Gál László

Logikusság és társadalom

E tanulmányban azt a kérdést próbáljuk megválaszolni, hogy a fordítást miként befolyásolja a kiinduló és az érkezõ nyelv kifejezéseinek logikai értelembeli azonossága vagy különbsége. A fordítás kérdése viszont óhatatlanul felveti a természetes nyelvi kifejezések kontextuális voltát. Ez a leglényegesebb zavaró tényezõ, amikor a fordításban szerepet játszó logikai értelemre összpontosítunk. Sõt nem is áll rendelkezésünkre az a logikai eszköztár, amelynek segítségével a természetes nyelvi kifejezések kontextusát elemezhetnénk és leírhatnánk.

Ez alól a kivételt azok a többé-kevésbé mesterségesen létrehozott helyzetek képezhetik, amelyeket  kontextusmentesítéssel érhetnénk el.[1] Ha a kontextust maximálisan ellenõrizhetõvé alakíthatnánk, és megtalálnánk azokat a természetes nyelvi kifejezéseket, amelyek relevánsak az emberi tapasztalat szempontjából, akkor zavartalanul összpontosíthatnánk a fordításban közrejátszó logikai értelemre. A kiinduló és az érkezõ nyelv kontextusmentesítése lehetõvé tenné a logikai értelembeli azonosság és különbség kutatását.

Lehetõvé vált tehát, hogy két világos kritériumot fogalmazzunk meg (a relevancia és a kuntextusmentesség kritériumait), ami egy hasznos kvázikísérleti helyzetet teremt. E két kritérium találkozásánál kell hogy elhelyezkedjenek az elemezendõ nyelvi kifejezések. Mivel kritériumaink egyértelmûek és világosak, nem ütközik nehézségbe azonosítanunk a nekik megfelelõ természetes nyelvi kifejezéseket sem. Ezek a közmondások. Emiatt a következõkben elemzésünket Vöõ István[2] közmondásszótárára fogjuk alapozni. E szótár alkalmat ad nekünk arra, hogy a logikai értelembeli azonosságra és különbségre összpontosítsunk a román és a magyar nyelven megfogalmazott közmondások esetében. A szótár kiinduló nyelve a román, alapvetõen neolatin nyelv, az érkezõ nyelv a finnugor eredetû magyar. A két nyelv tehát sok szempontból különbözik egymástól.

A közmondások társadalmi státusa

Elsõ megközelítésben a közmondások az emberi megismeréssel állnak kapcsolatban. Az emberi tapasztalatot nyelvileg megõrzõ formaként szinte teljesen figyelmen kívül maradtak. A helyzet valamennyire akkor változott meg, amikor az emberiséget elkezdte érdekelni az ismeretek termelésének, megõrzésének és megszervezésének módja. Ehhez hozzáadódott még századunk nyelvközpontúsága, valamint az ismeretek társadalmi terjesztésével szembeni érdeklõdés. E fejlemények eredményeképpen alakultak ki bizonyos szociológiai, majd antropológiai álláspontok a közmondásokkal kapcsolatban.

Így jött létre a mindennapi életet tanulmányozó azon tudásszociológiai orientáció, amely különös helyet szentelt a közmondásoknak. E fenomenológiai fogantatású, következésképpen értelmezõ tudásszociológiát köznapinak vagy mindennapinak nevezhetnénk. Neves mûvelõi,
A. Schütz,[3] P. Berger, T. Luckmann,[4] H. Garfinkel és A. Ciourel[5] kiemelték a közmondások szerepét az ember mindennapi kommunikációjában és értelmezésében.

Nincs itt terünk és szükségünk arra, hogy részleteiben elemezzük a tudásszociológia fenomenológiai orientációját minden változatában. Bejárása egy világos következtetéshez vezet el. Az ismeretek társadalmilag megoszlanak. A fenomenológiai orientáció viszont az ismeretek társadalmi megoszlását, a teoretizálás bármely szintjén is helyezkednének el (a nyelv egyszerû elsajátításának szintjén, a mindennapi ismeretek szintjén vagy a tudományos elméletek szintjén), kizárólagosan tartalmuk, koherenciájuk és konzisztenciájuk, adekvát voltuk és szerepük (a valóság társadalmi megkonstruálásában játszott szerepük) szempontjából veszi figyelembe. Teljesen hiányzik az ismeretek logikai szervezési formájának szempontjából való közelítés. E fejezet következtetéseit éppen egy ilyen kiindulópontból fogjuk levonni.

Viszont a tudásszociológia fenomenológiai orientációjának, nevezetesen A. Schütz munkáinak néhány fogalmát sikeresen felhasználhatjuk. E tanulmány utolsó részében hasznunkra fognak válni az életvilág, az ismeretek társadalmi megoszlása és a tipikusság fogalmai. Nyilvánvaló, hogy jelentésüket módosítani fogjuk, amikor saját kifejezési szükségleteinknek feleltetjük majd meg õket.

A közmondásokat olyan nyelvi megnyilvánulásoknak tekintjük, amelyekben a természetre és a társadalomra vonatkozó emberi tapasztalat kristályosodott ki. Ezen általános állítást konkretizálhatjuk. A konkretizálásra felhasználhatjuk a szótár kulcsszavait, amelyek alapján a közmondások azonosíthatók. E kulcsszavak azok, amelyek megmutatják, hogy mi körül tematizálódik a tapasztalat, mirõl állít valamit a közmondás, mely helyzetekben válik érvényessé. A tematizálások magukba foglalják az igazságot, az idõt, a szomszédot, a kezet, a nyulat, a gyermeket, az asszonyt, az italt, Istent, a tanulást, a fejet, a szót stb. Valójában az összes közmondás a hagyományos társadalom mindennapi életének terméke.[6] Itt az, aki ismeri és alkalmazza õket, jobban megérti a dolgokat és bölcsebb. Általuk magával hordoz egyfajta „útmutatót”, ami segíti a túlélésben, erkölcsi alapot biztosít ítéletei számára, felhívja a figyelmét bizonyos jelenségekre, tulajdonságokra és attitûdökre. És ami a legfontosabb, a közmondások megoldásokat nyújtanak, és lehet, hogy belenyugvást. Megoldásokat és nem hatékonyságot. Csak a poszttradicionális társadalomnak van szüksége erre a fogalomra ahhoz, hogy lényegét megragadja.

A hagyományos társadalom eltûnésével együtt a közmondások szerepe is lecsökken. A tematizálás más formái veszik át helyüket, és a tapasztalat átadásának eszközei gyökeresen megváltoznak. A modern és a posztmodern ember tapasztalatának alapjaiban sorozatos általánosítás és az egyén egy nagyon elvont fogalma rejtõzik. Ezek a tudomány vagy a társadalmi nagycsoportok érvényesítési kritériumainak vannak alávetve.

A hagyományos társadalom szóbeliségét mint a kommunikáció legfontosabb eszközét a könyvnyomtatás, majd a mass-media helyettesíti. Emiatt többé nem a közmondások irányítanak és nyújtják a megoldásokat, hanem a társadalmilag terjesztett tudományos eredmények biztosítják a hatékonyságot, a reklámok irányítják a fogyasztást, és Murphy törvényei mint a közmondások alternatívái szolgáltatják az értelmezés kritériumait.

A logikai értelem fogalma

A logikai értelem elemzési nehézségei abból fakadnak, hogy jelenleg nem áll rendelkezésünkre egyetlen, a természetes nyelv elemzésére vonatkozó, teljes mértékben kielégítõ szemantikai modell sem. Az ide vonatkozó próbálkozások csak részben fedik a természetes nyelv területét, továbbá nem létezik egy egységesen elfogadott szemantikai elmélet sem, amelynek tárgynyelve a természetes nyelv lenne. A nyelvi szemantikák akkor bizonyultak sikeresebbeknek, amikor az elméleti konstrukciókat vagy a formális nyelveket tekintették tárgynyelvnek. Így bizonytalanságunk abból származik, hogy nem áll rendelkezésünkre egyetlen viszonylagosan teljes szemantikai elmélet sem, amelyet sikeresen alkalmazhatnánk a természetes nyelvre.

Az ide vonatkozó nem egységes, szerteágazó és gyakran többértelmû elméleteket logikusok (G. Frege, L. von Wittgenstein, A. Tarski, R. Carnap stb.) vagy nyelvészek (F. de Saussure, R. Jakobson, T. Zsilka, S. Petõfi, E. Vasiliu stb.) dolgozták ki. Mindezek az elméletek két jelentõs dologra hívták fel a figyelmet. Egyrészt arra, hogy a jelentés (meaning) kérdését nem lehet megközelíteni anélkül, hogy ne folyamodnánk az értelem (sense) és a referencia (refrence) fogalompárjához. Másrészt arra, hogy a természetes nyelv konstruktumainak jelentése kontextusfüggõ. A szemantikai elméletek szintézisére irányuló legfigyelemreméltóbb próbálkozások egyike Mario Bungetõl[7] származik. Ezen szintézis alkalmazásának nehézsége abból ered, hogy a tudományos elméletek nyelvének jelentésébõl ihletõdik, és így nem nyújt teljes megoldást a természetes nyelv jelentésének kérdésére. Mindezek ellenére M. Bunge szintetikus elmélete megpróbálja értékesíteni századunk erre vonatkozó összes pozitív hagyományát.

Induljunk ki a jelentés következõ meghatározásából:

„Df₁: Legyen Ω az összes dolgok halmaza és C Î Ω a meghatározott értelmû konstruktumok halmaza. Nevezzük S-nek és R-nek az értelem- és a referenciafüggvényt. Akkor az alábbi bijekciót

 

M: C→ P_(c) X P _(Ω), úgyhogy M _(x) < S _(c), R _(c) >,

 

ahol c Î C-t jelentési függvénynek nevezzük, és M_(c) értékét a c jelentésének nevezzük.”[8]

Ezen definíció értelmében ahhoz, hogy megállapíthassuk a mi elemi mondataink jelentését, elõbb ismernünk kell értelmüket és referenciájukat. Íme a meghatározások:

„Egy adott konstruktum értelmén azt a kölcsönös megfeleltetést értjük, amely a létezõ konstruktumok halmaza és azon konstruktumok halmaza között áll fenn, amelyek tartalmazzák P-t:

 

S : C → P _(c)”[9],

 

ahol P a predikátumot vagy predikátumokat tartalmazó konstruktumok szimbóluma.”

Bunge megkülönbözteti a konstruktumok logikai és faktuális (logikain kívüli) értelmét. Továbbá az értelmet mindig kontextusfüggõnek tekinti. Ezeket nekünk is pontosítanunk kell. A konstruktumok teljes értelme két kontextuális résztényezõtõl függ. Az egyik a „konstruktumot implikáló” elõértelem, valamint a „konstruktum implikáltjai”, vagyis az utóértelem.

A referencia definíciója a következõ:

„...általában egy konstruktum (akár predikátum, akár mondat) referenciáján a következõ függvényt értjük:

R: C → P (Ω),

amelyben C a konstruktumok halmaza, Ω azon dolgok halmaza, amelyeket a konstruktumok jelölnek, és P(Ω) azon dolgok osztálya, amelyek a P predikátumot vagy predikátumokat kielégítik. A konstruktum referenciáját az a kölcsönösen egyértelmû megfeleltetés jelenti, amely a konstruktumok halmaza, illetve referenciájuk halmaza között fennáll.”[10]

Lássuk, hogyan mûködik ezen szemantikai elmélet a következõ közmondás esetében:

 

394. Câinii latrã, caravana trece.

A kutya ugat, a karaván halad.[11]

 

A magyar nyelvû közmondás két kijelentésbõl áll:

 

a kutya ugat (p)

a karaván halad (q).

 

A román nyelvû közmondás szintén két kijelentésbõl áll. Mindkét közmondást a kijelentéskalkulus eszközeivel kifejezve a p & q logikai szerkezet írja le.

Az igazságfüggvények értelmét Bunge elmélete szerint csak egy kontextuson belül lehet megállapítani. A két mondat természetes nyelvi kontextusa viszont üres. Emiatt meg kell állapítanunk logikai kontextusát. E két mondat logikai értelmét elõ- és utóértelmeinek egyesítésébõl kaphatjuk meg. A kijelentéskalkulus szempontjából ez azt jelenti, hogy deduktibilitási viszonyt (következményrelációt) tételezünk itt fel, azazhogy lehetséges premisszák következményének és lehetséges következmények premisszájának tekintjük. Ennek megállapítására fel fogjuk használni a tökéletes normál formákra való hozás értéktáblázatos módszerét.[12]

A módszer alkalmazása azzal kezdõdik, hogy felépítjük az igazságfüggvény értéktáblázatát. A mi kezdeti, primitív formánkban a két mondatot a konjunkció kötötte össze. Ennek értéktáblázata:

A diszjunktív tökéletes normál formát úgy kapjuk meg, hogy az értéktáblázatból kiválasztjuk azokat a sorokat, amelyekre az igazságfüggvény igaz (1). Ez az értéktáblázat elsõ vonala.

Most ha az igaz igazságértékeket a változókkal helyettesítjük be, és fõ mûveletnek a diszjunkciót (v), mellékmûveletnek a konjunkciót (&) tekintjük, akkor a p & q sémát kapjuk. Ez egyben az eredeti séma diszjunktív tökéletes normál formája, ami megadja premisszáit is. Ez azt jelenti, hogy eredeti sémánknak nincs egyetlen tõle különbözõ premisszája sem. Ezáltal megkaptuk elõértelmét.

A konjunktív tökéletes normál formát úgy kapjuk meg, hogy az értéktáblázatból kiválasztjuk azokat az értékeket, amelyekre a séma hamis (0). A táblázatban ezek a következõk:

A táblázatban helyettesítjük az igaz értékeket a változó negáltjával és a hamis értékeket a változóval. A változókat diszjunkciókkal és ezeket konjunkciókkal kötjük össze, és megkapjuk a konjunktív tökéletes normál formát. Ez a következõ: ~p v q, p v ~q, p v q, (~p v q) & (p v ~q), (~p v q) & (p v q), (p v ~q) & (p v q), valamint a konjunktív tökéletes normál forma összes terminusából képezhetõ minden kombináció. Ez viszont a mi szempontunkból érdektelen.

Összetett mondatunk teljes értelme (SC) az elõ- és az utóértelmek egyesítésébõl jön létre az alábbi séma szerint:

SC _{(p & q)} = Elõ _{(p & q)} È Utó _{(p & q)}.

A mi konkrét esetünkben az elõértelem (a konjunktív mondatot implikáló) séma p & q lesz. Az utóértelmet (a konjunktív mondat implikáltjai) a ~p v q, p v ~q és a p v q sémák képezik. A konjunktív mondat teljes értelme tehát:

sc _{(p & q)} = (p & q) È [(~p v q) & (p v q) & (p v q)].

Fogalmazzuk most meg természetes nyelven az elõ- és utóértelmeket. Az elõértelem, azaz a mondatot implikáló mondat

A kutya ugat, a karaván halad

lesz. Román nyelven az elõértelem azonos.

Az utóértelem, azaz a mondat implikáltjai:

Vannak olyan kutyák, amelyek nem ugatnak, vagy vannak olyan karavánok, amelyek haladnak.

Vannak olyan kutyák, amelyek ugatnak, vagy vannak olyan karavánok, amelyek nem haladnak.

Vannak olyan kutyák, amelyek ugatnak vagy vannak olyan karavánok, amelyek haladnak

lesznek. A román nyelvû utóértelem azonos.

Összetett mondatunk referenciájának azonosításához az õt alkotó predikátumok listájára van szükségünk. Emiatt meg kell határoznunk szerkezetét a predikátumok logikájának nyelvén.

A referencia megállapításához alkalmaznunk kell a következõ három feltételt:

„I. R_s (P _{(al,..., an)}) = ía_l,....,a_ný, (egy elemi mondat referenciaosztálya predikátumának referenciaosztálya).

II. R_s • (S₁,....,S_n) = _1£U_k£n R_s (S_k), (egy " • " mûvelettel összetett mondat referenciaosztálya megegyezik az elemi mondatok referenciáinak egyesítésével).

III. R_s ((Q x_l)....(Qx_n) (Px_l)....(Px_n) = Rp(P) egy kvantifikált formula referenciaosztálya megegyezik predikátumának referenciaosztályával.”[13]

Elemi mondatainkban három predikátum van jelen: „kutya” (G), „ugat” (P), „karaván” (F) és „halad” (K). Ezen predikátumok referenciaosztályai a „kutyák” (g_l,....,g_n), az „ugatók” (p_l,....,p_n), a „karavánok” (f_l,...,f_n) és a „haladók” (k₁,...,k_n). A predikátumok logikájának nyelvére átírva kezdeti összetett mondatunkat, a következõ sémát kapjuk:

[$ (g_l,....,g_n) $ (p_l,....,p_n) (( G (g_l,....,g_n) & P (p_l,....,p_n))] &

[$ (f_l,....,f_n) $ (k_l,....,k_n) (F (f_l,....,f_n) & K (k_l,....,k_n))].

A kezdeti, primitívnek tekintett logikai forma p & q volt. Innen, betartva az I–III. feltételeket, megkapjuk az összetett mondat teljes referenciáját:

R _{(p & q)} = (g_l,....,g_n) È (p_l,....,p_n) È (f₁,...,f_n) È (k_l,....,k_n)

Nem maradt most már hátra csak az, hogy a teljes értelem és a teljes jelentés alapján meghatározzuk a teljes jelentést. Ez a következõ:

M _{(p & q)} = < í(p & q) È [ (~p v q) & (p v ~q) & (p v q)] ý, [(g_l,....,g_n) È

(p_l,....,p_n) È (f₁,....,f_n) È (k_l,....,k_n)]>.

Megfigyelhetjük, hogy a kijelentéskalkulus eszközeivel végzett elemzésünk a közmondások logikai értelmét logikai szerkezetek közötti kapcsolatokként mutatja be. E logikai szerkezeteket pedig úgy nyerjük, hogy a természetes nyelven megfogalmazott közmondásokat átírjuk a kijelentéskalkulus nyelvére. Így kijelenthetjük, hogy a kijelentéskalkulus nyelve eszközöket szolgáltat a tudásszociológia és a fordítás elméleti és gyakorlati kérdéseinek tárgyalására.

A logikai szimbolizálás

A természetes nyelven megfogalmazott közmondásokat a kijelentéskalkulus nyelvére a szimbolizálás mûveletén keresztül írtuk át. Ennek algoritmusa a következõ, annak ellenére, hogy a szimbolizálás nem egy mechanikus eljárás:

„I.  Megállapítjuk az összetett kijelentés elemi kijelentéseit összekapcsoló kötõszavakat, és ennek függvényében osztjuk viszonylagosan különálló egységekre (almondatokra).

         II.  Az almondatokat a bennük szereplõ kötõszavak függvényében elemi kijelentésekre osztjuk.

         III.  Ha az összetett kijelentés többértelmû, akkor logikailag egyértelmûsítjük és rögzítjük.

         IV.  A logikailag egyértelmûsített összetett kijelentésben az elemi kijelentéseket a logikai változók szimbólumaival, a logikai mûveleteket pedig a logikai állandók szimbólumaival helyettesítjük.

         V.  A kisegítõ jelek (zárójelek) segítségével megállapítjuk a logikai mûveletek erõsségét."[14]

Például a következõ közmondás:

654. Ígérd meg, ne add meg, nem szegényedsz meg.

Egyetlen logikai szót sem tartalmaz, hanem csak vesszõket. Ennek ellenére a közmondást mi logikailag akkor tekinthetjük egyértelmûnek, ha három elemi kijelentése között a konjunktív kapcsolatot azonosítjuk. A közmondás elemi kijelentései:

1. ígérd meg - p

2. ne add meg - ~q

3. nem szegényedsz meg - ~r.

A  kijelentéskalkulus nyelvén a közmondásnak a következõ logikai szerkezet felel meg:

(p & ~q) & ~r.

A 654. közmondás román nyelvû változata azonos módon szimbolizálható.

Az ezen tanulmányban használt szimbólumok a következõ igazságfüggvényeket jelölik: & = konjunkció, v = diszjunkció, + kizáró diszjunkció ® = kondicionális, ¬ = fordított kondicionális, ↔ = bikondicionális, ~ = negáció, é = posztpendencia, ù = prependencia, ↓ = antidiszjunkció és /. = antikonjunkció.

A szimbolizálás eljárásának legérzékenyebb pontja onnan adódik, hogy a logikai mûveletek természetes nyelvi kifejezése többértelmû. Emiatt a természetes nyelvi kifejezés mögött rejlõ logikai mûvelet azonosítása gyakran nehézkes. Így ugyanaz a természetes nyelvi kifejezés több logikai mûveletet takarhat, és fordítva, ugyanazt a logikai mûveletet több természetes nyelvi kifejezés fejezheti ki. A kijelentéskalkulus pontosan ezt a többértelmûséget próbálta kiiktatni az igazságfüggvények meghatározó értéktáblázatain keresztül. A szimbolizálással mi a fordított utat járjuk be, az igazságfüggvények pontos logikai értelmébõl kiindulva megpróbáljuk õket a természetes nyelvben azonosítani. Kontextuális helyzetekben a kontextus maga segíthet a logikai mûveletek pontos azonosításában. Ennek hiányában csak a tapasztalatra, az intuíciónkra és nem utolsósorban értelmezésünkre vagyunk bízva.

Gh. Enescu[15] egyik tanulmányában azt elemezte, hogy a logikai mûveleteket román nyelven miként fejezik ki. Az szerzõ által elemzett 58 kifejezés 99 logikai mûveletet tartalmaz. Ezek részaránya a következõ: & = 27%, v = 6%, + = 16%, → = 19%, ← = 2%, ↓ = 1%, ~ = 29%.

A tanulmányból kiderül, hogy a legtöbb értelmû logikai mûvelet a konjunkció és a kondicionális. Más szóval a természetes nyelv ezen mûveletek számára biztosítja a legsokfélébb kifejezési módot. E sokféleség pedig valószínûleg árnyalásukkal jár együtt.

Az események elemzése

Mivel a közmondásszótár minden közmondásának szimbolizálása egyrészt hatalmas munkát jelentett volna, másrészt nem hisszük, hogy a létezõknél radikálisan különbözõ eredményekhez vezetett volna, a közmondások egy adott mintáját jelöltük ki. A mintavétel kritériuma az volt, hogy a közmondás kulcsszavával kapcsolatosan legalább öt közmondás legyen a szótárban, és ezek közül azokkal foglalkoztunk, amelyek legalább két elemi mondatból tevõdtek össze. Abban az esetben, ha a közmondás kulcsszavával kapcsolatos román nyelvû közmondás egy mondatból állt, akkor a magyar megfelelõjét szimbolizáltuk, ami nyilvánvalóan legalább két mondatból állt. Hasonlóan jártunk el akkor is, amikor a román nyelvû két- vagy többmondatos közmondásnak egymondatos magyar megfelelõje volt jelen.

E kritérium alkalmazása eredményeképpen a mintába 576 román nyelvû és 711 magyar nyelvû közmondást foglaltunk bele. Ez összesen 1287 közmondást jelent. A román és a magyar közmondások száma közötti különbség onnan származik, hogy Vöõ István sok esetben egyetlen román nyelvû közmondásnak több magyart feleltetett meg azzal a céllal, hogy minél jobban adja vissza ennek jelentését. Amennyiben nem talált a román nyelvû közmondásnak magyar nyelvû megfelelõt, saját fordításhoz folyamodott.

Elsõ megállapításunk arra vonatkozik, hogy a közmondásokat nagyon ritkán fogalmazzák meg három vagy több elemi mondat segítségével. Románul nem találtunk csak 19-et (3,2%), magyarul pedig 11-et (1,5%). Ez azért van így, mert amikor egy közmondást állítunk, akkor impliciten és minden kételyt kizárva az igazat állítjuk. Az így állított igazság ítéletszerû, és nincs szükség semmilyen nyelvi kontextusra. Kontextusa nyelven kívüli, és kimondásának helyzete és ideje jelenti ezt.

Lássuk most, miként oszlanak meg az elemzett 1287 közmondás logikai mûveletei. Az 1. táblázatból kiderül, hogy a közmondások információs tartalmát legnagyobbrészt a konjunkciók (&) segítségével fejezik ki (58,89%). Ez a viszonyítás mindkét módjára érvényes, a negációsra és a negációs nélkülire is. A második helyen a kondicionálisok (→,←) vannak. Részarányuk 29,39% a negációs összeghez viszonyítva és 21,85% a negáció nélküli összeghez viszonyítva. Harmadik helyen a negáció (~) áll 25,64%-os részarányával. Negyedik helyen a pre- és posztpendencia (], [) van. Összesített részarányuk 7,25% a negáció nélkül és 5,39 a negációval. Következõ helyen a bikondicionális (↔) van 3,90%-os részarányával a negáció nélkül és 2,90% a negációval. Végül pedig a kizáró diszjunkció (+) és az antidiszjunkció (↓) helyezkedik el 1%-os részarány alatti értékkel.

1. táblázat
A logikai mûveletek gyakorisága az 1287 szimbolizált közmondásban

 

Az 1. táblázatból kiderül, hogy a logikai mûveletek közül a közmondásokban gyakorlatilag 4–5 szerepel. Mivel magyarázható ez a tény? Véleményünk szerint e helyzetben, a mindennapi élet világában (hogy egy schütziánus fogalmat használjunk) e mûveletek használata elégséges és árnyalásuk használatukon belül történik meg. Valószínûleg létezik a logikai mûveleteknek egy tipológiája bizonyos közmondások függvényében, és a közmondások tipikusak adott értelmezõ-cselekvési helyzetekkel kapcsolatban.

Vizsgáljuk most meg azt is, hogy miként oszlanak meg a logikai mûveletek a román és a magyar nyelvû közmondásokban (2. és 3. táblázat ).

2. táblázat
A logikai mûveletek megoszlása a román nyelvû közmondásokban

 

Kezdettõl fogva szembeötlik a két nyelv közmondásainak hasonlósága a logikai mûveletek megoszlása szempontjából. Így a két nyelv közmondásainak logikai szerkezete közötti különbségek statisztikailag feldolgozva szinte elenyészõek. Ez azt jelenti, hogy a két nyelv közmondásainak logikai értelme egészében tekintve gyakorlatilag azonos. Más megfogalmazásban kijelenthetjük, hogy az ismeretek társadalmi megoszlásával kapcsolatos közmondások logikai szerkezetei vagy logikai értelmei egy olyan homogén közegben, mint a mindennapi élet, azonos módon oszlanak meg. E megállapítás pedig két, egymástól annyira különbözõ nyelvre is fennáll, mint a latin eredetû román és a finnugor eredetû magyar nyelv. De annálfogva, hogy a két nép mindennapi élete hasonló, adódik az, hogy a közmondások teoretizálási formájának logikai értelmei is hasonlóak lesznek.

3. táblázat
A logikai mûveletek megoszlása a magyar nyelvû közmondásokban

 

Mit értünk itt a mindennapi élet homogén jellegén? Azt, hogy a hagyományos világ mindennapi élete Európa különbözõ területein hasonló anyagi és technológiai ellátottságú, mélységesen vallásos, társadalmi berendezkedési módja hierarchikus, hasonló mentalitású volt, szokásrendszere és rítusai pedig az élet ugyanazon kiemelkedõ pillanataihoz kötõdtek. Így a hagyományos román és magyar mindennapi élet nagyon sok hasonlóságot mutat, tehát homogén.

Egy közmondásszótár megalkotása egyáltalán nem azt jelenti, hogy a közmondásokat egyszerûen lefordítják egyik nyelvbõl a másikba, hanem meg kell találni azokat a kulturális ekvivalenseket, amelyek szerint a román nyelv adott közmondásának megfelel a magyar nyelv bizonyos közmondása vagy közmondásai. Más szóval amikor Vöõ István megalkotta közmondásszótárát, akkor a román nyelv bizonyos tárgyalási univerzumú állítását megfeleltette a magyar nyelv hasonló állításának. Az így megalkotott közmondásszótár mögött nem rejlett semmilyen fordítási szándék. Emiatt a szótár egyfajta spontaneitással rendelkezik, és a társadalmilag adottat tükrözi. Van viszont néhány kivétel. Itt arról a 83 közmondásról van szó, amelyeknek Vöõ nem találta meg a kulturális megfelelõit, és emiatt lefordította õket. Ezekben az esetekben a fordítási szándék jelenléte nyilvánvaló. Íme, hogyan oszlanak meg a logikai mûveletek a lefordított közmondások esetében:

4. táblázat
A logikai mûveletek gyakorisága a Vöõ István által lefordított közmondásokban

 

A 4. táblázat alapján megfigyelhetjük, hogy az, amit a román és magyar nyelvû közmondások logikai értelmének hasonlóságáról mondottunk, többé nem érvényes. Pontosítsunk. Ha kiszámítjuk a román és magyar nyelvû közmondások közötti logikai értelmi különbséget, akkor ennek összege csak 3,03% (2. és 3. táblázat). Ugyanazt a számítást elvégezve a 4. táblázat alapján a különbség 9,68%-os. Ez azt jelenti, hogy Vöõ István fordítói beavatkozása a logikai értelmi különbségeket megháromszorozta. Más szóval a kulturális megfelelõkön keresztül történt „fordítás” logikai értelmi szempontból hûebb, mint a szerzõi fordítás.

A konjunkció és a kondicionálisok tipológiája

A mindennapi élet teoretizálásainak elsõ szintjét A. Schütz szerint a nyelv elsajátítása jelenti. A második szinten a közmondások és a szólások helyezkednek el. A közmondások mint teoretizálások a világ, nevezetesen a mindennapi világ egy adott képét nyújtják, sõt részei ennek. Ezt a világot számos és változatos elem népesíti be. A közmondások mint nyelvi megnyilvánulások egynéhány közös alkotóelem körül egyesíthetõk.

Ezután következõ elemzésünkben segítségünkre lesznek azok az eredmények, amelyeket a kijelentéskalkulus metanyelvének alkalmazása termelt a közmondások tárgynyelvére való alkalmazása útján. A továbbiakban megpróbáljuk meghaladni eddigi, nevezhetnénk „atomi” közelítésünket és elemzésünket áttenni egy „molekuláris” szintre. E „molekuláris” közelítésben nemcsak a közmondásokat alkotó mondatok állandó logikai kapcsolataira fogunk összpontosítani, hanem azon mondatokra is, amelyek egy adott logikai szerkezetbe belépnek. Megpróbáljuk majd azonosítani és általánosítani azokat a tartalmi közöseket, amelyek a közmondásokat alkotják. Ezen elemzésben a konjunkciót (&) és a kondicionálisokat (→,←) fogjuk figyelembe venni, mivel ezek a leggyakoribb logikai mûveletek.

Kezdettõl fogva megállapíthatjuk, hogy mindenik közmondáshoz, pontosabban mindenik állításhoz, amelyet a közmondás tartalmaz, csak az igaz logikai igazságértéket lehet hozzárendelni. A közmondást bárhol és bármikor is fogalmazták meg vagy jelentik ki, sohasem a hamis állításának szándékával teszik. Ez viszont nem jelent akadályt abban, hogy a közmondások ellentmondjanak egymásnak. Más szóval, a logika terminusaiban nem tartják be az ellentmondásmentesség alaptörvényét. Tagadhatatlan, hogy a közmondások kijelentése az értelmezõ-cselekvési helyzetek bármelyikében az igazat és csakis az igazat vonja maga után. Emiatt mindenik közmondás, attól függetlenül, hogy állít vagy tagad valamit, mindig igaz.

Nincsenek hamis közmondások? Az általunk elemzettek között nem találtunk ilyet. A mindennapi élet körülményei között nem hiányzik a hamis igazságérték, mivel nélküle az igaz igazságérték is értelmét veszti. Emiatt megoldásunk erre a helyzetre az, hogy a hamisat állítani, nyelvileg kifejezni értelmetlen, különösen pedig a közmondások minden kételyt kizáró igaz státusával. Annak ellenére, hogy a közmondásokhoz tartozó logika is kétértékû, az ide tartozó értelmezõ-cselekvési helyzetekben kizárólagosan az igaz igazságérték mûködik.

Ezzel magyarázható, hogy a szótárból általunk elemzett közmondások közül teljesen hiányoznak azok a kifejezések, amelyek szükségessé tennék a kétértékû logika keretei közül való kilépést, még csak a modálisok formájában is. Egynéhány kivételt találunk ez alól. Íme a közmondás:

340. A mânca ºi din barbã a nu miºca, nu se poate.                 Szimbólumokkal: ~M (p & ~q)

Orrot fújni, levest is hörpinteni lehetetlen.                              Szimbólumokkal: ~M (p & q).

(M a modális logikában a lehetséges szimbóluma, a ~M pedig a lehetetlené.)

 

Ebben az esetben a „lehetetlen” értelmezése elsõ pillantásra alethikus modalisnak tûnik. Ennek a logikai igazságértékek terminusaiban egy háromértékû logika felelne meg, amely megszegné a kizárt harmadik logikai alaptörvényét. Mégis azt hisszük, hogy ez az értelmezés helytelen. A valósághoz hûebb értelmezés az lenne, hogy a kifejezés hamis. Más szóval nem arról van szó, hogy lehetetlen „orrot fújni és levest hörpinteni”, hanem arról, hogy hamis az a konjunktív mondat, amit az „orr fújásának” és a „leves hörpintésének” összekapcsolásából nyerünk. A hamis itt a közmondásokhoz általánosan rendelt igaz alternatívája, és a lehetetlen semmi esetre sem az igaz és a hamis alternatívája.

A konjunkció tipológiája

Két dolog érdekel itt bennünket: a tipikus konjunktív logikai szerkezetek, valamint a mondatok tartalmának szintézise.

A leggyakoribb logikai szerkezet két mondat egyszerû konjunktív egymás mellé helyezése. Szimbólumokkal p & q. A mindennapi élet kihasználja a negáció biztosította kifejezési lehetõségeket. Így megtaláljuk a konjunkció negált tagjainak mindenik kombinációs lehetõségét. Azaz azokat is, amikor a konjunkció egyik tagja negált (p & ~q, ~p & q), valamint mindkét tag negációját (~p & ~q). Nagyon ritka az az eset, amikor a negáció magára a konjunktív kifejezésre esik. Csak három ilyen esettel találkoztunk: 143. Nincs olyan hosszú nap, hogy estéje ne volna. 250. Nincs senki, akinek tanulnia ne kellene és senki, akitõl tanulni ne lehetne. 406. Halat szálka nélkül, embert hiba nélkül nem lehet találni – mind magyar nyelven. E közmondásoknak a következõ logikai szerkezetek felelnek meg:

~(p & ~q) a 143. közmondásnak,

~(~p & ~q) a 250. és 406. közmondásnak.

A 143. közmondás a kijelentéskalkulus következõ törvényével kapcsolatos:

~(p & ~q) Û (p ® q).

Ha ezt a közmondást az ekvivalencia jobb oldalán lévõ logikai szerkezetnek megfelelõen fogalmaznánk át, akkor a természetes nyelv megszokott kifejezését nyernénk.

A másik két közmondás szimbolizálását az igaz, hamis és lehetetlen igazságértékeinek fenti értelmezését figyelembe véve végeztük el. Ha erre a logikai szerkezetre alkalmazzuk a De Morgan-törvényeket, akkor a következõ logikai szerkezetet nyerjük:

~(~p & ~q) Û (p v q).

Ha ugyanazt a természetes nyelvi átfogalmazást végeznénk el a jobb oldali logikai szerkezetnek megfelelõen, akkor eléggé szokatlan kifejezést nyernénk.

Ami a második szempontunkat illeti, azaz a mondatok tartalmának szintézisét, a bonyodalmat az okozta, hogy a konjunktívan kapcsolt tartalmak szinte átláthatatlanul változatosak. Emiatt nem tehettünk mást, mint hogy egy ad hoc fogalmi együtteshez folyamodjunk. Ennek alkalmazása a következõ csoportok létrejöttét idézte elõ:

a) Azon közmondások csoportja, amelyekben két állítást egyszerûen egymás mellé helyeznek. Például: 110. Câinii latrã, caravana trece. A kutya ugat, a karaván halad, vagy 201. Din afarã frumos ºi înãuntru gãunos. Kívül fényes, belül férges. E csoporthoz való tartozás szempontjából a tipikus közmondás a 110. A kutyák ugatásának állítását összekapcsolni a karaván áthaladásával egymáshoz képest irreleváns. Ennek természetes nyelvi jelentése a hiábavalóság, a dolgok adott menetébe való beavatkozás lehetetlensége, és mindezt egyszerû konjunktív összekapcsolással éri el. Az irrelevancia nem annyira nyilvánvaló a 201. közmondás esetében. A benne lévõ állítás a „belül–kívül”, azaz a „bent–kint” pár kapcsolatán alapszik. A kapcsolat megkérdõjelezhetõ, mivel a belsõ el van rejtve.

A román és a magyar nyelvû közmondás logikai és természetes nyelvi szerkezete azonos, tehát a két közmondás is egészében szinte azonosnak tekinthetõ.

b) Azon közmondások csoportja, amelyek konjunktívan helyzeteket fejeznek ki. Például: 146. Au scãpat de dracu, au dat peste tatã-sãu. A kakastól elfut, oroszlánra talál, vagy 397. Cine nu deschide ochii, deschide punga. Aki nem vigyáz, ráfizet. A közmondások elemzése folyamán gyakran találkoztunk olyanokkal, amelyeket az „aki” határozatlan névmás vezet be. Általuk egy helyzetbe kerülünk be, egy olyan konjunktúrába, ahol az állítás érvényességet nyer. Ha az „aki”-t tulajdonnévvel helyettesítjük be, akkor a közmondás egyértelmûbb és világosabb formáját kapjuk: János nem vigyáz, ráfizet. Így a helyzetet konkretizáltuk, vagy az egyén fölötti igazságot az adott értelmezõ-cselekvési helyzetbe vittük át.

c) A közmondások következõ csoportja egy adott állapot tulajdonságait hozza felszínre. Például: 395. Tunde oaia, dar nu-i lua ºi pielea. Juhot nyírni, nem nyúzni kell, vagy 324. Cap mare, minte puþinã. Feje mint egy hordó, esze mint egy dió. Ezekben a közmondásokban az állapot bizonyos eleme (a juh nyírása – a juh bõre, a hordónyi fej – a diónyi ész) képezi az igazság állításának alapját. A megnevezett tulajdonság az állapot releváns tulajdonsága és tagadása visszafordíthatatlan károk lehetõségére hívja fel a figyelmet.

d) Más közmondások a térre vonatkoznak. Például: 322. Minciuna umblã prin lume, iar dreptatea stã pe loc. A hazugság világot kerül, az igazság egy helyben ül, vagy 562. Vorba de rãu se duce ca glonþul, iar cea de bine înnãmoleºte. A rossz hír szárnyon jár, a jó hír alig kullog. E csoport egyes eseteiben távolságok megtételérõl van szó, amikor is az állításon keresztül bejárjuk a teret.

e) A közmondások az idõt mint egyidejûséget vagy mint egymásutániságot fejezik ki. Például: 296. Vorbeºte de lup, ºi lupul la uºã. Farkast emlegettünk, a kert alatt jár, vagy 542. Sã bei vinul, dar sã nu te bea. Ki a bort megissza, ura legyen.

A leggyakrabban elõforduló közmondások az egymásutániságokra, tehát az idõ dinamikájára vonatkoznak. Érdekes megjegyeznünk, hogy melyek azon idõbeli dimenziók, amelyekrõl a közmondások szólnak. Így azonosíthatók olyan közmondások, amelyek az idõ fizikai ciklusaira vonatkoznak. Ilyenek a reggel–este, nappal–éjjel, nyár–tél, ma–holnap stb. Egy másik csoport az ember és a fizikai idõciklus kapcsolatára vonatkozik: lefekvés–alvás–felkelés, élni–meghalni, dolgozni–enni, szántás–aratás, apa–fiai, fiatalság–öregség stb. És végül azon közmondások csoportja, amelyek azon idõciklusokra vonatkoznak, amelyek kimondottan társadalmi cselekvési formákkal kapcsolatosak: adni–venni, eladni–vásárolni, ígérni–betartani, szerelem–házasság, egyszer–soha stb. Mindezek a ciklusok felhívják a figyelmet arra, hogy a hagyományos mindennapi élet idõhorizontja zárt, ismétlõdõ és állandó. E világban szinte egyáltalán nem készülnek nagy lélegzetû tervek, amelyek valóra váltásához hatalmas erõforrásokra és évek hosszú sorára lenne szükség. E mindennapok erõforrásai az egyénre korlátozottak, arra, amit megvalósítani és megérteni képes. Ez a hagyományos világ. E világ nem a modern racionalitás követelményeinek van alávetve, itt nem lehetségesek a világháborúk vagy az egész világot átfogó gazdasági válságok. E világ szellemi termékeiben, a közmondásokban jelen lévõ logikai értelem minden változata és kifejezési lehetõsége megvan. A hangsúly eltolódása pedig lehetõvé teszi a modern társadalom felé való fejlõdést.

A kondicionálisok (→,←) tipológiája

A két említett kritériumunk szempontjából azért elemezzük éppen a kondicionálisokat, mert ezek a második leggyakoribb logikai mûveletek (1. táblázat).

A negáció kifejezési eszközére vonatkozó eddigi megállapításaink a kondicionálisokra is érvényesek. Eszerint a kondicionálisok negált tagjainak összes kombinációs lehetõségével találkoztunk. Így az ide tartozó logikai értelem a következõ szerkezeteken oszlik meg: p → ~q, ~p → q, ~p → ~q, ~p ← q, p ← ~q, ~p ← ~q. Ez nem jelenti azt, hogy a negáció nélküli tagok nincsenek jelen. Ellenkezõleg. Ha a kondicionális logikai szerkezetek között kitüntetetteket akarnánk azonosítani, akkor a következõ három lenne az: p → q, p ← q, ~p → ~q.

A kondicionálisok segítségével kifejezett közmondások között a következõ csoportok azonosíthatóak:

a) Az oksági viszonyt kifejezõ közmondások. Például: 2. Apa când se umflã ºi pe munþi îi scufundã. Özönvíz ha tombol, hegyeket lerombol, vagy 82. Capul pânã nu se sparge, creierii nu se vãd. Míg a fõ be nem törik, az agy ki nem látszik.

b) A helyre vonatkozó közmondások csoportja. Például: 348. Unde mãnâncã doi, mai poate mânca ºi al treilea. Ahol ketten jóllaknak, ott a harmadik sem marad éhen, vagy 424. Când ai o pisicã blândã, ºoarecii-n casã fac stânã. Ha nincs otthon a macska, táncolnak az egerek.

c) Elvárásunk szerint az idõbeliség kondicionális logikai szerkezettel kellene hogy kifejezésre jusson. A dolog nem így áll. Erre a jelenségre nem találunk más magyarázatot, mint hogy a hagyományos világ közmondásokban megtestesült teoretizálásai a konjunkció logikai értelmén mint leggyakoribbon keresztül fejezi ki az idõbeliség lényeges dimenzióját.

d) A kondicionális logikai szerkezettel építkezõ közmondások a körülmények széles skáláját fejezik ki. Például: 31. Bãrbatul zice din fluier, muierea plânge de foame. Hol az ember egész nap csak furulyál, ott az asszony csak éhesen sírdogál, vagy 115. Nu-i vinovat câinele, el intrã unde vede uºa deschisã. Nem jön be a kutya a pitvarba, ha beteszik az ajtót. A kondicionális elõtagját bevezetõ „ha” szócska szerepe az, hogy még  nem expliciten is helyezzen bele abba a körülménybe, amely érvényesíti a közmondás használatát. A körülményekhez való kötõdésük folytán e közmondások nem leírásokat nyújtanak, hanem inkább cselekvéseket.

A közmondások állításainak természete

E rész célja az, hogy megállapítsuk, mely fogalmak vannak kapcsolatban a közmondások kulcsszavaival, és hogy vannak-e ebbõl a szempontból releváns különbségek a román és a magyar nyelvû közmondások között. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, ki kell választanunk azokat a kulcsszavakat, amelyekkel a legtöbb fogalom kapcsolatba kerül. Kiválasztási kritériumunk ezúttal az lesz, hogy a kulcsszónak a szótár legalább tíz közmondást szenteljen. E kritérium alapján a következõ kulcsszavaknak szentelt minta alakul ki: a pénz (19); a jó (13); a fej (12); a kutya (12); az asszony/feleség (17); a tanulás/ismeret (11); a farkas (14); a hazug/hazugság (11); az étel/evés (13); a szerencse (10); a szegénység/szegény (14); a beszéd/szó (15).

További elemzésünket a pénz kulcsszava alapján fogjuk elvégezni. Döntésünk arra alapszik, hogy e kulcsszónak szenteli a szótár a legtöbb közmondást.

A pénzzel kapcsolatos közmondásokat a következõképpen lehet csoportosítani:

– a pénz megszerzése lehetséges munka által, házasság útján, más pénzbõl a román nyelvûek szerint; munkával, más pénzbõl, házasság útján és elnyerve a magyar nyelvûek szerint;

– a pénz elvesztése lehetséges, mivel kerek és elgurul, vagy olyan, mint a madár, és elrepül, románul; mivel kerek és elgurul, mivel sas, elrepül, magyarul;

– a pénzt elkölteni könnyû, ma van, holnap nincs, románul; télen költöd el, amit nyáron szereztél, könnyen költöd el, ma van, holnap nincs, magyarul;

– a pénz megõrzése sötét napokra szükséges; magyarul pedig arany a föld gyomrában;

– a pénz emberi státust biztosít; magyarul pedig hitelt, gazdagságot és hatalmat ad;

– a pénzzel szerezhetsz barátot, ellenséget, életet, akármit, nyúltúrót; magyarul barátot, mindent, szülõt, de nem békét;

– a pénz még több pénz megszerzésének óhaját vonja maga után mindkét nyelvben;

– a pénz hiánya halott madárrá változtat; magyarul pedig nélküle bot nélküli vakhoz hasonlítasz;

– a pénz, ha nincs forgalomban, akkor nem gyarapszik; elásva a földbe semmi haszna sincs, magyarul.

E fogalomkategóriákat a közmondások román és magyar természetes nyelvi jelentésének minél jobb megfeleltetése által jelöltük ki. Összehasonlításuk újra hasonlóságukat hozza felszínre. E közmondások mind a pénz normális gazdasági körforgásának ciklusaival kapcsolatosak. A különbségek a pénznek az állításokban szereplõ tulajdonságai, illetve a pénzzel kapcsolatosan használt metaforák vonatkozásában léteznek.

A pénznek a gazdasági körforgás ciklusaiban való itteni részvétele szintén a hagyományos világgal áll szoros összefüggésben. Ez a gazdaság nem egy valódi piacgazdaság, itt nincsenek nagyméretû beruházások, a bankok sem adnak elõnyös kamatokat a folyószámlára betett pénzre, a tõzsdei spekuláció kizárt, és a nemzeti gazdaságok értékkülönbségei sem tesznek lehetõvé exportból származó profitot. A közmondások pénzzel kapcsolatos állításai a hagyományos világ mindennapjainak helyzeteit írják le. Annak folytán, hogy e világ sokkal „egyszerûbb”, mint a modern világ, egyben a közmondások által megragadott tipikus helyzetek skálája is szûkebb. Így a közmondások tipikussága megfelel a hagyományos világ mindennapjai szûk körû tipikus helyzeteinek.

Ami a 19 közmondás logikai szerkezetét illeti, megállapíthatjuk, hogy a 11 két mondatban kifejezett román nyelvûnek megfelel 17 magyar nyelvû. A román nyelvû közmondásokban 16 logikai mûvelet szerepel, a magyar nyelvûekben pedig 26. A különbségekbõl semmilyen releváns következtetést nem vonhatunk le. Tehát megmaradunk azon elõzõ globális megállapításoknál, amelyeket a logikai mûveletek összességérõl tettünk.

Következmények

1. A közmondásokban mind a logikai mûveletek, mind a logikai szerkezetek bizonyos megoszlás szerint vannak jelen. A logikai értelem nem homogén társadalmi megoszlása igazolja a tudásszociológia ilyen szempontú elemzését. E megoszlást adottnak tekintjük, anélkül hogy oksági kapcsolatokat tudnánk feltárni.

2. Megállapíthattuk, hogy a román és a magyar nyelvû közmondások logikai értelmei közötti különbség a hagyományos mindennapi élet homogén megnyilvánulási helyén minimális. E megállapítás viszont a kulturálisan egymásnak megfelelõ közmondásokra érvényes. A szándékos fordítói beavatkozás egyúttal a nagyon hasonló logikai értelmeket is módosítja.

3. A negációnak fontos szerepe van a közmondásokban, de sohasem az, hogy segítségével a hamisat fejezzük ki. A közmondások nincsenek kapcsolatban azzal a világgal, amelyben a hazug paradoxonához hasonló paradoxonok jönnek létre.

4. A közmondásokhoz rendelhetõ egyedüli igazságérték az igaz. A közmondások a hamisat csak mint lehetséges logikai igazságértéket vehetik fel, csakhogy ezt nem érdemes kifejezni.

 

Logic and Society. Translation and Logical Sence in the Dictionary of Proverbs (abstract). The intention of this study is to find out the extent to which translation is affected by identities or differences in the logical sense of linguistic expressions belonging to the source and target language. Dealing with translation inevitably poses the problem of the contextual nature of natural linguistic manifestations. This is an essential disturbing factor in our focusing on the role of logical sense in translation. All the more so as we do not posess a logical instrument which can analyse and describe all that belongs to the natural linguistic context of certain expressions. About these questions wants we an answer.