival. A moldvai Bistriþa kolostorában,[31] Voroneþ Szent György-templomában,[32] valamint Rãdãuþi Szent Miklós-templomában,[33] Havasalföldön pedig Cîmpulung Szent György-templomában[34] maradtak fenn e körbe vonható ajtókeretek.

Magyarország középsõ régiójában csak egy-két emlékét ismerjük a stílusnak. A kolozsvári Farkas utcai templom nyugati kapujának közeli változata épült meg a pesti plébániatemplom déli oldalán, illetve egy egyszerûbb, de hasonló stílusú kapu az északin. A pesti templom 13. századi hosszházának két oldalát 1500 körül építették be összefüggõ kápolnasorokkal, illetve a 14. század végi szentély déli kápolnája fölé emeleti oratóriumot emeltek, amelynek csigalépcsõajtaja szintén szép példája e gazdag kõfaragó stílusnak.[35] A pesti nagy építkezés lezárásával függhet össze annak a két reneszánsz pasztofóriumnak a felállítása is, amelyeket 1503 és 1506 között Nagyrévi András, illetve 1507-ben Pest városa készíttetett.[36] A pesti belvárosi templom és a kolozsvári dominikánus kolostor nyíláskereteinek analógiái elõkerültek a budai várpalota kõfaragványainak töredékei között is. E töredékek stiláris elemzése alapján F. Tóth Rózsa e


A besztercei egykori plébániatemplom déli kapuja

stílus északi, véleménye szerint sziléziai eredetét feltételezte. E véleményét olyan történeti kombinációkkal párosította, miszerint a sziléziai stílus Mátyás sziléziai hódításaival kapcsolatban került volna Magyarországra, és ennek alapján korukat az 1470-es évekre datálta.[37] Elméletét Marosi Ernõ fejlesztette tovább, õ egy székesfehérvári faragványcsoportra hivatkozva már szász-sziléziai stílusról beszélt. Az általa elemzett székesfehérvári faragványoknak legalább egy része lakóépületbõl származik: egy keresztosztós ablakkeret és ajtókeretek találhatók közöttük. Sajnos semmilyen biztos adatunk nincs e kövek pontos koráról és eredeti helyérõl, így Marosi feltételezése, amellyel õket a préposti vagy a királyi házhoz köti, egyelõre puszta feltevés. Még bizonytalanabb a szerzõnek az az eljárása, amely a székesfehérvári Szûz Mária prépostsági templom Mátyás-kori szentélyépítményének stílusára próbált következtetni ezen – bizonyosan nem a templomépületbõl származó – kövekbõl, ám magának a szentélyépítménynek a kõfaragványait nem vizsgálta.[38] Marosi Ernõ, elfogadva F. Tóth Rózsa keltezési javaslatát, azt egy újabb érvvel próbálta alátámasztani: a székesfehérvári Szent Anna-kápolnának a nyugati kapuját is e stíluskörbe vonva és elfogadva a kápolnának az 1478 elõtt felépült Hentel-kápol-

   

A voroneþiSzent György-templom kapuja

A pesti plébániatemplom déli kapuja

nával való azonosítását. Ez az azonosítás ma már több ponton megkérdõjelezhetõvé vált,[39] így erre aligha építhetõ e keltezés. A fehérvári kövek pontos keltezésére a rendelkezésünkre álló adatok egyelõre elégtelenek, ráadásul profilszerkezetük eltér az F. Tóth Rózsa által megfigyelt kolozsvári-pesti-budai körben gyakori megoldásoktól,[40] bár a stílusuk kétségkívül rokon, kérdéses, hogy a két csoport kapcsolódik-e valamilyen szinten egymáshoz.

A budai királyi palotán feltûnõ faragványok felvetik azt a lehetõséget, hogy e stílus Magyarország középsõ régiójában talán a kincstárnak az erdélyi sókamarák közvetítésével

 

     

Ajtókeret restaurációja a budai királyi palotán

Ajtókeret a krakkói Szent Borbála-templomban

érvényesülõ építkezés-finanszírozó, erdélyi kõfaragó mûhelyeket alkalmazó megrendelõi tevékenységével hozható összefüggésbe.[41]

A fent tárgyalt késõ gótikus stílusváltozat emlékei túlnyomó többségükben mégis a középkori Magyarország keleti régióiban találhatóak. Ennek oka minden bizonnyal a stílus eredetében kereshetõ. Sajnos az F. Tóth Rózsa által idézett boroszlói városháza nyíláskeretei csak igen távolról hasonlíthatók a magyarországi emlékekhez, és a Marosi Ernõ által említett szász kapcsolatok ebben a körben még megfoghatatlanabbak, az erdélyi stílus bizonyos elemeinek rokonságát legalább Krakkóig mégis követni lehet észak felé. A pesti, székesfehérvári és nagyszebeni ajtókereteken megjelenõ mozgalmas szemöldökkiképzés párdarabja a krakkói Szent Borbála-templom egyik ajtókerete, de a Wawel késõ gótikus ajtókereteinek jellegzetes szemöldökmegoldásai[42] sem idegenek e stílustól. A fent tárgyalt stíluskörbe tartozó emlékek sora így szinte kirajzolja azt a 15. század elejétõl megnövekedett jelentõségû kislengyelországi, kelet-magyarországi, erdélyi és havaselvi, illetve moldvai területeken áthaladó kereskedelmi útvonalat, amely a Fekete-tenger kikötõit kötötte össze Erdéllyel és azon keresztül Északkelet-

Ajtókeret rekonstrukciója Székesfehérvárról (Marosi Ernõ nyomán)

Európával.[43] Ez az útvonal már a Zsigmond-korban is jelentõs mûvészettörténeti szerepet játszott egy másik stíluskörnek, a kassai Szent Erzsébet-templom mûhelye formáinak elterjesztésében.[44] Nem utolsósorban ennek a kereskedelmi útvonalnak köszönheti Erdély a középkor végi és kora újkori virágkorát, azokat a hatalmas és gazdag városokat, amelyeknek alig akadt párja a magyar királyságban. Ennek az útvonalnak az átmenõ távolsági kereskedelme hozhatott csak létre olyan vagyonokat, amelyek nagyszámú és igényes építészeti megrendeléseikkel képesek voltak egy önálló, saját központokkal rendelkezõ, igen magas színvonalú regionális stílus megteremtésére. Minden jel szerint ugyanis e 15. század végi – 16. század eleji délkelet-európai késõ gótikának Erdély városai, elsõsorban Kolozsvár jelentheti a kiindulópontját és központját. E stílus kétségkívül része annak a késõ gótikus stílusáramlatnak, amely Európa-szerte meghatározta a 15. század végének és a 16. század elsõ felének építészetét. Ebbõl erednek azok a rokonságok a szász és sziléziai építészettel is, amelyekre F. Tóth Rózsa és Marosi Ernõ felfigyelt.

A középkori Magyarország mûvészetét elemzõ mûvészettörténet-írás – elsõsorban az egykori ország nagy részén erõsen megritkult mûemlékállomány miatt – ritkán kísérli meg a belsõ összefüggések kimutatását, az országon belüli régiók mûvészetének elhatárolását, önálló mûvészeti központok képének megrajzolását, s így hajlik arra, hogy a távoli országok mûvészetével fennálló, esetleg sokkal lazább kapcsolatokat is túlértékelje. A kép azonban, amelyet a középkori Magyarország mûvészetérõl kapunk, ily módon szükségszerûen hamis lesz. Szerencsére – más mûfajokkal ellentétben – az építészet idõtálló mûfaj. Még a lerombolt épületek után is megmaradhatnak alapfalaik és köveik, és így – ha fáradságosabb munkával is – van esély arra, hogy hiteles képet vázoljunk fel még a legviszontagságosabb sorsú területekrõl is.[45] Az erdélyi–kelet-magyarországi régióban megkönnyíti ezt a munkát az a körülmény, hogy a középkori épületek jelentõs része ma is áll.

 

The former Franciscan church in Farkas street in Cluj (Kolozsvár) and the Late Gothic architecture of Transylvania. A significant contribution to Late Gothic architecture in medieval Hungary is a characteristic style that first occurred and was most widespread in the territory of Transylvania. It was Zoltán Nagy who first called attention to this style; then Géza Entz, Rózsa Tóth and Ernõ Marosi made efforts to add further examples to the group of monuments characterised by this style and to analyse its origins.

An important example of this style, with a well-documented architectural history, is the former Franciscan church in Farkas street in Cluj. The construction, started in 1486–87 and still in progress in 1494, was completed in two, stylistically well-distinguishable phases; probably the sanctuary was built first, then the nave. The stylistic characteristics of this latter form the most important art historical problem concerning Late Gothic architectural history in Transylvania.

Géza Entz has identified the analogies of the system of responds in the nave. These examples – the former Dominican church in Cluj, the former parish church in Dés, and the Franciscan church in Szeged – demonstrate that this typical respond-type spread around 1500 in Southeast Hungary.

The stylistic analogies of the finely structured western portal of the church in Farkas street – with its rich, intersecting moulds and contrasts of light and dark – are far more numerous. Here the rich structure of the mouldings start from imaginatively decorated, slender bases. These forms can be found in Transylvania already from the 1470s. The earliest dated example is a door-frame with shouldered arch from the parsonage in Cluj that bears the date 1477. From the end of the 1470s to the 1520s many further examples are known in Transylvania: Dipse (1480), Ótorda (1496–1504), the Dominican friary in Cluj (1501), the parsonage in Nagyszeben (1502), Muzsna (1498–1525), Kereszténysziget (1498), Ecel (1499), Berethalom (1515), Beszterce (1520s). Many carved stone structures that carry the characteristics of this style, though less securely dated and sometimes provincial, are found in many Transylvanian buildings. This style was present also in the regions around Transylvania, in the Nyírség, Sárospatak, Moldavia, and Walachia. In the other regions of medieval Hungary, however, very few analogies can be found: in the parish church of Pest, in the Buda castle, and in Székesfehérvár. The presence of the carved stones in Buda imply that this style was perhaps connected with the commissioning activities of the treasury, which was financing constructions through the mediation of the salt chambers in Transylvania and had these constructions executed by Transylvanian masons' lodges.

The theories on the Saxon-Silesian origin of this style, often read in Hungarian art historical scholarship, are rather unsupportable and based on general criteria only. The concrete relationships between the monuments can be followed to the north as far as Cracow only, at the most. The group of monuments belonging to this style follows closely the trade route passing through Lesser Poland, East Hungary, Transylvania, and Romania which gradually gained in importance from the early fifteenth century onwards, and connected the ports on the Black Sea with Transylvania and Northeast Europe. This route, in fact, had an important role in spreading the style of lodge of the St. Elizabeth church in Košice already in the Sigismund period. The flourishing of Transylvania in the late Middle Ages and the early Modern Period, its rich and powerful towns that were hardly rivalled in the Hungarian Kingdom, were also in a great part due to the importance of this trade route. Evidence shows that these Transylvanian towns – above all, Cluj – were the places of origin also for this late fifteenth-century and early sixteenth-century stylistic variant of the Late Gothic in Southeast Europe.

 

[1] 1998 decemberében Szatmárnémetiben, a Középkori egyházi építészet Erdélyben témájú konferencián hangzott el egy elõadásom, amely azóta meg is jelent (Buzás Gergely: A kései Mátyás-kor királyi építkezései és a késõ gótikus építészet stílusáramlatai Magyarországon. = Arhitectura religioasã medievalã din Transilvania. Szerk. Kiss Imola–Szõcs Péter Levente. Satu Mare 1999. 135–162). E tanulmányban a kései Mátyás-kor és a Jagelló-kor késõ gótikus stílusirányzatait tárgyaltam. A konferencián az erdélyi késõ gótika stíluseredetének vizsgálatára nem tértem ki különösebben, inkább az ezt korábban tárgyaló mûvészettörténészek megállapításaira hagyatkoztam. A konferencia után tovább folytatott anyaggyûjtésem alapján azonban merõben eltérõ nézeteim alakultak ki e kérdésrõl. Sajnos a konferencia kötetébe technikai okok miatt már nem kerülhetett be tanulmányom módosított változata, ezért ragadom meg az alkalmat, hogy itt újra visszatérjek e kérdésre, ha csak egy rövid, figyelemfelhívónak szánt áttekintés erejéig is.

[2] Nagy Zoltán: János barát és Kõfaragó György, Mátyás király és Báthori István erdélyi vajda építészei. Szépmûvészet V(1944).

[3] Entz Géza: A Farkas utcai templom. Kvár 1948.

[4] F. Tóth Rózsa: Gótikus kõfaragó mûhely Mátyás korában. Budapest Régiségei XVIII(1958). 365–382.

[5] Marosi Ernõ: Mátyás király székesfehérvári sírkápolnája. = Székesfehérvár Évszázadai 2. Középkor. Szerk. Kralovánszky Alán. Székesfehérvár 1972. 169–184.

[6] Entz Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kvár 1996. 345–347.

[7] Buzás Gergely–Laszlovszky József–Papp Szilárd–Szekér György–Szõke Mátyás: A visegrádi ferences kolostor. = Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon. Tanulmányok (Mûvészettörténet–Mûemlékvédelem). Szerk. Haris Andrea. Bp. 1994. 281–304.

[8] Nagy Zoltán: i.m.

  [9] Entz Géza: A dési református templom. Kvár. 1942. Erdélyi Tudományos Füzetek 141.

[10] Salontai, Mihaela Sanda: O restaurare în spiritul doctrinei unitãþii de stil – claustrul mãnãstirii dominicane din Cluj. = Architectura religioasã medievalã din Transilvania. 121–134, 122.

[11] Entz Géza: Erdély építészete a 14–16. században. 149–150.

[12] Lukács Zsuzsa: Elõzetes beszámoló a Szeged-alsóvárosi ferences kolostor kutatásáról. = Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon. 437–489.

[13] Entz Géza: Erdély építészete a 14–16. században. 117.

[14] Uo. 189. Entz Géza az évszámot 1482-nek olvasta.

[15] Entz Géza: Die römisch-katholische Pfarrkirche Torda. Acta Historiae Artium XXIV (1978). 153–158.

[16] Entz Géza: Erdély építészete a 14–16. században. 174.

[17] Fabini, Hermann: Gotik in Hermannstadt. Buk. 1989.

[18] Uõ: Andreas Lapicida – Ein Siebenbürgischer Steinmetz und Baumeister der Spätgotik. Österreichische Zeitschrift für Kunst und Denkmalpflege XXXI(1977). 29–39.

[19] Entz Géza: Erdély építészete a 14–16. században. 187–188.

[20] Uo. 183–184.

[21] Uo. 181. kép.

[22] Uo. 235. kép.

[23] Uo. 255. kép.

[24] Dávid László: A középkori Udvarhelyszék mûvészeti emlékei. Buk. 1981. 39. ábra, 4. kép.

[25] Uo. 65. ábra.

[26] Uo. 100. ábra.

[27] Uo. 182. ábra, 165. kép.

[28] Magyarország Mûemléki Topográfiája. XI. Szabolcs-Szatmár megye mûemlékei. II. Szerk. Entz Géza. Bp. 1987. 227, 270–271. kép.

[29] Uo.267, 313. kép.

[30] Dankó Katalin–Feld István–Szekér György: A régészeti kutatások jelentõsége a sárospataki vár építéstörténetének felderítésében. = A Herman Ottó Múzeum Évkönyve. XXXVII. Miskolc 1999. 375–393. és 8. kép.

[31] Drãguþ, Vasile: Arta goticã în România. Buc. 1979. 365. kép.

[32] Uo. 181. kép.

[33] Uo. 367–368. kép.

[34] Uo. 386. kép.

[35] F. Tóth Rózsa: Gótikus kõfaragó mûhely Mátyás korában. Budapest Régiségei XVIII(1958). 365–382, 1, 3. kép.

[36] Uõ: Reneszánsz építészet Magyarországon. Bp. 1977. 219.

[37] F. Tóth Rózsa: Gótikus kõfaragó mûhely Mátyás korában. 365–382.

[38] Marosi Ernõ: i. m. 169–184.

[39] A mai székesegyház épületét a történeti irodalom hagyományosan a Szent Péter-templommal azonosította. Az egyetlen középkori topográfiai adat – Jan Dlugoss XV. századi lengyel történetíró munkája – azonban arról tudósít, hogy a Szent Péter-templom a város piacterén állt (Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. II. Bp. 1987. 363), így inkább a város fõterén, a mai barokk ferences templom helyén álló, csak ábrázolásokból ismert középkori templom lehetett. A mai székesegyház elõtt Kralovánszky Alán egy négykaréjos kápolnát tárt fel, amit õ is a X. századi Szent Péter-templommal azonosított. E kápolna X. századi keltezése és a Szent Péter-templommal való azonosítása azonban egyaránt valószínûtlen. Ez a négykaréjos épület alighanem az Eufrozina királyné által 1162–1172 között, a fehérvári palotában alapított Szent Imre-kápolna lehetett, amelyrõl tudjuk, hogy a késõ középkorban a város egyik plébániatemplomává vált. A kápolnát jellemzõ teljesen centrális alaprajzi forma ugyanis a bizánci építészetben is csak a XI. században jelent meg, Közép-Európában pedig csak a XI. század második felében és fõleg a XII. században terjedt el. Kralovánszky Alán: Baukunsthistorische Angaben zur Frage des Auftauchens des vierapsidalen Kirchentyps in Ungarn. Folia Archaeologica XXXV(1984). 111–138.

[40] Fehérváron például nem találunk olyan fecskefarokra emlékeztetõ profilt, amelyet F. Tóth Rózsa az általa elemzett csoport egyik legjellegzetesebb vonásának tartott.

[41] Errõl részletesen 1. Buzás Gergely: A kései Mátyás-kor királyi építkezései és a késõ gótikus építészet stílusáramlatai Magyarországon. 135–162.

[42] Chrzanowski, Tadeusz: Sztuka w Polsce Piastów i Jagellonów. Warszawa 1993. 363, 276. kép.

[43] Pach Zsigmond Pál: Magyarország és a levantei kereskedelem a XIV–XVII. században. (Elõadások a Történettudományi Intézetben 4). Bp. 1986.

[44] A kassai stílus esetében, a XV. század elsõ felében Kelet-Magyarország és Erdély önálló építészettörténeti régióként való értékelése nem okozott problémát a magyar mûvészettörténetírásnak, olyannyira nem, hogy a kassai kört Buda Zsigmond-kori építészetével szorosan összekötõ szálak ki is kerültek a kutatás látókörébõl. L. errõl Buzás, Gergely: Einige Fragen zur Baugeschichte des Schlosses von Buda (Die Epoche von Ludvig dem Grossen und Sigismund). Acta Historiae Artium XXXIX(1997). 72–116, 101–103. Nemrégiben újabb bizonyítékok kerültek elõ a kassai kör és a budai palota építészetének kapcsolatáról. Magyar Károly ásatásai a budai vár úgynevezett „gyilok járóudvarában” egy feltöltési rétegben a kolozsvári Szent Mihály-templom nyugati kapujához hasonló szerkezetû kapuzat faragványait hozták felszínre. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Magyar Károlynak, aki lehetõvé tette, hogy megtekintsem e még publikálatlan leleteket.

[45] Ezt kíséreltem meg a visegrádi királyi palota Mátyás-kori építõmûhelyének stilisztikai vizsgálata során (Buzás Gergely: Visegrád. Királyi palota. 1. A kápolna és az északkeleti palota (Lapidarium Hungaricum 2). Bp. 1990. 42–44; Buzás Gergely: A kései Mátyás-kor királyi építkezései és a késõ gótikus építészet stílusáramlatai Magyarországon. = Arhitectura religioasã medievalã din Transilvania. 135–162, 135–141), amikor az 1470–1480-as évekre próbáltam meg kimutatni egy északnyugat-magyarországi, fõleg az uralkodó – pontosabban a budai udvarbírói hivatal – megrendeléseivel, továbbá az udvarral kapcsolatban álló személyek építkezéseivel kapcsolatosan elterjedõ regionális stílust.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék