Egy írástudó elkötelezettsége

Nagy György: Eszmék, intézmények, ideológiák Erdélyben. Kolozsvár 1999. 420 lap

A Komp-Press és a Polis könyvkiadó gondozásában megjelent kötet Nagy György negyedszázadnyi (1973–1998) munkásságát felölelõ tanulmányait tartalmazza. Ezek az írások egy hosszú készülõdés dokumentumainak tekinthetõk, olyan elõmunkálatoknak, amelyek egy az erdélyi magyar kisebbségi élet és kultúra alapvetõ problémáit átfogó, összegzõ és rendszerezõ módon tárgyaló nagyméretû tanulmány konturjait vetítik elõre. Ezek az írások elszórtan, nagy idõközökkel jelentek meg különbözõ folyóiratokban, vagy hangzottak el elõadás formájában. Így, kötetbe összegyûjtve és együtt olvasva õket lehet igazán megsejteni, hogy milyen átfogó és ugyanakkor részletekbe menõ, elemzõ-értékelõ szintézise készülhetett volna el a romániai magyar kisebbségi gondolkodásmód és társadalmi-politikai cselekvés nyolc évtizednyi történetét meghatározó eseményeknek, hogyha a váratlanul érkezõ halál nem szakítja félbe ezt a kiteljesedõ alkotótevékenységet.

Nagy Györgynek e kötetben szereplõ tanulmányai az erdélyi magyar kisebbségi értelmiségi tudat formálódási folyamatát, reményeit és csalódásait, útvesztõit és útkereséseit, kudarcait és lehetõségeit veszik számba; egyrészt azokat a sokszor ellentmondásos ideológiai ráhatásokat, amelyeknek ki volt téve különbözõ idõszakokban, másrészt azokat a szellemi hozadékokat, amelyeket kiter­melt magából. A mélyen átélt értelmiségi felelõsségérzettel elvégzett és a szókimondó állásfoglalásoknak is helyet adó elemzésekben rendre feltárulnak a különbözõ fogantatású filozófiai elméletek és a cselekvõ gyakorlat, a szemlélet és a megvalósulás, az elvek és a normák ütközési felületei, konfliktusos viszonyai.

A kötet öt témakörre tagolódik, amelyek közös gondolati szálon, a kisebbségi sors múltbeli és jelenbeli problémáinak elméleti igényû, szakszerû és módszeres számbavétele révén kapcsolódnak egymáshoz. Ezek a témakörök a transzszilvanizmus problematikájának, Kós Károly élete és mûve szellemi kisugárzásának, az erdélyi eszmetörténet koordinátáinak, a kisebbségi kérdés elméleti és gyakorlati vonatkozásainak, valamint a magyar egyetemi oktatás múltjának és jelenének vizsgálatát ölelik fel. Az értelmiségi tudat odüsszeáján túlmenõen ezekben az írásokban megelevenednek a kisebbségi jog- és intézményrendszer, a szellemi és erkölcsi hagyományokhoz való viszony vélt és valós problémái, s olyan személyiségek portréival találkozunk, akik tevékenységükkel meghatározó módon alakították a kisebbségi létfolyamatokat és kultúrát. A kötet kiemelkedõ írásai közé tartoznak A kisebbségi helytállástól a közösségi desirabilitásig és vissza, A Kiáltó Szó és elõzményei, A kisebbségi kérdés a nemzetközi jogban a második világháború utáni évtizedekben, Egyetemi gondolat és történelmi sors címû szövegek, amelyek a felvetett problémák alapos, körültekintõ és elmélyült elemzését, értelmezését nyújtják.

Érdemes külön is odafigyelni a szerzõ kiegyensúlyozott transzszilvanizmus-értékelésére, amely egyaránt szám­ba veszi az erdélyiség elméleti, érzelmi-hangulati és tapasztalati összetevõit. A dolog természetének megfelelõen a szerzõ a komplex elemzés útját választja. Úgy, ahogy a transzszilvanizmus jelenségvilágában egymással szinte szétválaszthatatlanul elkeverednek és mindig mozgásban, alakulásban levõ egésszé szervezõdnek egy­be a különbözõ történelmi, politikai, kulturális, pszichológiai, irodalmi-mûvészeti elemek, az elemzés szálai is minduntalan összefonódnak, s kölcsönös egymásra vetítettségükben sokszor az egészen finom árnyalatok is ész­lelhetõkké válnak. A szerzõ intellektuális és morális szem­pontból egyaránt fontos feladatának tekinti a transz­szilvanizmussal kapcsolatos félreértési-félreértel­mezési lehetõségek számbavételét, felmutatását, és számos eset­ben sikerrel valósítja meg egyes tévedések, rossz beidegzõdések kritikai helyreállítását. Az átfogó elméleti felkészültségen túlmenõen ebben nyilván szerepet játszik a transzszilvanizmus kérdéskörével való évtizedekre visszanyúló következetes, kitartó foglalatoskodás is, aminek eredményeként a szerzõ a probléma egyik legkiválóbb szakértõjévé vált.

A transzszilvanizmussal kapcsolatos tanulmányai kiválóan példázzák Nagy György intellektuális beállítódását, értelmiségi attitûdjét, amelynek a lényeges vonásai kivétel nélkül minden írásában fellelhetõk. Az írásaiból kirajzolódó szellemi-erkölcsi profiljára mindenekelõtt a tisztánlátásra-tisztánláttatásra irányuló törekvés és a józan értékelés jellemzõ, ami a legtöbb esetben kritikai hangvétellel társul. A Nagy György által mûvelt kritika azonban sohasem személyeskedõ, hanem megpróbál min­denkor az objektivitás és tudományosság mércéjéhez igazodni. A kritikai viszonyulásnak azt a felvilágosodásban gyökerezõ értelmét érvényesíti, amely szerint elsõdleges feladata a határok megvonásában és a valós lehetõségek felmutatásában rejlik. Ebbõl fakad a szerzõ céltudatossága és tárgyilagossága, amelynek jegyében igyekszik a felszínre hozni a lehetséges félreértéseket, olykor élénken vitatkozva magukkal a félreértelmezõkkel, s folytonos erõfeszítéseket tesz a kisebbségi problémákkal kapcsolatos ideológiai torzítások kiigazítására. A konstruktív kritikai hozzáállást Nagy György a kisebbségi kultúrában megvalósuló értelmiségi szerepvállalás intellektuális és egyszersmind morális tartozékának tekintette. Az õ esetében ezt az értelmiségi követelményt egy szembetûnõen széles körû tudományos megalapozottság, valamint a sokoldalú, történelmi, politikai, jogi, szociológiai, pszichológiai, demográfiai és filozófiai olvasottságra támaszkodó interdiszciplináris szemléletmód hordozza.

A kisebbségi létkörülmények közepette az értelmiségi szerep- és feladatvállalást Nagy György is – akárcsak számos elõdje a kisebbségi gondolkodás terén – kulcskérdésnek tekintette. E téren elsõsorban a literátus értelmiség kitüntetett szerepkörét hangsúlyozta. Ezt az értelmiségi elkötelezettséget nemcsak a saját írásaival, egyetemi elõadásaival, magatartásával példázta, hanem számos esetben a kortársaival szembeni elvárásként is megfogalmazta. Melyek ennek az értelmiségi attitûdnek a Nagy György írásaiban szembetûnõ lényeges jegyei? Számára a személyes elkötelezettség és felelõsségérzet a józan észhasználattal, a racionalitás elveinek érvényesítésével, valamint a tudományos ismeretszerzéssel és mód­szerességgel társult. Szerinte csakis ezekre támaszkodva lehet feltárni s ugyanakkor másokkal is megláttatni a kisebbségi sors lényegét. Ennek érdekében a maga sajátos módján arra törekedett, hogy a kisebbségi értelmiségi tudat elõítéleteit, illúzióit, utópikus elemeit az ésszerûség határai közé helyezze. Hozzáállásának sajátossága éppen abban mutatkozott meg, hogy sohasem törekedett ezek egyoldalú és egyértelmû, könyörtelen felszámolására. Ellenkezõleg, igyekezett elismerni és elismertetni megjelenésük és fennállásuk szükségességét bizonyos körülmények között, ami már önmagában is ezekre a körülményekre irányítja a vizsgálódás figyelmét. De a velük való mindenkori szembesülésben a jó­zan realizmus elveit tartotta szem elõtt, ami sohasem engedhet indokolatlanul szabad teret az elõítéletek és illúziók játékának. Ez a szemléletmód a folytonosan éltetett reflexió és önreflexió révén érvényesülhet a leginkább.

Nagy György az értelmiségi feladatvállalásról vallott felfogásával és értelmiségi magatartásával voltaképpen az erdélyi kisebbségi magyar kultúrának egy olyan hagyományát igyekezett életre kelteni, amelyet meggyõzõdése szerint ma is vállalhatunk, sõt vállalnunk kell: a cselekvõ értelmiségi létforma iránti elkötelezettség hagyományát. Belátása szerint kisebbségi (itt)létünk jövõbeli perspektívái nagymértékben azon múlnak, hogy megnyílik-e felénk ez a hagyomány, feltárul-e számunkra is a benne rejlõ értelem, s meg tudjuk-e nyitni magunkat is erre az értelemre, be tudjuk-e fogadni az életünkbe, tudunk-e termékeny párbeszédet folytatni vele. Az utóbbi évtizedek történéseiben a szerzõ éppen azt látta aggasztónak, nyugtalanítónak, hogy értelmiségi nemzedékek sora olyan helyzetbe került, amelyben nem alakíthatott ki hatékony befogadói viszonyt ezzel a hagyománnyal. Ha létrejött is valamiféle viszonyulás, az sokkal inkább az ösztönök és az indulatok szintjén épült ki, mintsem a tárgyilagos tudás és a kiegyensúlyozott értékelés alapján. Sok esetben ebben lelhetõk fel az idõsebb és fiatalabb értelmiségi nemzedékek közötti konfliktusok forrásai is, mivel a hagyományhoz való inautentikus viszonyulás talaján mindkét oldalon lábra kaptak az értelmezésbeli és értékelésbeli túlzások, a sértõdöttség és az agresszivitás.

Nagy György írásaira – akárcsak az életében gyakorolt magatartására – a kisebbségi értelmiségi sorskérdésekkel szembeni nyíltság és õszinteség jellemzõ. Egy olyan, a szó legszorosabb értelmében vett írástudónak állít emléket ez a kötet, aki az erdélyi írástudók sorsproblémáját annak a sorstársnak a mély empátiájával vizsgálja, aki maga is végigjárta, lelkileg-szellemileg megélte és morálisan is megküzdötte az értelmiségi hivatástudat buktatóit.

Veress Károly